A PÉCSI NÁDOR KÁVÉHÁZTÓL A THEOMACHIÁIG

Kopányi György és Weöres Sándor kapcsolatáról először a 100 éve született költő levelezéséből értesültem. Az író, dramaturg nevét és tevékenységét később a Római Magyar Akadémia egykori vendégei említették. Amikor beszélgetésre kértem Weöres Sándorról, készségesen hívott a Centrál kávéházba. 2006. december 9-én találkoztunk először. Az akkor felvett anyagot 2007. június 22-én és 2007 decemberében törzsasztalánál egészítettük ki. Utoljára, 2008. február 29-én, Szinyei utcai lakásán látogattam meg. Dedikált köteteit, fényképeinek, leveleinek egy részét ott néztük át. A beszélgetések során Mándy Ivántól, Mészöly Miklóson át Pilinszky Jánosig, Kodolányi Jánostól Farkas Ferencig és Szabó Magdáig, a rádiós évek hangjátékaitól a Weöreséknél tett látogatásokig sok minden szóba került. A többtételes múltidézést erősen lerövidítettem.

 

LP: A magnó bekapcsolása előtt régi pécsi ismerőseinek fényképeit, kéziratainak másolatait néztük végig. Először költői indulásának felidézésére szeretném kérni. Egyúttal arra, hogy írjon néhány sort ebbe a Weöres Sándor emlékét őrző kötetbe.

KGY: Nagyon szívesen: Túl sokat köszönhetek W. Sanyinak ahhoz, hogy szokásos és tárgyilagos mondatokat írjak ide. Ma is büszke vagyok arra, hogy sikerült rádióra alkalmaztatnom Vele a Theomáchiát. Centrál kávéház, 2006. dec. 9. Kopányi György

Nézd, én Pesten élő pécsi vagyok. Ott születtem. Ifjúkorom, eszmélésem, régi barátaim és emlékeim odakötnek. Ott kezdtem írni; a megjelenés reménye nélkül. Nem is jutott eszembe, hogy költő legyek. Az indulataimat próbáltam rögzíteni. Egy barátom elkérte (vagy elcsente?), és megmutatta titokban írt verseimet Makay Gusztávnak, aki nekem tanárom volt a reálban. Miután elolvasta, odaadta író és költő ismerőseinek. Rövidesen becipelt engem is közéjük. A nádor kávéház egyik – Széchenyi térre néző – bokszában nem népes, de előkelő társaság fogadott. Nem is az előkelőség fontos, hanem a kör összetétele. Ott volt Várkonyi Nándor, akit Németh László Pécs szent emberének nevezett valamelyik írásában. Ott ült Csorba Győző, Bárdosi Németh János, Fábián István...

LP: Talán Lovász Pál is, akiről a kávé közben beszélgettünk?

KGY: Lovász Pál ritkán. Az ő munkája rengeteg elfoglaltsággal járt. Neki abban volt nagy szerepe, hogy népszerűsítette, amit mi csináltunk. Hátrányos vidéki helyzetünket igyekezett oldani. Többször találkoztunk, de a Nádorban folyó beszélgetésekre alig-alig jött el. Szerénységét példázza, hogy hosszú ideig nem is említette, hogy költőként indult, kötete jelent meg. Erről az irodalmi körről azt mondhatom, hogy a barátság mellett az egyenesség jellemezte. Soha nem fordult elő, hogy valakiről más hangzott el szemtől szembe, mint a háta mögött. Kíméletlenül, egyenesen bíráltak engem is. Akkor sokat szenvedtem emiatt. Csorba Győző némelyik versemről azt mondta: mélyen rejtsem el őket. Soha ne hozzam ide vissza! Nekik köszönhetem, hogy – talán '943-tól – szerepelhettem a Sorsunkban. Nem akartak elkapatni; módjával közölték írásaimat. Az asztaltársaság jó iskolának bizonyult. Rendszeresen ajánlottak könyveket. Nekem már erős képzőművészeti érdeklődésem volt, de ők költőket, írókat, számomra ismeretlen filozófusokat soroltak. Szinte házi feladatként, hogy lépést tarthassak velük. Emlékszem, az olykor betérő Weöres Sándor mindenáron Shelley és Burns verseire akart rákapatni. Korai írásaim alapján úgy gondolta, ők lehetnének iránymutatóim. Most ez a két költő jut eszembe, persze voltak mások is. 1945-ben Pécsett jelent meg első kötetem, a Garabonciás. Ebből küldtem Weöres Sándornak. Köszönő levelében túltengett a jóindulat. Pirulok, ha dicséreteire emlékezem. Hivalkodásnak tűnhetne, ha idézném; különösen amiatt, hogy később felhagytam a lírával. Ma is írok, de csak magamnak.

LP: A beszélgetésre készülve végignéztem, kijegyzeteltem a Weöres-levelezést. Lemásoltam, elhoztam néhány személyes vonatkozásút. Az egyik megerősíti az előbb mondottakat. 1946. február 10-én ezt írta Csorba Győzőnek: "Kopányi Gyurka verskötetét s az »Iv«, és a »Vigyázó szem« egy-egy példányát megkaptam. A »Garabonciás« nagyon tetszik, csupa levegő, hullámzás, bűbájos és felelőtlen lengedezés. Az »Iv« is tetszik, rövidségében is változatos és eleven; jó volna ha folytatódni tudna. [...] A »Vigyázó szem« kevésbé tetszik, fontoskodó, mint már a címe is; a művészet sokkal éberebb, amikor nem vigyáz, csak tetszése szerint lengedez."

KGY: Nem ismertem ezt a levelet; de emlékeztet arra, amit nekem írt. Az Ív kérészéletű kísérletünk volt. Csorba Győzőékkel tervezgettük. Talán csak egy füzete jelent meg. A Vigyázó Szem a Batsányi Társaság kiadványa volt; néhány számig jutott. Velük kapcsolatban mutatok majd egy-két levelet.

LP: Ezt a dedikált könyvet Pasteiner Istvántól kaptam Éva néni halála után: Kopányi György: Garabonciás (Pécs, 1945): "Művészfészkünk" ragyogó Háziasszonyának 1945. karácsonyán Kopányi Gyurka

KGY: Pasteiner Éva Takács Jenő zeneiskolai igazgató tündöklő szépségű felesége volt. Hát ő is elment! Alig maradtunk a régi Pécsről. Takács Jenő bohém és amellett nagy munkabírású ember volt. Sokat tett Pécs zenei életéért: zenekart szervezett, koncerteket adott, komoly művészeket hívott meg. Közben külföldön is fellépett. Jó barátságban voltak Weöres Sándorral. Pezsgett körülöttük minden. Dedikálom neked másodszor is a Garabonciást: Meghatottan e kötet előkerülésének pillanatától, s emlékezve arra a csodálatos asszonyra, akinek még ifjui hódolattal adtam át e kötetet, a megtaláló Lőcsei Péternek baráti szeretettel 2007. jún. 22.-én Kopányi György.

LP: Köszönöm. Azt kérem, térjünk még vissza Várkonyi Nándorra és Lovász Pálra.

KGY: Ők sok mindenkit meghívtak Pécsre. Ezek a találkozások maradandó élményt jelentettek. Berda Jóskára, Borsos Miklós szobrászművészre, Hamvas Bélára, Weöres Sándorra, Kassákra, Illyésre emlékszem. De voltak mások is. Ezekről a beszélgetésekről nemigen maradtak dokumentumok. Talán a korabeli levelekben, naplókban vagy a visszaemlékezésekben találni nyomokat. Újságok nem írtak róluk; plakátjuk, meghívójuk nem volt. Az egyikről azonban maradt néhány képem. Középen itt ül Kassák. Mellette Illyés. A cigarettázó alak Borsos Miklós... A másik oldalon Weöres Sándor mögött én vagyok. Aztán a csokornyakkendős Csorba Győző. Ezen a fényképen nem szerepel, de járt nálunk Hamvas Béla is. Mindig sietett. Időnként azt mondta, indulnom kell, mert megy a vonatom. Rengeteg értéket, tudást szedtünk össze tőle a keleti bölcseletből, meg azokról, akiket akkoriban adott ki az egyetemi nyomda sorozatában: Gide-től, Heisenbergtől, Tolsztojtól, Jungtól. Más alkalmakkal Rilke, Bartók, Valéry került szóba. Ezek nem előadások, hanem beszélgetések voltak. Néha fecsegésnek tűnt föl az egész. Akkor még nem tudtam, hogy zsenik fecsegésének lehettem fültanúja.

LP: Ezen a fényképen Weöres Sándor éppen ír valamit.

KGY: Alighanem 1945-ben, '46-ban készülhetett. A dátumokkal sokszor bajban vagyok. sándor alighanem valamelyik versét magyarázta.

LP: lehet, hogy az a beszélgetés, amelyikre Kardos László emlékezett a Magyarokban? Ő A sorsangyalok kapcsán beszélt Weöres önelemzéséről és költészetének esetleges zsákutcájáról. Megkeresem, és kiegészítem. ("Az elmúlt nyáron egy pécsi kertben olvasta fel ezt a költeményt baráti körben. Olyan versértők hallgatták többek között, mint Illyés Gyula, Kassák Lajos, Keresztury Dezső. Megkérdeztük Weörest, volna-e kedve, s tudna-e felvilágosító magyarázatokat fűzni furcsa verséhez. Készséggel vállalkozott. Sorról sorra szálazta alkotását, s egy rutinos filológ nyugalmával és biztonságával, amellett valami elbájolóan oktató, szelíd derűvel tárta föl A sorsangyalok rejtelmeit. [...] A mutatvány lehangoló is volt, föl is izgatott." Magyarok, 1946. LP)

KGY: Lehetséges. Több esetben is sor került ilyesmire. Hogy ez éppen melyik, nem tudom biztosan. Sándor sohasem hivalkodott a verseivel, de ha kérdeztük, nem hárította el a választ. Hol komolyan, hol a rá jellemző ugratásokkal, cinkossággal beszélt. Akkoriban Csöngén élt, mindössze néhányszor jött Pécsre. Aztán került Székesfehérvárra. Arra már nem emlékszem, hogy meddig maradt ott.

LP: Talán fél évig; háromnegyedig. Negyvenhétben. Rövid ideig dolgozott a múzeumban. Októberben már Budapesten kötött házasságot; novemberben Rómába utaztak.

KGY: Fehérvári időszakáról tudtam, de akkoriban nemigen találkoztunk. Egyre emlékszem ebből a korszakból. 1947-ben együtt vettünk részt a dunántúli költők találkozóján Badacsonyban. Tatay Sándor volt a vendéglátónk. Hoztam róla egy emléklapot, meg néhány fényképet. A duplumokat szívesen odaadom. A többit is lemásolhatod.

LP: Köszönöm. Weöres Sándort, a mellette ülő Takáts Gyulát és Csorba Győzőt ismerem fel.

KGY: Győzőtől jobbra én állok. Körülöttünk meg Vörös Béla, Gál Ferenc, Harcos Ottó és András Endre. Most egy kicsit elbizonytalanodtam. Lehet, hogy ez még Pécsett készült. Egyébként Tatay Sanyinál jóval többen voltunk. Írók, költők, szerkesztők vegyesen. Pécsről, Sopronból, Győrből, Fehérvárról, Szombathelyről. Ezen a csoportképen Bata Gábor, Palkó István, Várkonyi Nándor, Kanyar József, András Endre és Kulcsár Adorján is látható. Ez biztosan badacsonyi. Látszanak a bazaltorgonák. Tanácskozásunk a reménykedés időszakában volt. A tapasztaltabbak rebesgették: rossz jel, hogy a minisztériumi meghívottak közül senki sem jött el. Lelkesen terveztük a Dunántúli Írók Szövetkezetét. Előkészítettük a Pannon Helikont. Könyveket, időszaki kiadványokat szerettünk volna megjelentetni. Ha nehezen is, de akkor még kiadtuk a Sorsunkat. Élt a Válasz, a Diárium, a Magyarok. Weöres Sándor valamennyiben megjelent. Érdemes lenne összeszedni ottani írásait.

LP: A Válaszról készült monográfia és interjúkötet. Repertóriuma is van. A Diárium és a Magyarok feldolgozásáról nem tudok.

KGY: A Sorsunkat Tüskés Tibor nemrégen megcsinálta. Abban Weöres Sándortól több vers és könyvismertetés olvasható. A köteteiről is. A badacsonyi találkozó emléklapját sokan aláírtuk. Az enyémre néhány rövid versrészlet is került. Sándor az Egysorosokból választott ki egyet; Takáts Gyula, Csorba Győző és néhány költőbarát rögtönzéssel szerepelt. Ezt a másodpéldányt felajánlom: Fájdalommal, ám szívesen emlékezve erre a találkozóra a Centrál Kávéházban Kopányi György – 2007 decemberében.

LP: Nagyon szépen köszönöm. Mondanál valamit a résztvevőkről?

KGY: Némelyikről tudok, de az itt szereplő 20–25 író, szerkesztő egy részét alig vagy legfeljebb felületesen ismertem. Meg aztán a hat évtized! A lapot Weöres Sándor után Kanyar József írta alá. Néhány évvel idősebb volt nálam; nemrég halt meg. Államtudományi vagy jogi doktorátust szerzett. Egy ideig a Pécsi Szabad Szót szerkesztette. Baranyából aztán a kaposvári levéltárba került. Kulcsár Adorján a Diárium szerkesztője volt. Harcos Ottó egyidős velem; verseket, biográfiai és helytörténeti munkákat írt. Együtt szerepeltünk a Sorsunkban. András Endrének is nemzedéktársa vagyok. Első verseskötetét a háború után adták ki. [Üveghang, Pécs, 1946. LP] Hunyady Józseffel egy évben születtem. novelláskötete Pécsett jelent meg. Néhány sematikus könyv után főleg a történelmi regények foglalkoztatták. Annyi személyes vonatkozást hadd említsek, hogy második kötetemet ő ismertette a Sorsunkban. Együtt voltunk Rómában. Farkas Ferenc zeneszerző Weöres Sándor jó barátja. Műveiből is megzenésített néhányat. Egy időben a fehérvári zeneiskolát igazgatta. A felsoroltak hagyatékát érdemes lenne alaposan végignézni. Szinte biztos, hogy akad bennük Weöres-levél, fénykép vagy más kézirat.

LP: A badacsonyi álmokból nem sok valósulhatott meg.

KGY: Sajnos. Rövid időn belül valamennyien éreztük az ideológiai nyomást és a pénzmegvonást. Ezt már római hónapjaink előtt is tapasztaltam. Visszaszorították, megszűntették a vidéki könyvkiadást. Mindent központosítottak. A fordulat éve után minden vidéki kezdeményezés gyanússá vált. Ez a levél nem sokkal a Sorsunk lefejezése előtt született. 1948. június 18-ai keltezése abban is segít, hogy olaszországi utazásunkat időben elhelyezzem. Várkonyi Nándor közvetítésemet kérte a lap pénzügyi megsegítéséhez: "Mint bizonyára tudod, Ortutay két ízben is megígérte, hogy a Sorsunk adósságának törlesztéséhez segéllyel is hozzájárul; erre nézve szabályszerű kérvényünk a múlt hónap óta nála van: kérésünket Tolnai Gábor és Kovács Máté is támogatják, sőt megkértem erre Kardos Lászlót is. Azonban Vasvári Laci most Pesten beszélt Antal Istvánnéval, a művészeti ügyek minisztériumi főintézőjével, sőt azt hiszem legfőbb intézőjével, aki azt mondotta, hogy a régi Sorsunkat, azaz adósságaink kifizetését nem támogatják, ellenben indítsuk meg új szellemben a lapot, s akkor azt olyan mértékben segélyezni fogják, hogy megjelenése biztosítva lesz. Roppant hálás volnék mindnyájunk nevében, ha ezt az ügyet megpróbálnád tisztázni a minisztériumban; vajon Ortutay visszavonja-e Keserü János alispánnak két ízben is nyomatékosan tett ígéretét? [...] Remélem, hamarosan viszontlátunk, s azért egyebekről most nem írok, ha sikerül Rómába lendülnötök, remélem lesz alkalom és mód, egy kisded intim és meleg búcsúünnepély rendezésére, melynek jegyében meleg szeretettel ölel öreg híved, Pécs, Nándor"

LP: A Római Magyar Akadémia akkori vendégeiről sokat olvastam. Néhányukkal beszéltem is. Weöres Sándor leveleiben és Csorba Győző naplójában bőséges háttér található. ezekben a Te neved is előfordul néhányszor. Keresztury Dezsőnek 1948 nyarán azt írta Weöres, hogy Paolo Santarcangeli, Hunyady József és Kopányi György társaságában van. Hogy sikerült kijutni Itáliába?

KGY: A szóba hozott badacsonyi írótalálkozó előtt többször jártam fel Budapestre. A Sorsunknál megkértek, hogy szerezzek kéziratokat a folyóiratnak. Akadtak olyan számok, amelyekben több volt a fővárosi szerző, mint a baranyai. Címeket kaptam, kapcsolatokat építettem ki. Találkoztam, összebarátkoztam Tersánszky Józsi Jenővel, Tamási Áronnal, Sőtér Istvánnal, Mátrai Lászlóval, az Egyetemi Könyvtár igazgatójával. Néhányszor nála is aludtam. A dunántúli költők, írók fővárosi estjén megismertem Keresztury Dezsőt. Csorba Győző szorgalmazta, hogy mi, fiatalabbak is menjünk ki Rómába. Kardos Tibor, Sőtér és Keresztury közbenjárásával sikerült elintézni, hogy utazhattunk. Máig hálás vagyok nekik. Weöresékkel ott találkoztam újra. A meghívás – szegénységünk, nélkülözésünk ellenére – maradandó élmény volt. Utólag meg is nőtt a jelentősége ennek a három hónapnak. Gondold el, utána hosszú évekig nem utazhattunk nyugat-európába!

LP: Ez a Basch Lórántnak szóló Weöres-levél minden bizonnyal meglepetés lesz. Ha másért nem, az utóirat miatt: "Kedves Doktor Úr! Jóskától tudtam meg, hogy ügyemben eredményesen járt el a minisztériumban. Ezuttal külön megköszönöm a manapság szokatlanul nagy szivességet. Különben el vagyok ragadtatva Rómától. Majd külön levelet irok a közeljövőben. Szivélyesen üdvözli Kopányi Gyurka." [Róma, 1948. júl. 17. LP]

KGY: Váratlan találkozás egykori önmagammal. Nem emlékszem, mit kérhettem. Alighanem Pestre kerülésemmel függ össze. Talán későbbi tanulmányaimmal kapcsolatos.

LP: Weöres egy 1948. júl. 19-ei levélben is megemlített: "Itt van most a római magyar akadémián két költőtársam, Kopányi Gyurka és Hunyady Jóska, akik lelkes segítőtársaim ebben a munkában."

KGY: Emlékeim szerint egy olasz antológián dolgoztunk együtt. Abban nem vagyok biztos, hogy megjelent-e. Hunyady Jóskára nagy szeretettel gondolok. Bebolyongtuk az egész olasz csizmát. Ösztöndíjunk sok kedvezménnyel járt, de filléres (lírás) anyagi gondjaink voltak. Teherautókra kérezkedtünk fel, feltaláltuk az autóstopot. Koplaltunk. Mindent látni akartunk. Emlékszem Kerényi Károly előadásaira, a múzeumlátogatásokra. A forrongó politikai életre, a sztrájkokra. Az igazsághoz tartozik, hogy ez az időszak nagy vízválasztó volt sokunk életében. Részben a látottak miatt. Másrészről sorolhatnám, hogy kik nem tértek vissza. A magyar művészeti és a tudományos élet komoly veszteségeket szenvedett. Weöresékről is hallottam (vagy talán tőlük személyesen?), nem emlékszem pontosan, hogy fontolgatták a hazatérés és a távozás kockázatát. Nem is tudom, meddig maradtak.

LP: Weöres 1948. augusztus közepén még Rómából kért pénzügyi segítséget Sőtértől. Beteg édesanyja Haitsch doktornak panaszkodott arról, hogy kételkedik visszatérésükben. Basch Lóránt az Egyesült Államokban élő Reményi Józseftől is érdeklődött Weöresék kinti lehetőségeiről.

KGY: Ezekről a részletekről természetesen nem tudtam. Egyébként többünket megkerestek azzal, hogy maradásra biztassanak. Nekem egy magyar zenész ajánlott munkalehetőséget egy amerikai magyar nyelvű lapnál. Elsősorban anyám és barátaim miatt választottam a hazatérést. De azt hiszem, így is sokat meséltem magamról.

LP: Ezek is összefüggtek Weöres Sándorral. És ott van később a Magyar Rádió.

KGY: Oda 1961-ben kerültem. Ahogy egy kicsit belemelegedtem, igyekeztem behozni barátaimat, az ízlésemhez, habitusomhoz közelebb álló írókat, költőket. Szabó Magdától kezdve Tersánszkyt, Mándy Ivánt, Pilinszky Jánost. Weöres Sándorékat többször felkerestem régi lakásukban és a Muraközi úti házban is. Ezek a látogatások többnyire munkamegbeszélések voltak. A Theomachiával és újabb terveimmel kapcsolatban mentem. Hadd mutassak ezzel kapcsolatban két érdekességet! Beszélgetéseink közben szóba került a nyugati magyar irodalom is. Kérdezte, kiket ismerek közülük. Tájékozottságom természetesen hézagosabb volt az övénél. A beszélgetés végén több kötetet kölcsönadott. Egy alkalommal két neki dedikált könyvet is nekem ajándékozott: Sárközi Mátyás: Csillagtúra; Fehér Holló Kiadás, London, 1968: Weöres Sándornak és Károlyi Aminak sok szeretettel és tisztelettel jegyzi Sárközi Mátyás London, 1970; Határ Győző: Az őrző könyve. (Ergegor) Auróra Könyvek; München, 1974: Amynak és Sándornak – hogy még sok békés örömnapot érjenek meg új otthonukban – szeretettel 1975 május 25 Határ Győző

Sándort sokáig győzködtem, hogy bemutathassuk a Theomachiát. Ezekben a beszélgetésekben mindig volt valami meghökkentő. Én folyton őt akartam kérdezni, aztán szinte mindig megfordult a dolog, és ő érdeklődött. Végül sikerült összehozni a felvételt. Ezt talán ki kell majd vágni, de nem hallgathatom el. Ahogy elkezdődött a párbeszédünk, mindig nagyon kedvesen, de elháríthatatlanul megjelent Károlyi Amy. Hol kávéval, hol valami teasüteménnyel. Néhány mondat múlva már arról volt szó, hogy ő mivel szerepelhetne. Ezt persze nem erőszakosan, de Sándor is támogatta volna. Nem tehettem róla, de afféle árukapcsolásnak éreztem. Hogy mondjam meg, én Sándor írásait akartam bevinni a rádióba. Őt tartottam szívügyemnek. Amynak persze voltak jó versei, fordításai, de soha nem jutott volna eszembe, hogy őt kapacitáljam. Viszont el kell mondanom, hogy A kétfejű fenevad gépiratát neki köszönhetem. Ő ajánlotta Sándor drámáját.

LP: Arról azt tudom, hogy a Jelenkor közölte az első felvonást, de a folytatást letiltották.

KGY: Nem emlékszem, hogy mikor kaptam meg, de arra igen, hogy sikertelenül próbálkoztam. Azt hiszem, Sándor sem igen bízott abban, hogy bemutathatjuk a rádióban. Színházba is később került. Azt ajánlom, hogy menj el a rádió archívumába. Ott sok dolog lehet Sándortól. Felvételek, de kéziratok is, minden bizonnyal. Én ezt a fényképet találtam Török Tamás kollégámról, Weöres Sándorról és magamról.

LP: Köszönöm a beszélgetéseket és a munka folytatásához adott ötleteket.