Gráfik Imre: Határtalanul. Határon innen és túl. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2013. 360 old. (Pécsi Tudománytár)
Gráfik Imre néprajzi kutató- és kutatásszervező munkássága mintegy három évtizede a Trianon után határainkon kívül rekedt magyar néprajzi csoportok hagyományos műveltségének és jelen helyzetének kérdéseire összpontosult. Mint a szombathelyi Savaria Múzeum és a Vas Megyei Múzeumok igazgatója, később az Alpok–Adria Munkaközösség szakbizottságának tagja, érthető, hogy elsősorban a nyugati határ két oldalán és déli határainkon túl, Horvátországban és Szlovéniában található népcsoportok néprajzi kérdéseivel és jelen helyzetével foglalkozott behatóbban. Az e kötetben összegyűjtött rövidebb munkái már megjelentek hazai és külföldi folyóiratokban és konferencia-kötetekben, ezek közül néhány itt jelenik meg először angol, német és horvát nyelven is. E többnyelvűséggel a szerző tisztelegni kíván a "különböző népek, etnikumok, nemzetiségek, kisebbségek együttélésének története és hagyományai előtt." Miközben egy-egy falu, népcsoport történetével foglalkozik, tanulmányai országos, az egész magyarság műveltségét, életét alakító folyamatokra, eseményekre is felhívja figyelmünket, melyek nem, vagy hiányosan vannak jelen történelmi tudatunkban.
Az első tanulmány Őrisziget (Őrvidék, Burgenland) faluközpontja népi műemlék-együttesének megőrzéséről szól. Ez a falu a Kárpát-medencei magyar nyelvterület legnyugatibb részén helyezkedik el. Ausztriában a "Falumegújítás–Dorferneuerung" mozgalom szerint a falvakat "...olyan funkcióképes állapotban őrizzük meg múltjukkal együtt, amely megfelel a mai ember igényeinek, s ebben jól is érzi magát. Sőt azt is bizonyítja, hogy a falumegújítás hozzájárulhat a regionális gazdaság fejlesztéséhez." Magyarországon is követendő példa lehet egy ausztriai magyar falu megújítása. A második tanulmány a horvátországi Velika Pisanica magyarságának anyanyelvmegőrzési törekvését mutatja be, mégpedig a népszínművek betanulásának és bemutatásának segítségével. E tanulmány hívta fel figyelmemet arra, hogy Szigligeti "népszínművei" a XIX. század magyar falusi népességének legfájóbb kérdéseivel foglalkoztak: erőszakos katonafogdosás, börtönrendszer, a jobbágy megvetettsége, ősiség, emancipáció. A XX. század végén a kisebbségben élő magyarság számára az anyanyelv megőrzése lett a legnagyobb probléma, ezt szolgálta a közelmúltban ismét a népszínmű, de most már számos műdalbetéttel, romantikus, inkább vágyott, mint valós, régi paraszti világ felelevenítésével, benne hangsúlyt kap a népviselet, népszokás, népművészet.
Velika Pisanica magyarsága a XIX. század második felében Dél-Dunántúlról kivándorolt szegényparasztok, zsellérek utódai, akik kis földdarabkáikat eladva azok árán olcsón, volt birtokaik nagyságának többszörösét vehették meg. Tehát nemcsak Amerikába vándoroltak ki százezrek a hazai agrártársadalom szegényeiből, hanem Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába is. Ezek mind szórványba kerültek, a második világháború befejezésének idejétől eltekintve békésen megéltek horvátok, szerbek, németek szomszédságában, de anyanyelvi iskoláztatás nélkül, idegen környezetben egy-két nemzedék után feloldódtak, feloldódnak.
Külön tanulmány szól a horvátországi szórványmagyarság múltjáról és jelenéről, A kisebbségi kultúra esélyei címmel. A tanulmány röviden áttekinti a 870-ben létrejött horvát fejedelemség történetét, Bizánc, Velence és Magyarország versengését a mai Horvátország és a Szerbiához tartozó Szerémség birtoklásáért. A középkori Magyar Királyság tartósan birtokolta az alföldi jellegű tájat, Baranya, Valkó és Szerém vármegyének túlnyomó többségét a magyar lakosság adta. A török hódoltság idején fogyott meg a magyarság száma és aránya, de utána nem erősödött fel, létszámának további csökkenését a születéskorlátozás, az egykézés is okozta (Drávaszög, Ormányság, Szerémség). A XIX. század második felében, amint erről az előző fejezetben már szó volt, dél-dunántúli telepesek érkeztek, de mindenhol kisebbségbe szorult szórványokba. Az 1891-es népszámlálás, e később Horvátországhoz csatolt területen mintegy 70 000 magyart talált. A következő tanulmányok: Nemzet, nemzetiség, nemzeti kisebbség – Nemzeti identitás a horvátországi szórványmagyarság körében című a közelmúlt eseményeivel foglalkozik. Vizsgálja, hogy az elsősorban a születésszámok állandó csökkenésével fogyó magyarság mibe kapaszkodik még nemzeti identitásának megőrzésének reményében, Velika Pisanicában. (Az itt tett megállapítások nagyjából az egész Horvátország területén élő magyarokra is érvényesek, derül ki a következő tanulmányból: Új állam – új lehetőség. Horvátország és a magyar nemzeti kisebbség. Szórványhelyzete miatt igen kevesen részesülnek anyanyelvi iskolai oktatásban, több esetben elegendő jelentkező hiányában zárták be a magyarnyelvű iskolákat. A szülők gyermekeik érvényesülésének érdekében horvát iskolába íratják gyermekeiket. Mit jelenthet ezek után még a magyarság a horvátországi szórványokban? Ennek megválaszolására a következő kérdésekre adott válaszokból ad képet a tanulmány: magyarországi származástudat őrzése, magyar nyelvhasználat a családban, ahol még lehetséges, a magyar iskola, vagy iskolán-kívüli magyar nyelvoktatás, vallásgyakorlat (főként a reformátusoknál), magyarországi kapcsolatok ápolása, magyar nyelvű rádió- és tv-adás keresése, magyar újság járatása, magyar ünnepekről való megemlékezés, magyar áruk vásárlása, magyarországi üdülés és gyógykezelés. A magyar művelődési egyesületek és magyar politikai pártok szerepe szinte teljesen megszűnt. A vizsgált kérdésekre adott válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a horvátországi, mintegy 20 000, magát magyarnak valló ember közössége napról napra fogy, és kapcsolatai Magyarországgal gyengülnek. (Becslések szerint a magyarok száma ma kb. 40 000 lehet Horvátországban.)
Hármashatár. Közép-európai nemzeti traumából a népek találkozási helyéig. Ez a tanulmány teljesen új jelenségről szól. A trianoni békeszerződés Európa történetének egyik legnagyobb határ-átrajzolását jelentette. Ennek rövid bemutatása után megismerjük a hármas-határok kitűzésének bonyodalmait. (Magyarországnak négy hármashatár-pontja van.) A magyar–osztrák–szlovén hármashatáron, Tóka falu közelében 1922 májusában elkészült a három oldalú gúla alakú határkő, mindhárom oldalán az itt találkozó ország címerével.(Ezek később változtak, s ezért cserélni is kellett.) A két világháború közötti időben május utolsó vasárnapján, a háborúban elesett Hősök Emléknapján a közeli Felsőszölnök iskolásai, a tanító bácsi vezetésével rendszeresen kijártak ide, ahol ünnepi megemlékezést tartottak. A második világháború után ezt betiltották, a határkő a szigorúan ellenőrzött határsávba esett. Az 1980-as évektől e pont a három ország békeszerető lakóinak találkozási pontja lett, melyen részt vettek a három legközelebbi város polgármesterei is, Körmendről, Muraszombatról (Murska Sobota) és Fürstenfeldből (Fölöstömből), később Szentgotthárdról és Gyanafalváról (Jennersdorfból) is. A "Határmenti találkozó a Békéért" Felsőszölnökön három hónappal megelőzte a soproni "Páneurópai Pikniket." A világtörténelemben teljesen új jelenség színhelyévé lett a hármashatár. Különböző országokban lakó, különböző nyelvű és műveltségű népcsoportok békés találkozója, személyek, családok, helyi közösségek között, a politika, közélet, gazdaság, kereskedelem, kultúra, sport, turizmus, természetvédelem és a mindennapi gondok megtárgyalására – a békés együttműködés és a kölcsönös gazdagodás jegyében. Lehet, hogy ez az új társadalmi-politikai-kulturális együttműködési forma "megfertőzi" az egész világot? Mint tudományos kutatási téma is merőben új a politikai és néprajzi szakirodalomban.
A két utolsó tanulmány arról szól, hogy a közép-európai, pannon táj áttelepülésre vonzza Nyugat-Európa lakóit. Egyre több osztrák, német, holland, finn, belga család vásárol lakhelyet a vizsgált nyugati határövezetben is, a magyar oldalon. Elgondolkodtató számunkra: fogyunk, és hazánk földje egyre vonzóbbá válik. Ez az új népvándorlás el kell gondolkoztasson minket, talán még nem késő...
Andrásfalvy Bertalan
Reczetár Ágnes szerk.: Szántó Piroska 1913–1998. A Szombathelyi Képtár gyűjteménye. Szombathely Megyei Hatókörű Városi Múzeum kiadása, Szombathely 2013. 87 old.
2013. december 5-én nagy kiállítással ünnepelte Szombathely a kiváló festő és grafikusművész születésének 100. évfordulóját. A 2013. december 7-ei Vas Népe címlapján Ölbei Lívia A 100 éves Szántó Piroska is vasinak számít címmel számolt be a megnyitó ünnepségről. Hogyan lett vasi a kiskunfélegyházi születésű művész – erről ír Salamon Nándor a Képtár szép kiállítású katalógusának előszavában.
Salamon Nándor eléggé nem méltányolható munkásságában mindig fontos volt, s ezúttal is igazolódik a dokumentumok megőrzésének igénye, különösen pedig a személyes és hivatalos, de magáneseményeket rögzítő naplók. A művészasszony életművének sorsáról szóló lírai emlékezésben – talán szerénységből – talán nem elég hangsúlyosan kapott helyet az ajándékozási szerződés megkötése körüli procedúra is, amelynek értelmében a Szombathelyi Képtárba kerülhetett a festőnő hagyatéka, s amelynek az intézmény akkori igazgatójaként természetesen dinamikusan mozgató személye volt Salamon Nándor, amint a budai Szántó Piroska–Vas István emléklakás kialakítása is az ő nevéhez fűződik. (Remélhetőleg Salamon Nándor megírja más képtári gyűjtemények "megszerzésének" históriáját is.)
Szántó Piroska több alkalommal is szívesen, de epés büszkeséggel emlegette a művészettörténésszel való találkozás és a gyűjtemény útra indításának azt a mozzanatát, amikor megkezdődött az alkotások válogatása. Nevezetesen "Nándi – mondta – Pista (Vas István, a költő férj) kék köpenyében itt a szőnyegen mászkált négykézláb, hogy jobban szemügyre vehesse a képeket. Én előttem addig még egy művészettörténész sem térdelt, nem egy képtárigazgató."
Elragadó személyiségű, lenyűgöző műveltségű asszony volt. Éles szeme minden szokatlanra fölfigyelt. Elragadtatással tudott beszélni a természetről. Megszámlálhatatlanul sok növényt tudott néven nevezni. Botanikai nevüket is ismerte. Ezt igazolják emberi tulajdonságokkal felruházott virágportréi (orchideák, mákok, napraforgók, karalábék). 1994-ben a Vas Megyei Pedagógiai Intézet meghívására férjével együtt találkozott a vasi rajztanárok egy csoportjával. Ez alkalommal megmutattuk nekik Kőszeget. A kalauz Bariska István volt, aki a Szent Imre-templomba is bevezette a házaspárt. A minden szokatlanra felfigyelő Szántó Piroska rögtön észrevette a templom freskóján Mária köpenyének – a hagyományos kéktől eltérő – barna színét.
Salamon Nándor szerényen visszafogott emlékezése nyilván számos derűs epizódot tud(na) még említeni barátságukról. De nemcsak személyes emlékeit örökítette meg, hanem a festőnő munkásságát több folyóiratban (Art Limes, Művészet és Barátai, Kisgrafika) is méltatta. Írásai és a mostani kiállítás remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy Szántó Piroska hamarosan elfoglalhassa méltó helyét a művészettörténetben. E folyamatot segítheti, segíti is a Képtár katalógusa, mely festményeket és grafikákat csoportba sorolva mutatja be az életmű itt található darabjait. Előbbi 51, a grafikai gyűjtemény 197 darabot tartalmaz. A katalógusban szinte valamennyi kedvelt témája – a lovak, a kékszerelmesek, a lepkék, a virágportrék, a napraforgók, kukoricák, madarak, a szent endrei temető, a korpuszok, portrék – képviselve van. A grafikának számos változatát művelte; ezt a kiállításon is látható alkotások dokumentálják. A pasztell, tus mellett szívesen alkalmazta a csurgatást, bitypiát. A képek részint a keletkezésük sorrendjében, részint tematikájuk szerint (nem mindig következetesen) láthatók a katalógusban, természetesen tartalmazva a kötelező szakmai dokumentációs adatokat: cím, keletkezés éve, technika, az alkotás méretei, jelzet és leltári szám. Angol nyelven is.
A kötetet formáló szerkesztő a reprodukciókat igyekezett változatosan elhelyezni az oldalakon. Reczetár Ágnes, a Képtár grafikusa évtizedek óta formálja az intézmény nyomtatásban megjelenő arculatát. A műtárgyfotók készítője, Pintér Bálint mellett szívesen olvastam volna azoknak az egykori fotósoknak a nevét is, akiket a Képtár archívuma kifejezés takar. Ki ne tudná, hogy a jó műtárgyfotózás nem a könnyű műfajok egyike.
A kötet előszavát Cebula Anna igazgatónő írta. A rövid bibliográfiai válogatást Joó Zsoltné Flór Tamilla készítette, aki fölsorolta nagy sikert aratott prózai munkáit is. A festő elmondása szerint Illés Endre biztatására született meg –: a derűs történetfüzérből álló Bálám szamara, a férjet elsirató Akt és az 1956 őszére emlékeztető, gazdagon illusztrált Forradalmi szvit.
Az elfogult ismertetésért az Olvasó szíves elnézését kéri:
Gál József
Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdota szerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről. Martinus Kiadó, Szombathely, 2014. 116 old. (Géfin Gyula Kiskönyvtár 1.)
A görög ανεκδοτο kifejezés jelentése: "kiadatlan". Irodalmi műfajként rövid, prózai alkotást takar, mely jellemzően csattanóval vagy erkölcsi tanulság levonásával zárul. Általában létező történelmi személyekhez kapcsolódik.
Tóth József (Sorokújfalu, 1863 – Szombathely, 1936) egykori szombathelyi nagyprépost szerényen anekdotaszerű feljegyzéseknek titulált, s nyomtatásban először 1925-ben megjelent gyűjteménye teljes egészében megfelelve stílusa követelményeinek, kilenc egykori szombathelyi püspök életéből villant fel minden bizonnyal valós, de legalábbis hihető történeteket.
A szerző egyike volt azon szombathelyi egyházmegyés papoknak, akik a XIX. század végén és a XX. század első harmadában diszpozícióik révén is mindennapos, közvetlen kapcsolatba, sokszor egészen bizalmas, baráti viszonyba kerülhettek azokkal, akik e régi elbeszélések "oral history"-ját szolgáltathatták.
Már 1889-től, mint a szombathelyi szeminárium teológiai tanára, majd 1902-től, mint püspöki titkár, előbb idősebb professzortársaival, illetve a korabeli szombathelyi kanonokokkal, majd István Vilmos püspök állandó kísérőjeként – az egész egyházmegye papságát is megismerve –, számtalan alkalma nyílt "emlékezni a régiekről". Elsősorban a gyakran több hétig tartó bérmautakon, a papi gyűléseken, vagy a Püspökvárban, az ügyes-bajos dolgaikkal megjelenő papok pártfogolása közben lehetősége volt egykori elődök históriáit is meghallgatni. 1919–21-ben pedig, mint püspöki helynök egy igen nehéz történelmi időszakban élvezte paptársai bizalmát.
A könyvben időrend szerint követik egymást a püspökök rövid életrajzi adatai, majd pedig a velük, vagy az ő idejükben megtörtént érdekes, tanulságos, néhol humoros, de mindenképpen emberi történetek.
Az egyes személyek háromféle módon jelennek meg: teljes névvel, tisztséggel; csak a monogramjukkal (mely alapján nem mindig lehet tudni, hogy kiről van szó); és végül, akiknek személyét egyáltalán nem sikerült azonosítani.
Természetesen nem prozopográfiáról van szó, hiszen nem tudományos céllal és módon megírt gyűjtemény ez, mégis, amennyiben az említett segédtudomány a "személy" προωσπο történetét írja le, úgy ez többet jelent puszta adatoknál, mert bemutat olyan személyes vonásokat is, melyek egy-egy korabeli hivatalos dokumentumból nem olvashatók ki; valamint segít jobban átlátni az adott kor társadalmi hálóját, személy és személy, személy és közösség kapcsolatának rendszerét.
A könyvet Tóth József – 1907-től már kanonok – bizonyos, nagyon finom ellensúlynak is szánhatta Gróf Mikes Jánossal szemben, amikor elődeit szinte kizárólag pozitív, szimpátiát keltő történetekkel népszerűsíti. A mű címe is, mintha azt sugallná: "Emlékezzünk régiekről" is... Vagyis "nemcsak a jelenben (1925) van kiváló főpásztora az egyházmegyének, hanem a legnemesebb értelemben emberek voltak mind, a korábbiak is". Emellett egyfajta mintát is akart adni a papok számára – az összeállítást ugyanis elsősorban nekik szánta –, hogy milyen az intelligens, kulturált adomázás, mi az, ami a hallgatóság épülésére szolgál úgy, hogy közben tiszteletet is ébreszt. Beszédtémát akart a papi összejövetelek elé tárni, ugyanakkor pedig serkentője is kívánt lenni annak, hogy saját kortársai is tartsák számon azokat az anekdotákat, melyek a még később élőknek szintén okulásukra lehetnek.
Tóth nagyprépost eredetileg nem írt jegyzeteket könyvéhez. A jelen kiadás azonban lábjegyzetelt és kis mértékben javított is. Erre a történetek szereplőinek azonosítása és megismertetése végett is szükség volt, de a latin, német, francia mondatok feloldását is elvárhatta az olvasó. Jelentős hozzáadott érték a kötet végén található hely- és névmutató.
A kilenc megyéspüspök festett arcképeiről készült fényképeket nagyon jó minőségben sikerült kinyomtatni.
A könyv a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár új, Géfin Gyuláról elnevezett sorozatának első köteteként látott napvilágot.
Inzsöl Richárd
Kiss Gábor – Zágorhidi Czigány Balázs – Pál Ferenc: A vasvári káptalantól a szombathelyi püspökségig – A Szombathelyi Egyházmegye története. Szombathelyi Egyházmegye – Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó, Szombathely, 2012. 36 old. + 2x31 old. munkafüzet + 13 lapos dokumentumgyűjtemény
Hasznos és egyúttal gyönyörű kiadvány látott napvilágot egy pályázati program részeként a Szombathelyi Egyházmegye kiadásában. A munkaanyag egy tankönyvből, egy munkafüzetből, egy segédtudományi munkafüzetből és egy dokumentumgyűjteményből áll. A tankönyvet dr. Veres András megyéspüspök ajánló Előszava nyitja, amelyben összefoglalja a kiadvány legfőbb erényeit: olvasmányos, érdekes, megfelelően modern szemléletű, mindezeknek köszönhetően pedig széles közönség számára használható tankönyv: hitoktatók, egyházi és világi iskolák történelemtanárai és diákjai, vagy akár a helytörténet, egyháztörténet iránt érdeklődő felnőtt olvasók számára egyaránt.
A könyvecske 13 kronologikus fejezetben dolgozza fel az egyházmegye történetét a kereszténység kárpát-medencei megjelenésétől kezdve a Kádár-korszakig. További fejezetet szentel Az egyházmegye példaképei címmel Batthyány-Strattmann László, Mindszenty József és Brenner János személyének, felsorolja az egyházmegye püspökeit az alapítástól napjainkig, majd a tankönyv teljes anyagát felölelő Kronológiát közöl a legfontosabb történelmi-egyháztörténeti eseményekkel. A fejezetek rövid lélegzetűek, szövegük sehol sem hosszabb két oldalnál, ezért könnyű akár egy tanórában alapos, elmélyült feldolgozásuk. A tananyagot mindenhol remek, jól használható térképek egészítik ki, melyek Isztin Gyula munkáját dicsérik. Bőséges és gyönyörű a mellékelt képanyag, valamint hasznos és érdekes kiegészítő információkat találunk minden fejezet mellett egy-egy rövid, keretbe foglalt írásban. Nagy erőssége a kiadványnak, hogy ideális arányban tartalmazza egy-egy korszak történelmi problémájának taglalását, az átfogó ismereteket, az iskolai történelem tananyagba történő beillesztését, az azokra tett utalásokat, a köztörténeti-társadalomtörténeti hátteret és a személyközpontú (uralkodók, püspökök, egyháztörténeti nagyságok személyén, életrajzán keresztül végigvezetett) történetírást. Elsősorban gyermekeknek szóló tankönyv lévén nem merül el túlságosan az egyháztörténeti kérdésekben, szemlélete és stílusa egyaránt megkönnyíti, hogy a hagyományos történelemtanulásukat kiegészítő, azt árnyaló és gyarapító tudást szerezhessenek belőle a diákok és az önművelésre vágyó érdeklődők. Gyakorló pedagógusként talán egyetlen hiányosságnak a tartalomjegyzék hiányát említeném, amely megkönnyíthetné a tankönyv újból és újból történő fellapozását, a benne folytatott keresést, hiszen nem egyszeri olvasásra szánt könyvről van szó, hanem folyamatos és ismételt használatra alkalmas munkaanyagról.
Az ismeretszerzés célját szolgáló használhatóságra törekvést folytatja és váltja valóra a két munkafüzet is. A Pál Ferenc által összeállított feladatgyűjtemény egyháztörténeti alapfogalmakat felelevenítő kérdéssorral kezdődik, majd a tankönyv beosztását követve fejezetenként néhány feladattal segíti az olvasmányok feldolgozását és a tananyag elsajátítását, elmélyítését. A feladatok változatosak, kreatívak, fogalommagyarázattól kezdve a tipográfiai, kronologikus, igaz–hamis feladványokon át a szövegértelmezésig és szövegalkotásig sokféle tevékenységet kínál fel a diákok számára. Nem pusztán visszakérdezi a tankönyvi szöveget, hanem alkalmaztat, sőt mozgósítja az általános és középiskolai történelmi, művelődés-, egyház- és művészettörténeti ismereteket is. A feladatsorok után a megoldásokat is közli a Munkafüzet, lehetőséget adva az önellenőrzésre. Ebben fellelhető egy apró hiba is: az első, alapfogalmakat feldolgozó feladat megoldási sora – ellentétben a szerzői utasítással – fordított sorrendben közli az egyházi tisztségek hierarchikus rendjét. Ettől eltekintve a füzet teljes mértékben megfelel a szerző előszavában megfogalmazott célnak, hogy a tankönyvvel együtt segítségül szolgáljon az egyháztörténeti alapok és a szombathelyi egyházmegye történetéről szerzett tudás elmélyítésében.
Pál Ferenc és Rétfalvi Balázs közösen összeállított Segédtudományi munkafüzete további, az egyháztörténeti tanulmányokat remekül kiegészítő feladatgyűjtemény. A kiadvány első részében négy tudományterületről, a kronológiáról, a diplomatikáról, a szfragisztikáról és a heraldikáról közöl alapismereteket, majd gyakorlati feladatokkal segíti az olvasmányok értelmezését és feldolgozását. Ezt 9 forráselemző feladatsor követi, amelyek korabeli levelek, iratok tanulmányozásán keresztül ízelítőt adnak a történészi, kutatói, levéltári munkából. A hittanos és szakkörös gyermekek minden bizonnyal érdeklődéssel és örömmel foglalkoznak majd ezekkel az izgalmas és különleges szellemi élményt nyújtó feladatokkal! A megerősítést vagy javítást lehetővé tévő megoldásokat itt is megtaláljuk az egyes feladatsorok végén.
A tananyagcsomagot egy Dokumentumgyűjtemény egészíti ki, mely 12 kemény lapos reprodukciót tartalmaz korabeli oklevelekről, térképekről, fényképekről és levelekről. Ezek mindegyike valamilyen módon kapcsolódik vagy kapcsolható a tananyaghoz, és lehetőséget kínál a pedagógusoknak a munkafüzetek feladatainak folytatására, hasonlók alkotására, a további egyháztörténeti és segédtudományi foglalkozások tartására.
A négy részből álló kiadvánnyal olyan segédanyagot kapnak a pedagógusok és érdeklődők, amely nemcsak módszertanilag, hanem esztétikailag is magas színvonalú, ezzel is rangot és tiszteletet adva és sugallva a téma iránt – elismerés és köszönet illeti mindezért a szerzőket, a fotók készítőit és közreadóit, valamint a kiadványterv készítőjét, Bonyhádi Károlyt és a kivitelező Premier Nyomdát egyaránt! Reméljük és kívánjuk, hogy betöltse az alkotók által neki szánt szerepet, és minél több diáknak, tanárnak és érdeklődő olvasónak nyújtson szellemi-lelki élményt és gyarapodást!
Kérgesné Gerhát Krisztina
A Kárpát-medence örökségvédelmi atlasza. 1. kötet: Épített örökség. A Szerk.: Kósa Pál. Talma Kiadó. Pécs, 2014. 432 old.
Gigantikus vállalkozásba fogott az új, 46 ikerszelvényből álló és a térképeken ábrázolt területekhez tartozó műemlékeket, örökségturisztikai látnivalókat képekkel és mellettük lexikális tömörségű leírásokkal bemutató atlasz kiadója.
Az 1914-es községhatáros, színes közigazgatási térképek mellett ugyanazon terület mai domborzati és autótérképei láthatóak az ikerszelvényeken. A mai állapotot bemutató térképeken piktogramokkal mintegy 10 000 műemléket helyeztek el. Az eltérő jelek a váraktól, templomoktól, kastélyoktól, kolostoroktól, népi műemlékektől az ipari műemlékekig, római vagy török stb. emlékekig meg is különböztetik őket. A szimbólumok a kiemelt jelentőségű műemlékeket az általános kéktől eltérően bíbor színnel jelölik. Azok nevét, melyekről szöveges és képi információ is olvasható, sárgával emelték ki a térképeken. Mindezt részletes adattár és valamennyi előforduló nyelven (németen, szlovákon, románon, horváton stb.) külön-külön névmutató egészíti ki. Az adattárban a közigazgatási hovatartozáson túlmenően az 1910-es, az egész tárgyalt magyar–horvát országterületre kiterjedő utolsó népszámlálás etnikai és vallásfelekezeti számai olvashatók.
Nemcsak a száz évvel ezelőtti Magyarország, hanem a térképszelvényekre ráférő szomszédos szlovéniai, ausztriai stb. területek is szerepelnek a gazdag helyismereti anyagban. A történelmi Vas megye területe az atlasz 8-as, 9-es, 18-as és 19-es számú iker-térképlapjain látható. Szócikket kapott a "Német kultúra jegyében": Borostyánkő és Léka, a "Tájak és népek" fejezetben: Felsőlendva, Muraszombat, Németújvár, Őriszentpéter, Szalafő, Szentgotthárd, Városszalónak, Vasdobra, Velemér. "Az Alpok és a Balaton között" fejezet szövegében pedig Bozsok, Csempeszkopács, Egervár, Ikervár, Ják, Jánosháza, Körmend, Kőszeg, Monyorókerék, Sárvár, Szombathely, Vasszécseny, Vasvár, Vép és Zsennye. Ezek a kiemelten kezelt látnivalók a térképeken jelölt több száz vasi műemlék közül.
A jövőre tervezett második kötet a Kárpát-medence természeti látnivalóit fogja bemutatni. Nemcsak szép és tartalmas az atlasz, hanem egyben a műemlékekkel kapcsolatos kirándulások megtervezésének (örökségturisztika) hasznos eszköze is. Az igényes megjelenésű, szépen illusztrált és jó minőségű, naprakész térképeket tartalmazó atlasz minden kulturális örökségünk iránt érdeklődő ember könyvespolcára ajánlott!
Dénes József
Prejczer Paula: Jaksa István. Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely, 2013. 57 old. (Vasi életrajzi bibliográfiák XLI.)
A kutatók tudják csak igazán, mennyi energiát követel a szerzőtől a témájához kapcsolódó szakirodalom összegyűjtése. És micsoda könnyebbség, ha a forrásokat készen, vagy csaknem készen kapja. (Csaknem, mert a bibliográfia sohasem lehet teljes!)
Jól tudják ezt a könyvtárosok is, nyilván ezért indította el – már 1974-ben! – a Vasi életrajzi bibliográfiák című sorozatát a Berzsenyi Dániel Könyvtár. A négy évtized alatt 41 különböző szakterületen tevékenykedő személy életét és munkásságát feldolgozó kötetet jelentetett meg. A 41. összeállítás szerzője Prejczer Paula, aki a Jaksa István festőművész életével kapcsolatos írásos dokumentumokat gyűjtötte össze. (A szerzőnek ebben a sorozatban korábban már megjelent a költő Káldy János tevékenységét földolgozó bibliográfiája. Végvári Lajos művészettörténészről készült dokumentumkötetét a miskolci könyvtár jelentette meg.)
A Jaksa-bibliográfia természetesen követi a korábbi összeállítások szerkezetét. Életrajz, saját művek, a művekről szóló írások, illetve – ha ilyen is akadt – a vele készült interjúk. Jaksa István életrajzát P. Kalmár Mária írta. Az 1894-ben született (†1982) Jaksa azok közé a művészek közé tartozik, akiknek nem adatott meg hivatalos művészképzésben való részvétel. Az önképzés mellett persze tanult hivatásos festőktől – például Krusnyák Károlytól, Gyügyei Nagy Zsigmondtól – is. Jaksa a természetelvű ábrázolás művelője, számos csoportos, kevesebb önálló kiállítás résztvevője. A közönség kedvelte munkáit. Bizonyára ma is számos szombathelyi lakást tesznek otthonossá alkotásai. A festés mellett szívesen foglalkozott képrestaurálással is. Ifjúkorától részese volt a város kulturális életének, a Szent Márton Céhnek például jegyzője volt. Szerényen, visszahúzódva – mégis nagy tiszteletnek örvendve – élt Szombathelyen (kétéves korában került ide).
Jaksa "igazi" munkaterülete azonban az oktatás volt. 1943-ban munkahelyén, a szombathelyi MÁV Műhelyfőnökségen megalapította a képzőművészeti szakkört, amelyet 1969-ig vezetett. Az 50-es évek végén Vasváron is vezetett szakkört. Radnóti Kovács Árpád és Burány Nándor mellett ő is a háború után indult festőnemzedék jó emlékű tanítómestere volt. Legnevesebb tanítványainak egyike a jelentős életművet alkotó, Sárváron élő Németh Mihály szobrászművész. A kiváló akvarellfestő, Káldy Lajos is tőle tanulta a mesterség alapjait. A közös órákra szívesen emlékezik Rasperger József grafikusművész a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ kiállítás-rendezője az Életünk 2014. májusi számában megjelent interjújában.
A Jaksa-bibliográfia első tétele – egyetlen önálló írása – a szarvaskendi templom Dorffmaister-festményéről. Ezt 79 tételből álló rész követi, amely a kiállításaival kapcsolatos adatokat tartalmazza, fölsorolja a kiállítások helyszíneit, időpontját és az ott bemutatott alkotásokat. A második – a 34 tételből álló egység – a festőművész munkásságával és életével kapcsolatos írásokat, híreket, tudósításokat gyűjtötte össze. 15 tétel az általa vezetett szakkörökről szóló híradás, 6 pedig az elektronikus sajtóban róla föllelhető dokumentum.
A klasszikus bibliográfia szabályai szerint a kötetben megtalálható a név- és címmutató, valamint – önálló egységként – fölsorolja a szerző a kiállításokon látható, az összeállításban említett festmények címeit is.
Az alaposan dokumentált kötet a Rumi Rajki Műpártoló Kör támogatásával jelent meg.
Gál József
Köpeczi Bócz Edit: A titkosszolgálatok hálójában. Mindszenty József a lélekmentő bíboros, hercegprímás. Könyvpont Kiadó – L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2012. 259 old.
Újabb és újabb könyvek jelennek meg Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek életével, tevékenységével kapcsolatban. Újabb és újabb források kerülnek napvilágra a levéltárak rejtekéből, és tesznek hozzá apró mozaikkockákat az eddig kialakult Mindszenty-képhez. Ezt tette Köpeczi Bócz Edit is 2012-ben megjelent könyvével: újabb adalékokat adott Mindszenty József tevékenységéhez. Könyvének címe sokat sejtető; felmerül a kérdés: Mindszenty József ügynök volt? Ugyanis ezt választotta kötete címéül: "A titkosszolgálatok hálójában", ami azt feltételezné, hogy vergődő halként az állambiztonság hálójában volt a főpap, holott tudjuk és megcáfolhatatlanul áll egész élete bizonyítékként, hogy nem hálóban, hanem célkeresztben volt. A szerző sem állít semmi olyat, ami kapcsolatba hozható lenne Mindszenty József beszervezettségével, így a címadás árnyaltságára – jelen esetben az árnyaltság hiányára – hívjuk fel a figyelmet.
A könyv egyfajta dokumentumgyűjtemény. Számos dokumentumot talál az érdeklődő olvasó az Állami Egyházügyi Hivatal, illetve az állambiztonság egyes szerveinek levéltári fondjából. Találunk fakszimile módon közölt forrásokat és átiratban megjelentett iratokat; hogy éppen miért ezt, vagy azt a közlési módot választotta a szerkesztő, nem derül ki a kötetből.
Az első fejezetben a kommunizmus szellemi horizontját mutatja be a szerző, az egyház megnyilatkozásait végigvéve, miként viszonyult, hogyan figyelmeztetett a vörös diktatúra csalárdságaira. Az Állami Egyházügyi Hivatal Adattárából közli XI. Pius pápa Divini Redemptoris apostoli körlevelét.
Az egyházi állások betöltéséről szóló fejezet egy ÁEH TÜK iratok között megtalálható jelentés, történelmi áttekintés. Ez csupán egy lábjegyzetben feltüntetett hivatkozásból derül ki.
A kötetben több helyen pontatlan, hiányos a hivatkozás. Pl. az 53. oldal 16-os lábjegyzet, 59. oldal 23-as lábjegyzet esetében ennyi szerepel: XIX-A-21-c. Ez azonban kevés, ugyanis a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött Állami Egyházügyi Hivatal Adattár állaga 130 doboz. Így jó lett volna szűkíteni, hogy melyik iktatószámú iratról van szó, és melyik dobozban található.
Az ügynökhálózat kiépítése fejezetben a 76. oldal 48-as, a 77. oldal 50-es lábjegyzete hibás, ugyanis XIX-B-1-2 (7. d.) levéltári állag nincs, helyesen: XIX-B-1-z, ami a Belügyminisztérium Kollégiumi iratok. A 78–81. oldalon felszínesen ismertetett "Világosság rezidentúra" működéséről megjelent szakirodalom: SOÓS Viktor Attila – SZABÓ Csaba: "Világosság" – Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen. Budapest, Új Ember Kiadó, 2006.
Nehezen feloldható a 105. oldalon található 77. számú lábjegyzet, melyben a MOL XIX-J-1-j (102. d.) szerepel, azonban, hogy melyik év, melyik ország milyen iktatószámú irata, azt nem találjuk. Ugyanez vonatkozik a 133. oldal 107-es, a 138. oldal 113-as, a 139. oldal 116-os lábjegyzetére.
Az ügynöki jelentések, megfigyelések fejezetben nagyon sok fakszimile irat szerepel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött 3.2.5. O-8-239 Pázmáneum Intézet /Ostrom-vár/ dossziéból, ezen iratokat – ellentétben a korábbi gyakorlattal – nem gépelte be a szerző, hanem másolatban közli. Annak a feltüntetése elmaradt, hogy ezek egy része megjelent P. SZŐKE János: Öt év száműzetésben című, 2010-ben a Don Bosco Kiadónál megjelent kötetében. Nehezen értelmezhető a kötet 185. oldalától megtalálható dokumentumgyűjtemény, hiszen az ezt megelőző 184 oldalon is bőven találhatunk idézetet, fakszimile-t, így semmi sem indokolja, hogy a kötetet dokumentumgyűjtemény zárja.
Minden megjelent könyv – legyen az forráskiadvány, monográfia – hasznos, hiszen újabb fehér foltokat tüntet el, újabb információkkal gazdagítja az érdeklődőt, az olvasót. Így nagy öröm, hogy megjelent Köpeczi Bócz Edit könyve. Jó lett volna egy alapos lektor, szerkesztő közreműködése, aki kigyomlálja azokat az apró hibákat, pontatlanságokat, amik megzavarják a szakembereket és más érdeklődőket. Fontos, hogy minél szélesebb rétegekhez, minél több formában eljusson Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek életrajza, meghurcoltatásának története. Ebben egy újabb eszköz az említett könyv, fontos volna azonban, hogy világos szakmai koncepció mentén szülessenek szakmunkák. Ne a "véletlenül" megtalált, vagy a levéltárosok által ilyen-olyan szempontok alapján odaadott dossziék legyenek a rendezési elvek, hanem szisztematikus kutatás után kialakított szakmai elképzelés mentén alakuljon ki egy-egy munka szerkezete. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy újabb és újabb munkák fognak megjelenni Mindszenty József életéről, megpróbáltatásairól, különösen az 1956 utáni időszakról, az Amerikai Egyesült Államok követségén eltöltött 15 esztendős félrabságról, az ezen időszak alatti magyar–vatikáni tárgyalásokról, és Mindszenty József Magyarországról való 1971-es elmozdításáról, végül az azt követő három és fél év lelkipásztori tevékenységéről.
Soós Viktor Attila