EGY BARÁTSÁG EMLÉKEI

Józsa Péterről itt és most nem úgy szeretnék beszélni, mint a modern magyar tudományosság "apostoláról", aki annak idején (a hatvanas évek végén, a hetvenes években) igen sokat tett a hazai tudományosság megújulásáért, mindenekelőtt, mint az olvasásszociológia és a szemiotika sikeres képviselője. A barátságról szeretnék beszélni, amely (nem függetlenül a közösen átélt történelmi eseményektől) öszszekötött bennünket. A hatvanas évek közepén ismerkedtünk össze: mindketten ötvenhatos "börtönviseltekként". Ugyanabban az időben: 1960 késő tavaszán szabadultunk, ő, ha jól emlékszem, a budapesti (vagy váci?, márianosztrai?) börtönből, én a tököli internálótáborból. Akkor ismerkedtünk össze, midőn én Tamás Attilának (korábban az Új Hang című kitűnő folyóirat szerkesztőjének, később a szegedi, majd a debreceni egyetem neves tanárának) a jóvoltából, mint rovott múltú és állás nélkül lézengő ifjú tanár munkalehetőséget kaptam az akkor készülő Magyar Irodalmi Lexikon szócikk-írói között. A huszadik századi anyag szerkesztésében kapott munkát Haraszti Sándor, a neves újságíró, a forradalom idején Nagy Imre kormányának sajtófőnöke, velem, mint egykori "ötvenhatossal" különös barátsággal bánt, rengeteg munkát (és szép tiszteletdíjat) adott. Jól emlékszem, az ő hivatali szobájában ismerkedtem össze egy dús hajú, tömött bajuszú (régi barátai szerint az ifjú Sztálinra hasonlító) fiatalemberrel, aki ugyancsak kevéssel azelőtt szabadult Kádár János börtönéből.

A megismerkedést hamar kölcsönös rokonszenv, majd tartós barátság követte. Józsa Péter és felesége, Jutka körül (a hozzánk, Nagymező utcai lakosokhoz közel eső, tágas, Ó utcai lakásban) népes baráti kör alakult ki. Olyanok jártak oda, mint Donáth Ferenc és felesége, Bozóky Éva, Eörsi István, Andorka Rudolf, Szabó Miklós (a demokratikus ellenzék ismert alakja, később a Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselője), Gyurkó László (akinek ezután megjelent Lenin-biográfiája heves vitákat okozott), Dornbach Alajos, Tóth Lajos (korábban szekszárdi ügyvéd és ugyancsak ötvenhatos elítélt), Obersovszky Gyula (aki a börtönben "fejben" írott és megőrzött verseit adta elő), és a társaság védelmező szellemeként Rajk László özvegye, Rajk Júlia, akivel azután engem és feleségemet egy másik közös ügy (ez már politikamentes volt), a kutya- és macskavédelem is összehozott. Az ő irányításával jártunk ki vasárnaponként az egykori Károlyi Mihály-birtokon, Károlyiné Andrássy Katinka védnökségével létesült állatmenhelyre kutyákat, macskákat etetni, almot takarítani – de ez egy más történet). Meg még sokan mások, általában az ötvenhatos forradalom néhány esztendőn keresztül börtönben, internálótáborban tartott "baloldali" résztvevői közül. Kiváló és összetartó baráti társaság volt ez, gyakran összejártunk: Andorkáéknál, Dornbachéknál, Eörsiéknél, minálunk, legtöbbször Józsa Péteréknél, akiknek otthona egyszerre volt baráti találkozóhely és politikai vitaklub.

Józsa Péter, amellett, hogy szorgosan növelte tudományos életművét, mindig kiváló beszélgetőtársnak, társasági előadónak és jó barátnak bizonyult. Midőn már konszolidálódni kezdett a politikai helyzet, s a korábbi bebörtönzötteknek kezdtek megjelenni a művei, például Eörsi István versei és elbeszélései, Andorka Rudolf szociológiai könyvei, örökös házigazdánk: Józsa Péter is igen érdekes művekkel lepte meg barátait. 1976-ban adta közre Esztétikai alkotások társadalmi hatása című munkáját (ez utóbb németül és franciául is megjelent), majd sorban a többit, de mint jeleztem az imént, nem tudományos munkásságát szeretném ebben a rövid visszatekintésben feleleveníteni. Ez természetesen a tudománytörténet-írás feladata, és részben meg is valósult abban a Józsa Péter Emlékkönyv című igen érdekes kötetben, amely S. Nagy Katalin szorgalma következtében Péter születésének hatvanötödik évfordulója alkalmából az olvasók elé került. Ebből a kötetből is kitetszik, hogy Józsa Péternek, jóllehet számára csak ötven esztendő adatott, és ebből is közel négy esztendőt börtönben és közel két évtizedet szinte némaságban kellett eltöltenie, milyen gazdag és változatos tudományos életműve van. Művelődésszociológia, kommunikációelmélet, filmesztétika, olvasástudomány és még egy sereg szakterület – ezek jelzik széles látókörét, gazdag érdeklődését, tudományos sokoldalúságát.

A jó barátra kívántam emlékezni, és ennek során persze azt is meg kellett állapítanom, hogy Józsa Péter korai halálával egy igen ígéretes tudósi pálya szakadt meg és egy igen gazdag tudományos életmű maradt befejezetlenül. Józsa Péter, ahogy az imént már fejtegettem, nem pusztán tudós és közéleti személyiség volt, hanem szellemi műhelyek, kollegiális társaságok, baráti összejövetelek szervezője, gazdája, animátora is. Úgy tapasztalom, hogy ez a máskülönben igen fontos szerep és küldetés értékelődött le, foszladozik a mögöttünk maradt évtizedekben. Vagyis az érdek- és politikaközpontú személyes kapcsolatok kerülnek előtérbe, szemben azzal, amit hagyományosan barátságnak nevezünk. Barátságnak, mondjuk Petőfi Sándor és Arany János, Ady Endre és Babits Mihály, József Attila és Illyés Gyula, Juhász Ferenc és Nagy László baráti összetartozása nyomán. Tudományos munkái és közéleti szerepvállalása, helytállása mellett a barátságnak ez az ethosza is Józsa Péter szellemi örökségéhez tartozik. Vigyázzunk rá, ha nem akarunk magunkra maradni, ha csak pártgyűléseken, politikai tüntetéseken keresünk társakat.