JÓZSA PÉTER ÚTJA A SZEMIOTIKÁHOZ

A modern/mai magyar szemiotika hovatovább félévszázados története előbb a Magyar Tudományos Akadémia "interdiszciplináris művészetelméleti", később "szemiotikai" munkabizottságának, ez után meg a Magyar Nyelvtudományi Társaság Szemiotikai Szakosztályának és főként a Magyar Szemiotikai Társaságnak a története. Ha három hazai kezdeményezőt említünk: a nyelvész Szépe György, az irodalomkutató Hankiss Elemér és az akkor leginkább művészetszociológus Vitányi Iván voltak az első szervezők és hangadók – az 1960-as évek második felétől kezdve.

A szemiotika tudományközi jellege is magyarázza, hogy az első rendezvények igazán sok helyszínen és intézményben zajlottak, és mind a résztvevők, mind előadásaik igazán sokfélék voltak: rendszerelmélettől a műfajelméletig, építészettől a néphitkutatásig. Minthogy ez a fél évtized általában is pozitív pezsgést hozott a magyar társadalomtudományokba, olykor már örvendetesen óriási méretűek voltak e rendezvények: több naposak, százszámú résztvevővel, és csak az ide tartozó stencilezett előadás-kivonatok, programok, akár egész tanulmányok magyarra fordításai sok száz oldalt tettek ki. Utólag is csak álmélkodhatunk, honnan volt minderre pénz – hiszen a mi említett konferenciáink nem felülről kijelölt penzumok, hanem csakugyan "alulról jövő" kezdeményezések voltak. Szerencsére ezen túlmenően is a legtöbb kutató-intézményben, egyetemi tanszékeken, sőt akár múzeumokban is igen sokrétű "újszerű" vizsgálatok bukkantak fel és váltak mintegy megszokottá.¹

Paradox módon éppen ezért ekkor az vált szükségessé, hogy egy kisebb, átlátható szervezet jöjjön létre: ez lett a "Szemiotikai Munkabizottság", amely ugyan sokfelé volt nyitott, ápolt kapcsolatokat, bekapcsolódott a nemzetközi jeltudomány köreibe – ám úgy 20 tagjával egy áttekinthető keretet alakított ki. Hogy milyen módon, az gyakorlatilag a "titkáraitól" függött, akik koordinálták a hazai "szemiotikai" tevékenységet. Hogy milyen kiváló szinten, elég, ha nevüket említjük: Horányi Özséb, Kelemen János, Andor Csaba, Darányi Sándor, Máté Jakab, Balázs Géza. És köztük – mindmáig primus inter pares – Józsa Péter.

Szerencsére Józsa életútja és életműve ma is ismert, és éppen a mi szombathelyi emlékkonferenciáink jelzik, máig tart a hatása. Ezt két vezérmotívum biztosítja: Józsa Péter szinte fetisizálta a sokezres méretű adatfelvételeket, a sok-sok kérdést tartalmazó, részletes kérdőíveket – majd pedig mindezeknek nagyívű összegezését is. Noha a világháború és a holokauszt túlélőjeként a lelkes ifjú társadalomformáló nyilván kommunista kultúrpolitikusnak, ideológusnak készült, ám az 1956 miatt rászabott börtönévek leteltével ennek már csak visszfénye maradt előtte: a művelődésszociológus pályája. Ha kinyitjuk műveinek bibliográfiáját (Lásd: Adalékok az ideológia és a jelentés elméletéhez c. könyvében – 1979: a 232–235. oldalakon), egyértelmű, hogy a hazai társadalomtudósok körében az elsők közt, már az 1960-as évek közepétől kezdi el az általa "modern társadalomkutatás" névvel jellemzett adatfelvételeket. Ezekből az 1970-es évek elejétől fogva készített "zárójelentéseket" – szerényen így nevezve az adatok összefoglalását, bizonyos fokig értelmezését. Ilyen írásai sokszorosítva jelentek meg, és csupán az érdekelt közreműködők, meg a kollégák szűkebb köre használhatta ezeket. Később, a már Vitányi Iván vezette Népművelési Intézet (ennek ekkor már volt valódi Kutatási Osztálya) adott lehetőséget az ilyen kutatásra és az ilyen eredmények bizonyos közzétételére is. Ha kézbe vesszük a Józsa Péter maga által szerkesztett tanulmányköteteit (Kód – kultúra – kommunikáció. Tanulmányok és Esztétikai alkotások társadalmi hatása – Tanulmányok és kutatási beszámolók – mindkét kötet 1976-ból), jól látszik ezek köztes jellege – ami a társadalmi önreflexiót illeti. Az ilyen, mintegy 200 példányban megjelent, kissé jobb színvonalban sokszorosított, papírborítású, fűzött könyvek elvben egy idő múlva már megvásárolhatók voltak, áruk is fel volt tüntetve. Józsa előszóiból látszik, hogy egy általános, kommunikációs társadalomelmélet (!) bontakozott ki belőlük – noha ezt maga nem mondta ki.

Jaj! – sőt ajvé!: ötvenedik születésnapja előtt már elhunyt a szerző! Ezért a harmadik, hasonló tanulmánykötetét (Adalékok az ideológia és a jelentés elméletéhez – Tanulmányok, 1979) ugyan még maga állította össze, ám a kiadványt ő maga már nem látta. A következő évben jelent meg kandidátusi disszertációja: Lévi-Strauss, strukturalizmus, szemiotika címmel. Igazában ez is szerteágazó exkurzusok gyűjteménye: Józsa "kivezető" utat keres a strukturalizmusból – a szemiotika felé. Az erre rákövetkező évben jelent meg a francia szociológussal, Jacques Leenhardt-dal együtt végzett összehasonlító analízisük: Két főváros – két regény – két értékvilág címmel. Ez is több mint szakmai teljesítmény – mára már leginkább kordokumentum. Ez idő tájt már több magyar társadalomtudományi/ akadémiai kutatóintézetben folytak francia–magyar kontrasztív kutatások, zömmel az 1968 (!) után előtérbe került francia kutatók kezdeményezésére. Ma arra kell gondolnom, ezek eredményei nem is voltak olyan átütő erejűek, mint akkor hittük. Azt hiszem, többek között Georges Perec A dolgok és Fejes Endre Rozsdatemető c. regényeire akkoriban Párizsban vagy Budapesten adott olvasói "válaszok" ugyanis igazában összemérhetetlenek voltak – a két társadalom már akkor is áthidalhatatlan különbsége miatt. Mindmáig a legutóbb megjelent Józsa-tanulmánykötetet a csodálatos, Józsa Pétert mindenen átsegítő feleség, majd özvegy, Poór Jutka, Szerdahelyi Istvánnal együtt állította össze: Az esztétikai élmény nyomában. Művészetszociológiai és szemiotikai tanulmányok címmel (1986). Ebben Józsa kedves témakörei szerepelnek: a művészet szociológiai megközelítése; az esztétikai befogadás; a filmek és olvasmányok hatása. Az 1995-ben S. Nagy Katalin által szerkesztett Józsa Péter emlékkönyv második fele hat írást közöl Józsától. Ezek a megszokott témáit jelenítik meg, legfeljebb a kötet végén a "krimiről közölt rövid interjú" jelzi, milyen találó elképzelései voltak Józsa Péternek sok mindenről, itt éppen Simenonról, Poirot-ról, sőt Berkesiről is. Ez az emlékkönyv szép és baráti írásokat hoz – ám meg sem kísérli, hogy összegezze Józsa "mondanivalóját", vagy ennek kibontakozását. Szerencsére a mi szombathelyi, Józsa Péter emlékének szentelt konferenciáink néhány ponton csakugyan visszautaltak Józsa életművére – és a Vasi Szemle dicséretes nyitottsága következtében e gondolatok nagyobb közönség számára is hozzáférhetővé lehettek. (Lásd a 2003/2, 2005/5, 2009/5. számokat.) Ám e rendezvények mégsem kísérelték meg mindeddig, hogy áttekintsék Józsa Péter életművének akkori meg mai eredményeit – esetleg még arra is utalva: mi változott meg időközben a magyar kultúrában? És miben: a társadalomban vagy a társadalomtudományokban? És miért? Egyedül az akkor úgynevezett "kulturális blokkok" újabb és újabb értelmezésére történtek újabb kísérletek. Pedig mindezek igazán könynyen folytathatók lennének!

A mai alkalommal azonban mégsem tudom felvázolni Józsa Péter tudományos arcképét, vagy éppen "lovasszobrát". Csupán arra a kérdésre keresek feleletet: honnan, hogyan és milyen szemiotikához jutott el Józsa Péter? És ehhez még az egy dobozban meglevő iratokat is figyelembe tudom venni.

 

Amikor egyetemi szobámban az "emeritus kirámolás" közben nemrég előkerült egy keménypapír-papírdoboz, amelyben a Józsa Pétertől egykor kapott sokszorosítványok voltak: tartalma nem lepett meg. Többféle, stencilezett szöveg, amelyek azt sugallják, további hasonló iratok is készültek. Ezek között van olyan, amit mások nálam sokkal jobban ismernek, és tudnak tovább folytatódó tanulmányokról is. Magam most praktikusan időrendbe raktam a különböző iratokat. Így még jobban bepillanthat a mai utókor az akkori tudományos kutatás (és a kutató Józsa Péter) mindennapjaiba.

A oo714/73-I. számon nyilvántartott szövegnél a jelzés a sokszorosítási engedély száma lehet, mivel minden lapon felül ott olvasható. (A korábban "ellenforradalmi propagandáért" elítélt Józsa esetében "körkörösen" fontos volt mindenki számára, hogy "engedélyezett" iratról van szó.) Józsa Péter: Kulturális blokkok Budapesten. A kutatás kiindulópontja, hipotézisei, tervezete, vázlatos ismertetése és néhány részeredmény a címe, és l972-ben a Népművelési Intézet Kutatási Osztálya adta közre, 110, másfeles sorközzel gépelt lapon. A "tartalom" szerint nyolc szöveg került egybe. Az első A kulturális javak helyzete a fejlett társadalmakban címmel 1970 szeptemberében a VII. Szociológiai Világkongresszuson, Várnában hangzott el. (E kongresszus nemcsak a magyar szociológia újraindítását legitimálta, hanem döntő fontosságú volt a hazai kommunikációkutatás hivatalos támogatásának megszilárdításában. A magyar előadásokat előre sokszorosították.) Józsa itteni dolgozatáról megjegyzi, hogy nem azonos az ugyanerről a témáról korábban, a Valóság 1970. novemberi számában megjelent írásával. Voltaképpen abból indul ki, hogy a kulturális javak fogyasztásának sajátos társadalmi csoportjai vannak. Az erre vonatkozó kutatási tervet is közli (amelyet 1970 márciusában megvitattak a Népművelési Intézet Kutatási Osztályán). Igen tanulságos, heterogén írás. Egyrészt egy gondos befogadás-szociológia. Másrészt, az otthont adó intézmény neve által is sugallva – a "népművelés" gyakorlati szempontjait hangsúlyozza. Utal arra is, hogy különböző művészetek befogadását illetően külön is el kell végezni a párhuzamos vizsgálatokat. Azonban a "kulturális blokk" fogalmát képtelen definiálni, és az esetleges felsorolásokból az látszik, hogy a Népművelési Intézetben sem mertek a szocialista osztálytársadalom egyes közösségei (a "blokkok") leírásába csakugyan belekezdeni. Ezt nehezítette az is, hogy e korban a hivatalos kultúraelmélet például elvetette a "magas kultúra" – "tömegkultúra" fogalompárját. A "kulturális blokk" magyarázatára sem használták (nem használhatták?) a "szubkultúra" fogalmát. A további szövegek külföldi és hazai rendezvényekre készültek: 1970. Ludwigshafen "Ifjúság és film" konferencia – a szocialista országok "film – televízió – néző" konferenciája 1970. Pécs – INSEA-konferencia 1971. Finnország – a Magyar Pszichológiai Társaság Szociálpszichológiai Szekciójának rendezvénye 1972. Budapest – "Nemzetközi Könyvév" konferencia, Magyar Tudományos Akadémia 1972 – a METESZ III. Szociológiai Konferenciája 1972 – egy, a festészet befogadására vonatozó kérdőív előkészítése 1972. Mindezek a már folyó kutatások empirikus adatait sikerrel mutatták be. Ennél azonban még fontosabb vonás az a "habzsolás", ahogy Józsa Péter (és munkatársai) mind a nemzetközi konferenciákon kifejthették véleményüket, mind a rokon társadalomtudományok számára is dokumentálták újszerű, objektív eredményeket ígérő művelő - désszociológiai eredményeiket. Ezek az írások módszertanilag fontosak, ám elméletileg igen óvatosak, hallgatagok. Józsa számos "nézőpontból" vizsgálja adatsorait, ám végül is éppen azt nem írja le: hogyan és milyen kulturális javak érvényesülnek az ekkori Magyarországon? Itt nem csak arra gondolok, hogy a "három T" országában empirikus művészetszociológiát nem lehetett következetesen végigvinni. Sokkal jobban a társadalmi rétegek és csoportok, meg az igényelt és működő/nem működő állami kultúra definiálása sem sikerülhetett. Egyébként a magyar szemiotika egészében érvényesült az a (ki nem mondott) gondolat, miszerint ezekben az években napról napra több részét írhatjuk le az igazságnak, egyre több kortársi "nyugati" mű válik magyarul is olvashatóvá – és mindez "egyszer csak" elvezet a szabadság világába. Mindez önbecsapó illúzió volt. Józsa azonban (sajnos) még–már a felívelő ágban hagyott itt bennünket; ezt az utólagos bölcsességet nem ismerhette fel.

A következő, 1974-ből datált sokszorosítvány bonyolult szövegtörténetről tanúskodik. 860/74-III. szám olvasható a borítón és a tartalomjegyzékként szolgáló lapon. 122 lapon kilenc idegen nyelvű Józsa-tanulmányt gyűjtöttek egybe. Ezeken azonban egyenként is vannak sokszorosítási engedély-számok, olykor oldalanként is számozva. (Ez is egy sajátos jelvilág! Volt, de van is!) Végre itt teljes szöveggel olvashatjuk Józsának a különböző konferenciákon szerepelt tanulmányait: angol, francia, német nyelven. 1972-ben készült a négy Jancsó-filmről szóló, több mint negyvenoldalnyi, géppel írt részletes elemzése. Igen tanulságos, hogy noha a közös elemzési gyakorlatra többször is visszautal, maga egy igen hagyományos, "motivikus" elemzést ad, kiemelve például az öltözet-váltás, öltözettől megfosztás, a lemeztelenítés és a meztelenség "motívumait". A csoport által elvégzett elemzés e látványoknak a filmekben való előfordulási adataiból egy-egy teljes sorozatot állít össze, minuciózus adatokkal. Végső soron az említett motívumokat a "megalázás" és a "halál" megjelenítésének tartja. Noha e dolgozatban nincs explicit szemiotikai terminológia (még utalás sem) – magam úgy gondolom, Józsa ilyen elemzése sokkal jobb, lényegrelátóbb, mint a kutatás praxisában ekkoriban fontosnak vélt – például a filmbeli recsegések és énekhangok klasszifikálása és diagramokba sorolása. Ő többet mond a filmek sajátos jeleiről.

 

A konferencia résztvevőinek egy része a Savaria Múzeum lépcsőjén (balról):
Pölcz Ádám, Dénes Ágota, Dinnyés Attila, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, Balázs Géza,
Minya Károly, Gráfik Imre, Hujber Szabolcs, Voigt Vilmos, Szigeti Csaba

 

E füzetben végre teljes szövegében elolvasható az 1970-es várnai szociológiai kongresszusra készített előadása, az 1970-es mannheimi Filmhétre készített "az ifjúság és a film" című előadás, az 1971-es finnországi INSEA-konferenciára készített hozzászólás. A stencilszöveg első lapját látva az utókorban felmerül a kérdés: vajon "kötelező volt" előre azt is engedélyeztetni (és az előadás során attól el nem térni), ahogy Józsa szövege kezdődik: "Ladies and Gentlemen". Egyébként e hozzászólás-szöveg után olvasható maga a konferenciára készített előadása is. Folytatás-jellegű az 1972-es mannheimi "Ifjúság és a film" című szak-gyűlésre készített szöveg, amelyet Józsa maga filmszociológiainak nevez. Nyilván a magyar kutatók külföldön sikeres szereplése, plusz a felülről elnyert művelődéspolitikai támogatás eredményeképpen 1973-ban Budapesten volt az INSEA következő kongresszusa. [Ezekben az években százszámra (!) voltak olyan nemzetközi társadalomtudományi konferenciák, amikor egy korábbi, külföldön tartott rendezvényen a "sikeres" magyar részvétel után meg lehetett hívni a következő konferenciát Magyarországra.] A budapesti konferencián Józsa a festmények befogadására vonatkozó vizsgálataikat összegezte. Két francia nyelvű beszámoló (nem tanulmány) következik ez után a kiadványban: a már említett két (a francia és a magyar) regény elemzéséről, valamint a (budapesti) munkások olvasási gyakorlatának szokásairól. Egészében a füzet igen tanulságos, mutatja Józsa nemzetközi szintű felkészültségét. Az "morbid" tény, hogy e végül is nemzetközi jelentőségű tanulmánygyűjtemény semmilyen visszhangot sem válthatott ki: itthon senki sem olvasta a jobban olvasható magyar publikációk mellé – külföldre pedig legfeljebb tucatnyi (és nem több!) baráthoz küldte e sokszorosítmányt – maga a szerző.

Egyértelműen kitetszik ezekből az írásokból is az akkori magyar szemiotika önként vállalt dilemmája. Mindegyik fontos résztvevőnek ekkor volt állása, és az ottani feltételeknek is megfeleltek: kultúrakutatást, népi gyógyítást, néprajzi muzeológiát vagy a francia felvilágosodás filozófiáját, zeneelméletet műveltek: gyakran egyetlen halvány utalással sem arra, hogy ugyanők egyszersmind "szemiotikusok" is lennének. Ha fentebb, nem is egyszer, azt állítottam: Józsa figyelembe sem veszi ilyen írásaiban a jeltudomány egyetlen változatát sem – ugyanakkor azt is látjuk, hogy ez időből származó más írásaiban éppen a szemiotika keretén belül és számára tevékenykedik.

Három füzetből áll a Kulturális blokkok Budapesten. A kutatás-sorozat dokumentációja /kérdőívek és kódutasítások/ I.(1975, 1-226. lap) II. (1975) 227-457 lap); a címnek megfelelően a "kérdőíveket" közli. Minden elismerésem – ám ez a nagyon is precíz munka szerintem túl részletes, túl aprólékos, túl "hegeliánus" (vagyis túl steril, túl filozófikus). Ugyanakkor "határtnyitó": olyan írókat és műveket is vizsgáltak (Kosztolányi, Mándy Iván), akik akkor a hivatalos kánonon kívül álltak. A kritikai és szocialista realisták (Balzac, Solohov) műveit is vizsgálták, ám közéjük az adatfelvétel során befurakodott a "reformkommunista/eurokommunista/trockista/anarchista" író és politikai aktivista Semprun is. Egy további félreérthetetlenül érdekes vonásra is szeretném felhívni a figyelmet. Még a szövegemlékezeti kérdésekből is egyértelműen megjelenik Józsa Péter értékrendszere. Ebben a "szabadság" a legfőbb érték, és ilyen kérdések hangoznak el: valaki sorsáért önmaga felel-e, vagy a világ? Felhívja a figyelmet arra, hogy a könyvekről van "hivatalos vélemény", "közvélemény" – és ehhez képest alakíthatja ki az egyén a maga véleményét. A vizsgált filmek között természetesen ott van két Kelet-Európa társadalmaira tekintve "specifikus" dilemmafilm: a Hamu és gyémánt meg a Szegénylegények.

Különös, hogy a Részeredmények alcímű (12101/73-I. engedélyszámú) III. füzet ehhez képest előbb (1973-ban) jelent meg. Maguk a vizsgálatok zömmel 1970–71-ben folytak. Az alcím igen fontos: nem egy áttekintést, hanem nyolc tematikus beszámolót találunk benne. Olvashatunk a kulturális értékekről, a zene, a festészet, a hangkulissza és a film befogadásáról. Amint tudjuk, Józsa ugyanezeket a részbeszámolókat más írásaiban is felhasználta. Az egyes részek eredetileg "hivatali" előadások, jelentések voltak. Tanulságos, hogy még a KISZ KB Központi Iskola Ifjúságkutató Csoportja számára is készített Józsa tanulmányt. Zenei és a filmekre vonatkozó dolgozatainak folytatásaiban csak később jelenik majd meg a szemiotikai kérdésfeltevés és fogalomtár. Ezekben az 1973 előtti írásokban még nem.

1972 és 1975 között készült el (de csak 1976 augusztusában jelent meg) egy rövid (42 lapos) önálló sokszorosított szöveg "Mikrofelvétel a film hatásmechanizmusáról (Zárójelentés)". Más írásaihoz képest is itt következetesebben és megformáltabban beszél a kiválasztott filmek "hatásmechanizmusáról".

Öt füzetből áll A magyar film formanyelve és közleménye 1965–1975 (1977–1978 között együttvéve mintegy 500 lapnyi terjedelemben). Noha kiadóként az MTA Szemiotikai Munkabizottsága is fel van tüntetve, mindez azonban igazában Józsa irányította művelődéskutatás terméke volt.

Az első füzeten még a "Kézirat gyanánt! Csak belső használatra!" olvasható (felkiáltójelekkel és csak 100 sokszorosított példányban). Az első kötet elején Józsa leírja a több tudományos Intézet közreműködésével készített kutatási tervet. "A film mint a társadalmi kommunikáció formája" címmel. Ebben a kutatásban már a Szemiotikai Munkabizottság jeles tagjai is részt vettek. A cél a kortársi magyar filmek összevető elemzése, ehhez egy sajátos módszer kialakítása volt. Ennek érdekében a kötetben kilenc közreműködő egy-egy részkérdésre vonatkozó beszámolója is olvasható. Mind a filmek kiválasztása, mind azok egyes vonásainak külön vizsgálata (pl. a Hideg napok ideológiája) a kutatók ideológiai kereteire és ennek határaira is rávilágít.

A II. füzet egy rövidfilm (Mész András: Zsúr – egy mára teljesen elfelejtett vizsgafilm) tíz témában való leírása olvasható, a kutatásban résztvevők által. A rövid előszóban Józsa elmondja, hogy a Hideg napok befejezett elemzései azt bizonyították, hogy az addig alkalmazott módszer még nem elég pontos, nem elég következetes. Ezért – több vitaülés után – egy könnyebben vizsgálható rövidfilmet vettek elő, és ennek vizsgálatához (Horányi Özséb képelméletét véve alapul) Lányi András kidolgozta a film szemiotikai értelmezésének új sémáját. (Ezt azonban a füzet nem közli.) A harmadik füzet ehhez a kérdéshez három további hozzászólást közöl. Ezek közül az egyikben (Halász László írásában) már feltűnik a filmszemiotika neve, Eco, Lotman, Metz említésével.) Megjegyezhetjük, hogy ekkorra Eco, Metz és mások írásai és egy filmszemiotikai antológia, meg Lotman filmszemiotikai könyve már olvasható volt magyarul. Ez a nemzetközi szakirodalom ugyan nem azt a célt követte, hogy egyetlen film teljes szemiotikai leírását adja – ám a külföldi filmszemiotika és a hazai művelődéskutatás közti diszkrepancia magyarázza, miért nem tudott végül is a Józsa-vezette csoport megállapodásra jutni célját és módszereit illetően.

A IV. füzet végre a Zsúr elemzéséhez kapcsolódó három vita szövegeit sokszorosította. Nyilván egy megbeszélés magnetofon-felvételének gépirata. Igen közvetlen, jó hangulatú munka-beszélgetések ezek, inkább praktikus, mint elméleti kérdésekről: ezekről azonban elméleti igénnyel. Lányi végül itt sem vázolta fel koherens "filmszemiotikai" elméletét, és maga a szemiotika (vagy a szemiotikusok) nem kerültek szóba a vita során. Józsa inkább koordinált, mintsem maga javasolt volna egy leíró vagy értelmező rendszert. Vitapartnerei is azt vették észre, hogy (több vitatárstól eltérően) ő a filmet "film"-nek tekintette és (általában) a jelentéselméleti problémákra utalt.

A sorozat befejező, V. kötete az alcím szerint "elméleti írásokat" hoz: Józsa, Tokaji András, Horányi Özséb és Meszlényi Attila tollából. Józsa a maga "A film mint beszéd, diskurzus, nyelvezet és nyelv" című előadását a Szemiotikai Munkabizottság által szervezett posztgraduális szemináriumán tartotta (1977 decemberében). Ez már a szemiotikával foglalkozó kutató írása (és semmi köze sincs az előző négy munkafüzetben kifejtettekhez. Józsa egy saussure-iánus "nyelv"-felfogást képvisel, és azt javasolja: ki kell dolgozni a filmnyelv szemiotikáját. Roland Barthes, Christian Metz, A. J. Greimas, Tzvetan Todorov (illetve "tanítványaik", mint Claude Bremond, Jean-Claude Coquet, Joseph Courtés) munkáira hivatkozik. Józsa egész szellemi hátterében kiemelkedő fontossága volt az aktuális párizsi társadalomelméleteknek. Így természetesen, Foucault vagy Derrida egyegy ötlete is megemlítődik – noha Józsa egyikükkel sem ért igazán egyet. Egyébként Lévi-Strauss, akit e dolgozatában nem is említ – végső soron ugyanilyen "alibi" szerepet játszik Józsa Péter saját elméletében. Mint korábban a jel és jelentés, vagy a paradigmatika és szintagmatika említésekor, Józsa itt is egy dichotómiát említ (langage és discours) – ez utóbbit, érdekes módon Foucault-ra hivatkozva veszi elő – és végül is itt sem tud dönteni: egyik, másik, vagy mindkét terminus segíthet a film leírásának megoldásához. E dolgozatában igen őszintén arról is beszámol, miért nem voltak eredményesek korábbi filmleíráselméleteik – ám újat mégsem kínál, és végül is a "szemiotika" itt továbbra is csak csillogó és távoli lehetőség marad. Nem is igazán értem, miért nem foglalkozik részletesebben Metz film-elméletével. Ezt ez időben volt, aki támadta, mára van, aki elfeledte – de akkor egy érvényes, szinte kopírozható megoldást, annak rendszerét kínálta. A másik, akkor már kifejtett, lehetséges megoldásról, Emilio Garroni filmszemiotikájáról (lásd magyar tanulmánykötetét Szemiotika és esztétika. Budapest, 1979) Józsa nem nyilatkozik. Csak a biztonság kedvéért említem, hogy Lotman "filmszemiotikája" (Filmszemiotika és filmesztétika. Budapest, 1977) zseniális nagy esszé: csak éppen nem filmszemiotika, hanem kultúra - szemiotika. (Ami megintcsak igen közel állhatott Józsa eszmevilágához.) Noha most nem erről beszélünk, igazságtalanság lenne nem említeni, hogy az 5. füzet másik három tanulmánya is igen tanulságos. Tokaji hangszemiotikája alighanem a magyar szemiotika mindmáig egyik csúcsteljesítménye. (Él-e még valaki, aki valaha olvasta?) Horányi és Meszlényi dolgozata összefügg. Meszlényi Horányit kommentálja, aki pedig éppen egy olyan szemléletváltást dokumentál a maga képelméletében, amely rendszert alkot. Külön érdekessége van annak, amikor szinte tanulmány-méretben bírálja az előző munkafüzetekben kifejtett nézeteket. Horányi dolgozata, amit ő maga nevez "számvetés és (ön)kritika" megjelöléssel, igazában az utolsó előtti szó volt a Józsa-vezette filmleíró kutatásban. Noha éppen a szemiotika szóval Horányi mindig is takarékosan bánt – az ő javított felfogását is lényegében szemiotikainak nevezhetjük.

Érdemes olvasni e megsárgult lapokat: nagyszerű ambíciók, hihetetlen sok munka, demokratikus viták és a szemiotikának a horizontra kerülése jellemzi ezeket. Talán mára a "Szolgálati használatra!" minősítést is feloldhatnánk!

Még ugyanebben a papírdobozban volt a következő sokszorosított szöveg is: Józsa Péter: A magyar városi ifjúság szociodemográfiai összetétele, érték – és mentalitás – struktúrája (így, a kötőjelek rossz használatával). A munka a KISZ KB Ifjúságkutató Csoportjánál 1973/74-ben lezajlott felvétel anyagai. III. kötet. Zárótanulmány. I–V. fejezet. A címlapon 1979-es évszám olvasható, ám a címlap hátlapján kiderül, hogy 300 példányban 1980 márciusában készítették (a füzet 184 lapos). Nem tudom, miért késett öt-hat évet a közzététel, amely ily módon szintén "posztumusz" munka lett. Csakugyan öt témakört mutat be rendkívül gazdag adattárban. Kiderül, hogy volt egy előzetes írás is (Nyerstanulmány), amit azonban én nem láttam. Csakugyan szociodemográfiai adatokkal kezdi, majd "az egyházhoz tartozás és a párttagság néhány kölcsönös összefüggése" fejezet – a családi értékvilág társadalmi típusai – a fiatalok körében meglevő tíz kulcs-érték és ezek projekciója a szülőkre – részek következnek. Igazán érdekesek az adatsorok, mivel minden bizonnyal pontosak, kendőzetlenek. A "tíz kulcsérték" a vizsgálatban a következő sorrendben volt vizsgálva: jólét – rendezett élet – érdekes élet – kellemes élet – alkotó munka – tartalmas élet – szakmai eredmények – sikeres élet – társadalmi aktivitás. Józsa gondosan mutatja be ezeket, és azt is közli, a fiatalok hány százalékra értékelik ezeket. Ez a népszerűségi sorrend magáért beszél. Az utolsó helyeken vannak: az alkotó munka (55,38%), a társadalmi aktivitás (55,62%), a kellemes élet (55,92%) és még a jólét (58,85%) is. Ezeknél sokkal magasabb százalékok találhatók a középmezőnyben: szakmai eredmény (81,93%), az érdekes élet (83,62%), és a sikeres élet (86,76%), sőt, nem nagy különbséggel a tartalmas élet (89,83%). Ez utóbbi értéktől már alig tér el a két legnépszerűbb érték: a rendezett élet (91,38%) meg a családi élet (94,36%). Sokféle megjegyzést fűzhetnénk az adatokhoz – ám erre most nincs időnk. A negyven lapos zárófejezet címe "A fiatalok objektív képe a társadalomról". Ebben az iskolázottság és a munkahelyek presztizsével foglalkozik. Az adatgazdag fejezet, és az egész füzet is igazi összefoglalás nélküli. És noha érdekes munka – szemiotika még nagyítóval sem található benne. Persze: hiszen Józsa ekkor sem szemiotikusként, hanem művelődésszociológusként kereste kenyerét. Viszont ennek következtében a körülötte levő társadalomról igen részletes képet kaphatott. Az ilyen tudás pedig nem haszontalan a jeltudósok számára is.

Józsa idegen nyelvű dolgozataiból két ízben is készült rövid válogatás a Népművelési Intézet sokszorosításában. "Studia culturae publicae dedita" rejtélyes értelmű megjelöléssel, 155 gépelt lapon öt (francia és német nyelvű) írása olvasható (1976-ban a Kiadói Főigazgatóság 35031. számú engedélyével, 250 példányban) – Essais sur la Communication des Valeurs Esthétiques – Essays über die Kommunikation der ästhetischen Werte címmel). Egy "Tanulmányok az esztétikai értékek kommunikációjáról" címmel jelzett, ám így soha meg nem jelent szöveganyag alapján. Zömmel befogadásesztétikai írások. 1978-ban, 85 lapon "forgalomba nem hozható" megjegyzéssel három dolgozatát sokszorosították Etudes en sociologie de l'art címmel. Itt egy "Művelődésszociológiai tanulmányok" szövegelőzmény meglétére utalnak. Ilyen sem jelent meg. Két filmelemzés olvasható, és szerencsére a kötet elején ott van "Az esztétikai értékek működése a társadalmi kommunikációban" című írás, amely 1977-ben franciául megjelent az Informations sur les sciences sociales (16. évf., 21. szám) hasábjain. Ezt talán akkor külföldön néhányan elolvashatták. Egyébként e két füzet is memento: minden eredményes hazai társadalomtudományi kutatás ellenére sem sikerült már akkor sem bekapcsolódni a nemzetközi kutatásba. E kiadványok csak imitálják a nemzetközi hátteret, és egyébként szinte megmaradnak a nemzetközi kutatás számára az "aprómunka–adatszolgáltatás" szintjén.

Végül, a papírdoboz legmélyéről egy összefűzött sokszorosított (62 lapos) anyag is előkerült. Ez 120 példányban, 1976 novemberében készült. Címe ugyan bőbeszédű: A társadalmi kommunikáció és a kultúra elméletének újabb szemiotikai problémái (Vitaindító és korreferátumok), a megjelentető ugyan a Népművelési Intézet, ám a konferenciát az MTA Szemiotikai Munkabizottság rendezte, a szervező és főszereplő pedig maga Józsa Péter volt.

A füzet Józsa Péter A jelentés fogalma c. alapvető és közismert tanulmányával kezdődik, amely Józsa "szemiotikájának" alapproblémája volt. Ehhez öten korreferátumokat adtak. Horányi Özséb a maga képelméletét vázolta fel, Kelemen János a jelről és jelentésről, Vitányi Iván "A szemiotikai materializmusról" beszélt és a jelek fizikai–fiziológiai fontosságát hangoztatta. Radics Katalin a nyelvi jelentéssel foglalkozott. Magam "a jelentés a társadalmi szemiotikában" címmel azokat a kételyeimet összegeztem, amelyek a jel és a jelentés Józsa Péter által is javasolt "összemosásából" származhatnak. A konferencia egyébként a tekintetben is mintaszerű volt, hogy valóban lényegi kérdésekben vitatkoztak a felkészült résztvevők. Ez azért sikerülhetett, mivel Józsa szövegét előre sokszorosították és szétküldték.

Nem is kell e szövegeket tovább magyarázni. Ugyanis igen hamar, még 1977-ben megjelent a Jel és jelentés a társadalmi kommunikációban (pontosabb) című sokszorosított füzetben, 190 lapon. Ez a "Jeltudományi Dokumentumok" 1. címet viseli, és az MTA Szemiotikai Munkabizottság és a Népművelési Intézet Kutatási Osztályának közös kiadványa volt. 550 példányban készült, tehát szélesebb közönségre számítottak. (Joggal?) Közli Józsa Péter bevezető tanulmányát, a korreferátumokat, valamint Hoppál Mihály A mitosz poétikája és logikája c. írását. A kötet másik fele a vitát foglalja össze (lejegyzett magnetofon-felvételek alapján). Tizennyolcan vettek részt a vitában. Volt bevezető és összefoglalás, az egyes ülések elnökei dinamikusan vezettek. Főként a filmről és más vizuális jelekről esett szó, a "jelentést" nyelvi, logikai szempontokból vizsgálták. Elég határozottan vitatkoztak a résztvevők, bár azt is emlegették, hogy a hozzászólások elmentek egymás mellett. Vagy, hogy továbbra sem volt minden elhangzott véleménynek köze a szemiotikához. Noha sokkal egyöntetűbb volt a "jelentés"-konferencia, mint például a korábbi, vácrátóti tudományközi szemiotikai tanácskozás – azért nemcsak megállapodásra nem jutottak itt sem, hanem az egészen más elméleti háttéréhez is mindenki ragaszkodott. Még így is a korai magyar szemiotika legfontosabb kiadványa ez, és a vita visszaidézi az akkori friss gondolkodást.

E kötettel Józsa Péter végérvényesen a szemiotikához jutott. Ám ő hamar "elment". És azóta sem jelent meg a "Jeltudományi Dokumentumok" második száma. Viszont a konferencián megtervezett "jeltudományi posztgraduális előadássorozat" a következő évben megindult, többek között éppen Józsa Péter már említett előadásával.

Külön kellene foglalkozni kandidátusi disszertációjával:A társadalmi tudat kódjai. Strukturális szemiotika és marxista ideológia-elmélet (1974). Ennek munkahelyi vitája 1973. június 15-én volt, a nyilvános védés pedig (Tőkei Ferenc elnökletével) 1974. november 12-én. Két hivatalos bírálója Székely Sándor és Kelemen János kandidátusok voltak. Pontosan nem is tudom, miért, de a tanulmány könyv alakban csak évekkel később, 1980-ban jelent meg az Akadémiai Kiadónál. Jól látszik, hogy munkahelyén Józsa még évekkel e védés után is a megszokott művelődésszociológiát – és nem a szemiotikát – művelte.

Áttekintésem végére két megjegyzést teszek.

Dolgozatomban nem tárgyaltam Józsa Péter nyomtatásban megjelent műveit – mivel ezek könnyebben hozzáférhetők voltak, és ily módon az utókor is megtalálhatja őket.

Nem foglalkoztam azzal sem: végül is mi volt Józsa véleménye Jancsó Miklós filmjeiről? Az 1970-es évek elejétől a magyar értelmiség szinte szakadatlanul foglalkozott Jancsó alkotásaival, mindig leginkább ideológiai szempontból. Már az 1970-ben Vácrátóton lezajlott, megnevezése szerint is "szemiotikai" kongresszuson is többen utaltak Jancsó filmjeinek "jelrendszerére". Az 1974 májusában Tihanyban tartott nemzetközi szemiotikai konferencián volt egy külön szekció "A vizuális kultúra – szemiotikai nézőpontok" címmel. Erről a kongresszusi kötet külön is tudósít. (Lásd GRÁFIK Imre – VOIGT Vilmos szerk.: Kultúra és szemiotika. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, 1981. 429–434, Kelemen Tibor beszámolója.) A szekció először az animációs filmekkel foglalkozott. Majd Szekfű András mutatta be a Fényes szelek szemiotikáját. A hozzászólók (köztük külföldiek is) elég sok szempontot vetettek fel. A magyar hozzászólásokból érződött, hogy többen ismerték a Népművelési Intézetben folyó filmkutatásokat, és ezeknek Jancsó filmjeire vonatkozó részeit. Ezt a konferenciakötetben közölt tanulmányok is érzékeltetik. Józsa Péter egyébként lényegileg nem a filmről szólt, hanem a maga "kulturális blokk" kutatásait mutatta be, és ebben ugyan szót ejtett filmről – de külön nem tárgyalta Jancsó filmjeit. Erre vonatkozó elgondolásait tehát más írásaiból kell megismerni.

A fent részletezett, nem-szemiotikai írásokat is tekintve, felmerülhet a kérdés: eszerint két Józsa Péter volt? Egy empirikus művészetszociológus és egy szemiotikus? Feltűnő, hogy legalább egy évtizeden át e két területen elkészített írásai ritkán kapcsolódtak össze. Előbb már említettem, hogy az akkori magyar szemiotikusok szinte mindegyikének volt egy másik ("bevett") szakmája is. Úgy gondolom, nem kettő, inkább még ennél is több Józsa Péter volt. Például egy vallástipológus, egy esztéta és egy társadalomtudós is. Minél pontosabban megismerjük életművét, annál nyilvánvalóbb lesz e "poligonális" helyzet.

Dolgozatom ennek felismeréséhez kívánt hozzájárulni. Ám van még sok olyan téma Józsa életművében, amely megérdemli, hogy a jövőben foglalkozzunk vele! Előttem van például az akkori egyik vezető német szemiotikus, Achim Eschbach levele 1980 novemberéből. Korábban azt javasoltam neki, hogy Aachenben adják ki Józsa német nyelvű szemiotikai tanulmányainak kötetét. Eschbach már ekkor is voltaképpen elhárította az ötletet, amely végül nem is valósult meg. Egyike volt az akkori sok jó kezdeményezések egyikének – ami csak terv maradt.

Azért is fogalmaztam mostani írásomat ilyen, aprólékosnak tekinthető módon, hogy egy kissé érzékeltessem az akkori évek tudományos kutatói hangulatát. Azóta legalább két olyan nemzedék nőtt fel, amelyek már nem ismerik ezt az egykori "jelvilágot".²

   

JEGYZETEK

1	E korról (néhány általános tudománytörténeti áttekintés mellett) eleven képet ad a Szemiotikai Tájékoztató "Ünnepi kötet"-e 2011-ből, benne az 1968-as "Modellálás"-szimpozium 40. évfordulóján tartott visszaemlékező ülés hozzászólásaival.
2	Józsa Péter életművének néhány más összefüggését már tárgyaltam korábbi dolgozatomban a 2009-ben tartott harmadik Józsa Péter szimpoziumon. (Ebben még a filmről és Jancsó Miklósról is szó esik.) Megjelent: Józsa Péter szemiotikájának időszerűsége. In: Vasi Szemle LXIII évf. 5. szám, 2009. 609–614. old.