AZ ŐRVIDÉKI MAGYARSÁG SORSA

Az 1950–1960-as évek fordulóján indult gazdasági fejlődés a következő három évtizedben fellendítette Burgenlandot. Már az előző évtized végén élénken foglalkoztatta a tartomány vezetőit és közvéleményét is Ausztria Közös Piachoz¹ történő közeledése, amelynek kapcsán aggodalmakat vetettek fel. Puja Frigyes követ 1957. március 20-án kelt jelentése szerint, a magyar–osztrák kapcsolatok időszerű kérdéseiről folytatott beszélgetés során Johann Wagner tartományfőnök megjegyezte: "Burgenland mezőgazdasága nem annyira fejlett, hogy egy ilyen szabad versenyt állni tudna, nem eléggé gépesített, stb. Ezért nézete szerint a Közös Piacot csak fokozatosan, legkevesebb 10 év alatt lehet bevezetni. Egyébként Burgenlandnak olyan érdekei vannak, amiket feltétlenül tekintetbe kell venni: Burgenlandnak évszázadok óta Kelet a természetes piaca. Mindig a keleti országokkal kereskedett, (sic!) ezt diktálta az érdeke. [Franz] Grubhofer [belügyi államtitkár] megjegyezte, hogy teljesen egyetért ezzel, s neki is az a véleménye, hogy a Közös Piacnak vannak bizonyos előnyei, de nagyon óvatosan szabad csak bevezetni, mert sok hátránya is van".² A burgenlandi aggodalmak alaptalanok voltak, mert Ausztria csak több mint három évtized múlva, 1989-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Gazdasági Közösséghez. A burgenlandi mezőgazdaságnak hat éve volt a felkészülésre, mert az ország csak 1995-ben lett tagja az akkor már Európai Uniónak nevezett szervezetnek.

Közben Johann Wagner tartományfőnök továbbra is erőteljesen képviselte Burgenland érdekeit. Például 1959. májusában, amikor az osztrák hivatalos kormányküldöttség vezetőjeként – melyre 1945 óta nem volt példa – Wagner a magyar fővárosba látogatott a Városligetben megrendezett Budapesti Ipari Vásár alkalmával. Az ekkori államközi tárgyalásokon szorgalmazta a Burgenlanddal való kereskedelem fejlesztését, valamint a gazdasági együttműködési lehetőségek felkutatását. Az utóbbiak: a megszabott, illetve engedélyezett kereten felüli üzletkötések, a kölcsönös áramszállítás, a Fertő tóval kapcsolatos gondok közös megoldása, de más kérdéseket is felvetett. Az előbbieket Puja Frigyes bécsi követ 1959. augusztus 7-én kelt, a magyar–osztrák kapcsolatok időszerű kérdéseiről szóló jelentése közölte.³ A követ még azt is javasolta, hogy az illetékesek szervezzék meg Wagner magyarországi magán-nyaralását, találkozóját egy miniszterrel, valamint Vas, illetve Győr-Sopron Megye Tanácsa elnökével. A burgenlandi tartományfőnök 1959. májusi budapesti útját később, 1960. február 10-én a Külügyminisztérium Kollégiumához benyújtott előterjesztés is jelentősnek értékelte, mert "megtörte az ellenállást a látogatások terén", és kedvező folytatással járt.⁴

Burgenland ipari fejlődése 1945 után lassan haladt előre, és elsősorban a helyi igények ellátásában volt szerepe. Az 1922. január első napján megalakult tartomány ipara a két világháború között a fejlett osztrák iparral nem tudott versenyezni, fejlesztésére a helyi kormányzat nem fordított kellő figyelmet. Legjelentősebb, a magyar korszakban alapított üzemei – Cinfalva, illetve Félszerfalva cukor-, Pinkafő, Lajtaújfalu, Lajtaszentmiklós textilgyárai – szerencsésen fennmaradtak, és különösen az utóbbiak még az 1960-as években Burgenland legnagyobb foglalkoztatói voltak. Ebben az évtizedben már feljövőben volt a fém-, a gép- és elektromos ipar. A hagyományosan mezőgazdasági jellegű tartományban az ipari dolgozók aránya csak az előbbi évek közepére haladta meg az agrárágazatban foglalkoztatottakét. Ennek oka az erőteljes motorizáció, a gazdasági tevékenységet elősegítő háttérágazatok (út-, víz-, elektromos hálózatok, stb.) fejlesztése, amely a munkavállalók tömeges napi, illetve heti ingázását is lehetővé tette az Őrvidék északi tájáról, és döntően Bécsbe.⁵

Az 1980-as évek végére Burgenlandban – mivel Ausztria legmelegebb éghajlatú tartományának számít – a legjelentősebb ágazattá az élelmiszeripar, illetve az ahhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó agrártermelés vált. Belterjes mezőgazdasága keretében a szántóföldeken búzát, kukoricát, cukorrépát, zöldségféléket termesztettek, de a szarvasmarhatenyésztése is jelentős. Elsősorban a Fertő tó melléki Ruszt városka környékének híres a szőlő-, illetve bortermelése. Főként a mezőgazdaság által termelt nyersanyagokat dolgozták fel a tartományban működő cukor-, malom-, hús-, tej- és konzervipari üzemek, illetve borászatok, de a burgenlandi fakitermelés és fafeldolgozás is számottevő volt tárgyalt korszakunkban. Egybevéve: már ekkor (az említett 1980-as évek végén) Ausztria legnagyobb és legértékesebb gyümölcs-, különösen bortermelő vidékévé, hal- és nádgazdasági, valamint vadászterületévé vált.⁶

A Gorenje-láz kapcsán már említettük, hogy az ausztriai Országos Idegenforgalmi Egyesület burgenlandi szervezete által 1988-ban, Kismartonban kiadott térkép felsorolása szerint ekkor nyolc település összesen 150 üzletében (!) beszéltek magyarul. Köztük olyan helységekben is, ahol 1981. évi népszámlálás szerint Kismartonban 222, Lajtakátán 7 (sic!), Miklóshalmán 46, illetve Pándorfalun mindössze 2 (!) magyar élt.⁷ Az említett másfélszáz bolt német és néhány esetben horvát családnevű tulajdonosai mellett, természetesen megtaláltuk az Őrvidék ősi magyar nemzetségeinek, családjainak a leszármazottjait is. Mindezt az összeszámlált 65 magyar vezetéknév bizonyítja még akkor is, ha azokról – a német hivatalosság miatt – a legtöbbször hiányoznak az ékezetek. S ugyancsak a régi magyar nemzetségek közé számítanak a Horváth nevű családok is szerte az Őrvidéken. Ugyanakkor szép számban éltek, élnek olyan famíliák Burgenlandban, akik német vezetéknevük ellenére magyarnak vallják magukat.

Felsőőr: Adorjan [Adorján] Johann ingatlanértékesítő, BenkőIda fogadós, Bogad [Bogád] Franz hentes, Brunner-Szabo Geza [Géza] kereskedelmi vállalat, Farkas Hans Josef masszőr, Fülöp Josef vegyeskereskedés, Gaal [Gaál] Alexander GesmbH Kereskedelmi Vállalat, Gaal Josef limonádékészítő, Gangoly [Gángoly] Alexander fuvarozó, Gangoly Ladislaus asztalosműhely, Gangoly Ludwig vegyeskereskedés, Gölles-Vörös GesmbH fodrász, Horvath Christine kereskedelmi vállalat, Horvath Johann órás, Horvath Walter sajtófényképész, Imre Alexander kereskedelmi vállalat, Imre Ernst lakatos, Imre Johann trafikos, Imre Ludwig fakereskedelem, Imre Samuel fakereskedelem, Miklos [Miklós] Helga trafikos, Raba [Rába] Heinz Peter elektromos szerelő, Salamon Karin trafikos, Salamon Michael kereskedelmi ügynök, Seper Andreas vendéglős, Seper & Co. GesmbH & Co. KG. elektromos szerelő, Szabo [Szabó] Anna keltetőállomás, Szabo Ferdinand bútorkereskedés, Szabo Ludwig GesmbH asztalosműhely, Szabo Maria ruhatisztító, Tölly Ewald kereskedelmi vállalat, Dkfm. Varga Karl vaskereskedés, Zambo [Zámbó] Alice vendéglős.

Alsóőr: Benkő Franz karosszérialakatos, Farkas Edith kereskedelmi vállalat, Farkas Ferdinand fűrészáru-gyár, Farkas Ferdinand jószágkereskedő, Farkas Stefan vendéglős, Györög Mária vegyeskereskedés, Horváth Adalbert vendéglős, Horváth Anton használtáru kereskedő, Kelemen Ernst vendéglős, Liszt Franz fuvarozó, Nemeth [Németh] Adalbert pékség, Nemeth Manfred kereskedelmi vállalat, Raba Margarete kereskedő, Szabo Ernst bútorkereskedés, Szabo Matthias lakatos.

Őrisziget: Miklos Wilhelm kereskedő, Pathy Ludwig ifj. kereskedelmi vállalat, Plank [Palánk = Gyepűőr] Emil kereskedő.

Felsőpulyán és a hozzácsatolt magyarlakta Középpulya városrészben a horvát nevű, népes Csitkovics nemzetség egyik fele – ezt a helyi temető sírfeliratai tanúsítják –, régóta magyarnak vallja magát: Csitkovics Anton textilkereskedés, Csitkovics Herbert rádió- és televízió szerelő, Estergalyos [Esztergályos] Ibolya ajándéktárgyak, Halasz [Halász] Franz hentes, Kobor [Kóbor] Gerhard vendéglős, Koo [Koó] Hildegart pékség, Koo & Kaposi GesmbH szerelő, Kovacs (Kovács) Erich cipőáruház, Kovacs Willibald sportáruház, Poor [Poór] Erika bőráruk.

Kismarton: Pogats (Pogáts) Günter TV-szerviz, sztereo-központ, Radics Laszlo elektromos szerelő. Lajtakáta: Maysai Veronika vendéglős, Pándorfalu: P. Kulcsar (Kulcsár) GesmbH textilkereskedő.⁸

Végül a szóban forgó Burgenland térkép hátoldalán, az előbbieken kívül 12 színes fényképen adtak ízelítőt a tájról, illetve a vendégvárásról. Ezek közül a számunkra legfeltűnőbb felvétel volt az, amelyen egy német paraszti viseletbe öltözött csoport gémeskút, szalma-halom, nádkévék előtt az "osztrák pusztán" táncol, tangóharmonikás zenekísérettel. A háttérben nádkúpok magasodnak.⁹ Ez a fénykép azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha a magyarországi Hortobágyon lennénk!

Fontos rámutatni, hogy az őrvidéki magyarságnak előbbiekben is érzékeltetett gazdasági ereje ellenére, sem a két világháború közötti időszakban, sem az 1945 utáni évtizedekben nem jöttek létre önálló gazdasági intézményei vagy szervezetei. Az előbbiek persze nem zárták ki a helyi vagy csoportérdekeket szolgáló szerveződések létrejöttét. Így például Alsóőrön már 1919-ben megalakult a Gazdakör, 1925-ben az Alsóőri Iparos és Önképző Egyesület, 1930-ban az Alsóőri Állatbiztosító Társulat /Vieh-Versicherungsverein Unterwart.¹⁰

A második világháború után több mint egy évtizeddel, 1957-ben kivételnek számít a Bécsben létrejött Magyar Gazdaszövetség (Verband Ungarischer Landwirte), amely a következőket tűzte ki célul: "A magyar nemzetiségű gazdák, a mezőgazdasági munkások, a mezőgazdasági közép- és főiskolát végzettek, kertészek, erdészek és mezőgazdasági és erdőmérnök-hallgatók összefogása. Az osztrák mezőgazdaságba való beilleszkedés. Érdekképviselet. (...) Tag lehet minden a mezőgazdaságban vagy rokonszakmában dolgozó, vagy dolgozott magyar, vagy volt magyar állampolgár, mezőgazdasági és erdőmérnök-hallgató. Feloszlás esetén az egyesület vagyona a bécsi érsekség Caritas nevű segélyszervezetének tulajdonába kerül, amely köteles azt azonos célokra felhasználni. (...) Az aránylag kis létszámban Ausztriában [Burgenlandban is] élő magyar gazdáknak bérlet, ingatlan- és állásközvetítés, kölcsönszerzés, tájékoztatás, tolmácsolás".¹¹ A gazdaszövetség létszáma kb. 250 fő volt, akikhez mintegy 200 külföldi, nyugat-európai és tengerentúli pártoló tag is tartozott. Bécsben havonta egy alkalommal asztaltársaság formában tanácskoztak. Az egyesület 1960–1961-ben Magyar Gazda, 1961-től Magyar Gazda Híradó címmel lapot adott ki. Megszűnésének idejét nem ismerjük, a szerző birtokában van az 1973. évi első szám. Tehát ez idáig minden bizonnyal megjelent, ekkori szerkesztője Fáber György volt.

Őrvidéki vonatkozása is van az 1970-ben alakult Nyugaton Élő Magyarok Szociális Világgazdasági Szövetsége (Sozialer Weltwirtschaftverband der Ungarn in Westen) elnevezésű tömörülésnek. Ez a szervezet jelentette meg a Határmenti Hírek című időszaki lapot az őrvidéki Felsőpulyán az Árpád Lapkiadó gondozásában, Szentgály Súri Árpád szerkesztésében. A világgazdasági szövetség 1972. április 5-én megszűnt, de a lap mint összevont szám, A/4-es formátumú, 70 oldalas füzetként még 1973-ban is megjelent "Burgenlandi kulturális szemle" alcímmel.¹²

Az 1980-as évek elején létrejött egyesületek között az egyik legfontosabb az 1984. február 21-én, 49 taggal Bécsben megalakult Kaláka-club, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége, amelynek fő célja az országban élő magyarok ökumenikus összefogása, anyanyelvük, hagyományaik és kultúrájuk ápolása, elsősorban az értelmiségiek körében. Már az első években több százra emelkedett az egyesület tagjainak a száma. A Kaláka-club elsőként összeállította a magyar vállalkozók címtárát, amelyet folyamatosan fejlesztve, 1985-től naptár, majd évkönyv formában jelentetett meg és ad ki mindmáig. Ezekben közlik az ipari vásárok helyét és idejét, Bécs és környéke, valamint Burgenland magyar lakta települései "magyarul is beszélő" iparosainak, kereskedőinek és különféle szolgáltatóknak a címét. Az ügyvédektől a fodrászokig, orvosoktól zenészekig, stb. Ezenkívül közreadják a magyar nyelvű különféle egyházi szertartások helyét és idejét is.¹³

Közben a Fertővidéki HÉV őrvidéki vonalán a magyar gyártmányú "Tas" elnevezésű sínbusz még az 1970-es évek elején is közlekedett Fertőzugban.¹⁴ A HÉV Fertőszentmiklós–Celldömölk közötti magyarországi vonalrész forgalmát a legfelső vezetés gazdaságtalannak minősítve, 1979. május 26-án megszüntette, amikor az utolsó üzemnapot a politika és a GYSEV vezetése népünnepéllyé változtatta. A felemás helyzetet tükrözte, hogy néhány év múlva a vasút osztrák oldali vonalának az üzemeltetési engedélyét az osztrák és a magyar kormány 2007-ig meghosszabbította. Ekkoriban az előbbi felszámolás következtében az 1897-ben épített, 102 km hosszú Celldömölk és Nezsider közötti pályából már csak 11 km-es magyar és 38 km-es osztrák szakaszt üzemeltetett a GYSEV. A részvénytársaság a mellékvonalon ekkor évente 100 ezer tonna árut – főként cukorrépát – szállított, tavasztól őszig viszont a régi idők hangulatát idéző vonatok közlekedtek. Eközben, 1986-ban összesen kb. 100 millió schilling költséggel újították fel a Fertővidéki HÉV vonalát; a munkálatok befejezése után a tehervonatok már 60 km/óra sebességgel közlekedhettek.¹⁵

Az 1980-as években a hajdani Szombathely–Pinkafői Helyiérdekű Vasút őrvidéki vonalán a személyszállítást fokozatosan számolta fel az Osztrák Szövetségi Vasutak, az ÖBB. Az intézkedések az őrvidéki magyarság egyes településeit – Alsóőr, Őrisziget, Felsőőr – is hátrányosan érintették. Először, 1982. október 18-án, a vasút Rohonc és Nagyszentmihály közötti szakaszán, majd 1984. június 2-án a Nagyszentmihály–Felsőőr viszonylatban, végül 1987. június 30-án, a Felsőőr és Felsőlövő közötti pályán állították le a személyforgalmat.¹⁶

Ezt megelőzően a kommunista magyar kormányzat már 1949 kora tavaszától a határ mentén felszámolta a két világháború között jól működő, már említett ún. kettős birtokosság intézményét is. Például: a trianoni békediktátum Habsburg Frigyes főherceg (1856–1936) kb. 34 ezer katasztrális hold kiterjedésű magyaróvári uradalmát is kettészakította, amelyből kb. 10 ezer holdat Ausztriához csatoltak. A két állam 1924. december 10-én megállapodást írt alá a nagybirtok egységes kezelése érdekében. Eszerint a magyar és az osztrák rész között, vagyis Albertkázmér-puszta, Jesse-major, Rohrerföld, és Féltorony község, valamint Wittmann-major, Kleile-major és Albertföld között az uradalmi alkalmazottak átkelési igazolvánnyal az államhatárt szabadon átléphették. Azonban csak abban az esetben, ha vetőmagot és a belső fogyasztás számára szükséges termékeket cseréltek ki, illetve ha a birtok megművelésében vettek részt. A magyar területen lévő Rohrerföldről az osztrák oldali Kleile-majoron keresztül a Hegyeshalom pályaudvarig vezető gazdasági vasutat a főhercegi uradalom szükségleteire akadálytalanul használhatták. A jószágigazgatás őrvidéki székhelyétől, Féltorony községtől Albertkázmér-pusztáig vezető magán távbeszélő-hálózatot a nagybirtok egységes kezelésének a megkönnyítésére, továbbra is üzemben tartották.¹⁷

A kettős birtokosság felszámolásának közvetlen előzménye: Kádár János belügyminiszter 1948. október 26-án jelentést nyújtott be a minisztertanácshoz, amelyben szigorító intézkedéseket javasolt a határőrizettel, illetve a magyar–osztrák kishatárforgalommal kapcsolatban, valamint az utóbbira vonatkozó 1926. évi államközi egyezmény felmondását indítványozta. A kettős birtokosság intézményének a gyökeres átalakítását is szorgalmazta. "Az átkelő helyek számát lényegesen csökkenteni kell, és a kishatárszéli forgalomban nem megnyitott utakat mindkét oldalon torlaszokkal kell elzárni. (...) Az alkalmi útilapokat, melyekkel a határmenti lakosok egyik határövezetből a másik határövezetbe átmehettek, meg kell szüntetni. (...) Közlekedés csak a kettősbirtokosok részére megengedett, és ezek a kettősbirtokosok kizárólag az erre kijelölt vám-utakon mehetnek át egyik ország területéről a másik ország területére, még akkor is, ha a birtokuk egy tagban fekszik és azt az országhatár kettészeli. (...) Az átkelés csak a földtulajdonosok és a velük közös háztartásban élő családtagjaik részére megengedett és csak akkor, ha ezek a földet maguk művelik. (...) Mezőgazdasági munkások átkelése tilos, mindegyik birtokos csak abban az országban fogadhat fel munkásokat, ahol a földbirtok fekszik. (...) Erdő-, ipari és bányamunkások átjárásához a magyar kormány ugyancsak nem ragaszkodik. (...) Figyelemmel arra, hogy a csempészést és az illegális határátlépést véglegesen megakadályozni kizárólag kellően ellenőrzött (tehát távolsági) átkelés során lehetséges, a magyar kormány javaslatot tett a határsávban lakók kölcsönös kicserélésére. /sic!/ (...) A beszolgáltatást mindenki ott teljesítse és azon szabályok szerint, ahol a földbirtok fekszik".¹⁸ Az előbbi javaslatokat egyébként néhány hónappal korábban, az 1948. július 1–10. között Bécsben tartott ún. vegyes bizottsági ülésen benyújtotta a magyar fél, amelyeket – néhány lényegtelen kérdésen kívül – az osztrák kormány elutasított. Kádár János belügyminiszter előterjesztését a minisztertanács október 29-i ülése jóváhagyta, így a kettős-birtokosság ügyének az előbbi módon történő kezelését is.¹⁹

Az utóbbi kérdés időről-időre előkerült a két ország közötti tárgyalásokon, amelyek a függőben lévő magyar–osztrák vagyonjogi kérdéseket igyekeztek rendezni. Általános jellegű pénzügyi megbeszélésekre került sor Budapesten 1953. október 2. és 17. között, amely szintén foglalkozott a magyarországi osztrák, és az ausztriai magyar vagyontárgyakkal.²⁰ Később, egy 1955. május 5-én készült külügyminisztériumi feljegyzés ekkoriban a kettősbirtokosok, tehát osztrák állampolgárok magyarországi ingatlanainak (elsősorban földterület) az értékét 0,7 millió forintra becsülte. Ugyanekkor az 1945. tavaszán–nyarán végrehajtott magyarországi földreform során felosztott nagybirtokok (például Esterházy-hitbizomány), összesen kb. 43 000 katasztrális hold földterületet tettek ki, amelynek (a feljegyzés szerint) a valós értéke 8,7 millió forint volt. Az osztrák részről azonban, "más viszonylatokban folytatott tárgyalások tapasztalatait alapul véve, (...) kiindulásképpen jelentősen magasabb [kártalanítási] igényekkel fognak fellépni".²¹

A bécsi magyar követ, Puja Frigyes a magyar–osztrák kapcsolatokról szóló 1956. február 29-én kelt, 1955. évi összefoglaló jelentésében a kettős birtokokra is kitért. Sajnos, ezek területi nagyságát nem közölte. Ekkoriban a győri római katolikus püspökségnek a Kismartontól 20 km-re keletre, a Fertő tó nyugati partján elhelyezkedő őrvidéki Fertőmeggyes községben volt "nagyobb kiterjedésű birtoka, ezenkívül a Lónyai-féle [helyesen: Lónyay] örökség, amelyet a Pannonhalmi [Bencés Fő]Apátság örökölt, szintén nagyobb kiterjedésű földbirtok Burgenlandban, jogellenes [ausztriai] felsőbírósági ítélettel megvonták a két magyar egyház rendelkezési jogát".²² A követi beszámolóban említett örökségről: eredeti tulajdonosa gróf, majd 1917-től herceg Lónyay Elemér Ödön (1863–1946) főrendiházi tag, osztrák–magyar diplomata, a Pozsonytól délre, már Moson vármegyében helyezkedő oroszvári uradalom tulajdonosa. A nagybirtok központja a XIX. század közepén az angliai Windsor-kastély mintájára, neogótikus jellegben épült palota volt, amelyet korábbi gazdájától 1906-ban vásárolt meg Lónyay Elemér gróf és felesége, Stefánia hercegnő.²³ Az első világháború idején az oroszvári Lónyay-kastélyt sebesült katonák ápolására rendezték be. Az 1920. június 4-i trianoni békediktátum az oroszvári uradalom egyes részeit elcsatolta, amelyek néhány héttel Burgenland tartomány 1922. január első napi megalakulása előtt kerültek Ausztriához. A herceg és felesége 1945 tavaszán a pannonhalmi főapátságba menekült a közeledő Vörös Hadsereg elől, ahol Kelemen Krizosztom (1884–1950) főapát bújtatta őket másokkal együtt. Birtokaikat és műkincseiket – közös gyermekük nem lévén – a főapátságra hagyományozták.²⁴ A hercegné ez év augusztusában Pannonhalmán, a férje 1946. július végén, Budapesten hunyt el.

A Pozsonyi-hídfőben fekvő Oroszvár község egy évezreden át Magyarországhoz tartozott, amikor a párizsi békeszerződés értelmében (mint írtuk) 1947. szeptember 15-i hatállyal Csehszlovákiához csatolták, a volt Lónyay-uradalmat is a kastéllyal együtt. A csehszlovák állam még ebben az évben egy, a Beneš-dekrétumok alapján elfogadott törvényre hivatkozva, akkor már nemcsak néhai Lónyay herceget, hanem feleségét, a szintén már elhunyt Stefánia hercegnét is ellenséges, vagyis "magyar nemzetiségű belga királyi hercegnő"-nek minősítette, hogy elkobozhassa oroszvári ingatlanjaikat. A csehszlovák hatóságok tehát egyszerűen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy az örökhagyó hercegi pár 1947. végén már nem élt, és ingatlanjaik jogos tulajdonosa már a pannonhalmi főapátság volt.²⁵ Az oroszvári Lónyay-kastélyban később a Szlovák Állami Népi Együttes kapott otthont.

A magyar–osztrák tárgyalásokon a határszéli kapcsolatok és kettős birtokosság megoldatlan kérdései továbbra is napirendre kerültek. A Bárány Vencel követségi tanácsos és Alois Wessely burgenlandi tartományfőnök-helyettes közötti megbeszélésről Puja Frigyes bécsi magyar követ 1956. május 30-án küldött jelentést. Wessely felvetette, hogy a burgenlandi lakosság jelentékeny részének rokonai élnek Magyarországon, de meglátogatásukat a magyar hatóságok korlátozzák, vagy teljesen akadályozzák. Ha ezt az illetékesek lehetővé tennék, igen kedvező hatást váltana ki. A kettős birtokok helyzetének a rendezetlensége szintén hátrányos a két ország viszonyára. A tartományfőnök-helyettes szerint a kérdést kétféleképpen lehetne megoldani: az egyik a pénzbeli megváltás, amelyet azonban ő ellenez. A másik: a földterülettel történő kiegyenlítés, amit támogat. Ausztria Szocialista Pártja (Sozialistische Partei Österreichs), az SPÖ viszont földosztást szeretne Burgenlandban végrehajtani. Ezzel szemben az Osztrák Néppárt (Österreichische Volkspartei), az ÖVP a termőföldre elsősorban, mint jó üzleti lehetőségre tekint, és olyan magas áron kezdett hozzá az Esterházy uradalom földjeinek a kiárusításához, amely összeget az egyszerű parasztemberek nem tudják megfizetni. Amennyiben részletre vásárolnák meg a földet, annak árát a termelésből nem lennének képesek előteremteni, aminek következtében eladósodnának, és előbb-utóbb tönkremennének. Wessely úgy látta, hogy az SPÖ a magyar területen lévő osztrák birtokokat az Ausztriában lévő Esterházy földekkel szeretné kicserélni.

Bárány Vencel az előbbiekkel kapcsolatban a következőket közölte Alois Wesselyvel: "A kettős birtokok kicserélésével való megoldását magyar részről is helyesebbnek tartják, s így örvendetes az, hogy az álláspontunk megegyezik az SPÖ állásponttal".²⁶ A bécsi magyar követségi tanácsos és a burgenlandi tartományfőnök-helyettes közötti megbeszélés része volt annak az 1956. január–október folyamán lezajlott látogatás sorozatnak, amelyet Puja Frigyes követ és munkatársai kezdeményeztek a burgenlandi tartományi és helyi vezetőkkel.

A két ország közötti vitás vagyonjogi kérdések keretében a kettős birtokosok ügye hosszú évek múltán is rendezetlen volt. Ezért az utóbbi nem véletlenül kapott hangsúlyt például Sebes István bécsi magyar követ 1964. január 3-án kelt, az előző év munkájáról szóló összefoglaló jelentésében. A beszámoló szerint az 1963 áprilisában készült külügyminisztériumi munkaterv "helyesen kimondta, hogy hajlandók vagyunk a kettős birtokosok kártalanítására vonatkozólag külön egyezmény aláírására". Később azonban eltért ettől az álláspontjától, és ahhoz ragaszkodott, hogy "csak akkor lehetséges részmegegyezés, ha előzőleg az osztrákok valamennyi magyar vagyontárgyat felszabadítanak". Miközben a követség úgy látta: "egy részmegállapodás a magyar fél számára politikailag hasznos és anyagilag előnyös lett volna", a külügyminisztérium ezt a megoldást elutasította. "A vagyonjogi tárgyalások eredménytelensége kihatott a magyar–osztrák kapcsolatokra egyéb tekintetben is. A burgenlandi kormány úgy érezte, hogy a kettős birtokosok ügyében cserbenhagytuk őket, és ezért megszakította a velünk való kapcsolatot".²⁷ A két ország közötti vagyonjogi vita megoldatlansága továbbra is alapvetően megterhelte a magyar–osztrák viszonyt, és ekkor úgy tűnt, hogy Bruno Kreisky és Péter János közötti külügyminiszteri találkozó is bizonytalan időre halasztódott.

Még fél esztendő sem telt el, amikor 1964. június 15-én Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt, az MSZMP Központi Bizottságának titkára előterjesztést nyújtott be a Politikai Bizottsághoz a magyar–osztrák vagyonjogi tárgyalások befejezéséről. A Bécsben folytatott megbeszélések során, június 12-én, az osztrák fél Bruno Kreisky külügyminiszter jóváhagyásával javaslatokat tett az ügy végleges rendezésére. Ausztria összes követelését hajlandók 80 millió schillingre csökkenteni, miközben a magyar igényből 60 millió schillinget elismernek. A kérdés számunkra legfontosabb része: "A Burgenlandban lévő magyar tulajdonú kisbirtokokat felszabadítják a zár alól, azok a jövőben eladhatók lesznek, a magyarországi osztrák kisbirtokok összege viszont bennfoglaltatik a 80 millió schillingben. (...) Az osztrákok javaslata szerint tehát 20 millió schilling azonnali kártérítést kellene fizetnünk, de ebből a burgenlandi magyar kisbirtokok és más követelések későbbi eladásából mintegy 10–15 millió schilling megtérülnie (ebből kellene forintban kártéríteni azokat a magyar állampolgár földtulajdonosokat, akiknek a birtokait Ausztriában eladnánk)".²⁸ Az előterjesztő Nyers Rezső szerint "az osztrák ajánlat rendkívül kedvező", és javasolta annak elfogadását. A magyar–osztrák vagyonjogi egyezményt és mellékleteit (mint a vasfüggönnyel foglalkozó fejezetünkben már említettük) végül 1964. október 31-én Bruno Kreisky külügyminiszter budapesti látogatásakor írták alá.

Mégis, évtizedek múltán, 1989 októberében a magyar Külügyminisztérium főosztályvezetője úgy becsülte, hogy az ún. kettős birtokok száma "Nem hiszem, hogy több lenne ötvennél. Egyébként még az is kiderült, hogy a MÁV-nak [Magyar Államvasutaknak] volt a másik oldalon telekkönyvezett tulajdona, pedig állami tulajdonnak aztán végképp nem lett volna szabad maradnia, de hát előfordult. Burgenlandi parasztgazdák újabban [1989-ben! – B. J.] érdeklődést mutatnak az iránt, hogy Magyarországon földet béreljenek. A magyar határ mentén, parlagon fekszenek bizonyos földek. Ezek egy része elhanyagolt föld, másrészt közel esik a határzárhoz. Most pedig a határzár megszűntével ezek az eddig mezőgazdaságilag nem hasznosított területek művelhetővé váltak".²⁹

A Pinka folyó szabályozását és a völgyében elhelyezkedő magyar oldali és őrvidéki falvak árvízi védelmét a már említett 1965. évi X. törvénybe foglalt, a határ-utakról, a határvizekről és az átkelőhelyekről szóló ötödik fejezet tette lehetővé. Néhány év múlva, az 1971. és 1978. között végrehajtott mederszabályozás során a Pinka torkolatától, vagyis Körmend városától északra visszafelé a már közös, 19 km hosszú magyar–osztrák szakaszon a munkálatokkal eltüntették a vízfolyásról a számottevő teljesítményű erőműveket és malmokat éppúgy, mint az eredeti parti növénytakarót. Kövezett partok, mérnöki vonalvezetés: ekkoriban ez volt a mederrendezés hagyományos gyakorlata. A Pinka folyó szabályozása miatt közben kisebb területcserék történtek a két ország között. A magyar–osztrák államhatáron előforduló rendkívüli események kivizsgálásáról, illetve az államhatár láthatóvá tételéről szóló, összefoglalóan határszerződésként említett, és az 1964. október 31-én Budapesten aláírt két egyezményt több mint két évtized múltán, 1987. április 29-én módosították és kiegészítették.

Az 1988-ban munkába fogott kb. 20 km hosszú magyar oldali Vaskeresztes–Pornóapáti, illetve az őrvidéki Csejke–Németlövő közötti Pinka-folyáson az előbbiek másképpen történtek. A korábban kidolgozott hasonló terveket ugyanis az 1980-as évek első felében átdolgoztatta a Magyar–Osztrák Vízügyi Bizottság, amely a környezetbe illeszkedő mederrendezés mellett foglalt állást. Tehát most nem mérnöki tervezőasztalon jelölték az egyes folyószakaszok átvágását, meghagyták az eredeti medret, amelynek bővítését minden alkalommal csak a vízfolyás egyik oldalán végezték el. Eközben a másik parton háborítatlan maradt a növényzet, és a meder bővítése után az ellenkező oldalon nyomban elvégezték az esetleg gyökerestül kiemelt fák és bokrok visszatelepítését, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor új növényzetet ültettek. Ezzel az új módszer ismét lehetőséget kínált a vízfolyás egyéb hasznosítására, például törpe vízierőművek, vízimalmok üzemeltetésére. Magyarországon ekkoriban alkalmazták először ezt a környezetet megkímélő mederszabályozási rendszert.³⁰

Végül a kb. 330 km² kiterjedésű Fertő tóról kell szólnunk, amely a Dunántúl legnagyobb összefüggő mocsarának a maradványa, és az európai síkvidéki sós tavak közül a legnyugatabbra fekszik. Közép-Európa harmadik legnagyobb természetes vízfelülete, amelyből mindössze 82 km2 tartozik hazánkhoz. Észak-déli irányú hossza 36 km, szélessége 6–12 km. Az osztrák fővárostól, Bécstől alig 60–70 km-re fekvő Fertőt, a második világháború után Burgenland legforgalmasabb és legjelentősebb idegenforgalmi területévé fejlesztették. Partján strandok, vitorlás kikötők, csónakházak és korszerű vendéglők épültek. Az osztrák kormányzat már 1959-ben megalapította, majd később teljes jogú természetvédelmi övezetté nyilvánította a Fertő tavat és a Fertőzug 363 km² kiterjedésű területét. A magyar oldalon – minden bizonnyal a vasfüggöny miatt – csak 1977-ben hozták létre 12 452 hektáros területen a Fertői Tájvédelmi Körzetet.³¹ Egyébként a tó folyamatosan ingadozó vízállásának gátakkal való szabályozásáról már századok óta tárgyaltak a szakemberek, illetve szorgalmazták egy itteni nemzeti park létrehozását. A neves ornitológus, természetvédő Schenk Jakab (1876–1945) már az 1919. évi tanácsköztársaság idején közölt cikkében indítványozta a Fertő tó és környéke körültekintő védelmét, és Mekszikópusztán szerette volna kialakítani a nemzeti park központját.³²

Néhány évvel az államfordulat után, már 1928-ban (!) elkészült egy függő-gyorsvasút terve a Fertő tó nyugati oldala és Bécs között. Az ekkoriban kezdődő, évekig tartó alacsony vízállás megerősítette a tó szabályozását hangoztatók törekvéseit, mondván, a "Fertő-kérdést" meg kell oldani, a tó kiszárítását követelők viszont a "burgenlandiak nagy földínségét" hangoztatták. Az elképzelések nagymértékben különböztek egymástól: a tó vízfelületének a megtartásától annak felduzzasztásáig, egy keresztező gát létesítése által a részlegesen visszaszorításon át, egészen a lecsapolásig terjedtek. A tó vízállásának ingadozása miatt 1945 után fellángoltak a tó szabályozásáról szóló viták. Az osztrák sajtó még az 1960-as évek elején is a Fertő kiszáradásáról cikkezett. A tavat átszelő gát, illetve közlekedési (gyorsforgalmi) út létesítésének a gondolata a nyugati és keleti part között, végül egy osztrák Fertő-híd ("Seebrücke") hivatalos tervében látott napvilágot.³³

Az előbbiekhez még hozzáfűzzük: a burgenlandi tartományi kormány 1971 tavaszán jelentette be, hogy Fertőmeggyes és Illmic között a Fertő felett megépítik Európa leghosszabb hídját. A fejlesztésre elsősorban gazdasági okok miatt van szükség, mert az ún. Tó-sarok (Seewinkel, vagyis a Fertőzug) 1945 után hátrányos helyzetbe került, mert mezőgazdasági termékeit csak a tó megkerülésével tudja eljuttatni a kismartoni és más piacokra. A híd létesítésével a Fertő keleti oldala mentén élő ingázó munkások is könnyebben elérnék Burgenland fővárosát. Az új hídtól a tartományi kormány azt is reméli, hogy idővel megszűnne a fertőzugi lakosság elvándorlása más, iparilag fejlett vidékekre. Az elmúlt ötven évben ugyanis a jobb élet reményében, kb. 35–40 ezer burgenlandi őslakos hagyta el szülőföldjét. A Fertőn átívelő híd építési költségeit több mint százmillió schillingre becsülték, amely azonban – úgy vélték – hamar megtérül az utóbbi évek állandóan növekvő idegenforgalmi bevételeiből.³⁴

A gyorsforgalmi híd tervét a tó madárvilágát féltő természetbarátok tiltakozására, átmenetileg elvetették.³⁵ Hozzáfűzzük, hogy az előbbiekben a nemzetközi nyilvánosság nyomásának is jelentős szerepe volt. Az elképzelés szerencsére azóta sem valósult meg.

A Fertő tó körüli települések közül a Kismartontól 20 km-re keletre fekvő Fertőmeggyes község már 1952-ben, az elsők között érzékelte az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, melynek keretében a helyben termelt bor is kiemelt szerepet kapott. A tó itteni szakaszának a feltöltésével 1954 és 1957 között mesterséges fürdőhelyet építettek. Az utóbbi év nyarán rendezték meg első alkalommal a Fertőmeggyesi Ünnepi Játékok (Seefestspiele Mörbisch) operett-előadásait az ekkorra elkészült, tóra épült szabadtéri vízi-színpadon (Seebühne), amelynek nézőtere 6 ezer férőhelyes.³⁶ A község egyben nevezetes vitorláskikötő is.

Nem szabad elhallgatni, hogy az egykor kiszámíthatatlan sztyepp-tavat az osztrák vízügyi szakemberek már az 1960-as évek derekára lényegében "szokványos" tóvá változtatták, mert természetes vízingadozásait a látogatók számára nem érzékelhető keretek közé szorították. A Fertő azóta – bármennyire is természet-közelinek tűnik – lényegében nem más, mint egy megzabolázott és mesterségesen folyamatosan szabályozott vízfelület, amivel egyfajta másodlagos környezetté vált. Ezzel óhatatlanul megteremtődött a tömeges turizmus lehetősége, amely a helyi mezőgazdasági termeléssel együtt az 1970–1980-as évek fordulójára szükségképpen nemcsak szembekerült, hanem egyre inkább a táj- és természetvédelem versenytársává vált.³⁷

Eközben talán az egyetlen kedvező fejlemény, hogy az erősen kétségbe vonható elképzelés – gyorsforgalmi híd a különösen értékes tó felett! – szerencsére azóta nem valósult meg. A Kismartonban székelő tartományi gyűlés (parlament) 1982. áprilisában emelte törvényerőre Burgenland minden tájára érvényes átfogó fejlesztési tervét, amely többek között kimondta: "A Fertő és a Fertőzug természeti környezetét gazdasági, társadalmi és kulturális okokból fenn kell tartani, ápolni. (...) A tó környezetében azonban új intézkedéseket és létesítményeket csak akkor szabad megvalósítani, ha a természet háztartására gyakorolt hátrányos hatások lehetőségét ki lehet zárni". A fejlesztési terv utóbbi szakasza nem volt véletlen, mert erre az időre már jól érzékelhetőek voltak az idegenforgalmi áradat káros hatásai. Ekkorra a táj természeti értékeit a szükségesnél jóval nagyobb mértékben megterhelték az ún. szabadidő-telepek, szabadidő-központok sőt szabadidő-falvak, lakókocsi- illetve sátor-táborok, csónak-kikötők, stb. Így például a Védeny község mellett létesített nagy kiterjedésű idegenforgalmi telep, amely kártékony hatással volt a Fertő itteni nádasára. A tó osztrák részén az 1980-as évek elején kb. 7000 (!) vitorlás állt az idegenforgalom szolgálatában.³⁸

Az 1990-es években megépült a magyar államhatártól Bécsig vezető összesen 66 km hosszú A 4-es autópálya Őrvidéket átszelő, Miklóshalma–Lajta folyó közötti 27 km-es szakasza. Méghozzá oly módon, hogy a főút vonala kettévágta a természeti értékekben gazdag Pusztahát (újabban Pándorfalvi-róna, 'Parndorfer Heide') kistájat, ami ellen a burgenlandi Zöld-mozgalom élesen tiltakozott, de törekvései nem vezettek eredményre.³⁹ Ugyancsak az 1980-as évek végén a zöldek felléptek az ellen is, hogy a megnövekedett igenforgalom miatt sokasodtak a titokban lerakott szeméttelepek a Cinfalva melletti pusztán, a Fertő tó környékén Oszlop, Pándorfalu, Barátudvar, Pátfalu és más községekben. Veszélybe került a tó déli tája is, a Mosonbánfalva és Illmic magasságában elhelyezkedő nádsziget, amelyet a szakemberek már ekkor a majdani nemzeti park egyik központjának szántak. A távolabbi Mosontarcsa térségében viszont a Hanság ausztriai részének a lecsapolása miatt alakult ki ebben az időben vészhelyzet, mert tőzegtüzek pusztították a tájat. A Zöld mozgalom a talajvizek felelőtlen szennyezése miatt is tiltakozott, és a Fertőzugban követelte a Tschida-féle hatalmas libatelep megszűntetését.⁴⁰

Az előbbiekhez minden bizonnyal az is jelentősen hozzájárult, hogy a Fertő-vidék ausztriai részét 1977-ben, a magyarországit 1979-ben az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO Bioszféra Rezervátummá nyilvánította, kimondva: "Fertő tó az emberiség egyetemes kincse". A két ország védett területének közös nemzeti parkká való alakításában fontos szerepe volt az 1973-ban orvos-élettani Nobel-díjat kapott Konrad Lorenznek, a modern etológia egyik alapítójának és tanítványának; legközelebbi munkatársának, dr. Festetics Antal grófnak, a Göttingeni Egyetem zoológus professzorának; Esterházy Pál hercegnek, aki a birtokaiból ajánlott fel területet erre a célra; valamint Eberhard Stübernek. A közös térséggé történő szervezést szorgalmazta az 1978-ban kiadott ún. Nagymartoni nyilatkozat (Mattesburger Manifest) is.⁴¹

Ez időben már rohamosan növekedett az idegenforgalom, és az 1980-as évek második felében évente már másfél millió turista kereste fel a Fertő tavat, illetve közvetlen környékét; háromszor annyi, mint egy évtizeddel korábban, és alaposan "terhelte" is a területet. Persze az itteni nagy idegenforgalom nemcsak az osztrák nemzetgazdaságnak volt fontos, hanem az ott lakók egy részének is, akiknek megélhetést nyújtott. A turizmus ekkoriban évente kettőmilliárd schilling bevételt hozott, miközben például 1988-ban Burgenland tartomány költségvetése 6,5 milliárd schilling volt. A hatalmas vendégsereg azonban zavarta az állatvilágot, akaratlanul is pusztította a növényritkaságokat, szennyezte a levegőt. Emiatt a természetvédelmi hatóságoknak mind nagyobb erőfeszítésébe került a Fertő tavi élővilág egyensúlyának a fenntartása, az élettér- és a fajtavédelem. Például Mosontarcsa és Mosontétény, valamint északon Zurány–Miklóshalma–Németjárfalu települések határában már 1968 óta vadászati tilalommal is fokozattan védik Európa legnagyobb testű madara, a túzok állományát, illetve költőhelyét.⁴²

Ugyancsak káros hatással volt az emberáradat a Fertő tó ritka természeti értékeket hordozó következő partszakaszaira: a tó délkeleti részére a magyar államhatárig, az Illmici Biológiai Állomástól az Alsó-, majd Felső-Büdös-tóig, illetve a Pokol-tóig, amelyek összes vízfelülete 1300 hektár. Az előbbi tavak vonalától keletre fekszik az 1800 hektár kiterjedésű Hosszú-pocsolya Mosonbánfalva, illetve a 180 hektáros Szikes-tó Mosonszentandrás közelében. E tájon található egy mosoni középkori magyar falu, Szerdahely nevét elnémetesedett formában őrző vízfelület, a Szerdahelyer (sic!) Lacke.⁴³ További természeti értékek a Fertő mentén: Védeny községtől délre, Pátfalu irányába húzódik a hajdani magyar település, Csitván határában a 410 hektár kiterjedésű, jégkorszakból visszamaradt láprétség, amely többek között a pillangóritkaságairól híres.⁴⁴ A tó északnyugati sarkában Sásony környéke viszont jellegzetes "ázsiai" sztyepp, kiterjedt füves, fátlan síkság, amelyet botanikai ékszerként tartottak számon. A nyugati oldalon Feketeváros tájéka és Fertőfehéregyháza partszakasza volt (ma is az) jelentős természeti érték.⁴⁵

A burgenlandi tartományi kormány természetvédelmi osztályának akkori vezetője, dr. Wilfried Hicke szerint politikai–közigazgatási döntéseket kell hozniuk a Fertő tó természetvédelme érdekében, és azok megvalósításához a bécsi szövetségi kormányzat támogatását is kérik. A tartományi vezetés már eddig is hatalmas összegekért bérel a kisbirtokosoktól természeti tájegységeket, hogy megvédhessék azokat. Ahhoz, hogy az imént felsorolt kincsek területét tulajdonosaiktól a tartományi kormány megvásárolhassa, az 1980-as évek végén 120 millió schillingre volt szükség. Ráadásul a Fertő burgenlandi oldalának nagy része akkoriban – miként ma is –, nagyrészt a herceg Esterházy család tulajdonában volt. Közben, ebben az évtizedben 40 millió schillinget költöttek a tó melletti kerékpárutak kiépítésére, amelyen azonban a Pomogy községnél, illetve Fertőmeggyes és Fertőrákos között lezárt határátkelők, a vasfüggöny miatt, ekkor még nem lehetett körbekarikázni a tavat.⁴⁶

Az osztrák oldali Fertő tavi Tájvédelmi Körzetet (mint írtuk) 1977-ben az UNESCO Bioszféra Rezervátummá nyilvánította. Ezt követően indult meg a túzok hatósági védelme után az itteni őshonos magyar állatfajták – a magyar szürke szarvasmarha, a mangalica sertés és a magyar rackajuh – erőteljes tenyésztése idegenforgalmi látványosság céljából. S ezek gulyáit, kondáit és nyájait napjainkban is, mint "az osztrák puszta" egyedi, sajátságos, ősi tartozékaként mutatják be az odalátogatóknak.⁴⁷ A világhálón egyébként a magyar szürkemarha húsából készült ételeket is hirdetnek az osztrák oldali Fertőzugban működő vendéglők. A Fertőt 1989-től a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló ún. Ramsari Egyezmény is számon tartja.

A közös természetvédelmi területet – Fertő–Hanság Nemzeti Park / National Park Neusiedler See–Seewinkel (Fertő tó–Fertőzug/Tószög) végül 1994 áprilisában avatták fel, itthon Sarród, a túloldalon Illmic központtal.⁴⁸ Mindeközben, "természetesen" a Fertő tó az osztrák köztudatban továbbra is, máig a közkedvelt "Meer der Wiener" ('Bécsi-tenger') maradt.

Az őrvidéki magyarság életében, helyzetében 1945 és 1989 között lezajlott társadalmi-gazdasági változásokkal kapcsolatban, összegzésként mindenképpen meg kell jegyez nünk a következőket. Az ausztriai – itt elsősorban a burgenlandi/őrvidéki – magyarság fennmaradásának előfeltétele a teljes gazdasági önállóságra való berendezkedés lett volna. Hasonlóan a szlovénhez, amely már az 1980-as években az ország egyetlen népcsoportjaként szövetkezeteket, gazdasági kamarákat és más gazdasági érdekeltségeket működtetett. Az alábbiak nemcsak tárgyalt korszakunk őrvidéki magyarságára, hanem a napjainkban ott élő honfitársainkra is vonatkoznak. "Az áldozatvállalást kerülő, kizárólag állami szubvencióra építő, azt elváró nemzetiségpolitika, kellő stratégia hiányában, asszimilációt előmozdító 'látszat' lét és/vagy – nemzetközi szerződésekben lefektetett kötelezettségek folyományaként – 'kirakat'-egzisztencia".⁴⁹

 

(Vége)

   

JEGYZETEK

1	Közös Piac: az átfogó gazdasági egységesülés megvalósítására 1957-ben létrehozott nyugat-európai nemzetközi szervezet, az Európai Gazdasági Közösség, az EGK köznapi elnevezése. Más rövidítéssel Európai Közösség, amelynek tizenkét tagállama a hollandiai Maastrichtban kötött megállapodás után már új névvel, 1993. november első napi hatállyal létrehozta az Európai Uniót.
2	MOL XIX–J-1-j Ausztria 5/b KüM 001673/1957. 15. doboz. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2000. 53. old.
3	MOL XIX–J-1-j Ausztria 4/b KüM 001937/3/1959. 6. doboz. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2000. 143., 146. old.
4	MOL XIX–J-1-j Ausztria 4/b. 5. doboz. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2000. 165. old.
5	Lásd bővebben, TÓTH Imre: Indivisibiliter ac inseparabiliter? Térszerkezeti változások egy összetartozó térségében. Ausztria és Magyarország. In: Közép-európai Közlemények, II. évf. No. 4–5. 2009. 2–3. szám, 175–176. old.
6	Az utóbbi ágazatot lásd bővebben, BRENNER Vilmos: Vadászat és természetvédelem Burgenlandban. In: Vasi Szemle, 2002. 6. szám, 789–798. old.
7	Burgenland településeinek, 2000. 20., 101., 49., 45. old.
8	Burgenland. Térkép. 1988. 1. old. – GesmbH vagy GmbH, G. m. b. H.; Gesellschaft mit beschränkter Haftung, azaz Korlátolt felelősségű társaság, Kft.
9	Burgenland. Térkép. 1988. 2. old.
10	SOZAN, 1985. 112. old.
11	SZÉPFALUSI István: Lássátok, halljátok egymást! Mai magyarok Ausztriában. Második jav., bőv., kiad. Budapest, 1992. 274., 278. old.
12	Egyes forrásokban, Sz. Suri Árpád, aki egyben az Árpád Kiadó tulajdonosa is volt. In: NAGY Csaba: A Magyar Emigráns Irodalom Lexikona. Kiad. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Argumentum Kiadó. Budapest, 2000. 899. old.
13	A Kaláka-club. In: Évkönyv 2009. Kaláka-club Austria. Szerk.: Forgó László. [Kiad.] Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége / Ökonomische Interessengemeinschaft der Ungarn in Österreich. Wien, [2009.] 5. old. Címtár, ahol magyarul is beszélnek: 121–169., istentiszteletek: 170–171. old.
14	A MÁV és a GYSEV még 1951-ben vontatási–pályafenntartási szerződést kötött, és csere keretében a MÁV járműveket adott át. Így került a GYSEV tulajdonába a budapesti Ganz gyárban készült "Árpád" sorozatú, s az egyik magyar vezér, "Tas" nevét viselő 23-as pályaszámú gyors-sínautóbusz, amelyet az utóbbi vasúttársaság a Fertővidéki HÉV vonalán állított forgalomba. A másik hasonló jármű a "Huba" nevet kapta.
15	(v–t): Meghosszabbítják a fertővidéki vasút működési engedélyét. In: Népszava, 1986. november 20., 12. old.
16	Ezt követően 1989. augusztus 16. és 1997 nyara között gőzmozdonyok által vontatott különvonatok, illetve nosztalgia-szerelvények közlekedtek a Felsőőr–Felsőlövő szárnyvonalon, majd ezt is megszüntették. A hajdani magyar államhatalom idején épített HÉV-állomások, vasúti őrházak és más létesítmények a megváltozott használat következtében már az ezredfordulóra elvesztették eredeti sajátságaikat, átalakultak, sőt számos épület romos állapotba került.
17	Habsburg Frigyes főherceg, császári és királyi tábornagy 1914–1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének a főparancsnoka, majd 1918. december első napján nyugállományba küldték. Magyaróvárra vonult vissza, temetése 1937. január első napjaiban a Horthy-korszak legnagyobb társadalmi eseménye volt.
18	MOL XIX–J-1-k Ausztria 29/f 1948 – szám nélkül. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2007. 162. old.
19	MOL XIX–J-1-k Ausztria 29/f KüM 301-biz.-4/1948. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2007. 161. old.
20	MOL XIX–J-36-a Bécsi követség iratai 223/1953. szám. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainka, 2007. 231. old.
21	MOL XIX–J-1-k Ausztria 23/j 1955-szám nélkül. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2007. 231. old.
22	MOL XIX–J-1-j Ausztria 1/b KüM 002902/1956. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2007. 300. old.
23	Lónyay Elemér 1900. márciusában vette feleségül a Szász–Coburg–Gothai-házból származó Stefánia hercegnőt (1864–1945), II. Lipót belga király lányát, Habsburg Rudolf (1858–1889) főherceg, osztrák–magyar trónörökös özvegyét. Stefánia házassága Rudolffal rossz volt, a főherceg beleszeretett Vetsera Mária bárónőbe. Miután apja, I. Ferenc József császár (1848–1916) nem járult hozzá válásához, s követelte, hogy szakítson a bárónővel, Rudolf a szerelmével együtt az alsó-ausztriai Mayerlingben öngyilkos lett. Ezután Stefánia csupán az "özvegy trónörökösné" címet viselhette, a császári család mellőzte, vádaskodásoknak, megvetésnek volt kitéve. "Bűneit" tetézte, hogy másodszor "rangon alul" ('nicht standesgemäß') házasságkötése miatt le kellett mondania osztrák főhercegnéi rangjáról. Stefánia ekkor végleg szakított apósával, I. Ferenc Józseffel, a császári családdal, sőt apjával, II. Lipót belga királlyal is.
24	Stefánia főhercegné Habsburg Rudolftól született leányát, Erzsébet Máriát (1883–1963) az édesanyjától elszakítva a bécsi udvarban nevelték. Lónyay Elemér és Stefánia csaknem fél évszázadig élt boldog házasságban, bár az asszonynak nem lehetett több gyermeke meddőség miatt. Ez egy korábbi nemi betegség következménye volt, amellyel első férje, Rudolf trónörökös fertőzte meg.
25	A csehszlovák állam által jogtalanul elkobzott hajdani Lónyay-tulajdon – mely 1947 végén már évek óta magyar egyházi vagyon volt –, visszaszerzésére a jogos örökös, a főapátság 2003-ban a jogutód államban, Szlovákiában pert indított.
26	MOL. XIX-J-1-j Ausztria 5/c KüM 003582/3/1956. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2007. 331. old. – Az idézett jelentés örömmel nyugtázta, hogy jó kapcsolat alakult ki a bécsi magyar követség és a burgenlandi tartományi vezetés között. Különösen azt, hogy az utóbbi, mert érdekelt abban, szorgalmazta a gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztését Magyarországgal.
27	MOL. M-KS 288. fond. 32/1964/5. őrz. egys. 1–8. old. (KüM 00360/1964). Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2000. 258–259. old.
28	MOL. M-KS 288. fond. 32/1964/5. őrz. egys. 52–54. old. Közli: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak, 2000. 264–265. old.
29	ELEK Lenke: Modellértékűek a magyar–osztrák kapcsolatok. A magyarok ausztriai munkavállalásáról – Egyoldalú határkezelés profi szakemberekkel. In: Magyar Hírlap, 1989. október 27., 2. old.
30	Cs. K.: A Pinka kilenc kitérője. In: Magyar Hírlap, 1988. december 28., 4. old.
31	Lásd bővebben: BOTLIK, 2011. 233–236. old., CSAPODY István: Sopron – Ödenburg, Kismarton – Eisenstadt, Ruszt – Rust, Fertő-tavi Nemzeti Park – Nationalpark Neusiedler-See. In: Fertő. Turistatérkép. – Neusiedler See. Wanderkarte. Lépték: 1 : 60 000. Kiad. Paulus Térképszerkesztő Iroda. Pomáz, 1992. 2. old.
32	SCHENK Jakab: Az őstermészet védelme magyar földön. In: Természettudományi Közlöny, 51. évf. 1919. 241–251. old. – Schenk, később Vönöczky-Schenk Jakab a Bács-Bodrog vármegyei Óverbász községben született, egyetemi tanulmányait Kolozsváron fejezte be. Fiatal korától, 1898-tól munkatársa a Magyar Ornithológiai Központnak, amelynek 1933-tól a főigazgatója volt. Hosszasan, 1917-től folytatott küzdelmével a Kis-Balatonban megmentette a nagykócsagot a kipusztulástól. Kőszegen hunyt el, ahol a városi temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság "A" osztályban a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.
33	BÉKÉSI Sándor: Fenséges pocsolya: A Fertő. Egy táj kultúr- és szemlélettörténetéről. In: Soproni Szemle, 2009. 2. szám, 198., 200. old.; (F. Gy.) [Fáber György]: Kiszárad-e a Fertő-tó? In: Magyar Gazda Híradó (Bécs), 1973. 1. szám, 2–4. old.
34	Híd épül Fertőn. In: Határmenti Hírek (Felsőpulya), III. füzet. 1971. április–május, 1. old.
35	JUHÁSZ László: Burgenland. (Várvidék.) Lakitelek, 1999. 50. old.
36	NÉMETH Adél: Burgenland. 3. jav. kiad. Panoráma regionális útikönyvek. Budapest, 2003. 84. old. – Az ünnepi játékok nézőszáma Harald Serafin igazgatása alatt, 1993-tól napjainkig az évi 67 ezer főről több mint 200 ezer látogatóra növekedett.
37	BÉKÉSI Sándor: Fenséges pocsolya: A Fertő. Egy táj kultúr- és szemlélettörténetéről. In: Soproni Szemle, 2009. 2. szám. 200. old. – A vasfüggöny leomlása ebben is változást hozott, mert a Fertő déli része kiszabadult évtizedes kényszerű elzártságából, és lehetőség nyílt a közös magyar–osztrák nemzeti park létrehozására. Egyes vezető műszaki szakemberek és haszonelvű gondolkodásmód képviselői azonban minden környezettani érvvel ellentétben, még az ezredforduló utáni években is azt hangoztatták: a Duna vizének a Fertőbe való vezetésével állandósítsák a tó vízállását. Sőt azt az idegenforgalom növelése érdekében emeljék meg, hogy azon egyre nehezebb vitorlás hajók is közlekedhessenek. Uo. 201. old.
38	Lásd bővebben: GROSINA, Helmut: A Fertő burgenlandi részének fejlesztése. In: Soproni Szemle, 1984. 2. szám, 139–141. old.
39	A Moson vármegye északnyugati sarkában elhelyezkedő Pusztahát kistájat, Burgenland tartomány 1922. január első napi megalakulása után az új hatalom "die österreichische Pusta" ('az osztrák Puszta') elnevezéssel osztrákosította, és idegenforgalmi célokból is népszerűsítette. A kistérség német neve "Parndorfer Heide", vagyis 'Pándorfalvi /ligetes/ róna', de egyes újabb (hivatkozott) térképeken már "Parndorfer Platte". Ez utóbbiból ered a tükörfordítású újabb magyar név, a Pándorfalvi fennsík. Lásd a két hivatkozott Burgenland térképet, illetve a Fertő térképén: Parndorfi-fennsík (sic!).
40	KULCSÁR László: Kincsünk a Fertő-tó. Már nem álom a magyar–osztrák nemzeti park. In: Magyar Hírlap, 1988. november 19. 8. old.
41	Lásd bővebben, AMBRUS András – TOLNAI Krisztina: Fertő–Hanság Nemzeti Park. Budapest, 1994.
42	BRENNER Vilmos: Vadászat és természetvédelem Burgenlandban. In: Vasi Szemle, 2002. 6. szám, 794. old.
43	A "Lacke" vagy "Lache" jelentése 'tócsa' vagy 'pocsolya' az ausztriai német nyelv közbeszédi változatában. In: Kelemen Béla (1900), illetve újabban Halász Előd, magyar–német, illetőleg német–magyar nagy-szótáraiban.
44	A láprétségen a középkorban elhelyezkedő magyarlakta Csitván falut 1529-ben, a Bécs ellen felvonuló török csapatok elpusztították. Környékére később németek települtek. A vizenyős, zsombékos térség egy 1886. évi magyar nyelvű színes térképen Zitzmannsdorf-puszta elnevezéssel szerepel. A XIX–XX. század fordulóján kiadott helységnévtárakban közigazgatásilag Nezsider járási székhelyhez tartozott. JUHOS János, 1882., illetve 1888.: Zitzmanndorf[-puszta], Zizmandorf[-puszta]. Hivatalos helységnévtár, 1898., illetve 1900.: Zitzermannsdorf[-puszta]. Hivatalos helységnévtár, 1902., illetve 1907.: Zitzermannsdorf[-csárda]. Az 1878. évi III. katonai felmérés 4858. számú térképszelvényén a láprétség neve "Neusiedler Wiesen", vagyis 'Nezsideri rétség'. (Lelkes György helynévkutató személyes közlései.) Az Őrvidéket elszakító Ausztria később, 1926-ban a lápot Zitzmannsdorfer Wiesen (magyarul Csitváni-rétség) elnevezéssel az ország első természetvédelmi területévé nyilvánította.
45	Fertő. Turistatérkép. – Neusiedler See. Wanderkarte. Lépték: 1 : 60 000. Hátoldal, CSAPODY István: Sopron – Ödenburg, Kismarton – Eisenstadt, Ruszt – Rust, Fertő-tavi Nemzeti Park – Nationalpark Neusiedler-See. Kiad. Paulus Térképszerkesztő Iroda. Pomáz, 1992. – A Fertőzug területén összesen 45 kisebb-nagyobb, sótartalmú szikes tó található, amelyek közül csak három alkalmas fürdésre. A már említett mosonszentandrási Szikes-, a mosonbánfalvai Fürdő- és a mosontarcsai Puszta-tó.
46	KULCSÁR, 1988. 8. old.
47	Az említett három állatfajta, a magyar szürkemarha és a másik kettő változatai – a szőke, a vörös s a fecskehasú mangalica; a fehér, illetve fekete hortobágyi s a gyimesi racka, a cigája és a cikta juh – is magyarországi származású, őshonos, hatóságilag fokozottan védett hungarikumok. E fajták ugyanis az évszázadok során a Kárpát-medencében, vagyis a történelmi Magyarország területén alakultak ki. Ezek közül például a magyar kormány 2008 őszén kezdeményezte az Európai Bizottságnál a "magyar szürkemarha hús" oltalom alatt álló földrajzi jelzésként (OFJ) történő nyilvántartásba vételét, amely a 2011. december 9-én kiadott 1300/2011/EU Bizottsági végrehajtási rendelettel megtörtént.
48	Fertő-Hanság Nemzeti Park (szócikk). In: Révai Új Lexikona. VII. köt. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2001. 290–295. old. – Térkép: NEUSIEDLER SEE. Neusiedler See – Rust – Seewinkel Nationalpark. Wander-, Rad- und Freizeitkarte. WK 271. 1 : 50 000 [Herausgeber] Freytag & Berndt u. Artaria. Wien, 2002. [FERTŐ TÓ. Fertő tó – Ruszt – Fertőzug Nemzeti Park. Turista-, Kerék[párút]- és Szabadidő-térkép.]
49	A magyar nyelv Ausztriában, 2012. 94. old.