A MŰHELY TALÁNYAI

Akik Weöres Sándornak elsősorban (vagy kizárólag) gyermekverseit ismerik, talán nem is sejtik, hogy a szavakkal kergetőző költőt mennyire foglalkoztatták a líra bölcseleti és poétikai problémái. 1939-ben A vers születése címmel írta meg doktori dolgozatát. előtte már egy évtizeddel, utána pedig két emberöltőn keresztül leveleiben, kiadatlan vázlataiban, könyvismertetőiben, beszélgetéseiben vallatta a művészet örök és időszerű kérdéseit. És hány versében? – tehetjük hozzá.

A Nagy Éva által gondosan összeállított vándorkiállítás végigkíséri Weöres életútját, bemutatja barátait, helyi kötődéseit. A címlapok, kéziratok, fényképek eligazítanak műveinek világában. A rendelkezésemre álló percekben a költő műhelyének kevésbé ismert zugaiba hívom hallgatóimat. Alkotói talányairól, a kísérletező, játszó emberről, a kor labirintusában útját kereső művészről szólok.

Weöres Sándor kisdiákként pepita füzetekbe jegyezte le "megrímelt" közmondásait, verscsíráit. Az aforisztikus bölcselkedések egy része érett műveiben kapott végső formát. Az évek során egyre szaporodtak költeményeinek átfirkált változatai. Az irkák némelyikét édesanyjának ajándékozta; falubeli költőtársának dedikálta a Venyige Péter egyik változatát. Az összerendezett termésből négyet Kosztolányi Dezső kapott. Hagyatékában is maradtak fenn belőlük. Ki tudja, hány pusztult el a háború éveiben, a beszállásolás hónapjaiban? Hány kallódott el gyakori költözködései során? Vajon mennyi lappang, mennyi kerül elő a következő évtizedekben? Az elmúlt időszakban a közgyűjteményekben őrzött és a magánkézben lévő füzetek közül többet tanulmányozhattam. Nyomon követtem a versek alakulását, a címek módosulását, az írások megjelenési helyét és idejét. Ezek fontos adalékul szolgálnak a kritikai kiadáshoz és a még hiányzó bibliográfiához. Jellemző vonásaikból említek néhányat.

Az olvasó elsőként a címekkel találkozik. Weöres kézirataiban gyakoriak az áthúzott, többször módosított változatok. A Munkanélküliek eredetileg Torzó, aztán Munkanélküli-dalárda, később a Munkanélküliek kórusa volt. Az 1932-es Vénasszony tükre Szubjektív vers-re cserélődött. Nem maradt végleges a korai Vázlat sem: a költő áthúzta, és előbb a Kacatok-kal, végül a Különös szavak-kal helyettesítette. Kosztolányinak ajándékozott füzetében Ének a kis főhercegről címmel szerepel az a verse, amely egy külön lapon Gulácsy-festmény-ként olvasható. Később Altwien ábránd formában került 1935-ös kötetébe, A kő és az ember-be.

 

Schridde Éva verse	A tündér című vers keletkezése

 

A tartalomjegyzékekben az eredeti címeket gyakran hiába keresnénk. Vajon ki sejti, hogy a Mackó unokahugomnak, a Változatok Éva versére,² a "Gu dzin dzi ci huang hol lu...", a Kegyeleti óda vagy a Vitéz László ars poeticája mögött a Rongyszőnyeg egyik darabja, A tündér, a Kínai templom, a Hazaszálló és a "Harmadik nemzedék" rejtőzik?

A költemények természetesen még több változatot mutatnak. A "Harmadik nemzedék", a Kutya, a Háromrészes ének variánsai olykor 6–8, máskor 10–12 oldalon keresztül csiszolódtak. A korai versek némelyike csak évtizedek múlva került az olvasók elé (Ha kérdezik, ki vagy, ezt mondd:; Kuli). Egy részük a 2013-ban kiadott Elhagyott versek-ben látott először napvilágot. Számos írása gondos szövegösszevetés után jelenhet meg. Megelőlegezek néhány címet, azzal a kockázattal, hogy egyik-másik a címváltoztatás (esetleg szövegvariáns) miatt kimaradhat a leendő kiadásokból: A huszadik századhoz; Episztola; Különös szavak; Sose halunk meg; Őszi dobszó; Irka-firka; Éji borozgatás Li-Tai-Po könyve mellett; A küszöbön.

Weöres talán a legmagyarabb költő. Egyúttal a legegyetemesebb. Diákkorától benne élt az európai és a távol-keleti kultúrákban, a jelenben és a múltban egyaránt. Teremtő képzelete párját ritkította. Kitalált világainak rajzaival, táblázataival a füzeteken kívül a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában és a Vas Megyei Levéltárban is találkoztam. Öntörvényű művészként átélte korának minden feszültségét. Szabad ember volt. Versei is korlátainkra, lehetőségeinkre figyelmeztetnek, anélkül, hogy tanítani, vezetni akarnának bennünket. Szabadságáért meg kellett küzdeni. Bőven kapott valóságos és képletes pofonokat. Nem kerülték el a családi konfliktusok, az iskolai kudarcok, a nemzedéki viták, a magánéleti válságok, a politikai gyanúsítgatások, a kirekesztések sem. Együgyű ember volt. A szónak abban az értelmében, hogy eszmélésétől fogva a folyton változó költészet titkai érdekelték. Egyik kiadatlan jegyzetében ezt írta: "A költészet nem más, mint a végtelenül szép, lehetetlenül szép keresése. Tudják, hogy elérhetetlen és mégis keresik. Ha egyszer valaki megtalálná: örökre el volna vágva a költészet útja.

Abból, hogy például Hamlet jellemében egész mást találunk művészinek, mint a múlt század, nem az következik, hogy ízlésünk fejlődött, vagy hanyatlott, hanem csak az, hogy változott. Ami egyik korban ízlés; az a másikban ízléstelenség és viszont. De akárhogy is forduljon Shakespeare tengelye körül a szépérzék, ő minden irányban, gyönyörűt tud mutatni: éppen ezért halhatatlan."

Gyakran volt elégedetlen a magyar irodalom teljesítményeivel. A kritikai életet belterjesnek, a folyóiratok egy részét provinciális szekértábornak minősítette. Tisztelte az előtte járókat, de nem akart marokszedőjükké válni. A Nyugat gyakran közölt szerzőjeként is függetlenségre törekedett. Nem kívánt kizárólag Babits ízlésének és lapjának megfelelni. Ritmikai kísérleteit, terveit Kodály Zoltánnal, Fülep Lajossal, Kosztolányival ugyanúgy megosztotta, mint Pável Ágostonnal és Várkonyi Nándorral, Jékelyvel, Vas Istvánnal, Takáts Gyulával.

Az útkeresés során saját magának és nemzedékének is feladatokat fogalmazott meg. Közülük az egyiket alighanem akkor jegyezte le, amikor Németh Andor, Kassák Lajos és Halász Gábor bírálta a huszonévesek termését: "A »harmadik generáció« előtt álló minták: a »poesie pure«, kollektivizmus-aktivizmus és naturalizmus. – Körülötte egy újfajta emberiség fejlődött ki: a poéták közül újat adni csak azok tudnak, kik az új ember beszédmodorát, problémáit adják (Kästner, nálunk Vándor L.). Ez az egyik lehetőség nemzedékünk előtt: hogy az Iró-Költő megújítsa szövetségét az Emberrel, azáltal, hogy rokonszenvvel fordul az új ember, a tangózó flapper és soffőr és atléta felé." Adyék nemzedékét szellemi importőrnek tartotta. véghezvitték a dévényi betörést. A fiataloknak azonban nem a behozatal a hivatásuk, sokkal inkább saját gyökereik megtalálása: "Azt kéne tehát véghezvinnünk, mit a zenében Bartók és Kodály. Az import-irodalom helyébe ismét jellegzetesen, de kultúráltan magyar irodalmat teremteni. Előképek: Juhász Gy., Áprily, Erdélyi József, Illyés. Prózában: Móricz, Tersánszky, Tamási, Nyirő. A magyar ritmust hajlékonnyá tenni, mindenfajta mondanivalóhoz simulóvá. Ezen az uton halad Képes G., Székely A." Második, ellentétes irányú dévényi áttörésre van szükség.

Az elvszerű, tényekre építő kritikákat mindig tiszteletben tartotta. A kicsinyeskedő, értetlen, ideológiai bírálatokat soha. Elfogulatlanul tudott dicsérni. Elég, ha Pável Ágoston, Gazdag Erzsi, Jékely Zoltán, Zelk Zoltán köteteiről szóló ismertetőit elolvassuk.

Hajnal Annának című szonettjét "a »Himnuszok és Énekek« megjelenése alkalmából" írta.³ A kiadatlan köszöntő zárlatának változataiból idézek. A szögletes zárójelben szereplő sorokat a költő áthúzta:

 

"[Énekeid a színt-játszó kométák

számukra hab-galuskák, lányka-tréfák:

lehetsz velük félvállról-megdicsért.

 

Anekdóták és pacsirta-poéták

honában, Annika, ne várj babért:

elég, ha néhány szellem-társad ért.] ...

 

[Siket] Lapos jelszók ugrálnak, mint a békák.

A zürzavarban kaphatnak-e bért

énekeid, a plátói kométák?"

 

Tudatosságára jellemző, ahogyan műveiről beszélt. Minden bizonnyal a Háromrészes ének kapcsán foglalta össze az alábbi gondolatokat.⁴ Jegyzetének fontosabb pontjait idézem: "A konkrét gondolatfűzés helyét a gondolatok pára-szerű lebegése foglalja el. [...] A rím szorosabb[an] kapcsolatba lép az ütemmel; az ütem-tagok kiemelőjévé, vagy tompítójává lesz; sorvégi szerep helyett sorközépi, ütemközépi szerepet kap. [...] A szerkezet boltozatossá lesz: fő- és mellék-motívumok szabályos egymásutánja, melyeket a folyton változó ritmus emel ki. – A motiválásban gondolat és forma azonosul."

Önmaga számára többször fogalmazott meg feladatokat. Ezek többnyire formai kérdések voltak, de akadt köztük tartalmi vonatkozású is. Egy cím nélküli vázlatában fontosnak tartotta, hogy asszociációit szabadabbra, lazábbra engedje, az idomtalan szavakat legyalulja. ritmusait szerette volna feloldani az ismétlődések alól; rímelését változatosabbá kívánta tenni: "kínrímek; határeset-rímek, sorközépi rímek; összecsengés helyett szétcsengő sorvégek; gondolatrímek, magashangú szóra mélyhangú szó." Talán valamelyik bírálójára hallgatva írta le végül: "A valósággal több kapcsolatban lenni, legalább némelykor." Lehetséges elődöket is felsorolt. Listájából kiderül, hogy harmincéves kora körül a klasszikusok mellett többek között Ungvárnémeti Tóth László, Kováts József, Ujfalvi Krisztina, Édes Gergely, Dayka, Lisznyai, Szemere Miklós lírája foglalkoztatta.

Barátainak többször szólt arról, hogy zenei formákkal kísérletezik. A Fuga kapcsán ezt jegyezte fel: "1. Vidám, nyugodt négy sor, a a a a rím.; 2. Gyorsabb, izgatottabb négy sor, b b b b rím.; 3. Az 1., de b b b b rímmel és a 2. tárgyával.; 4. A 2., de a a a a rímmel és 1. tárgyával; 5. Az 1–2 vegyülten, a b a b a b rímmel.; 6. Az 1–2 vegyülten mindenféle rím-alakokkal.; 7. Befejezés: b b a a."

Hasonló terveit, "játékait" Fülep Lajosnak rendszeresen elküldte. Amikor értetlenkedés, gyanakvás fogadta útkereső kísérleteit, ekképp vallott céljáról: "Hajlamom is, szándékom is, hogy mennél teljesebben a lelki, értelemfölötti, hyperreális, misztikus rétegbe hatoljak lényemmel és verseimmel; Professzor Úron és Hamvason kívül ezt majdnem mindenki rosszallja. Szerencsém, hogy kettőjük biztatásában megfogózhatok. Törekvésemet antihumánusnak és antiszociálisnak tekintik – pedig épp a humánum magas és tiszta rétegét fürkészem, nem magamnak, hanem olvasótáboromnak, vagyis bárkinek; tehát szándékom humánus és szociális."⁵

A művészettörténész professzor mellett 1944-től Hamvas Béla is meghitt barátai, költészetének hívei közé tartozott. Várkonyi Nándornak írt levelében 1946. október 14-én ekképp szólt Weöresről: "Ő közöttünk a legmélyebb, és el fogja érni a költészet és az emberi érettség legmagasabb fokait. Ő, Bartók, Martyn, Lossonczy az a zárt vonal, amelyhez tartom magam."⁶

Napjainkban nehezen hihető, hogy a fordulat éve körül milyen heves támadások érték Weöres líráját. Keszi Imre egyebek mellett így írt róla: "külön hang és egyre különválóbb hang a Weöres Sándoré, a külvilággal egyre kevesebb érintkezést találó, már-már szoloecizáló formanyelvével, tökéletes érzéketlenségével minden kívülről jövő élmény iránt (kivéve talán az irodalmi természetű élményt)."⁷

A Szabad Nép hasábjain név nélküli bírálat jelent meg a "lefejezésre ítélt" Válaszról. Illyés Gyula után a folyóirat több szerzőjét is elmarasztalták szemérmetlen individualizmusuk, nihilizmusuk, pornográf szemléletük miatt: "Az imperializmusnak ezek a szennyes irodalmi ügynökei hihetetlen cinizmussal törnek a dolgozók öntudatának elerőtlenítésére és megrontására, a munkásosztály és a dolgozó parasztság demoralizálására, és fényes fegyverüknek, az értelemnek becsmérlésére. Hallgassuk meg a szegényparasztság állítólagos folyóiratában Weöres Sándor szégyenletes fecsegését... [...] Weöres Sándor tehát gúnyt űz fennkölt eszméinkből, leköpi logikánk ellenállhatatlan erejét, cinikusan élteti a gondolat, a tudatosság »nyüge« nélküli üres szavakat."⁷

Az elmarasztalásokból néhány költő is kivette részét. Zelk Zoltán a vitriolos stílusparódiát választotta. Már versének címe is beszédes: A költő átlép a semmi kapuján s a semmi földjén semmit se talál. Kuczka Péter csúsztatástól sem mentes vádaskodással élt. Testamentum-ából idézek néhány jellemző sort:

 

"Elönt a rettenetes áradás,

költő költőnek sarkára tapos,

Kopré, Pilinszky, Nemes Nagy, Darázs,

Rába, Vas István, Weöres, Lakatos.

 

Egyik rosszabb, kevésbé rossz a másik,

de megmaradni egy sem érdemes. [...]

Formából az osztályzatuk jeles,

hisz az Újholdnál jártak iskolába."⁹

 

(Az igazsághoz tartozik, hogy Weöresnek egyetlen verse sem jelent meg az Újholdban. A folyóirat iskolájába sem járt.)

Arról, hogy római ösztöndíja után miként látta a világot, a művészet lehetőségeit, versein és a visszaemlékezőkön kívül egy különleges tanúnk is van: Fodor András naplóiban Károlyi Amyval együtt rendre megjelenik. 1950. január 25-én ezt a bejegyzést olvashatjuk róla: "... Lator az Akadémiai Könyvtárba csábít. Ott Weöres Sanyikával találkozhatunk. Esetlen, gyermekes, most is, mint tavalyi ismerkedésünkkor, de hathatósan tessékel bennünket a nemrég megnyílt, pompásan berendezett olvasóba. [...] Sanyival időnkint kimegyünk cigarettázni. Semmi újat se tud magáról mondani. Csodálatosképpen hónapok óta nem bántják. Jelenleg rádióhangjátékot ír, s mosolyogva mutat az egyik dekoratív faliújságcikkre: az ő műve."¹⁰

Rövid idő múlva azonban az elbocsátás következett. És folytatódtak a hallgatás évei. A Le journal mellett az Elhagyott versek közül több is nyomasztó kilátástalanságát tükrözi. Fodor naplója szerint rendkívül borúlátó volt, amikor megmutatta Fülepnek a Medeiá-t. Szinte értelmetlennek látta az írást. Úgy érzékelte, hogy korábban lelkesedő barátai is értetlenkedve fogadják műveit. Szigorú mestere túlzónak érezte lemondását. A Mária mennybemenetelé-nek sikerét említette: "Attól még, hogy nyomtatásban nem jelent meg, nem kell elkeseredni, hiszen Dante is csak nyolc-tíz ember számára csinálta a maga világirodalmát."¹¹ (Ha több időm lenne, árnyalnám a képet. Weöresnek van olyan levele, amelyben arról ír, hogy jöhet még olyan kor is, amelyben megirigyelhetik az ő függetlenségét. talán a meg nem jelenés szabadságát is. ebben az időszakban alapozta meg páratlanul gazdag fordítói életművét.)

A politikai oldódást követően a személyét és világképét körülvevő gyanakvás is enyhült. Enyhült, de sokáig nem oszlott el. A hallgatás tornya után a Tűzkút csak 1964-ben látott napvilágot. Nem is akármilyen körülmények között. Hazai és nemzetközi kitüntetésekben részesült, kiadták verseinek kétkötetes gyűjteményét. Külföldi meghívásoknak tehetett eleget. Szemtanúja volt a Psyché sikerének. A centenáriumi kiállítás tablói ezeket az eseményeket is híven mutatják be. Az évforduló rendezvényei felhívhatják figyelmünket az egykori bukdácsoló szombathelyi diákra, a hazalátogató költőre, a város díszpolgárára, a Kossuth-díjas alkotóra. Leginkább azokra a műveire, amelyek csak bennünk szólalhatnak meg.

 

A teljesség felé – emlékkiállítás Weöres Sándor születésének 100. évfordulója tiszteletére. A kiállítást rendezte: Nagy Éva. Grafikai tervezés: Sellyei Tamás Ottó. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma.

 

 

Köszönöm Baintner Ágnes, Bárdossy Tibor és Fehér Zoltán József önzetlen segítségét.

   

JEGYZETEK

1	Szabadabb változata elhangzott Muraszombaton (2014. február 27.) és Alsóőrön (2014. május 9.).
2	A vers születésé-ben is említett Schridde Éváról van szó.
3	A Gyepűfüzesről származó költőnővel levelezett; az általa szerkesztett Argonautáknak szerzője is volt.
4	Gondolatai rokonságot mutatnak azzal a levelével, amelyet Várkonyi Nándornak küldött 1943. július 5-én. In: Öröklét. In memoriam Weöres Sándor. Szerkesztette: DOMOKOS Mátyás. Nap Kiadó, Bp., 2003. 89–90. o.
5	Weöres Sándor Fülep Lajosnak; 1946. aug. 5. In: WEÖRES Sándor: Egybegyűjtött levelek. Szerkesztette: Bata Imre és Nemeskéri Erika, Bp., 1998. I. 444. o.
6	In: Várkonyi Nándor emlékkönyv. Válogatta, szerkesztette: Tüskés Tibor. Széphalom, Bp., 1993. 231. o.
7	Valóság, 1947/1. 37. o.
8	Szabad Nép, 1949. szeptember 25. 9. o.
9	KUCZKA Péter: Testamentum. Hungária Könyvkiadó, Bp., 1949. 15. o.
10	Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. Magvető K., Bp., 1986. 52–3. o.
11	Uo. 289. o.