BOKÁNYI PÉTER
A megye érték-átörökítési válsága nyilvánvaló tény: köszönet Tóth Csabának, hogy ezt megfogalmazta. S köszönet a Vasi Szemle szerkesztőinek is a felkért hozzászólók kiválasztásáért: azt gondolom, az ő véleményük – az ország egyik legkiválóbb könyvtárának nyugalmazott igazgatójáé s a megye közművelődése iránt elkötelezett kulturális szakemberéé – lényegében rávilágítanak a probléma tényleges okaira.
Vas megye önkormányzata – amíg ez feladata lehetett – mindig különös figyelmet fordított a kultúrára. Büszkesége volt a Képtár, a Berzsenyi Dániel Könyvtár, a Savaria Múzeum, a megye által (megjegyzem, önálló vagy részben önálló intézményként egyedüliként az országban) fenntartott két folyóirat, a Vasi Szemle és az Életünk, a várossal közös fenntartású MMIK s a fíliák: a bozsoki kastélyszálló, a velemi alkotóház például... A büszkeség többek közt abban is érzékelhető volt, hogy, amíg lehetett, a megye támogatta, koordinálta, szervezte intézményeinek életét: anélkül, hogy bármikor beleavatkozott volna az illetékes titkárság az intézmények munkájába; a titkárság révén mindenki tudott a másikról, s tette dolgát – jellemzően, ahogy kellett.
A helyzet azonban megváltozott, az egykori, megyei "büszkeségekből" települési önkormányzati nyűg lett. Szombathely városa (több Vas megyei településsel együtt) heroikus módon vállalta a városban működő, egykori megyei intézmények átvételét (a fentebb említett két folyóiratot egyenesen a megszűnés szakadékának széléről rántotta vissza 2012. decemberi döntésével): úgy, hogy saját kulturális intézményrendszerének fenntartása is súlyos nehézségeket okozott számára korábban is. Így aztán Szombathelynek lett saját képtára, múzeuma, folyóiratai stb., amik most jórészt vegetálnak, s a helyüket keresik: nem fogalmazódott újra a kulturális tér, a város kulturális intézményeinek rendszere, nem gondolta át senki, mit kell/lehet ezekkel tenni a továbbiakban – összehangoltan – a helyi és a regionális kultúra képviseletének és közvetítésének érdekében.
Jelenleg Szombathelyen a kulturális intézmények jelenléte a város életében leginkább a sajtókapcsolatokon múlik. E szerint – lásd pl. megyei napilap – egyetlen jól működő, stabil közönséget is felmutatni képes kulturális intézmény van: a Weöres Sándor Színház. Alapfeladatai mellett rendezvényeket, kiállításokat szervez, próbál afféle agoraként létezni az egyre szűkülő kulturális térben, de nyilván nem bír el mindent. Más nincs. A Képtárral, Vasi Szemlével "megerősített" Savaria Múzeum küzd, szervez, kiváló programokat, koncepciókat készít, az Életünket integráló Berzsenyi Könyvtár (amely a lapot jórészt saját zsebből adja ki), dolgozik ugyanúgy, mint azelőtt: kiszolgálja a város olvasóközönségét, s igyekszik a saját, nagyszerű programjaival jelen lenni a város kulturális életében – leginkább észrevétlenül. Az Agora elsősorban a mozit meg a Gyermekek Házát működteti, más nem nagyon látszik, az intézmények harcolnak a mindennapokkal. Így – értelemszerűen – nem tudnak figyelni másra (s főként egymásra), nincs együttműködés és összehangolt kulturális tevékenység. Vagyis, mindenki teszi a dolgát, ahogy korábban is, de kissé – akaratukon kívül – egymás ellen... Merthogy riválissá lettek az intézmények a jelen helyzetben, egymás elől szippantják el a közönséget (ami/aki, tudjuk, nagyjából ugyanaz), nincs összehangolt, a városért, a megyéért, a régióért való kulturális tevékenység.
S félő, nem is lesz. A szombathelyi városi önkormányzati hivatalban nincs a kultúrának önálló osztálya, képviseletét az Egészségügyi és Közszolgálati Osztályon belül a Közszolgáltatás-szervezési és Kulturális Iroda végzi, az önkormányzatban nincs önálló bizottsága. Vagyis, a helyzet változni nem nagyon fog.
Márpedig a kultúra gyámoltalan ágazat, önmagát eltartani aligha tudja, támogatásra és koordinációra szorul - egy város, egy megye, egy ország viszont kultúrája révén az, ami: ha a döntéshozók ezt nem látják be, akkor az érték-átörökítési válság nemsokára értékközvetítési katasztrófába torkollik.