"ENGEM NEM ÉRDEKELT A PÁRT, MI
MENTÜNK KI A HEGYRE DOLGOZNI."

"Kitágult a tér, és kiszámíthatóvá vált a jövő" – a faluról származó és a hatvanas évek elején húszas éveikben járó, Szombathelyre betelepülő cipőgyári tűzőnők legalábbis így érezték.¹ Életüket tervezhetőnek látták, ahogy azt a szombathelyi származású, később művezetőként dolgozó P. L.-né is mondta: "Akkor megvettünk mindent (...) mert vissza tudtuk fizetni, mert tudtuk, hogy van munkahelyünk."² Másik, férjével együtt hosszú évekig a gyárban dolgozó interjúalanyom így nyilatkozott: "Mi, ha gondoltuk is, nem mondtuk ki, helyünk volt, dolgozni lehetett, az ember tervezhetett."³ A több mint tíz évig brigádvezetőként tevékenykedő beszélgetőpartnerem szerint: "Kénytelenek voltunk elégedettek lenni. Azzal a lehetőséggel meg kellett elégedni."⁴

De mindez a társadalmi legitimitásra törekvő – s azt el is nyerő – Kádár-rendszernek csak az egyik oldala volt, s ezt a faluról származó tűzőnők is tudták. Mindannyian megőrizték az otthonról hozott értékeket. A Cipőgyár keretein belül működő szakszervezet, brigádverseny és a párt által nyújtott lehetőségekkel is eszerint éltek. Az üzemben végzett munkához való hozzáállásuk (tényleges) szabadidejük eltöltésének módját is meghatározta. A városi származású gyári munkásoktól eltérő munkaidő–szabadidő beosztáskülönbséget eredményezett a családjaik kiadásának-bevételének sajátosságaiban is. Interjúalanyaim korábbi – falun töltött – élete a városi származású nőkétől merőben eltérő szemléletmódot eredményezett.

A jelen tanulmány a falusi származású interjúalanyok életének azon sajátosságait mutatja be, amelyek megkülönböztették őket városi származású kollégáiktól. Először a gyár keretei között működő brigádmozgalomhoz, szakszervezethez és párthoz kötődő emlékekbe nyújtok bepillantást. Ezután a beszélgetőpartnerek magánéletének azon szegmenséről szólok, amelyet a Cipőgyárban betöltött pozíció határozott meg. Végül a nők tényleges szabadidejének eltöltési lehetőségeit, s annak okait elemzem. Az orális források tulajdonságából adódóan a fejezet időbeli keretét az interjúalanyaim munkába állása és nyugdíjba vonulása közötti időszak adta, a vizsgálat középpontjában a dolgozat terjedelmi korlátai miatt az 1960-as évek állnak.

A gyár keretei között eltöltött időt leginkább a szakszervezeti, brigád- és pártprogramok határozták meg. A "kétlaki életmódot" folytató interjúalanyaim többsége – a már említett okok miatt – igyekeztek a gyárban is kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Így megbecsült dolgozóként nemcsak a szakszervezetben és a brigádban vártak el tőlük aktív részvételt, hanem a pártba is szerették volna beléptetni őket. Mindezek ellenére a hivatalos diskurzusban fellelhető negatív megkülönböztetés az egész évtized folyamán megmaradt velük szemben. Ezt jól érzékelteti egy 1969-ben az üzemi lap (Savaria Cipő) hasábján megjelent cikk is: "A sok új dolgozóval sok volt a probléma is. Egy részük a faluból jött vagy háztartásból, és nem szokott hozzá a gyári fegyelemhez, a kollektív munkához. Ezek neveléséhez (...) nyújtott nagy segítséget a szakszervezet."⁵

A fentebb említett, gyárhoz kötődő szervezetek közül a szakszervezeti tagság érintette a legszélesebb réteget, az üzemi lap szerint 1961-ben a dolgozók 93%-át.⁶ Egy kivételtől eltekintve mindegyik beszélgetőpartnerem úgy nyilatkozott, hogy ő is tag volt. Interjúalanyaim elbeszélései részben összhangban álltak a hivatalos diskurzusban olvasható célokkal, s tevékenységük kapcsán ők is gyakran használták a "harcolni" kifejezést. A szervezet fő erényét nem az ideológiához illeszkedő feladatok ellátásában, hanem az üdülések megszervezésében és a segélyek nyújtásában látták. A nyaralásokról ugyan sokszor elismerően írtak az újságokban, de a sorok mögött gyakran kiábrándító számok bújtak meg. A hatvanas évek közepére a 6%-ot épphogy csak elérte a kedvezményben részesülők aránya.⁷ S 1984-re ez a szám csupán 17%-ra emelkedett. Elbeszélőim, amikor csak akartak, el tudtak menni az üzem révfülöpi vagy Vadása-tavi üdülőjébe.

A Savaria Cipőt olvasva még három másik témában találhatunk a szakszervezethez kapcsolódó cikkeket. Gyakran jelentek meg a tagdíj rendszeres fizetésének fontosságát hangsúlyozó felszólítások, a többlépcsős bizalmi, főbizalmi, bizottsági elnök és tag választások szabályairól és eredményeiről szóló beszámolók, s a kitüntetéseket bemutató cikkek. Amikor az utóbbiakról kérdezősködtem, általában intenzíven törtek elő az érzelmek az elbeszélőkből. Kivétel nélkül mindannyian büszkék voltak az elismerésükre, a pontos dátumot nem, de a fokozatot, átadásának idejét tudták. A beszélgetések során – Tóth Eszter Zsófiához hasonlóan – azt tapasztaltam, hogy "akkor emlékeznek szívesen a kitüntetésekre, ha az ahhoz fűződő politikai jelentéstartalomtól megfosztják" őket.⁸ Egyik, huszonöt évig brigádvezetőként dolgozó interjúalanyom így említette: "Ja itt meg vért adtunk. Ezt megtartottam, semmi mást. azokat a csillagos jelvényeket mind elszórtam."⁹

Falusi származású interjúalanyaim a legjobb dolgozók között voltak, így gyakrabban kaptak üdülési lehetőséget, és párttagként is számítottak (volna) rájuk. De a faluról hozott értékek (például a munkacentrikus életmód) miatt interjúalanyaim szabadidejüket másra áldozták. S nem egy elbeszélőm volt, aki hozzátette, hogy a szakszervezet "csak olyan neve volt" szervezetként működött.¹⁰

A párthoz kötődő emlékek sok tekintetben különböztek az eddig említettektől. Visszaemlékezőim történeteiben a tagság általában negatívan jelent meg.¹¹ Faluról származott nők közül senki sem lépett be a pártba. Egy kenézi származású (Szombathelytől 14 km-re található község), műszakvezetőként dolgozó férfi volt csak párttag. Ő az első találkozásunk során csak annyit mondott, hogy őt már csak "a rendszer végén léptették be", amikor ennek már nem volt jelentősége. A sokadik alkalommal derült fény a pontos dátumra: "Az megvolt, hogy én vihettem volna magasabb dolgokra, csak megmondom őszintén, én sem a KISZ-be, se a pártba nem akartam belépni. De hogy miért, magam se tudom ám én. Én hülye voltam akkor... mert minden az volt, hogy csak a párt, csak a párt. (...) De aztán izéig egészen hetvennégyig... hetvennégybe léptettek be a pártba. Hetvennégy, nyolcvanegy ugye... kilencvenbe meg ugye teljes bomlás volt... ugye kilencven előtt nyolcvannyolcba... és a kommunista pártba kellett belépni... és ott párttag voltam."¹² M. F. 1974-es pártba történő belépése messze esett a változást hozó 1990-es évtől, ő mégis csökkenteni akarta ezt a mintegy tizenöt évet. Amikor M. F. sógornőjével is készítettem interjút, azt mondta: "F-t is csak a kényszer vitte be, mert ő főnök volt."¹³ Számtalan beszélgetés során jelent meg ilyenformán a párttagság: "Kerestek, de én nem léptem be. Hát... de nem volt belőle gond. Férjem belépett. Mert akkor, amikor ő volt művezető, be kellett lépni."¹⁴ Egy Nagytilajból származó tűzőnő remekül összegezte a városi és vidéki dolgozók közti mentalitásbeli különbséget: "Engem nem érdekelt a párt, mi mentünk ki a hegyre dolgozni. Aztán a párttag odajött hozzám, hogy te, olyan gyönyörű ez a savanyú uborka, a felét odaadod nekem?"¹⁵ Ennek ellenére falusi származású interjúalanyaimat is számtalanszor keresték meg: "Engem hajtottak, mint az izé, ott van (képre mutat)... ez az Éva azt mondta: olyan nincs, hogy te nem vagy párttag. Mondtam neki, hogy akkor elmegyek a körre, ott is megállom a helyem, dolgozok. (...) Ez volt a párttitkár; azt mondta, liftes leszel, mert itt mindenkinek párttagnak kell lenni."¹⁶ Ahogy a fenti idézetben is olvasható, interjúalanyom – csakúgy, mint Tóth Eszter Zsófia egyik beszélgetőpartnere – nem nevezett meg konkrét okot arra, hogy miért nem lépett be a pártba: "... Hogy miért nem lépek a pártba? Én próbáltam magyarázkodni, hogy engem az nem érdekel, de miért? Jobb lenne, több fizetésed lenne. Engem az nem érdekel. .... Én így lettem fölnevelve, engem ez nem érdekel."¹⁷

A gyár lapjában gyakran találkozhatunk párttal kapcsolatos hírekkel. A tagok a cikkekben név szerint szerepeltek, és egy-egy belépést a lehető legnagyobb visszhang kísért a sajtóban is.¹⁸ Erre egy másik – szombathelyi születésű – tűzőnő is keserűen emlékezett: "Egyszerűen nem hagytak békemet... állandóan odajártak a nyakamra, aztán akkor mondtam az uramnak: te engem ezek teljesen tönkretesznek... azt mondta: tudod mit? Lépjél be... aztán majd békén hagynak... és olyan szemtelenek voltak, hogy a körön adták át a tagkönyvemet úgy, hogy mindenki lássa..."¹⁹ Az üzemi lapban többször szerepelt, hogy: "pártcsoportjaink legyenek élharcosai a szocialista munkaversenynek".²⁰ Ennek – egyik hivatalos diskurzus szerint megfogalmazott – célja a párttagok tekintélyének növelése volt. 1961-ben is azt hirdették, hogy "Az eredményes műszaki irányításhoz nagy szükség van az állandó szakmai és politikai önképzésre."²¹ Amit egy évvel később azzal egészítettek ki, hogy "minden kommunista legyen agitátor a maga munkahelyén".²² A pár sorral fentebb idézett üzemvezető a saját bőrén is megtapasztalta ennek hátrányait: "Pártfegyelmit akartak adni, érted! Csak azért, mert meg mertem mondani, hogy ezt nem tudod megcsinálni, és itt nem dolgozhatsz, mert selejtet gyártott. Érted, akkor felment a párttitkárhoz panaszra."²³ Az említetteken kívül a párthoz közvetlenül kötődő cikkekben a pártbizottsági ülések határozatait, eredményeit, továbbképzések pontos menetét közölték.²⁴

A párttagság a brigádvezetői szerep megszerzéséhez és megtartásához ugyan nem kellett, de mégis ajánlott volt. Volt olyan interjúalanyom, aki ezzel magyarázta belépését: "Minden brigád megkapta a magas kitüntetést a Könnyűipari Minisztériumtól, mi meg nem... mert nem volt köztünk párttag, csak egyedül a Kejblingerné. (...) aláírtam a nyilatkozatot (...) és utána se kaptuk meg a miniszteri kitüntetést! Mi úgy voltunk vállalat kiváló brigádja!"²⁵ Problémájukat Tóth Eszter Zsófia egyik szintén falusi származású interjúalanya remekül összegezte: "De aztán nagyon rám szállt a Túróczi Piri, hogy lépjek be a pártba, mert azt úgy nem lehet, hogy valaki aktív a szakszervezetben, a pártban meg nem. Többször hozta a belépési nyilatkozatot is, de nem írtam alá."²⁶

Falusi származású interjúalanyaim a brigádéletben is kisebb aktivitással vettek részt. Több beszélgetőpartnerem úgy érezte, hogy volt összefüggés a párttagság és a brigádvezetőség között: "a brigádvezetők később normális emberek lettek, nem párttagok" – jegyezte meg az egyik tűzőnő.²⁷ A hatvanas évek elején megjelent újságcikkek is ezt erősítették. Olvashatjuk, hogy "Az üzemrész valamennyi kommunistája, sztahanovistája, kiváló dolgozója belépett a szocialista címért küzdő brigádba".²⁸ Az "első szocialista címért küzdő brigád" 1960-ban vagy 1961-ben alakult meg, s a Savaria Cipőt fellapozva úgy tűnik, hogy a szerkesztők nem értették vagy nem ismerték sem a verseny ideológiáját, sem a kezdetét.²⁹ Bartha Eszter kutatásai rávilágítottak, hogy a hivatalos diskurzusban a brigádmunkával s értékelésével kapcsolatos tanácstalanság a későbbi évek során is megmaradt.³⁰

A korszak folyamán a sajtóban is egyre nagyobb szerepet kaptak a kirándulások, versenyek. Az interjúalanyok többsége is ezeket említette meg elsőként: "Akinek volt gyereke, az mindig hozta magával. Kirándulni együtt mentünk (...) Végigvittek az Országházban bennünket. Ilyen helyekre el tudtunk jutni."³¹ Az általam készített beszélgetésekkor is ezt tartották a brigád egyik fő pozitívumának: "Mert kaptunk ilyen pénzt, vagy mit tudom én, mi volt, és akkor azt össze szoktuk rakni, és el szoktunk együtt menni (kirándulni) (...) mentünk a Balatonra meg ide-oda. Szóval... nem volt rossz dolog."³² Emellett hol gúnyosan, hol büszkén számoltak be az általuk végzett társadalmi munkáról (például: gyerekek, idősek segítéséről, építkezésen, takarításon való részvételről). Huszonöt évig brigádvezetőként is dolgozó tűzőnő így emlékezett: "Ez az az idős néni (képre mutat), akit húsz évig patronáltunk, ezek meg a gyerekeink fönt az otthonban. (...) Ami pénzt nyertünk (vetélkedőkön) azt mi mindig ilyenre költöttük el."³³ Azonban amikor P. L.-nét arról kérdeztem, hogy hol volt a brigádjával kirándulni, ő gúnyosan visszakérdezett, majd közölte, hogy a lőtérre mentek kápszlit válogatni, ingyen. Az egygyermekes, ekkor már társasházban lakó (falusi származású, de kerttel, falun élő családtagokkal ekkor már nem rendelkező) K. F.-né legnagyobb természetességgel mondta, hogy szívesen mentek el idősebbekhez segíteni, havonta vagy kéthavonta ketten-hárman. Ők egyéb közösségi feladatokat is végeztek (például fát ültettek, téglajegyet vásároltak a Szombathelyi Képtár építésekor).³⁴

Sokan – főleg falusi származású interjúalanyaim – úgy érezték, hogy a brigád (is) "majdhogynem kötelező volt". Ahogy egy nagytilaji tűzőnő fogalmazott: "brigádba muszáj volt belépni, mert akkor már nagyon üldöztek".³⁵ Ezt támasztja alá egy 1962-ben megjelent cikk is, amelyben keresztnévvel és a kör számával együtt írtak egy tűzőnőről, akit azért zártak ki a pártból, mert egyéb elfoglaltságai miatt nem jelent meg a közös "szabadidős" kirándulásokon.³⁶ Interjúalanyaimnak kevesebb – a szó igazi értelmében vett – szabadidejük volt, így ők leginkább az időhiány miatt nem őriztek a városi születésűekhez hasonló emlékeket a brigádprogramokkal kapcsolatban.³⁷ Természetesen az egyéni élethelyzettől is függött mindennek megítélése: J. F.-né például csak tizennyolc éves volt, amikor megszületett az első, majd három évvel később a második gyermeke. Ő nem ért rá semmilyen munkaidő utáni találkozásra.

A szakszervezetben, brigádban, pártban vállalt szerep befolyásolta interjúalanyaim magánéletének egyéb szegmenseit is. Falusi származású beszélgetőpartnereim a május elsejei felvonulásokon és egyéb, munkaidő utáni rendezvényeken nem szívesen vettek részt, s általában azt mondták, "el kellett menni" a felvonulásra. Mindannyian saját kiskerttel rendelkeztek, vagy szüleiknek segítettek a háztáji gazdálkodásban, így rendszerint plusz tehernek érezték ezt az ünnepet. B. E.-né a következőt mondta: "El kellett menni... de különben is meglesték, hogy ki volt ott. (...) Itt egyetlen egyszer voltam felvonuláson (képre mutat), de utána évben nem mentem el... elvették a mozgóbéremet! (...) Nem volt kötelező ugye? (...) Hát, de akkor majdnem kötelező volt."³⁸ A "majdnem kötelező" kifejezést több interjúalanyom is használta. Budapesten is voltak olyanok, akik hasonlóképp éreztek: "Mind mentünk együtt, meg ki volt adva, hogy kell menni. Egymás után. Végig a hídon. (...) Bizony, mire odaértünk, hulla fáradtak voltunk. De mentünk."³⁹

Az említettekkel szemben a városi származású tűzőnők általában ehhez hasonlóan emlékeztek: "... vittük a luftballont, vittük a zászlót... mindenki kiment, felöltöztünk... és az egy élmény volt."⁴⁰ A május elsejei ünnepségekre való kiöltözés, a már sokat idézett B. E.-nével készített beszélgetésekkor is szóba jött: "Ha máskor nem, de akkor arra vett (új ruhát), utána meg kérte azt, hogy tedd oda a könyved alá a pénzt, mert... csak két vagy három nap múlva lesz a fizetés."⁴¹ Szombathelyi születésű nők a fenti részlethez hasonló, pozitív emlékeket említettek, s csak ha külön rákérdeztem, akkor számoltak csak be az ünnep kötelező jellegéről. Beszélgetőpartnereim elbeszéléseiben a közös jegy csupán az volt, hogy ezeket az ünnepeket egyikőjük sem kötötte a párthoz.

Az ünnepekről szóló beszámolók retorikája rendkívül sokat változott a korszak folyamán. 1962-ben még például hangsúlyos elem volt, hogy ez a nap "kifejezi vágyaikat, törekvéseiket, azt, hogy egyszer valamennyien felszabaduljanak a tőkés kizsákmányolás alól".⁴² 1976-ban május elsején "a tavaszról és az újjászületésről, a dolgos emberről énekeltek, szavaltak az együttesek".⁴³ Interjúalanyaim elbeszélései a 70-es, 80-as éveket jellemző retorikára hasonlítottak. Az egyik tűzőnő találóan összefoglalta a felvonulással kapcsolatban felmerült problémájukat: "Nem volt ám ott rossz, csak az volt a baj, hogy szigorúan vették, mert ha nem vették volna szigorúan, akkor lehet, hogy jobban elment volna mindenki."⁴⁴

Beszélgetőpartnereimnek nemcsak felvonulásra, hanem templomba járni sem volt idejük: "Nem is ért rá az ember templomba menni... Nagyszombat napján odaült a művezető az ajtóban, és mindenkinek dolgoznia kellett... Eszünkbe sem jutott, hogy körmeneten részt vegyünk, mert azt meglesték."⁴⁵ Ahogy az idézetből is látszik, az időhiány mellett a szűk keretek között végezhető vallásgyakorlásról is beszámoltak – ennek megítélésében is jelentős szerepet játszott a származás. Faluról érkezett nők – akik rendszerint nem léptek be a pártba – úgy nyilatkoztak, hogy "azért ezt nem vették olyan szigorúan".⁴⁶ Ők általában minden nagyobb konfliktus nélkül megkereszteltették, megbérmáltatták gyermekeiket. A templomba járás nekik inkább attól függött, hogy milyen egyéb feladataik voltak. Így magyarázták: "Nyíltan nem lehetett vallást gyakorolni, de a sétába sok minden belefért."⁴⁷

Több interjúalanyom mondta, hogy "Volt olyan párttag, aki suttyomban vitte el a gyerekét bérmálni."⁴⁸ Annak ellenére, hogy ez általános jelenség volt, még ma sem szívesen beszéltek róla: "Megkeresztelték, a nejem ment velük. (...) Hát... éppenséggel az is lehetett, hogy az embert figyelték, és akkor megmondták, hogy templomba jár... akkor az embert biztos, hogy hátrányosan... sok mindenen át kellett menni."⁴⁹

A gyár üzemi lapját olvasva rendkívül kevés vallási kérdéssel kapcsolatos írást találtam. Egy 1962-ben megjelent, Ateista világnézet a nők körében című cikket érdemes idézni: "Jelentős munka hárul a pártszervezetre a vallásos világnézet felszámolásában... a nőkkel e téren még fokozottabban kell törődni. Gondoljunk arra, hogy közülük sokan faluról jöttek az üzembe, egy sor kötelék ma is oda fűzi őket, és gondolkodásuk lassan, napról napra változhat csak meg."⁵⁰ A falusi származású nőket negatív megkülönböztetésben részesítették. Erről számolt be egy Veszprém megyében, 1970-ben készült "világnézeti nevelőmunkák eredményeiről és feladatairól" írt jelentés is: "A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a városiasodásnak igen nagy szerepe van a vallásos kötelékek meglazításában."⁵¹

Interjúalanyaim mindannyian megkeresztelték, és kisdobosnak, úttörőnek is nevelték gyermeküket.⁵² Ők ezeket nem kötötték konkrétan a párthoz, gyerekeik szórakozását látták bennük: "A lányom úttörő is volt, meg énekelt a templomban is. (...) Akkor már nem izéltek annyira."⁵³ A névadó ünnepségek csekély számára utal az is, hogy például 1969-ben Újabb névadó Körmenden címmel jelent meg egy újságcikk, amelyben az szerepelt, hogy "úgy látszik, már nem telik el hónap névadó ünnepség nélkül".⁵⁴ Annak ellenére, hogy az interjúalanyaim vallásosabbak voltak, a kerti vagy tsz-ben végzett munka miatt ők sem jártak gyakran templomba.

Életükben a saját maguk által vásárolt kert és/vagy az otthoni, háztáji föld megmunkálása kiemelkedő szerepet töltött be. Úgy gondolták, hogy "aki szorgalmas volt, az ment ki a faluba."⁵⁵ A már említett "kétlakiakról" szóló hivatalos diskurzusnak is ez volt az egyik fő kifogása velük szemben. K. K.-né például így emlékezett: "Hazamentem (a Szombathelytől 14 km-re lévő faluba) (reggel) fél ötkor, 12-kor meg indultam vissza, hogy két órára visszaérjek dolgozni (a Cipőgyárba)."⁵⁶ Hozzátette, hogy bátyja is gyakorta hazajárt takarmányért, mert: "itt az albérletben (Szombathelyen) cocákat neveltek, aztán el akarták adni".⁵⁷ Interjúalanyaim a hatvanas években gyakran hazamentek szüleiknek segíteni, s rendszerint a hetvenes években vásároltak maguknak is telket. Az első telek megvételének részleteire minden elbeszélőm emlékezett, hiszen az gyökeresen megváltoztatta életüket.⁵⁸ Úgy mesélték, hogy a kerttulajdonosok között csak falusi származásúak voltak: "Amíg itt üldögéltek (a városi származású szomszédjai) lenn a (társasház) udvaron, én addig haza értem, s már fél óra múlva mentünk a kertbe... Este sötétbe még félnyolckor kimentünk dolgozni még a testvérem kertjébe is."⁵⁹ Mikor megkérdeztem, hogy pihentek-e is a kertben, a válasz mindig ehhez hasonló volt: "Azért csak, hogy most kimenjek pihenni? ...Olyan nem igen volt."⁶⁰

A város által nyújtott egyéb kikapcsolódási lehetőségekkel sem éltek.⁶¹ Ezekről is így nyilatkoztak: "Hány meg hány munkatársunk volt, hogy jaj, megyünk a Kossuth Lajos utcába cukizni. Ja, én meg nem megyek cukizni, hanem elmegyek haza, aztán a csekket elrendezem."⁶² Sokan kifejezetten megvetően nyilatkoztak azokról, akik minden cél nélkül sétálgattak a főtéren. Nehezen lehetett az abszolút munkacentrikus beszélgetőpartnereimet a hétköznapok szórakozásaira rávenni.⁶³ Holott a gyár és egyéb szervezetek szintén törekedtek arra, hogy dolgozóik tényleges szabadidejükben (is) az általuk nyújtott kikapcsolódási lehetőségekkel éljenek. Elbeszéléseikben nem szerepelt a moziba járás sem. A filmnézés csak akkor kerülhetett szóba, amikor még leánykorukról beszéltek. Holott a városnak a hatvanas években két filmszínháza is volt, s a peremrészekben is működött négy keskenyvásznú mozi és négy körzeti filmszínház.⁶⁴ Elbeszélőim otthonukban sem néztek gyakran filmeket. Interjúk alapján úgy gondolom, hogy tartós fogyasztási cikkekre sem áldoztak sokat. Azok, akik vettek tv-t, azt elsősorban gyerekük miatt tették, interjúalanyaim még a szabad szombatokat is leginkább kerti munkával töltötték. Ennek ellenére például a gyár üzemi lapjában a következőkkel lehetett találkozni: "Ma már a család egész időbeosztására rányomja bélyegét a tévé-program. Főként szombaton: bevásárlás, takarítás, főzés, evés a legnagyobb sietséggel történik, csakhogy minden kész legyen, mire kezdődik a műsor."⁶⁵

A hivatalos diskurzus elvárásainak megfelelően szóltak a zenei műveltség terjesztéséről is: 1969-ben a következőt írták: "Jövőben (negyvenöt fős) munkáskórussá szeretnék az énekkart alakítani."⁶⁶ Ez a kijelentés nem csak az ekkor több mint 3500 fővel működő üzem méreteiből adódóan számított komolytalannak. Érdekes megnézni azt is, hogy mit írtak a kilenc évvel előtte megjelenő Vasi Népfronthíradóban: "Az első hangverseny, amelyet a Cipőgyár dolgozóinak nyújtottunk, remekül sikerült."⁶⁷ De 1962-ben elismerték: "Hangversenyeken dolgozóink közül nem sokat lehet látni..."⁶⁸ Beszélgetőpartnereim közül senki sem említette, hogy ilyen programon részt vett volna.

Az 1969-ben megjelent cikkben a könyvtár kapott még kiemelt szerepet: "Tavaly 784 beiratkozott olvasója volt könyvtárunknak (...) többször tartunk kiállításokat, irodalmi jellegű ismeretterjesztő előadásokat és író–olvasó találkozókat."⁶⁹ E szerint a dolgozóknak körülbelül 20%-a volt beiratkozva a könyvtárba, ami az 1962-es 6%-hoz képest gyors emelkedést jelentett. Ez mégsem számított soknak, többek között azért sem, mert a korszak folyamán a könyvtárak és az olvasás népszerűsítése a népművelési mozgalom egyik kiemelt célja volt.⁷⁰ Az üzemi lap majdnem minden számában jelent meg valamilyen kölcsönzéssel kapcsolatos hír. Nemcsak a könyvek száma bővült folyamatosan, hanem a könyvtár elhelyezkedése, nyitvatartása is változott.⁷¹ A hatvanas évek elején a műhelyekbe, folyosókra is vittek le könyvespolcokat!⁷² Interjúalanyaim kimondottan keveset olvastak, s nem emlékeztek arra, hogy az üzemi könyvtárba be lettek volna iratkozva.

A gyár hirdetett különböző szakköröket és ismeretterjesztő előadásokat is, amelyeken szintén kevesen vettek részt. A szervezett programok mellett "A gyári klub az esti órákban áll a dolgozók rendelkezésére. Televízió, rádió, magnetofon, zongora jelenti a berendezést. Ezen kívül társasjátékokkal, sakkal lehet szórakozni."⁷³ Természetesen falusi származású interjúalanyaim sem előadásokra, sem közös sakkozásokra nem jártak. Egyéb – korábban űzött – szórakozási lehetőség is a háttérbe szorult: "Akkor nem is volt rá arra, hogy na, most hobbiból ráérjenek. Akkor mindenki meg volt keveredve... Legalább a betevő falat legyen meg... szőlővel inkább jobban foglalkoztak."⁷⁴

A legnagyobb határozottsággal kijelentették, hogy ők még csak "nem is divatoztak".⁷⁵ A nyaralás kapcsán megoszlottak a tapasztalataik. Voltak olyan vidéki származású interjúalanyaim, akik éppen azért, mert plusz bevétellel rendelkeztek, megengedhették maguknak, hogy külföldre menjenek el pihenni. A sokat idézett B. E.-né így emlékezett vissza: "Majdnem megőrültek... hogy ez elment egy hétre Jugóba nyaralni, tengerpartra. De mondtam neki, hogy kapálni is elmentem! (...) Volt olyan év, hogy ötven zsák krumplit hozott a teherautó haza, aztán itt adtam el a krumplit az ismerősöknek."⁷⁶ K. K. és felesége azonban nem járt gyakran pihenni, ők gyermekeikkel egyszer voltak Triesztben.⁷⁷ Interjúalanyaim többsége kifejezetten ritkán ment el kikapcsolódni, ha elutaztak, akkor is csak egy napra a Balatonra a gyermekeik kedvéért.⁷⁸ Ennek egyik – máig gyakran emlegetett – oka az volt, hogy ebben az esetben nem tudták kire bízni a kertet.

 

***

 

A mezőgazdaság kollektivizálása során bekövetkezett tulajdonvesztés ugyan csak közvetve érintette – az ekkor még földtulajdonnal nem rendelkező – interjúalanyaimat, de az utolsó tsz-szervezési hullám mégis mindannyiuk életében meghatározó szerepet játszott. Élettörténeteik nemcsak a Kádár-korszakról kialakított képet színesítik, hanem engem is újra és újra szembesítenek a hatalom erőszakos beavatkozásának messzemenő hatásaival...

A jelen tanulmányt egyfajta tisztelgésnek szánom elbeszélőim kitartása előtt. Szeretném megköszönni bizalmukat s az estékbe nyúló beszélgetéseket. Hálás vagyok mindnyájuknak, hogy a szívszorító s lélekmelengető emlékeiket is megosztották velem. Külön köszönettel tartozom nagymamámnak – az egykori Szombathelyi Cipőgyár tűzőnőjének –, hogy immáron több mint két éve segít, s mindenben lelkesen támogat.

 

(Vége)

   

JEGYZETEK

1	Jelen írás az előző számban megjelent tanulmány folytatása. Forrásbázisát a hatvanas évek regionális és országos sajtója valamint a szerző által az elmúlt két év során készített negyven életinterjú adja. Az interjúszövegeket megszerkesztve és stilizálva közlöm. Kéziratokban és nyomtatott sajtóban egyaránt számos gépelési hiba és mai helyesírási szabályzat szerint helytelen kifejezés van, ezért minden idézetet, egységesen az érvényben lévő helyesírási szabályzat szerint szerepeltetek. Jelmagyarázat: ... szünet a beszédben. (...) kihagyás az eredeti szövegből. (szó) – a szerző (K. Zs.) által beszúrt szó. szó – a szerző (K. Zs.) által kiemelt szó.
2	Interjú P. L.-nével 2013. március 15-én. P. L.-né 1946-ban Szombathelyen született. Apja esztergályos volt. Felsőrészkészítőként, meósként és művezetőként is dolgozott. 1976-ban lépett be a pártba.
3	Interjú M. J.-nével 2012. november 2-án. M. J.-né 1930-ban Kenézben született, öt testvére volt. Huszonkét évesen költözött be férjével Szombathelyre, először albérletben laktak, majd házat építettek. Huszonhét évesen kezdett el tűzőnőként dolgozni.
4	Interjú K. F.-nével 2012. november 4-én. K. F.-né 1940-ben Vasszilvágyon született, két testvérével együtt. Tizenhat évesen ment férjhez egy vasesztergályoshoz, akivel Szombathelyen öt helyen lakott albérletben. Húsz éves korától dolgozott a REMIX-ben.
5	Savaria Cipő, 1969. február. 2. old. (Kiemelés – K. Zs.)
6	Savaria Cipő, 1961. november. 1. old. Az államszocializmus során működött szakszervezetről lásd: SZ. VARGA Lajos: Szakszervezetek a diktatúrában. A Magyar Dolgozók Pártja és a szakszervezetek, 1948–1953. Baranya Megyei Könyvtár, Pécs, 1995. A vizsgált időszakban, 1961-től rendszertelenül jelent meg a Neveljünk együtt című helyi szakszervezeti lap.
7	Savaria Cipő, 1967. március. 4. old.
8	TÓTH Eszter Zsófia: "Én nem istenítem Kádárt, de olyan ember volt...". Egy Állami Díj emlékezete munkásnők életút-elbeszéléseiben. In: Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról. Szerk. RAINER M. János. 1956-os Intézet, Bp. 2003. 211–244. old.
9	Interjú N. Gy.-nével 2013. március 14-én. Interjúalanyom a Magyar Vöröskereszt által kiállított igazolványt mutatta, amely szerint Jó munkáért jelvény viselésére jogosult. Annak ellenére, hogy a véradás a korszakban propagált cselekedet volt, gyakran jelentek meg olyan cikkek, melyekben a véradók alacsony számáról számoltak be. N. Gy.-né 1936-ban Sárváron születetett. Húsz évesen vették fel a Cipőgyárba. Először szalagon tűzőnőként dolgozott, majd műszakvezető lett. Huszonkét évig volt brigádvezető, 1978-ban lépett be a pártba.
10	Interjú Sz. I.-nével. 2013. március 15-én. Sz. I.-né 1930-ban Váton született. A családban kilenc gyermek élt. Huszonöt éves koráig a Sárvári Állami Gazdaságban és az Erdőgazdaságban dolgozott. Ezután három éven keresztül a Szövőgyárban, három műszakban, majd a Cipőgyárban, a raktárban dolgozott. Huszonöt évesen ment férjhez. A férje gépkocsivezető volt a Cipőgyárban.
11	A cipőgyár üzemi lapja szerint a gyárban több mint fél ezren voltak tagok, vagyis a dolgozóknak körülbelül 10-15%-át érintette a párttagság. Ezt az újságban 20%-ra kerekítették. Lásd Savaria Cipő, 1968. november. 2. old. A tagjelölés kapcsán felmerülő "munkás–paraszt ellentétre" Bartha Eszter is felhívta a figyelmet. Ő – párttagság elutasítása kapcsán – a bejárás nehézségeire történő hivatkozást "ürügyként" ítélte meg. BARTHA Eszter: A munkások útja a szocializmusból a kapitalizmusba Kelet-Európában 1968–1989. L'Harmattan Kiadó–ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, Bp. 2009. 285. old.
12	Interjú M. F.-el 2013. március 14-én. M. F. 1932-ben Kenézben született, hat testvére volt. Húsz évesen tudott elhelyezkedni a Cipőgyárban. Egy éven keresztül szállítómunkásként dolgozott, majd huszonkét éves korában műszakvezetőként dolgozott. 1974-ben lépett be a pártba, ezután a kooperációs osztály munkatársa lett. Nyugdíja után még nyolc évig portásként dolgozott a gyárban.
13	Interjú M. J.-nével 2012. november 2-án.
14	Interjú P. L.-nével 2013. március 15-én.
15	Interjú B. E.-nével 2013. október 5-én. B. E. szülőfalva Vas és Zala megye határán, hegyháti részen fekszik, a faluban háztáji földként mindenkinek volt szőlője is (MNL VaML, XXIII. 356/b/49 1963. évi I. félévi beszámoló a gyenge termelőszövetkezetek állami támogatásának felhasználásáról, 1963. július 23.) B. E.-né 1940-ben Nagytilajban született. Huszonegy éves korától nyugdíjig a Cipőgyárban dolgozott.
16	Interjú B. E.-vel és B. E.-nével 2013. október 5-én. B. E. Nagytilajban született. Szüleinek összesen 18 kataszteri hold földje volt. A nagytilaji termelőszövetkezet 1960-as megalakulása után egy évig traktorosként dolgozott. Ezt követően a Szombathelyi Sabaria Cipőgyárban sofőrként helyezkedett el.
17	Mark Pittaway Oral History Gyűjtemény MNL OL 8.
18	Az új tagokról gyakorta jelentek meg újságcikkek. S volt, hogy külön kiemeltek olyan párttagokat, akik ha kellett, vitatkoztak az üzemvezetővel. Lásd például: Savaria Cipő, 1961. március. 3. old. Párttagfelvétel menetét lásd TÓTH Eszter Zsófia: A munkásság életmódja Magyarországon 1930–1989 között. Egy Állami Díjas női brigád mikrotörténete. (Ph.D. disszertáció) Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bp. 2003. 127–132. old. és BARTHA: i. m. 275–307. old.
19	Interjú N. Gy.-nével. 2013. március 14-én. N. Gy. a beszélgetés kezdetén kitért a párttagságra irányuló kérdéseim elől. Csak a beszélgetés végén a fentebb idézett módon vallott a pártról. Tóth Eszter Zsófia interjúalanyai is hasonlóképpen reagáltak a történész kérdéseire (TÓTH Eszter Zsófia: Egyház, vallás, túlvilág és a párt munkásnők életút-elbeszéléseiben. In: Házastárs? Vetélytárs? Munkatárs? Szerk. PALASIK Mária–SIPOS Balázs. Napvilág Kiadó, Bp. 2005. 320–334. old.).
20	Savaria Cipő, 1961. március. 3. old.
21	U. o. (Kiemelés – K. Zs.)
22	Savaria Cipő, 1962. február. 2. old.
23	Interjú M. F.-el 2013. augusztus 9-én.
24	Pártiskolák és a párttaggyűlések emlékezetéről lásd TÓTH: i. m. 133–138. old.
25	Interjú N. Gy.-nével 2013. március 14-én.
26	Mark Pittaway Oral History Gyűjtemény MNL OL 27.
27	Interjú H. B.-vel 2013. október 4-én. H. B. 1953-ban Nagytilajban született. Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari és Szakközépiskolába járt. Tizenöt éven keresztül egy malomban dolgozott, majd 1992-től vállalkozóként tevékenykedik.
28	Savaria Cipő, 1961. május. 1. old.
29	1961 és 1962 folyamán számos olyan újságcikk jelent meg, ami az első brigád megalakulásáról szólt. Ezek ellentmondanak egymásnak; van, amelyik 1960-ra s van, amelyik 1961-re tette az első brigád megalakulásának időpontját. Lásd Savaria Cipő, 1962. február. 2. old.; Savaria Cipő, 1962. július. 2. old. 1961-ben "40 szocialista brigád működik üzemünkben" című újságcikket követő számban közölt helyreigazításban az szerepelt, hogy: "A valóságban 7 szocialista brigád van az üzemben, és 33 versenyez a szocialista brigád cím elnyerésért." Savaria Cipő, 1961. november. 1. old.; Savaria Cipő, 1961. december. 4. old. (Kiemelés – K. Zs.)
30	BARTHA: i. m. 185–186. old.
31	Mark Pittaway Oral History Gyűjtemény MNL OL 27.
32	Interjú K. F.-nével 2012. november 4-én.
33	Interjú N. Gy.-nével. 2013. március 14-én.
34	Interjú K. F.-nével 2012. november 4-én.
35	Interjú B. E.-nével 2013. október 5-én. Megosztó kérdés volt az is, hogy ez valóban választható lehetőség volt-e.
36	Savaria Cipő, 1962. május. 3. old.
37	Kutatásom – Bartha Eszteréhez hasonlóan – arra mutatott rá, hogy az idézett tűzőnők a brigádmozgalmat nem kötötték a szocialista ideológiához/pártoz, inkább közösségépítő funkcióját hangsúlyozták. BARTHA: i. m. 183–188. old.
38	Interjú B. E.-nével 2013. október 5-én.
39	Mark Pittaway Oral History Gyűjtemény MNL OL 27.
40	Interjú G. F.-nével 2013. március 14-én. 1927-ben Őrimagyarósdon született. Húsz évesen vették fel a Cipőgyárba tűzőnőnek.
41	Interjú B. E.-nével 2013. október 5-én.
42	Savaria Cipő, 1962. május. 1. old.
43	Vas Népe, 1976. május 4. 1. old. A Savaria Cipőben is nyomon lehet követni még a hatvanas évek folyamán történt változásokat is. Az évtized elején mindig az első, 1969-ben már az utolsó lapon jelent meg a beszámoló, s visszafogottabb, például: Pompás május 1-i felvonulás címmel. Savaria Cipő, 1969. május. 4. old. A korszak elején még képekkel illusztrálva egész oldalas cikkek, 1968-ban már jóval kisebb felületen rövid beszámolók jelentek meg. Savaria Cipő, 1968. május. 1. old.
44	Interjú N. Gy.-nével 2013. március 14-én.
45	Interjú M. J.-nével 2012. november 2-án.
46	U. o.
47	U. o.
48	Interjú B. E.-nével 2013. október 5-én.
49	Interjú M. F.-el 2013. március 14-én. Második beszélgetésünk során azt is elmondta, hogy a keresztelőkor jó pár méterrel lemaradva követte a családját a templomba.
50	Savaria Cipő, 1962. május. 2. old. (Kiemelés – K. Zs.)
51	SIMON István–SZERENCSÉS Károly: Azok a kádári "szép" napok. Dokumentumok a hetvenes évek történetéből. Kairosz Kiadó, Bp. 2004. 124–125. old.
52	A gyerekek szabadidejének propaganda szerinti ideális eltöltéséről lásd Jelentkezünk, 1966. május. 71–76. old.
53	Mark Pittaway Oral History Gyűjtemény MNL OL 27.
54	Savaria Cipő, 1969. június. 2. old.
55	Interjú B. E.-nével 2013. október 5-én.
56	Interjú K. K.-nével 2014. március 7-én. K. K.-né Kenézben született. A helyi tanácsban dolgozott két évig (1954–56). Húsz évesen kezdett el dolgozni a Cipőgyárban tűzőnőként. Több évig egyedül lakott albérletben, majd huszonhat évesen ment férjhez egy Németországból hazatért kenézi vasesztergályoshoz. Férjével sokáig még albérletben laktak, majd társasházba költöztek.
57	Interjú K. K.-nével 2014. március 7-én.
58	Szombathely határában sok kiskertet alakítottak ki ekkor, ezeknek a területe 100-300 négyszögöl volt. Interjúalanyaim kertjébe elektromos áram és víz is be volt vezetve. Falusi származású interjúalanyaim számára az első kert megvétele szimbolikus jelentőségű (is) volt, mindannyian számon tartották, hogy mikor jutottak hozzá. Úgy gondolom, hogy ennek több oka volt. Harisnyagyári munkások tartós fogyasztási cikkeihez hasonlóan, ezzel jellemezték korabeli anyagi helyzetüket, vagy a befektetés tartósságát hangsúlyozták. (TÓTH Eszter Zsófia: "Éppen ma 52 éve mentem férjhez. Ez szörnyű". Időkezelés munkások és munkásnők életútelbeszéléseiben. In: Személyes idő–történelmi idő. Szerk. MAYER László–TILCSIK György. Szignatúra Nyomda és Kiadó Kft, Kőszeg, 2003. 269–274. old.
59	Interjú K. K.-nével 2014. március 7-én.
60	U. o. Volt olyan, aki a kertet pihenésre is használta. Telekhez kötődő kikapcsolódást illetve kerthez kötődő emlékeket lásd TÓTH ESZTER Zsófia: "Puszi Kádár Jánosnak". Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben. Napvilág Kiadó. Bp. 2007. 114–118. old.
61	A korszak szórakozási lehetőségeit lásd VALUCH Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris Kiadó. Bp. 2011. 281–340. old.
62	Interjú B. E.-nével 2013. március 15-én.
63	Interjúalanyaim elmondása szerint ők egyáltalán nem éltek éjszakai életet, így itt erre nem térek ki. Az éjszakai szórakozás lehetőségeiről lásd HAVADI Gergő: A szórakozás mikrotörténeti aspektusai és dimenziói Szombathelyen 1945–1989. In: Tanulmányok Szombathely történetéből, 1945–1990. Szerk. VALUCH Tibor. Szombathely Megyei Jogú Város, Szombathely, 2010. 324–282. old.
64	A vetített filmekről és egy-két egyéb programról a havonta megjelenő Szombathelyi Műsorkalauz számolt be.
65	Savaria Cipő, 1968. május. 4. old. (Kiemelés – K. Zs.) A korszak tévénézési, moziba és színházba járási szokásait lásd BELÉNYI Gyula: Az állam szorításában. Az ipari munkásság társadalmi átalakulása Ma - gyarországon, 1945–1965. Belvedere Meridionale. Szeged, 2009. 332–333. old.
66	Savaria Cipő, 1969. május. 2. old.
67	Vasi Népfronthíradó, 1960. augusztus. 3. old. A Tanácstagok Tájékoztatója 1960-ban arról számolt be, hogy a Megyei Tanács VB már 1959-ben megvizsgálta a megye zenei életét, és felülvizsgálta a város szimfonikus zenekarát is. Tanácstagok Tájékoztatója, 1960/3. 10. old. (Kiemelés – K. Zs.)
68	Savaria Cipő, 1962. január. 4. old.
69	Savaria Cipő, 1969. május. 2. old.
70	1962-ben nőnapkor például 30 nőnek adtak az üzemi lap szerint könyvet. Savaria Cipő, 1962. január. 4. old.
71	A hatvanas évek elején a szocialista címért küzdő brigádok ismérveként említették, hogy tagjaik közösen járnak könyvtárba. Ennek ideológiai oka az volt, hogy a kor elvárásának megfelelően a brigád munkatervében szerepelt a magasabb műveltség elérése is.
72	Savaria Cipő, 1962. május. 4. old.
73	Savaria Cipő, 1969. május. 2. old. Klubok szervezése inkább a falvakban volt kiemelt feladat, többek között a fiatalok tsz-ben történő megtartását, visszacsábítását célozta.
74	Interjú B. E.-nével 2013. március 15-én.
75	A korszak öltözködési divatjának összefoglalását lásd VALUCH Tibor: Divatosan és jól öltözötten. A városi öltözködés és a divat néhány jellegzetessége Magyarországon az 1970-es és 1980-as években. In: Korall, 2002. 72–95. old.
76	A hatvanas évtizedben Szombathely zöldség- és gyümölcs-ellátottsága nem volt megfelelő. Erről a Tanácstagi Tájékoztató is minden évben beszámolt. Így érthető, hogy B. E.-nek és feleségének megérte zöldség- és savanyú-eladással foglalkozni. Lásd Tanácstagi Tájékoztató, 1965. október 1. 18. old.
77	A társasutazások jellegzetességeiről lásd LÉNÁRT András: Express druzsba. Utazás az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodával 1970-es években. In: Regio, 2008. 48–72. old.
78	A balatoni nyaralás jellegzetességeit lásd DUNAI Andrea: Nyaralók megfigyelés alatt. A stasi a Balatonnál. In: Kádárizmus. Szerk.: TISCHLER János. 1956-os Intézet, Bp. 2009. 410–437. old.