A GYERMEKVERSEK ÉS A MESTERSÉG

Amióta Weöres Sándorral foglalkozom, nem csupán az életével, költészetével kapcsolatos pontatlan megállapításokra lettem érzékenyebb; az adatközlésekben, értékelésekben is óvatosabbá váltam. Két emberöltő alatt megszületett életműve, továbbá leveleinek, nyilatkozatainak tekintélyes mennyisége körültekintésre int. Azon kívül, hogy szenvedélyesen érdekelte a költészet, kitartóan kísérletezett a ritmikai, szerkesztési lehetőségekkel, és nem tartotta esztétikai értéknek a mindenáron hajszolt eredetiséget, alig találunk nála más örök érvényű elvet, célt és gyakorlatot. A vele készült beszélgetésekben előfordulnak pontatlanságok, ellentmondások. A rá emlékezők közül többen is említették, hogy szerette ugratni környezetét. Nem mindig lehetett tudni, mit állít komolyan, mit játékos bosszantásként.

Kiindulásként a Pszichológia magazin 2014/3. számának rövid cikkére hivatkozom. Bajtai András Weöres Sándor, aki ki nem állhatta a gyerekeket alcímen beszélt arról, hogy a gyermektelen költő miképpen tudott remekműveket teremteni a kicsik számára.¹ Tudom, hogy egy ismeretterjesztő írás nem törekedhet teljességre. Azt is, hogy egy hangzatos, meghökkentő cím vagy alcím felkelti az olvasók érdeklődését. Fölösleges vitatkozni a cikk egészével; néhány árnyalatot, pontosítást mégis fontosnak érzek.

Weöres Sándor több alkalommal vallott nehéz gyermekkoráról. Nem csupán a kései, olykor megszépítő távlatú emlékekre hivatkozom, hanem a közelebbiekre is. 1938. március 26-án keltezett levelében Kodálynak jellemezte sanyarú emlékeit. Egy évvel később, amikor Fenyő László azt írta neki, hogy verseiből hiányzik a szenvedés próbája, megdöbbentően nyílt sorokban beszélt magáról. Kamaszként edződött a testi-lelki megpróbáltatásokhoz. Előtte azonban többször kísérelt meg öngyilkosságot. Hosszan leltározta betegségeit. Nem hallgatta el a verseiben is többször emlegetett fizikai munkát, magántanulói helyzetét, és magányát sem; aztán így folytatta: "formátlan gyermekkorom igen furcsa egyéniséggé nevelt, ezért ott az osztálytársaim csúfoltak, a lányok kinevettek."² Neveléssel, akarattal lett úrrá korábbi bajain. A vele történtek nem csupán önképét formálták át, hanem a világhoz való viszonyát is alapjaiban módosították. Lehetett volna végletesen pesszimista, mint Leopardi, de – vele ellentétben – bizakodóvá vált. Ez korántsem felhőtlen optimizmust jelentett. Inkább annak elfogadását, "hogy mindent ki lehet bírni; hogy nincs mit irtóznom a szenvedéstől, mert elfásultam iránta; és nincs mit kivánnom, mert nincs érzékem az örömökhöz. Fa-ember lettem, aki gyönyörködni tud a világban, az élet minden kellemes és kínos jelenségében; de csak kívülről-nézni tudok, érzéketlen regisztráló-szerkezet lettem."³ E vallomás ismeretében másként olvashatjuk Weöres sok versét (Kariatid; Amulett; Tíz figurális kompozíció). Érthetőbbé válik a költő keleti és múltbeli tájékozódása. A levél önfeltárását nem magyarázhatjuk a kimondás gátszakító indulatával. Következő üzenetében egy ponton árnyalta is a korábbiakat; nem sajnálatot akart kelteni: "hiszen a szenvedés foka nem attól függ, hogy mit szenvedtünk át, hanem hogy miképpen szenvedjük át."⁴

Weöres több írásában is tetten érhető a harc a létért élménye. Mivel sohasem akart filozófiai rendszert építeni, érdeklődése, olvasottsága, asszimiláló képessége pedig kivételes volt, műveiben a sokat emlegetett keleti hatásokon kívül bibliai, darwini és nietzschei sugallatokat is felismerhetünk. Várkonyi Nándor és Weöres egykori eszmecseréinek több dokumentuma is fönnmaradt. A költő ezt írta egyik beszélgető cédulájára: "A legtöbb gyermek vagy szülei brutalitásának, vagy hiénaszeretetének áldozata. (Nálam szubjektív tapasztalatból sarjadt a szeretet elleni lázadás, mert apám brutális volt hozzám, anyám pedig istenített.)"⁵

Aki verseit olvassa, és aki elmélyed A teljesség felé című kötetében, illetve annak vázlataiban, gyakran találkozik azzal az élménnyel, hogy a költő bizonyos kifejezéseket nem konvencionális jelentésben használ. Példaképpen az önzéssel is azonosított szeretetet említem. Egy Várkonyival folytatott eszmecseréjéből ez derül ki: "A rendszerem alapja: a világ jelenleg a szeretet alapján áll, ami szerintem minden baj okozója. Más alapot akarok találni. [...]

Gyakorlati részletekbe egyelőre nem akarok belemenni, nem akarok új világrendet csinálni. Csak azt akarom megmutatni, hogy nincs semmi szentség: a szeretet, a szülő, a gyermek sem az.

Mindenekelőtt: nem »igazat mondani« akarok. Azt se akarom, hogy higyjenek nekem. Csak arra akarok rámutatni, hogy a szeretet, az érzelem nem alap tovább a világ számára."

A kérdés többek között Az üres szoba, a De profundis és a Kakuk című versében foglalkoztatta. Utóbbiról ezt vallotta Várkonyinak: "Akartam a Kakuk-ról egy ilyenféle verset írni: Szabad vagyok, titeket a szeretet köt, én mostohaszüleimnek a jóságát azzal fizettem meg, hogy kiüldöztem a fészekből őket, testvéreimet meggyilkoltam. Botránkoztok rajtam, mert ti jók vagytok és szeretitek egymást. Mért vagytok mind boldogtalanok? Én boldog vagyok, mert nem szeretek és engem se szeretnek.

 

Az üres szoba című vers részletei a költő kézírásával. Kende Kata tulajdona

 

De én nem akarom ezt még magam se megvalósítani, nemhogy másoktól kívánnám! Hogy igaz-e, azzal nem törődöm, csak ezt a hangot is meg akarom ütni [...]"

Atyai barátja nyilván ellentmondott neki. Abból következtetek erre, hogy egy következő lapon ezzel egészítette ki véleményét: "Nem ezt akarom, csak egy súlyt dobni a mérleg másik karjára. Föl akarok lázadni a szeretet és érzelem ellen, nem hogy kiöljem, de hogy túlhajtásait lenyessem.

Nálam a szeretet nincs előtérben, kiölni pedig nem akarom se magamban, se másban.

A szeretet (és így természetesen ellentéte is, ami ugyanegy) az egyetlen emberi érzés, minek ellenzéke még nem volt és így nyakára nőtt az egész emberiségnek." Azt, hogy felfogása élőszóban és versben megbotránkoztató, de legalábbis félreérthető lehet, nyilván tudta.

Az üres szoba tervéről így számolt be Várkonyi Nándornak: "Arról szól, hogy egy lány teherbe esett és ezért a szobájából kiköltözött – a futólag érintett eset kapcsán el akarom mondani, hogy az ember miért ne lázadhatna föl a természet által rákényszerített testi élvezetek ellen, hiszen a szellemi élvezetek bőségesen kárpótolják; célja ne a fajfönntartás legyen, hanem a megsemmisülés."⁶

Az üres szoba stancáit Pável Ágoston és Babits sem közölte. Néhány szakasza a Válasz-ban és a Magyar Minervá-ban látott napvilágot. Az egész kompozíció 1934 januárjában készült el. Tisztázatát saját szerkesztésű betűkkel és rajzokkal egy kis füzetbe másolta le barátjának. Az unikumnak számító változat Várkonyi Nándor hagyatékában maradt fenn. A Pergő évek-ben részletesebben is olvashatunk róla. A mű végül A kő és az ember című kötetben jelent meg.

 

*

 

Weörestől bőven idézhetünk meglepő nyilatkozatokat. Volt, amikor nem költőnek, hanem inkább kísérletezőnek tartotta magát; nem műfordítói, hanem stilizátori munkájáról beszélt. 1972-ban ezt válaszolta Tardos Júlia kérdésére: "én sose szerettem a verset, sose kedveltem a verset. Mindig ugyanúgy viadalban, viaskodásban voltam vele, mint mindennel, ami érdekelt, és vajmi kevéssé foglalkoztatott az, hogy a fiatalságnak milyen problémáját tartalmazza az a vers. Hogy milyenek a hangzói, milyen a struktúrája, ez érdekelt, ez foglalkoztatott, és magát a verset ugyanúgy szívemből nem szerettem soha, mint ahogy mostan sem szeretem."⁷

A mesterségnek minden kérdése izgatta. Kiadott és megjelenés előtt álló leveleinek egész sora bizonyítja, hány nemzedéktársának, hány pályakezdő érdeklődőnek küldött versekkel kapcsolatos véleményt, bírálatot, prozódiai megjegyzést. Akár feladatot is. Babitsnak, Kosztolányinak, Kodálynak többször beszélt kísérleteiről. A zeneszerzőnek 1939 telén arról írt, hogy milyen hatásokat tud elérni a dactylus utáni paéonnal, a prokeleusmatikusszal, a kettős spondeusszal, a chorijambusszal: "Ezentúl a verseim nagyrészében nem a készen-adott ritmikai sémákat alkalmazom, hanem magam alkotom meg különkülön az egyes versek ütemeit, ahogy Pindaros tette valamikor. Most húszegynéhány különböző verslábbal dolgozom; végigpróbálgattam őket; hogy különböző egymásutánjaik milyen ízeket, hangulatokat csalnak elő a magyar nyelvből..."⁸

Néhány héttel később, a Laodameia dicsérete után ezt írta Babitsnak: "Körülbelül húszféle verslábat próbálgatok, hogy melyik milyen hangulatot hoz a magyar versbe. Pl. dactylus után paeon: lassú, ünnepélyes (»áldd meg a hét vezért«); dactylus után tribrachys: gyors, táncos, (ťlopd el a szívemetŤ / dactylus után molossus: bizarr, álmatag (»mozdul a lomb-árnyék«). [...] Egyelőre még csak vaktában kísérletezem; annyit már tapasztaltam, hogy így a hanghatárok hihetetlenül kiélezhetők és letompíthatók. Nem tudom, ezt a soksípú orgonát meg lehet-e még egy nyelven úgy szólaltatni, mint magyarul. Mintha a ritmus összes ördögeit a magyar nyelvbe csukta volna az Isten."⁹

Voltak íróink, akik mindent jegyzeteltek. Kosztolányi, Móricz, Radnóti noteszeiben, naplóiban szófordulatok, párbeszédek, furcsa hangzású nevek, mozdulatok maradtak fenn. A Weöres-hagyaték borítékjain, katalóguscéduláin, "sajtpapírjain" rendszeresen találunk rögtönzött sorokat, átiratokat, ritmizált szakaszokat vagy töredékeket. Kiadatlan füzeteiből is hosszan idézhetnék hasonló példákat:

 

Cserebere csereberi csirriccsá

ping pang pong pung pirrettyá

kaszafasza faszakasza bubbombó

klimtam-klamtam limlomó.

 

Kurrami furrami kitykutyilá

Slik-sluk hé hó bunkurrá

Ukicsuki hé hó babkarró

Sinlirrittyi suntyurró.

 

A javítás nélküli, minden bizonnyal önfeledt játékok mellett feltűnnek a versváltozatok, a sűrűn áthúzott, kiigazított, olykor oldalakon keresztül módosított variánsok:

 

[Árokháton] Árokhídon.

mászik a csigabiga / mászik a csigabiga / magába.

[Fénylő csíkot] Ezüst sávban

őriz a fű meg a rög [csillog a tavaszi fü,]

őriz a fű meg a rög [villog a kicsi bürü] / utána.

Mintha csillag

hullna a nagy egeken

s fénysáv égne a / nyomába... [...]

 

Weöres fontosnak tartotta, hogy ismerjük a múlt irodalmát, de legalább olyan lényegesnek, hogy kellő kritikával értékeljük eredményeit. A magyar költészet egyik gyengéjét abban látta, hogy a szóbőséggel megénekelt "néhány obligát tartalom" felhígította. A használható költői iskolák közül Várkonyi Nándornak a korai Babitsot és Aranyt említette: "Babits nem a legnagyobb, de az egyetlen szűkszavú költőnk – bár a Nyugtalanság völgye kötet után őt is elsodorta a szokásos szó-árvíz." Elsősorban a Recitativ, a Nyugtalanság völgye és a Sziget és tenger ajánlható: "A többit kevésbbé. Nem mindig ez a három kötet a legjobb, de a legtömörebb, legformásabb, legstrukturáltabb."

A költőt nem tekintette vátesznek. Saját munkáját a legkülönbözőbb mesteremberekével rokonította: "Ebben egyforma a suszter, a költő, stb.: a mesterséget tudni kell. De csak két branche, a politikus és a poéta, képzeli azt, hogy minden képzettség nélkül nekifog és máris csinálja. A zongorához senkise ül le úgy, hogy nem tanulta, de zongorázni fog."

A fiatal költőkről – név nélkül – bírálóan említette, hogy egyéniségre törekvésük, "tanulatlan, ős-zseni" jellegük többnyire nem eredetiséget, hanem egyformaságot teremt.

 

*

 

Weöres Sándor alig múlt 22 éves, amikor Pável Ágostonnak arról számolt be, hogy egy pécsi tanársegéddel és néhány egyetemista társával a 14 évnél fiatalabb versírók antológiáját tervezik. Az alkotások primitív szépsége és a gyermeklélektani jellemzők foglalkoztatják őket. Egykori szállásadójától ehhez kért segítséget. A versválogatást tudomásom szerint nem adták ki. A kérdés azonban ettől függetlenül nem hagyta nyugodni. Saját korai kísérletei mellett doktori dolgozatában említette és idézte Pável Judit rigmusait. A Diárium-ban a lap főszerkesztőjével együtt fogalmazott meg felhívást a gyermekversek kiadásával kapcsolatban. Nem csupán a kicsinyek termése érdekelte, hanem az is, amit nekik szántak. Amikor Gazdag Erzsi első kötete megjelent, boldogan, a féltékenység legkisebb jele nélkül dicsérte ritmusait, zeneiségét, ötleteit. A Nyugat olvasóinak, mestereinek és barátainak is ajánlotta.

Az úgynevezett gyermekversekről legrészletesebben és legszebben Trencsényi- Waldapfel Imrének írt. Akárcsak többi levelében, ebben is szépirodalmi igénnyel fogalmazta meg gondolatait. Megállapításai azért is lényegesek, mert alaposan végiggondolt, tervszerű célokról, tudatosan vállalt költői feladatokról beszélt: "Egyelőre csak egyetlen gyermekkönyv-tervem van; az, amit leveledben Te is említesz: eddig írt gyermekverseimből gyűjteményt csinálni, megfelelő illusztrációkkal, négy-ötévesek részére (illetve ettől az életkortól fölfelé egészen 969 évesekig; mert remélem, hogy gyermekverseimben a felnőttek is örömüket lelik, vagy ha nem, az az ő bajuk). Gyermekverseimet úgy írtam, hogy a legapróbb kölyök is átérezhesse, s egyúttal a lehető legmagasabb esztétikai igénynek is megfeleljek."¹⁰ Ezt követően – nevek említése nélkül – a hagyományos gyermekköltészettel szemben fogalmazta meg saját hitvallását: "a gyermeket kristályosan egyszerű, kozmikus lénynek ismerem és felemelkedni igyekszem az ő értelmen-kívüli, ősi fantáziavilágába." A gyermek- és ifjúsági írók egy része az érvényesülés, a birtoklási vágy, illetve a gyűlölet felől közelítette meg olvasóit, hallgatóit. Weöres vallomása abban az időben született, amelyikben A teljesség felé című kötetét formálta. A következő sorok némelyike akár ott is helyet kaphatott volna: "én viszont nem a vágyak szféráját nyujtom a gyermeknek, hanem lelkem öntudat-előtti ős-formáit töltöm meg egyszerü tartalmakkal s azt adom neki. – Bár gyermekverseim nem oktatják a gyermeket semmire, mégis célzatosak: nem a tartalmukkal nevelnek, hanem a kisugárzásukkal. Ezek a versikék, ritmusukkal és plasztikus képeikkel, annyira szuggesztívek, hogy beleforrnak a gyermek lelkivilágába s ott olyanféle egyensúlyozó szerepet nyernek, mint egy óraműben a rubinkő. Olyan segítséget kap ezáltal a gyermeki ős-formavilág, ős-tisztaság, hogy (ha a körülmények csak egy kicsit is segítőek), az illető mindig meg tudja őrizni lelkének gyermeki szabadságát, s nem lesz belőle sáros féreg, aki a mindennapokból soha ki se lát és csak a vegetatív dolgok közt kecmereg." Tervezett gyűjteményével esztétikai és pedagógiai céljai is voltak: maradandó élményt adni, felkelteni a művészet iránti vágyat. Legsikerültebb darabjairól vele együtt mondhatjuk: "a magyar nyelv géniusza mosolyog" bennük.

A második világháború után jelent meg az Örvendjen az egész világ! című képeskönyv. ¹¹ Vida Mária rajzaihoz Weöres Sándor tíz négysoros verset írt. Utolsó darabját idézem: "Ragyognak fönn a csillagok, / Idelenn a szemünk ragyog. / Énekszóval száll az imánk: / »Örvendjen az egész világ! «"

Weöres Sándor és Károlyi Amy megismerkedéséről, házasságáról és az együtt töltött évekről Steinert Ágota közölt szép, adatokban rendkívül gazdag tanulmányt az Életünkben.¹² A két költő 1944 nyarán került kapcsolatba egymással. 1947 októberében kötöttek házasságot. (Weöres Sándor ekkor 34, Károlyi Amy 38 éves volt. Sok egyéb mellett ez is magyarázhatja, miért nem született gyermekük.) Mindketten írtak egymás kötetéről. Károlyi Amy könyvismertetőjének fontosabb pontjait emelem ki. Szerinte Weöres gyermekverseinek rímei, képei, ismétlései a népballadák, regölések, tréfás rigmusok világából ismerősek. A tartalmi oldalról szinte azt állította, mint amit a Trencsényi-Waldapfel Imrének írt levélben a költő megfogalmazott: "nem akarja visszanyomni a gyerekeket a csengő-bongó versikék cserépjébe, de nem is akarja elfelnőttesíteni őket, mint a sicces-vicces modernség. Weöres Sándor meg akarja tartani azt, ami a gyermekkorból megőrzésre érdemes. Azt a csodálatos borzongatós-otthonos látásmódot, amellyel a gyerek a csillagok árnyékát nézi, amellyel helyét találja a természetben és életet szív belőle, mint földből a gyökér."¹³

Hogy Weöres Sándor mennyire fontosnak tartotta a gyermekek által írt verseket (beleértve természetesen saját írásait is), jól példázza, hogy a Kassák szerkesztette Alkotás című folyóirat első számában 1925–27 közötti zsengéiből adott közre néhányat. Bevezető soraiban többek között Babitsnak, Kosztolányinak, Kodálynak mondott köszönetet. Szép vallomását így zárta: "Engem a saját hazám dajkált költőjévé. Alighanem példátlan, hogy egy nemzet saját anya-melegével neveljen költőt magának; s aligha erőtlen és sorvadó az a nemzet, amelyik ezt meg bírta tenni. Adja Isten, hogy szavaimnak csakugyan hasznát lássa."¹⁴

Az újító, kísérletező Weöres használni és nem tündökölni vágyott. Befejezésül ennek két jellemző példáját idézem. A Háromrészes ének megjelenése után Fülep Lajost arról kérdezte, hogy versenyezhet-e írása Pindarosz és Keats műveivel. Ha csak eddig tartana a levél, akár a dicsőségvágy dokumentumaként idézhetné bárki. De érdemes elolvasni és megfontolni a következő sorokat: "nem szabad alacsonyabb mértéket állítanom magam elé. Amennyire nincs személyes becsvágyam, éppannyira szándékom, hogy a magyar nyelvbe olyan műveket ágyazzak be, melyek ezt a nyelvet nélkülözhetetlenné teszik, részben közvetlenül az én munkáim által, részben közvetve azon munkák által, melyekhez én mint előzmény szükséges vagyok."¹⁵

Az említett Háromrészes ének című kompozíció később a Harmadik szimfónia lett. A többtételes enigmatikus mű terjedelmi ellenpontjaiként említhetjük Weöres egysorosait. Róluk szintén szeretett professzorának írt: "Próbálkozom most olyan versekkel, melyeknek ne legyen kezük-lábuk, hanem úgy mozogjanak, mint a golyó. Végsőkig legyalult, legömbölyített dolgok legyenek. Ősük talán a hérakleitosi aforizma."¹⁶

   

JEGYZETEK

1	BAJTAI András: Óriáscsecsemők az ősi világ közelében. In: Pszichológia, 2014/3. 104–105. o.
2	Weöres Sándor Fenyő Lászlónak (1939. márc. 20.) In: WEÖRES Sándor: Egybegyűjtött levelek. Szerkesztette: Bata Imre és Nemeskéri Erika; Bp., 1998. II. k. 315–16. o. A továbbiakban: WSLev.
3	WSLev. II. 316. o.
4	Weöres Sándor Fenyő Lászlónak (1939. ápr. 2.) WSLev. 317. o.
5	Weöres Sándor beszélgető cédulái Várkonyi Nándor hagyatékában maradtak fenn. Ezúton köszönöm meg Kende Katának, hogy közülük többet is rendelkezésemre bocsátott.
6	Weöres Sándor Várkonyi Nándornak (1933. dec. 28.) WSLev. I. 481–482. o.
7	A költészet hivatása. In: Egyedül mindenkivel. Szerkesztette: Domokos Mátyás, Szépirodalmi, 1993. 216. o.
8	Weöres Sándor Kodály Zoltánnak (1939. jan. 4.) WSLev. II. 17. o.
9	Weöres Sándor Babits Mihálynak (1939. márc. 17.) WSLev. I. 217. old.
10	Weöres Sándor Trencsényi-Waldapfel Imrének (1944. II. 11.) Lelőhelye: MTAK Ms 4503/436. (A további részleteket is ebből a levélből idéztem.)
11	VIDA Mária: Örvendjen az egész világ! Új Idők kiadása [é. n.]; f. k.: Timár Andor, Várnai Jenő
12	STEINERT Ágota: "Szép távolságoddal itt vagy" In: Életünk, 2013/4. 41–52. o.
13	KÁROLYI Amy: Magyar írók szólnak gyermekekhez. In: Új Idők, 1946/16. (húsvét) 269. o.
14	WEÖRES Sándor: Gyermekkori versek. In: Alkotás, 1947/1–2. 40. o.
15	WEÖRES Sándor Fülep Lajosnak (1943. okt. 7.) WSLev. I. 435–436. o.
16	WEÖRES Sándor Fülep Lajosnak (1947. febr. 27.) WSLev. 462–463. o.