Gál József: Gerlits Sándor (1861–1933). Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely, 2014. 171 old.
"...csak az él igazán, aki másért él. A szeretet az Isten grádicsa." Gyakran jutottak eszembe Babits Mihály mondatai, miközben a Gerlits Sándor életéről és működéséről szóló könyvet olvastam.
A kötet szerzőjének második otthona a könyvtár. (A harmadik a Vas Megyei Levéltár, tehetnénk hozzá gyorsan.) Monarchiabeli, két világháború közötti újságokat, mikrofilmeket, alispáni és egyéb közigazgatási iratokat tanulmányoz, fényképek után kutat. Kiadatlan dolgozatokat, pályamunkákat jegyzetel. Értékeket fedez fel, ment, tudatosít. Intézmények, közösségek történetét írja meg, életműveket értékel. A rá jellemző szerénységgel határolja körül vizsgálandó tárgyát. Eközben többször is az elvégzésre méltó helytörténeti, helyismereti feladatokra emlékeztet.
Így történik ezúttal is. A lakonikus cím legfeljebb sejteti, mi mindent tartalmaz a gondosan összeállított könyv. Prof. dr. Pusztay János és dr. Iker János ajánló sorai után a szerző előszava és köszönetnyilvánítása olvasható. Gál József nem csupán a gyermekvédelem elismert szakemberének, Gerlits Sándornak életútját követi nyomon. Minden alkalommal tágabb összefüggésekben szól azokról a területekről is, amelyekkel könyvének hétköznapi hőse találkozott: többek között az árvák helyzetéről, ellátásuk intézményi gondjairól, eredményeiről, a tüdőbetegség hazai és megyei statisztikáiról, a dispensaire (tüdőgondozó) céljairól és működéséről, az erdei iskoláról és a Vakokat Gyámolító Dunántúli Egyesületről.
Gerlits Sándor 1861-ben született Fehérgyarmaton. Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet. Egy évig a jogakadémia hallgatója is volt. A német-gencsi (Gencsapáti) elemi iskolában kezdte pedagógusi működését; innen hívták meg a Vasmegyei Árvaház gondnokának, igazgatójának. 1894-től 1930-ig irányította az intézményt. Gál József utánajárt családi viszonyainak, kapcsolatainak; végignézte publikációit, áttekintette a róla szóló sajtóhíreket. A kitüntetések, a megbecsülő gesztusok mellett az őt érő vádakat sem hallgatta el. Ez a gondos áttekintés még egy nyugodtabb helyen és történelmi időszakban is komoly teljesítmény lenne. De gondoljuk meg, Gerlits vezetői kinevezése a Monarchia éveiben történt! Több évtizedes működését befolyásolta az első világháború, a tanácsköztársaság, a trianoni békekötés és a bethleni konszolidáció is. Ez a mozgalmas időszak (a későbbieket se felejtsük!) dokumentumok hihetetlen mennyiségét termelte, illetve semmisítette meg. A kutató lépten-nyomon megsemmisült, esetenként lappangó adatok, feljegyzések, kiadványok hiányát érzékeli. Gál József többet is említ közülük.
De mennyi újdonsággal szolgál a megtalált fényképek, alapítólevelek, értesítők, alapszabályok, cikkek áttekintésével, nyilvánosságra hozásával! Részesei lehetünk Vasvármegye Árvaháza alapításának, olvashatjuk a megnyitása utáni visszhangokat. Végiggondolhatjuk, mennyire hozott újat az az oktatási-nevelési program, amelyet igyekeztek megvalósítani. A fenntartó és az intézményvezető a "beltanításos" iskolai ismeretátadás mellett fontosnak tartja a munkához szoktatást, a valláserkölcsi és a testi nevelést is. Gerlits szerint elengedhetetlen a növendékek számára valamilyen szakma elsajátítása, de tiltakozott az ellen, hogy minden árvát ugyanarra a foglalkozásra kényszerítsenek. Elvét a gyakorlat igazolta. Ezt többek között Kovács Jenő visszaemlékezése és az árvaházi gyermekek némelyikének sorsa is bizonyította. Az egykori szombathelyi gondozottak közül tanító, segédtanító, fényképész, nevelőnő, kertész, katolikus pap, kőfaragó és lakatos is kikerült.
Gerlits Sándor – aki egy ideig egy szabadkőműves páholy tagja is volt – az árvaház igazgatása mellett szükségszerűen több egészségügyi, szociális területtel került kapcsolatba. Közülük a rossz lakásviszonyokkal és a hiányos táplálkozással összefüggő tüdőbetegségek, az alkoholizmus és a nemi úton terjedő betegségek is említhetők. A Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesületnek 1933-ban bekövetkező haláláig volt titkára. Ebben a minőségében is sokat tett az 1906-ban alapított tüdőgondozó és az 1908-ban megnyitott erdei iskola működéséért.
Önálló fejezet szól a Dunántúli Tuberkulózis Ellen Védekező Szövetségről (89–94. old.), a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület Dunántúli Fiókintézetéről (95–100. old.) és az 1908-tól működő erdei iskoláról (101–110. old.). Ez utóbbinak külön értékeként említem az épületekről és a diákokról készült fényképeket.
Gerlits Sándor a tudományos munkából és az egészségügyi, szociális ismeretterjesztésből is kivette a részét. Jánossy Gáborral együtt szerkesztette a Gyermekvédelem című kiadványt. Tapasztalatairól, elképzeléseiről írott formában és előadásaiban is beszámolt.
Gál József könyvének függeléke a Szombathelyi Állami Gyermekmenhely 1902–1920 közötti időszakáról ad tágabb összefüggésű áttekintést. Ebben szól a menhelyi hétköznapokról, a gyermekek egészségügyi helyzetéről, iskoláztatásáról, öltözetéről, továbbtanulási lehetőségeikről, örökbefogadásukról.
A tudományos alaposságot hitelesítik a bőséges jegyzetek, a könnyebb tájékozódást pedig a mutatók. A kötet eredményei folytatást érdemelnének.
Lőcsei Péter
Guttmann Miklós: Nárai nyelvi múltjából. Nárai Község Önkormányzata – Náraiért Egyesület – Szépliliom Alkotó és Közösségi Ház, Nárai, 2014. 164 old.
Dr. Guttmann Miklós nyugalmazott főiskolai tanár 1974-től 2012-ig dolgozott a Berzsenyi Dániel (Tanárképző) Főiskolának, illetve utódintézményének, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Magyar Nyelvészeti Tanszékén. Fontos kutatási témái közé tartozott szülőfaluja, Nárai nyelvhasználatának tanulmányozása. De már jóval korábban is foglalkoztatták ennek a Vas megyei településnek a név- és nyelvjárástani vonatkozásai (ld. a népélet jellemzői iránti érdeklődését középiskolás korában – 155. old.; ilyen irányú anyaggyűjtéseit főiskolásként, majd jáki tanári időszakában – 11–12., 19., 145. old.). Érdekelte őt a hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga, szókészlete is, erről önálló könyvet is megjelentetett Adatok Nárai nyelvéhez, néprajzához címmel ([BDTF,] Szombathely, 1991. 143 old.). További ilyen kutatásainak eredményei szakfolyóiratokban láttak napvilágot. Egy kivételével ezekből a már megjelent írásokból válogatott most egy kötetre valót a szerző. Tizenhárom névtani, szókészlettani dolgozatot, tájszó- és nyelvjárási szövegközlést, valamint egy-egy anyanyelv-pedagógiai és egy helytörténész nyelvészeti munkásságáról szóló tanulmányt tartalmaz a könyv. Mivel a kiadvány felépítésében nagyobbrészt az írások megjelenési évének (1973-tól 2010-ig tartó) sorrendjét követte a szerző, mostani ismertetésükre is ezen elv szerint vállalkozom.
Németh Tamásnak, Nárai polgármesterének a szülőfalu iránti, tiszteletreméltó szeretetet kiemelő előszava (3–4. old.) és a szerzőnek azon bevezetője (5–6. old.) után, amely a nyelvhasználat szókészleti és grammatikai sajátosságait a szülőföld kultúrájához elidegeníthetetlenül hozzátartozóként minősíti, az első tanulmány az óvodai nevelésről fogalmaz meg néhány gondolatot (7–9. old.). Eszerint a gyermekkorúak számára különösen fontos a régies és népies szavak jelentésmagyarázata, hogy ezzel is megalapozzuk népi műveltségünk kincseinek ápolását.
A következő három értekezés névtani témájú. Az egyik a pécsi, illetve Vas megyei, köztük nárai általános iskolai, felső tagozatos tanulók körében gyűjtött ragadványneveket elemzi, megállapítva, hogy falun az iskolában kapott név tovább él (11–17. old.). A másik tanulmány Nárai földrajzi neveinek adattárát közli, valamint szóalaktanilag és jelentéstanilag rendszerezi őket (19–30. old.). A harmadik, a Változás, elmúlás a vasi földrajzi nevekben című dolgozat pedig szemléletes példákkal tanúsítja, hogy a környezet, a körülmények változása névváltozással, -kiveszéssel jár együtt (31–34. old.).
Ezek után négy szókészleti témájú írás kerül sorra. A 35–44. oldalon közöltben megemlítődik, hogy az 1960-as évek második felében Náraiban, az 1970-es évek elején Jákon önkéntes gyűjtőként részt vett Guttmann Miklós a hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyagának, szókincsének feltérképezésében. Az ebből a szántásra, vetésre, aratásra, hordásra, nyomtatásra, cséplésre vonatkozó anyagból kiválogatott nyelvi elemeknek az állapotát vizsgálta meg e helyütt a szerző szociolingvisztikai szempont (a korosztályok) szerint, aktív, passzív, kihalt kategóriákba sorolva a szókészleti elemeket, a kutatópontok közti összehasonlításra is ügyelve. A vizsgálat az adott szókészlet visszahúzódásáról tanúskodik, bizonyos őrződést is megengedve. A 45–54. oldalon olvasható tanulmány 80 német eredetű lexémát dolgoz fel azzal a céllal, hogy megállapíthassa, mennyire élnek ezek a szavak a mai nyelvhasználatban a különböző nemzedékekhez tartozó adatközlők nyelvében Náraiban, ebben a német nemzetiségű falvakkal is szomszédos községben. A következő, hozzászólás jellegű rövid írás (55. old.) a miniszter kifejezés 'minisztráns' jelentéséről szól. A Szójegyzék Náraiból című összeállítás (57–83. old.) a bariszőlő 'áfonya', cankózik 'lassan megy', fentér 'hitvány, rosszul fejlődő', karéba 'körbe', tëkinted 'szerinted' jelentésű és hasonló tájszavakkal illusztrálható gazdag szókészleti anyagot tartalmazza.
Az utána jövő, terjedelmes blokk Élőnyelvi szövegközlés, Nárai, Vas megye, Népi beszélgetések Vas megyéből, Nárai és Kenyérsütés Náraiban címmel 11 nárai nyelvjárási szöveget tesz közzé (85–98., 99–135., 137–140. old.). Az alapul szolgáló magnófelvételeket 1975 és 1986 között készítette a szerző 1898 és 1962 között született adatközlőktől. A szövegek nyelvezete nemcsak hangtani, szókészlettani, hanem grammatikai, kommunikációs szempontból is tanulságos az érdekes témájuk, az élettörténetekkel, munkafolyamatokkal, hétköznapok, ünnepnapok eseményeivel, különféle szokásokkal kapcsolatos tartalmuk mellett.
Ezt a szövegközlést két, nyelvek közti érintkezésbeli témájú tanulmány váltja (141–144., valamint 145–151. old.). Az egyik a Szláv elemek egy magyar falu nyelvében, a másik A földrajzi nevek szláv rétegéről a nyugati régióban címet viseli. Ezek után egy másutt eddig még nem publikált, 96 éves édesanyjától 2008-ban rögzített nárai archaikus népi imádságot jelentet meg Guttmann Miklós (153–154. old.). A közlemények sorozatát a Csaba József (1903–1983) nyelvészeti munkásságáról szóló dolgozat zárja (155–162. old.). Csaba József az 1950-es években Náraiban dolgozott, a természetet, részeinek népies elnevezéseit megfigyelő önkéntes gyűjtővel itt került először kapcsolatba az akkor még iskoláskorú szerző. Később is figyelemmel kísérte Csaba József munkásságát, ennek eredménye ez a róla szóló nyelvészeti áttekintés.
A könyv anyagát – arányosan elosztva – számos fénykép teszi még hitelesebbé. A zömmel 1970-ből származó felvételek a falu részeit, házait, lakóit, a hagyományos paraszti élet egyes mozzanatait mutatják be. A szerző készítette őket, a falurészletet ábrázoló címlapfotó Németh József helyi lakos tulajdona.
Végigtekintve a dolgozatokon megállapíthatjuk, hogy remek dokumentuma a kötet Nárai nagyobbrészt közelmúltbeli nyelvjárási, kisebb részben pedig mai familiáris, esetleg regionális köznyelvi nyelvhasználatának (vö. 53. old.). A település nyelvjárásának mint a nyugat-dunántúli nyelvjárási régió, egyúttal a magyar nyelvterület egyik helyi dialektusának tanulmányozása nemcsak a helyi, hanem a régió-, sőt a nemzeti tudatot is erősítheti. Különösen értékes a könyv hagyományőrző szerepe – ismételten mondhatjuk – mind a helybeliek, mind a magyar nyelvi kultúra összes tisztelője számára.
Mindezért, annak a könyvben való bemutatásáért, hogy a magyar nyelvterület tradíciótisztelő településeinek legszebb példái, értékei közé tartozik a Vas megyei Nárai, elismerés, köszönet illeti elsősorban a szerzőt, nemkülönben a kötet kiadásának támogatóit, résztvevőit.
Molnár Zoltán Miklós
"Ecce vivimus...!" Dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát ny. csornai prépost-prelátus visszaemlékezései 1988–2012. Premontrei Rend Szombathelyi Rendháza, Szombathely, 2012. 152 old.
Dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát 2012-ben ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Erre az alkalomra készült az a kötet, amelyet a tavalyi évben a premontrei rend szombathelyi gimnáziuma újraindulásának 20. évfordulója tett ismét aktuálissá.
A szerző hosszú, rögös életútjának a rendszerváltozástól napjainkig tartó szakaszát dolgozta fel krónikájában. Maga írja, hogy nem irodalmi művet alkotott, hanem olyan kronológiáját ennek a több mint két évtizednek, amelynek eseményeit húsz határidőnapló sűrűn teleírt lapjai őrizték. A kötet rend- és egyben élettörténet is. Címválasztása (Íme élünk...!) találó és beszédes: a Csornai Premontrei Prépostság újraindulását ismerheti meg az olvasó a prépost élettörténetén keresztül.
Horváth Lóránt Ödön Szombathelyen született és 1940-től a Premontrei Gimnázium tanulója volt. Annak az évfolyamnak volt a tagja, amely utoljára érettségizett ebben az iskolában – az államosítás évében, 1948-ban. Ezt követően kérte felvételét a rendbe, és meg is kezdte noviciátusi életét Csornán, ám pályáját megtörte a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása. A kommunista hatalomátvétel hármas törést okozott: a neves gimnázium és a csornai premontrei rend kényszerű megszűnését, a szerző életében pedig egészen más irányt. A hármas törést a rendszerváltás oldotta fel; a kötet innen, az újjáéledéstől indul. A szerző nemcsak mint szemtanú, hanem mint az események résztvevője kíséri végig 1988-tól 2012-ig az eseményeket. A kötet fejezetei kétéves ciklusokat ölelnek fel, és bemutatják a rend és a gimnázium újraindulását és napjainkig tartó életét, valamint apát úr küzdelmeit, egyéni sorsát és vezetői-lelkipásztori tevékenységét is.
Különösen az első fejezetek érdekesek, hiszen szinte napról napra végigkövethetjük a rend újjáéledésének történetét. A még életben lévő egykori rendtagok az egykori novíciusra és tanítványukra bízzák a rend újraindítását. Majdnem a semmiből kellett ezt megtenni; a kötetből kiderül, hogy gyakran meg is kellett harcolni azért, ami egykor a rendé volt, és működéséhez elengedhetetlenül szükséges a jelenben. Apát úr kendőzetlenül tárja az olvasó elé ezeket a nehézségeket, a hivatalok által emelt akadályokat, az emberek egy részének bizalmatlanságát. Ám végig hajtotta a hit, hogy a premontrei atyák működésére szükség van, és az áldozatos munka meg is hozta gyümölcsét: fokozatosan sikerült visszaszerezni az egykori rendházat, amely megújulva Csorna város egyik ékessége lett.
Az egykori premontrei gimnáziumi diák szívügye volt a szombathelyi gimnázium újraindítása is. Ez sem ment könnyen. Magam is emlékszem azokra a parázs vitákra, amelyek ezt a folyamatot kísérték. A könyv részletesen ismerteti ennek a történéseit is, majd büszkén mutatja be a gimnázium fejlődését, diákjainak sikerét. Ezáltal mindazok, akik érdeklődnek a premontrei rend csornai ága és a premontrei gimnázium újraindulásának története iránt, nélkülözhetetlen adattárat kaptak a kezükbe. A kötet persze a szerzőnek egyfajta önéletírása is: személyes sorsa, életének sikerei és bánatai egyaránt megtalálhatók benne. Előbbinél soha nem felejti el hozzátenni: Deo gratias! Istennek hála! Utóbbihoz pedig pontosan illeszkedik a címben foglalt: Ecce vivimus! Ez a két rövid latin mondat az ihletője a kötetnek: a sikerekért hálát ad, a nehézségeken pedig erős akarattal sikerült úrrá lenni. Közben nem feledkezik el megemlékezni mindazokról, akik ebben a munkában segítői voltak. Olvashatunk egykori tanárokról, iskolatársakról, a magyar egyház akkori és jelenlegi vezetőiről, akik közül többen tanítványai voltak a szerzőnek. A kötet lapjain megelevenedik a premontrei rend világban működő apátságainak hálózata, amely sokat tett az újraindítás segítésében. Külön ki kell emelni a Csornáról emigrált rendtagokat, akik Kaliforniában hoztak létre új közösséget, és onnan segítették egykori anyaházukat.
A kötetet gazdag fényképválogatás zárja, bepillantást engedve az elmúlt két évtized történéseibe.
Bakó Balázs
"Ecclesia Agathæ. A 250 esztendős perenyei templom tanulmánykötete és népének-hanglemezei. Magyar Napló, Budapest, 2011, 20122, 502 old., CD- és CD-ROM-melléklettel. Szerkesztette: Dr. Medgyesy S. Norbert
Néhány éve egy felbecsülhetetlen, egyedülálló kötet jelent meg egy dunántúli kis település, a Vas megyei Perenye templomáról, védőszentjéről és annak tiszteletéről. A kötet e szentegyház alapítása 250. évfordulójára látott napvilágot. De nem csupán könyvről beszélhetünk, hisz benne az érdekesen olvasmányos, de egyúttal tudományos, összesen hét szaktanulmány mellé rengeteg kotta, 47 színes és számos fekete-fehér fénykép, térkép, táblázat, sőt két lemeznyi (egy audio CD és egy CD-ROM) hanganyag is társul. A 2011. évi – szeptemberi, 1849 óta folyamatosan megtartott – fogadalmi Szent Vid-zarándoklatra 500 példányban elkészült, szép kivitelű, kemény borítós kiadvány szinte pillanatok alatt elfogyott, szükségessé vált az utánnyomása, amelyre a Védőszent ünnepe, 2012. február 5-e alkalmából került sor. Nem csodálkozhatunk ezen, hisz melyik ember (és nem kell hozzá lokálpatriótának lenni) ne szerezne be egy olyan kötetet, amelyben rokonait, ismerőseit láthatja-hallhatja, olvashatja nevüket a társulati tagok sorában, vagy azokat az énekeket, melyeket vagy még maga is énekelt, vagy már csak az öregektől hallott, netán még a templomban ma is énekelnek – mind népének, mind gregorián dallammal.
A perenyei katolikus közösség, Ágota egyháza (Ecclesia Agathæ) középkori alapításától fogva – az 1937–1987 közötti esztendőket leszámítva – folyamatosan fíliaként működött (nem plébániaként), azaz állandó papi jelenlét hiányában világiak segítségével tartották fenn és gyarapították a falu vallási életét. Így szinte természetes, hogy egy élő, valóban lüktető egyházi élet csakis a népi vallásosságnak a történelemből, folklórból és népzenéből ismert "eszközeivel" (segítők, közreműködők, és tárgyi emlékek, "használati" tárgyak) tudott máig fennmaradni. Mindezeknek, vagyis: az 1697-ben már létező licenciátus intézményének, a kántortanító és előénekesek személyének, különböző társulatoknak, passió-énekeseknek, halottvirrasztóknak (költött búcsúztatókkal), búcsúknak és zarándoklatoknak, illetőleg népénekszövegekkel teli kéziratos énekeskönyvnek szép példáit láthatjuk a kiadványban (pl. egy, 1855-től helybéli előénekesek által nemzedékről nemzedékre írt, 500 oldalas népi kéziratost), részletesen olvashatunk ezek életéről Perenyében.
A kiadvány szerkesztője, Medgyesy S. Norbert nem csupán szerkesztő. Nélküle, az ő bő másfél évtizedes (1995–2011) gyűjtőmunkája, valamint Perenye életében betöltött aktív, segítő, hagyományőrző és -újratanító munkálkodása nélkül (melyért 2012-ben megkapta a Perenye díszpolgára címet is) nem létezne e kötet. A község, valamint több tudományterület is csak hálával és köszönettel tartozik e gyűjtő- és szervezőmunkáért. Így olvashatunk közismert személyektől és kutatóktól, de a fiatalabb generáció képviselőitől is tanulmányokat, melyek mind Perenye, a perenyei templom és Szent Ágota körül mozognak. Az interdiszciplináris módszerrel megírt könyvet Tóth Sándor József Attila-díjas költő Jel-harang – Egy remény-könyv margójára című verse és Csire Lenke egyházközségi elnök előszava teszi emelkedettebbé. A kötet szerzői közt találjuk a ferences Barsi Balázs teológust a templomról szóló írásával. Szent Ágota európai és hazai tiszteletéről, benne Steffek Albin perenyei munkásságáról szintetizáló, nagyívű és egyszerre apró részleteiben is kidolgozott tanulmányt Kerny Terézia művészettörténész készített. Egy veszprémi Ágota-breverlről S. Lackovits Emőke néprajzkutató írását olvashatjuk. Kovács Andrea egyházzene-kutató a teljes magyarországi Szent Ágota-zsolozsma és mise latin és magyar nyelvű, hazai középkori forrásokon alapuló kiadását tárja elénk a könyv lapjain. Rétfalvi Balázs történész-levéltáros saját, alapos kutatásai nyomán teljes képet rajzol a középkori eredetű és 1761-ben újjáalapított helybéli templomépület történetéről, ereklyéiről, liturgikus és paraliturgikus tárgyairól, az ecclesia birtokairól, a plébánia eseményeiről és a perenyei lelkipásztorok életéről. Szalai Veronika történész ugyancsak precíz munkája nyomán ismerhetjük meg a rohonc-szalónaki Batthyány-uradalomhoz tartozó Perenye társadalomtörténetét, népességét, életmódját és jelentős áldozatvállalását a XVII. században és különösen a templomépítés idején, 1761–1768 között. Medgyesy S. Norbert hosszú értekezésében a közösség XVIII. századtól 1978-ig működött iskolája történetét, vallásos társulatait (Kordaviselők, Oltáregylet, Élő Rózsafüzér Társulat), búcsújárásait, máig élő halottvirrasztóját, az egyes ünnepekhez kötődő hagyományait mutatja be és közli a könyv függelékeként szereplő CD-ROM tartalmát dallamtörténeti rendben, rövid elemzéssel és kottapéldával együtt, amelyből kiderül: Perenye népénekkincséből 121 tétel dallamát tekintve az 1800 előtti időből származik. A könyv számos függelékben hozza az egyházi és világi személyek névsorát, akik a templom alapítása, 1761 óta napjainkig tevékenyen részt vettek Perenye vallási életében. És még egy személyt kell kiemelnünk e könyv kapcsán: az MTA BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum időközben nyugalmazott, hatalmas gyűjtő- és hangrestaurátori tapasztalattal rendelkező munkatársát, Németh Istvánt, aki a legújabb népzenei gyűjtésekben vállalt részt, továbbá elkészítette a zeneakadémisták hangfelvételeit, és előkészítette kiadásra a felvételeket.
Az adatokban gazdag könyvben pontos személynév-, helynév-, szótagszám- és kadenciamutató segíti az olvasót. A külföldi érdeklődőkkel angol, német és olasz összefoglalás ismerteti meg Perenye szakrális kincseit.
Milyen népzenei gyűjtésekről beszélhetünk? Perenyében először az 1950-es években gyűjtött Vikár László népdalokat és szokásdalokat, majd a '60-as években Békefi Antal. A Dunántúlon a legtöbb népéneket Lajtha László és a köré szerveződött csoport örökítette meg. Perenyében 1959-ben Lajtha László, majd Erdélyi Zsuzsanna, a népi archaikus imádságok első és legnagyobb magyarországi kutatója járt az 1960-as években, jeles napi szokásokról, illetőleg a Szent Vid-zarándoklatról készítve jegyzeteket, helyszíni gyűjtéseket. Mindezekről a terepmunkákról hangzó anyag nem maradt fenn. Majd 30 év elteltével, 1995-től a kiadvány szerkesztője, Medgyesy S. Norbert valósította meg az időt nem sajnáló, szisztematikus népénekgyűjtést. De nem csupán népénekek kerültek rögzítésre ekkor, hanem számos gregorián, népi gregorián dallam, köztük a Te Deum, a helyi dallamváltozatban latinul énekelt népvecsernye, vagy a nagyheti szertartások sajátos énekei, a Gloria laus-himnusz kéttubás variációja, a passió és Jeremiás Siralmai. Mindezekből a könyvben számos kottát találunk. Egy kis sorozatban (az Éneklő Perenye 2008–2013 között megjelent 4 kötetével) azonban a teljes népénekanyag kottája és szövege magyarázatokkal együtt napvilágot lát. Az Ecclesia Agathæ további kiemelendő újdonsága Szent Ágota liturgiájának teljes közreadása Kovács Andrea egyházzene-kutató jóvoltából: a középkori magyarországi hagyomány latin nyelvű, nagy gregorián szentmiséje és zsolozsmája, valamint ugyanezek magyar nyelvű, egyszerűbb dallamú (az Éneklő Egyházhoz és a Népzsolozsmák kiadványhoz hasonló) változata.
Az audio CD-n eredeti népzenei gyűjtések mellett különböző csoportok énekét is hallhatjuk. A két perenyei csoporton (Bokréta Népdalkör, Perenyei Férfi Népdalkör) kívül Budapesten tanuló fiatalok, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakos hallgatói Vakler Anna tanárnő vezetésével friss, képzett, egyúttal az anyaghoz illő hangon adják vissza, éneklik újra a népénekeket. E lemezen szép, az egyházi év ünnepkörét és Perenyében kedvelt szentek (Ágota, Vendel, Vid) énekeit bemutató válogatást kapunk a népének- és a népi gregorián anyagból. Számomra kiemelkedik közülük a gyűjtések legtöbbet megszólaltatott előadója, a kiváló memóriájú Bejczi Józsefné Hittaller Anna előénekes asszony által énekelt latin népvecsernye, mint ritkaságszámba menő jelenség.
A másik, számítógépes lemezen (CD-ROM) a teljes felgyűjtött népénekanyag (257 melódia) dallamtörténeti rendben, eredeti szépségében hallható. Ezt kiegészíti az ugyancsak helyi gyűjtésből származó 11 archaikus népi imádság. De ezzel nincs vége e lemez ismertetésének. Ahogyan az audio CD-n, úgy itt is hallhatók a népi énekes diákok. És amivel még többet nyújt e hangzó melléklet a könyvben látható "csupasz" kottáknál (melyeket egy átlagember nem biztos, hogy első látásra el tudna énekelni): a Zeneakadémia egyházzene szakos hallgatói tolmácsolásában, Kurczné Szaszovszky Ágnes vezényletével megismerhetjük a középkori magyarországi liturgiában használt, latin nyelvű, nagy gregorián tételeket tartalmazó Szent Ágota-zsolozsmát. Ezzel, valamint az egyszerűbb és magyar nyelvű változat kottájával, továbbá a szentmise énekeinek is ilyetén való kétféle módozatával új lehetőséget, éneklési és liturgikus alkalmat kínál e kiadvány Perenye és minden Szent Ágotát tisztelő közösség és egyén számára.
Az Ecclesia Agathæ első kiadásának budapesti bemutatóján (MTA BTK Zenetudományi Intézet, 2011. november 22.) Domokos Mária zenetörténész, népzenekutató a következőképpen fogalmazott e kettős hangzó mellékletről: "...az audio CD, amely 27 számból áll, továbbá a dallamtörténeti rendben kiadott 10 órányi népének-CD-ROM. Nem tudok róla, hogy bármely magyar településről ilyen kimerítő teljességű hangzó közreadás lenne. Szerencsés gondolat volt az LFZE népi ének szakos és egyházzene szakos hallgatóinak szerepeltetése a hangzó mellékletekben. A szép, fiatal hangok stílusosan szólaltatják meg és hangzó élménnyé teszik a régi írott forrásokat, illetve olyan népénekeket, amelyek felvétele technikai szempontból nem alkalmas közzétételre. Hogy milyen hatalmas vállalkozásról van szó, azt a kötet szerzőiről és a lemezek előadóiról összeállított mutatók bizonyítják."
A teljes kiadványról pedig: "Az Ecclesia Agathæ-kötettel létre jött egy olyan gazdag tematikájú gyűjtemény, amelyet nem sok település mondhat magáénak". Szolgáljon mintául, követendő például minden kis vagy nagy település számára, ahol még rögzíthető, megmenthető, életben tartható vagy "csupán" újratanítható egy már félig-meddig elfeledett hagyomány!
Kővári Réka