SZENT MÁRTON SAVARIÁBAN ÉS TICINUMBAN^*

A Szent Márton életének megismeréséhez, azaz Sulpicius Severus és tours-i Szent Gergely adatainak vizsgálatánál alapvető fontosságú azoknak az életrajzi pontoknak a megkeresése és tisztázása, amelyek időrendi támpontot jelentenek, és egyúttal az életrajz helyszínein is újabb ismereteket nyújtanak a kutatáshoz. Sulpicius Severus életrajza páratlan forrás, amit az utód püspök, tours-i Gergely ugyan két évszázaddal később, de helyi feljegyzések és adatok alapján egészített ki. Az életrajz nemcsak Márton életéhez, hanem Savaria történetének vizsgálatához és ismeretéhez is segítséget nyújt.

Sulpicius az életrajz első mondataiban két helyszínt nevez meg, ahol a szent gyermekkorát töltötte, és beszámol családi körülményeiről. "Márton Pannoniának Sabaria nevű városában született, majd az italiai Ticinumban nevelkedett. A világi méltóság szerint szülei nem voltak alacsony származásúak, azonban pogányok voltak. Apja először közkatona, majd tribunus lett. Ifjúkorában Márton is katonának állt, és Constantinus uralkodása idején a testőrcsapatok tagja lett, majd Julianus császárnak szolgált." E néhány mondat a szent életének első két évtizedét foglalja össze tömören, és több olyan állítást tartalmaz, amelyekkel a korábbi értelmezések nem foglalkoztak. Ezek természetszerűleg kapcsolódnak Savaria IV. századi történetéhez. A születéshely, Sabaria azonosításának mára nyugvópontra jutott – hazai – vitatásán kívül egy sor kérdésre kellene választ találni. Ezek a kérdések első pillanatban szinte feleslegesnek és megválaszolhatatlannak látszanak. Márton miért Savariában látta meg a napvilágot? Azért, mert szülei savariai származásúak, pontosabban savariai polgárok voltak? Vagy azért született a városban, mert apja akkor éppen ott katonáskodott? És ha ott volt katona, akkor Márton (és a család) miért került el az észak-itáliai Ticinumba? (Ma: Pavia.) És Ticinumból miért jöttek vissza Sabariába? Mikor kapott tiszti, tribunusi rangot az apa? És ebben a minőségében hol szolgált? A válaszokat a szent életének egyébként vitatott időrendi összefüggésében kellene megtalálni. Ezek a kérdések nemcsak Mártonnal és szüleivel, apja személyével és pályájával, hanem Savaria IV. századi történetével is közvetlen kapcsolatban állnak, és elősegítik a város történetének megismerését. Az ugyanis a régészeti módszerű történetkutatásnak köszönhetően ma már kétségtelen, hogy Szombathely kialakulását és fejlődését több lépcsőben is Szent Márton ottani születéshelye jótékonyan befolyásolta.

Magának a városnévnek, Sabariának az alakja az azonosítás tekintetében nem ad okot kétségre. A városnév – b – hangzós/betűs változata a szabályos vulgárlatin mássalhangzó- változás következménye. Legfeljebb arról lehet gondolkodni, hogy a v>b átalakulás az életrajz szövegének másolásai során keletkezett-e, vagy a városnevet már Sulpicius is Sabaria formában jegyezte-e fel. Mindenesetre az utóbbi mellett szól, hogy már a III. században olyan feliratokat véstek – nem Szombathelyen, hanem Rómában –, amelyeken a Sabaria áll. A Sulpiciusnál olvasható névalak lehetségesen magától Martinustól származik.

Tekintettel a szokásos, hosszú, 20–25 évig tartó katonai szolgálatra, Mártonnak akkor kellett születnie, amikor apja katona volt. Hogy voltak-e testvérei, tehát apja hány éves lehetett, amikor gyermeke megszületett, nem tudjuk. Mindenesetre kétségtelen: az apa fia születése idején Savariában katonáskodott. Mindjárt előjön a kérdés: mennyiben egyeztethető ez össze a késő antik katonaságról szóló ismereteinkkel? Tudjuk ugyanis, hogy a korábbi császárkorban a nem határ menti városokban, különösen egy olyan településen, amelyik polgári kultuszközpont, és a tartományi gyűlés helyszíne volt, nem állomásozhatott katonaság. Noha a helytartó mandátuma idején éppúgy kormányozta a civil lakosságot, mint ahogy a császár teljhatalmú képviseletében a katonaság parancsnoka volt (ezért a neve: legatus Augusti pro praetore), a civil lakosság képviselőinek gyülekező helyét, a tartományi gyűlés székhelyét elszigetelték a katonaságtól. Ez a rendszer azonban a tetrarchia-korban (Kr. u. 284–313) megváltozott. A helytartó katonai és civil feladatkörét két személyre választották szét. Ezentúl a tartományi katonaság parancsnoka, a dux a régi helytartói székhelyen, Carnuntumban (Pannonia Prima tartományban: Deutsch-Altenburg és Petronell, Ausztria), Valeria tartományban (a Kelet-Dunántúl) pedig Aquincumban parancsnokolt. A polgári helytartókat a pályafutásuk során elért rangjuk szerint többféle módon nevezték, általánosan praeses-nek. Pannonia Prima polgári igazgatási központját és a praeses székhelyét a szükséges hivatalokkal Savariába telepítették. A hadseregreform részeként a korábbi gyakorlatot módosították: a birodalmi határon az egy vonalra, a Duna mellé felzárkózott hadsereg (limitanei alakulatok) mellett a belső területen, ún. mozgó hadsereget (comitatenses alakulatok) állítottak fel, akik szükség esetén a veszélyeztetett vidékre vonulhattak. A több tízezer főnyi hadsereg ellátására utánpótlási bázisokat, logisztikai központokat létesítettek (a Dunántúlon ilyen épült fel Keszthely-Fenékpusztán, Környén, Ságváron, Alsóhetényben), amelyeket katonaság védett. Ezenkívül a tartománybelső egyes városaiba is katonai egységeket helyeztek. Csapatok állomásoztak Sirmiumban és Sisciában, a két dél-pannoniai tartomány polgári helytartójának székhelyén. Hogy a IV. században valóban tartózkodott katonaság Savariában is, az egyrészt ebből a tényből következik, másrészt a városnak a közlekedési hálózatban betöltött szerepéből várható és írott források tanúsítják.

Savariában két fontos, forgalmas birodalmi út találkozott. Az egyik az ún. Borostyánkő-út, amelyen Rómából és Itáliából a téli időszakban is gond nélkül az északi, germán határra lehetett jutni. Nyugatabbra az Alpok akadályozták a gyors és biztonságos közlekedést. A másik a birodalom keleti tartományaiból, Constantinápolyból a Serdicán (Szófia), Singidunumon (Belgrád) és Sirmiumon (Sremska Mitrovica) át Sopianaeba (Pécs) vezető út volt, amely Savariánál (a várostól délre) érte el a Borostyánkő utat. Onnan vezetett a Duna menti határra és tovább nyugatra a Rajnához, a császári székhelyre, Treviri-be (Trier). Az úttalálkozás miatt a város a birodalom számára különösen fontos hírközlés és közlekedés csomópontjába került. A császárok Domitianustól kezdve Marcus Aureliuson és Nagy Constantinuszon át I. Valentinianusig átutaztak vagy tartózkodtak Savariában. Ez pedig szükségessé tette az uralkodó számára ott tartózkodásra alkalmas palota építését, aminek következménye lett, hogy legalábbis időszakosan szükség volt a város katonai felügyeletére, ami a források szerint a IV. században az átszervezéseknek megfelelően állandósult.

Az általános feltételek mellett tényszerű adatok is bizonyítják, hogy a IV. század folyamán valóban állomásozott katonaság Savariában. Pannonia Prima két városába helyeztek katonaságot. Ezt a Notitia Dignitatumból tudjuk, amely a Római Birodalom keleti és nyugati fele polgári és katonai szervezeteinek, az igazgatási rendszernek összegző kimutatása. A forrás többszörös másolás után XV. századi kéziratban maradt ránk, ami miatt egyes helynevek romlott állapotban olvashatóak. A kimutatás felsorolja azokat a településeket, ahol az ún. limitaneus-alakulatok állomásoztak. Pannonia Prima provinciában egy Carantia és Arriana nevű helyet említenek, ahol gyalogos egység, cohors állomásozott. Mindkét névalak romlott. Az első név a Scarbantia (Sopron) névből torzult. Mivel Arriana nevű települést nem ismerünk Pannoniában (Pannonia Primában) ez esetben is romlott névről van szó: Savariára javítható.

Lehet helyi, feliratos említése is annak, hogy tartózkodott katonaság Savariában. A késő császárkorban ugyan nagyon csökkent a feliratállítás, a sírkőfaragás, ami az információs adatmennyiség súlyos visszaesését jelenti. Noha a Dunántúlon éppen Savariában került elő – és kerül elő – a legtöbb IV–V. századi felirat, van egy olyan felirat, amelyen katonai rang szerepelhet: a sírtáblát Aurelia Hernilla állította férjének, Maximinusnak, centurio caro suo-nak, az ő kedves centuriójának. A centurio ugyan altiszti rang, de ebben a megfogalmazásban, más megfelelő szövegezésekhez hasonlóan, nem lehet egyértelműen megállapítani: a szó Maximinus katonai státuszát és rangját jelöli-e, vagy csak a feleség átvitt értelemben szólítja meg ilyenformán a férjét.

A Savariában állomásozó katonaságra vonatkozó adatok a IV. század végén összeállított forrásból, a Notitia Dignitatumból származnak. Mennyire tekinthetők azonban ezek érvényesnek a IV. század első évtizedeire, amikor Márton született? Hogy állomásozott katonaság Savariában a IV. század elejére, arra egyrészt az általános meggondolásokból: a városnak a közlekedésben betöltött szerepéből és a császári tartózkodásra alkalmas palota kialakítása miatt gondolhatunk. Másrészt a városról elnevezett, de a Notitia Dignitatumban csak a IV. század végén adatolt lanciarii Sabarienses alakulat kétségtelenül bizonyítja a katonai jelenlétet. A lancearari hajító-lándzsás katonák voltak, akiket a 300-as években néhány külön alakulatba szervezték. A savariai csapatot a IV. század közepén a mozgó hadsereg elitalakulatai (palatini) közé sorolták, és a század végén Galliában állomásozott. Hogy mikor került az alakulat Galliába, éppúgy nem tudjuk, mint azt, hogy mikor állították fel, és mikortól tartózkodott Savariában. Mindenesetre a legvalószínűbb, hogy Márton apja ebben az alakulatban szolgált. Az kétségtelen: a lándzsások erődjének a megtalálása és építési idejének a meghatározása Szent Márton és apja életének ismeretén messze túlmutatva alapvető fontosságú eredményeket hozhat a késő császárkori hadsereg-átszervezések biztosabb megismeréséhez.

Kérdés – és ez megoldandó régészeti feladatot jelent –: hol helyezték el a katonaságot? Hol lehetett ezeknek a katonai egységeknek garnizonja Savariában? A város falakkal körbevett területe viszonylag kicsi volt, ahol a katonaságot elszállásolni nem lehetett. Északi, déli és keleti irányban a városon kívül közvetlenül már temetkeztek, amelynek földje szent és sérthetetlen volt, katonai létesítményt ott nem emelhettek. Maradnának a városon kívüli, esetleg távolabbi területen, de erőd nyomai ott nem kerültek elő. Végül is a leginkább szóba jöhető terület Szombathely nyugati része, a Perint és a dombok közötti terület. Ez sem probléma nélküli, mert ennek a területnek egy részét a tartományi forum és kultuszközpont foglalta el, amelyet – pogány szentélykörzet lévén – a 320-as évek előtt aligha szüntethettek meg. Viszont a Dózsa György út és a Perint patak közti terület szóba jöhet a késő római erődítmény helyének. Ezen a területen olyan vastag falak kerültek elő, amelyek akár az erődhöz is tartozhattak. Mindenesetre a Perinttől nyugatra fekvő terület figyelése és feltárása fontos Savaria történetéhez és birodalmi tekintetben is. Nemcsak az erőd lehetséges helye, hanem az ott létesített tartományi forum és a hozzá kapcsolódó létesítmények, templomok, a színház miatt. Ezek elhelyezkedését, alaprajzát, építési idejét kutatni nem csak Savaria városfejlődésének megismerése miatt rendkívül fontos, hanem azért is, mert ez – mondhatnánk – birodalmi fontosságú kérdés a nemzetközi ókortudomány számára, mert hasonlóan jól kutatható császárkultusz-központ alig van a birodalomban. A terület jórésze beépített, az egyetlen nagyobb kutatható felület a római színház körzete: ennek feltárása és vizsgálata nélkülözhetetlen és alapvetően fontos feladat.

És Ticinum? Ha Martinus Ticinumban nőtt fel, azt jelenti, hogy az időben apjának még tényleges katonai szolgálatban kellett állnia. Miért költöztek Itália 11. regiójába, a Pó folyó közeli városba? A római császárkorban sem jutottak el a családok megfelelő indok nélkül messze távolba. Utazhattak a kereskedők és megbízottaik áruik számára új piacot keresve vagy fióktelep nyitására. Ilyen módon kerülhetett Savariába az a fazekas, aki egyfajta jellegzetes, Raetia tartományban honos kerámiát kezdett a városban gyártani. A jó minőségű savariai agyagból keményebb, jobb minőségű agyagedényeket állított elő a II–III. század fordulóján, mint az eredeti. És természetesen új állomáshelyükre költöztek a családok, ha a katonaférj egységét máshová helyezték. Ha pedig a férfi tiszti rangban volt, akkor egymagában, a csapat nélkül, de a családjával új állomáshelyére költözött. Sulpicius közléséből következik, hogy Márton apja még (legalább egy ideig) szolgálatban volt, amikor fia Ticinumban nevelkedett. Az lehetetlen, hogy az apa a családjával együtt, már leszerelt katonaként, veteránként azért költözött Ticinumba, mert onnan származott. Ezt egyrészt életkora zárja ki, másrészt megkérdőjelezi az a tény, hogy később visszaköltöztek a patriá-ba. Ez a hely, amint az Sulpicius elbeszélésből kitűnik, városi település, tehát Savaria volt. Azt azonban – ha hitelt adunk Sulpicius közlésének a tribunusi rangot tekintve – nem tudjuk, hogy az apa egységét vezényelték-e át Ticinumba, vagy pedig csak a tiszti rangot elért apa került új beosztásba.

A római császárkort követően, a gót időszakban jelentős várossá, majd még később a langobard királyság fővárosává váló Ticinum császárkori történetéről keveset tudunk. Inkább csak egyes történeti – akár Európa-történeti – eseményeket ismerünk, amelyek a város központi helyzetéből következően ott történtek. A municipium rangú város jelentősége az évezred második felében a korábbi település pusztulását gyorsította. Azt sem tudjuk, hogy a IV. században milyen katonaság állomásozott a szűkebb körzetében. Ezért csak a város földrajzi helyzetéből és néhány ismert adatból tudunk kiindulni, amelyek Ticinum IV. századi szerepére és jelentőségére mutatnak. Ticinum a Pó folyó közelében fekszik, nem messze a Ticinus folyó torkolatától. A város jelentős közlekedési csomópont volt. Ezt annak köszönhette, hogy a közelben épült fel a folyó eredetétől számított utolsó állandó kőhíd, a Paduson, amelyen át lehetett kelni Itália déli része, Róma felé. A várostól 30 kilométernyire északra van a IV. századi császári székhely, Mediolanum (Milano). 275-től 326-ig jelentős pénzverde dolgozott a városban: a három tényező megkívánta a katonai ellenőrzést, védelmet, ahová Márton apja egységével vagy tisztként kerülhetett.

Hogy Martinus családja nem ticinumi, hanem pannoniai illetve savariai származású volt, amellett a római személynevek elterjedésével lehet érvelni. A csak egy elemű Martinus név megfelel a IV. századi személynév-használatnak. Erre az időre a három részből álló római személyneveknek csak a harmadik tagja, a cognomen maradt meg. A személynevek szóródásából, az onomasztikai vizsgálatok eredményeiből a nevek elterjedésére következtetni lehet. A Martinus cognoment ("utónevet") Mars isten nevéből képezték, más nevekhez hasonlóan (Apollonius, Fortunatus, Victorinus stb). A pogány istenek nevéből származó személynevek elterjedtek és megszokottak voltak, amelyeket a keresztények is használták. Szent Márton esetében annál is inkább így volt, hiszen apja pogány volt, és a nevet a szülők adták gyermeküknek. A személynevek elterjedésének összeállításából kitűnik, hogy a Martinus név egyes tartományokban különösen gyakori volt, másokban azonban ritka. Szent Márton származási helye tekintetében két fontos terület: a pannón tartományok és Észak-Itália, ahol Ticinum fekszik. Pannonia a név elterjedése szempontjából a birodalom nyugati tartományai között 17 adattal a második helyen áll (a galliai tartományokat követi), az észak-itáliai regio, ahol Ticinum fekszik, 3 adattal az utolsó előtti helyet foglalja el. Magában Savariában is laktak ilyen és hasonló nevű személyek, amiről egy III. század első feléből származó sírkő felirata tanúskodik. Egy valószínűleg savariai őslakósnak, Claudius Martinianusnak és az egyik fiának, Martinusnak a neve. A sírfelirat természetesen nem bizonyítja azt, hogy Márton e család leszármazottja lenne; a pannoniai adatok azt azonban jelentik, hogy a név elterjedt volt a tartományban, és Savariában is használták; az ott született Martinus is megkaphatta. A névhasználat gyakorisága amellett szól, hogy Márton apja inkább pannoniai, mint észak-itáliai származású volt. Következőleg a ticinumi felnövekedése nem a család ottani származásának, hanem az apa ottani katonai szolgálatának a következménye. Ez a következtetés megfelel és összhangban van Sulpicius Severus adatával, aki arról írt, hogy Márton leszerelése után a patria-jába tért vissza. Sulpicius az elterjedt császárkori földrajzi meghatározást, az Illyricumot használja a területre, amikor arról írt, hogy a vidéken különösen elterjed az arianizmus. Az eretnekség IV. századi térhódítása az illyricumi tartományokban jól ismert tény.

Összefoglalva az elmondottakat: Márton gyermekkoráról a következőket mondhatjuk: apja a IV. század eleji hadseregreform következtében a Savariába telepített egység katonájaként szolgált a városban. Lehet, hogy eleve savariai származású volt, és ott sorozták be katonának, de az sem kizárt, hogy az egységgel került a városba. Feleségét vagy magával hozta, vagy Savariában nősült. A feleség a városban fiúgyermeknek adott életet, akit Martinusnak neveztek. Mindenképpen huzamosabb időt töltöttek a városban. Később a katonai egységet vagy csak magát az egyre magasabb rangfokozatot elért apát Észak-Itáliába, Ticinumba helyezték, ahol a gyermek Martinus nevelkedett. Valószínűleg Ticinumban sorozták be a 16 éves fiatalembert, az apja nem sokkal később leszerelt. Alighanem veteránként tért vissza családjával Savariába, ahol őket később a fia meglátogatta, és anyját keresztény hitre térítette.

   

JEGYZETEK HELYETT

Sulpicius Severus életrajza magyarul: Szent Márton élete, Pannonhalma 1997. Szent Márton élete és levelek Szent Márton utolsó éveiről. In: VANYÓ László: A III–IV. század szentjei. Budapest 1999. /Ókeresztény örökségünk 5./; latin kiadása bőséges magyar kommentárral és irodalommal: HAVAS László – TEGYEY István (szerk.): Ókeresztény latin írók.. Debrecen 2003. /Agatha 10./ Latin kritikai kiadás francia fordítással és bőséges kommentárral: FONTAINE, Jacques: Sulpice Sév?re: Vie de S. Martin (Sources Chrétiennes 133–134–135.) Paris 1967–1969. A téma körültekintő és részletes feldolgozása a korábbi vélemények kritikájával: STANCLIFFE, Clare: St. Martin and His Hagiographer. Oxford 1983. Martinus leszereléséről és Hilárius találkozásának tagadása: BARNES, Timothy D.: The Military Career of Martin of Tours, Analecta Bollandiana 114, 1996, 25–32.

Szent Márton legendáinak magyar vonatkozásairól: KIRÁLY Ilona: Szent Márton magyar királyfi legendája. Budapest, 1929. (repr. Szombathely 2007.).

A savariai római feliratok: TÓTH Endre: Lapidarium Savariense. Szombathely. A római császárkori személynevekről: KAJANTO, Iiro: The Latin Cognomina. Helsinki. LŐRINCZ Barnabás: Onomasticon provinciarum Europae Latinarum. Vol. III. Wien 2000. MÓCSY András: Bemerkungen zu den Negotiatores von Colijnsplaat, Münstersche Beiträge zur antiken Handelsgeschichte 3:2, 1984, 47–57.

A késő császárkori katonaságról és a Notitia Dignitatum Savaria-említéseiről: GROSSE, Robert: Römische Militärgeschichte von Gallienus bis zum Beginn der byzantinischen Themenverfassung. Berlin 1920, repr. New York 1975; HOFFMANN, Dietrich: Das spätrömische Bewegungsheer und die Notitia Dignitatum. Düsseldorf, 1969. /Epigraphische Studien Bd. 7/; Le BOHEC, Yann: L' Armée Romaine sous le Bas-Empire, Paris 2006, Notitia dignitatum, edidit Otto Seeck, Nachdruck 1962.

Savaria-Szombathely történetéhez: TÓTH Endre – ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: Források Savaria Szombathely történetéhez a római kortól 1526-ig. Szombathely 1994. /Acta Savariensia 9./ és KISS Gábor – TÓTH Endre – ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: Savaria Szombathely története a város alapításától 1526-ig. Szombathely, 1998.

Ticinum történetéhez: Storia di Pavia I. L'età antica (Szerk. GABBA, Emilio). Milano, 1984.

   

JEGYZETEK

*	A tanulmány előadás-változata elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testülete és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum 2014. november 11-én Szombathelyen megrendezett Szent Márton, a katona című konferenciáján.