SZOMBATHELY MINT URADALMI ÉS
FÖLDESÚRI KÖZPONT (1777–1848)

A szombathelyi püspökségnek három mezővárosa volt: Zalaegerszeg és Nova Zala vármegyében valamint Szombathely Vas vármegyében. Valamennyi mezőváros uradalom illetve uradalmi központ is volt egyben. Legalábbis a korabeli, de későbbi források is következetesen "uradalomként" szólnak a három püspöki birtokról. Uradalomként említik a püspöki hivatali és gazdasági iratok,¹ de az egyházmegye Mária Terézia-féle alapítólevele is uradalmakról beszél, amikor "A püspök méltó ellátására az újonnan alapított Szombathelyi Egyházmegyének adomány címen mindenféle javakat és uradalmakat" adott, "mégpedig a Vas vármegyében lévő és eddig a Győri Püspökséghez tartozó Szombathelyi Uradalmat [... ] valamint a Zala vármegyében lévő Zalaegerszegi Uradalmat, amely korábban a Veszprémi Püspökséghez tartozott."² Egy másik 1777-es forrásból pedig tudjuk, hogy Nova oppidum és a mellette lévő Karácsonyfa falu az alapításkor a zalaegerszegi uradalom egyik birtokrésze volt.³ Zalaegerszeg mezőváros birtokközponti szerepe az 1790-es évek elejétől látszik meginogni, amikor a novai birtokrészt "novai uradalom"-ként kezdik említeni a források, és ez az "uradalom" státus él mai napig is a helytörténészek tudatában.

Arra a kérdésre, hogy mit nevezünk uradalomnak Magyarországon, csak összetett válasz adható: nagybirtokot, amelynek azonban számtalan tulajdonsággal és funkcióval kellett rendelkeznie. Többek között fontos volt, hogy legyen egy birtokközpontja, ami azt is feltételezi egyben, hogy az uradalom területe több települést foglalt magába, és mindenképpen viszonylagos önállósággal kellett bírnia mind gazdálkodási, mind közigazgatási téren. Mindez pedig egy vezető gazdatiszt jelenlétét igényelte, akinek a gyakran más helyen székelő földesúr képviseletét és érdekeinek védelmét minden területen el kellett látnia. Az uradalomhoz tartozó települések jogállásától függött, hogy egy uradalom azokon az érdekeit mennyire tudta érvényesíteni, illetve hagyományos funkcióit miként tudta ellátni.

Az "uradalom" fogalom tehát nem egyszerűen nagybirtokot jelent, hanem jóval több annál. A magyar nagybirtokoknak sok funkciót kellett betölteniük: a gazdasági, birtokgazdálkodási feladatok mellett közigazgatási, kulturális és katonai teendőket is elláttak. A gazdálkodás tehát csak egy – bár igaz, jelentős – részét képezte az uradalmak tevékenységének, amely önmagában is számos kérdést vet fel. Utalhat egyfelől az uradalomban folyó (jobbágyi és majorsági) termelésre, azaz mit és hogyan termeltek az uradalom területén, vagy a jobbágyi gazdaságok és a földesúr saját kezelésében lévő üzemei miben különböztek vagy éppen miben hasonlítottak, illetve ezeknek milyen volt a kapcsolatuk egymással. Másfelől jelentheti azt a tevékenységet, amely az uradalom pénz- és természetbeni javainak, nem utolsósorban a rendelkezésre álló munkaerőnek a felhasználására irányult, vagyis, hogy az uradalom bevételei miből tevődtek össze, a megtermelt javak milyen összetételben és arányban határozták meg az uradalom bevételeit, a kiadások miből álltak, valamint az uradalom mennyire volt jövedelmező.

Az uradalmak többnyire igen összetett közigazgatási szerepkörrel is rendelkeztek. Csak a legfontosabbakat kiemelve: városi ingatlanok adásvétele, betelepülés, tűzvédelem, bíróválasztás, igazságszolgáltatás. E funkciók betöltését azonban jelentősen befolyásolta, hogy az uradalom területén lévő települések milyen jogállásban voltak. Voltak-e privilégiumai, s ha igen, mire terjedtek ki? De fontos volt az is, hogy ezeket a jogokat egy privilegizált település mennyire tudta megőrizni, megvédeni, érvényesíteni a nem ritka földesúri túlkapásokkal szemben. Az uradalom építészeti rendelkezései, vagy éppen saját építkezései alakították a település szerkezetét, a városképet, karitatív intézkedései valamint egyes regáléjogának (pl. téglaégetés) időszakos feladása pedig segíthették a városi lakosok életét, a város helyreállítását tűzvész, árvíz és hasonló katasztrófák esetén.

Mindezen jellemzők és funkciók tükrében a szombathelyi püspök három mezőváros központú birtoka közül a novaira nézve az "uradalom" megjelölés helytállósága igen csak kétségbe vonható,⁴ de az alapítólevélben uradalomnak nevezett Egerszeg "uradalom" státusza is vet fel kérdéseket. Ha ugyanis az uradalmak egyik fontos jellemzője, hogy több települést foglalnak magukba, és van egy birtokközpontjuk, akkor – mivel Egerszeget és Novát⁵ a XVIII. század végi és XIX. századi források fogalomhasználatát követve külön uradalomnak kell tekintenünk – Egerszeg birtokközpont funkciója az 1790-es évektől kezdve nem érvényesül. Ebben az esetben ugyanis, mivel a Zalaegerszeg környékén fekvő falvaknak egyike sem tartozott a szombathelyi püspök birtokai közé, és ekkor már Nova is külön igazgatott birtok volt, az egerszegi uradalom csak a privilegizált mezővárost, Egerszeget foglalta magába. Így Egerszeg nem volt valódi uradalmi központ, s az uradalom a gazdálkodási és közigazgatási és egyéb funkcióját is csak a mezővárosban és határában gyakorolhatta. Az uradalom megnevezés tehát csak Egerszegre terjedt ki. Ráadásul a privilegizált mezőváros kiterjedt jogai e viszonylag kis területen is – sok szempontból – behatárolták az uradalom mozgásterét.

A három birtok közül a legnagyobb a szombathelyi uradalom volt, amelyhez a birtokközpont Szombathelyen kívül négy jobbágyfalu: Szentmárton, Sorok, Zanat és Perint püspöki falvak tartoztak. A szombathelyi domíniumnak ez a szerkezete – ellentétben a zalaegerszegivel – a feudális időszakban végig megmaradt. Így nagyságát és felépítését tekintve az uradalom terminus használatának leginkább a szombathelyi vonatkozásában volt/van helye, még annak ellenére is, hogy a szombathelyi uradalom esetében még inkább érvényesül az, amit Egerszegnél is írtunk: ti., hogy az – Egerszegnél is jobban – privilegizált mezőváros jogai igen csak leszűkítették az uradalom lehetőségeit, mind közigazgatási, mind gazdálkodási, mind kulturális téren, mind pedig építészeti szempontból. Az uradalom a jogait és ezáltal a funkciót a legteljesebb módon így csak az uradalom egy kicsiny részén, a Szombathely körüli négy faluban gyakorolhatta. A szombathelyi domínium mindezek ellenére is mind területét, mind bevételeit, mind funkcióit tekintve is legjelentősebb volt a három uradalomnak nevezett püspöki birtok közül. Egyrészt gazdasági téren valamennyi püspöki birtok felett koordináló, ellenőrző szerepet töltött be, másrészt a három birtok között hierarchikus kapcsolat volt kormányzati szempontból is: a novai birtokot az egerszegi tiszttartó felügyelte, a szombathelyi tiszttartó pedig alkalmanként a püspök helyett, vagy őt segítve járt el mind novai mind egerszegi ügyekben.⁶

A szombathelyi uradalom központi koordináló szerepét mutatja, hogy a novai és az egerszegi uradalmi kasszába befolyt összegek a szombathelyi uradalmi pénztárba kerültek befizetésre. A negyedéves elszámolásával ugyanis mindkét uradalom illetve birtok az addig befolyt és fel nem használt bevételét is elküldte Szombathelyre, ezt a bevételt pedig a püspök a szombathelyi uradalmi számadásokban könyveltette el, amellyel a szombathelyi uradalom készpénzbevételét növelte.⁷ A pénzzel ezután már a szombathelyi uradalom rendelkezett. Ez azt is mutatja, hogy a püspök-földesúr a birtokait – bár azokat külön irányíttatta – nem kezelte teljesen függetlenül egymástól. Az azokról befolyó tiszta készpénzbevétel tehát egy "nagy közös kasszába" vándorolt, amelyet azután a püspök saját számára, udvartartására, valamint birtokainak, uradalmainak és a szombathelyi egyházmegyének igény szerinti szükségleteire, kiadásaira fordított. A mindennapi gazdálkodás is a három uradalom szoros együttműködését igényelte. A novai és az egerszegi birtokigazgatás nemcsak egymással volt állandó kapcsolatban, hanem a szombathelyi uradalommal is. Számos példát találunk arra, hogy gazdasági tevékenységeiket összehangolták. Ha pl. Egerszegen a kocsmákban árult bor fogyatkozóban volt, az egerszegi tiszttartó a szombathelyi uradalmi pincéből kapott utánpótlást, vagy a püspök az egyházmegye némely Vas megyei bortizedeinek Egerszegre utalásával segítette ki az egerszegi uradalmat a borhiányból. Előfordult az is, hogy a püspök utasította az egerszegi tiszttartót, hogy a novai uradalom sertéseit, amelyeket az egerszegi erdőkben makkoltatnak, ha egerszegi vásárban nem tudná jó áron értékesíteni, akkor hajtassa fel őket a szombathelyi vásárba, ahol azokat jobb áron tudják eladni.⁸

A szombathelyi uradalom e központi koordináló, ellenőrző, vezető szerepét azonban csak részben köszönhette területi, gazdasági fölényének. Ugyanilyen fontos, sőt talán fontosabb volt birtokközpontjának sokrétű (központi) szerepe: vármegye- és uradalmi központ, püspöki, székeskáptalani⁹ és földesúri székhely. Az első kettő ugyan a hasonló nagyságú és lélekszámú Zalaegerszegre is elmondható, de egyházmegyei és földesúri központtá válva – a gazdasági-kereskedelmi és privilegiális szempontból már amúgy is előnyösebb helyzetben lévő¹⁰ – Szombathely további vitathatatlan előnyökhöz jutott a zalai megyeszékhellyel szemben.

Szombathely 1777-től tehát elszakadva a Győr központú Győri Egyházmegyétől az új püspök-földesúr székhelyévé is vált, ami egyrészt a földesúr állandó és közvetlen irányítása alatt álló uradalmi tisztviselők és a földesúr között intenzívebb és személyesebb kapcsolatot eredményezett, e közvetlen bizalmi emberek pedig szükség esetén természetszerűen képviselték földesurukat gazdasági ügyekben a távolabb fekvő, s ezáltal kevésbé szem előtt lévő uradalmakban, s azok gazdatisztjeinek ellenőrzésében.

Másrészt egyházmegyei székhely funkciója révén Szombathely szakrális központ szerepkört is betöltött, ami együtt járt – részben éppen a püspöki székhely-kiépítésnek és az építkezéseknek köszönhetően – egy (a többi birtokközponthoz képest is) gyors infrastrukturális, építészeti és kulturális fejlődéssel.

Annak, hogy Szombathely a földesúri és püspöki székhelynek egyaránt otthont adott, még egy fontos következménye volt. A város és püspök-földesura között ugyanis adott volt a lehetőség egy közvetlenebb, személyes viszony kialakítására, amely nagyban meghatározta a város és földesura kapcsolatát, illetve annak jellegét. Míg például Egerszegen a távol lévő földesúr elleni panaszok többsége gazdasági jellegű sérelmekből fakad, és ezekben a panaszokban, perekben is megfigyelhető, hogy a város mindig a földesúr helyi képviselőjét, a tiszttartót, vagy általánosságban az uradalmat vádolja, és sosem személy szerint a püspököt, addig a szombathelyi jegyzőkönyvekben számtalan olyan bejegyzéssel találkozni, amelyek valamely sérelemért a püspök-földesurat teszik felelőssé. Még olyan esetekben is, amikor a sérelem elkövetője a püspök egy jobbágya, vagy tisztje volt, hiszen a polgárok és az uradalmi jobbágyok közötti konfliktusok a püspök személyén keresztül váltak élessé, akinek egyaránt kellett jobbágyainak és polgárainak érdekét védelmezni. Ennek oka abban is keresendő, hogy a püspök és Zalaegerszeg között – talán részben a földrajzi távolság miatt – nem alakul ki az a közvetlen és személyes kapcsolat, ami Szombathelyen megfigyelhető. A püspök és mezővárosának konfliktusai, a földesúr parancsait végrehajtó, az uradalmat közvetlenül irányító egerszegi tiszttartó személyén keresztül nyilvánultak meg. Mivel az Egerszeg környéki falvak sem tartoztak az uradalomhoz, így a környező települések lakóival esetlegesen felmerülő határviták sem érintették Egerszeg földesurát. A püspök még egyházi vezetőként is ritkán lépett fel a zalai városban nyilvánosan.¹¹ Ezenkívül Egerszegen nem folytak nagyszabású, központépítő építkezések sem, amelyek Szombathelyen a gazdasági ügyek mellett hosszú időn keresztül vitás területet jelentettek a város és földesúr között.

 

A VASI MEZŐVÁROS MINT URADALMI ÉS FÖLDESÚRI KÖZPONT
(GONDOLATOK SZOMBATHELY ÉS FÖLDESURAI KAPCSOLATTÖRTÉNETÉHEZ)

A szombathelyi püspök három mezővárosa birtokközpont is volt egyben, amely főleg Zalaegerszeg és Szombathely esetében nagyban meghatározta a püspök-földesúr és mezővárosainak kapcsolatát, így az jóval bonyolultabb annál, hogy csupán a városok, illetve azok polgárai, vezetői, valamint a Szombathelyen székelő földesúr személyes és hivatalos viszonyára leszűkítsük. A magyarországi uradalmak funkcióinak sokrétűsége révén ugyanis az uradalom számos területen beleavatkozhatott a mezővárosok és lakóinak életébe, mindennapjaiba. A püspök-földesúr és mezővárosai kapcsolattörténetének teljes körű feltárásához ezért elengedhetetlen e mezővárosoknak, mint uradalmaknak, illetve mint uradalmi központoknak vizsgálata is. Hogy egy uradalomnak nevezett (nagy)birtok mennyire és hogyan élt kiterjedt (birtokigazgatási, kulturális és gazdasági stb.) szerepkörével, igen erősen meghatározta a mindenkori földesúr és a birtokán élő jobbágy, nemes vagy akár már szinte polgári státuszú lakóinak kapcsolatát.

Különösen igaz ez az olyan birtokokra, birtokközpontra, amelynek lakói többkevesebb jogokkal, kiváltságokkal rendelkeztek. A földesúr többnyire bevétel-centrikus intézkedései, birtokát érintő infrastrukturális fejlesztései, s ennek során a mezővárosi birtokközpontok akarva-akaratlanul megsértett kiváltságai kihatottak a mezővárosok életére, és meghatározták a földesúr és mezővárosa kapcsolatát, ami segíthette, de gátolhatta is a település kulturális, infrastrukturális, építészeti fejlődését.

Ugyanakkor fordítva is igaz. A privilegizált települések esetében ugyanis ez a kapcsolat befolyásolta, hogy a földesúr mennyiben tudta érdekeit érvényesíteni, ami hatással volt a birtokain folytatott gazdálkodásának eredményességére. A kiegyensúlyozott – ha nem is problémamentes – viszony hosszabb távon mindkét fél számára gyümölcsözőbb volt, mint a vég nélküli pereskedések. Az ilyen kiegyensúlyozott, rendezett kapcsolat megbízható, stabil bevételeket jelenthetett az egyházmegyének, miként az érdekek állandó ütköztetése hosszan tartó pereskedésekhez, s gyakran a bevételek, bevételi források ideiglenes vagy végleges kieséséhez, elvesztéséhez vezethettek. Egy olyan gyengén javadalmazott egyházmegyénél, mint az 1777-ben alapított szombathelyi, amelynek még hátra volt egyházi infrastruktúrájának megteremtése is¹², a gyakori, s nem egyszer évekig elhúzódó pereskedés komoly financiális gondokat okozhatott.

A földesúr és Vas megyei mezővárosa közti érdekellentétek több évszázados története egységes folyamatba illeszthető. Szombathely mezőváros polgárságának a mindenkori földesúrral folytatott küzdelme a középkor óta meg-megújuló konfliktusokban zajlott. A legélesebb ellentétek a XVI. és a XVIII. században alakultak ki. Az összeütközések jelentős része – kimondhatjuk azt is, hogy többsége – gazdasági érdekellentétekből fakadt. A földesúr Szombathelyt érintő gazdasági intézkedései és az ebből származó viták azonban nem szakíthatók ki minden esetben a három püspöki mezővárost összefogó egységes püspöki birtokigazgatás történetéből, hiszen – mint láttuk – a három uradalom 1777 után szoros gazdasági kapcsolatban volt, és a három együttesen volt hivatott biztosítani a püspöki aula fenntartását és ellátását valamint Szily nagyszabású építkezéseit.

A kompromisszumkészség, vagy legalábbis a pereskedésig fajuló viták elkerülésének taktikája (1777 után) Szombathely és földesura kapcsolatában figyelhető meg, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ez a viszony felhőtlen lett volna. Ellenkezőleg. Szombathely és püspöke kapcsolattörténetét lépten-nyomon átszövik a vitás esetek, amelyet a városi jegyzőkönyvek kiválóan tükröznek. Nem egynél olvashatjuk, hogy a város sérelmei orvoslására a királyhoz akar fordulni, és olykor fordul is. Ugyanakkor csak igen kevés vita fajult el annyira, hogy az Úriszék, vagy esetleg a Megyei Törvényszék elé került volna, azok is csak évekig tartó huzavona után, és gyakran megegyezéssel végződtek. Ez történt Szily püspökségének kezdetén, 1779-ben, amikor a város az uralkodóhoz fordult panaszaival a leégett plébániaház felépítése miatt. Ezzel természetesen kihívták maguk ellen a püspök haragját, de végül mégis egyezség jött létre, mely szerint a városiak egy összeg lefizetése ellenében a továbbiakban csak rendkívüli esetben voltak kötelesek a ház fenntartásában munkával részt venni.¹³

1782 augusztusában többek között arról értesülünk, hogy a püspök a város számára öt kanonok ház cenzusát nem hajlandó csökkenteni, mivel a számára jelentős kárt jelentene, és a városi funduson a szeminárium építéséhez a püspökségnek átengedett téglakemencét nem adja vissza, mivel mint földesúr azt megtarthatja, de egyébként is azt az építésbeli körülményekre tekintettel megtarthatja.¹⁴ Megegyezés nem született, így a fenti panaszokat újabb sérelmekkel kiegészítve a város közgyűlése 1783. május 5-én újra napirendre tűzte. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a gyűlésen a város elhatározta, hogy mivel instanciáikra választ illetve végzést a püspöktől nem kaptak, alkalomadtán a királyhoz fognak fordulni. Ezen kérések ekkor már öt pontot érintettek: Perint helység fölszabadítása, a canonikális házak magas censusa, a szeminárium számára a város részéről engedett téglaszínnek visszanyerése, hogy a püspök az iskola mellé vámházat építtet, végül, hogy a püspök a város és a vár között lévő fundust beépíttette.¹⁵ Ebből kettő tehát már 1782 óta viszszatérő megoldatlan probléma volt. Minthogy a polgárok továbbra sem kaptak kielégítő választ, panaszaikat végül valóban a király elé vitték. A püspök úriszéket hívott össze, ahol az ügy többek között a szomszédos települések legelőhasználatának kérdésével is bővült. Végül azonban mindkét fél engedett, és a kedélyek lecsillapodtak.¹⁶ Szombathellyel ellentétben, ha Zalaegerszeg történetét földesúr és mezővárosa szempontjából vizsgáljuk, akkor kijelenthetjük, hogy ezt a kapcsolatot nagyrészt az új, vagy éppen régebbről elhúzódó pereskedések, illetve pereskedésig fajuló viták jellemzik.

Ennek több oka is volt, de a két legfontosabb bizonyosan a mezővárosok jogainak különbségében keresendő, valamint a két uradalmi központ püspöki gazdálkodásban betöltött szerepében. Egerszegen – mivel a város Szombathelynél jóval kevesebb kiváltsággal bírt – a földesúr sokkal több eszközzel (köztük nem utolsó sorban számtalan monopóliummal) rendelkezett bevételei növeléséhez, és mivel a város a legtöbb igazgatási kérdésben (betelepülés, ingatlan adás-vétel, bíráskodás) sem kerülhette meg földesurát, így a püspök itt sokkal inkább tudta földesúri hatalmát érvényesíteni, amit ki is használt bevételei növelésére.¹⁷ A mindinkább öntudatára ébredő mezőváros ugyanakkor minden eszközt megragadott, hogy, akár a földesúr jogkörének megsértésével is, a város belső ügyeit maga intézze, vagy gazdasági erejét növelje, ami állandó konfliktusokat és évekig tartó pereskedésekhez vezetett Egerszeg és földesura között. E perek egy részét a város, a másik részét az uradalom kezdeményezte, s kimenetele gyakran kétesélyes volt, vagy azért, mivel mind a városiak, mind az uradalom önkényeskedése bizonyítható volt, vagy azért, mivel egy esetleges – a város kiváltságát módosító – királyi rendelkezést a felek más-más módon értelmeztek.

Ezzel szemben Szombathely kiváltságai jóval szélesebb autonómiát biztosítottak a vasi mezővárosnak. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a földesúr ezt mindig tiszteletben tartotta volna, sőt, a városi közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzések és iratok egész sora tanúskodik a püspök-földesurak önkényeskedéséről, vagy – még inkább – embereik hatalmaskodásáról,¹⁸ de általában igyekeztek elkerülni, hogy e konfliktusok az Úriszék elé kerüljenek. Feltehetően részben azért, mivel e konfliktusok többségében nem voltak olyan horderejűek, hogy érdemes legyen hosszabb pereskedést kezdeményezni miattuk, nem érintették a város jólétét, részben pedig azért, mivel minden önkényeskedés, jogsértés ellenére mind a földesúr, mind a város igyekeztek kapcsolatukat kiegyensúlyozott, ha nem is felhőtlen, mederben tartani. Hiszen mindkét fél közvetlenül is függött a másiktól. A város olykor igényt tartott a püspök anyagi vagy szociális jellegű támogatására, míg a földesúr is csak nehezen tudta volna földesúri-püspöki székhelyén a város anyagi, vagy éppen jóváhagyó támogatása nélkül nagyszabású építkezéseit, alapításait véghezvinni. Szily építő tevékenysége okozta ugyanis az egyik legtöbb vitát a polgársággal. 1778-ban például, amikor nemzeti iskola, 1780-ban pedig "normális" iskolák építését tervezik, Szily püspök támogatásáról biztosította a várost.¹⁹ Nehéz is lett volna elképzelni egy olyan széles körű műveltséggel rendelkező, a város infrastrukturális, építészeti, oktatási színvonalának emelkedéséért oly sokat tevő emberről, hogy egy ilyen célt ne támogatott volna, még akkor is, ha az nem egyházi jellegű volt. Ugyanakkor a teljességhez azonban az is hozzátartozik, s egyben a város és földesura – adok-kapok jellegű – kapcsolatát is jól tükrözi, hogy e támogatását a földesúr nem feltétel nélkül nyújtotta: a város engedelmességét várta cserébe. Legalábbis ezt mutatják – a város fent említett 1782-es május 25-ei instanciái kapcsán – a püspök fenyegető szavai, amelyeket a város így foglalt jegyzőkönyvbe: ha "a város ilyentén resolutiójával meg nem kívánna nyugodni, és a fölső instantiákra mindezeket terjesztené, azonnal ilyentin háládatlanságáért mind a deák iskolákat cassálni (megszüntetni) fogja, mind pedég a normális iskolák főlállétására tett szándékját meg fogja másétani, sőt ami több mindenféle benefíciumokat, melyeket Nagy Méltóságú Gróf Vásonkűi Zichy Ferenc győri püspök úr Őexcellenciája szegény városunknak élte napjáig engedett, azonnal magának vissza veszi".²⁰

Szombathely privilégiumait tekintve tehát messze megelőzte Egerszeget. Bár Mária Terézia 1775-ös kiváltságlevelének köszönhetően Egerszeg is jelentős kiváltságokat bírt (évi 50 forintos földesúri adóját tekintve például Szombathelynél is sokkal jobb helyzetben volt), a földesúr itt mégis számos olyan joggal rendelkezett, amely révén Egerszegen számtalan területen érdekeinek megfelelően beleszólhatott a város igazgatásába (betelepülés, ingatlan-adásvétel, bíróválasztás), gazdasági privilégiumai (többek között a számtalan regálé) révén pedig jelentősen növelni tudta uradalmi bevételeit.

Ezzel szemben a XIV. századtól városi jogokkal élő Szombathely már jóval korábban, 1407-ben megkapta azt a privilégiumát akkori földesurától, Héderváry János győri püspöktől, amely a későbbi fejlődését alapvetően meghatározta, s a környező településhálózatból való kiemelkedését végképp biztosította. A három fő kérdéskört szabályozó alapdokumentum a szokásosnál kedvezőbb gazdasági, jogi helyzetet biztosított a vasi városnak. Szent György (ápr. 24.) és Szent Mihály (szept. 29.) ünnepének nyolcadán két részletben lefizetendő évi 200 arany forint fejében minden földesúri földbért, ajándékot és rendkívüli adót megváltott; a püspök földesúrként csak a hegyvámra, egyházfőként a borés gabona tizedre tartott igényt. A másik fontos pontja a privilégiumnak az igazságszolgáltatásra vonatkozott. A földesúr korlátozott, de viszonylag széleskörű bíráskodási autonómiát biztosított a bíró és a magisztrátus számára. A kiváltságlevél 3. pontja a már akkor is sok konfliktus forrását jelentő és minden bizonnyal jelentős városi bevételt eredményező kocsmáltatást szabályozta: a földesúri mellett a városi, polgári borok egész évi szabad kimérését engedélyezte.²¹

Ezek a privilégiumok természetesen az évszázadok folyamán bővültek, elvesztek, sérültek, vagy éppen megerősítésre kerültek, történelmi helyzettől, földesúrtól és uralkodótól függően. Többek között II. Rudolf 1598-ban vásártartási jogot, 1613-ban II. Mátyás vámkedvezményt adott a városnak, illetve újból kiadta I. Ferdinánd vámprivilegiumát. A harmadik királyi privilégiuma a városnak a vámszedési jog volt, amelyet III. Ferdinánd 1640-ben adott Szombathelynek.²². Draskovich györgy győri püspöksége idején (1635–1650) azonban a város számtalan jogtalanságot viselt el. A püspök ugyanis "a katolikus megújulás érdekében, egyháza jogainak védelmében, javainak gyarapításában végbevitt tetteit (így maradandó alapításait is), mind az egyházmegyei papsága, mind a világi alattvalókkal szembeni egyre kiterjedtebb és mélyebb konfliktus-sorozatok közepette cselekedte meg."²³ 1650 októberében bekövetkezett halálát követően szombathely város magisztrátusa 13 pontban foglalta össze a püspöksége idején elszenvedett sérelmeket.²⁴ ezek közül egyik legfontosabb – a későbbi időszakon is végighúzódó – földesúri kocsmáltatás kérdése volt, amely feltehetően jelentős hasznot jelentett mind a földesúr, mind a város számára.

A munkának nem tárgya valamennyi 1777 előtti privilégium, vagy ezekkel kapcsolatos konfliktus és jogsértés felsorolása és elemzése, e néhány megemlítése azonban szükségszerű, mivel a város 1777-re kialakult, megszilárdult jogi helyzetét vetítik elő, rámutatnak azokra a főbb kiváltságokra, amelyek szombathely város gazdasági fejlődését elősegítették, s amelyekhez a város mindvégig, minden körülmények között, konfliktusokat, pereskedéseket is vállalva ragaszkodott.

Közvetlenül a szombathelyi püspökség alapítását megelőzően a XVIII. század folyamán a város életét és későbbi sorsát kedvezőtlenül befolyásolta a földesúrral, Zichy Ferenc (1743–1783) győri püspökkel csaknem két évtizeden át folytatott per és az azt 1764-ben lezáró kúriai ítélet, amely a lakosságot ugyan számos korábbi szabadságától, kedvezményétől megfosztotta, a város autonómiáját, ha nem is csorbítatlanul, de megőrizte. 1777-ben a püspöki széket elfoglaló szily János püspök így egy már évszázados küzdelmek, viták, pereskedések során kialakult, szilárd jogkörrel, széleskörű autonómiával bíró mezővárost vehetett át, ahol kiépítette uradalmi és szakrális központját.

A szombathelyi püspökség megalapítása a XVIII. századi magyarországi kisebb mezővárosok megszokott életét élő Szombathely életébe nagy változást hozott. Az addig a távoli győri püspökség fennhatósága alatt álló város püspöki székhellyé emelkedett, aminek jó és rossz oldala egyaránt volt. Szily beiktatásával a város jogállása nem változott, korábban kivívott kedvezményei közül sokat a Zichy püspök elleni említett perben hozott kúriai ítélettel már korábban is elvesztett, az új püspök megjelenésével azonban terhei folyamatosan növekedtek. A helyben székelő földesúr nemcsak a bevételeit növelő adók emelésében jeleskedett, hanem más téren is igyekezett megnyirbálni a város szabadságjogait, és nem egyszer keményen éreztette a lakossággal földesúri hatalmát. A püspök jelenlétének azonban pozitív oldala is volt: a székesegyház, a szeminárium és a püspöki palota építésével az urbánus városkép megalapozása, a gimnázium és szeminárium létesítésével a város kulturális hatósugarának kitágítása. Ezen érdemeit a város is elismerte, földesúri önkényének azonban, a lehetőségekhez képest, ellenállt.²⁵

ezen ellenállásnak tulajdonítható, hogy a mezőváros kulturális, gazdasági életét a földesúr többnyire végeredményben csak indirekten: saját alapításai, alapítványai, intézményei (líceum, szeminárium, könyvtár, nyomda stb.) révén befolyásolhatta, alakíthatta.A püspök nem szólt bele a betelepülésbe és a városi ingatlanok adásvételébe, de építkezései révén meghatározta annak – püspöki székhelyhez illő – főbb arculatát.

Szombathely város jegyzőkönyveit áttekintve látható, hogy az első olyan év a szombathelyi püspökség megalapítását követően, amely már egyértelműen a város és földesura közötti romló kapcsolatot sejteti, 1782 volt. 1783-ban pedig jegyzőkönyvben szinte már hónapról hónapra találkozunk olyan bejegyzéssel, amely a földesúr és a mezőváros konfliktusokkal terhelt kapcsolatát tükrözi.

Feltehető a kérdés: miért éppen 1783-ban szaporodnak meg a konfliktusok?

Géfin Gyula a Szombathelyi Egyházmegye történetében a következőket írja: „Az 1783-ik év június 8-án vásonkeői kastélyában meghalt Szily atyai jóakarója, Zichy Ferenc gróf győri püspök. Zichy Ferenc halála után Szily tulajdonába lépett Szombathely városnak s a szombathelyi püspöki uradalomnak, melyek Mária Terézia rendelkezése értelmében Zichy püspököt illették haláláig. Szily 1777 óta mintegy kárpótlásul a zselicz-szent-Jakabi javadalmas apátságot kapta meg. Most, hogy az egész püspöki javadalom birtokába lépett, lemondott ezen apátságról.” Ugyanakkor Sörös Pongrác ezen "Az elenyészett bencés apátságok" című munkájából vett szavaihoz a következő megjegyzést fűzi: "Sörös P.: (Budapest, 1912.) 252. 1. tévesen állítja, hogy Szily 1780-tól bírta e javadalmat. Valójában Szily 1777. április 20-án instaláltatott és 1777. március 1-től bírta a javadalmat."²⁶

Kérdés tehát, hogy Szily püspök valóban csak 1780-tól, vagy inkább 1783-tól léphetett valamennyi javadalmai birtokába, ahogyan Sörös állítja, vagy Géfint követve elfogadjuk, hogy már 1777-től bírta őket? Géfin püspöki levéltári hivatkozása sajnos ma már nem azonosítható, így más oldalról és más forrásokból kell a kérdést eldönteni.

Egyrészt látható, hogy a gazdasági jellegű konfliktusok a várossal 1783-tól szaporodnak meg, másrészt az első teljes szombathelyi uradalmi számadás éppen 1783-ból maradt fenn. Ez utóbbi lehetne ugyan véletlen is, de feltűnő, hogy a következő évtizedekből rendszeresen (olykor egymás utáni évenként) maradtak fenn számadások vagy töredékek, mintegy 4 doboznyi mennyiségben.²⁷ Főleg elgondolkodtató ez a tény azért is, mert a zalaegerszegi uradalomból már 1781-ből teljes számadás maradt fenn. A másik fontos adatot a Vas Megyei Levéltár közgyűlési jegyzőkönyvei szolgáltatják. Az 1783. jún. 14-ei jegyzőkönyvből arról értesülünk, hogy Zichy Ferenc győri püspök halála után ismét kérdésessé vált a város malmának sorsa, illetve néhány ott gyakorolt szabadalom, mint pl. a malomban való pálinkaárulás engedélye. A város a püspökhöz fordult a malom és az engedélyek sorsa végett: "ha Őnagysága az malmot nálunk meghadni méltóztatik, azt meg fogjuk tovább is tartani és az gátot megcsináltatni, ha pedig nem, a curiális sententia szerént kieresszek". Ezekre – folytatja a jegyzőkönyv – "Őnagysága azt méltóztatott válaszolni, hogy a malmot maga fogja megtartani és ezen holnapnak 23. napján meg fogja becsültetni, ami a többi punctumot illeti azok eránt adandó válaszát továbbra halasztotta." A püspök tehát az addig a városnál hagyott malmot ezúttal visszavette, az egyéb jogokat illetően pedig a várost bizonytalanságban hagyta.²⁸

Az 1783. október 11-ei jegyzőkönyv arról tudósít, hogy Zichy Ferenc győri püspök "halálával élte napjáig tett indultuma (engedélye) exspirálván (elenyészvén), következendőképpen a mostani Méltóságos Püspök Úrnak Eő Nagyságának hatalmában lévén a hegy vám az ép szőlőktül (melyeket a most folyó holnapnak 6. napján kimérettetett) minthogy pedig azt mostanában megvenni akarja, hogy ezt magunktul eltávoztassuk", ezért a város kiküldte elöljáróit.²⁹ Vagyis a püspök a hegyvámot is csak elődje halála után váltja vissza a várostól.

Szily a beiktatásával tehát valóban nem került valamennyi javadalma birtokába. Zichy Ferenc győri püspök ugyanis a javadalmai közül – haláláig – többet, még a szombathelyi püspökség megalapítása előtt a városnak adott használatra. Szily – elődje halála után – azonban fokozatosan annak csaknem minden adományát, engedélyét vissza akarta vásárolni illetve venni a várostól. Így a püspök több uradalmi javadalom birtokába csak Zichy halála után lépett, de ezek többsége valószínűleg nem jogi megkötésekből, hanem csupán elődje és annak szándékának tiszteletéből fakadt. Ezt sugallják legalábbis – a város fent többször is említett 1782. május 25-i instanciái kapcsán – a püspöknek szavai: ha "a város ilyentén resolutiójával meg nem kívánna nyugodni, és a fölső instantiákra mindezeket terjesztené, ... ami több mindenféle benefíciumokat, melyeket Nagy Méltóságú Gróf Vásonkűi Zichy Ferenc győri püspök úr Őexcellenciája szegény városunknak élte napjáig engedett, azonnal magának vissza veszi".³⁰ Úgy tűnik tehát, hogy Szily néhány uradalmi javadalom használatát leszámítva a püspöki uradalom igazgatását mint földesúr saját kézbe vette. Ezt a teljes jogú birtokbavételt bizonyítja az uradalom perinti részének esete is, amikor a földesúr az 1779-es tűzvész miatt hajléktalanná vált perinti jobbágyait áttelepíti.³¹ Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy a teljes földesúri hatáskör nélkül ilyen mértékű áttelepítést véghez vihetett volna.

Összegezve: bár Szily és utódai törekvései sokszor kicsinyességnek tűnnek, mégis érthetők. A nagy szombathelyi beruházásainak, építkezéseinek alapját, s központjának fenntartását részben központosított uradalmi gazdálkodásával igyekezett megteremteni. Ehhez a törekvéshez hosszabb távon hozzátartozott azoknak a javadalmaknak a visszavétele, amelyek jogilag őt illették, de amelyek használatát Zichy ideiglenesen a városra ruházta. Mindezek természetesen elsősorban nem a város, hanem a földesúr és az egyházmegye érdekeit szolgálták, és eközben csak másodlagos volt a püspök számára a várossal való jó viszony fenntartása. Ugyanakkor tagadhatatlan tény, hogy Szombathely püspökföldesúri székhellyé válása, s ezzel párhozamosan az egyházmegyei infrastruktúra kiépülése – a város és földesura közötti kapcsolat előjelétől függetlenül – segítette a város fejlődését, amit talán Kiss Mária szavait idézve érzékeltethetünk leginkább: "1777-ben Mária Terézia Szombathely székhellyel új egyházmegyét alapított. Az első püspök működése idején keletkeztek a későbarokk kor ma is megcsodált épületei. Itt működött 1578 óta a káptalan is, amelynek hiteleshelyi tevékenysége a megye határain túlra is kiterjedt. A világi és egyházi hivatalok, az oktatási intézmények jelenléte hozzájárult a lakosság létszámának növekedéséhez, amely természetszerűen hozta magával a szolgáltatások iránti igény növekedését és a nagyobb mérvű fogyasztást is. Mindez serkentette a mezőgazdaság, ipar és a kereskedelem fejlődését."³²

   

FORRÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK

SzEK ős XXVII/alsó I. p. "B" 2
	Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár, Szily számtartókkal való levelezése: ős XXVII/alsó I. p. "B" 2.
SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, novai uradalmi számadások
	Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár, Püspöki Levéltár, gazdasági iratok, (I. 1. i.) régi gazdasági iratok, novai uradalmi számadások, nyugták
SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, szombathelyi uradalmi számadások
	Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár, Püspöki Levéltár, gazdasági iratok, (I. 1. i.) régi gazdasági iratok, szombathelyi uradalmi számadások, nyugták
SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, zalaegerszegi uradalmi számadások
	Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár, Püspöki Levéltár, gazdasági iratok, (I. 1. i.) régi gazdasági iratok, zalaegerszegi uradalmi számadások, nyugták
VaML, SZV közgy. jkv.
	Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, Szombathely város Közönségének Közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyvek (l. V. 102. a.) 1777–
ZML, Zeg. v. régi lt.
	Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg város régi levéltára (V. 1601.)

   

FELHASZNÁLT IRODALOM

BÁCSKAI kézirat
	BÁCSKAI Vera: (Szombathely története) I. fejezet: Szombathely a 18. században (h. n., é. n.) Kézirat 1–81. old.
CSELENKÓ 2011
	CSELENKÓ Borbála: Zalaegerszeg, a szombathelyi püspök uradalma 1777–1848. A mezőváros és földesura kapcsolattörténete. Szerk.: Kapiller Imre. Zalaegerszeg, 2011. 1–265. old. /Levéltári Füzetek 12./
DOMINKOVITS 2009
	DOMINKOVITS Péter: Szombathely privilegizált mezőváros gazdasága, társadalma a 17. században (1605/1606–1685) (Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), Budapest 2009. http://doktori.btk.elte.hu/hist/dominkovitspeter/ diss.pdf
GÉFIN 1929
	GÉFIN Gyula: A Szombathelyi Egyházmegye története. (1777–1928.) I. kötet Szombathely, 1929. 1–446. old.
KISS 1976.
	KISS Mária: Szombathely kereskedelme a 18–19. században. In: Levéltári Évkönyv 1. Vas megye múltjából 1976, szombathely, 1976. 119–141. old.
KÓTA 1999
	KÓTA Péter: Adalékok Szily püspök és Szombathely mezőváros kapcsolatához. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 1999. (Vas Megyei Levéltár 1999) 3. szám 21–32. old.
TILCSIK 2009.
	TILCSIK György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében. Szombathely, 2009. /Archivum Comitatus Castriferrei 2./

   

JEGYZETEK

1	Novát éppúgy, mint Szombathelyt és Zalaegerszeget. SzEL, PL, régi gazdasági iratok, novai uradalmi számadások
2	Az alapítólevélből idézett szöveg latin eredetije Géfin Gyula átiratában: "Pro condecente demum Episcopi subsistentia, neo-erecto huic Episcopatui Sabariensi universa Bona, ac Dominia, et quidem Dominium Sabariense, in Comitatu Castriferrei existens, et ad episcopatum Jaurinensem hucdum pertinens, nunc pro tunc, ubi nempe idem Episcopatus Jaurinensis vacans effectus fuerit, cum univeris tam ejusdem Dominii, quam et aliis Comitatus Castriferrei Decimis, ad eundem Episcopatum Jaurinensem de jure, et ab antiquo percipi solitis, nec non Dominium Szala Egerszegh in Comitatu Szaladiensi existens, ante ad Episcopatum Vesprimiensem spectans" (GÉFIN 1929. 405. old.
3	SzEK ős XXVII/alsó I. p. "B" 2. Difficultates in rationibus Mathai Pintér rationistae Szala-Egerszeghiensis. 1777.
4	Nem beszélhetünk uradalomról, de még önálló birtokról sem az 1780-as évek végéig, de inkább az 1790-es évek elejéig Nova esetében, hiszen az addig bizonyosan a zalaegerszegi uradalom része volt. (SzEK ős XXVII/alsó I. p. "B" 2. Difficultates in rationibus Mathai Pintér rationistae Szala-Egerszeghiensis. 1777.) Ugyanakkor további kérdéseket vet fel az a tény, hogy az 1790-es évek elején Nova, mint "uradalom" jelenik meg az iratokban (Ld. pl. SzEK ős XXVII/alsó I. p. "B" 2. Szily és Zsolnai József novai számtartó levelezése, SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, novai uradalmi számadások 1779–1789.), amely közvetlenül a számtartó irányítása alatt állt, földesúri instrukciókat követve maga gazdálkodott. Tiszttartója nincs és saját ügyésze sincs. Az uradalmi ügyészi feladatokat az egerszegi látja el. Ugyanakkor a novai birtok uradalmi státusza, de még önálló birtokként való működése is számos kétséget vet fel. A Szombathelyen székelő földesúr e többékevésbé önálló gazdálkodást folytató birtokának bizonyos fokú alárendeltsége a zalaegerszegi uradalomnak ugyanis mindvégig – 1790 után is! – megfigyelhető. Ez az alárendeltség látszik részben a két birtok közti személyes, igazgatási és gazdasági kapcsolatokból, de megnyilvánul az 1790 után az uradalom élére kinevezett személyek tisztségében is. Nova uradalmi státuszáról bővebben: CSELENKÓ 2011. 15–25. old.
5	Itt a novai birtokhoz Nova irányítása alatt Karácsonyfa település is hozzátartozott. (Karácsonyfa, ma Mikekarácsonyfa Nova szomszédságában fekvő település.)
6	Ezt a hierarchiát tükrözi a birtokok élén álló vezető gazdatisztek fizetése közötti különbség is: Pataky Mihály szombathelyi tiszttartó fizetése 1783-ban készpénzben 254 forint volt, Pintér Máté zalaegerszegi számtartó 1786-ban 131 Ft 62,5 dénárt, és Prácsovich György egerszegi tiszttartó 1801-ben is még csak 156 forint készpénzt kapott. (SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, szombathelyi uradalmi számadások 1783. és zalaegerszegi uradalmi számadások 1786. és 1801.)
7	Pl. SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, szombathelyi uradalmi számadások 1783. és zalaegerszegi uradalmi számadások 1786. és 1801.
8	SzEK ős XXVII/alsó I. p. "B" 2. Szily levele Pintér Mátéhoz 1782. december 20-án.
9	A vasvári káptalan 1580-ban Szombathelyre történő áttelepítését követően megnőtt a káptalant és levéltárát befogadó város államigazgatási, társadalmi jelentősége is, ami bizonyosan szerepet játszott mind Szombathely megyeszékhellyé válásában, ezáltal pedig későbbi fejlődésében.
10	Szombathely a három birtokközpontként funkcionáló mezőváros közül nemcsak nagyságot és autonómiát, hanem a régiójában betöltött gazdasági szerepkörét tekintve is a legjelentősebb volt. A XVII. század első felében már nem csak Nyugat-Magyarország, hanem az egész Dunántúl fontos kereskedelmi központja volt. (TILCSIK, 2009 24. old.)
11	CSELENKÓ 2011. 130. old.
12	Ennek az infrastruktúrának a kiépítése rendkívüli anyagi megterhelést jelentett a fiatal püspökségnek. A fennmaradt iratok – mind Szombathely, de főleg Egerszeg esetében – híven tükrözik, hogy milyen módon és milyen erőfeszítések árán (pereskedéstől és kisebb jogtalanságoktól sem visszariadva) próbálták az első püspökök a birtokaikat, illetve az azokról származó jövedelmeiket az építkezéseik finanszírozásának szolgálatába állítani. Ilyen jogtalanság történt pl. a zalaegerszegi számtartó, Pintér Máténak az egerszegi ispotály megépítésére és fenntartására 1790-ben tett végrendeleti adománya kapcsán. Bár a hagyaték felszámolása 1792-ben már befejeződött a püspök a hagyatékból befolyt összeget még jó ideig önkényesen visszatartotta, ami hátráltatta a szegényház felépülését. (ZML, Zeg. v. régi lt. No. 89.)
13	VaML, SZV közgy. jkv 1779. márc. 31. 284. és 1779. április 28. 292., KÓTA 1999. 25. old.
14	VaML, SZV közgy. jkv 1782. augusztus 17. 183–184.
15	VaML, SZV közgy. jkv 1783. május 5. 285–286.
16	KÓTA 1999. 26. old.
17	A zalai megyeszékhelyről származó bevételek ugyanis nélkülözhetetlenek voltak számára, hogy hatalmas kiadásait finanszírozni tudja.
18	1783 májusában hosszan elhúzódó konfliktus keletkezett pl. abból, hogy a püspök szentmártoni jobbágyai a püspök lovait 2 alkalommal is a városi gyepűre hajtották. A városiak a lovakat mindkétszer behajtották, és bár azokat vissza is adták, de alkalmanként egyet-egyet zálogként (az eltartás költségeinek megfizetéséig) visszatartottak. Mivel a püspök nem volt hajlandó fizetni, a városiak pedig nem voltak hajlandók addig a két lovat visszaadni, a jelentéktelen ügy miatt kirobbant konfliktus jelentősen elhúzódott. (VaML, SZV közgy. jkv 1783. május 5. 285-286.) 1783 októberében pedig a városiak azért tettek panaszt a püspökhöz, mert annak emberei a városi határokat folyamatosan megsértették, és a város rétjein szekereikkel károkat okoztak. Kérték, hogy a püspök határaik "inváziójátul embereit eltiltsa", a károkat térítse meg. (VaML, SZV közgy. jkv 1783. október 4. 332.) Mindezen ügyek annyira elfajultak, hogy csaknem per lett belőle. A városi közgyűlési jegyzőkönyv 1784. okt. 8-ai bejegyzése újabb hatalmaskodást sejtet a földesúr emberei részéről, ami ezúttal az erdőhasználatot érinti. A város ugyanis megbíz néhány személyt, hogy azok "a földesúr sertéseire ügyeljenek, hogy azok a város erdőben semmilyen módon ne makkoltassanak." (458. old.)
19	VaML, SZV közgy. jkv 1778. júl. 25. 223. 1780. júl. 12.
20	VaML, SZV közgy. jkv 1782. augusztus 17. 183–184.
21	DOMINKOVITS 2009. 13. old.
22	KISS 1976. 121. old.
23	DOMINKOVITS 2009. 41. old.
24	DOMINKOVITS 2009. 41–42. old.
25	BÁCSKAI kézirat 1. old.
26	GÉFIN 1929, 32. old. Az 1780-as dátum Géfin könyvében feltehetően elírás, mivel Sörös Pongrác Zichy püspök halálához köti az installációt, ez pedig 1783. Maga Géfin lényegében azt mondja ki, hogy Szilynek nem kellett megvárnia Zichy halálát, hanem már 1777-től bírta javadalmait.
27	SzEL, PL, Régi gazdasági iratok, szombathelyi uradalmi számadások 23, 25, 26, 27. doboz
28	VaML, SZV közgy. jkv 1783. június 14. 307–308
29	VaML, SZV közgy. jkv 1783. október 11. 333.
30	VaML, SZV közgy. jkv 1782. augusztus 17. 183–184.
31	Géfin a következőt írja Szily tevékenységéről az 1779. év kapcsán: "Január 20-án nagy csapás éri Szilyt és székvárosát. »Három fertál egyre délután az Eöveges Teffler Ferencnél eredett tűz miatt a városban százharminchét ház, a Perint (A Perintentúli városrész akkor még külön község volt s a Perint nevet viselte.) pedig (a zsidó és a czigán házán kívül) egyetlen hamuvá lett« – beszéli el a város jegyzőkönyve. ... Hajléktalanná lettek Szilynek a Perintentúli városrészben lakó jobbágyai. Szilyt mélységesen megrendítette híveinek szerencsétlensége, tőle telhetőleg segített rajtuk Jobbágyai számára püspöki birtokán, Szombathelytől 4 km.-nyi távolságra új községet alapított, melyben az új telepeseknek Szily akarata szerint egyenlő volt mindenük. A széles úttest mindkét oldalán egyforma házak épültek: egyenlő nagyságú udvarral, kerttel és földdel." GÉFIN 1929. 40. old.
32	KISS 1976. 120. old