HORVÁTH LÓRÁNT ÖDÖN: SZOMBATHELY ÉS A PREMONTREIEK

Ezzel a címmel már tartottam előadást a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nagytermében a Kunc Adolf emlékünnepségen 1991. november 28-án. Nem csak a tudós tanárról, igazgatóról, országgyűlési képviselőről, a prépost-prelátusról szóltam, hanem arról a szoros és eredményes kapcsolatról is, ami 1808 óta létrejött városunk és rendünk között. Az ünnepség keretében a székesegyházban megismételték azt a kísérletet, amelyről Kunc Adolf így számolt be: "Ezen kísérlet Foucault-féle ingakísérletnek mondatik, mivel ő volt az első, aki ezzel a Föld tengelykörüli forgását bizonyította". Az ismétlésre összejött nagyszámú résztvevő – köztük egykori és mai diák – nagy ovációval fogadta, amikor az inga egy-egy bábut elütött.

Fontos volt ez az ünnepi megemlékezés azért is, mert akkor jelentünk meg újra – 40 év után – a városban, hogy megindítsuk azt a munkát, amit az erőszakos államosítással megvontak tőlünk.

2014. október 8-án ünnepeltük, hogy 20 éve nyílt meg ismét az a gimnázium, amelyben 1948-ig magas színvonalon és valláserkölcsi alapon tanították és nevelték Szombathely, Vas megye és Zala megye ifjúságát. Erre törekszünk világi tanárainkkal együtt mi premontreiek is, akik az ugyancsak visszaszerzett rendházunkban lakunk.

A jelen mindig visszavezet a múltba, hiszen csak azt lehet újra kezdeni, ami már egyszer elkezdődött. Ezért kell most először gimnáziumunk elődjéről írnom, amelyet Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő, valamint gróf Zichy Ferenc győri megyéspüspök alapított 1772-ben.

Az első tanárok Szent Ferenc-rendiek voltak, az iskolaépület pedig a Hollán Ernő utca 3. szám alatt most is álló épület volt. A II. József által feloszlatott (1786) szerzetesrendeket I. Ferenc állította vissza (1802), és a bencéseket, a cisztercieket, valamint a premontreieket arra kötelezte, hogy középfokú iskolákban tanítsanak. Így lettünk mi is ún. tanítórend. A tanításhoz nemcsak iskolaépületre van szükségük a szerzetestanároknak, hanem rendházra is.

A premontrei tanárok kezdetben a régi épületben tanítottak, a Hollán Ernő utca sarkán, amelynek falán látható a szabadságharc 100. évfordulójára elhelyezett emléktábla, Laky Demeter és Sebesy Kálmán nevével, akik az ifjúságot buzdították a haza védelmére, és ezért várfogságot szenvedtek. Csornán Laky Demeter nevét viseli egy utca – ez a szocializmus korában is így volt –, valamint arcképe is látható a prépostság épületén elhelyezett rézdomborműves emléktáblán, melyen ott van Simon Vince, a későbbi prépost arcképe is. Én még láttam Laky Demeter bilincseit, amelyeket a várfogságban viselt, és szabadulásakor magával hozott, de ezek is eltűntek. A múzeumban azonban látható az általa "Irály- és költészettan"-nak nevezett első magyar stilisztika.

Amikor a Fő térre érkezik valaki, akár városunk lakója, vagy idelátogató, három impozánsnak mondható épület hívja fel figyelmét a premontrei rendre. Az első a rendház (Fő tér 13.), amelynek bejárata mellett jobbról és balról egy-egy kőtábla látható: "Premontrei Rendház"; "Műemlék. Szegedy-ház, épült 1784-ben. Terveit Hefele Menyhért készítette Szegedy János részére". Alatta: "Nagy költőnk, Kisfaludy Sándor verseit ihlető Szegedy Róza gyakran időzött az épületben". Buday Ágoston vásárolta meg a Szegedy-házat, mely akkor már Batthyány Károly gróf tulajdonában volt. Sajnos a kétemeletes épület homlokzata fölött lévő hatalmas Szegedy-címer hiányzik. Levették, mivel mögötte a tetőn beázás volt, vagy mert azt hitték, a premontreiek címere. Nem tudjuk, hová került, így nem tudtuk visszahelyezni. A késő barokk épülethez a Széchenyi utcában már az 1910-es évek elején emelt ház földszintjén két tábla látható: az egyik a "Legnagyobb Magyar"-ra emlékeztető márványtábla, a másikat pedig Kenedics József emlékének állították, aki térképész, Vas vármegye mérnöke volt (1756–1809).

Ezután a vasrácson át már látható a Kunc Adolf által 1894-ben építtetett új gimnázium. Itt állt egykor a Hübner-ház, amelynek hosszú kertje a gimnázium épületének felépítésére, maga a ház pedig a rendház bővítésére adott helyet a növekvő tanári kar részére. A bejárat melletti zománctáblán olvasható: "Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium", a tábla közepén a premontrei címer, amelyet egykor a diáksapkánkon is viseltünk. Sajnos ennek az új rendháznak a földszintjén is leverték a stukkó-díszítéseket. Szerencsére megmaradt a préposti lakás egyik szobájának mennyezetén a virágos és tájképekkel díszített festés. Hiányozni fog azonban, mert pótolhatatlan, az egykori kápolnában Dorffmaister "Szent Ágoston" és "Szent Norbert" olajfestménye.

Ha belépünk a Széchenyi utcai kapuszínbe, annak falán egy márvány emléktábla látható négy névvel: Dr. Lipp Vilmos, a régész – Dr. Kunc Adolf, a fizikus – Dr. Edelmann Sebő, a fizikus – Dr. Kárpáti Kelemen, a bölcsész. 1987-ben állította ezt a táblát a Szépítő Egyesület.

Ha az új gimnázium felé haladunk, az úton a rendház parkjában egy márványfeszületet találunk, amelyet az elmúlt évben állítottunk fel Mindszenty József bíboros emlékére, ezzel a felirattal: "Devictus vincit", vagyis "Legyőzve is győz". Ez volt arra a szentképre, a töviskoronás Krisztus-kép alá írva, amit sikerült börtönévei alatt is megőriznie.

Továbbhaladva majd a híres hősi emlékmű következik, amelyet 1933. június 5-én avattak fel. Felsőeőri Fülöp Elemér szobrászművész alkotása egy fiatal katonát ábrázol, aki sebesülten térdel, egyik kezében szuronyos puska van, a másikból egy könyv csúszik ki, hiszen nemrég még a gimnáziumban tanult ezekből a tankönyvekből. Amikor diák voltam, a hősi szobor előtt elhaladva mindig szalutálni kellett, ha pedig az egész osztály ment, akkor díszlépéssel adtunk tiszteletet elődeinknek. A márványtalapzat oldalán: "Gloria et honore coronasti eos, Domine", azaz "Dicsőséggel és tisztelettel koronáztad őket, Uram" zsoltárvers olvasható, egy-egy oldalára pedig az első világháború diák hősi halottjainak, illetve a második világháború hőseinek és áldozatainak a neve van rávésve. A Premontrei Diákszövetség állíttatta és gondozza napjainkban is.

Az új gimnázium bejárata mellett márványtábla hirdeti, hogy "A gimnázium épületét tervezte Rauscher Miksa – kivitelezte 1894-ben Wälder Alajos". A kapun belépve ismét az egykori premontrei diák, Pehm József, azaz Mindszenty József bíboros, hercegprímás, érsek emlékét őrző táblát láthatunk, felette pedig egy másikon ez a szöveg olvasható: "Az önkényuralom 1948-ban elhallgattatta, de 46 év után újra indul a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium – emlékeztetőül: 1994. szeptember 3-án a 45 éves találkozójukat tartó öregdiákok". Folytatva a gimnázium történetét, két táblát láthatunk a folyosón a következő feliratokkal:

"Építtette 1894-ik évben
Dr. Kunc Adolf Prelátus és Prépost
Kormányzása alatt
Csorna-premontrei kanonok Rendje
Vasvármegye közönségének
és
Szombathely rend. tan. Városának
hozzájárulásával
1894."

"Palotát emeltünk a tudománynak.
Templomot Isten dicsőségére
és a Haza javára.
100 éves
A Premontrei Rendi
Szent Norbert Gimnázium épülete
'Ecce vivimus'
1994.
Csornai Prépostság,
Szombathelyi Premontrei Diákszövetség"

A két vörös márványtábla felirata összefoglalja a Kezdet és az Újrakezdés történetét.

Mielőtt tovább folytatnánk a gimnáziumban lévő emléktáblák felsorolását, térjünk vissza magára Kunc Adolfra, hiszen neki köszönheti a rend, a város és a kultúra ezt az épületet. Az 1894/95. évi értesítőben Kárpáti Kelemen számol be a felavatási ünnepségről: "A főgimnázium történetének egyik legfényesebb eseményét képezi a Dr. Kunc Adolf prelátus és prépost kormányzása alatt a csornai Premontrei Kanonokok rendje által Vasvármegye törvényhatóságának és Szombathely rendezett tanácsú város hozzájárulásával épített új palotának felszentelési és megnyitó ünnepsége 1894. szeptember 18-án". Így nevezi a ma is imponáló épületet. A magyar kultúra ünnepén – ez a címe a beszámolónak – megjelent br. Eötvös Loránd vallás- és közoktatási miniszter, a megye és a város vezetői. A megáldást Hidasy Kornél püspök végezte. Az ünnepélyt Kunc Adolf prépost nyitotta meg ezekkel a szavakkal: "Palotát emeltünk a tudománynak, de ez csak úgy lesz a tanítás és nevelés valódi szentélye, hogyha a tanárok és a tanítványok együtt lelkesednek a legszebb eszmékért. Mivel azonban minden emberi törekvés hiú és céltalan, ha azt Isten áldása nem kíséri, ezért mi elsősorban az Ég áldását kértük". Majd e szavakkal mondott köszönetet a megyéspüspöknek: "Legyen jutalma a mi őszinte hálánk, és ezen épület falai közt majd a századokon át nevelkedő nemzedék ki nem haló vallásos érzülete!". – Vajon mennyire valósult meg ezen óhaja, ha az elmúlt negyven évre gondolunk?! – A kultuszminiszter is az Isten- és hazaszeretet templomának, valamint az ország legkiválóbb gimnáziumának nevezte a szombathelyit. Buzdította az ifjúságot, hogy itt tudományt, vallást és erkölcsöt tanuljon, mert ezek nélkül nincs boldogság a földön. Kőfalvi Vidor igazgató visszatekintett a város közművelődési intézményeire, az áldott emlékű Szily János püspökre, aki a líceum megalapítását indítványozta, majd a gimnázium kezdetére, amikor ferences atyák tanítottak. Ezt már azzal lehet kiegészíteni, hogy a nyolcosztályos főgimnázium a líceum két évfolyamának az addig hatosztályos középiskolához csatolásával jött létre. Ezt írta elő a II. Ratio Educationis és az Entwurf tanügyi reformja.

Kunc Adolf amellett, hogy kísérletező tudós tanár volt – például a távközlés területén a telefonnal, a csillagos ég vizsgálatával, a Gothárd Jenővel készített csillagvizsgálóval –, történész is volt. Ezért vállalta a város történetének megírását ezzel a címmel: Szombathely – Savaria rend. tanácsú város monographiája. Műve előszavában a vállalkozás okáról így vall: "Igénytelenségemnek jutott az a szerencse, hogy azon városnak rövid történelmi vázlatát és jelen életét leírjam, melyet, mint gyermek már megszerettem, s melyet, mint férfiú polgárainak minden nemes és jóért tettekben nyilvánuló lelkesedéséért becsülni tanultam". Ezt a könyvet Kárpáti Kelemen fejezte be. Zárószavában így vall mindkettőjük Szombathelyhez való ragaszkodásáról: "Kunc Adolf prépostot a város iránt érzett szeretete nem feledtette el a nagylelkűen magára vállalt kötelezettségéről, ezért fordult figyelme csekélységem felé, aki ebben csak megtiszteltetést láttam, és azt a reményt fűztem hozzá, hogy szerény tehetségemmel talán tehetek némi szolgálatot annak a városnak, amelyhez a legmelegebb és legigazibb szeretettel ragaszkodom".

Kárpáti Kelemen is sok mindent tett a város érdekében. Fellendítette a Lipp Vilmos által alapított Vasmegyei Régészeti Egylet életét, annak évkönyveiben közölte régészeti kutatásainak eredményeit. Kárpáti alapította a Vasvármegyei Kultúregyesületet, a múzeum-palotát is az ő kezdeményezésére építették, és ő látta el gazdag régészeti és néprajzi anyaggal. Összegyűjtötte ugyanis Vas vármegye lakóinak szokásait, és azokat a tárgyakat, amelyekkel megalapozta a múzeum néprajzi gyűjteményét. Diákjait is gyakran magával vitte a múzeumba, hogy lássák azt a kort, amelyről tanulnak. Alapító elnöke volt a Városi Szépítő Egyletnek. Nyugdíjba vonulása után utolsó éveit Türjén töltötte, ott is halt meg, de szeretett városában, Szombathelyen temették el. Sírja a Szent Márton utcai régi temetőben van. Az ő nekrológjából idézem az egész életét jellemző sorokat és kapcsolatát Szombathellyel: "A mindenség szinte megmérhetetlen nagyságú embererdejéből 1923. február 21-én egy életerős magyar tölgy múlt ki: Kárpáti Kelemen premontei kanonok, volt székesfehérvári Tankerületi Királyi Főigazgató személyében. Impozáns megjelenésű és mélységes tudású férfiú, tipikus vasi magyar – civis Savariensis – volt".

Hadd folytassam a beszámolót Szombathely és a premontreiek kapcsolatáról a már említett Dr. Lipp Vilmossal, aki a márványtábla szerint régész volt, és 1835–1888 között élt. A régészet iránti érdeklődését Rómer Flóris keltette fel, amikor a neves bencés tudós Szombathelyen többször is megfordult, és később már együtt kutatták Savaria és Pannonia római kori emlékeit. S hogy a sok-sok leletet, amelyet Szombathelyen és vidékén talált, elhelyezhesse a múzeumban, a régiségtárnak őre lett, és megalapította a Régészeti Egyletet, amelynek Évkönyveiben nem csak hűségesen beszámolt leleteiről, hanem azok első számában összefoglalta a műemlékvédelem mindenkor érvényes szabályait: "A kutatás célja az ó- és középkori régiségeket összegyűjteni, a pusztulástól megőrizni, a tudomány számára rendelkezésre bocsátani, és egy régiségtárban a nagyközönség számára is megismerhetővé tenni". A nemrég elkészült, az egykori szőlősi városrészben álló épületet róla nevezték el, emléktábláját én áldottam meg. Amikor Keszthelyen volt tanár, a város és vidékének avar- és honfoglaláskori maradványait is ő tárta fel.

Időrendben igazában előbb kellett volna megemlékezni Edelmann Sebőről, aki 1853. június 21-én született Győrött, de vele együtt ismét visszatérünk Kunc Adolfhoz, mert jó barátok voltak, s hat éven át együtt végezték a fizikai kísérletezéseket a szombathelyi premontrei gimnáziumban, amelynek diákja, majd tanára és igazgatója lett. Ő is bevonta kísérletezéseibe diákjait, így szerettette meg velük a fizikát. Továbbfejlesztette és országos hírűvé tette a fizikai szertárat. Tudományos értekezései jelentek meg a Gimnáziumi Értesítőben, mint pl.: A Fényírás-ról (Photographia), de a matematika tárgykörében is. S hogy mit tett Szombathely társadalma, ipara fellendítése érdekében, azt alig lehet felsorolni. Az 1905. évi Értesítőben ezeket olvashatjuk róla: "Vas megye bizottságának választmányi tagja, városi képviselő, a csillagászati egylet elnöke, vezetője a meteorológiai állomásnak, a szombathelyi olvasókörben mozdonyt népszerűsítő előadásokat tartott, tagja a kazánfűtő és gépkezelő vizsgálóbizottságnak" – méltán, hiszen szinte szerelmese volt a gőzmozdonyoknak és kazánoknak, egész életében azok fejlesztésén dolgozott.

Ma már természetes, hogy egy városban éjjel-nappal világos van, de nem így volt a XIX. században. Szombathely az elsők közt volt, ahol gázlámpák világítottak. Edelmann Sebő elnöke volt a szombathelyi légszeszvilágítási társaságnak, majd az Elektromos Művek megalakításában is nagy része volt. Nem is felejtették el érdemeit az ikervári erőművel kapcsolatban: az 1908/1909. évi Értesítőben azt olvassuk, hogy "a VIII. osztály tanulói, Steiner Miklós és Simonffy Jenő tanárok vezetésével Ikervárra rándultak ki, hogy az elektromos energiaátvitel gyakorlati megvalósítását lássák. Sárvárig vasúton, onnan gyalog mentek az ikervári turbinához, megtekintették annak berendezését, a turbinák szerkezetét és működését, a generátorokat, az áramkör feszültségének szabályozását és a villámhárító berendezést".

Úgy gondolom, hogy ez utóbbi nevek említésével már abba a korba jutottunk el, amelynek kiváló tanárait ismerhették a legidősebb egykori diákok. A 200 éves jubileumra kiadott Évkönyvben Heigl István tanár tisztelettel emlékezik meg Steiner Miklós igazgatóról, később prépost-prelátusról, aki szintén a diákok bevonásának híve volt a kísérletezésekbe. Ugyancsak elismeréssel ír Molnár Szaniszló fizikus tanárról és Simonffy Jenő igazgatóról, aki korának nagy tudományos felfedezését ismertette meg a tanulókkal és szüleikkel az 1932/1933. évi Értesítőben: Az atomelmélet fejlődése címmel. Ő volt a csornai premontrei rend prépost-prelátusa, amikor hazánkban, 1950-ben a szerzetesrendek működését betiltották. A győri megyéspüspök fogadta be, és az egyházmegyei könyvtárban munkálkodva halt meg hirtelenül 1954. szeptember 13-án. Bizonyos vagyok abban, hogy még több kiváló tanárról kellene megemlékeznünk, akik a tudomány és a város fejlődése érdekében sokat tettek, és akikkel iskolánk államosítása után oly méltatlanul bántak el. Dr. Kövér Fidél doktori disszertációja: A Hanság földrajza, 1930., féltve őrzött kincse a hazai földrajztudománynak, mert ma már csak ebből állapítható meg, hogy milyen is volt hazánk e különös, mocsaras-lápos tája. Dr. Iharos Alfonz a mikroszkopikus nagyságú ún. medveállatkák több törzsét és alfaját fedezte fel, amelyeket a tudósvilág róla nevezett el. Sorolhatnám tovább egykori tanáraink nevét, bár nem volt mindegyik egyformán tudós-tanár és nevelő, de ami hiányzott egyikükből vagy másikukból, azt pótolta a "gimnázium szelleme", az a követelmény a diákokhoz, hogy ebben az iskolában mindenkinek tanulni és tudni kellett, mert mindent alaposan megmagyaráztak, és következetesen számon is kértek tőlünk. Amikor 1947. szeptember 7-én Mindszenty bíboros, esztergomi érsek, a gimnázium egykori diákja a Fő téren a Mária Napok alkalmával ünnepi beszédet tartott, így nyilatkozott: Szigorú volt a régi iskola, Isten áldja meg a szigoráért!. Már szó volt őróla, hogy a kapuszínben márványtábla őrzi emlékét, sőt egy mozaik kép is a földszinti folyosón.

Itt több emléktábla van, de mielőtt ezeket felsorolnánk, nem feledkezhetünk el a kapu feletti kő-reliefről, amely Rumi Rajki István alkotása, és Szent Norbertet, a Premontrei Rend alapítóját ábrázolja az akkori diákok körében. Bár ez anakronisztikus, de hűen mutatja iskolánk eucharisztikus szellemét. Ennek bizonyítéka a Bartal-kápolna, amelyet egykori osztálya kívánt róla elnevezni, és ahol az osztály-misék vannak. Ezen a folyosón mártírok emléktáblái is találhatóak. Brenner János, akit 1957 decemberében hivatása teljesítése közben meggyilkoltak, szintén gimnáziumunk diákja volt. Nagyapja, Brenner Tóbiás a város polgármestere volt.

Egy másik emléktábla az Auschwitzban meggyilkolt, vagy sokat szenvedett tizenhat zsidó származású diáktársunk emlékére készült. Felavatását 2014. április 13-án végeztem el. Ez alkalommal több, a Holocaust-tal kapcsolatos és az áldozatok emlékét őrző beszéd is elhangzott. De nem csak a nácizmus, hanem a kommunizmus áldozatai is ott vannak megörökítve: "Éltek és meghaltak a hazáért – Gyimesi Szilárd – Matók Leó – Woppel Gyula". 1951-ben végezték ki őket.

Az 1848/49. évi szabadságharc mártírjai lettek azok a hős tábornokok, akikről az Aradi Emlékfal szól. A Jubileumi Emlékkönyvben Horváth János, volt iskolatársam ezeket írja: "A kör alakú domborművek eredetileg Zala György Aradon felállított Szabadságszobrán lévő 13 kivégzett tábornok bronzba öntött arcmásának öntőformái voltak. Az öntőformákat gróf Andrássy Ilona, gróf Batthyány Lajos – a kivégzett miniszterelnök – unokájának a felesége adományozta a gimnáziumnak, ahol fia, a későbbi festőművész, gróf Batthyány Gyula tanult. A grófnő modellt ült egy róla készülő szoborhoz, amikor a művésznél felfedezte, és az iskola számára megszerezte az öntőformákat. Az iskola keretbe foglaltatta, és méltó helyre (a 2. emeleti lépcsőfordulóba) állította a hősök arcmásait, hogy soha ne merüljön feledésbe hazaszeretetük, bátorságuk, állhatatos, kötelességtudatos jellemük. Az emlékfalat a vértanúk halálának 50. évfordulóján, 1899. október 6-án megtartott gyászünnepség keretében avatta fel a gimnázium akkori igazgatója, Dr. Edelmann Sebő, az ünnepi beszédet pedig Dr. Markovits Arnold történelemtanár tartotta".

A gimnázium folyosóin láthatók még érettségi tablók, köztük az 1948-ban érettségizetteké is, amelyet már nem vihettünk be, mert az államosításkor lepecsételték a gimnáziumot, szerencsére így megmaradt, a többi már csak a régi tablók kicsinyített mása egyegy keretbe foglalva. A mozaikképek közül, amelyet a diákok készítettek, kiemelem az angyalos országcímert, körülötte az egykori vármegyék címereivel.

Még egy emléktábla látható a második emeleten: Detre László akadémikus (1906–1974), minden idők egyik legnagyobb, enciklopédikus tudású, szombathelyi születésű magyar csillagászáé, aki 1924-ben érettségizett gimnáziumunkban. Ezek a márványtáblák – úgy gondolom – nem csak gimnáziumunkról, hanem szinte hazánk egész történetéről szólnak hozzánk, városunk minden lakójához és diákjához.

Ezek után gimnáziumunk újraindulásáról kell megemlékezni, hiszen csak azt lehet újra kezdeni, ami már egyszer megkezdődött 1808-ban. 1948-ban elvették a rendtől, 1994-ben pedig visszakaptuk.

A GIMNÁZIUM ÉS A RENDHÁZ ÁLLAMOSÍTÁSA

A II. világháborúval kell kezdenem, mert 1944 októberében gimnáziumunk épületét katonai kórház számára lefoglalták. Akkor még az ún. városi bérházban laktunk, a Fő tér saroképületében, amelyet 1945. március 4-én, éppen 70 éve, hogy lebombáztak, s lakásunk elpusztult. Amikor láttam, hogy a gimnázium utcai kapuján át katonai mentőautók mennek be, mindjárt tudtam, hogy másnap már nem lesz tanítás. A háború végével, májusban a rendházban tanítottak minket, így nem veszítettünk tanévet. Szeptemberben pedig már a kiürített épületben kezdhettük a következő osztályt, én az ötödiket. Emlékezetes maradt számomra, hogy a gimnázium udvarán Katolikus Ifjúsági Napot rendeztek 1945. október 14-én. Megvan az a Hitvallás-szöveg, amit együtt, erős hangon mondtunk el. Kovács Sándor megyéspüspök úr buzdított minket a keresztény életre, tanúságtételre. De minden hiábavaló volt, mert a teljes hatalomra törekvő kommunista párt kivette az egyház kezéből az ifjúságot, feloszlatta a cserkészetet és a többi vallásos egyesületet. Az államosítást a Parlament 1948. június 16-án egyhangúlag megszavazta, majd pedig volt merszük arra, hogy utána a Himnuszt elénekeljék. Egy valaki nem állt fel erre a szégyen-gyalázatra, Schlachta Margit, a Keresztény Női Tábor képviselője, akit el is tiltottak az Országgyűlésben való részvételtől. Akkor keletkezett az a mondás: "Egyetlen férfi van a Parlamentben, az is nő!".

Mielőtt az államosítás megtörtént volna, a katolikus és a többi egyház vezetői, püspökei, papjai és hívei szinte mindent megtettek, hogy ezt megakadályozzák. Mi készültünk az érettségire, nem is tudtuk, hogy mi zajlik a háttérben, ezért szeretnék a továbbiakban arról írni, hogy mit tett a katolikus egyház az iskolái, a tanítórendek munkájának megmentése érdekében. Írom ezeket a Csornai Premontrei Prépostság Levéltárában megmaradt Préposti Hivatal ügyiratai alapján. A Katolikus Tanügyi Főhatóság értesítést küldött a Fenntartóknak arról az értekezletről, amelyet a "Bíboros, Hercegprímás Úr Őeminenciája méltóztatott összehívni a budai prímási palotába 1948. március 17-re". Ezt megkapta a "Méltóságos és Főtisztelendő Simonffy Jenő prépost Úr" is. A tárgysorozatban első helyen szerepel: "Küzdelem az iskoláért". Az értekezlet Jegyzőkönyve szerint a kommunista behatolás ellen létrehozzák az Országos Katolikus Diákszövetséget és a szülői munkaközösségeket. Ez utóbbiról úgy emlékeznek meg, hogy a szülők "ragaszkodásukkal ostromolják" az egyházi főhatóságokat, tegyenek meg mindent az iskolák fennmaradásáért, gyermekeik érdekében. A Préposti Hivatal aktái közt megtalálható a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének köszönete azért a Körlevélért, amit Pünkösdvasárnap minden templomban felolvastak: "Csak a szülők – isteni és erkölcsi jogon – dönthetnek gyermekeik nevelése terén, s nem az állam!". De a szülők írnak Ortutay Gyula miniszternek is, emlékeztetik arra, hogy "ifjú éveiben az egyház szeretettel állt oldala mellett", vagyis segítette pályáján. Azóta tudjuk, hogy bár kisgazdapárti volt, de titkos kommunista párttag is, aki mindenben kiszolgálta őket. Jellemző kétszínű magatartására, hogy a tanítórendek képviselőit budai lakására hívta bizalmas megbeszélésre. Sárközy Pál, a pannonhalmi főapát helyettese válaszolt a meghívásra: "A Püspöki Konferencia állásfoglalása után nem áll módunkban a megbeszélésen való részvétel". Mindszenty József bíboros, prímás értesítést küldött a tanítórendek vezetőinek, ami szigorú és egyben megértő is volt: "Egyházmegyés pap, szerzetes, szerzetesnő az esetleg most államosításra kerülő iskolákban igazgatói, tanári, tanítói állást nem vállalhat". Viszont a világi tanároktól csak annyit kér, hogy ha családi okból maradni akarnak, akkor ne feledkezzenek el az egyházhoz és a lelkiismeretükhöz való hűségről.

Érettségi bizonyítványomat már csak az udvaron vehettem át, mert az épületet lepecsételték, az államosított gimnáziumunkba sem a tanárok, sem az érettségizett diákok nem léphettek be. Ennek csak egy haszna lett: érettségi tablónk így megmaradt, és az újraindulás után az igazgatói iroda bejáratánál elhelyezhettük.

Már említettem, hogy a gimnázium és a rendház összetartoznak. Ezért most arról kell írnom, hogyan történt annak az épületnek az államosítása, amelyben tanáraink laktak. Az akkori rendeletek még kímélték a rendházakat, azért azt a "jogcímet" találták ki, hogy abban internátus működött, s ezért azt államosíthatják. Ez ellen Schmidt József házfőnök tiltakozott, mondván, hogy nem volt ott internátus, csupán néhány "kosztos diákot" fogadtak be, akik eddig a városban laktak családoknál. Ők nem pénzzel, hanem terménnyel fizettek a lakásért és ellátásért, amiből a háború utáni ínséges időkben a tanárok is részesülhettek. A Tankerületi Főigazgatóság és a premontreiek között több tárgyalás, sőt éles vita volt. A "véletlen" úgy hozta, hogy a vita közben megjelent a Szombathelyen jól ismert Schöntag fuvarozó cég alkalmazottja, és azt kérdezte, hogy másnap mikor és hány kocsival jöhetnek a rendházba. Így derült ki, hogy arra az elhatározásra jutottak, mi szerint a Szőllős városrészben lévő egykori kastélyba telepítik ki a tanárokat bútoraikkal együtt. Ehhez csak azt a szomorú emlékemet fűzöm, hogy ugyanennek a fuvarozó cégnek a lovai és kocsijai vitték a gettóból a város zsidó polgárait, főleg betegeket és öregeket a teherpályaudvarra, amikor deportálták őket.

Kovács Sándor megyéspüspök telefonon és levélben is tiltakozott a törvényellenes államosítás ellen Ortutaynál, Simonffy Jenő prépost pedig néhány rendtársával személyesen is. Végül a miniszter úgy határozott, hogy az utcai frontot államosítják, ott létesítenek szakiskolát és kollégiumot, az udvari szárnyat pedig meghagyják a premontreieknek. De ott is csak rövid ideig maradhattak, mert 1950. június 19-én éjjel teherautón elszállították a rendtagokat Egerbe, ahol nem tudom, hogy hol helyezték el őket, mert akkor már a Préposti Hivatal nem működött. Egyébként az egész akciót "áttelepítésnek", és nem internálásnak nevezték. De tovább is deportálhatták volna őket, ha a Püspöki Kar nem írja alá a Megállapodást, amelyben elismeri a népi demokráciát. Ezután a szerzeteseket elengedték, mehettek, ahova tudtak. A papokat a püspökök igyekeztek lelkipásztori munkában alkalmazni.

PREMONTREI ÚJJÁÉLEDÉS A SZOMBATHELYI GIMNÁZIUMBAN ÉS A RENDHÁZBAN

Amikor rendtársaim 1990. június 12-én prépost-prelátusuknak megválasztottak, mindjárt megkezdtem a rendi élet és működés számára szükséges épületek visszaigénylését Csornán, Szombathelyen, Keszthelyen és Türjén. Alapítónk, Szent Norbert példája és akarata szerint lelkipásztorkodó szerzetesrend lettünk. Ilyen értelemben a tanítás és nevelés keresztény szellemben az ifjúság pasztorálásának számít. Az épületek visszaszerzése bizony nem volt könnyű, mivel ezek más funkciót kaptak, a bennük lévő intézményeket vagy lakókat az önkormányzatoknak el kellett helyezniük. Így történt ez a szombathelyi rendházunkkal kapcsolatban. A lakók elhelyezésében nagy segítséget nyújtott nekünk Kaczmarski János jegyző úr. Igyekezett mindenkit megfelelő lakásban elhelyezni. 1995-ben már üres volt a rendház, ahová a gimnáziumban tanító fiatal rendtársak beköltözhettek, és én is a préposti lakrészbe. A ház renoválásához segítséget kaptunk az önkormányzattól is.

Nehezebben ment a gimnázium épületének visszaszerzése, hiszen abban a kiváló Nagy Lajos Gimnázium működött az államosítás után. Az egykori premontrei diákok sürgettek, hogy mielőbb kérjük vissza, és indítsuk el az épületben a premontrei tanítást és nevelést. Újra megalakították a Szombathelyi Premontrei Diákszövetséget, melynek első gyűlése 1989. május 27-én volt a díszteremben.

1991. május 25-én a Premontrei Diákszövetség ünnepi gyűlést tartott, amely a Székesegyházban kezdődött püspöki szentmisével, majd folytatódott a Hősök szobra, az I. és II. világháborús emlékmű megáldásával. Renoválása a Nagy Lajos Gimnázium és a Diákszövetség érdeme. Ezen részt vehettek még az egykori és életben lévő tanárok is: dr. Szalay Albin, dr. Kövér Fidél és Mester Alderik.

Sok tárgyalásra volt szükség az Önkormányzattal és a Nagy Lajos Gimnáziummal, hogyan oldjuk meg az újrainduló premontrei gimnázium problémáját: a régi épületben, vagy új helyen. Mi természetesen a Kunc Adolf által építtetett gimnáziumunkhoz ragaszkodtunk. A szombathelyi városházán a polgármestertől azt is meg kellett hallanom: "Kár lenne a jó hírű Nagy Lajos Gimnáziumért, ha siettetnénk az átvételt" – ő ugyanis csak 1996-ra gondolt, de akkor is csak abban az esetben, ha megfelelő helyet és kárpótlást kapnak. A felvetett problémára ezt válaszoltam: "Polgármester úr, csak nem félti városát a nagy múltú premontrei rendtől?!". Erre ő elnézést kért, hogy ő sem így gondolta.

Nagy segítségemre volt az önkormányzattal és a tanárokkal való tárgyalások alkalmával dr. Konkoly István megyéspüspök úr is, aki szintén azt akarta, hogy mielőbb legyen egyházmegyéjében katolikus középiskola. A püspök úr meghívta a tanári kart a püspökvárba, bemutatta annak értékeit. 1993. március 4-én, a szombathelyi nagy bombázás 48-adik évfordulóján folytatódott a tárgyalás, amikor is a püspök úr határozott hangon fejezte ki nemtetszését, mivel gimnáziumunk ügye nem halad előre. Én az 1991. évi XXXII. sz. törvénycikkre hivatkoztam, mely szerint könnyebb az egyházi épületek átadása, ha az egyház a funkciót is vállalja. A tanároktól a szaktudás mellett a keresztény értékek tiszteletben tartását kívánjuk meg. Ha az átvétel nem megy, akkor is szeretnénk a következő tanévben legalább egy osztályt indítani. A polgármester bejelentette, hogy lakossági fórumot tervez, hogy azon vitassuk meg: szükség van-e még egy gimnáziumra Szombathelyen. Én nagyon kértem, hogy álljon el ettől a tervtől. Számítottam ugyanis arra, hogy néhány öregdiák "harciasan" fogalmazza meg igényeinket, ami így is történt. Március 25-én a nagypréposti házban folytatódott a tárgyalás, amelyen a tanári karból is többen részt vettek. Nagyon felkészültünk erre. A püspök úr összefoglalta a katolikus egyház jogát az oktatásban és a nevelésben. A polgármester úr pedig felajánlotta a Dózsa György utcai iskola épületét, hogy abban kezdjük el a tanítást. Ezt azonban a püspök úr és én is "méltatlan megoldásnak" tartottuk, mire ő visszavonta ajánlatát.

Nagy öröm volt számomra, amikor július 1-jén a Városi Közgyűlés megszavazta, hogy a Premontrei Gimnázium 1994 szeptemberében elindulhat a Nagy Lajos Gimnáziummal közös épületben. Békességben együtt éltünk egy évig. Karáth Lászlót kértem fel, hogy gimnáziumunk igazgatója legyen. Ez év januárjában olyan sokan jelentkeztek felvételi hirdetésünkre, hogy az önkormányzat belenyugvásával három párhuzamos osztállyal indulhattunk. Talán ennek hatására a Nagy Lajos Gimnázium vonult ki a Dózsa György utcai épületbe. Felejthetetlen marad számomra, hogy az épület felépítésének 100- adik évfordulóján már a Premontrei Diákszövetség által adományozott kék-fehér zászló alatt indulhattunk a gimnáziumból a Székesegyházba, hogy 46 évi szünet után megtarthassuk az első "Veni Sancte"-t. A koncelebrációs mise után a gimnázium dísztermében megnyitottuk a premontrei tanévet. Azóta már öt érettségi tabló függ a régi, de kívül-belül felújított és modernizált gimnázium folyosójának falán.

Mindnyájan "a múltból élünk a jelenben, a jövőért". A múltról, a kezdetről és az újrakezdésről már beszéltünk, a jelenről pedig csak annyit, hogy jól működik gimnáziumunk, elegendő létszámmal, kisebb-nagyobb nehézségekkel, de eredményesen, amit az Évkönyvek bizonyítanak. Igazgatója Véghné Busics Hilda. A tanári karban jelenleg öt fiatal premontrei tanít hittant: Szár Gyula Gergely, Száraz Kristian Dávid, Heiter Róbert Gottfried és Hancz Gábor Tamás, aki történelmet is ad elő. A legfontosabb, hogy sok jó, szorgalmas leány és fiú tanul nyugodt légkörben. Fazakas Zoltán Márton kormányzó-perjel is volt több éven át osztályfőnök és hittanár, jelenleg mint a Csornai Premontrei Prépostság vezetője gondoskodik a gimnáziumról és a rendházról.

S milyen lesz gimnáziumunk jövője? "Deus videt et providet!". Ez igaz, de szeretném mindenki figyelmét felhívni Ferenc pápa szavaira, amelyek a jelenre és a jövőre egyaránt vonatkoznak: "A katolikus iskolákban a nevelőnek mindenekelőtt jól képzettnek, felkészültnek kell lennie, ugyanakkor végtelenül emberségesnek, s olyan pedagógiai stílusban kell a fiatalok közt forgolódnia, hogy előmozdítsa emberi és lelki fejlődésüket. A fiataloknak szükségük van arra, hogy magas színvonalú oktatásban, valamint olyan értékrendben részesüljenek, amelyet nemcsak hirdetnek nekik, hanem erről tanúságot is tesznek előttük!". (A Katolikus Nevelésügyi Kongregáció tagjai a pápánál 2014. február 13-án, közli az Osservatore Romano) Ha ez így lesz, akkor reméljük, hogy nem szakad meg az a kapcsolat a város és a premontreiek között, ami 1808-ban kezdődött, 1948-ban megszakadt, és újra kezdődött 1994-ben, amelynek huszadik évfordulóját ünnepeltük 2014. október 8-án hálás szívvel és lélekkel a Gondviselő Isten iránt.

IRODALOM, FORRÁSOK

Csornai Préposti Hivatal ügyiratai 1948–1950. Levéltár Csorna.
Előadásaim kéziratban Lipp Vilmosról, Kárpáti Kelemenről, Kunc Adolfról
FARKAS Gellért: A fizikai szertár fejlesztésének története s szertárunk mai állapota. Uo.
GÉFIN Gyula dr.: A Csornai Premontrei Kanonok Rend Székháza. In: Vasi Szemle 1938. / 1–2.
HARGITAI Sándor: A fizikatanítás kétszáz éves útja iskolánkban. In: A Nagy Lajos Gimnázium Jubileumi Évkönyve. 1972.
HEIGL István: A természettudományok oktatásának elvi kérdése – iskolai hagyományai. Uo.
Dr. HORVÁTH Lóránt Ödön: "Ecce vivimus!" Dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát ny. csornai prépost-prelátus visszaemlékezései 1988–2012.
     Premontrei Rend Szombathelyi Rendháza, Szombathely, 2012.
KARÁTH László: Emlékezés Edelmann Sebő igazgatóra. In: Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium Évkönyve. 1996.
Kunc Adolf emlékére. Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmából. Szerkesztette: HORVÁTH József és
     MOLNÁR László. Szombathelyi Premontrei Diákszövetség, Szombathely. 1993.
Szenczy Imre emlékezete. Szerkesztők: BALOGH Lajos, KÖBÖLKUTI Katalin. 1999.
A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Jubileumi Évkönyve. Szerkesztette: KŐVÁRI Ferenc. 1972.
A Szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium Jubileumi Emlékkönyve. Az újraindulás 20. évfordulójára. Szerkesztők: HORVÁTH Krisztina,
     SZAKÁLY Szilvia, VÉGHNÉ BUSICS Hilda. 2014.
Szombathelyi Tudós Tanárok 1–3. Szerkesztő: KÖBÖLKUTI Katalin. Szombathely, 1998., 2002., 2006.
Tudós tanárok – tanár tudósok. Szerk.: HORVÁTH József és MOLNÁR László. Szombathely, 1999.