NÉMETH BALÁZS: EGY FIATALEMBER A HÁBORÚ ZŰRZAVARÁBAN

Bár mostanában a Nagy Háború centenáriumára és így a háború valamennyi részvevőjére, túlélőkre, hősi halottainkra emlékezünk, a második világégés is sok-sok áldozatot, fiatal életet követelt. egy volt ezek közül a Borsos Lajosé is.^* A Nagy Háború utolsó évében, 1918. április 9-én született Döröskén. Édesapja, az idősebb Borsos Lajos végigszolgálta az I. világháborút, őrmesteri rendfokozatban szerelt le. Katonai szolgálata elismeréseképpen többször kitüntették, kiérdemelte többek között a Koronás Ezüst Érdemkeresztet és a Bronz Vitézségi Érmet is. A háború után egyik alapítója és első parancsnoka volt az 1921-ben létrehozott Döröskei Önkéntes Tűzoltó Egyletnek.

A fiatalabb Borsos Lajos életének első időszakát szülőfalujában töltötte, fordulópontot a későbbi katonai szolgálat jelentett számára. Kötelező katonai szolgálatát 1939. október 5-én kezdte meg Budapesten. A zsoldkönyve szerint 173 cm magas, barna hajú és barna szemű fiatalember 1940-ben részt vett az erdélyi bevonulásban, és ettől kezdve folyamatos katonai szolgálatot teljesített – előbb továbbszolgálóként, majd később hivatásos állományú tiszthelyettesként. Állományteste a korszak egyik elit fegyverneméhez, a gyorsfegyvernemhez tartozó m. kir. 1. honvéd gépkocsizó lövészezred 2. gépkocsizó lövészzászlóalj 1. százada volt. E zászlóaljban 1942-től együtt szolgált községbeli barátjával, nagyapámmal is, aki az ő közreműködése nyomán került e zászlóaljhoz. Észak-Erdély visszafoglalásáért kapta első kitüntetését, az Erdélyi Emlékérmet, melyet 1941. június 18-án adományoztak számára. A revíziós törekvések során az utolsó terület-visszafoglalásban, Délvidék Szent Koronához történő visszacsatolásában is részt vett. A hadműveletben részt vevők számára alapított Délvidéki Emlékérmet 1941. december 6-án nyerte el. Az év elején még tizedesi rendfokozatot viselt, de valamikor az év második felében címzetes szakaszvezetővé léptették elő.

A zászlóalj számára a következő nagy hadműveletet a később doni katasztrófa néven elhíresült kelet-oroszországi harcok jelentették. Jány Gusztáv vezérezredes, a m. kir. 2. honvéd hadsereg parancsnoka 1942. augusztus 7-ére feladatul tűzte az 1. páncéloshadosztály számára az urivi, majd később a korotojaki hídfő megtisztítását. Csatay Lajos altábornagy kérésére előbb Korotojaknál vetették be a hadosztályt, majd az Uriv elleni támadás augusztus 10-én hajnali 5 óra 30 perckor, félórás tüzérségi előkészítést követően indult meg. A 2. gépkocsizó lövészzászlóalj katonái kevés páncélos-támogatás mellett az urivi hídfőt védték. Az Urivot és Sztorozsevojét támadó csapatok gyalogsági tüzet kaptak oldalukba, valamint légitámadás is érte őket. A támadás és az időközben megszakadt híradó-összeköttetés zűrzavart okozott, melyet a célt tévesztett saját tüzérségi tűz is súlyosbított, ami végül a támadás kudarcát okozta.^1,2 Borsos Lajos ezen a napon, 1942. augusztus 10-én feltételezhetően éppen ebben a hídfőcsatában megsebesült.

Még ugyanebben az évben, az augusztusi hadiesemények során tanúsított magatartásáért érdemelte ki a Magyar Bronz Vitézségi Érmet, melyet az 1942. évi 48. számú honvédelmi közlöny személyügyi részében hirdettek ki. A kitüntetés adományozásáról elsőként kiállított igazolvány elveszett, ezért 1944 februárjában egy újabb, ezúttal ideiglenes igazolványt állítottak ki számára. A lakóhelye ebben az időszakban, 1942 júliusától 1944-ig bezárólag a Budapest XIII. kerület Aréna utca 49. szám alatt volt.

A doni összeomlás után 1943-ban továbbszolgálatot vállalt, majd úgy döntött, hogy életpályájául a hivatásos katonai szolgálatot választja. Ennek érdekében 1943-ban már a m. kir. Kinizsi Pál Honvéd Tiszthelyettesképző Iskola, közkeletű elnevezésével a "Jutas" növendéke. A jutasi iskolára már 1942-ben előjegyezték, de akkor a felvétele meghiúsult. Ebből az időszakból az utókor számára fennmaradt egy füzete, több feljegyzése, továbbá egy honvéd gyalogsági szabályzat, mely a birtokában volt. A képzés során egy alkalommal, 1943 áprilisában feladatként kapták a növendékek, hogy írjanak fogalmazást arról, hogy miért a katonai életpályát választották. Ebből a dokumentumból³ kapunk képet arról, hogy a katonai szolgálattól először bizony félt, de ahogy írja, "mikor az újonckiképzésnek vége volt, láttam, hogy nem köll félni a katonaélettől, mert láttam, hogy sok embert a katonaság tesz emberré. Hamarosan kaptam csillagot (őrvezetői előléptetés – N. B.) és kiképző lettem, nekem nagyon jó érzés volt mikor taníthattam a sok magyar fiút és elhatároztam, hogy katona maradok és szolgálom a hazát és tanítom azokat az embereket, akikre szüksége van a magyar hazámnak." Időközben az előző évi doni harcokért 1943. május 10-én a Tűzkereszt I. fokozatát egy sebesülési pánttal adományozták számára. A viselés jogosultságáról kiállított igazolvány hátoldalán szerepel az 1942. évi sebesülés ténye.

Utolsó rendfokozatába, hivatásos őrmesterré 1944. január 1-ei hatállyal léptették elő. Az előléptetés ténylegesen 1944. április 20-án történt, melyet a 88/18. számú zászlóalj-napiparancsban hirdettek ki. Így 1944. április 7-én még szakaszvezetőként érdemelte ki a Kis Honvéd Sportügyességi Jelvényt. Érdekesség, hogy a fennmaradt zsold-folyósítási szelvények szerint 1944 augusztusában a teljes havi zsoldja 231 pengőt tett ki (összehasonlításképpen egy budapesti cselédlány fizetése ebben az időszakban kb. 140 pengőre rúgott).

A háború végét Borsos Lajos már nem érhette meg, ugyanis a Balaton térségében megsebesült, mely sebesülését a győri m. kir. 519. sz. hadikórház sebészeti osztályán kezelték. A szüleit a kezelése során még azzal biztatta levélben, hogy karácsonyra haza tud menni, állapota azonban rosszabbodott, és végül nem sokkal karácsony előtt, életének 26. évében, 1944. december 16-án elhunyt. A család egy tévesen küldött távirat nyomán az állapotának rosszabbodásáról sem értesült, bajtársai sem küldtek értesítést családjának. Édesapja egy rokonságukhoz tartozó fiút kért meg 1945 elején, hogy kerékpáron eljutva Győrbe – polgári személyek ekkor vonaton már nem utazhattak – hozzon hírt fiukról. Ő azonban már későn érkezett, csak Borsos Lajos halálhíréről értesülhetett, és arról, hogy érkezésére már el is temették. A szülőknek mindkét fia hősi halált halt a háborúban. Sajnálatos módon a fiatal őrmester értéktárgyai (nyaklánca, órája és az általa nagyra becsült jutasi emlékgyűrűje, valamint pénzes erszénye) a kórházban eltűnt, az elhunyta után készült leltár sem tartalmazza a hiányzó értéktárgyakat. Édesapja ez irányú erőfeszítései ellenére sem kerültek meg. Így kevés emlékül zsoldkönyve, néhány feljegyzése és kitüntetés-igazolványai maradtak az utókorra.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani kedves rokonomnak, Benkő Kálmánnak, amiért rendelkezésemre bocsátotta és továbbőrzésre átadta nagybátyja általa őrzött és a fentiekben bemutatott relikviáit, valamint, amiért megosztotta velem bőséges helytörténeti ismereteit és családtörténeti emlékeit.

JEGYZETEK

* A családi neve eredetileg Borsós, a katonai anyakönyvi iratokba azonban már rövid ékezettel került be.

1 BABUCS Zoltán–MARUZS Roland: Ahol a hősök születnek. Az egri magyar királyi "Dobó István" 14. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, é. n. 30. old.

2 A doni hídfőcsatákról lásd bővebben: SZABÓ péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942–1943), Corvina, Budapest, 2001.

3 Borsos Lajos feljegyzései és füzete a m. kir. Kinizsi Pál Honvéd Tiszthelyettesképző Iskolából.


Az Erdélyi Emlékérem igazolványa	A Délvidéki Emlékérem igazolványa


A Kis Honvéd Sportügyességi Jelvény igazolványa	Borsos Lajos zsoldkönyvének első oldala


Kis Honvéd Sportügyességi Jelvény	Borsos Lajos rekonstruált kitüntetéssora a szerző gyűjteményéből (Magyar Bronz Vitézségi Érem, Tűzkereszt I. fokozata sebesülési pánttal, Erdélyi Emlékérem, Délvidéki Emlékérem)

*	A családi neve eredetileg Borsós, a katonai anyakönyvi iratokba azonban már rövid ékezettel került be.
1	BABUCS Zoltán–MARUZS Roland: Ahol a hősök születnek. Az egri magyar királyi "Dobó István" 14. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, é. n. 30. old.
2	A doni hídfőcsatákról lásd bővebben: SZABÓ péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942–1943), Corvina, Budapest, 2001.
3	Borsos Lajos feljegyzései és füzete a m. kir. Kinizsi Pál Honvéd Tiszthelyettesképző Iskolából.