BAJZIK ZSOLT

 

 

"...SÁRVÁRRA MEGYEK TÁBORBA"

GETTÓ, TOLONCHÁZ, INTERNÁLÓ- ÉS MENEKÜLTTÁBOR SÁRVÁRON

 

 

Sárvár történetében az oklevelek tanúsága szerint a XV. században találkozunk először izraelita vallásúak betelepülésével. A város azonban mindig idegenkedéssel fogadta beköltözésüket, így például 1760-ban csak négy zsidó család élt Sárváron. A városi tanács megtiltotta a betelepülésüket, de a Nádasdyaktól és a későbbi földesuraktól kapott engedély birtokában Vármelléken letelepedhettek.

A XVIII. század elején már külön hitközséget alkottak. Gettójukat a Vármelléken hozták létre, természetesen imaházuk, iskolájuk és temetőjük is itt volt. később, a városba való beköltözésük után is, a zsidó gyerekek jó ideig a vármelléki iskolába jártak át.

A XIX. században már nagyobb számú zsidóságra találhatunk adatokat. Létszámuk 1758-ban 30, 1781-ben 77, 1802-ben 81 főt tett ki. (Az adatok a vármelléken élő zsidóság számára vonatkoznak. 1844-től egy részük ténylegesen átköltözhetett a mezővárosba, mert a két helyen együttesen annyit tesznek ki, mint az előző években a Vármelléken.)

Az izraelita lakosság szaporodásának aránya – főleg az 1900-as évekre – folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, 1910-ben 657 főt számoltak össze. Az 1920-as évek lelassult számbeli növekedésének hátterében ott lehet a gazdasági válság és az antiszemita hangulat hatására történő kivándorlások.

Az 1920 és 1930 között eltelt időszakban a sárvári zsidó lakosság lélekszáma 790 főre (10,8 %) emelkedett – a megye városai közül csak Szombathelyen volt magasabb a számarányuk –, 1941-ben 780 fő volt. Az izraelita felekezet létszámbeli prosperálása összefüggésben volt gazdasági helyzetük megerősödésével.1

 

jegyzék

A sárvári internálótáborban 1944. július 1-én
felvett jegyzék (MNL VaML)

 

A sárvári anyahitközség 1805-ben 28 taggal alakult meg. Első templomát a bajor királyi uradalomtól bérelte, a második ugyancsak bérelt temploma az anyahitközségből kivált kongresszusi hitközség tulajdonába ment át. Az új templom 1882-ben a tagok önkéntes adakozásából épült. Az ötosztályos elemi népiskolát 1850-ben alapították, amely később Talmud Tórát is létesített. A hitközségnek volt Chevra Kadisája, Nér Tomid egylete, Nőegylete, Leányegylete és Malbis Arumim egyesülete. A sárvári izraelita anyakönyvi kerülethez 21 község tartozott, melynek lélekszáma az 1920-as években 568 fő, míg a családok száma 142 volt.

A kongresszusi hitközség 1880-ban alakult, és hamarosan Chevra Kadisát, elemi iskolát létesítettek. Ez utóbbi 1923-ban a tanulók csekély létszáma és az államsegély megvonása miatt kénytelen volt működését beszüntetni. 1922-ben báró Hatvany Béla támogatásával templomot2 építettek, amelyet 1945 után a hitközség eladott, s az épületet lebontották. 3 A hitközség kongresszusi jellegű, és a VIII. községkerülethez tartozott. Az 1920-as évek végére lélekszáma 190 fő, míg a családok száma 64 volt.4

Az 1930-as évek végétől a fokozatosan kényszerpályára került magyar politikai vezetés egyrészt a hazai szélsőjobboldal megerősödésének hatására, másrészt a náci Németország nyomására tovább korlátozta a zsidóság állampolgársági jogait.5 Az első zsidótörvény – 1938/XV. tc. – után az országos és a helyi sajtóban gyakran jelentek meg a zsidókat elmarasztaló, illetve negatív színben feltüntető cikkek. Ez történt akkor is, amikor 1938 végén haláleset bejelentésének elmulasztása miatt 50 pengő büntetésre ítélték a sárvári metszőt. Egy szombathelyi zsidó fiú fürdés közben meghalt, és a szállásadója, a sárvári zsidó hitközség metszője ezt nem jelentette az anyakönyvi hivatalnál, ezért megbüntették. 6

1938 májusában tárgyalta a győri ítélőtábla tanácsa a Sárvári Őrszem című röpirat két szerkesztőjének sajtó útján elkövetett, hitfelekezet elleni izgatási ügyét. A kifogásolt cikkek előző év októberében a következő címekkel jelentek meg: Beszéljünk őszintén!; Keserű riport a cukorgyárról; Jön a legpatinásabb film; A mellénk tömörült ifjúság.7 első fokon a törvényszék azzal az indokkal mentette fel a vádlottakat, hogy cikkeikben nem az egyetemes zsidóság ellen léptek fel, hanem csak a sárvári állapotokat tették szóvá. Helyi viszonylatban gazdasági harcot hirdettek az idegenből bevándorolt és Sárváron "nagy" vagyoni túlsúlyra szert tett zsidókkal szemben. Az ügyészi fellebbezés folytán került az ügy a tanács elé, akik szerint a vádlottak védekezésével szemben a cikkek minden kétséget kizáróan izgatási szándékkal íródtak, és általános zsidógyűlöletet szítottak. A vádlottak védekezése szerint a legutóbbi razzia alkalmával Sárváron 16 zsidónak nem volt rendben az állampolgársága, s ugyanennyinek találták gyanúsnak az iratait. A bíróság hosszú tanácskozás után megváltoztatta a törvényszék ítéletét, és bűnösnek mondta ki a vádlottakat, s egyenként egy hónapi fogházra ítélte őket, de az ítélet végrehajtását felfüggesztették. 8

Hamarosan atrocitásra is sor került, amikor 1938 végén az éjszakai órákban két ismeretlen az utcán megtámadta a sárvári hitközség pénztárosát. A segélykiáltásra többen is a helyszínre siettek, de csak a földön maradt áldozatot találták ott. A két ismeretlen faji kérdések miatt verte meg a pénztárost.9

 

könyvborító

A Sárvártól Sárvárig... című kötet borítója

 

Az 1939-es második zsidótörvény – 1939/IV. tc. – Sárváron sem maradt hatástalan, mivel nagyon lehangolta az ottani zsidóságot. Valóságos kivándorlási tömegszervezkedés indult meg a zsidó férfilakosság körében. Különösen fokozta az elutazási kedvet az a hír, hogy akik az angol hadseregben két évet eltöltenek, azok automatikusan megkapják az angol állampolgárságot.10

A kivándorlással párhuzamosan más településekről egyre több zsidó szeretett volna Sárváron letelepedni. 1939 januárjának végén a képviselőtestület ülésén az egyik felszólaló arra kérte a társait, hogy utasítsák vissza a zsidók tömeges, ilyen irányú beadványait. A vezetőjegyző elmondta, hogy a törvények alapján a városnak nincs lehetősége elzárkózni az illetőségi kérések elől. De ugyanezen a közgyűlésen a képviselőtestület "hálás megemlékezéssel vette tudomásul" a zsidó származású Hatvany család által – a néhai báró Hatvany Béla emlékére 100 000 pengős alapítványú – aggokháza építését.11

1939 februárjában a Vasvármegye című lapban jelenik meg egy cikk a zsidókérdéssel kapcsolatban. E szerint "mindinkább felszínre törő és végső elintézésre váró zsidókérdés Sárváron is egyre megdöbbentőbb jelenségekben mutatkozik meg."12 A zsidó kereskedők tartozásaikat árverés útján kezdték behajtani, amelyek száma ekkor hirtelen megnőtt. A cikkíró megállapítása szerint a sárvári zsidóság a legrövidebb időn belül készpénzre igyekezett váltani az adósságokat és az áruban fekvő vagyonukat. Ezenkívül feltűnő volt, hogy az év folyamán semmilyen nagyobb építkezést nem terveztek a városban. Az előző években ugyanis az építkezések zömét a zsidók végeztették, s ebben a bizonytalan légkörben elzárkóztak minden ingatlan befektetés elől.13

1939 márciusában a város egyik mulatójában kártyázó és biliárdozó zsidó fiatalok megverték a sárvári jobboldali eszmékért küzdő Boda Ferencet, aki a fajvédő Sárvári Őrszem című röpirat szerkesztője volt. Az eset híre még a reggeli órákban bejárta a várost, és több száz főnyi tömeg gyűlt össze a főszolgabíróság és a városháza között, hogy a kihallgatásról távozó zsidó fiatalokat meglincseljék. Ők azonban kerülő úton a zsidó iskolába menekültek. A nap folyamán még több helyen volt ismét csoportosulás, hogy a sárvári keresztény magyar társadalom elégtételt vegyen a zsidórészről történt kihívásért. A zsidó fiatalok azonban nem mutatkoztak, s így csak két esetben történt kisebb verekedés.14 Az esettel kapcsolatos bírósági tárgyalásra 1939 áprilisában került sor, melynek során a sértett azt vélelmezte, hogy "megtámadása csakis bosszú műve, amelyet civil korában mind az egyes lapok hasábjain, mind a Turul és a MOVE kebelében kifejtett."15 A két zsidó vádlottat könnyű testi sértés büntettében egyheti fogházra átváltható 21 pengő pénzbüntetésre ítélték.16

 

zsidó nők

Zsidó nők csoportja.
Fotó: Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár

 

1940 februárjában ismeretlen célú sárvári szervezkedésről tudósítottak a Vasvármegye című lapban. A helyi csendőrség megállapította, hogy több hónapja a sárvári zsidó fiatalok "titkos" összejöveteleket tartottak. A szervezkedés okai a nyomozás során sem tisztázódtak, ezért tilos egyesületi élet miatt indult közigazgatási eljárás a vezetők ellen. A hatóságok szerint a három gyanúsított a "magyarországi cionista szövetség egyik harci alakulata számára" toborozta a tagokat. ezért cionista szervezkedés gyanújával kerültek a járási büntetőbíró elé. A vádlottak szerint csak ártatlan kulturális összejöveteleket tartottak. céljuk az volt, hogy a sárvári zsidó fiatalokat héberül és angolul oktassák, továbbá, hogy megismertessék őket Palesztina földjével.17

1941 májusában feljelentették a sárvári elöljáróságon Hoffmann Sándor zsidó szesznagykereskedőt, hogy több ezer pengő szeszadót titkolt el. A tettét állítólag úgy követte el, hogy borrendelés alkalmával a beérkezett mennyiségnek csupán egy részét jelentette be, míg a többit bejelentés nélkül hozta forgalomba. A kereskedő természetesen tagadta a bűncselekmény elkövetésének a tényét.18 1942 tavaszán négy sárvári járási zsidótól koboztatta el a rádiót a főszolgabíróság, mert állítólag tiltott adókat hallgattak. Az éter "ellenséges propagandájának" lefülelt hallgatói nevét a sajtóban is közölték.19

A Zsidó Kereskedők Társulata volt székhelyiségében rendezkedett be és fejtett ki eredményes munkát az 1943-ban már egy éves sárvári Baross Fiók. Ez a társulat 1942-ben jött létre a keresztény kereskedőket tömörítő Baross Szövetség fiókjaként, amelyről a következőket írták: "Sorsfordulatszerű jelentősége van a Zsidó Kereskedők Társulata székhelyisége megszerzésének. Amikor az egyesület bevonult az új otthonba, minden tag úgy érezte, hogy a régi bálványok ledöntésénél működik közre."20

 

A SÁRVÁRI GETTÓ

Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállása után a hazai zsidóság sorsa is megpecsételődött. A náciknak és magyar segítőtársaiknak az államhatalom által rendelkezésükre bocsátott eszközökkel sikerült Magyarországot – Budapest kivételével – négy hónapnál rövidebb idő alatt "Judenrein"-né tenni. Bár a zsidók átköltöztetésére vonatkozó rendelet csak 1944. április 26-án született meg, a végleges megoldás programját szorgalmazó német és magyar tisztviselők a gettósítás részleteit már április 4-én kidolgozták.21 De az ezt megelőzően hozott rendelkezések is már teljesen lehetetlenné tették a vidéki zsidóság mindennapjait, a megélhetésüket. Ez történt 1944. március 31-én, amikor a sárvári járási főszolgabíró nem látta biztosítottnak az egyes zsidó üzletekben az árukészlet megőrzését, s ezért utasította a községi elöljáróságot, hogy a nagyobb forgalmú üzleteket azonnal zárják be. A főszolgabíró utasítása szerint a "lezárás és lepecsételés egy községi tisztviselő és altiszt közbejöttével történjék. A csendőrséget az esetleg szükséges karhatalmi támogatás végett felhívtam, hogy álljon rendelkezésre."22

 

gyűjtő tábor

A M. Kir. Sárvári Gyűjtő Tábor bejárata.
Fotó: Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár

 

1944. április 1-én a sárvári elöljáróság a kézhez kapott rendelet alapján a nagyobb készletekkel és üzleti forgalommal bíró zsidó üzleteket lezáratta és lepecsételtette. Ez az esemény Sárváron 16 kereskedőt érintett, akik között több textil-, ruha-, és vegyeskereskedő, valamint órás- és ékszerész volt. Az érintettekkel egy nyilatkozatot írattak alá, amelyben a hatósági zár feltörésének büntetőjogi következményére figyelmeztették őket. Ekkor még mellőzték a kisebb forgalmi- és árukészlettel rendelkező többi zsidó üzletek zár alá vételét.232 A főszolgabíró ugyanekkor elrendelte, hogy azoknál a kereskedőknél, ahol romlandó áru vagy vetőmag volt, azokat a község elöljárósága jelenlétében adják át a keresztény kereskedőknek.24

Kimutatás a sárvári járásban 1944-ben összeírt zsidók számáról

Község neveZsidó vallásúKitért zsidó és keresztényÖsszesen
Sárvár73510745
Nyőgér538
Gérce16117
Felsőpaty44
Rábakövesd11
Répcelak33
Jákfa11
Vasegerszeg99
Hegyfalu1616
Uraiújfalu1919
Pósfa2020
Szeleste99
Ölbő112
Nagysitke44
Bejcgyertyános1010
Rábakovácsi66
Ikervár88
Bögöt33
Zugó/Csénye33
Porpác88
Zsédeny11
Összesen885 zsidó16 kitért901személy25

1944 áprilisának elején a belügyminisztérium utasítására elkészíttették a sárvári zsidó községi szervezet és a területileg alárendelt sárvári járás területén lakó összes zsidó személy névjegyzékét négy példányban. A listák egy-egy példányát a polgármesternek, illetve a községi elöljáróságnak, az elsőfokú rendőrhatóságnak és a csendőr őrsparancsnokságnak kellett átadni, és április 8-ig egy példányt a Belügyminiszternek kellett postázni. Az összesítő kimutatás szerint a járás területén összesen 885 zsidó vallású személy, 16 kitért – de zsidónak számító –, összesen 901 személy került összeírásra.26

Orbán László szombathelyi csendőrkerületi parancsnok 1944. április 22-re értekezletet hívott össze, amelyen részt vettek az érintett helységek polgármesterei és csendőrparancsnokai, továbbá azok a főszolgabírók, akiknek járása a határzónába esett, valamint vas vármegye alispánja. Orbán itt ismertette azt a szigorúan titkos, 14–15 oldalnyi szöveget, melynek tárgya a zsidók táborba gyűjtése volt.27

A sárvári járási főszolgabíró 1944. május 9-én határozatot adott ki az 1610/1944. M. E. sz. rendelet végrehajtására. Ebben hivatkozik a vármegyei alispán május 6-i értekezletén kiadott szóbeli utasítására, s ennek alapján rendelte el a törvény hatálya alá eső zsidók gettóba költöztetését. A határozat 2. pontjában rendelkezik arról, hogy a cukorgyártól igénybe veszi a báró Hatvany utcában lévő tisztviselői és munkáslakásokat, amelyek a Zrínyi utca kiágazásától a gyár felé estek, továbbá az utcától keletre eső munkáslakásokat. Igénybe vette még a Deák Ferenc utcában lévő összes zsidók által lakott lakásokat, a zsidó templomot, iskolát, a zsidó papi és tanítói lakásokat, a hitközség tanácstermeit és imaszobáit. Ezt a területet kerítéssel kellett körülhatárolni oly módon, hogy csak a Rákóczi utcában kívántak egy kaput hagyni, ahol a gyalogosok és a járművek közlekedhettek. A Deák Ferenc utcai telepről csak az utca északi kijáratánál készíthettek ilyen kaput. A kerítés elkészítése és annak költsége a zsidókat terhelte, aminek arányos elosztásáról a Zsidó Tanács rendelkezett. A gettóba való költözést május 10-én reggel 5 órától este 8-ig kellett végrehajtani, aminek a költségeit szintén a hitközségre terhelték. Az átköltözést és a kijelölt területen való elhelyezkedést úgy tervezték végrehajtani, hogy a járás többi községéből érkező zsidók is elférjenek. A kikeresztelkedett zsidókat az utasítás szerint lehetőleg egy helyen, egy házban helyezhették el. A zárt területen szülőotthont, kór- és járványszobát kellett berendezni és fenntartani. A zárt területre csak a legszükségesebb berendezési tárgyakat vihették magukkal a beköltözők, s a hátrahagyott tárgyaikról leltárt készíttettek.28

Ezután következett be a zsidók gettóba költöztetése. 1944. május 9-én este 7 órától a zsidók nem hagyhatták el lakásaikat, és megkezdődött a három–három főből álló költöztető bizottságok – összesen 30 fő – felállítása. Az egyes bizottságok megjelentek a zsidó családoknál, és közölték velük, hogy az azonnali átköltözködés során mit vihetnek magukkal. A gettót, a Vasmegyei Cukorgyár Rt.-től igénybevett, a báró Hatvany Béla utcában lévő tisztviselői lakások és munkásházak között – a Zrínyi utcai elágazástól a gyár felé esőkből és ebből az utcából keletre vezető mellékutcában lévő egyemeletes épületből, melyben munkáslakások voltak; a munkásotthonból az ún. "kaszinó épület"-ből, melyben az aggok háza volt – alakították ki. A gettó bejárata a Rákóczi út felől volt. Az 1944. május 10-én reggel 5 órától induló kiköltözéskor a zsidó személyek az alábbiakat vihették magukkal: 10 000 pengő készpénzt, 14 napi élelmet, egy rend ruhát (ha rosszabb: kettőt), két váltás fehérneműt, egy pár cipőt, két váltás ágyneműt és a legszükségesebb edényeket és tisztítószereket. Az élőállatokat a bizottság számba vette, s a Hangya-telep megbízottjának értékesítésre azonnal átadták. ékszert, értéktárgyat, vagy egyéb ingóságot senki sem vihetett magával. A nagyközség elöljárósága által kiadott utasítás szerint a visszahagyott lakásokat lezárták, illetve a keresztény igénylőknek kiutalták őket. A május 12-i sajtó szerint az a hír terjedt ekkor Sárváron, hogy a gettóban összegyűjtött zsidók csak pár napig maradnak itt, mivel egy nagyobb központban helyezik majd el őket.29 A zsidó üzletek leltározása során a bizottságok szerint "rengeteg hitvány árú" volt felhalmozva, s ezért tudtak állítólag olcsón adni mindent.30

 

gyűjtő tábor

A M. Kir. Sárvári Gyűjtő Tábor őrsége.
Fotó: Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár

 

A községi zsidóságot Sárvár nagyközségbe 1944. május 11-én reggel 5 órakor indították útnak. Sárváron pedig a báró Hatvany – Szatmári utcában lévő gyűjtőhelyen kötelesek voltak jelentkezni. A gettóba való beszállításukra fogatot vehettek igénybe, de a szállítás költségeit is maguk finanszírozták. A falvakban is leltározási bizottságokat alakítottak, melynek tagja volt az illetékes csendőrőrs által kiküldött járőr. A bizottságok feladata volt, hogy ellenőrizzék az eltávozókat, hogy csak a meghatározott tárgyakat vigyék magukkal. Az eltávozásuk után pedig a lakásban maradt értékeket leltározták, s ezután a lakást lezárták és lepecsételték. A lakáskulcsok a községi elöljáróság őrizetében maradtak. A felvett leltárakból egy példány helyben maradt, míg két példányt a főszolgabírónak küldtek el. A leltározás során talált romlandó élelmiszereket a községben kijelölt kereskedőnek adták át, aki a befolyt összeget letétként a községi elöljáróságra adta le. A községekben kidoboltatták, hogy a lepecsételt lakáshoz, házhoz senki hozzá nem nyúlhat, és megőrzésre sem vehettek át zsidó tárgyakat. A községek zsidó lakosságának május 10-én este 7 órától kezdve otthonukban kellett mindaddig tartózkodniuk, amíg a leltározó bizottság el nem indította őket. A következőkre hívták fel a bizottságok figyelmét: "Az útba indított zsidók mellé kísérőt adjanak, nehogy útközben felesleges bántalmazásnak legyenek kitéve, vagy pedig a magukkal hozott tárgyakat el ne vehessék tőlük. Rendeletem végrehajtása során kíméletesen bánjanak a kitelepülőkkel és a tettlegességet mellőzzék. A fenti rendeletem szerinti kitelepítésre számításba jönnek mindazon zsidó egyének, akik csillag viselésére kötelesek." 31 A gettósítás után, 1944 májusában az ikervári körjegyzőségben lévő Balozsameggyesen a Bass-féle zsidó házat, Ikerváron a megüresedett Messinger Sándor-féle üzlethelyiséget, Rábakovácsiban Just Mór és Rosenberg Gyuláné házát igényelték ki a helyi leventeotthonok részére.32

1944. május 12-én Németh József sárvári csendőrőrs-parancsnok jegyzőkönyvbe mondta, hogy a gettóba kitelepített zsidók régi lakóhelyén hagyott kutyák és macskák gondozatlanul és szabadon kóborolnak. Előfordult, hogy az egyik ilyen kutya megharapta a községi hajdút és egy pénzügyőrt. A csendőrparancsnok ezért azt javasolta, hogy irtsák ki a gettóba költöztetett zsidók hátrahagyott háziállatait, melyet az ebtartási szabályrendelet be nem tartására való hivatkozással rendeltek el.33 A gettó kerítésének elkészítéséhez szükséges faanyagot is az oda bezárt zsidóknak kellett előteremteniük. 1944. május 23-án a főszolgabíró engedélyezte, hogy hét személy eltávozhasson a lakóhelyére – Vasegerszegre, Bejcgyertyánosra, Rábakovácsiba, Nyőgérre, Ikervárra, Porpácra és Sitkére –, hogy onnét szállítsák Sárvárra a kerítéshez szükséges faanyagot.34 Az élelmezés biztosítása érdekében Fischer Ernő, a sárvári Zsidó Tanács elnöke május folyamán kérvénnyel fordult a vármegyei közélelmezési hivatalhoz, hogy a sárvári gettóban élő 772 fő számára étolajat biztosítsanak.35 1944. május 10-én Sárvárra Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Baranya, Somogy és Tolna megye településeiről idekoncentrálták a 16 éven felüli zsidó férfiakat. A 3000 személyes táborban állítólag még 2000 embert tudtak volna fogadni. A bánásmód szigorú volt, az élelmezés ellen nem volt kifogás. Csomagot nem küldhettek, a posta a Zsidó Hitközség útján volt lehetséges.

1944 májusában Sárváron a gettót a cukorgyáron kívül, de a cukorgyár tulajdonát képező területen jelölték ki. A tisztviselő- és munkáslakásokban, a laktanyákban és egy nagy raktárépületben kb. 700 személyt kellett elhelyezni. 1944. május 17-én a templomot, iskolát, paplakást és a hitközségi épületeket is kijelölték a gettó részére. A táborban négy orvos volt. 1944. május 22-én az ortodox templomban kb. 24 család volt elhelyezve. Reggel 7-től este 7-ig kijárhattak, a piacon 9-től 10-ig, üzletben 10-től 11-ig vásárolhattak.36

1944 májusának közepén vonultak be a sárvári izraelita férfiak – 45 éves korig – munkaszolgálatra. A sajtóban megjelentek szerint "ez is nagy megnyugvás a keresztény közvéleményre – ennyivel kevesebb élelmiszert kell a zsidók számára" biztosítani.37 Május végén intézkedés történt, hogy sokkal kevesebben hagyhassák el a gettót bevásárlás és egyéb jogcímen. A sárvári nyilvános könyvtárakból ekkorra már kiszedték a zsidó írók műveit. A cukorgyári munkáskönyvtárban 2000 könyvet gyűjtöttek ki, míg a gazdakönyvtárt és a levente egyesület könyvtárát "zsidómentes"-nek nyilvánították.38

 

deportáltak

A deportáltak vagonírozása a sárvári vasútállomáson.
Fotó: Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár

 

A gettórendet 1944. június 10-én úgy módosították, hogy a gettó területét a zsidók nem hagyhatták el. Az élelmiszer-ellátás biztosítása céljából a Hatvany utcai zárt területről négy személy, míg a Ferenc utcai területről két személy mindennap délután 1 és 3 óra között élelmiszer-vásárlás céljából elhagyhatta a gettót. A zárt területről vasár- és ünnepnapokon nem mehettek ki vásárolni. E néhány személyt fehér "Bevásárló" feliratú karszalaggal kellett ellátni. A főszolgabíró az addig engedélyezett küldöncszolgálatot megtiltotta. A zárt terület vezetői – Fischer Ernő és Friebert lajos – zsidó ügyek intézése miatt reggel 6 és este 8 óra között szabadon mozoghattak. Ezen idő alatt csak hivatalos helyiségekbe mehettek be, kivéve a délutáni órákat, amikor vásárolhattak is. A gettóba telepítettek csakis hatósági engedéllyel hagyhatták el a zárt területet. Ilyen engedélyt indokolt esetben a község elöljárósága, a sárvári csendőrparancsnokság és a pénzügyőri biztosi kerület vezetője adhatott ki. A főszolgabíró rendelkezésében megtiltotta azt is, hogy a gettóba telepítettek részére bármilyen élelmiszert vagy egyéb tárgyat bevigyenek. Az e szabályokat megszegőkkel szigorúan kívánt eljárni.39

Sárvár képviselő-testülete rendkívüli közgyűlést tartott 1944 júniusának végén. Ennek során a főjegyző ismertette a sárvári zsidók gettóba való kitelepítését. E szerint "Markó István dr. főszolgabíró ötletessége folytán oly ügyesen lehetett végrehajtani, hogy a 199 kitelepített zsidó családdal szemben csak 14 keresztény családot kellett kimozdítani úgy, hogy ezek is mind jobb lakásokba kerültek. A gettó lakóinak száma a járásbeliekkel együtt 950 személyt tesz ki. A zsidó családok kitelepítésével Sárváron 181 lakás ürült meg. Ezekre 300-nál több igénylés futott be."40

1944. június 5-én a Magyar Nemzeti Szocialista Párt sárvári szervezete levelet küldött a sárvári elöljáróságnak, amely szerint a bekövetkezett "örvendetes" események után elérkezett az idő arra, hogy "Hazánkra, magyar fajtánkra oly kárhozatos hatással lévő ellenséges zsidó befolyásnak minden maradványát" eltüntessék.41 Ezért kérték, hogy a báró Hatvany utcát nevezzék át, illetve a sárvári közkórház faláról is tüntessék el azt a táblát, amelyen a neve szerepel.42 A június végén tartott közgyűlésen a beadvány hatására elhatározták, hogy az addigi báró Hatvany Béla utcát régi nevén Szatmári útra keresztelik át, s a városi parkból eltávolítják a Hatvany nevet viselő emlékkövet.43

Fischer Ernő, a Zsidó Tanács vezetője június 8-án azzal a kéréssel fordult a járási főszolgabíróhoz, hogy a gettóbeli lakosság részére valamilyen munkaalkalmat biztosítsanak. Több uradalomból és ipari üzemből kértek tőlük munkaerőt, de nem kaptak rá engedélyt a járási elöljárótól. A munkára azért volt szükségük, mivel a gettóbeli lakosok nagy részének ekkorra már elfogyott a magukkal vitt élelmiszer-tartaléka. Ezek az emberek, akik "ezideig tisztességes munkával keresték napról-napra, illetve hétről-hétre kenyerüket, a gettóba költöztetés folytán akadályoztatva vannak a tisztességes munkában való részvételben." .44

Fischer szerint a szomszédos Sopron vármegyében a gettóba költözéssel egy időben már felhívást intézett a hatóság az önkéntes munkára való jelentkezés ügyében, és minden munkaképes személy elmehetett mezőgazdasági vagy ipari munkát végezni. De tudomása szerint hasonló volt a helyzet Vas vármegye más településein, mint például Szentgotthárdon, vagy Szombathelyen. A főszolgabíró azonban nem foglalkozott a beadvánnyal, röviden csak annyit írt az aktára, hogy eljárást nem igényel, miután szóbeli utasítás alapján zsidó munkás nem adható ki.45

A gettó közellátását kielégítőnek ítélte a helyi sajtó, ahol azt állították, hogy egy sárvári pék titokban hófehér kenyeret süt a gettóbeliek számára. Megjegyezték még, hogy a zsidócsillagot viselők "jönnek-mennek a gettóba", és oda olyan élelmiszereket visznek, amelyeket a keresztények kénytelenek magas áron megvenni. Felvetette még azt is a cikkíró, hogy nem volt számottevő razzia a gettóban, pedig a zsidók alig hagytak értékeket a lakásaikban, s azok biztosan a gettóban vannak elrejtve.46 A Celldömölki Hírlapban megjelent szerkesztői üzenet szerint a sárvári gettót a kormányzat aligha szánhatta "üdülőnek". Egy levélben ugyanis felhívták a szerkesztőség figyelmét arra, hogy a gettóban nincs rend és további szigorító intézkedéseket kértek.47 1944. június 18-án a jánosházi jegyző egy levélben tájékoztatta a sárvári elöljáróságot, hogy a celldömölki főszolgabíró szóbeli rendeletére "az innen oda költöztetett zsidó személyek élelmezésére az általuk itt hagyott 1221 kg" lisztet megküldi.48

1944. június 19-én készült az a feljegyzés a sárvári gettóról, amelyet a Zsidó tanácsnál rögzítettek. "Itt romlott a helyzet, amennyiben egy csendőr századot helyeztek oda, amelynek számára a gettó épületeiből illetve lakásokból vettek el helyet. A zsúfoltság igen nagy, vannak szobák ahol 17–20 személy lakik együtt. A tanács elnöke Fischer Ernő igen nehéz helyzetben van, mert a szolgabíró az összes előterjesztéseket elutasítja és csak igen nehezen tud időnként némi eredményt elérni nála. A gettó lakói mind szegény emberek, akiknek egy része az orth. templomban van elhelyezve, a másik része pedig a cukorgyárban. Jóformán mind orth. és főleg zsiradékban, illetve olajban szenvednek nagy hiányt. Gyakoriak az elhalálozások. A gettókból nincs ki- és bejárás (csak Fischer jöhet ki). Írni és csomagot küldeni ezidő szerint nem lehet. A legszomorúbb, hogy a gettó lakosainak még az internálótábor beutaltjait is támogatniuk kell."49

 

deportáltak

A deportáltak vagonírozása a sárvári vasútállomáson.
Fotó: Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár

 

Közben még 1944 májusának elején a Ruhagyár Rt. budapesti cég a főváros légoltalmi kiürítése miatt ideiglenesen Sárvárra települt. A részvénytársaság tisztviselői és szakmunkásai részére – még a zsidók gettóba költözése előtt – több nagyobb lakással bíró zsidó személlyel megállapodott, hogy lakásuk nélkülözhető részét az idetelepülő alkalmazottaknak bútorhasználattal együtt bérbe adják. Ilyen előzmények után a ruhagyár Lőwinger Jakab lakásába három tisztviselőt az elöljáróság engedélyével május 13-án beköltöztetett, és a lakásban zár alá vett ingóságokat használatra átvették.50 1944. július közepén a megpróbáltatások és a kilátástalanság miatt a sárvári Borsa Pál körorvos családjával együtt megmérgezte magát.51

1944. augusztus 21-én a sárvári jegyzői hivatalban felvett jegyzőkönyv szerint a felállított bizottság azt vizsgálta, hogy az ún. sárvári nagygettóban – a Cukorgyár Rt. tulajdonát képező Szatmári utcai épületeknél – a zsidók elköltöztetésével, illetve a visszahagyott vagyontárgyak leltározása és elszállítása után megüresedett lakásokat ciánoztassák-e. A bizottság megállapította, hogy a "gettó céljára hatóságilag igénybevett cukorgyári épületekbe 1944. május 10-én Sárvárról és sárvári járás területéről átlagos létszámmal mintegy 650 zsidó személy költözött be, akik bútoraik, ágyneműik, felső és alsó ruházatuk, konyhai felszerelésük, stb. nagyrészét a gettóba magukkal vitték és 1944. június 29-ig a szóbanforgó cukorgyári épületekben laktak illetve a hatóságilag megállapított gettószabályok szerint zárt közösségben ott éltek. Mivel az odatelepített zsidók részére nyújtott elhelyezés szükségszerű volt, általában egy-egy szobában – azok nagysága szerint – 10–14 személy lakott. Ez az összezsúfoltság természetszerűleg maga után vonta, hogy a zsidó lakosok nem tudtak kellően tisztálkodni, a lakások tisztaságára nem nagy gondot fordítottak s főként a szegényebb zsidók, akik a jobbmódúakkal összekeverve laktak, ruhaneműek hiányában is oly körülmények között éltek, mely maga után vonta, hogy a használt lakások bepiszkolódtak, azokban különböző élősdiek (bolha, tetű, poloska) elszaporodtak: a falak beszennyeződtek."52

Ezt a tényt, illetve a lakásokban az élősdiek elszaporodását a gettóbeli leltározást végző bizottságok saját tapasztalásuk alapján megerősítették. Ezeket az állapotokat a gettóhoz tartozó minden épületnél egyformán megállapították. A Vasmegyei Cukorgyár birtokába a gettó visszaadásával az összes épületet és helyiségeit a tisztviselők visszaköltözése előtt festeni és féregteleníteni kellett.53

A május 23-i névjegyzék szerint Sárvár nagyközségből 199 család került a gettóba, a járás területéről pedig 150 főt szállítottak be. Az egyre csökkenő élelmiszertartalékok – és Fischer Ernő, a Zsidó Tanács elnökének a járási főszolgabíróhoz intézett többszöri kérelme – ellenére a zárt területet a zsidók még munkavégzés céljából sem hagyhatták el. Június 12-én a munkaképes férfiak – 48 éves korig – munkaszolgálatra vonultak be, így a hónap közepén a gettóban élők száma 950 fő volt. A gettót június 29-én ürítették ki, lakóit a selyemgyári gyűjtőtáborba költöztették át, majd feltételezhetően a július 4-ei, illetve 6-ai transzporttal deportálták őket. A két gettó őrzése sok gondot okozott Sárvár nagyközségnek, mivel a deportálások után lopások, betörések történtek, s az ott visszamaradt zsidó vagyon biztosítása miatt annak állandó őrzésére volt szükség. Pár héten át a település vezetősége őröket fogadott fel – napi 12 pengő díjazással –, mivel azt éjszaka is őriztették. Majd amikor a gettók felszámolása sokáig késett, e célra polgárőrséget szerveztek, akik már díjazást nem kaptak. A zsidóktól elvett készpénzt, értéktárgyakat átvizsgálásra és leltározásra a községházára szállították, ahol heteken át az egyik helyiségben őriztették. "Tekintve, hogy milliós értékekről volt szó, Szalay István pü. biztos úr kérésére a szoba bejáratához éjjelenként egy őrt állítottunk, akit napi 12 P-vel díjaztunk."54 A selyemgyári gettóból Kerényi Endre 1944. június 29-én írt még levelezőlapot a Zsidók Országos Szövetségén keresztül a budapesti nagynénjének. Ebben közli, hogy "tegnap váratlanul megszűnt a kihelyezésem és Sárvárra megyek táborba. Természetesen, ha módomban lesz értesítem további sorsomról. A fölszerelésem meg van, így talán ebben nem fogok nélkülözni."55

 

sírkő sírkő
Sírkövek a sárvári és a celldömölki zsidótemetőben.
Fotó: Mayer László

 

A sárvári gettóban elhelyezett csornai zsidókkal felmerült költségek fedezésére dr. Csongor nevű csendőr főhadnagy útján 1944. július 1-én 1000 pengőt küldtek Sárvár nagyközség pénztárába.56 A sárvári táborból július 4-én és július 6-án elszállított kb. 6000 zsidó élelmezése céljára szállított négy darab szarvasmarha árának ellentételezéseként a község pénztárából július 5-én 2852 pengő 37 fillért utaltak ki az állatforgalmi központnak.57 Érdekes az a számla is, amely szerint 1944. július 2–5. között 5 q és 20 kg liszt lett kenyérnek feldolgozva az eltávozó zsidók számára.58 Pados Mária által június 4–6-án a Sárvárról elszállított zsidók személyi motozásánál a négy napon keresztül teljesített munka díjazásaként 60 pengőt utalt ki a község, a zsidó vagyonkezelés terhére!59 Kálmán Ferenc asztalosmesternek adtak át 254 pengőért 6459 köbméter deszkát, amely valószínűleg a gettó deszkafalazata volt.60 A zsidók deportálása előtti napokban a római katolikus elemi fiúiskolában "tömörítették" az embereket össze, ahol személyes motozásnak vetették alá őket. Ezek után az összes termet "alaposan zsuroltatni kellett", amelyért 230 pengőt fizettek ki.61 1531 pengő és 20 fillért utaltak ki a községi pénztárból a sárvári zsidó táborba összevont kb. 6000 zsidó személynek a római katolikus elemi iskolában július első napjaiban történt motozás alkalmával használt összes iskolai helyiségeknek a meszelése során felmerült költségekért.62 De fizettek a motozást végző bizottságok számára a sárvári Szent Antal gyógyszertárból vásárolt fertőtlenítőszerért is.63 A deportálás végrehajtásához 47 méter láncot használtak fel, a vagonablakok bedrótozására és a lakatok elhelyezésére nyolc ember négynapi munkájára volt szükség, mindezt 529 pengő 20 fillér bérért végezték el.64 Payr Lajos vaskereskedéséből vásároltak még 3,5 kg sodronyszeget, 9 kg U szeget és 80 db lakatot 385 pengő értékben.65 Az 1500 méternyi szögesdrótot a zsidó temetőből szedették le egy sárvári lakatossal.66 Az 1944. július 4-én kiállított elismervény szerint 3050 kg kenyeret, 11 750 kg kenyérlisztet, 3050 kg finomlisztet, 475 kg margarint, 4270 kg babot és borsót, valamint két szarvasmarhát a szállítmányba hiánytalanul bepakoltak.67

A deportálás előtti napokban – 1944. június 29–30-án – fogatokat rendelt a községi elöljáróság a műselyemgyári zsidó tábor bejáratához, valamint a cukorgyári gettóhoz, majd július 3-án az állami, a hercegi iskolához és a gettóhoz.68 Az internálótábor megmaradt iratai között találhatók azok a jegyzékek, amelyekben tételesen rögzítették, hogy az 1944. június 30-án történt testi motozás során milyen értéktárgyakat vettek el a Celldömölkről, Magyargencsről, Kemenesmagasiból, Nagysimonyiból, Szergényből, Ostffyasszonyfáról Sárvárra szállított zsidóktól. Elsősorban a készpénzt, arany ékszereket, gyűrűket, kar- és zsebórákat írták össze és vették el a tulajdonosaiktól sok-sok ezer pengő értékben.69

 

A MAGYAR KIRÁLYI RENDŐRSÉG SÁRVÁRI KISEGÍTŐ TOLONCHÁZA

A háború kezdetén, 1939 szeptemberében az egykori selyemgyár épületében először a menekült lengyel katonák számára működött gyűjtőtábor. Majd 1940 nyarán itt nyert elhelyezést az ún. "B" munkásszázadok egyike, ahova 350 embert hívtak be; ebből 200 szociáldemokrata, a többi kommunistagyanús, nyilas és egyéb politikai felfogású volt.70 A lengyel katonai tábor megszűnése után, 1941. április 12-től jugoszláv hadifoglyok voltak benne, majd június 14-től az internált szerbek tábora lett. Pontos számadatokkal nem rendelkezünk, de a négy év folyamán legkevesebb 13–15 000-en sínylődtek itt hosszabb vagy rövidebb ideig. A foglyok között volt 1500 anya, 4500 tizennyolc év alatti, köztük több száz három év alatti gyermek, sok csecsemő és öregember. Később Szabadkáról és Zomborról Sárvárra szállították át a fogva tartottak legnagyobb részét, majd 1942 folyamán körülbelül 2000 szlovént és burgenlandi horvátot is. Amikor 1941 júniusában megérkeztek Sárvárra az első internáltak, a táborban mindössze néhány lengyel tartózkodott, akik között volt három orvos is. Amikor megtudták, hogy a táborba szerbeket hoznak, elhatározták, maradnak még egy ideig, hogy orvosi segítséget nyújthassanak majd. A tábor körletében a kilenc egykori gyári csarnokban helyezték el az internáltakat. "A barakkok mindkét oldalán háromemeletes faágyak sorakoztak, jobban mondva ketrecek, amelyekbe a táborlakóknak be kellett bújniuk, mert mindegyikük számára mindössze negyven centi széles hely volt kijelölve. Habár a szerb internáltak a korábbi táborokban és a zsúfolt vagonokban pokoli kínokon estek át, ennek a tábornak az embertelen körülményei tovább növelték szenvedéseiket. Az életkörülményeiket súlyosbította a gyenge élelmezés. Többnyire répa- és káposztalevest adtak, valamint olyan élelmiszereket, amelyek a raktárakban megromlottak. Heti 5 dekagramm cukor, havi 4 kilogramm liszt volt a fejadag. A nedves és piszkos barakkokban, a gyenge élelmezés mellett állandóan voltak fertőző megbetegedések: tífusz, vérhas, tuberkulózis. Ezekben több mint 1500-an haltak meg, főleg gyerekek és öregek. Nem volt olyan család, amely ne gyászolt volna valakit, de volt több olyan is, amelyben minden gyerek meghalt, sőt néha az egész család. Joggal nevezték a sárvári tábort, akárcsak a hasonló táborok többségét gyerektemetőnek."71

A háború végére az országban a munkaerőhiány olyan mértékűvé vált, hogy az 1944 tavaszi mezőgazdasági munkálatok idejére a sárvári internálótábor szinte teljesen kiürült. A táborparancsnok jelentése szerint az ott elhelyezett 2150 fő körüli munkaképes polgári menekült mind ki volt adva munkára. A betegeken, az öregeken, munkaképteleneken és a gyermekeken kívül csak 30–40 munkaképes tartózkodott ekkor itt.72

1944. április elejétől az ún. zsidó rendeletek özöne azzal járt, hogy újabb és újabb "törvényes" lehetőség nyílt a zsidók bármilyen okból való letartóztatására, amely bármikor és bárhol, lak-, vagy szolgálati helyen, utcán, közlekedési eszköz igénybevételekor bekövetkezhetett. A toloncházak hetek alatt olyannyira zsúfolttá váltak, hogy bővítésük vagy az internáltak csoportjai számának apasztása sürgető feladattá vált. Emiatt is az 1944. évi magyarországi deportálások első áldozatai nagyrészt az internáltakból került ki. Ezzel egyidejűleg a 146.626/1944. BM. sz. rendelettel állították fel a M. Kir. Rendőrség Sárvári Kisegítő Toloncházát.73 A sárvári toloncház "feltöltése" főként a fővárosi Mosonyi utcai toloncházból, valamint Csillaghegyről, a csendőrségi nyomozó osztályról folyamatosan történt.74

A toloncház életéről a Budapesten letartóztatott Sugár Andor festőművész Sárvárról írt leveleiből kaphatunk képet. Őt és társait 1944. május 10-én szállították Sárvárra. A levelében kért mindennapi közszükségleti cikkek listája bepillantást enged az internáltak sanyarú életébe. A levél tanúsága szerint a tábor rendelkezései szigorúan szabályozták a küldhető élelmiszereket. A zárolt élelmiszerféleségek – szalonna, zsír, konzerv – azt bizonyítják, hogy a sárvári tábori szabályok megfosztották az internáltakat a legelemibb emberi jogaiktól. 1944. május 14-én írt második levelezőlapján ismét élelmiszert és evőeszközt kért. Az utolsó levelét május 18-án keltezte, amelyben kérte a családját, hogy több csomagot ne küldjenek neki. Valószínűleg május 19-én indultak azok a vagonok, melyekkel Szombathelyre vitték a többi internálttal együtt, és átadták őket a németeknek, akik Auschwitzba deportálták a szerencsétleneket.75

Sárvár, ahol az ország egyik legnagyobb internálótábora működött, különleges helyet foglal el a magyar holokauszt történetében.76 A volt sárvári Műselyemgyár épületei – amely korábban munkaszolgálatos-,77 hadifogoly- és internálótáborként is funkcionált – 1944 májusától a rendőrség kisegítő toloncházaként működött, Gribovszky György rendőrfelügyelő parancsnoksága alatt.78

A toloncházba összegyűjtött, politikai szempontból veszélyesnek ítéltek – munkásmozgalmi aktivisták, szakszervezeti vezetők – mellett a selyemgyár lakóinak számát gyarapították a faji alapon zsidónak minősült személyek, a "magyar kormány rendeleteivel és intézkedéseivel szembehelyezkedő viselkedést tanúsítók" – például a sárgacsillag nem viselése, árurejtegetés, gettóból való szökés – és a munkakerülőként nyilvántartott, "munkára" Sárvárra szállított férfiak és nők. A gyűjtőtáborként és berakóállomásként üzemelő táborba kerültek a jánosházi és a sárvári gettó lakói is, ahonnan május 19-én, június 26-án, július 4-én és 6-án, 24-én és augusztus 4-én indított szállítmányokkal több mint 10 000 főt deportáltak a német koncentrációs táborokba.79

Az internáltakat barakkokban, az üzemi épületek helyiségeiben, padlásain zsúfolták egybe. A férfiakat és a nőket általában elkülönítették, de ezt nagy létszám esetén nem mindig tudták megvalósítani. Az őrizetesek nagyobb részének semmiféle tábori felszerelése nem akadt. Szalma sem jutott mindenkinek. volt, ahol a puszta padozaton feküdtek az emberek, ellátásuk napi 10 dkg kenyérből és félliternyi déli főzelékből állt. A tapasztaltabbak napközben leginkább szálláshelyeiken tartózkodtak. Az udvaron, a táborkerítés mentén egyes őrök hamar belekötöttek a foglyokba, amelynek következménye verés, esetenként kikötés volt.80

 

emlékmű

A jánosházi zsidó temető holokausztemlékműve.
Fotó: Mayer László

 

A sárvári községi elöljáróság 1944. július 8-án kelt levelében tudomásul vette, hogy "a toloncházból július 4-én és 6-án németországi munkára elszállított zsidók által a toloncház területén visszahagyott illetve elszórt különféle nagyrészt hasznavehetetlen alsó- és felső ruhadarabok és pár nélküli cipők a toloncház vezetősége által – a beosztott őrszemélyzet ruházatának javítása céljára – átvétessenek, illetve, hogy ezek a tárgyak a kincstári ruhafélék javításánál felhasználhatók legyenek."81 1944 júniusának elején a sárvári kisegítő toloncházban az őrizetesek létszáma 830 fő volt. ez a szám azonban állandóan változott, a maximális befogadóképesség 2500 fő volt.

Az őrizetesek három, egymással nem összefüggésben lévő helyiségben voltak elhelyezve. Az egyik terem befogadóképessége 800 fő, a másiké 1100 fő, a harmadiké 600 fő volt. Az első és második helyiség őrzését három–három rendőr, míg a harmadikét egy őr látta el. Az őrszemélyzet létszáma 39 fő, amely a toloncház vezetője szerint teljesen elegendőnek bizonyult. Ugyanakkor a sárvári menekülttábor-parancsnokságnál is 39 fő volt a rendőrök száma. A toloncház vezetője szerint a menekülttábor-parancsnokságnál 32 főnél nagyobb őrségre nincs szükség, mivel szabadon mozoghatnak, s a táborban 376 ember volt elhelyezve, míg 1500 személyt munkára adtak ki.82

1944 júniusában a vidéki gettókba tömörített emberek németországi koncentrációs táborba hurcolásának megkezdésével egyidejűleg a sárvári internálótábort átmenő táborrá alakították oly módon, hogy a tábor lakóit bevagonírozták, a deportációs szállítmányokhoz csatolták, helyükbe a többi internálótáborból újabb csoportokat helyeztek, majd folyamatosan előkészítették németországba irányításukat. A sárvári zsidó hitközséghez tartozó 885 fő is a sárvári "kisegítő toloncházból" indult július 4-én Auschwitzba.83

A Sárvár nagyközség elöljárósága által felállított bizottságok a pénzügyigazgatósággal közreműködve folytatták július elején a gettóba költöztetett zsidók lakásaiban visszamaradt értékeik leltározását és hatósági átvételét. Az ingóságokat a pénzügyőrség és a bizottságok zárt helyiségekbe szállították. A lefoglalt tárgyak mozgatásához, szekérre pakolásához, azok lerakásához a három bizottság mellé kilenc gettóbeli zsidó fiatalembert osztottak be. Azonban június 12-én az 1896–1926 között született férfiakat munkaszolgálatra kőszegre vezényelték, s így megszűnt az a lehetőség, hogy a gettóból kapjanak munkaerőt. Ezért kérték a toloncház vezetőjét, hogy kilenc erős, munkaképes internáltat küldjenek a leltározók mellé. Az őrizeteseknek reggel 8 órakor kellett megjelenni a községházán, délben visszatértek ebédelni a toloncházba, majd estig ismét segítettek a munkában.84

Az internáltak díjazást nem kaptak, hanem csak az élelmezésük feljavítása végett kolbászt és kenyeret. "Ezen eljárásunk számottevő megtakarítást vont maga után, mivel zsidó internáltak helyett egyébként heteken át 20 napszámost kellett volna felfogadnunk, akiknek az egy heti munkadíja is többet tett volna ki, mint amennyibe az internáltak őrzése és élelmezése került."85

 

emlékmű

A jánosházi zsidó temető holokausztemlékműve.
Fotó: Mayer László

 

Gribovszky rendőrfelügyelő, a toloncház vezetője 1944. július 24-től nem engedélyezte, hogy zsidó internáltak a továbbiakban segítsenek a leltározásnál. A véleménye szerint őrizeteseket csak oly módon adhatták ki munkára, ha azok másoktól el voltak különítve, és senkivel nem érintkezhettek. Ezt itt nem látta lehetségesnek, mivel könnyen káros propagandát fejthetnek ki. Ettől eltekintve az addig kirendelt internált zsidók a "nemzeti vagyon leltározásánál és kezelésénél segédkeztek, amikor is előfordult olyan eset, hogy a zsidók óvatlan pillanatban eltulajdonítási célzattal a nemzeti vagyonból egyes tárgyakat magukhoz vettek, s elrejtettek."86 Ilyen tárgyakat talált a toloncház vezetője július 17-én, a munka befejezése után az internáltaknál, amelyeket a személyi motozásnál elvettek tőlük. Ezután az őrizetesek nem vittek magukkal semmit, hanem rossz ruhában mentek el dolgozni és jó ruhában tértek vissza. A "nemzeti vagyonnak furfangos módon való" elvétele miatt július 25-től a községi elöljáróságnak "megbízhatatlan zsidó internáltakat" a zsidó vagyon leltározásához nem adtak ki.87

1944. június 21-én a toloncház parancsnoka az üvegtető kijavításának igényével fordult Sárvár község elöljáróságához. A kisegítő toloncház őrizetesei elhelyezésére szolgáló helyiségek tető részén több mint 50 üveg hiányzott, vagy törött volt. A sok csapadék miatt az eső nemcsak azt a részt áztatta el, amely az ablak alatt volt, hanem a víz a szalmát és a priccseket is annyira eláztatta, hogy azokon feküdni nem lehetett. Ezért kérte a tábor parancsnoka a főjegyzőt, hogy a tetőzetet sürgősen javítsák ki, mivel az őrizeteseket máshová nem tudta elhelyezni. A létszámuk ugyanis ekkor már meghaladta a 4000 főt.88

1944. augusztus 4-én SS katonák fogták körbe a tábort. Mindenkit a nagy barakkba tereltek; alapos motozás, ellenőrzés után kihajtották a tábor 1500 őrizetesét a közeli vasútállomásra – 75-80 embert zsúfolva egy-egy marhavagonba –, és bevagonírozták őket. A sárvári kisegítő toloncházból indult utolsó útjára Kner Imre, a magyar nyomdászat egyik kiemelkedő személyisége, valamint a Beketow cirkusz világhírű sztárja, Zoli bohóc is. A deportálások után a sárvári internálótábor tovább működött, újabb internáltakat fogadott, zsidókat, keresztényeket, politikaiakat egyaránt, ahonnan 1944. október 7-én még mintegy 100 főt vittek Parádra.89

 

POLGÁRI MENEKÜLTTÁBOR

A sárvári tábor 1945 januárjában újra nevet változtatott: a nyilas kormányszervek "polgári menekülttábornak" keresztelték át. A műselyemgyári épületek újra internáltakat fogadtak, s a bánásmód még embertelenebbé vált. A rendszer egészen más lett, mint a toloncházban, mivel sokkal szigorúbbak voltak a szabályok. Az őrizeteseknek magukat kellett élelmezniük; a csomagjaik az irodán keresztül jutottak el hozzájuk. Örökké szigorú ellenőrzés alatt álltak.90

1945 márciusában a front közeledtével Vas vármegye főispánja, mint hadműveleti kormánybiztos megvizsgálta, hogy hol állíthatnak fel a nyugati határszélen megfelelő internálótábort. A kiküldött vizsgáló bizottság az egyedüli alkalmas helynek a sárvári volt selyemgyár területét jelölte meg. Ez a tábor addig is a jugoszláv eredetű dobrovoljácok (509 fő) elhelyezését szolgálta, rajtuk kívül még 123, főleg Zala megyéből ideszállított zsidó volt itt elhelyezve. A dobrovoljácok elszállásolása egy teremben történt, míg a 123 zsidót szintén együtt helyezték el. Rendelkezésre állt ekkor még a tábor területén 120 fő részére egy üres és fertőtlenített telep. A tábor területén volt még három nagyterem, összesen 990 négyzetméter területtel. Ezen termek közül az egyikben a szombathelyi pénzügyigazgatóság raktározott el zsidó tulajdonban volt bútorokat, a másikban a MALERT polgári repülőüzem gépalkatrészei voltak. A harmadik teremben a 150. számú nehéz tüzérüteg sorozatvető osztaga tárolt bizonyos alkatrészeket. Ez a terület drótkerítéssel volt elválasztva a tábor azon részétől, amelyet a repülő műszaki kiképző iskola személyzete és raktárai részére foglalt le a Honvédelmi Minisztérium 18 nagyobb helyiséggel együtt. A főispán úgy gondolta, hogy ha a felsorolt területeket, illetve helyiségeket kiürítenék, akkor egy országos viszonylatban is megfelelően nagyméretű internálótábort létesíthetnek. Az ottani alakulatok kitelepítését annál is inkább jogosnak vélték, mivel a tábornak ez a része eredetileg teljes egészében az internálótábor célját szolgálta. A tábor őrizetét 31 főnyi "jó szellemű és fegyelmezett rendőrlegénység" látta el egy főtörzsőrmester vezetésével, míg a szakasz parancsnoka egy rendőrfelügyelő volt. Az éjszakai fokozott őrzést a katonaságtól igényelt nyolcfőnyi őrszemélyzet segítette. A főispán úgy vélte, hogy a meglévő helyiségek "elégségesnek mutatkoznak a honvédkerület területéről összegyűjtött zsidók internálására, mert ha nem is következne be az 509 dobrovoljácnak a németek által kilátásba helyezett elszállítása, akkor is el lehetne ott még ezekbe a helyiségekbe helyezni közel 700 zsidót. A továbbiakban a repülő műszaki iskola kitelepítése látszik szükségesnek annál is inkább, mert nem kívánatos ennek az alakulatnak az internálótábor egy részében való elhelyezésének további fenntartása. Azon kívül pedig ennek az alakulatnak kitelepítése esetén további 1500 személy internáltnak volna elegendő hely."91

 

emlékmű

A sárvári holokauszt-emlékmű

 

1945. március 3-án a sárvári járás főszolgabírója szerint az internálótáborban elhelyezett 509 dobrovoljác közül 124 gyengélkedő, 172 férfi munkaképtelen, 269 idősebb, 42 fiú és 26 leány volt. Ezek közül mintegy 150 fő családtagnak az elszállításával számoltak. A táborban maradókat a német szervek szintén el kívánták szállítani, de ekkor az időpontot még nem tudták. A dobrovoljácok elhelyezése egy tömegben történt, de a tetvesség ellen való fertőtlenítésükre csak ekkor került sor, mivel eddig nem volt fertőtlenítő gép a táborban. A 123 fő zsidót Zala vármegye főispánja küldte ide, akiknek az elhelyezése nagyobb, de számukhoz nem arányos férőhelyen történt meg. Róluk a következőket jelentették: "Szintén valamennyi tetves, valamint szemlénk alkalmával 18 súlyos vérhasban megbetegedett is volt köztük. Jelentem, hogy a tábor parancsnoka, illetve egészségügyi felügyeletével megbízott sárvári m. kir. tisztiorvos Kormánybiztos Úr írásbeli rendelkezése dacára a vérhasban megbetegedettek elkülönítését nem hajtotta végre és ennek köszönhető, hogy jelenleg a vérhasban megbetegedettek és közben részben már meggyógyultak száma oly magasra emelkedett, hogy a mai napon a 123 főből csak 59 fő volt, aki nem esett át még a vérhas megbetegedésen, illetve még most is nem beteg. A vérhasban megbetegedettek válogatás nélkül az egészségesek mellett feküsznek és ez közegészségileg azt eredményezi, hogy a ragályt megszüntetni sokszorosan nagyobb energiával lesz ma lehetséges, mint az írásbeli rendelkezés kiadása idején lehetett volna."92

Mindezeket alátámasztja az a fennmaradt néhány levél, amely szerint 1945 márciusában a táborban lévő zalai zsidóknak saját maguknak kellett gondoskodniuk az élelmezésükről. A heti egy engedélyezett levelezőlap küldése során családtagjaikat, ismerőseiket kérték, hogy számukra a legszükségesebb élelmiszereket, tisztálkodó szereket juttassák el hozzájuk. A csomagok tartalmát csak részben kapták meg, mivel azokat az őrök rendszeresen megdézsmálták. "De két kilónál ne legyen több, mert a másikból is csak egy negyedet kaptam kézhez..." írta az egyik fogva tartott Sárvárról. Az 1945. március 12-én keltezett levelezőlap szerint "jelenleg ide bent vagyunk, sok beteg van köztünk és így most nem járunk ki."93

Az internáltak helyzetét tovább súlyosbította az a körülmény, hogy 1944 decemberének végén Sárvárra és környékére települt a nyilas belügyminisztérium és a hírhedt Orendy-különítmény, s itt működött a belügyminisztérium internálási osztálya is. A polgári menekülttábor Sárvár felszabadulásának előestéjéig működött. A front közeledtével a tábor zsidó lakóit 1945. március 26–27-én az osztrák területek felé hajtották.94

 

A HÁBORÚ UTÁNI ÁLLAPOTOK

A második világháború befejezése után rövid ideig a sárvári járási Nemzeti Bizottság kezelte az elhagyott zsidó vagyonokat. Bár ők azt állították – eléggé cinikus módon –, hogy gazdátlan zsidó vagyonok nem maradtak Sárváron. A zsidó értékek egy részét a járás területéről és Sárvárról a "német rablók elszállították, részben hatósági áron a közönség által megvásároltatott, s az összeg a budapesti Hitelbank számlájára" fizettetett be.95 A Nemzeti Bizottság szerint a zsidóvagyon minden más értékkel együtt a független és szuverén magyar állam tulajdona, annak megőrzése és gondozása a törvényes hatósági szervek feladata. Ezért nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a zsidóvagyon felkutatására magánszemélyek házról házra "nyomozva, kutatva zaklassák és izgassák a történtekért egyáltalán nem hibáztatható közönséget s ezáltal a zsidókra nézve is, de az újjá épülő demokratikus Magyarország számára is kellemetlen fasiszta propagandának szítsák fel a tüzét."96 nem lehet csodálkozni ezek után azon sem, amikor a hatóságok kijelentik azt, hogy a lakosság minden rétege egyformán el van csigázva, ezért nem engedhető meg az sem, hogy a hazatérők közül a zsidók a háború befejezése érdekében szükséges közmunka alól kivonják magukat. A Nemzeti Bizottság szerint a "dicsőséges vörös hadsereget" mindenkinek támogatnia kell, és senki nem vonhatja ki magát még egy napra sem, nemhogy két hónapra.97

Sárváron 1945 májusában 96 "gazdátlan zsidó" ingatlan volt található, amelyek kezelését a Nemzeti Bizottság kívánta átvenni a pénzügyigazgatóság által korábban kinevezett gondnokoktól. De az elöljáróság részéről azt szerették volna, ha ezeket a házakat a községi lakáshivatal vette volna kezelésbe.98 A visszatérő kisszámú sárvári zsidóság azonban megpróbálta visszaszerezni a későbbiek során felállított Elhagyott Javak Kormánybiztosságától az elrabolt javaikat. 1945. szeptember 4-én Berger Antal, az újjáalakult hitközség elnöke levélben kérte, hogy a rendőrség által lefoglalt ágyneműket adják ki számukra. Erről a következőket írta: "A múlt év nyarán Németországba elhurcolt és ott, sajnos, nagyrészt elpusztult sárvári zsidóság hátrahagyott ruhái, ágyneműje és háztartási értékei is hasonló sorsra jutottak. Több száz igénylő és a minden formalitás nélkül harácsolóktól alig térült meg ezen ingóságokból valami és jelenleg az a helyzet, hogy a rendkívüli megpróbáltatások után ide visszatért kb. 120 főnyi zsidóság még mindig nélkülözni kénytelen a legszükségesebb fekhelyet és ágyneműt. A hatóság felhívása a zsidó eredetű ingóságok visszaszolgáltatására, ezen vonatkozásban alig járt eredménnyel."99

 

emléktábla

A sárvári holokauszt-emlékmű táblája

 

Egy 1945. október 3-án kelt levél szerint 128-an jöttek vissza minden ruha nélkül. A visszatért deportáltak nem tudták megérteni, hogy egy demokratikus országban előfordulhat az, hogy az elrabolt dolgaikat rövid úton nem kapják meg, mivel a Sárvárról elhurcolt zsidók az összes ruhájukat és holmijukat a gettóban és lakásaikban hagyták. A tulajdonukat több száz igénylő között szétosztották, de nagy részét ellopták. Berger Antal hitközségi elnök ezért kérte a kormánybiztosságot, hogy a lefoglalt zsidó holmikat azonnal adják ki, hogy azokat a ruha nélkül visszatért deportáltak között szétoszthassák.100

Sárváron az izraelita közösségi ingatlanok tulajdoni lapjára 1944. április 29-én jegyezték be, hogy a tulajdonosuk zsidó, majd 1945. február 7-én a tulajdonjogukat a M. kir. Kincstár javára jegyezték át. A háború után 1945. november 2-án a 200/1945. M. E. rendelet alapján visszaállították az eredeti tulajdonjogot.101 1945 előtt Sárváron két zsinagóga volt. Ebből az egyik romba dőlt, a másik nagytemplomból csak a falak maradtak meg, a berendezését széthordták. Az iskola utolsó évében 103 tanuló volt. A visszaérkezettek közül egyetlen gyermek sem maradt életben. A hitközségi élet gyakorlatilag megszűnt. 102 A háború után nem éledt újjá Sárváron a régi hitközségi élet. Az ortodox izraelita hitközség imaházát 1960-ban a Sárvári Cipész Kisipari Termelő Szövetkezet, míg a kongresszusi izraelita hitközség ingatlanait 1969-ben a Magyar Állam vásárolta meg.103 Az ortodox közösség temploma ma is az egykori Vármelléken, a várkert, azaz a mai arborétum szomszédságában, a Deák utca 6-os számú telken áll. Sajnos erőteljesen átalakították, mivel ipari célokat szolgált.104

Sárváron meglehetősen sokára, csak 1996-ban került sor a Holokauszt-emlékmű felavatására. A város történetében példátlan veszteséget okozó Horthy-korszak áldozataira emlékműavatással emlékeztek.105 Az elhurcoltak közül 611-en pusztultak el a különböző táborokban. A visszatértek zöme a munkaszolgálatosok közül került ki, akik később elköltöztek Sárvárról.106

A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából Sárvár város önkormányzata 2014. május 28-án a Nádasdy-vár parkjában lévő emlékműnél tartott megemlékezést. Az elszármazottak és utódaik adakozásából a Várkertben 1996-ban felállított emlékművet Gál Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész készítette. "Ahogy az alkotás az egykori temető egymásra dőlt fejfáit idézi, úgy dőltek össze az elhurcoltak emberi sorsai" – emlékezett beszédében Kondora István polgármester.106

   

JEGYZETEK

1 BODÓ Judit: Adalékok a sárvári izraelita hitfelekezet ortodox és neológ iskolájának történetéhez. In: Sárvár oktatástörténete. Szerk. Molnár Zoltán. Szombathely, 1988. 101–102. old.
2 Magyar zsidó lexikon. Szerk. Újvári Péter. Bp.–Makkabi–Vác, 2000. 767. old. (1929)
3 BODÓ 1988. 103. old.
4 ÚJVÁRI 2000. 767. old.
5 NÉMETH László: A Holocaust Zalában. In. Zala megye ezer éve. Szerk.: Vándor László. Zalagerszeg, 2000. 272. old.
6 Haláleset bejelentésének elmulasztása miatt 50 pengőre ítélték a sárvári metszőt. In: Vasvármegye (továbbiakban: Vvm.) 1939. jan. 1. 11. old.
7 A tábla hitfelekezet elleni izgatásnak minősítette és 1 hónapra ítélte a Sárvári Őrszem két szerkesztőjét. In: Dunántúli Néplap (továbbiakban: DN.), 1938. máj. 14. 12. old.
8 Uo.
9 Megverték a sárvári zsidó hitközség pénztárosát. In: DN., 1939. dec. 3. 8. old.
10 Angliába készülődik a sárvári zsidó fiatalság. In: Vvm., 1939. jan. 1. 8. old.
11 Tiltakozás a sárvári képviselőtestületben a rengeteg zsidó illetőségkérés miatt. In: Vvm., 1939. febr. 2. 3. old.
12 Sárvári jelenségek a zsidó-kérdéssel kapcsolatban. In: Vvm., 1939. febr. 16. 6. old.
13 Uo.
14 Zsidó fiatalemberek orvul leütöttek egy honvédet Sárváron. In: Vvm., 1939. márc. 21. 4. old.
15 Elítélték a sárvári honvéd zsidó támadóit. In: Vvm., 1939. ápr. 15. 4. old.
16 Uo.
17 Ismeretlen célú titkos szervezkedés Sárvárott. In: Vvm., 1940. febr. 8. 5. old.
18 Feljelentettek egy sárvári zsidó borkereskedőt szeszadó eltitkolás miatt. In: Vvm., 1941. máj. 13. 6. old.
19 Elkobozzák a rádiót... In: DN., 1942. márc. 14. 6. old.
20 A zsidó Kereskedők Társulata... In: Vvm., 1943. márc. 6. 2. old.
21 NÉMETH 2000. 272. old.
22 Magyar Nemzeti Levéltár (továbbiakban: MNL) Vas Megyei levéltára (továbbiakban: VaML) Sárvári járás főszolgabírája iratai. Közigazgatási iratok (továbbiakban: Sárvári jár ir.) 1143/1944.
23 Uo.
24 Uo.
25 MNL VaML Sárvár nagyközség iratai (továbbiakban: Sárvár nk. ir.) 1700/1944.
26 MNL VaML Sárvár nk. ir. 1700/1944.
27 NÉMETH 2000. 273. old.
28 MNL VaML Sárvár nk. ir. 2052/1944.
29 Jánosházán állították fel a gettót a celldömölki járás zsidói számára. Sárváron is gettóban van már a zsidóság. In: Vvm., 1944. máj. 12. 4. old.
30 Zsidó üzletek leltározása Sárvárott. In: Celldömölki Hírlap (továbbiakban: CH.), 1944. máj. 12. 2. old.
31 VaML Ikervári körjegyzőség iratai (továbbiakban: Ikervári körj. ir.) 867/1944.
32 Uo.
33 MNL VaML Sárvári jár. ir. 1624/1944.
34 MNL VaML Ikervár körj. ir. 867/1944.
35 MNL VaML Vas vármegye alispánjának iratai. Közélelmezési iratok 2272/2/1944.
36 Napi jelentések a vidéki gettókból. In: Gettómagyarország 1944. A Központi Zsidó Tanács iratai. Szerk. Trajmovics Kinga, Molnár Judit. Bp. 2002. (Magyar Zsidó Levéltári Füzetek, 5.) no. 207. 123–124. old.
37 Hírek a zsidó-bolsi frontról. In: CH., 1944. máj. 20. 3. old.
38 Hírek a zsidó-bolsi frontról. In: CH., 1944. máj. 27. 3. old.
39 MNL VaML Sárvár nk. ir. 2052/1944.
40 Bő tárgysorozattal tartotta rendkívüli közgyűlését Sárvár képviselőtestülete. In: Vvm., 1944. jún. 27. 6. old.
41 A levél a következőképpen folytatódik: "Báró Hatvany-Deutsch zsidó közismerten azok közé a zsidó egyének közé sorozandó, aki ha ma az ország területén tartózkodna, már régen az ő megérdemelt sorsában osztozkodna és nemzetünkre, Hazánkra kárhozatos hazaáruló tevékenysége miatt valamelyik internálótábor lakója volna. A magyar kormányzat már régen megfosztotta magyar állampolgárságától hazaáruló és Hazánk érdekeit veszélyeztető súlyos tevékenysége miatt s így a legsürgősebb intézkedések egyike kell, hogy legyen, hogy ezen ellenséges érdekeket hajhászó zsidó egyénnek minden emléke a sárvári közönség szeme előtt örökre töröltessék." VaML Sárvár nk. ir. 2659/1944.
42 Uo.
43 Bő tárgysorozattal tartotta rendkívüli közgyűlését Sárvár képviselőtestülete. In: Vvm., 1944. jún. 27. 6. old.
44 MNL VaML Sárvári jár. ir. 1955/1944.
45 Uo.
46 Közellátási kérdések Sárváron. In: CH. 1944. jún. 10. 3. old.
47 Szerkesztői üzenet. H. S. Sárvár. In: CH., 1944. jún. 17. 2. old.
48 MNL VaML Sárvár nk. ir. 2937/1944.
49 Levelek a pokolból. A Zsidó Tanács feljegyzései az egyes vidéki gettókról és gyűjtőtáborokról (1944 nyár). In: http://magyarzsido.hu/images/documents/levelek_a_pokolbol/levelek%20a%20pokolbol%20dok%2002.pdf (Megtekintve: 2014. 12. 05.)
50 MNL VaML Sárvár nk. ir. 2491/1944.
51 Rövid hírek. Sárvárott Borsa Pál dr. zsidószármazású körorvos... In: DN., 1944. júl. 21. 2. old.
52 MNL VaML Sárvár nk. ir. 536/1945.
53 Uo.
54 MNL VaML Sárvár nk. ir. 730/1945.
55 Levél a sárvári gettóból. In: http://magyarzsido.hu/images/documents/levelek_a_pokolbol/levelek%20a%20pokolbol%20dok%2004.pdf (Megtekintve: 2014. 12. 05.)
56 MNL VaML Sárvár nk. ir. 4461/1944.
57 Uo.
58 Uo.
59 Uo.
60 Uo.
61 Uo.
62 Uo.
63 Uo.
64 Uo.
65 Uo.
66 Uo.
67 MNL VaML Sárvár nk. ir. 2052/1944.
68 Uo.
69 MNL VaML Sárvári Internálótábor iratai 1. doboz
70 SÖPTEI 1983. 475. old.
71 UROSEVICS Danilo: Emlékeim a barcsi és a sárvári táborról. In: http://beszelo.c3.hu/cikkek/emlekeim-a-barcsi-es-a-sarvari-taborrol (Megtekintve: 2013. 12. 19.)
72 LAGZI István: Forgószél a délvidéken 1941-ben (A délvidéki jugoszláv hadsereg katonáinak hazatérése a német hadifogoly táborokból. In: http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=868&lap=0 (Megtekintve: 2014. 12. 08.)
73 SZITA Szabolcs: A sárvári internálótábor 1944. évi történetéhez. In: Vasi Szemle (továbbiakban: VSz), 1989. 4. sz. 564. old.
74 Uo.
75 SÖPTEI István: "Még ici-picit néha fáj a talpunk, de mindenen vígan röhögünk". Sugár Andor Sárvárról írt levelei. In: Életünk, 1983. 5. sz. 474–478. old.
76 BAJZIK Zsolt–MAYER László–VÉGSŐ István: Vas vármegye. In: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 2. köt. Szerk. Randolph L. Braham Bp., 2010. 1252. old.
77 POLLÁK Sándor: Sárvártól Sárvárig... című, 1941-ben megjelent, kedélyesnek szánt kötetében írt a generációjuk által kifogott "szerencsés korszakról". A szerző könyvében a munkaszolgálatosok "könnyes-mosolyos" életének kívánt emléket állítani a tábori élet humoros epizódjainak a megörökítésével. Pollák ezért a könyvből száműzte a szomorú fejezeteket, de azért felhívta az olvasók figyelmét arra, hogy az ott eltöltött idő nem ért fel egy balatoni nyaralással. 1940-ben a sárvári selyemgyárba történő érkezése után megállapította, hogy a város "történelmi műemlékei közül kiemelkedik remek barakstílusával a Selyemgyár, melyben foulard, moiret és crep de chine helyett újabban Kohn-okat, Schwarz-okat és Krausz-okat állítanak elő..." A munkaszolgálatra bevonultakat egy-egy csapattesthez osztották be. "Az alakulatokat különböző fegyverekkel látták el. Az egyik csoport kapát, a másik ásót, a harmadik csoport csákányt ragadott, míg a motorizált üteg taligára kapott" – foglalta össze tömören és ironikusan a helyzetüket Pollák, akit a későbbiekben Szombathelyre vezényeltek át a vasúti pályák karbantartási munkálataira. Pollák Sándor: Sárvártól Sárvárig... A vasúti töltések és pályák mentén. Egy munkaszolgálatos emlékiratai. Ttapolca, 1941. 23, 45. old.
78 A háború befejezése után Gribovszky Györgyöt népbíróság elé állították, és valószínűleg elítélték. Sajnos a per anyaga nem található meg a Vas Megyei Levéltár gyűjteményében. A perről a Zalai Közlönyben tudósítanak 1947 januárjában. E szerint a sárvári internálótábor parancsnokát azzal vádolták, hogy 1944-ben az internáltakkal kegyetlenkedett. Gribovszky tagadta a bűnösségét, és azt akarta bizonyítani, hogy mindig jóindulattal igyekezett kezelni a "szerencsétlenek" ügyét. A védekezését okmányok tömegével támasztotta alá, amelyet másfél éves előzetes letartóztatása alatt szedett össze. Azonban a tanúk szerint 1944-ben, amikor a deportálások megtörténtek, a második transzportban elhelyezett nőtlen orvosokat, gyógyszerészeket és állatorvosokat Szombathelyen kivették a vagonokból, azokat a sárvári internálótáborban helyezték el. Voltak közöttük olyanok, akik – bár házasok voltak – nőtlennek vallották magukat. Ha ez kitudódott, akkor Gribovszky beosztotta az auschwitz-i deportáló vonatba. Így járt Schmidt Imre, az OTtI nagykanizsai orvosa. A tárgyaláson egy nagykanizsai orvos a sárvári internálótáborban eltöltött időszakáról a következőket mondta: "A sárvári internálótáborban rajtam kívül mintegy 15–20 nagykanizsai is volt. A táborban lehetetlen állapotok uralkodtak. Gribovszky kegyetlen rendelkezéseivel állandóan terrorizálta az internáltakat. A rendőrlegénység állandóan botokkal felfegyverkezve járt. Szalma ismeretlen volt a táborban. Általában fapriccsen vagy a puszta kövön háltunk. Az élelmezés a legszükségesebbekre korlátozódott, és amit adtak, az is ehetetlen volt. A kantin előtt fegyveres őrök álltak, hogy megakadályozzák az internáltak minden vásárlási szándékát. Látogatókat nem fogadhattunk. Ha elvétve mégis engedték, hogy a hozzátartozóinkkal néhány szót váltsunk, akkor Gribovszky saját kezűleg bottal zavarta el őket. A deportáltak közül Gribovszky parancsára 60–80-at zsúfoltak össze a halálvonat vagonjaiba és egy csepp vizet sem adtak a szenvedőknek, pedig a vagonok sokszor napokig álltak a tűző napon. Voltak sokan, akik úgy akartak megmenekülni a deportálástól, hogy a csatornanyílásokba bújtak el. Amikor felfedezték búvóhelyeiket, félholtra verték őket, majd ugyancsak a jó parancsnok utasítására, sötétzárkába zárták őket." Szombathelyen megkezdték a sárvári internálótábor parancsnokának népbírósági tárgyalását. In: Zalai Közlöny, 1947. jan. 24. 3. old.
79 Holocaust Magyarországon. Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez. (Iratok a Vas Megyei Levéltárból) BAJZIK Zsolt–MAYER László, Bp. 1994. 18–19. old.
80 SZITA 1989. 565. old.
81 Gribovszky 2052/1944.
82 MNL VaML Államrendőrség Szombathelyi Kapitánysága iratai. Igazgatási iratok. 162/1944.
83 SÖPTEI István: Internálótábor a Rába partján. A volt sárvári Műselyemgyár háborús évei. Iv. A deportáltak tábora. 1. A "Magyar Királyi Rendőrség Sárvári Kisegítő Toloncháza: 1944. május–1944. október 7. In: VSZ, 1988. 3. sz. 396–397. old.
84 MNL VaML Sárvár nk. ir. 2052/1944.
85 MNL VaML Sárvár nk. ir. 730/1945.
86 MNL VaML Sárvár nk. ir. 1428/3/1944.
87 Uo.
88 MNL VaML Sárvár nk. ir. 1562/1944.
89 SÖPTEI 1988. 397. old.
90 SÖPTEI i. m. 398. old.
91 MNL VaML Vas vármegye főispánjának iratai. Országmozgósítási (1941–1944) és hadműveleti kormánybiztosi (1939–1945) iratok. III. Hadtest Hadműveleti Kormánybiztos Országmozgósítási iratai 576/1945.
92 Uo.
93 Bajzik Zsolt magángyűjteménye
94 SÖPTEI i. m. 398. old.
95 MNL VaMl Sárvár nk. ir. 32/1945.
96 Uo.
97 Uo.
98 MNL VaML Sárvár nk. ir. 1370/1945.
99 MNL VaML Elhagyott Javak Kormánybiztossága 144/1945.
100 Uo.
101 Sárvári Földhivatal izraelita hitközségi ingatlanok 844, 1403, 1405. számú telekkönyvi betétek
102 BODÓ i. m. 106. old.
103 Sárvári Földhivatal izraelita hitközségi ingatlanok 844, 1361, 1403, 1405. számú telekkönyvi betétek
104 DABÓCZI Dénes: A sárvári Deák utcai zsinagóga. In. Sárvári Honismereti Híradó, Sárvár, 2001. 22. old.
105 A sárvári holocaust emlékmű felállításáról. In: Sárvári Hírlap, 1996. okt. 25. 3. old.
106 BRAHAM 2010. Bp., 2010. 1276. old.
107 Koszoruzás a Holokauszt emlékműnél. In: http://sarvarvaros.hu/koszoruzas_a_holokauszt_emlekmunel (Megtekintve: 2014. 12. 10.)