MELCHIOR HEFELE BÚTORMŰVÉSZETE SZOMBATHELYEN

A MÁSODIK KORSZAK: 1787–1792

A palotaépítés végére, úgy tűnik, Szily püspök fellélegezhet egy kissé anyagiak terén. Messze áll még attól, hogy székesegyházával kapcsolatos munkálatait beindítsa, de belekezdhet zarkaházi pihenőkastélya építésébe (1787), és sorra veheti szombathelyi rezidenciájában a legpazarabbnak szánt termek bebútorozását. Ez lesz Hefele második bútorteremtő korszaka. 1787 körül megemelkedik a bútorok formai és kivitelbeni színvonala; e második korszak darabjai zömmel egészében aranyozott bútorok: a Louis XVI-stílusú fogadószoba erősen franciás és erősen királyi megjelenésű darabjai készülnek ekkor. Ide sorolhatjuk a palotakápolna ünnepélyes megjelenésű, padlón álló és asztali gyertyatartóit (eredetileg a konzolasztal nem állt itt), aranyozott padjait (melyeket időközben felváltottak azokhoz hasonlítható, erősen leegyszerűsített dekorációjú és kivitelű darabok), továbbá faragott és aranyozott váza- és urnapárok, falikarok, díszes aranyozott szalon-óraházak, végül a legigényesebben előállított kép- és tükörkeretek. (Feltehetően 1787 előtt még nem is volt önálló aranyozó műhelye a püspöki munkálatoknak!) A fogadószoba és a kápolna berendezése kifejezetten franciás ízlést képviselt.

A 80-as–90-es évek fordulóján erős külső hatásra Bécs ízlése is elfranciásodik, ennek csúcsát jelenti a hiányos ilyen emlékanyagból kimagasló, Leopold Berchtold külügyminiszter számára készült aranyozott bútorzat. E korszakában Hefele, miközben Szily igényeihez igazodik, igyekszik ebben a tőle idegenebb ízlésvilágban is saját formanyelvén megszólalni, amely bútorszerkesztésének arányrendszere lehetséges legteljesebb megtartásában testesül meg.

E korszak jellemzője a műbútor-asztalosság megerősödése is, amely igen gyors ütemben fejlődve pár év leforgása alatt alkalmassá lesz már a legigényesebb szekrénybútorok előállítására is. Ezt a jelenséget aligha magyarázhatja más, mint jeles mesterek belépése a szombathelyi asztalosságba. Feltehető, hogy ezekben az években kezdi meg szombathelyi működését a Württembergből hozzánk települt Georg Bitterle műhelye. Ekkor jelenik meg a magasabb színvonalon kivitelezett fafaragói munka is, amely a személyi adottságok erősödtével ismét a faragott darabok tervezésére irányítja Hefele figyelmét, aki maga is készített saját kezűleg fafaragványokat (erről végrendeletéből tájékozódhatunk!). A szombathelyi fafaragó-asztalosság mesterségbeli tudásának csúcsát jelentik a francia módra, a legmívesebben megmunkálható, igen kemény bükkfából faragott bútorok.

A szombathelyi ülőbútoron Hefelének e második korszakában következetesen a francia királyi műhelyek modelljeivel rokon törekvések figyelhetők meg, míg a kiegészítő darabok formavilága ekkor is Hefele egyéni utakon járó alkotói attitűdjét valósítja meg.

Ugyancsak ebben a korszakban jelennek meg a jelesebb szalonokban a díszes, aranyozott faházakba szerkesztett asztali órák. A szerkezeteket Bécsből és Grazból hozzák (fel is zúdul a város órássága időnként, amiért a megrendelők az ő érdekeiket figyelmen kívül hagyják). Az ilyen óraművekhez nálunk készülnek az óraházak, és ezeken félreérthetetlenül megjelennek a Hefele-tervezés bizonyosságot nyújtó nyomai. Hefele óraházának archetípusát az erőteljes szoklira (socle), talapzatra emelt 4, 6, esetenként 8 oszlop jellemzi, amelyek határozottan architektonikus felépítményt hordoznak (erőteljes párkányzat gondosan tagolt profilírozással, fogrovatokkal díszített timpanon, aedicula). Óraháza minden esetben szimmetrikus szerkesztésű, és e rendet gondosan elhelyezett, nagyon finoman faragott vázapárokkal teszi még hangsúlyosabbá. Az óraházak tektonikájának erős kötődése az építészeti alapformákhoz Hefele óraházait jól elkülöníthető, egyedi típussá rendezi össze. Valamennyi óraházát a kiegyensúlyozott, ünnepélyes megjelenés jellemzi. Hefele nem követi a francia Louis XVI-korszak bronz óráinak formakincséből építkező Bécs-központú közép-európai fa házas díszórák jellegzetes formavilágát, eredeti modelljein nem szerepeltet figurális díszítéseket. Óraház-típusai összetéveszthetetlen sajátos megjelenésükkel színesítik a korszak óraház-művészetét, és egyedi vonulatát jelentik annak.

 

9. TÉTEL: ZSÁMOLY (TABOURET) A PALOTA LOUIS XVI SZALONJÁBÓL (ld: 2. színes tábla)

Magasság: 49 cm, szélesség: 54 cm, mélység: 54 cm.

Állapot: Faragott, aranyozott bükkfa váz, teljesen felújított felületét 23 k. laparany fedi.

Kárpitozása új, amelyet egy levehető, korabeli tükörbársony védőhuzat fed.

 

 

Lefelé szűkülő, négy kör-keresztmetszetű lábon álló, támla nélküli ülőbútor. Négy egyenlő hosszúságú oldalának teljes kávadekorációja mind a négy oldalon megegyezik: műgonddal profilírozott alsó és felső szegélylécek közé szerkesztett nyújtott-nyitott szalagfonatból áll. A 10–10 ovális mezőben – teljesen egyéni módon – ágmetszések hármasa hajlik szét, amely Hefele faburkolatainak és tükörkereteinek levélhármasait idézi. A káva sarkain kiemelkedő kubuszokban részletgazdag rozetták díszlenek.

Az innen induló lábakat mély, precízen faragott, határozott vonalú függőleges hornyolás tagolja, amely lent felfelé álló sáslevelek mögé fut. A levelek közül apró bimbók bújnak elő, a láb felső részét pedig erős plasztikájú, nyílt virágfejekből összeálló koszorú koronázza. A párna világos drapp brokatell huzatát levehető, bordó-vörös színű, régi tükörbársony védőhuzata fedi. – szombathely legszebb, legpazarabb ülőbútorával találkozhattunk!

Eredetileg teljesen aranyozott (tizenöt személyes) ülőgarnitúra része volt, amely egy darab három személyes, hat láb széles kanapéból, hat karosszékből, négy támlás székből és két zsámolyból állt. A XX. századi fotókon (Voit Pál említett könyvében) már csak a Mikes-korszak gyengébben faragott kópiáit láthatjuk, ez kiderül a püspök leltárából is, amely e garnitúra esetében ugyanúgy fogalmaz, mint a díszterem 46 széke említésekor, amelyeket Mikes püspök készíttetett egy előkerült eredeti példány alapján: a lajstrom mindkét esetben Louis XVI-nak nevezi a bútorokat, és azzal a megjegyzéssel illeti mindkét tételt, hogy ezek Mikes ajándékai. Márpedig a díszterem bútoráról tudjuk, hogy ezt ő készíttette, egyértelmű tehát, hogy a gyenge minőségű szalonberendezés is e korszak szülötte. (Ugyanez a logika segít felismerni, hogy a Mikes által kialakított kézikönyvtár bútorait is ő készíttette, műkereskedelemben vásárolt 'kastélybútorai' ugyanakkor viszont értelemszerűen nem lehettek Hefele stílusában készült darabok! Ezek esetében bizonyosan a XVIII. századi francia bútorokkal rokon, illetve empire stílusú darabokra gondolhatunk.)

Hefele az eredeti szalongarnitúrával a megrendelésnek megfelelően olyan magas színvonalú bútorzatot teremt, amely bátran hasonlítható a korszak párizsi menuiserie királyi megrendelésre készült darabjaihoz. Motívumkincsének mind alapelemei, mind részletgazdagsága rokon és szinte vetekszik Jacob, Lelarge, vagy Sené legjelesebb munkáival. Hefelének e korszaka egybeesik a párizsi műhelyekben kialakult legigényesebb, leggazdagabban faragott, és egyben legművészibb ülőbútorok időszakával; darabjainak formavilága erősen kötődik a franciákéhoz, amelyekkel keletkezésük időben is megegyezik.

A zsámoly kávájának alsó oldalán többször ismétlődően a J. P. betűjelzés olvasható. Ezt mutatja a fenti második kép. Bizonyosan Jakob Prokop adta nevét a püspöki asztalosság kiemelkedő termékeihez, a püspöki manufaktúrához.

Reménykedjünk eljövendő jobb időkben, amelyek lehetővé teszik a Louis XVI-szalon teljes rekonstrukcióját, és a jelenlegi – a magyar (többnyire püspöki) paloták újrabútorozása során kialakult szokás szerint elhelyezett (korábbi szalonok közé ékelt egyetlen neobarokk bútorzatú terem szerepeltetése) – szép, egységes neobarokk bútoregyüttest felváltja egy eredetivel egyező, autentikus, Hefele tervezte Louis XVI szalongarnitúra, mert ez a szalon a magyar korai neoklasszicizmus legpazarabban bútorozott enteriőrje volt, és e szalon jelenlegi állapotával – megmaradt faldekorációjával, csodálatos kályhájával, sarok-faburkolatával, a stílusban is, minőségben is ide illő tekintélyes kosaras kristálycsillárjával és a fennmaradt eredeti bútordarabbal – adott is e teljes mértékű rekonstrukció egyik alapfeltétele. Mi több: ez az enteriőr-kultúrabeli örökség mintegy kötelezi is az utókort, hogy értékének megfelelően állítsa helyre, teljesítse ki és őrizze, ápolja az eredeti korszak tárgykultúráját. Addig is decensebb volna a szalon Mikes-kópiákkal történő ismételt berendezése, mert a jelenlegi neobarokk bútorzat sem megjelenésében, sem korában nem illik a palota kevés híján intakt, érintetlen, eredeti enteriőrjeihez, különösen nem helyénvaló szerepeltetése a reprezentációs teremsorban.

Hangsúlyozzuk, hogy a szombathelyi püspöki palota eredeti bútoraival és belső dekorációjával – a korszakra vonatkozóan Magyarországon egyedülállóan – hűen őrzi építéskori állapotát, és arra kell törekedni, hogy az újabb kiegészítő darabok erősítsék ezt a megjelenést. Ezek a szombathelyi enteriőrök a mai napig példaadóan konzerválják a XVIII. század vége megújuló képző- és iparművészetének közös alkotását, a magyar korai neoklasszicizmus keletkezésének legelső korszakát dokumentálják. Ebben kell tovább erősíteni Szily János és Melchior Hefele nagy közös művét! Törekedni kell arra, hogy a reprezentációs szalonok berendezése az 1794 előtti bútorművészetet idézze a fennmaradt eredeti berendezési tárgyakkal, illetve az eredeti modellekhez hű, művészi kivitelezésű, színvonalas kópiákkal. Az ilyen másolatokkal történő kiegészítés történelmi enteriőrök berendezésének kiteljesítésében elfogadott, és elterjedt a muzeológia gyakorlatában is egész Európában.

E szalon újrateremtésére Mikes János püspök tett is kísérletet az 1920-as években. A Kovács püspök idejében, a második világháborút követő felújítás alkalmával ide került neobarokk garnitúra, amely kiszorította Mikes eredetit idézni igyekvő kópiáit, mint más paloták esetében is a hasonlók, azt a célt szolgálja, hogy alkalmazásával az igazi antikvitásokat kímélje, amelyek szimbiózisban élnek az adott palotának a mindennapokban zajló, legtöbbnyire eredeti cél szerinti használatával.

Ma gyűjtői állományban fellelhető mind a kis ebédlő székének, mind a szalongarnitúrának egy-egy eredeti darabja a készítés-kori állapot helyreállításával gondosan restaurált formában. A zsámoly fellelt állapotában a teljes aranyozás nyomait mutatta, a felújítás során ennek megfelelően teljes felületét több rétegű, 23 karátos aranyfüsttel, aranylemezekkel fedték. A szék eredeti állapotban megmaradt felületén is helyreállították, részben újraaranyozták a korábban is arannyal bevont elemeket.

 

10. TÉTEL: ARANYOZOTT PAD (ld.: 2. színes tábla)

Magasság: 48 cm, hossz: 124 cm, mélység: 44 cm.

Állapot: Faragott, aranyozott diófa korpusz, aranyozása felújított. Kárpitozása újszerű.

 

Egyéb aranyozott bútorok képviselik még e korszakot, mint például ez a pad. Szépen faragott piastre ('piaszter')-minta díszíti mind a négy kávaoldalt, középpontjukat a Hefele munkáit jellemző körgyűrű, illetve az abba foglalt rozetta ékesíti.

 

 

A piaszter-minta egyébként egyáltalán nincs jelen a magyar korai neoklasszicizmusban, kifejezetten franciás ízű, Pothier és Gourdin modelljeivel mutat közeli rokonságot. Hefele felvállalja akár az azonosságig-igazodást is a francia mintákkal, hogy megrendelője igényeinek maradéktalanul megfeleljen. Soproni magángyűjteményben találhatunk példát hasonló dekorációra egy támlásszéken; véleményünk szerint a fenti körülmény miatt erősen valószínűsíthető, hogy ez a darab is Hefele tervezése, és a szombathelyi asztalosság műve. A püspöki palota Szent Pál termében és a vendéglakosztály egyik szalonjában fennmaradt eredeti falikar-párok dekorációja is teljesen megegyezik a padnak e szokatlan kávadíszítményével, ez a legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy amint a belső dekoráció elemeit Hefele tervezte, úgy a bútorokat is. (E mintát megtalálhatjuk a székesegyház faragványai között is!) A káva sarkait négyzetbe zárt, szépen faragott rozetták emelik ki. Az ezekből kiinduló, lefelé szűkülő, körmetszetes lábak felső részén noduszszerűen, erőteljes, babérlevelekből összeálló koszorú helyezkedik el. Ezt lefelé haladva egy nyaktag, majd egy gyűrű követi. A lábak szára függőlegesen hornyolt. A lábvégeket finoman ívelő akantuszlevelek ölelik át. A pad a felújítás során visszakapta eredeti, teljes, 23 karátos aranylemez-borítását. Megemlítjük, hogy hasonló padok állhattak eredetileg a palota hangsúlyosan franciás dekorációjú püspöki házi kápolnájában is.

 

11. TÉTEL: ASZTALI ÓRA, FARAGOTT FA URNÁKKAL (ld.: 2. színes tábla)

Magasság: 61 cm, szélesség: 46 cm, mélység: 12 cm.

Az óra állapota: Faragott, aranyozott diófa korpusza ép, díszei hiánytalanok. Eredeti aranyozott felületén apró kopásnyomok látszanak. Az óraszerkezet tisztított, karbantartott állapotban van, tökéletesen működik.

 

Tekintélyes, dekoratív kandallóóra faragott és aranyozott diófából. A Hefelére jellemző, erőteljes talapzaton a szerkezet két oldalán 4–4 oszlop áll, egyszerűen faragott oszlopfőkkel.

A talapzat homlokvonala hármas tagolású: a két szélén kiugró szakasz falsíkját Hefele jellegzetes, gombokra rögzített fesztonjai díszítik. A középrész enyhén hátrébb helyezkedik el, és egy ingaablakot visel, amelyben megjelenik az ingalencse.

A talapzat két szélét álló, negyed íves, függőleges hornyolással tagolt hengerpalástok zárják. A talapzatot alul és felül párkány keretezi, az alsó párkányon enyhe ívű levélsor vonul végig, a felső alatt pedig gyöngysor húzódik. A hengeres oldalsó traktus felett szépen faragott, apró levelekkel és gyöngyökkel ékített, csúcsos fedelű urnák állnak. A nyolc oszlop erőteljes architrávot hord, amelyen felül nyitott oromzat nyugszik. E timpanont dupla fogrovat díszíti, nyitott középrészéből pedig hornyolt talapzaton álló kecses öblös váza emelkedik ki. A váza palástján sáslevelek húzódnak végig körben. Legfelül a vázából aprólékosan faragott, sok ágra szakadó, dús levélzetű virágcsokor tör elő. A párkány közepén titokzatos portré tekint le, amely Hefele több hasonló munkáján is megjelenik.

Az óraszerkezetet tehát Grazból hozták, tengelylemezén Johannes Pachleitner mesterneve található. Pachleitner klagenfurti származású grazi Grosuhrmacher, 1765 és 1793 között működött. Óraszerkezete a következő tudományokkal rendelkezik: negyedóránként üt, és ilyenkor elüti a negyedek, majd az órák számát. Ismétlő szerkezete van, amely kérésre bármikor megismétli a legutóbbi ütéssorozatot. Kioldó szerkezettel is rendelkezik, amellyel el lehet némítani járását. Ingája fonalszabályozós felfüggesztésű. Az óra működőképes állapotban van. Összességében a korszak jobb szerkezetei közé sorolható.

A ház felületén még az eredeti aranyozás látható, igen jó állapotban.

A Pachleitner–Hefele óra társaságában található két szép formájú faragott díszurna, felújított laparanyozással. Az urnákon alul szalagdísz, majd felette csavart vájattal díszített nyaktag áll, amely felett babérlevelek sorakoznak körben. A középrészben, a hengerpaláston Hefele jól ismert, mívesen faragott fesztonjait láthatjuk, melyeket ezúttal apró szalag rögzít a gombokhoz. E sávot alul ökörszem-sor, felül arkatúra keretezi. Legfelül, a perem közelében arany gyűrűket fognak össze keresztben átkötött szalagok.

Az urnák méretei: Magasság: 27 cm, legnagyobb átmérő: 21 cm

 

12. TÉTEL: FARAGOTT, RÉSZBEN ARANYOZOTT KÉPKERET (ld.: 3. színes tábla)

Magasság: 82 cm, szélesség: 58 cm.

Állapot: hibátlan, felújított faragott diófa, puhafa alapra építve és sötétre pácolva. Faragványai épek. Aranyozott díszei újabb laparany fedést kaptak (23 k.)

 

A korszak egyszerűbb, de mívesen tervezett képkeret-típusához tartozik. Megjelenését a körbefutó aranyozott zárt körfonat határozza meg. A keret egészét felül arany szalagcsokor, alul szalaggal átkötött arany feszton teszi ünnepélyessé. A körfonatok találkozásánál kisebb méretű, de gondosan faragott rozetták díszlenek. A képmező határán haránt vájatolt pálca halad végig. Ez a keret tipikus példája az egyszerű megjelenés melletti mértéktartó aranyozással elért ünnepélyességnek. Ehhez hasonló keret, szinte ennek párja látható a bécsi Mozart-múzeumban.

 

13. TÉTEL: NYITOTT, POLCOS KÖNYVES SZEKRÉNYKE (ld.: 3. színes tábla)

Magasság: 90,5 cm, szélesség: 54 cm, mélység: 48 cm.

Állapot: eredeti állapotában van, felülete felújítást igényel. Aprólékos faragványai hiánytalanok, helyenként kopottak. Díszítése mind a négy oldalán végigvonul.

 

E bútortípus nem terjedt el a XVIII. század végén; amikor megjelent: az emlékanyagban előfordulása minimális Európa-szerte. Négy lefelé szűkülő, négyzetmetszetű, szegélyléccel hangsúlyozott lábon álló alacsony ágyszekrény, olvasószekrény. A helyi műbútor-asztalosság és virtuóz fafaragó-művészet emlékét idézi ez a kis egyfiókos könyves szekrényke, amelynek élein szőlőindák vonulnak végig, ahol egy-egy egész szőlőfürt mérete nem éri el az egy hüvelyket, alig több termetük két centiméternél. (Szily János nagyon büszke volt a püspökség szőleire, amelyek zömmel Nagygencs – Gentsdorf – nyugati határában húzódtak. Egyes városképi ábrázolásainkat is dús levélzetű szőlőindák keretezik.)

 

 

A korpusz vertikálisan négy egyenlő részre tagozódik: felül egy mély fiókja van, alatta két nyitott könyvespolc helyezkedik el, legalul pedig – ugyanebben a méretben – a négy láb áll. A polcnyílásokat finoman faragott szegélylécek keretezik. A lap peremén apró levélminta fut körbe. A fiókot és a nyitott polcos részt elválasztó párkányvonalban rendkívül precízen faragott szalagfonat tekereg egy vékony pálca körül: igazán aprólékos megmunkálása a szombathelyi fafaragást a minőség legmagasabb régiójába emeli, ugyanakkor Hefele legaprólékosabban kidolgozott faragás-tervét jelentheti. Sajnos a műhelyek számára készített munkarajzokból nem maradt az utókorra, ezek a műhelyekből nem kerültek vissza a palotába, feltehetően már az adott bútor előállítása után elkallódtak.

A korpusz alsó keretelemének két végén, a lábak felett aprólékosan faragott, négyzetes keretbe foglalt rozetták állnak.

Ha megvizsgáljuk a fióképítés szerkezeti megoldásait, megfigyelhetjük viszont, hogy még egy kevés rutinnal dolgozó műbútorasztalosság termékével van dolgunk. Bizonyára nem arcularius készítette, hanem egy nagy tudású faragó, akinek szekrénybútor készítése terén csekély jártassága volt.

A masszív korpuszt Hefele háromféle fából tervezett borítása fedi: az alapban harántsávos, széles, szögletes szalagdíszítmények futnak végig.

 

14. TÉTEL: KAROSSZÉK A ZARKAHÁZI PÜSPÖKI NYARALÓKASTÉLYBÓL (ld.: 3. színes tábla)

Magasság: 89 cm, szélesség: 59 cm, mélység: 67 cm.

Állapot: A fafelület eredeti állapotban van, részben aranyozott diófa. Az aranyozott díszek épek, aranyozásuk enyhén kopott. Kárpitanyagát egy korábbi felújításkor kapta: antikizáló, kissé kopott, fakult, gobelinmintás bútorszövet.

 

Ugyancsak e második korszakban valósul meg Szily püspök pihenőkastélya Zarkaházán, néhány kilométerre a várostól. A csinos kis Hefele tervezte kastély berendezéséből fennmaradt egy ülőbútor, amely a hagyomány szerint a püspök dolgozószobai karosszéke volt. Ez az ülőbútor, a Louis XVI-szalon zsámolyával együtt a szombathelyi bútorművesség csúcsát jelenti, keletkezésük az 1780-as évek második felére esik, a párizsi asztalosság legpazarabb királyi bútorainak már kortársai éppen, és igényesség dolgában vetekednek azokkal.

 

 

A püspöki karosszék Gilles–Hyacinthe Vinatier ismert karosszék-modelljeihez hasonlítható. E darab, amellett, hogy faragványainak finomságával felülmúlja Vinatier munkáit, ismét felmutatja az örökké újító és mindig saját útját járó Hefelét: a karfa hengeres konzolja teljesen egyéni invenció: soha senki más nem oldotta meg ilyen ötletesen a keskeny karfának, illetve az ülőpárna melletti szintén szűk helynek az összekötését hasonló módon, úgy, hogy maga a konzol nem veszít optikai súlyából. Ugyanis ez a hengeres konzol két vége felől fokozatosan szélesedik, középütt gyöngysor-gyűrű fogja össze. E faragott gyöngysorból lágyan ívelő sáslevelek indulnak, és az elvékonyodó végekig nyúlnak. A konzol koronájaként arkatúrás dob helyezkedik el, amelyen lemérhető, hogy Vinatier hasonló megoldásához képest lényegesen színvonalasabb faragói munka hozta létre. Hefele hasonló arkatúráival találkozhatunk az eszterházai kastélypark faragott kőoszlopain is!

 

 

A karosszék másik esztétikai középpontja az ülés alatti káva, amelyen finom aranyozott hullámsor vonul végig – a kávának mind a négy oldalán (ugyanez a szokatlan, négy oldali megfaragás jellemzi a 16. tételben bemutatott alacsony, polcos olvasószekrényt is!). Ez a hullámsor a korszakindító íróasztalt idézi, amely Joseph Baumhauer műve, 1757-ben készült a nagy műpártoló pénzember, Lalive de Jully számára, és a neoklasszicizmus igen korai előfutáraként tartja számon a bútortörténet. Ennek a díszítőelemnek az elteljesedése Közép-Európában David Roentgen nevéhez fűződik majd, akinek ehhez hasonló dekorációjú modelljei az 1780-as években jelennek meg előbb német földön, és majd Hefele harmadik korszakára is nagy hatást gyakorolnak.

Merész és teljességgel szokatlan újítás az is, hogy Hefele nem alkalmaz ez esetben kubuszt a káva sarkain, hanem hagyja a vájatolt gúla formájú lábakat tagolatlanul felfutni egészen az üléspárnáig, és csak egy kisebb, álló téglalap formájú rovátkált, aranyozott dísszel, 'gyémánttal' koronázza meg a lábakat, a lábvégeket pedig bronz papucsba bújtatja, ami szintén merőben új e korszak székein.

Az esztétikumot kiteljesíti a támla, amelynek mind horizontálisan, mind vertikálisan enyhén ívelő felső vonalában csekély kiállású lépcsőzetes középrészt emel, ez kiváló lehetőséget teremt a támlán körben végigfutó aranyozott körfonat sarkoknál játszó áttételeinek hangsúlyozására.

Már magában az is páratlan, ahogyan Hefele a dió fafelületnek természetes színét felékesíti mértékkel aranyozott dekorációs eszközeivel, amelyek ilyen módon nemcsak hangsúlyt kapnak, hanem maguk is ünneplőbe öltöztetik a diófának természetes barna felületét.

 

15. TÉTEL: FARAGOTT, ARANYOZOTT FA VÁZA-PÁR A MŰKERESKEDELEMBEN (ld.: 2. színes tábla)

Magasság: 80 cm.

 

2000-ben bukkant fel a budapesti műkereskedelemben ez a jellegzetes vonalú kétfülű díszváza-pár. Hefele díszváza-modelljei közül ez az egyik olyan változat, amely kicsiben egyes óraházain is megjelenik. Felül aranyozott virágcsokor díszlik, alatta íves nyaktag fut le a vázaövig, amely két széles, sima szalagpánt közé fogott, zárt körfonat-mintás mezőből áll. Alatta a kehelyszerűen ívelő alsó részt ékítetlen, jelzésszerű levelek sora fedi, ez alatt már csak a talp helyezkedik el. A faragott hársfa vázákat részben zöldre festett, részben aranyozott felület fedi. Tekintélyes méretű darabok, nagy valószínűséggel sarkokban szimmetrikusan elhelyezett posztamensek tartották őket. Egy ilyen – mohazöld tükörbársonnyal bevont (!) posztamens-párral találkoztunk is a múlt század kilencvenes éveiben, ezek mára már sajnos elhagyták az országot. Megjelenésük és tagolásuk lényegében megegyezett a négyzetes metszetű bútorlábak alaptípusáéval, amelynek leírását több helyen adtuk. Feltehető, hogy asztali óra kísérőiként álltak az adott enteriőrben.

 

16. TÉTEL: FARAGOTT, ARANYOZOTT OVÁLIS TÜKÖRKERET-PÁR (ld.: 2. színes tábla)

Magasság: 57 cm, szélesség: 33 cm

Állapot hibátlan, 23 k. laparannyal borított diófa, aranyozása felújított.

 

Egyetlen fából faragott ovális kép- vagy tükörkeret, párban. Nagyon szép, arányos szerkesztésű díszítőrendjével különlegességnek számít a magyar emlékanyagban. Noha a klasszicizmus jellegzetes ékítményeit nélkülözi, mindössze levelek és virágok alkotják dekorációját, egyértelműen nem a rokokó világát idézik, hanem már az új ízlés képviselői: szimmetrikus szerkesztésük és ünnepélyesen ívelő alsó levél-párjuk már a klasszicizmus előfutárai. A keretek felső részén kisebb szalagok is megjelennek, ezek fogják át a keresztben elhelyezett, virágzásuk teljében lévő ágakat. Míg az ovális keretvonalon felvonultatott ágak és levelek összessége az adott darab szimmetriatengelyéhez igazodik, addig az égbe törő középlevelek a két darabon ellentétes ívelésűek, vagyis az adott terem falának szimmetriarendszeréhez, egy nagyobb falszakasz dekorációs kompozíciójának világához igazodnak, elhagyva a csúcs-ékítmény esetében az egyedi szimmetriát.

Az ilyen kisebb ovális keret-párok a rokokó faburkolat szerkezetéből eredeztethetőek: a keskeny falszakaszokat fedő függőleges elemek beépített képeinek kereteiként láthatunk hasonlókat ma is például az eszterházai kastély földszinti, hercegi lakosztályának néhány szalonjában. A neoklasszicizmus esetenként igyekszik mobillá tenni az előző, egyébként jellemzően mozgalmasabban díszítő korszaknak egyes kötött dekorációs alapelemeit.

Leginkább a keretperemen végigvonuló babérlevél-koszorúk teszik e két keretet az új klasszicizmus egyértelmű képviselőjévé. Gondosan faragott, elegáns, egyedi darabok, hasonlóval még nem találkoztunk. E keretek kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy megkülönböztessük a rokokó és a klasszicizmus stílusát olyan esetben, amikor a díszítőelemek rendkívül kevés stilisztikai eszközt hordoznak. Gyakori tévedés azt hinni, hogy a dús levélzet, vagy akár az ágaknak, leveleknek csigavonalra emlékeztető elrendezése a rokokót jelenti. Az apróbb részletek felfedezésével kizárhatjuk egy műtárgy stílus meghatározásakor a rokokót, ha már olyan részletekkel is találkozunk rajta, amelyek egyértelműen a neoklasszicizmus kifejezőeszközei. Jelen esetben ilyen a keret kontúrján szerényen végighúzódó babérlevél-füzér.

 

17. TÉTEL: FARAGOTT ASZTALI TÜKÖR, EREDETI CSISZOLT LAPJÁVAL (ld.: 3. színes tábla)

Magassága: 52 cm, szélessége: 44 cm.

Állapot: eredeti állapotában van, felülete felújított, csiszolt tükörlapja eredeti.

 

Nagyon jó állapotban fennmaradt közepes méretű asztali tükör. Dús faragványai maga a közép-európai korai neoklasszicizmus esszenciája: megjelenését a sarkokon elhelyezett nagyméretű kerek rozetták uralják. Négyzetes talapzatuk kiugrik a keret egészének kontúrjából. E hangsúlyos sarkokat széles oldallapok kötik össze, amelyeken középütt nyitott körfonat halad végig. E mintát sima szegélylécek fogják közre, amelyek mellett gyöngyhármasokkal megszakított pálcadísz halad. A keret széleit teljes fűrészfog-rovat díszíti. Hasonló, vékony vonalú, nyitott körfonattal találkozhatunk a Szent Mihály-kápolnában található kisméretű konzolasztal-pár kávájának dekorációjában: a minta azonossága egyértelmű.

A tükör szépségét növeli eredeti, lencsesor-formában csiszolt üveglapja, meglehetősen jó állapotú foncsorozással.

 

A HARMADIK KORSZAK: 1792–1808

Hefele utolsó korszakának bútorai teljesen szakítanak a franciás stílussal: David Roentgen ekkor kiteljesedő bútorművészete (ld.: 15. lábjegyzet. Vasi Szemle, 2015/1. 60. old.) óriási hatást gyakorol a térség ízlésére. Hazánkban a párhuzam éppen Hefele bútorain mutatható ki legegyértelműbben. Hefele végre visszatérhet ahhoz a lényegében szerényebb megjelenésű formavilághoz, amely első korszakát jellemzi, és lelkesedéssel, örömmel teszi. Egyébiránt Franciaországban is nagy változáson megy át az ízlés: az arisztokrácia, úgy tűnik, kezdi érteni az idők szavát: az új, megállíthatatlanul terjedő polgárias ízléssel való rokonszenvezés sajátos megszólaltatásához az angol klasszicizmus végletekig leegyszerűsödő formáit választja. Az Udvar jelzéseket ad a társadalomnak az alsóbb néprétegek életstílusa iránti szimpátiájáról... ma már tudjuk: késve. Egészen meglepő modellek is születnek már Párizsban: Mme Elisabeth hercegnőnek, XV. Lajos király unokájának Tuileriák-béli lakosztálya számára olyan székek készülnek 1791-ben Claude Sené műhelyében, amelyek valójában csak Párizs környékén jelentenek újdonságot. Miközben a királyi család tagjai a legutolsó módi szerint előállított darabokkal büszkélkednek, bizonyára nem sejtik, hogy szombathelyen az ilyen modellek már közel tíz éve 'lefutottak'! Ha léteznék iparművészeti hatásvolumen-térkép, akkor a számtalan Párizsból Közép-Európába mutató erőteljes nyíllal szemben meg kellene jelennie azon egy vékony, de határozott nyílnak, amely Párizs felé mutat – Szombathelyről!... Ez a párizsi szék feltehetően Claude Sené saját munkája.

Ilyen körülmények között tör előre Roentgen újszerű formavilága Közép-Európában. Hefele e korszakban készült (illetve: a székesegyház berendezési tárgyai esetében még csak megrajzolt) bútorainak legfőbb jellegzetessége a natúr fa felületének színezésében mutatkozik: a dió megszokott, kellemes, bársonyos árnyalata olyan módosuláson megy át, amely a bútorok színét sok esetben a paliszander és a mahagóni színe felé viszi. A fafelületeken nagyobb szerepet kapnak a hornyolt csíkok, amelyek homorú laparanyozott felületükkel még hangsúlyosabbá válnak. roentgen francia minta szerinti füzér-formát öltő bronz fogantyúi Hefele bútorain – nagyobb méretben és fából faragva – önálló, kiemelt dekorációs szerephez jutnak. Megjelennek a triglifek, amelyek a korábbi bútorokon nem, csak az épülethomlokzatokon szerepeltek. Az egyszerű korongokat többnyire felváltják a méretes rozetták a négyzetes szerkezeti tagozatokban, szintén erősen aranyba vonva. Ugyanez a dús arany fedi a szaporodó akantuszleveleket és sok esetben a szegélyléceket is. A jellegzetes virágfejekből alkotott gyöngysor-fesztonok is átjönnek immár az épülethomlokzatok ablak-közeli helyeiről. Legszebb, leghatározottabb megjelenésüket a székesegyház stallumtámláin figyelhetjük meg. A bútorpalástokon szépen arányított betétmezők, füllungok jelennek meg aranyozott ökörszemes kereteléssel. Mindezen gazdagon aranyozott ékítmények egy újabb felfogásban megfogalmazott ünnepélyesség részei: ebben jelzi saját, visszafogott pompát teremtő dekorációjának végső győzelmét az új klasszicizmus az ancien régime letűnt rokokó ízlésvilága felett. A neoklasszicizmus korai, kezdő szakasza – bevégezve küldetését – lezárul, és teret enged az új klasszicizmus kiteljesedésének, amely a XIX. század első felét fogja kitölteni.

Hefelének e határozottan egységes megjelenésű bútorcsoportja kivételnek számít az elbizonytalanodni tetsző századvégi stílusbeli útkeresésben, amely Közép-Európát általában jellemzi a század 90-es éveiben, és a továbblépés lehetőségeit látszik keresni.

Hefele harmadik korszakának bútoraiból maradtak fenn Roentgen hatásának hírmondói: két szép szalonasztal ilyen, és a székesegyház bútorzata, amely már Hefele halála után, a XIX. század első évtizedében valósul meg: a padsorok, a gyóntatószékek, a stallumok, a szentély egyéb darabjai és a templombelső további faépítményei, tartozékai.

A harmadik korszak bútorainak bemutatását két csodálatos ruhásszekrénnyel zárjuk: előbb Szily püspök szekrényét, majd a Rosty-házból származó ruhásszekrényt ismertetjük, amely véleményünk szerint mind Hefelének, mind a korszak teljes Közép-Európai bútorművészetének legmerészebb formatervezői teljesítménye. Megvalósításával Hefele tanúbizonyságát adja ismét – és ez esetben legerőteljesebben – forradalmi újító erejének. Ez a ruhásszekrény, mondhatni, 110 évvel megelőzi korát!

 

18. TÉTEL: KIS KÉZITÜKÖR (ld.: 2. színes tábla)

Magasság: 42 cm, szélesség: 16 cm.

 

Egyszerű, kisméretű, kevéssé sem hivalkodó tervezésű használati tárgy. A csepp alakban áttört fogórész felett szabályos ovális keretbe foglalt eredeti üveglapja helyezkedik el. A profilozott keretet nyugodt vonalú szalagcsokor és abból kétoldalt fodrosan alája hulló szalagok díszítik egészen az ovális keretrész alsó negyedéig. A tükörlap képmezejének formája önmagában a női arc szép oválisát idézi.

Az üveglap csiszolt bordűrje fokozza a kis kézitükör varázsát. Hefele hihetetlenül kevés eszközzel éri el ez esetben is azt a kellemes hatást, amelyet a kis praktikus tárgy vitathatatlanul gyakorol használójára. Nehéz leírni az élményt, azt a jó érzést, amit egy ilyen ízléssel előállított egyszerű darab nyújt annak, aki kezébe veszi. A kis kézitükör a hagyomány szerint a Rosty-hagyatékból származik.

 

19. TÉTEL: A SZÉKESEGYHÁZ PADJAI (ld.: 4. színes tábla)

Amikor bombatalálat érte a székesegyházat 1945. március 4-én, a hatalmas tetőszerkezet – teljes födémrendszerével – beomlott. Míg a légnyomás és a rázkódás az oldalfalak dekorációjában okozott mindörökre pótolhatatlan veszteséggel járó pusztulást, addig a mennyezet varázslatos kompozíciói mindörökre odavesztek, az alája zuhanó iszonyatos menynyiségű anyag pedig szinte porrá zúzta a főhajó teljes bútorzatát: a 264 ülőhelyet biztosító 44 széles pad és az egyik nagy gyóntatószék teljesen megsemmisült. Viszont a Szent Mihály-kápolna nem szenvedett ilyen károkat: padjai sértetlenül állnak ma is helyükön, és pontos képet adnak a főhajó volt bútorzatáról, mert azzal teljes részletességgel megegyeznek. A nyugodt vonalú, egyszerűségében is mutatós, kényelmes, zárt ülésszekrényű, esztrádra szerkesztett padsor ragyogó mintát nyújthat a főhajó majdani teljes és autentikus újrabútorozásához.

Hefele padjaival találkozhatunk a Fellner Jakab építette pápai székesegyházban is, illetve feltehetően Hefele-pad kópiák állnak az őáltala tervezett zanati plébániatemplomban.

 

20. TÉTEL: A SZÉKESEGYHÁZ STALLUMAI (ld.: 4. színes tábla)

A stallumok Hefele tervei szerint, de csak 1807-ben készültek el. Hefele harmadik korszakának jellegzetes tervezésű darabjai, a szentélynek, sőt szinte a székesegyház teljes belső terének meghatározó dekorációs elemei.

E korszak bútorai megjelenésének legfőbb jellemzője a sötét, részben aranyozott felület, amely színében sajátos átmenetet valósít meg a dió, a paliszander és a mahagoni színárnyalatai között. A szentély bútorozása a már szombathelyen élő Georg Bitterle műhelyének gondosságát dicséri, az ékítmények aranyozott relief-faragványai Lorenz Eckart bécsi mester keze munkája. A szentély oldalfalának termetes stallumtámláin keresztül egy szép, ünnepélyes, letisztult tagolású elrendezés eleganciája valósul meg, amely a főoltár varázsához vezet, azt készíti elő. Hefele eredeti terve szerint – nyilván Szily püspök elképzelése alapján – a hívek felől előbb a kanonokok foglaltak helyet, a főoltár közelében pedig a püspök trónusa állt.

Nagyon érdekes adalék a stallumok elhelyezése szempontjából, hogy a bombatámadás utáni romjaiból feltámasztott székesegyház újrabútorozása során teljesen más rendet alakítottak ki a szentély püspöki trónusának, illetve kanonoki stallumainak elhelyezésében, mint ahogyan azelőtt álltak. Eredetileg tehát – szemben állva a főoltárral – a bal oldalon (a déli fal mentén) a főoltár közelében állott a baldachinos püspöki trónus (vagyis háttal a sekrestye oldalfalának és Prokop Zakariás és az angyal-kompozíciója közelében), vele szemben, az északi oldalon pedig a második trónus helyezkedett el, a nagy aranyozott karosszék. A két stallum-pár pedig a kereszthajóhoz közelebb állott – a bal oldali első mindjárt a szószék melletti páros oszlop közelében –, a szemköztiek pedig hasonló elrendezésben. Mindezt pontosan megfigyelhetjük a két világháború között készült fényképeken. Hefele eredeti, 1790 telén készített alaprajzán is pontosan láthatjuk a stallumok és a püspöki trónus elhelyezésének ezen eredeti elgondolását. Pontos okát nem ismerjük, hogy Kovács püspök idejében mi indította az újra-berendezőket erre a lényeges, de indokolatlannak tetsző változtatásra, amelynek eredményeképpen a püspöki trónus minden irányban eredeti helyének éppen az ellentettjén helyezkedik el (vagyis: a másik oldal másik végén), figyelmen kívül hagyva Szily püspök eredeti elgondolását és a gyakorlatot, ahogyan az előző százötven évben e bútorok álltak.

Meg kell említeni még a kórus mellvédje felújításának érthetetlen megoldását: Hefele eredeti tekintélyes konzolpárjait nem állították vissza, noha a páros oszlopok és párkányaik, amelyeken ez a két konzolpár elhelyezkedett, megmaradtak eredeti helyükön. A mellvéd kiugró középrészét teljesen elhagyták, és így a karzat egész arányrendszerét megmásították; a mellvéd füzérdíszei helyett jellegtelen, sima keretelésű fekvő táblákat alkalmaztak, noha semmi akadálya nem lett volna az eredeti tervrajzok alapján e kiemelt részlet újraépítésének: annak, hogy az egész templombelsővel harmonizáló, eredeti elgondolás szerinti megoldáshoz térjenek vissza (a romokból kimentett konzolok és fesztonok lényegesebb részletei megtalálhatók a faragványraktár polcain!). A mellvédbetétek fesztonjai azért fontosak a dekoráció számára, mert ezek kötötték egységbe a belső tér bizonyos ritmus szerint ismétlődő dekorációit, amelyek most ezen a kiemelt felületszakaszon csorbát szenvednek, felborul a dekoráció egysége és egyensúlya. A díszítésrendnek ezen a horizontján állnak: a szószék kupolája, a szentély középpárkánya felett az emeleti ablakok mellvédmezőinek hasonló fesztonjai és a püspöki trónus baldachinékítménye.

 

HEFELE SZEKRÉNYBÚTORAIRÓL, ÁLTALÁBAN

Természetesen a felmerült igényeknek megfelelően a szekrényeket, komódokat, imazsámolyokat, ágyakat (melyek közül többnek is volt mennyezetes, baldachinos felépítménye lambrequin-koronázattal!), éjjeliszekrényeket, íróasztalokat, könyvtartó szekrényeket és polcokat is Hefele tervei szerint állítanak elő szombathelyen, nem csak a püspök megrendelésére, hanem a nyolcvanas évek második felétől már a kiteljesedett papi kar, de még a város nemessége és tehetősebb polgársága számára is. Mindezekből viszonylag kevés maradt az utókorra, fellelésük, beazonosításuk és elemzésük sokkal alaposabb kutatómunkát igényelne, így jelen tanulmány – néhány szép és nagyon fontos darab kivételével – nem tárgyalja, csak érintőleg említi ezek változatos sokadalmát. Míg az ülőbútorok esetében a faragványok vagy éppen a szerkezet elemeinek arányai, a szekrénybútorok esetében a hasznosság, Hefele pragmatikus tervezésének jelzései adják elsősorban az azonosításhoz a támpontokat. nem ritkán a hihetetlen modernség igazolja legmegbízhatóbban a szerzőséget: Hefele ebben minden másnál jobban kiválik a korszak formaművészei közül: míg az építészetben Fellner Jakab teljesítményei megközelítik Hefele világát, addig Hefelének a berendezkedés-kultúra terén létrehozott életműve nem csak egyéni, hanem egyedi is: egyedül áll a XVIII. század végének Magyarországában.

Ilyen – nagyobb figyelmet érdemlő – megoldású darabokkal találkozhatunk a szeminárium nagy könyvtártermének galériájára helyezett polcrendszer egyes elemei esetében. A metszettartó komód illesztése a polcrendszer alsó, ajtókkal zárt részéhez, vagy ugyanitt a megnagyobbítható munkaasztal kitűnő példája Hefele ötletességének és csiszolt érzékének a praktikumra törekvés terén.

A székesegyház nagy sekrestyeszekrényének gondos tagolása és ezen belül az apró részleteknek célszerűsége ismét erősen jellemzi Hefele tervezői munkáját, vagy akár egész emberi habitusát. Komódjai mindvégig mértéktartók: miközben a társasági élet elmaradhatatlan kellékei – Szily igényei szerint – Magyarországon (hazai előállítású darabok vonatkozásában) soha nem látott franciás fényűzést mutatnak sok esetben, a személyes használat intim bútordarabjai – ilyen a ruhatároló komód is – teljesen szerény megjelenésűek maradnak: Hefele mindenkor határozott választóvonalat húz a perszonális szerénység és az elkerülhetetlen társasági-társadalmi reprezentáció kellékeinek megjelenítési módozatai közé.

Néhány esetben azonban – ahogyan a megrendelő óhajtja – eltér mégis ettől az elvtől: Szily püspök számára nem csak aranyozott Louis XVI-bútorokat tervez ilyen magasabb igényre, hanem a püspök elegáns ruhásszekrényét, majd a valamivel később készült ruhásszekrényt Tallián Magdolna számára. E darabok megcsillantják azt a Hefelét is, aki képes a legjobb ízléssel megvalósítani kifejezetten fényűző darabokat is a saját, szerénységre törekvő formatervezői világán belül, noha egyébként bútortervezés vonatkozásában a keresetlenség útját járja, hiszen hívő, alázatos és cseppet sem hivalkodni vágyó embereknek dolgozik, és számukra elsősorban egyszerű használati tárgyakat készít.

Melchior Hefele művészetének lényegét a biztos ízlésre alapított, mindenkorra érvényesen művészi tartalmú és színvonalú produktum jellemzi, miközben minden munkájával a saját formavilágát szólaltatja meg. Merész újításaival biztos, helyes mederben tartva az ízlésfolyamot, előreviszi korának művészetét: alakítja és színezi, egyedi ízt ad hozzá, és újabb utak lehetőségeinek jelzéseivel gazdagítja.

 

21. TÉTEL: SZILY JÁNOS PÜSPÖK RUHÁSSZEKRÉNYE (ld.: 4. színes tábla)

Magasság: 224 cm, szélesség: 164 cm, mélység: 55 cm.

 

A 17. tételben említettük, hogy a nyolcvanas évek közepének műbútorasztalossága szombathelyen meglehetősen gyenge színvonalú szekrénybútorokat produkál, azonban feltűnően míves faragványaival magára vonja figyelmünket mégis: mintha tizslér munkája rejtőznék előállításában, a faragott ékítmények uralják a bútor megjelenését. Néhány évvel későbbre jelentős változást figyelhetünk meg: határozott fejlődést mutatnak a műbútorasztalosság személyi feltételei és a mesterek szakmai felkészültsége: fellendül a műbútorasztalosság, és Hefele pompázatos tervekkel állhat elő. E korszak legszebb darabja a Szily püspök számára készített kétajtós ruhásszekrény. Feltehetően ekkor kezdi szombathelyi tevékenységét a Württembergből hozzánk települt Georg Bitterle, akinek a székesegyház legszebb faépítményei kivitelezését köszönhetjük: ő készíti – szintén Hefele tervei alapján – a kanonoki stallumokat és a gyóntatószékeket a XIX. század első évtizedében. A ruhásszekrény tervezésében Hefele fontos szerepet juttat a faragóműhelynek: a gérbe vágott elülső sarkok él-lizénáinak hármas tagolásában rozetták díszlenek (a középső a kulcslukak magasságában), a homloklap közepére, a két ajtó találkozásánál pedig szépen faragott takarólécet illeszt. Az erőteljes párkány kosárívben koronázza az ajtók feletti szélességet, amely a szekrény két szélén határozott kiállású, szintén 45 fokban elforduló sarok-kiszögellésbe megy át.

 

 

Mindezekkel arányos a műbútorasztalosság szerepeltetése: a tömör ajtólapok dekorációját ízléssel megrajzolt, csíkokkal keretezett svartni sávok alkotják. A minta egyszerű: a füllungok szokványos helyét kijelölő sávok a már említett övmagasságban két nagyméretű körgyűrűvel gazdagodnak. A párkány kosárívének közepére Hefele gyámkőre emlékeztető középdíszt helyez, amely egyszersmind az illesztést takarja: az illesztés abból adódik, hogy a tömör falapokból összeállított, rendkívül súlyos szekrény két darabra szedhető szét. Az alsó illeszkedés a lábazati párkányon jól megfigyelhető. A korpusz két felét dupla húzóék-pár rögzíti a szekrény belső terében alul és felül. Az ajtólapok két-két szép zsanérral csatlakoznak a saroképítményhez.

Szily püspök ruhásszekrénye a legszebb arcularius-munka Szombathelyen a Hefele-korszakból. Nyugodt, elegáns megjelenésével, egyedi formavilágával kiemelkedik a század végének szekrénybútorai közül: büszkék lehetünk, hogy nálunk keletkezett, és örömünkre szolgál, hogy mindmáig őrzi a püspöki rezidencia, mindamellett méltóbb elhelyezést érdemelne a palota valamelyik kiemelt fontosságú hálószobájában!

 

22. TÉTEL: TALLIÁN MAGDOLNA RUHÁSSZEKRÉNYE (ld.: 4. színes tábla)

Magasság: 189 cm, szélesség: 113 cm, mélység: 46 cm

Állapot: Jó állapotú, hibátlan ruhásszekrény, cseresznyefa borítása néhol kis mértékben repedezett. Lakatos szerkezete eredeti, és működik. Lábai későbbi pótlások.

 

Kétajtós ruhásszekrény tömör fenyőfából összeállított lapokból, cseresznye svartni borítással. Egészen rendkívülien modern bútor: Hefele legmerészebb bútorterve szerint készült.

Örök újító és útkereső igyekezetében Hefele pragmatikus iparos-polgári: mesterember-szemlélete törvényszerűen olyan megoldásokat produkál időnként tervező munkájában, amelyek néhány esetben több mint száz év múltán térnek vissza Hefele alkotó lényének kései lelki–szellemi örökösei munkájában, akik hasonló gyakorlatiasság eredményeként hasonló szerkezeti és formai megoldásokra jutva megteremtik a XX. század iparművészetének alapjait.

 

 

E ruhásszekrény legfeltűnőbb szerkezeti újítása a felső párkány elhagyása, amely a gótikát követően elmaradhatatlan része volt a magas szekrénybútornak. Az ily módon teljesen sima vonalú felső szekrény-él – további forradalmi újításként – két szélén negyed körívben legömbölyített. Itt helyezkedik el a bútor egyetlen plasztikus dísze, az íveket befelé megnyújtó traktusba illesztett egy-egy hornyolt korong, Hefele elmaradhatatlan díszítőeleme. A korong, követve a lekerekítés ívét, befelé tart a szekrény közepe felé, de csak addig, hogy középpontja a lizéna belső élének vonalába essék. sem az ajtók, sem a szekrényoldalak nem kapnak betétet (füllung), hanem teljesen tömörek és simák. A két ajtó lapján jelzésszerűen jelennek csak meg a füllung ’emlékei’: egyszerű dupla sávintarzia, filé vonul végig a betétek szokványos vonalában két-két álló téglalapra, és keretelésükre tagolva az ajtólapok síkját.

A szekrény lábai egyszerű téglatestek, nem eredeti részei a szekrénynek. Hefele pragmatikus gondolkodását jelzi, hogy a szekrény, mivel nagyon súlyos – lévén teljesen tömör fából megalkotva –, szétszedhető. A belső légtérben alul és felül dupla húzóék-pár látható, amelyek a két rész rögzítését biztosítják. E megoldásban a Rosty-ház szekrénye tökéletesen egyezik Szily püspök szekrényével. A szekrényajtók élén megfigyelhetjük a jellegzetes, bonyolult, igényesen kivitelezett sajátos csapolásokat.

Mekkora utat tesz meg néhány röpke év alatt a szombathelyi ruhásszekrény modellje! Ha összehasonlítjuk a két darabot, kibontakozik előttünk a már hetvenes éveiben járó Hefele örökifjú teremtőereje: olyan merész újításokat produkál 1790 körül, amelyekkel 110 évvel megelőzi korát: a szecesszió bútorművészete fogja majd folytatni Hefele törekvéseit. (E példa ismét Georges Jacob párizsi mestert juttatja eszünkbe, aki már a hatvanas éveiben jár, amikor az új francia társadalmi rend igényeit az őáltala létrehozott legújabb ízlés szerint szolgálja ki igazi, bútortörténetileg forradalmi modelljeivel.)

 

 

A két szekrényben azonos a tömör lapok gyümölcsfa borítása is, közös a jelzésszerű füllung-vonal. Tallián Magdolna szekrényén azonban már nincs párkány, amely évszázadokon át elmaradhatatlan koronája volt a szekrénybútornak! Eltűnnek a nagy réz zsanérok is (a bútortörténetben ekkor még rendkívül szokatlan módon), amelyek oly jellegzetes részei voltak a ruhásszekrényeknek. A szekrény közepéről eltűnik még a függőleges külső takaróléc is. Csupa újítás, csupa merészség! Ami e szekrény legerősebb invenciója, az kétségtelenül a felső oldal-élek lekerekítése. Mindezeket számba véve a Rosty-ház szekrényéről elmondhatjuk, hogy e munkájával Hefele messze megelőzte korát: biztos ízlése és kísérletező-formakereső igyekezete egy száztíz évvel későbbi formavilágra talált rá. (Ez nem az egyetlen ilyen példa Hefele életművében!) Ez az iparművészeti teljesítmény feltétlenül a legkorábbi és leghatározottabb kísérlet a Napkirály klasszicizmusával történő radikális szakításra a klasszicizmus ízlésvilágán belül. E tényben is lemérhető Hefele újító erejének rendkívülisége: munkásságával megteremti a királyi klasszicizmussal dacoló, végső soron azt felváltó polgári klasszicizmust, megelőzve és egyben túlszárnyalva bizonyos értelemben a biedermeier formai és tartalmi letisztulásának folyamatát. Ebben kell látnunk az iparművészet világában forradalmiságának legfőbb lényegét.

Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy Hefele már a XVIII. század végén ráérzett a polgárosodó új világ társadalmával eljövendő nagy ízlésváltás szükségszerűségére, és meg is tette az első, jelzésszerű lépést a felé a művészet felé, amelyet a XIX. század második felének közel ötven-évnyi ízlés-zavaros útkeresései után a szecesszió művészete fog tudni majd véglegesen és közérthetően megfogalmazni, kaput nyitva a XX. század hatalmas műtörténeti változásainak.

 

EPILÓGUS

Munkánk végén egyetlen gondolattal szeretnénk megtoldani az eddigieket: Melchior Hefele Szombathelyen végzett, tizenhét évnyi szorgos munkájának gyümölcsei itt ragyognak köröttünk a város szépséges kosarában. Annyi a dolgunk csupán, hogy – nem gyümölcsről lévén szó – ne fogyasszuk, hanem gyönyörködjünk benne, ismerjük fel minden titkát, ismerjük meg értékeit, értsünk hozzá, és féltő gonddal őrizzük. Tárjuk fel ehhez még művészetének eddig rejtőzködő újabb részleteit, és törekedjünk az eltorzított maradványok eredeti pompájának visszaállítására, hogy visszagazdagodjék városunk, és minél több részletében újjászülethessen a Szily–Hefele korszakban teremtett egyházmegyei központ és polgárváros: Szombathely.

 

(Vége)

 

Korabeli konzolasztal és ebédlőszék a szombathelyi püspöki palota bútorzatából,2. és 3. tétel

A 4–5., 7., 6 és 8. tételben bemutatott bútorok a palotaberendezés első szakaszának korából

 

Ízelítő Hefele második korszakának pazar kiállítású, reprezentációs bútoraiból (1787–1792):

 

Aranyozott zsámoly (9. tétel), és aranyozott pad (10. tétel)

 

Kézitükör a harmadik korszakból (18. tétel), és óragarnitúra az 1790-es évek elejéről (11. tétel).

 

Részben aranyozott díszváza-pár (15. tétel), és faragott tükörkeret-pár egyik darabja (16. tétel).

 

Szerényebb kivitelű, de szintén magas színvonalon készült bútorok az 1780-as évek végéről:

Finoman faragott könyves szekrényke (13. tétel) és a zarkaházi Szily-kastély karosszéke (14. tétel).

 

Faragott, részben aranyozott képkeret (12. tétel), és tükörkeret eredeti csiszolt lapjával (17. tétel)

 

Néhány jelentősebb darab az 1792 utáni, harmadik időszak munkálatainak bútorzatából:

A székesegyház padépítményeinek részlete (19. tétel)	A stallum homlok- és oldalfala (20. tétel)

 

Hefele szekrényei Szily püspök, illetve a Rosty-ház számára (21. és 22. tétel).

 

Megjegyzés: A szombathelyi püspöki palota bútorait Dr. Veres András megyéspüspök támogatásával a jelen tanulmány számára Németh József fotózta 2014 novemberében.