SZOMBATHELY – KATONAVÁROS

Szombathely a magyar történelemben ritkán töltött be jelentős katonai szerepet. A Karoling-kort, valamint a XV. századi határharcokat és trónviszályokat¹ követően csak a XIX. század utolsó harmadától kezdődően látott el fontosabb katonai funkciót, párhuzamosan a magyarországi városhálózatban elfoglalt helyének a változásával. Ennek eredményeképpen a dualizmus évtizedeiben országosan is kiemelkedő dinamizmussal fejlődő Szombathely az első világháború előestéjére egy több alakulatból álló, nagyobb létszámú helyőrséghez jutott hozzá. Jelen tanulmányban ezt a folyamatot tekintem át: miként épültek ki a város katonai létesítményei, milyen alakulatok állomásoztak a területén, és hol helyezkedett el katonai szempontból az ország többi településéhez képest.

 

A FEJLŐDÉS FELTÉTELEI ÉS AZ ELŐZMÉNYEK

A XIX. század második felében Szombathely katonai jelentőségét kétségkívül a vasúthálózatban elfoglalt helye határozta meg, noha önmagában ez még kevés lett volna ahhoz, hogy jelentősebb helyőrséghez jusson. Erre jól rávilágít az a körülmény, hogy bár a város már az 1870-es évek elejére fontos vasúti gócponttá vált, az első alakulat csak 1889-ben telepedett meg falai között.² A vasút mellett ugyanis még legalább három feltételnek kellett teljesülnie: szükség volt a beszállásolási rendszer reformjára, a vármegye és a város anyagi áldozatkészségére, valamint a hadsereg diszlokációjának a megváltozására.

A katonai elhelyezés kérdése a dualizmus első évtizedében egy meglehetősen sok konfliktusra okot adó pont volt a magyar állam és társadalom, valamint a hadsereg viszonyában. Ebben jelentős szerepet játszott az a körülmény, hogy a kiegyezést követően ezen a területen jogi hiátus alakult, mivel a kérdést szabályozó 1851-es császári rendeletet a magyar jogfelfogás nem ismerte el hatályosnak, a beszállásolás reformjára viszont csak 1879-ben került sor.³ A hosszas előkészületeket követően megszületett 1879. XXXVI. és XXXVII. törvénycikkek végül alapjaiban ugyan nem változtatták meg a fennálló rendszert (mely szerint a katonaság állandó elhelyezése az önkormányzatok feladata volt), de a korábbiaknál sokkal részletesebb szabályozást nyújtottak, ráadásul két területen jelentős előrelépést is eredményeztek. Egyrészt megfelelő feltételek biztosításával immár kellő ösztönzést adott laktanyák építésére (mindenekelőtt a térítések jelentős megemelésével és a vármegyei katonai pótadó bevezetésével), másrészt a törvény és a mellé kiadott Útmutató pontosan meghatározta a laktanyák iránti követelményrendszert.

A beszállásolás kérdésével szorosan összefügg a második feltétel. Mivel a katonai elhelyezés költségei elsősorban a településeket és a vármegyéket terhelték, néhány kivételes esettől eltekintve a helyőrség nagysága erősen függött azok anyagi erejétől és áldozatkészségétől.

A harmadik és egyben a legfontosabb körülmény azonban az állandó békeelhelyezési rendszer volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege (mint minden állam hadserege) adott békeelhelyezéssel (diszlokációval) rendelkezett, mely meghatározta, hogy a Monarchia mely területén mennyi katonaság állomásozott. Ez függött a közlekedési feltételektől, a hadszervezettől, a kül- és belpolitikai helyzettől, adott település jelentőségétől és az elhelyezési körülményektől. Amennyiben Szombathelyhez hasonlóan egy olyan település akart magának helyőrséget szerezni, amely korábban nem rendelkezett jelentősebb katonasággal, mindenekelőtt azt kellett elérnie, hogy a hadsereg javára változtassa meg a diszlokációját, s a területén valamilyen alakulatot helyezzen el.

Noha Szombathely nem tartozott a hagyományos katonai központok közé, ez korántsem jelentette azt, hogy mentes lett volna korábban a katonatartás alól. A cs. kir. hadsereg által a vármegyében elhelyezett lovasságnak a nagy részét ugyanis a településeken szétszórva, a lakosság házaiban szállásolták el, melyet Szombathely sem kerülhetett el. Ez különösen 1848-49-et követően vált terhessé, s nem véletlen, hogy a városi polgárság éppen 1851-ben építtetett kaszárnyát annak érdekében, hogy mentesüljön az egyenkénti beszállásolás alól. A lovasság központja azonban hagyományosan Kőszeg volt, mely katonai funkcióit sikeresen át tudta menteni a török háborúk idejéből a XVIII. századra.⁴

Szombathely jelentőségének növekedését azonban már jelezte, hogy 1848 júliusában a szerveződő 7. honvédzászlóalj egyik toborzási központjául a vasi megyeszékhelyet jelölték ki, s Petók Antal őrnagy, az alakulat parancsnoka, a zászlóalj végleges elhelyezésére is a várost javasolta a honvédelmi minisztériumnak. Szombathely viszont nem rendelkezett a célnak megfelelő épületekkel, a beérkező újoncokat is a gimnázium és a líceum helyiségeiben szállásolták el, a már felállt alakulat nagy része pedig a környező falvakban kapott helyet. Éppen ezért Petók felvetette a Domonkos zárda kisajátítását és átalakítását, mely ötlet azonban nem aratott osztatlan sikert, s Zarka Sándor alispán inkább egy laktanya építésével hozakodott elő. Erre végül nem volt szükség, mivel a hónap végén a zászlóaljat Pápára helyezték.⁵

Szombathely katonai szerepét illetően az első igazán jelentős változást az 1866-os év hozta el. Velence elvesztésével ugyanis a cs. kir. haderő közel egynegyedének kellett hirtelen új szálláshelyet találni, s a diszlokáció változása érintette Vas vármegyét is. 1866-tól kezdődően a megyeszékhelyen helyezték el a korábban Trevisoban állomásozó cs. kir. 16. gyalogezred hadkiegészítő-parancsnokságát a kiegészítő-kerettel, valamint az ezred 4., majd 1868-tól az újonnan felállított 5. zászlóalját (ezzel párhuzamosan természetesen a lovasság beszállásolása alól mentesült a város).⁶ Így az 1870-ben megállapított állandó békeelhelyezési terv szerint a Vas vármegyei katonaság a következő alakulatokból állott: egy lovasezred ezredtörzséből és három századából kőszegi és egy gyalogezredkiegészítőkeretéből és két zászlóaljából szombathelyi központtal.⁷ Noha a hadsereg részéről logikus lépés volt Szombathely katonai jelentőségének növelése, elsősorban annak kiváló közlekedési feltételei miatt, de ekkor a város erre még alkalmatlannak bizonyult, s az alakulatok elhelyezése rendkívül nagy nehézségekbe ütközött. A cs. kir. 16. gyalogezred hadkiegészítő-parancsnoksága egy korai, rövid életű, sok tekintetben kényszerű kísérlet maradt, s nem véletlen, hogy a katonai határőrvidék felszámolását követően elsőként szüntették meg. A parancsnokságot 1872-ben Varasdra helyezték, Vas vármegye pedig a 48. (nagykanizsai) és a 76. (soproni) ezred kiegészítő területének a része lett.⁸

Hasonló sorsra jutott az újonnan létrejövő honvédség kérdése is. 1869-ben egy gyalogzászlóalj és egy lovasszázad számára ugyanis Szombathelyt jelölték ki állomáshelyül, a cs. kir. gyalogság révén amúgy is túlterhelt város azonban nem tudott nekik helyet biztosítani, így azok Kőszegre kerültek.⁹

Szombathely neve az 1870-es években is felmerült, ezúttal a lovasság elhelyezésével kapcsolatban. A vármegye a községeket sújtó egyenkénti beszállásolás megszüntetése érdekében a várossal közösen tett ajánlatot egy ezredlaktanya felépítésére, melyet elviekben ugyan támogatott a katonai és politikai vezetés, de a jogi aggályokon fennakadt a kezdeményezés.¹⁰ Ezek végül az 1879-es beszállásolási reformot követően hárultak el, mellyel egyben megnyílt az út a hadsereg által is preferált Szombathely katonai fejlődése előtt: előbb még a vármegye révén, majd az 1890-es években már a saját erőforrásaira támaszkodva tudott előrelépni ezen a téren.

 

A FERENC JÓZSEF LOVASSÁGI LAKTANYA

A beszállásolási törvény megszületését követően a vármegye először a lovasság egyenkénti elszállásolását akarta megszüntetni, melyhez a szükséges forrásokat az 1879. XXXVII. törvénycikk által lehetővé tett katonai pótadó biztosította. Az erről szóló szabályrendeletet még jóvá sem hagyta a belügyminisztérium,¹¹ mikor már megszáradt a tinta azon a szerződésen, melynek értelmében bérbe vették a kőszegi gőzmalom kaszárnyát három lovasszázad számára. Ezt követően 1882-ben Szájbély Gyulával egyeztek meg, hogy annak rohonci kastélyában helyezik el a fennmaradó két századot (a hatodik század 1876 óta Zala vármegyében állomásozott).¹²

A kőszegi és a rohonci elhelyezést azonban mind a hadsereg, mind pedig a vármegye csak ideiglenes megoldásnak szánta. A kőszegi gőzmalomkaszárnya kibérlésével egy időben a törvényhatósági bizottság közgyűlése ugyanis arról is nyilatkozott, hogy a "katonaság egyenkénti elszállásolásának megszüntetésével a katonaság közös beszállásolását laktanyák építése által óhajtja foganatosítani, s ebbéli óhaját mielőbb valósítani kívánja."¹³ Az elvi döntést csakhamar tett is követte, s a honvédelmi minisztériummal egyeztetve 1881 májusában határozat született egy ezredlaktanya felépítéséről Szombathelyen. A hadvezetés a változtatással teljes mértékben egyetértve, ennek megfelelően módosította is az 1870-es békeelhelyezési tervezetet.¹⁴

A szombathelyi lovassági laktanya építéstörténetének részletes ismertetésétől most eltekintünk, azt már megtettük máshol, ezért az eseménytörténetnek csupán néhány főbb pontját szeretném kiemelni.¹⁵

Az 1881-es határozatot követően a katonai hatóságokkal egyeztetve az általános építési tervek kidolgozására a vármegye Hauszmann Alajost¹⁶ kérte fel, aki a munkával 1883 elejére készült el. Tervezete azonban még csak a törvényhatósági bizottság elé sem került, mivel hamar kiderült, a kerekítve 1 600 000 forintos javaslatot sokan irreálisan drágának találták, s kétségessé vált annak elfogadása. Éppen ezért inkább a tervek módosítása mellett döntöttek, melyet ugyanakkor már nem Hauszmann, hanem Johann Wendler drezdai építész, az 1882-ben elkészült Sopron vármegyei lovassági laktanya egyik tervezője készített el. Ezzel párhuzamosan egyébként komoly kampány is indult a szombathelyi ezredlaktanya ellen, melynek élén a katonaság elszállásolásából jelentős anyagi hasznot húzó Kőszeg állt.¹⁷ A város a laktanyatársulattal közösen egy, a fentinél jóval kedvezőbb ajánlatot nyújtott be, mely szerint az ezredet fele-fele arányban kellett volna a két település között felosztani. A katonaságért folyó versenybe később beszállt Rohonc és Szájbély Gyula is, akiknek szintén nem akaródzott megválni a helyőrségüktől.¹⁸ Mindeközben azonban Szombathely sem tétlenkedett, s minden befolyását latba vetve próbálta elérni, hogy lehetőleg a teljes ezred nála kapjon új otthont. Ennek érdekében már 1879-ben felajánlotta, hogy hajlandó az építési telket ingyen átengedni, valamint kész beszerezni a gyakorlóteret saját költségén. Miután kiderült, hogy az előbbi esetében a városi telek alkalmatlan, az utóbbi beszerzése pedig a vármegye feladata, helyettük 8 000 forinttal járult hozzá az építési költségekhez.¹⁹ Végül pedig 1885-ben, mikor eljött a döntés pillanata, egy külön bizottságot is felállított a városvezetés, melynek feladatául szabta, hogy "érintkezésbe tevén magát a megyei kaszárnya bizottsággal, mindent elkövessen miszerint ezen a városra oly nagyfontosságú laktanya kérdés mielőbb kedvező megoldást nyerjen."²⁰

A közel két éves intermezzót követően a törvényhatósági bizottság közgyűlése 1885 októberében ült össze, hogy megtárgyalja a különböző lehetőségeket. A képviselők végül a legdrágább, ugyanakkor a katonaság által is preferált, valamint hosszú távon a legbiztosabb megoldást jelentő szombathelyi ezredlaktanya mellett tették le a voksukat. A várakozásokkal ellentétben azonban az ügy továbbra is csigalassúsággal haladt előre, mivel a módosított terveket a honvédelmi minisztérium alkalmatlannak találta a kivitelezésre. Hogy időt és pénzt spóroljanak, egy újabb műépítész megbízása helyett a minisztérium engedélyével a szükséges módosításokat a Komáromi Hadmérnöki Igazgatóság végezte el. Ezt követően a részletes építési terveket azonban már egy negyedik fél, nevezetesen Pártos Gyula műépítész készítette el. Pártosnak a munkára alig néhány hónapra volt szüksége, s így Costa Rosetti műszaki ezredes 1887. július 10-én kiadhatta az építési engedélyeket. A kivitelezés jogát két szegedi vállalkozó, Krausz Lipót és Jiraszek Nándor nyerte el, akik másfél év alatt fel is építették a Ferenc Józsefről elnevezett laktanyát. Az ünnepélyes felavatásra a katonaságnak való átadás és a Bécsből áthelyezett cs. és kir. 11. huszárezred megérkezését követően 1889. október 22-én került sor.²¹

A kőszegi állami út mellett helyet kapó laktanya kétségkívül grandiózusra sikeredett, méreteivel Magyarországon az egyik legnagyobb ilyen komplexum volt. A csatornázott és vízvezetékkel ellátott együttes 41 katasztrális holdon, pavilonos elrendezésben összesen 34 épülettel²² és 7 nyitott lovaglótérrel, a hozzá tartozó csapatkórház pedig 3 katasztrális holdon további 3 épülettel rendelkezett. Ezenkívül a várostól nem messze alakították ki a 208 katasztrális hold nagyságú gyakorló- és lőteret egy őrházzal és egy lőszerraktárral, a katonai lóúsztató pedig a város északi részén a Perint patak mentén lett kijelölve. ²³

A laktanya költségeinek fedezésére a vármegye egy 1 350 000 forintnyi, 50 éves futamidejű, 5,5% kamatozású kölcsönt vett fel, melyet a Széll Kálmán igazgatta Magyar Jelzálog Hitelbank biztosított. A végső összeg azonban jócskán túllépte a tervezettet, ezért 1890-ben újabb 80 000 forintos hitelt kellett felvenni, hasonló feltételek mellett. A kincstártól kapott térítések egyébként nem fedezték a kamatokat, s azt a vármegye a katonai pótadóból befolyó összegből pótolta ki.²⁴ Érdemes megemlíteni, hogy Szombathely a korábban említett 8 000 forintos hozzájárulás mellett a csatornázás költségeiből is kivette a részét. A fővezetéket ugyanis egészségügyi okok miatt nem a közelebbi Gyöngyösbe, hanem a városon keresztülvezetve a Perint patakba engedték, s Szombathely kihasználva a kínálkozó alkalmat elérte, hogy az ne csak a katonaság, hanem a városlakók igényeit is kiszolgálja. Ennek érdekében magára vállalta a Gyöngyös és a Perint közötti szakasz költségeinek 80%-át.²⁵

A lovassági laktanya a világháborút természetesen nem az 1889-ben átadott állapotában és formájában érte meg. Számos kisebb-nagyobb módosítástól, kiegészítéstől és javítástól eltekintve most csak a három jelentősebb bővítést szeretném megemlíteni.²⁶

A pozsonyi hadtestparancsnokság már 1895-ben jelezte a vármegyének, hogy a létszámemelések miatt szükségessé vált még egy legénységi épület és egy istálló felépítése, valamint egy újabb nyitott lovaglótér kialakítása. A terveket Rauscher Miksa²⁷ készítette el, a kivitelezést pedig Wälder Alajos szombathelyi vállalkozó nyerte el, aki 1898 júniusára fejezte be a munkálatokat. Az új épületek és a telekbővítés fedezésére egy újabb, 70 000 forintos kölcsönt kellett a vármegyének felvennie.²⁸

Még el sem készültek az új épületek, mikor 1897-ben a hadtestparancsnokság egy újabb kérelemmel fordult a vármegyéhez, melyben egy könnyű remondaistálló építését kérte. Az alacsony költségek miatt (ekkor 8 200 forinttal kalkuláltak) a vármegye vállalta az építést, s a terveket el is készíttette az Államépítészeti Hivatallal. A katonaság kívánságlistája azonban hamarosan igencsak megszaporodott, s egy év múlva már egy raktárral, patkolóműhellyel és legénységi szobával ellátott együttest szeretett volna. A költségek végül meg sem álltak 16 250 forintig, melyet ismét csak kölcsönből kellett fedezni. Az épületek azonban így is elkészültek, s Weisz Oszkár szombathelyi vállalkozó 1903-ra át is adta őket a tulajdonosnak.²⁹

A harmadik bővítés nem magához a laktanyához, hanem a csapatkórházhoz fűződött. A szombathelyi gyalogsági laktanya felépülésével megnőtt helyőrség ugyanis szükségessé tette ennek a bővítését is. A terveket ezúttal is az Államépítészeti Hivatal készítette el, míg a kivitelezést két szombathelyi vállalkozó, Kopfsteiner Gyula és Erhardt Károly végezte. Az 1901-re elkészült bővítés egy újabb, ezúttal 18 500 forintos kölcsönébe került a vármegyének, melyet a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Jelzálog Hitelbanktól vettek fel. Érdemes megjegyezni, hogy a csapatkórház csatornázására is csak ekkor került sor.³⁰

Közvetlenül a háború előtt került még a figyelem középpontjába a gyakorlótér kérdése. Azt ugyanis 1889-ben még olyan harcászati elvek mentén alakították ki, melyek a világháború előestéjére már elavultnak számítottak, éppen ezért szükségessé vált a cseréje. Az ügy azért is volt különösen fontos, mivel a laktanya törvényben garantált 25 éves bérleti szerződése³¹ 1914 októberében járt le, s a sajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy amennyiben a vármegye nem jelöl ki egy megfelelő gyakorlóteret, akkor nem bérli tovább a hadsereg a laktanyát, s az üresen marad. A kérdés a háború kitörésével végül tárgytalanná vált.³²

Végezetül meg kell még említeni, hogy a laktanyát és a csapatkórházat már az 1890-es évek második felében rákötötték a városi telefonhálózatra, míg villanyvilágítást 1897-ben kaptak, igaz utóbbi esetében kérdéses, hogy pontosan mely részekbe vezették be, hiszen például a tiszti pavilonokban is csak 1912-től kezdett el fokozatosan megjelenni.³³

 

A FRIGYES FŐHERCEG GYALOGSÁGI LAKTANYA

A szombathelyi katonai helyőrség bővítése már közvetlenül a vármegyei lovassági laktanya elkészülését követően felmerült a városvezetésben. Éhen Gyula javaslatára a városi tanács 1890 márciusában lépéseket tett annak érdekében, hogy egy gyalogezred és annak hadkiegészítő-parancsnoksága a vasi megyeszékhelyen kerüljön elhelyezésre.³⁴

Szinte pontosan három év múlva Karl Bakalarz műszaki ezredes a helybeli lovasezred parancsnokának a társaságában felkereste Török Sándor polgármestert (1892–1895), s arról tájékoztatta, hogy a hadsereg október 1-jétől Szombathelyen kívánja elhelyezni az egyik gyalogezred hadkiegészítő-parancsnokságát a kiegészítő-kerettel és egy zászlóaljjal együtt. Egyúttal az ezredes azt is megemlítette, hogy mivel a városban nincsen megfelelő laktanya, utóbbit ideiglenesen Kőszegen helyezik el,³⁵ de "reméli, hogy Szombathely város közönsége megragadja az alkalmat s a megkívánható gyalogsági laktanyát mielőbb felépítvén, a zászlóalj is egy év múlva már ide áthelyezhető lesz."³⁶ A közgyűlésen a hírt a legnagyobb örömmel fogadták, s utasították a városi tanácsot, hogy haladéktalanul intézkedjen a szükséges helyiségek beszerzéséről.³⁷ A városvezetés egyben szerette volna azt is elérni, hogy ne csak a hadkiegészítő-parancsnokság, de a zászlóalj is egyszerre Szombathelyen kapjon elhelyezést. A felajánlott épületek (a Dimicante-ház és a régi vásártéren lévő egykori megyei raktár) vagy ideiglenes fabarakkok építése azonban nem nyerte el a hadsereg tetszését, így a honvédelmi minisztérium júniusi határozatában az eredeti tervet hagyta helyben: október 1-jén a cs. és kir. 83. gyalogezred hadkiegészítő-parancsnoksága a kiegészítő-kerettel Szombathelyre, a 2. zászlóalja pedig a kőszegi gőzmalomkaszárnyába vonult be.³⁸

Miután a hadkiegészítő-parancsnokság és a zászlóalj ügye rendeződött, elkezdődhettek a laktanyaépítés körüli munkálatok. 1893 júniusában megérkezett a hivatalos felkérés a hadtestparancsnokságtól, s még ugyanebben a hónapban meg is született a határozat az építkezésről.³⁹ Az ügy azonban meglehetősen vontatottan indult, s mindjárt a telek kiválasztásában alapvető ellentétek alakultak ki. Szombathely ugyanis egy nagyrészt városi tulajdonban lévő területet ajánlott fel a régi vásártér mellett, azt azonban a katonaság nem volt hajlandó elfogadni, a vásártér, a Perint patak és az egykori szemétlerakó közelsége miatt. Helyette inkább a Kálvária utca végi térséget szemelték ki maguknak, mely azonban szinte teljes egészében magánkézben volt, ráadásul a város nyugati irányú terjeszkedése miatt a környéken a telekárak igencsak borsosak voltak. Szombathely azonban végül kénytelen volt beadni a derekát. Könnyebbséget jelentett viszont, hogy a gyakorlóés lőtér tervezett helyszíne nagyrészt városi tulajdonban volt, így azok előreláthatóan csak kisebb kiadásokat igényeltek (a gyakorlóteret a Jégpincétől nem messze a Kozma dűlőnél, míg a lövöldét Oladtól délre a városi erdőnél tervezték).⁴⁰

Az építési tervek kidolgozásával a város Erwin Rieger bécsi építészt bízta meg, aki a munkát 1895 tavaszára be is fejezte. Augusztus végére már a katonaság jóváhagyása is megvolt, így elviekben minden akadály elhárult az építkezés elől. Úgy tűnt, semmi nem akadályozhatja meg, hogy az eredetileg kitűzött határidőre, azaz 1896. október 1-jére elkészüljön a laktanya.⁴¹ Ahogy azonban a lovassági laktanya esetében, úgy ezúttal is közbeszóltak a költségek. Az év végén ugyanis Rieger megküldte a részletes költségtervezetet, mely az eredetileg tervezett körülbelül 250 000 forint helyett 366 000 forintra kalkulálta csak az építkezést, míg a teljes költségvetés elérte volna a 400 000 forintot. A városvezetés ezt semmiképpen sem volt hajlandó vállalni, elsősorban azért, mivel ebben az esetben jelentős mértékben növelni kellett volna a pótadót, s ezt mindenképpen el akarták kerülni. ⁴² Éppen ezért Éhen Gyula polgármester (1895–1902) először megbízta a Szépítőbizottságot, hogy vizsgálja át a terveket, majd annak javaslatai alapján felkérték Riegert egy új költségtervezet elkészítésére.⁴³ Ezt követően Éhen 1896. február 24-re egy értekezletet hívott össze a városházára, melyen tájékoztatta a képviselőket a laktanya költségvetése körül felmerült nehézségekről, illetve az azok csökkentése érdekében tett lépésekről. A Szépítőbizottság javaslatai, valamint az időközben bekéretett és Nyul Lajos főszámvevő valamint Müllner Ignác főmérnök által megvizsgált soproni, nagykanizsai és losonci gyalogsági laktanyák építési tapasztalatai alapján Éhen egy hárompontos határozati javaslatot terjesztett elő. Eszerint kérvényezni kell a honvédelmi minisztériumnál az átadási határidő egy évvel való kitolását, egy új vegyes bizottsági ülést kell összehívni, melyen ismét fel kell vetni az egyszer már elvetett városi telek ügyét, végül pedig kérvényezni kell a törvényhatóságnál, hogy járuljon hozzá a laktanya építésének költségeihez. Ez utóbbira a jogalapot Éhen érvelése szerint az adta, hogy a város lakossága éppen azért fizeti a vármegyei katonai pótadót, hogy mentesüljön a katonatartás terhétől. A gyalogsági laktanya finanszírozásával viszont kétszeresen kellene fizetniük, ezért a szombathelyi lakosság által befizetett összeget szerette volna visszaigényelni a városi büdzsé számára (évi körülbelül 6 200 forintot).⁴⁴

Éhen javaslatait a következő közgyűlésen a képviselőtestület ugyan elfogadta, de a három pont közül végül csak egy valósult meg az eredeti elképzelések szerint. A honvédelmi minisztérium a határidő kitolásába beleegyezett, de a telek ügyéről nem volt hajlandó ismét vitát nyitni, a vármegye pedig az eredetileg kért összegnek mindössze a felét, évi 3 000 forintot ajánlott fel az építési kölcsön futamidejére. A város azonban még ilyen körülmények között is eltökélt maradt, noha a költségek fedezésére a Magyar Jelzálog Hitelbanktól 50 éves futamidőre felvett 5,35%-os kamatozású, 335 000 forintos kölcsöntörlesztő részleteit a várt körülbelül 15 700 forintos évi bevétel nem fedezte.⁴⁵

A költségek rendezése után több akadály már nem merült fel. Bár az augusztusban kiírt versenytárgyalás eredménytelenül zárult, de ezt követően a város az építkezéssel két helyi vállalkozót, Wälder Alajost és Brenner Jánost bízta meg. A munkálatok meglehetősen feszített tempóban haladtak, mivel a laktanya jóval a kitűzött határidő előtt elkészült: a katonaság bizonyos épületeket már 1897 nyarán átvehetett, míg a teljes épületegyüttest szeptember elején kapta meg, s szeptember 19-én már el is foglalta új otthonát a cs. és kir. 83. gyalogezred 4. zászlóalja. A 4,6 kataszteri holdon elterülő kaszárnya 7 épületből állt: egy kétemeletes főépületből (egyemeletes jobb és balszárnnyal), mely egyben tiszti pavilonként is szolgált, két legénységi épületből, egy altiszti pavilonból, egy emeletes raktárépületből, kocsiszínből és egy istállóból. Az épületegyüttest csatornázták, és vízvezetékkel is ellátták. A 18 kataszteri hold területű gyakorlótér, valamint a lőtér az eredeti terveknek megfelelően a várostól északnyugatra lett kialakítva.⁴⁶

A Frigyes főhercegről (a pozsonyi ötödik hadtest parancsnokáról) elnevezett laktanyán a dualizmus évei alatt nem történtek jelentősebb bővítések, bár tervek voltak rá, mint azt majd a későbbiekben látni fogjuk. Mindössze három kisebb építkezést lehet megemlíteni. 1899-ben a laktanya északi részén darabonként 1 500 forintért felhúztak öt állandó fabarakkot, melyekbe az őszi gyakorlatokra bevonuló póttartalékosokat, illetve az átvonuló katonaságot helyezték el.⁴⁷ 1910-ben 3 100 forintért megnagyobbíttatták a kocsiszínt a mozgókonyhák elhelyezése érdekében, majd 1914-ben a géppuskaosztagnak egy újabb kocsiszínt épített a város, valamint megnagyobbította az istállót összesen 11 100 forint értékben. Ezeket a már meglévő függőkölcsönből fedezték.⁴⁸ Emellett akárcsak a lovassági laktanya esetében, a villanyt és a telefont ide is bevezették.⁴⁹

 

AZ ÉLELMEZÉSI FIÓKRAKTÁR

A gyalogsági laktanya elkészülése után az egyetlen jelentősebb, katonasághoz kötődő és meg is valósult beruházás Szombathelyen egy élelmezési raktár felépítése volt. Az érdekessége ennek a történetnek elsősorban az, hogy ez már egy magántőkéből kivitelezett projekt volt, noha a kezdeményezés ezúttal is a hadtestparancsnokságtól érkezett.

A szombathelyi élelmezési raktár jelentősége ellenére érdekes módon a helytörténetírásban a mai napig nem kapott különösebben nagy figyelmet.⁵⁰ A dualizmus idején a Vas vármegyei helyőrségek ellátása a soproni élelmezési raktár hatáskörébe tartozott, a szombathelyi katonaság azonban elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy maga gondoskodjon ellátásáról, igaz továbbra is Sopron alárendeltségében. Az ehhez szükséges raktárakat és sütödét a hadsereg 1896-ban Szegő Benő vállalkozótól bérelte ki hat évre a vasúthoz közeli Gyár utcában lévő telepén.⁵¹ Bár nincsenek biztos információink, de a szerződést 1902-ben meghosszabbíthatták, melyet az is valószínűsít, hogy ekkor már tervben volt a szombathelyi helyőrség további bővítése. 1902 és 1903 fordulóján ugyanis a hadtestparancsnokság értesítette a várost, hogy egy egész tüzérezredet akar a jövőben elhelyezni a területén. A végül meg nem valósult tüzérlaktanya ügyével a következő fejezetben foglalkozunk részletesebben, a kérdés azonban annyiban kapcsolódik az élelmezési raktár kérdéséhez, hogy 1904 elején ennek apropóján kérte fel a hadtestparancsnokság a várost annak felépítésére. A tüzérséggel a szombathelyi helyőrség ugyanis valószínűleg már kinőtte volna a Szegő-féle telep kereteit. A képviselőtestület a kérést kedvezően fogadta, s vállalta, hogy 1908 végére, a tüzérlaktanyával egy időben felépíti a raktárt is.⁵²

A rétestésztaszerűen nyúló, 1908-ban lefújt majd később mégis újraindított tüzérségi laktanya azonban soha nem készült el, s az élelmezési raktár kérdésében a fenti határozaton kívül a város részéről nem is történt semmi érdemleges lépés. 1906-ban azonban a Szegedy-Ensch Károly vezette Mezőgazdasági Gyáriparszövetkezet felajánlotta, hogy kész felépíteni és bérbe adni az élelmezési raktárt. A szövetkezetnek ugyanis a Söptei úti árpakásagyárának elkészülésével maradt egy nagyobb, kihasználatlan telke, mely a lovassági laktanya és a vasút közelsége miatt éppen ideális helyszínnek bizonyult. A vezetőség tárgyalásokba is kezdett a hadsereggel, melynek el is nyerte a tetszését a helyszín és a Rauscher Miksa által készített tervek. 1906 októberében pedig a szövetkezet közgyűlése is jóváhagyta a vállalkozást.⁵³

A raktárt azonban végül nem a Gyáriparszövetkezet építette fel, hanem Feleki Ignác⁵⁴ vállalkozó. Feleki ugyan részvényese volt a Gyáriparszövetkezetnek, s talán az eredeti ötlet is tőle származott, de 1908-ra tulajdonrészét teljesen eladta a veszteségesen működő, s végül 1912-re fel is számolt cégből.⁵⁵ Feleki egyébként éppen 1908-ban tett ajánlatot a hadtestparancsnokságnak, miután valószínűsíthetően a Gyáriparszövetkezet elállt a költséges raktár felépítésétől. Feleki központi szerepét erősíti az a körülmény is, hogy ajánlata az eredeti helyszínre, s a Rauscher által már elkészített tervekre vonatkozott, melyeket ráadásul a hasonló katonai beruházásokhoz képest szédületes gyorsasággal, 1909 őszére, azaz alig egy éven belül jóváhagyta a város, a vármegye, a pinkafői vasutat üzemeltető Déli vasút és a hadsereg. A kész épületeket 1910 októberében már át is vehette a katonaság.⁵⁶

Az építkezés költségei 850 000 koronára rúgtak,⁵⁷ s a szerződés szerint a kincstárnak 25 éven keresztül kellett fizetnie a bérleti díjat, melyet követően az ingatlan teljes jogú tulajdonosává vált volna. A három és egynegyed holdnyi területen összesen 8 épületet húztak fel: egy egyemeletes főépületet (itt voltak az irodák, lakóhelyek, a konyha és fürdőszoba), egy sütödét, egy emeletes ágy- és konzervraktárt, egy háromemeletes liszt, zab és rozsraktárt, egy széna és szalmaraktárt, egy tűzoltószert, egy bognárműhelyt őrszobával és hídmérleggel valamint egy illemhelyet. Emellett a raktárhoz külön iparvágány épült, mely a telek mellett elhaladó pinkafői vasútról ágazott le. A közel száz főt foglalkoztató telep (mely nagy része civil személyzet volt) egyébként továbbra is a soproni élelmezési raktár alárendeltségében működött, s így a kapura is az alábbi hivatalos elnevezés került: Cs. és Kir. katonai élelmezési fiókraktár. Érdemes kiemelni, hogy a pozsonyi hadtestparancsnokságon belül a három élelmezési hivatal (Pozsony, Komárom, Sopron) mellett egyedül Szombathelyen volt fiókélelmezési raktár.⁵⁸

 

MEG NEM VALÓSULT TERVEK

Természetesen az, hogy a korábban ismertetett három épületegyüttesen kívül más jelentősebb, a hadsereghez fűződő beruházás nem volt a városban a dualizmus idején, nem jelenti azt, hogy ne lettek volna ilyen irányú elképzelések. A gyalogsági laktanya esetleges bővítése már annak tervezése során is többször felmerült a sajtóban, hivatalos lépések az ügyben azonban csak elkészülése után történtek. Éhen Gyula 1897 novemberében a képviselőtestület elé terjesztett egy bővítési tervezetet két további zászlóalj számára, melynek várható költségeit 284 000 forintra becsülte. A város ajánlatot is tett a hadtestparancsnokságnál, s elébe menve a dolgoknak megkezdte a meglévő telek kibővítését.⁵⁹ Az előregondolkodás úgy tűnt, nem volt alaptalan, mivel 1899 elején a katonaság kilátásba helyezte a laktanya ezredlaktanyává való fejlesztését, s egyben az ehhez szükséges 125 kataszteri hold nagyságú gyakorlótér kijelölésére is felkérte a várost. Noha később további telekbővítésről is döntés született,⁶⁰ a várt építkezésre végül nem került sor, csak a már említett barakkokat húzták fel.

A gyalogsági ezredlaktanyához hasonló jelentőségű terv volt a már érintett tüzérlaktanya. A hadtestparancsnokság megbízásából a helybeli lovasság parancsnoka 1902 novemberében informálisan megkereste Brenner Tóbiás polgármestert (1902–1914), s értesítette, hogy a hadsereg egy teljes hadosztály-tüzérezredet tervez Szombathelyen elhelyezni. Lapértesülések szerint a katonaság feltétlenül ragaszkodott a vármegyéhez, s abban az esetben, ha a város elutasította volna a kérést, akkor a törvényhatósághoz fordultak volna.⁶¹ A hivatalos értesítés a következő év elején érkezett meg, melyet követően a városi tanács megbízta Bodányi Ödön főmérnököt, hogy informálódjon a laktanya méretei és a szükséges épületek iránt, majd készítsen egy költségbecslést.⁶² Az eredményeket a polgármester március 16-án ismertetette a képviselőkkel, mely szerint a laktanyaépítés fedezésére 1 700 000 korona kölcsönre lett volna szükség, amiben azonban még nem volt benne a 208 katasztrális hold nagyságú gyakorlótér ára. Ennek évi 81 600 korona kamatait a 67–70 000 korona kincstári térítés természetesen nem fedezte volna, de a ráfizetés ellenére az építkezés elvállalását javasolta Brenner, melyet a képviselőtestület a legközelebbi közgyűlésen jóvá is hagyott.⁶³ Az ügy eddig a megszokott módon zajlott, s a folytatásban sem volt semmi szokatlan: az építési ajánlatot a honvédelmi- és hadügyminisztérium elfogadta, összeült a vegyes bizottság, mely megállapította az építési telket (ezt Rohonci úti dűlőben tervezték) és az általános építési terveket, melyeket 1904 nyarára jóvá is hagyott a katonaság.⁶⁴ A laktanya megépítésére Babocsay Hermann budapesti vállalkozót kérték fel, aki tervek kidolgozásával Rauscher Miksát bízta meg.⁶⁵ Időközben a tervezet még bővült is, mivel 1904 őszén a hadtestparancsnokság kérésére a város elvállalta, hogy egy tüzértiszti lovaglóiskolának szükséges épületeket is felépít.⁶⁶

Az első szerencsétlen fordulat az ügyben 1905 tavaszán állt be, amikor kiderült, hogy a tervezett hat helyett csak négy ütegnek kell laktanyát építeni (egy hadosztály-tüzérezred 4 ütegből állt, de tervben volt további kettővel való bővítésük). A terveket ennek megfelelően át kellett dolgozni, melyet ugyan Rauscher még elkészített, ugyanakkor már feleslegesen, mivel 1905 májusában Karl von Steininger, a Frigyes főherceg helyébe újonnan kinevezett hadtestparancsnok közölte a várossal, hogy határozatlan időre felfüggesztik a szombathelyi tüzérlaktanya építését. Három év bizonytalanságot követően végül 1908 márciusában törölték a programot.⁶⁷

Ennek ellenére mégis volt némi remény arra, hogy nem vész kárba a befektetett munka és az elköltött pénz. Még ugyanebben a hónapban ugyanis a hadtestparancsnokság arról érdeklődött a városnál, hogy a hadosztály-tüzérezred helyett nem lenne-e hajlandó egy lovas tüzérütegnek és egy lovas gépfegyverosztálynak laktanyát építeni.⁶⁸ A képviselőtestület ugyan vállalta az építkezést, de csak bizonyos feltételek mellett. Egyrészt az 1 600 000 koronára tervezett laktanyáért a térítéseket már 1910. január 1-jétől kérte (az épületet viszont csak ugyanezen év végére kellett átadni), méghozzá az 1911. január 1-jétől életbelépő lakbérosztály alapján (várható volt ugyanis a város magasabb osztályba sorolása), másrészt a befektetett tőke minimum 6%-át, azaz lényegében a teljes kamatteher megtérítését szerette volna. Noha a feltételeket a hadsereg nem fogadta el, mivel arra semmilyen törvényi vagy más jogszabályi határozat nem kötelezte, a város mégis az építkezés mellett döntött. Váratlan és kellemes fordulat volt ezek után, hogy a honvédelmi minisztérium később mégis beleegyezett a Szombathely által kért 6%-os megtérítésbe.⁶⁹ Érdemleges előrelépés azonban ezután már nem történt. Még az építési telket sem sikerült kiválasztani, mivel az eredetileg kijelölt terület mellett időközben felépült egy szappangyár, mely súlyos egészségügyi kockázatot jelentett, ráadásul az általános építési tervek a katonaság többszöri sürgetése mellett is csak 1911 nyarára készültek el. Végül hosszú vajúdás után 1911 augusztusában előbb informális majd októberben hivatalos úton is közölték a várossal, hogy a hadsereg nem tart igényt a laktanyára, s ezzel a tüzérségről szóló álmok végleg a kútba estek. Annál is bosszantóbb volt a kudarc, mivel a város amellett, hogy több ezer koronát költött el a tervekre, 1912-ben egy bírósági végzés értelmében még újabb 17 600 koronát kellett kifizetnie Babocsay Hermannak. Igaz, ezzel az összeggel még jól is jártak, mert az eredeti követelés 52 600 koronára szólt.⁷⁰

Talán nem érdemtelen röviden megvizsgálni a sikertelenség okait. A hadosztálytüzérezred laktanyájának az elejtését általában két tényezővel magyarázták a kortársak: politikaival és a tüzérségi szervezet reformjával. Ami az előbbit illeti, az egész laktanya tervezése 1902 és 1903 fordulóján éppen a Széll Kálmán kormánya által benyújtott véderőjavaslat szellemében indult meg. Ez ugyanis a békelétszám emelését a cs. és kir. hadseregben a tüzérség és a flotta szükséges fejlesztésével indokolta. Valószínűleg ezért kellett eredetileg hat ütegre méretezni a laktanyát. A kibontakozó belpolitikai válságban a véderőjavaslat kérdése azonban eleinte csak eltolódott, majd végül keresztül sem tudták vinni, így maradt az 1889-es békelétszám.⁷¹ Ezzel a tüzérség bővítése is elmaradt, s valószínűleg ezért kellett 1905-ben csökkenteni a szombathelyi laktanya méreteit is. Az elna - polást és a végleges törlést az egyre jobban elmélyülő belpolitikai válság mellett pedig a tüzérség szervezeti reformja okozta, melynek eredményeképpen 1908-ban a hadosztálytüzérséget teljesen megszüntették, illetve átszervezték.⁷²

Ezzel szemben a lovastüzérségi laktanya sokkal inkább belső, azaz városi okok miatt nem épülhetett meg. Az 1900-as évtized végére Szombathely pénzügyi helyzete ugyanis a szó szoros értelemben válságosra fordult, s a város csőd közeli helyzetbe jutott.⁷³ Ennek okai sokrétűek, melyeket itt most nem tudunk részletezni, és bár az évtizedfordulóra sikerült valamelyest konszolidálni a helyzetet, még a honvédelmi minisztérium által biztosított előnyös feltételek mellett sem vállalhatta a már amúgy is rendkívül eladósodott város, hogy egy újabb, másfél millió koronás hitelt vegyen fel.

A tüzérlaktanya tervének elejtése nagy érvágást jelentett a városnak, ahhoz ugyanis nagy reményeket fűztek. Jól mutatja a várakozásokat, hogy miután nyilvánosságra került a terv, s megindultak az építkezés előkészületei, Szombathely jövőbeli katonai szerepével kapcsolatban igencsak merész elképzelések kaptak szárnyra. Egyrészt ismét előtérbe került az egyszer már elült gyalogsági laktanya bővítése, másrészt teret nyert az a gondolat, hogy Szombathely a helyőrség létszámának növekedésével párhuzamosan rövidesen magasabb parancsnoksághoz is jut. 1909 januárjában a helyi sajtó pedig már tényként kezelte, hogy a hadügyminisztérium katonai központtá akarja emelni a várost, s erre már készen is állnak a tervek. Eszerint Szombathely a tüzérség mellett kapna még egy gyalogzászlóaljat ezredtörzzsel (vélhetően a 83-asokra gondoltak), egy fél honvédgyalogezredet, dandárparancsnokságot és hadosztályparancsnokságot.⁷⁴ A nagy remények a tüzérlaktanya lefújásával azonban egy csapásra szertefoszlottak.

Szombathely katonai fejlesztésének szükségessége nemcsak a sajtóban, de vezető körökben is szilárdan megvetette a lábát. A laktanyaépítések tárgyalásánál is látszott, hogy polgármesteri ciklustól függetlenül a városi vezetőség mindig támogatta a katonaság megtelepedését, s az amúgy is nehéz anyagi körülmények ellenére még Brenner Tóbiás is hajlandó lett volna jelentős áldozatokat hozni ennek érdekében. A katonaság megtelepítésének az egyik fő támogatója és szószólója azonban kétségtelenül Éhen Gyula volt, aki azt a városok egyik fontos gazdasági tényezőjének tartotta, amely fogyasztása révén még akkor is jelentős közvetett hasznot hajt, ha a laktanyaépítések önmagukban ráfizetésesek a települések számára.⁷⁵ Éhen (immár országgyűlési képviselőként) 1904 októberében egy, a város fejlesztéséről szóló memorandumot is előterjesztett a szombathelyi képviselőtestület elé, melyben első helyen foglalkozott a szombathelyi hadtestparancsnokság gondolatával. Elképzelését tulajdonképpen az akkoriban a sajtóban is divatos érvekkel támasztotta alá: eszerint Szombathely fekvése stratégiailag rendkívül kedvező, fontos közlekedési csomópont, s földrajzi elhelyezkedése nemcsak a Grazhoz és Bécshez való közelsége, de domborzati viszonyai miatt is rendkívül előnyös. Éhen és a sajtó a tervezett véderőtörvénytől várták a hadtestparancsnokságok szaporítását, mivel úgy gondolták, hogy a magasabb békelétszám egyszerre az ezredek szaporítását vonná maga után, s így a magasabb parancsnokságok számát is növelni kellene.⁷⁶ Ennek persze ilyen formában nem sok valóságalapja volt, ugyanakkor Éhen memoranduma és a sajtó fent ismertetett felfokozott várakozása egyben felhívja a figyelmet arra, hogy a századfordulót követően Szombathely a város fejlődésének fő zálogát immár a katonai központtá válásban látta. Ezt elsősorban a tüzérlaktanya terve és a Fejérváry-féle véderőjavaslat motiválta, melyektől katonai jelentőségének növekedését várta.

Ezt a várakozást illusztrálandó talán nem érdemtelen egy rövid pillantást vetni Frigyes főhercegnek és családjának 1904-es pünkösdi látogatására. Most nem is elsősorban az ekkor rendezett ünnepi lovasjátékok és az azt követő virágkorzó, hanem a főherceg fogadtatása érdekes számunkra. Szombathely elsősorban patrónusát köszöntötte falai között.⁷⁷ "Ő Fensége kitüntető figyelme mindenkor kiterjedt a polgárságra és szívesen fogadta kegyeibe, jóindulatába a várost is" – írta a Szombathelyi Újság. Még kifejezőbb azonban a Vasvármegye köszöntő cikke: "Mély és szívből fakadó hódolattal fogadja falai között a fenséges főherczegi családot Szombathely, mely ő fenségeikben magas pártfogóit, fejlődésének és előremenetelének hatalmas tényezőit látja. [...] Frigyes főherczeg ő cs. és kir. fensége évtizedek óta mély jóindulattal, igazi keggyel viseltetik irántunk. [...] Őfensége támogató és pártfogó kezének gyámolításának éreztük a gyalogzászlóalj, a hadkiegészítő parancsnokság és a hadosztály tüzérezred idehelyezésénél és minden alkalommal, amikor katonai intézmények elnyeréséről volt szó."⁷⁸ Még figyelemre méltóbbak azonban az ezt követő sorok: "Bevalljuk: régen odavannak törekvéseink, hogy Szombathely elsőrendű katonai várossá emelkedjék, s e részben ő cs. és kir. fenségében bírtunk mindenkor magas pártfogót. [...] a légiók hozták el legelőbb erre a földre a római kultúrát, s ugyanők tették nagy, hatalmas ókori várossá Sabariát."⁷⁹ Vagyis Szombathely célja nem titkoltan ekkor a katonai központtá válás volt, melyben meghatározó szerep jutott volna Frigyes főhercegnek. Mindez egyben szimbolikus jelentőséggel is bírt: ahogy annak idején Savaria a katonaságnak köszönhette nagyságát, úgy Szombathelynek is a katonaság hozhatja el a végső felemelkedését. Ebben az értelemben még Éhen tevékenysége is e célnak rendelődött alá, vagyis a város egészségügyi, szépészeti és kulturális fejlesztése is azt szolgálta, hogy a város vonzóvá váljon a hadsereg számára.⁸⁰

Végezetül érdemes néhány szót szólni a honvédségről is. Már a kortársaknak is szemet szúrt, hogy több olyan jelentős város sem rendelkezik honvédhelyőrséggel, mint például Temesvár, Győr vagy Szombathely. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a honvédség felállításától kezdve territoriális haderő volt, ami annyit jelentett, hogy az egyes alakulatokat ott helyezték el, ahonnan az újoncokat kapták. A vas–soproni kiegészítésű 18. ezred azonban Sopronban és Kőszegen, míg a vas–zalai kiegészítésű 20. ezred Nagykanizsán és Körmenden került elhelyezésre.⁸¹ A territoriális rendszer miatt azonban a honvédség diszlokációja rendkívül nehezen változott, ráadásul mind Kőszegen, mind Körmenden megfelelő körülmények között voltak elhelyezve a honvédek. Éppen ezért Szombathely, ha akart se tudott volna honvédséget szerezni magának, remény csak az alakulatok számának a növelése esetén lehetett. Nem véletlen, hogy a szombathelyi honvédség gondolata a helyi sajtóban éppen a Fejérváry által benyújtott hadsereg-fejlesztési törvényjavaslat (mely a honvédséget is érintette volna) hatására ütötte fel a fejét.⁸² Ezt követően többször is felmerült a sajtóban valamilyen honvédalakulat Szombathelyre helyezése, de ezek általában téves információkon alapultak.⁸³ Hivatalos formát a kérdés csak 1910 nyarán vett. Ekkoriban terjedt el ugyanis az országban az a hír, hogy a székesfehérvári honvédkerületi-parancsnokságot át akarják helyezni, melyre több város is aspirált. Brenner Tóbiás polgármester budapesti útján Szombathelyt is a kormány figyelmébe ajánlotta, mely adott esetben laktanyát is hajlandó építeni. Ekkor azonban a polgármestert tájékoztatták, hogy nincs szó semmiféle áthelyezésről (nem is volt, a székesfehérvári kerületi parancsnokságot 1913-ban egyszerűen felszámolták). Ugyanakkor Brenner ígéretet kapott arra, hogy a honvédtüzérség szervezése során mindenképpen figyelembe veszik az ajánlatot. Azonban ezek a tervek sem valósultak meg: a honvédség jegyzékbe vette a város ajánlatát, a helyi sajtó meg szomorúan konstatálta, hogy a nagy reményekből megint csak nem lett semmi.⁸⁴

 

HELYŐRSÉGEK SZOMBATHELYEN ÉS A VÁROS KATONAI JELENTŐSÉGE
A VILÁGHÁBORÚ ELŐESTÉJÉN

Szombathely első állandó helyőrségét az 1889-ben elkészült Ferenc József lovassági laktanyába bevonuló, Joseph Prinz zu Windisch–Graetz altábornagy nevét viselő cs. és kir. 11. huszárezred képezte, melyet Bécsből helyeztek át (az altábornagy halála után 1907-től az ezredtulajdonos I. Ferdinánd bolgár fejedelem lett). A teljes ezred Szombathelyen állomásozott, legénységét pedig a pozsonyi hadtestparancsnokság területéről sorozták, 1898-at követően ezen belül is főleg Vas és Zala vármegyéből. A huszárokat 1912-ben Galíciába (Lancut és Przemysl, majd Sambor) helyezték, helyükre pedig Varasdról a horvát és szerb legénységű II. Miklós orosz cár nevét viselő cs. és kir. 5. ulánusezred került, akik innen indultak a frontra 1914 augusztusában.⁸⁵

A gyalogságot a cs. és kir. 83. gyalogezred hadkiegészítő-parancsnoksága, kiegészítő-kerete és egy zászlóalja (1897 és 1901 között a 4., ezt követően pedig az 1. zászlóalj) reprezentálta. Az ezred 1893 előtt a Bánátból kapta a legénységét, így az főleg románokból, szerbekből és németekből állt. A szombathelyi hadkiegészítő-parancsnokság felállását követően fokozatosan váltották fel őket a vasi legények. Mivel a hadkiegészítőparancsnokság területe egybeesett a vármegye határaival, így a legénység összetétele annak nemzetiségi képét tükrözte.⁸⁶

Ez a két alakulat adta a katonaság döntő részét. Ugyanakkor katonai hivatalként jelen volt még egy élelmezési fiókraktár, valamint minden évben a szombathelyi lovassági laktanyában nyílt meg egy önkéntes lovaglóiskola és a 16. lovasdandár tiszti lovaglóiskolája (ekvitáció), melyhez az 5., 9. és 11. huszárezred tartozott.⁸⁷ Ez a rendszer egészen 1904-ig működött, ettől kezdve az egyik iskola Varasdon, a másik Szombathelyen működött, évente váltva egymást. 1906-ban aztán újabb változás történt, mivel Sopron elérte, hogy az önkéntes iskolát állandó jelleggel náluk helyezzék el, cserébe viszont Szombathely megkapta az ekvitációt. Az elkövetkező években aztán hiába akarta a város visszaszerezni az önkéntes iskolát, erre nem került sor, s az Sopronban maradt, sőt 1908- ban az is felmerült, hogy a tiszti iskolát is elveszti a város Pozsony javára. Erre végül nem került sor, s tudomásunk szerint az elkövetkező években is rendszeresen Szombathelyen nyílt meg.⁸⁸

Ezek után vizsgáljuk meg, hogy pontosan mekkora létszámot is tett ki pontosan a szombathelyi katonai helyőrség. A népszámlálások adatait az alábbi táblázat mutatja.⁸⁹

Szombathely katonai és polgári lakossága (1890–1910)

	Katonai népesség	Polgári népesség	Katonai népesség aránya a teljes népességen belül
1890	1 137	16 133	6,58 %
1900	1 442	23 309	5,82 %
1910	1 447	29 500	4,68 %

 

Emellett mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a katonaság megtelepedésével természetesen jelentős számú hozzátartozó is érkezett a városba, akiket a statisztika a polgári népesség közé sorol. Erre vonatkozóan mindössze az utolsó két népszámlálásból vannak adataink, s eszerint 1900-ban 129, az 1910-ben pedig 157 eltartott tartózkodott a városban.⁹⁰

Amennyiben a véderő teljes létszámát vesszük figyelembe (közös hadsereg és honvédség, de csendőrség nélkül), akkor Szombathely 1910-ben az ország 24., Horvátországot nem számítva a 21. legnagyobb helyőrsége volt a népszámlálás hivatalos kiadványában feltüntetett összesen 144 (illetve 124) település között. A pozsonyi hadtestparancsnokság területét nézve, mely összesen 15 vármegyét foglalt magában, a népszámlálás által felsorolt 33 település közt Szombathelyé volt az 5. legnagyobb helyőrség. Előtte csak Pozsony (4 666 fő), Komárom (3 467 fő), Sopron (2 324 fő) és Győr (1 698 fő) állt. Amennyiben a Dunántúlt nézzük, akkor a hatodik legnagyobb helyőrséggel rendelkezett Komárom, Sopron, Pécs, Győr és Székesfehérvár után. Ezek alapján alapvetően kettős kép bontakozik ki. Egyrészt a számszerű adatok alapján Szombathelynek a dualizmus végére sikerült jelentősebb katonai helyőrséget szereznie magának, másrészt viszont közvetlen vetélytársait csak részben tudta utolérni. Miközben Győrrel körülbelül azonos jelentőségre tett szert, a régi katonai hagyományokkal rendelkező Soprontól messze elmaradt. Ez akkor látszik leginkább, ha nem pusztán a helyőrségek létszámát vesszük figyelembe, hanem a különböző katonai hivatalokat és parancsnokságokat is. Sopronban 1910-ben például egy dandárparancsnokság és három ezredparancsnokság is volt, valamint a hadkiegészítő-parancsnokság mellett élelmezési hivatal és elsőfokú katonai bíróság is működött. Ezzel szemben Győr és Szombathely ugyan szintén központja volt egy kiegészítő-kerületnek, de ezekben a városokban csak egy-egy ezredparancsnokság volt, melyet Győrött egy dandárparancsnokság, Szombathelyen pedig egy fiókélelmezési hivatal színesített. Ráadásul Sopron még jelentős honvédségi központ is volt, miközben Győrött és Szombathelyen nem volt honvédség. Vagyis Szombathelynek a mégoly kiváló vasúti összeköttetései, Frigyes főherceg támogatása és a polgármesteri ciklusoktól független tudatos fejlesztési politika ellenére sem sikerült ledolgoznia helyzeti hátrányát a nagy hagyományos katonai központokkal szemben, sőt a kezdeti nekilendülés után az 1900-as évek közepétől részben politikai, részben pénzügyigazdasági okok miatt megtorpant a fejlődése.

   

JEGYZETEK

*	A rovatban korábban (2003–2013 között) bemutattuk Kollarits Krisztina irodalomtörténészt, Illés Péter néprajzkutatót, Körtvélyes Zsuzsanna történészt, Bognár Bulcsu történész-szociológust, Békés Márton történész-politológust, Németh Sándor földrajzkutatót, Bakó Balázs történészt, Soós Viktor Attila történészt, Bíró Teofil történészt és Melkovics Tamás történészt.
1	KISS Gábor–TÓTH Endre–ZÁGORHIDI Czigány Balázs: Savaria – Szombathely története. A város alapításától 1526-ig. Szombathely, 1998. 83–97., 109 –110., 115–121., 136–138. old.
2	Szombathelyen 1865-ben nyílt meg a Sopron–Nagykanizsa déli vasút, melyet 1871–72-ben a győri és a grazi valamint a Veszprém–Budapest vonal követett (egy kiscelli szárnyvonallal). 1883-ban a kőszegi, 1889-ben a pinkafői vasút, 1891-ben a pozsonyi, 1892-ben pedig a rumi vasút épült meg. Szombathely ezzel nemcsak a Dunántúl, de az ország egyik legforgalmasabb vasúti csomópontjává vált. MELEGA Miklós: A modern város születése. Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában. Szombathely, 2012. (továbbiakban: MELEGA 2012.) 41–42., 45–47. old.; BRENNER János: Szombathely város építéstörténete a XIX. század második felétől az első világháborúig. In: Építés és Közlekedéstudományi Közlemények. III. k. 1–2. sz. (1959.) 146–147. old.
3	TANGL Balázs: A cs. kir. hadsereg elhelyezésének kérdése Vas vármegyében (1867–1879). In: Vasi Szemle, 2014. 4. sz. (továbbiakban: TANGL 2014.) 412–413. old.
4	VIDOS Géza: Kőszeg város helyőrségei, 1681–1912. In: Dunántúli Szemle, 1942. 7–8. sz. 251–268. old.; KÁRPÁTI Kelemen: Szombathely–Savaria rend. tan. város monographiaja II. k. Szombathely, 1894. 214. old.
5	MOLNÁR András: A 7. honvédzászlóalj története. In: Zalai Gyűjtemény 33. Zalaegerszeg, 1992. 58–66. old.
6	1866 végétől kezdve egy gyalogezred a törzs mellett 4 zászlóaljból, valamint egy kiegészítő-keretből állt, melyhez 1868-ban egy ötödik zászlóaljat is felállítottak. Békeidőben a 4. és 5. zászlóaljnak azonban csak a kerete működött, teljes békelétszámra csak a sorszám szerinti első három zászlóalj volt feltöltve. Adam WANDRUSZKA–Peter URBANITSCH (Hrsg.): Die Habsburgermonarchie 1848–1918. Band V. Die Bewaffnete Macht. Wien, 1987. (továbbiakban: Die Bewaffnete Macht.) 431. old.
7	Ennek ellenére egyébként egy teljes lovasezred volt a vármegyében elhelyezve. TANGL 2014. 413–415. old.
8	I. m. 417. old.
9	Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL VaML) Szombathely város közgyűlési jegyzőkönyve (továbbiakban: Szv. közgy. jkv.) 40/1869; 47/1869
10	TANGL 2014. 417–424. old.
11	A vármegyei katonai pótadó szabályrendeletének tervezetét 1879. november 18-án nyújtotta be az alispán a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé, melyet az ugyan elfogadott, a belügyminisztérium azonban viszszaküldte módosításra. A megfelelő szabályrendeletet végül csak 1882-ben sikerült kidolgozni, ami miatt a pótadó beszedése és ezzel együtt a feleknek való kifizetések is jelentős csúszásokat szenvedtek. MNL VaML Vas vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyve (továbbiakban TB közgy. jkv.) 603/1879; 614/1880; 13/1882
12	MNL VaML TB közgy. jkv. 30/1880; 587/1882. A lovasság szervezetét 1867-ben egységesítették. Egy lovasezred a törzs mellett 2 osztályból, egyenként 3–3 századból és egy pótkeretből állt. Ehhez csatlakozott 1881-től egy utászszakasz, 1890-től egy távírószakasz, 1907-től pedig egy géppuskaosztag. SÁGVÁRI György–SOMOGYI Győző: Nagy huszárkönyv. Bp., 1999. 141–142. old.
13	MNL VaML TB közgy. jkv. 333/1879
14	MNL VaML TB közgy. jkv. 343/1881
15	SÉLLEY Gábor–TANGL Balázs: A szombathelyi Ferenc József lovassági laktanya építésének története 1879–1889. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2011. 2. sz. (továbbiakban: SÉLLEY–TANGL 2011.) 33–45. old.
16	Hauszmannt ekkor jól ismerték a vármegyében. Több lakóház mellett ő tervezte ugyanis a szombathelyi városházát és színházat (1876–1877), melyért egyébként a város díszpolgárává is avatták, a megyeháza átalakítását (1880–1881), valamint a herényi Gothard-kastélyt az obszervatóriummal. SZILÁGYI István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában. Szombathely, 2005. 145–146. old.
17	TANGL Balázs: A katonaság szerepe Kőszeg város fejlődésében a dualizmus első felében (1867–1889). In: Korall 55. sz. 123–149. old.
18	SÉLLEY–TANGL 2011. 34–36. old.
19	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 69/1879; 64/1881; 13/1883
20	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 37/1885
21	SÉLLEY–TANGL 2011. 36–38., 40. old.
22	Az első sorban állt a kőszegi útra néző törzsépület, a két tiszti és egy altiszti pavilon. Mögöttük volt a 6 legénységi épület, majd a harmadik sorban a 12 legénységi istálló és az utászszakasz épülete, utóbbi mögött pedig a patkoló- és fegyverkovácsműhely. Középen alakították ki a felálló teret, mely körül állt a markotányos épület, a nagylovarda, két kislovarda, a pótraktár, a börtön, a kocsiszín és a mosókonyha. A telek két hátsó sarkában volt a súlyos beteg, illetve a gyanús lovak istállója. I. m. 42. old.
23	I. m. 42. old.
24	MNL VaML TB közgy. jkv. 1039/1887; 144/1890
25	MELEGA 2012. 265–266. old.
26	Két őrház építése a kapuőrségnek: 281/1898; Legénységi és tiszti épületek, valamint a csapatkórház szigetelése: 434/1901; 19/1902; 22/1903; Raktárak kialakítása: 477/1903; 1306/1910
27	Rauscher Miksa jól ismerte a laktanyát, ugyanis még 1887-ben éppen Pártos Gyula megbízásából érkezett Szombathelyre az építkezések ellenőrzésére. Pártos ugyanis elnyerte a művezetői állást is, ő maga azonban nem tartózkodott Szombathelyen, s helyettesként az ekkor Lechner–Pártos iroda alkalmazásában álló Rauschert küldte ki. Rauscher a laktanya elkészülését követően Szombathelyen telepedett meg, s munkásságával jelentősen hozzájárult annak dualizmus-kori arculatának alakításához. BALOGH Péter: Rauscher Miksa műépítész (1850–1934) munkássága. In: Archivum Comitatus Castriferrei 4. Előadások Vas megye történetéről V. Szombathely, 2010. (továbbiakban: Balogh 2010.) 275–288. old.
28	MNL VaML TB közgy. jkv. 833/1895; 20/1896; 916/1896; 13/1897; 197/1897; 405/1897; 633/1897; 225/1898; 687/1898
29	MNL VaML TB közgy. jkv. 197/1897; 687/1898; 1088/1898; 22/1899; 330/1900; 21/1901; 548/1902; 933/1902; 977/1902; 978/1902
30	MNL VaML TB közgy. jkv. 280/1898; 19/1900; 329/1900; 830/1900; 831/1900; 428/1901
31	Új laktanya építése esetén a törvény garantálta annak 25 éves bérleti díját, függetlenül attól, hogy az épületet a katonaság éppen használta-e vagy nem. Corpus Juris Hungarici 1879. XXXVI. tc. 33. §.; 1895. XXXIX. tc. 9. §.
32	A nagy lefúvás után. In: Vasvármegye (továbbiakban: Vvm) 1913. okt. 25. 2. old.; Elviszik az ulánusokat. In: Vvm 1914. ápr. 10. 1. old.; Elviszik a katonákat? In: Vvm 1914. ápr. 17. 1. old.; Viszik az ulánusokat. In: Vvm 1914. máj. 27. 4. old.
33	MELEGA 2012. 240. old.; DALMADY Ödön: Az Ikervári Villamos Művek. Bp., 1900. 5. old.; MNL VaML TB közgy. jkv.2230/1912; 780/1913; 781/1913
34	Napi hírek – Gyalog katonaságot. In: Vvm 1890. márc. 30. 4. old.
35	Gyalogság szervezetében 1883-ban történt egy jelentősebb reform, mely során egyrészt az ezredek létszámát 22-vel növelték (102-re), másrészt ettől kezdve egy ezred 4 zászlóaljból és egy pótzászlóalj-keretből állt. Die Bewaffnete Macht. 433–436. old.
36	MNL VaML Szombathely tanácsának jegyzőkönyvei (továbbiakban: Szv. tan. jkv.) 542/1893
37	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 18/1893
38	A gyalogsági laktanya ügye. In: Vvm 1893. máj. 28. 1. old.; Gyalogság Szombathelyen. In: Dunántúl 1893. jún. 18. 4. old.
39	VML VaML Szv. közgy. jkv. 38/1893
40	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 85/1893; 62/1894; Vegyesbizottsági tárgyalás. In: Vvm 1893. okt. 15. 3. old.; Napihírek – A gyalogsági laktanya. In: Vvm 1894. febr. 18. 5. old.; Napihírek – Gyalogsági laktanya. In: Vvm 1894. febr. 4. 5. old.; A gyalogsági laktanya kérdéséhez. In: Vvm 1894. febr. 25. 1. old.
41	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 62/1894; MNL VaMLSzv. tan. jkv. 1122/1894; Hírek – Laktanya ügy. In: Vvm 1895. máj. 9. 3. old.; Hírek – A gyalogsági laktanya. In: Vvm 1895. szept. 1. 4. old.
42	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 91/1895; 9/1896
43	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 1/1896
44	Értekezlet a gyalogsági laktanya ügyében. In: Vvm 1896. febr. 27. 1–2. old.; A gyalogsági laktanya ügye. In: Dunántúl 1896. febr. 27. 1–2. old.
45	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 9/1896.; 39/1896.; 48/1896.; Gyalogsági laktanya. In: Vvm 1896. jún. 28. 9. old.; Gyalogsági laktanya-ügy. In: Vvm 1896. júl. 16. 3. old.
46	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 57/1896; Hírek – A gyalogsági laktanya részleges átadása tárgyában. In: Vvm 1897. júl. 4. 8. old.; A Frigyes főherceg laktanya átadása. In: Vvm 1897. szept. 16. 2–3. old.; Hírek – Házi ezredünk bevonulása. In: Vvm 1897. szept. 19. 75. sz. 6. old.
47	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 2/1899
48	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 208/1910; 235/1913
49	MELEGA 2012. 206., 240. old.
50	SZILÁGYI 2005. 82., 173. old.; BALOGH 2010. 287. old.
51	Hírek – A katonai élelmezéshez. In: Vvm 1896. júl. 26. 6. old.
52	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 44/1904
53	Új katonai élelmezési raktár. In: Vvm 1906. okt. 23. 3. old.
54	Feleki Ignác 1887-ben telepedett meg Szombathelyen, s elsősorban kereskedelemmel és hitelezéssel foglalkozott. Jelentős szerepe volt a Mezőgazdasági Takarék- és Hitelbank létrehozásban, melynek első igazgatója is volt. 1904-ben önálló vállalkozást indított. MELEGA Miklós: "Szombathely Andrássy útja." A Széll Kálmán utca története a dualizmus korában. In: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szerk.: Mayer László–Tilcsik György. Szombathely, 2003. 476. old.
55	MNL VaML Szombathelyi Királyi Törvényszék iratai. Cégbírósági iratok. Társas 406.
56	Hírek – Katonai élelmezési raktár. In: Vvm 1909. szept. 26. 9. old.; Hírek – Katonai élelmezési raktár. In: Vvm 1909. okt. 22. 6. old.; Szombathely fejlődése. In: Vvm 1910. okt. 20. 2. old.
57	BODÁNYI Ödön: Szombathely város fejlődése 1895–1910. Bp., 1910. 8–9.; 37. old.
58	Katonai élelmezési raktár Szombathelyen. In: Vasmegyei Napló 1910. okt. 20. 1. old.
59	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 75/1897.; 88/1899.; Szv. tan. jkv. 900/1898
60	MNL VaML Szv. közgy. jkv. ; 2/1899; 82/1899
61	Tüzérezred Szombathelyen. In: Vvm 1902. nov. 27. 1. old.
62	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 1903. február 27. Polgármesteri jelentés.; Tüzérezred Szombathelyen. In: Vvm 1903. jan. 29. 1. old.; A tüzérkaszárnya. In: Vvm 1903. jan. 30. 2. old.; Hírek – A tüzérlaktanya építési költsége. In: Vvm 1903. márc. 13. 3. old.
63	Ankét a tüzérlaktanya ügyében. In: Vvm 1903. márc. 17. 4. old.; MNL VaML közgy. jkv. 32/1903.
64	A tüzérlaktanya ügye. In: Vvm 1903. ápr. 26. 2. old.; A tüzérlaktanya. In: Vvm 1903. szept. 27. 4. old.; Tüzérlaktanya Szombathelyen. In: Vvm 1904. júl. 17. 3. old.; MNLVaMLSzv. közgy. jkv. 1903. máj. 19. Polgármesteri jelentés; 1903. október 2. Polgármesteri jelentés
65	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 1904. szept. 29. Polgármesteri jelentés.; Hírek – A tüzérlaktanya ügye. In: Vvm 1904. szept. 21. 3. old.
66	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 1904. szept. 29. Polgármesteri jelentés; 139/1904; Hírek – A tüzérségi ekvitáció Szombathelyen. In: Vvm 1904. aug. 9. 2. old.; A tüzérségi lovaglóiskola. In: Vvm 1905. jan. 13. 1. old.
67	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 1905. április 6. Polgármesteri jelentés; 1905. június 28. Polgármesteri jelentés; Hírek – A tüzérségi laktanya ügye. In: Vvm 1905. márc. 22. 2. old.; Az új tüzérlaktanya. In: Vvm 1905. márc. 26. 2. old.; Hírek – A tüzérlaktanyát felfüggesztik. In: Vvm 1905. máj. 26. 6. old.; Hírek – A tüzérlaktanya új tervei. In: Vvm 1905. jún. 28. 2. old.; Lefújták a tüzérlaktanyát. In: Vvm 1908. márc. 3. 1. old.
68	Lovastüzérek Szombathelyen. In: Vvm 1908. márc. 27. 1. old.
69	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 27/1908; 89/1908; Hírek – A szombathelyi tüzérlaktanya. In: Vvm 1908. aug. 23. 4. old.; A tüzérlaktanya építése. In: Vvm 1908. szept. 1. 2. old.; A szombathelyi tüzérlaktanya. In: Vvm 1909. márc. 7. 5–6. old.; Tüzérlaktanya Szombathelyen. In: Vvm 1909. júl. 9. 2–3. old.
70	Hírek – Sürgetik a tüzérlaktanyát. In: Vvm 1910. febr. 24. 8. old.; Hírek – A tüzérlaktanya ügye. In: Vvm 1910. febr. 26. 4. old.; Hírek – A tüzérlaktanya és a szappangyár. In: Vvm 1910. márc. 2. 5. old.; A tüzérlaktanya ügye. In: Vvm 1910. jún. 20. 238. old.; Szombathely nem kap tüzérkaszárnyát. In: Vvm 1911. aug. 22. 1. old.; MNL VaML Szv. közgy. jkv. 180/1911; 48/1912
71	HAJDU Tibor: Tisztikar és középosztály 1850–1914. Bp., 1999. 114–119. old.
72	Die Bewaffnete Macht. 444–445. old.
73	Az okokat részletesen lásd: MELEGA 2012. 371–374. old.
74	Szombathely, mint katonai állomás. In: Vvm 1904. nov. 28. 1. old.; Szombathely, mint katonai állomás In: Vvm 1904. ápr. 13. 1. old.; Hírek – Brigadérost kap Szombathely. In: Vvm 1908. aug. 30. 7. old.; Szombathely katonaváros. In: Vvm 1909. jan. 10. 4. old.
75	ÉHEN Gyula: A városok. II. k. Szombathely, 1903. 672–674. old.
76	Értekezlet a város fejlesztése ügyében. In: Vvm 1904. okt. 18. 1–2. old.
77	MNL VaML Szv. közgy. jkv. 1904. jún. 30. Polgármesteri jelentés.
78	Fejedelmi vendégeink. In: Vvm 1904. máj. 22. 1. old.
79	Uo.
80	Uo.
81	A magyar királyi honvédség 1868–1918. Szerk.: BERKÓ István. Bp., 1928.. 215. és 459. old.
82	Honvédkerületi parancsnokság Szombathelyen. In: Vvm 1906. szept. 22. 3. old.
83	Szombathely katonaváros. In: Vvm 1909. jan. 10. 4. old.; Honvédkerület Szombathelyen. In: Vvm 1909. szept. 12. 5. old.
84	MNL VaMLSzv. közgy. jkv. 1910. július 28. Polgármesteri jelentés; Honvédlaktanya vagy tüzérlaktanya? In: Vvm 1911. márc. 19. 2. old.; Szombathely nem kap generálist. In: Vvm 1911. nov. 1. 3. old.
85	Katonai sematizmusok alapján
86	Katonai sematizmusok alapján
87	A dandártiszti lovaglóiskola minden év október 1-jén nyílt meg és március végéig tartott. Az önkéntesek iskolája ezzel szemben októbertől májusig tartott. DANCZER Alfons: Az Osztrák–Magyar Monarchia népei fegyverben és zászlók alatt. Bp., 1889. 391., 260–264. old.
88	Hírek – Az önkénteseket áthelyezik. In: Vvm 1904. aug. 22. 4. old.; Hírek – Az önkéntes és tiszti lovagló iskola. In: Vvm 1906. okt. 2. 3. old.; Hírek – Hol lesz a lovassági önkéntes iskola? In: Vvm 1907. szept. 27. 3. old.; Hírek – Lovassági önkéntes iskola Szombathelyen. In: Vvm 1908. júl. 30. 4. old.; Hírek – A lovassági önkéntes iskola. In: Vvm 1908. aug. 9. 8. old.; Hírek – Szombathely vesztesége. In: Vvm 1908. szept. 2. 4. old.; Önkéntes iskola és ekvitáció. In: Vvm 1908. szept. 3. 2. old.; Hírek – Tiszti lovaglóiskola Szombathelyen. In: Vvm 1908. okt. 2. 5. old.; MNL VaML Szombathely város polgármesterének iratai 122440/1908.
89	Magyar Statisztikai Évkönyv – Új Folyam 1894. 21. old.; A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálása (továbbiakban: Népszámlálás: 1900). 1. Népesség általános leírása községenként. 36. és 68. old.; A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása (továbbiakban: Népszámlálás 1910). 1. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. 38. és 70. old.
90	Népszámlálás 1900. 2. A népesség foglalkozása községenként. 302. old.; Népszámlálás 1910. 2. A népesség foglalkozása és a nagyipari vállalatok községenként. 138. old.