MINDSZENTY BÍBOROS LELKI SZÁMKIVETETTSÉGE

Jelen tanulmányban bemutatunk néhány olyan (részben már közölt) dokumentumot, melyek tartalmazzák a Mindszenty bíboros, illetve szellemisége elleni, a saját egyháza részéről történt negatív megnyilatkozásokat. Ezeknek a megnyilvánulásoknak az objektív, de kritikát nem mellőző elemzése is hozzájárulhat a magyar katolikus egyház egyre sürgetőbb és joggal igényelt teljes lelki megtisztulásához.¹

 

AZ ANGLIAI LELKIPÁSZTORI ÚT, AZ EMLÉKIRATOK MEGJELENÉSE ÉS A HIVATALFOSZTÁS

Elsőként az akkori kommunista világ egyik legrettegettebb könyvének, Mindszenty József emlékiratainak a megjelenésével és az emigrációban megtett angliai lelkipásztori út alatt történtekkel kapcsolatos események következményeiről olvashatunk olyan dokumentumrészleteket, amelyeknek hatására megérett a végső vatikáni döntés: Mindszenty bíboros hivatalfosztása.

Az alábbiakban Józef Mackiewicz könyvéből,² illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára anyagaiból szerepelnek idézetek Mindszenty bíboros angliai lelkipásztori útjával kapcsolatosan. A londoni Heenan bíboros, valamint a 130 parlamenti képviselő – ellentétben a kommunista rendszerek általános elismerésének sajnálatos akkori gyakorlatával – bátran kiállt Mindszenty bíboros, modern kori hitvalló mellett.

1973 júliusában Mindszenty bíboros, Anglia és Wales prímásának meghívására Londonba utazott, és ünnepi szentmisét celebrált a westminsteri székesegyházban. Az istentisztelet alatt Heenan bíboros többek között a következőket mondta prédikációjában: "A kommunista diktatúra elleni tiltakozás divatjamúlt gesztussá vált. Most csak a fajüldözők ellen szokás tüntetni. Ma mégsem a rasszizmusról, hanem a vallásüldözésről fogok beszélni. A száműzött bíboros jelenléte székesegyházunkban azt bizonyítja, hogy amíg ő száműzetésben marad, addig a világ nem felejtheti el azt, hogy a kommunizmus a vallás engesztelhetetlen ellensége. Mi, akik szabadságban élünk, nem nyugodhatunk meg abban, hogy bármilyen hitfelekezet férfi vagy női tagjai hitükért üldöztetést szenvedjenek. Ha a világkommunizmus valóban békét akar, hagyjon fel az üldözéssel. Hívják vissza a hazájába Mindszenty bíborost, térjen meg a népéhez, melynek atyja és hőse is egyben."

A továbbiakban Anglia prímása elítélte a kommunista vallásüldözést, amelyről hallgat a nyugati sajtó. Kijelentette, hogy Mindszenty bíboros látogatása mindenkit emlékeztet a szenvedő hittestvérek iránti kötelezettségekre. "Nekünk – mondta –, akik a szabadságban élünk, nincs jogunk pihenni mindaddig, amíg bármiféle vallás híveit is üldözik."

"Hallgassátok a divatjamúlt prédikációt" című vezércikkében a következőket írta a londoni Daily Mail: "A tapasztalt államférfiak lenézik Mindszentyt, mint a hidegháborús reakció maradványát; a pragmatikus egyházi vezetőket zavarba hozza a kitartása. Mindszenty bíboros az ellenállás élő, zavarba ejtő szimbóluma, óva int minket a cinizmustól, ami érezhető az »enyhülés« szólamaiban, valamint a kereszténység és a kommunizmus közti kompromisszumokkal együtt járó hazugságokban."

Az angliai egyházi és állami vezetők – a Szabad Európa Rádió "Élő egyház" adásában elhangzottak szerint – egy minden elképzelést felülmúló ünnepélyes fogadást rendeztek a magyar főpap tiszteltére. Winston Churchill, a második világháború miniszterelnökének unokája kiáltványt terjesztett a parlament elé, amelyet több mint 130 munkáspárti és konzervatív képviselő írt alá, és a következőképpen hangzik: "E képviselőház emlékezvén arra, hogy mily félelmet nem ismerően szállt szembe Mindszenty kardinális mind a náci, mind pedig a kommunista elnyomással, és ezért miként szenvedett börtönt és üldöztetést. Tiszteleg előtte, mint az európai demokrácia és szabadság egyik kiváló védelmezője előtt, és melegen köszönti őt fogságából való szabadulása óta tett első angliai látogatása alkalmából."³

Fél évvel később, 1974. február végén, Anglia prímása, Heenan bíboros még egyszer bátran kiállt mellette. Figyelmen kívül hagyva azokat az eseményeket, amelyek közben az egész világ katolikusait megrázták, a hívekhez intézett pásztorlevelében kijelentette: "Idehívtam közétek Mindszenty bíborost, hogy elmondja nektek az igazat arról, milyen az élet a kommunisták uralma alatt. Nem szent a kapitalizmus, lehet törekedni a rendszer megváltoztatására, de őrültség lenne kommunizmussal felváltani a kapitalizmust."

XI. Pius Divini Redemptoris kezdetű enciklikáját idézve Heenan bíboros óva intett "az aktivistáktól, a kommunistáktól, a trockistáktól, a maoistáktól, az anarchistáktól, a forradalmi marxistáktól, még ha papok közül kerülnek is ki, akik az evangéliumtól, a Mester tanította szeretettől távol álló forradalmi ideológiát hirdetnek."

Az angol bíboros kijelentéseit némelyek úgy kommentálták, mint az aktuális vatikáni politikával való nyílt ellenszegülést, mert épp akkor érte a katolikus világot VI. Pál döntése nyomán egy váratlan és különösen fájdalmas erkölcsi csapás.

Mindszenty bíboros emlékiratainak tanúsága szerint is, a hivatalfosztásához vezető egyik kiváltó ok – az 1967-es,⁴ valamint 1971-es,⁵ vatikáni részről a kommunistáknak Mindszenty bíboros tudta nélkül tett garanciaígéretein és az Emlékirataim kiadatásán túlmenően – ez az angliai út volt. Erről a bíboros emlékirataiban így ír: "Szinte nem is kétséges, hogy a magyarországi kommunista rendszert megnyilatkozásaimnál is jobban ingerelték az angol bíboros beszéde és az angol politikai tényezők nyilatkozata. Így az angliai utam után a Vatikán újabb és még erősebb ostrom alá került; lemondatásomat és megrendszabályozásomat követelték. Emlékirataim ügye is itt kapcsolódott bele az eseményekbe."⁶

 

"Azért jöttem, hogy úgy élőszóval, mind tollal az emlékiratokban, hogy rádöbbentsem a világot arra, hogy ami Magyarországon és az én ügyemben történt, vigyázzanak, hogy hasonló sorsra ne jussanak."
(Mindszenty József)

 

Mindszenty bíboros meglátását igazolja Mészáros Tibor későbbi, bizalmas forrásból származó közlése is. Ez akkor történt, amikor Rómában járt a pápánál, Mindszenty bíboros lemondatásának megakadályozása érdekében. A pápai kihallgatást követően egy bíborossal⁷ való találkozásán tudomására jutott belső információkat így örökíti meg: "Délután találkoztam egy másik monsignoreval, aki bár nem aktív résztvevője az ügyeknek, de jól ismeri. Ő világosított fel a következőkről; először is arról, hogy ha a magyar kommunisták nyomása nagy is, hogy kezükbe kaparinthassák az állami egyházügyi hivatal révén a magyar prímás tekintélyét, ez csak egy kísérője az egész ügynek. Róma akkor határozta el magát Mindszenty lemondatására, amikor bizonyossá vált, hogy az emlékiratait kiadja. Ez a római monsignore megmagyarázta nekem, hogy a római leveleket more romano, vagyis római módra kell értelmezni. Ők nem jönnek a nagy ágyúval! Ők nem jönnek mindjárt kemény követelésekkel, hanem mondataikat nagyon finoman, inkább feltételes módban fogalmazzák meg. Így értelmezhető a Szentatyának a kijelentése, amely a múlt nyáron hangzott el, miszerint az Emlékiratok megjelentetése a Mindszenty személye elleni támadásokat csak fokozni fogja, és bosszút vált ki a magyar egyház ellen. Ez már ezt az irányt jelezte, amit a mindenszentekkor kelt személyes levelében ki is mond. Róma nem engedheti meg, hogy egy hivatalban lévő érsek vagy prímás egy mai rendszerrel szemben, bármily istentelen legyen is az, egy ilyen súlyos vádirattal álljon elő, amikor ő maga ezt a rendszert már elismerte. A kettő összeegyeztethetetlen, incompatibilis. (...) Róma akkor határozta el magát erre a lépésre, amikor a német Spiegelben megjelent az a hír, hogy a prímás megkötötte a szerződést emlékiratainak kiadására Ullsteinékkel és a McMillan céggel."⁸

Annak ellenére, hogy VI. Pál pápa Mindszenty bíborosnak definitív kijelentéssel biztosította azt – amiről Zágon József autográf jegyzőkönyve is igazolást ad –, hogy mindenkor őt tekinti az esztergomi érseknek, 1974-ben, kirakatperének 25. évfordulóján megfosztotta őt a prímási széktől. "A szentmise után Őszentsége négyszemközt fogadta Mindszenty bíborost. Őeminenciája a kihallgatás után közölte velem, hogy a Szentatya biztosította őt, hogy mindenkor őt tekinti esztergomi érseknek és az ország prímásának."⁹

Adriányi Gábor a következőképpen magyarázza a pápa döntését: "A pápa a kérdéses kijelentést az adott garancia ismeretében azért is mondhatta, mert úgy vélte, a garancia beváltására nem fog sor kerülni; vagy előbb hal meg a majdnem 80 éves prímás, vagy pedig sikerül neki Mindszentyt, mint az egyház hű fiát arra rávenni, hogy a pápai kérésnek engedelmeskedjék és lemondjon érsekségéről."¹⁰

A lemondatást magyarországi belső egyházi vonalon is előmozdították. Mindszenty József "Napi jegyzetek" című munkájában (az 1944-es püspökszentelésére emlékezve) a következőt írja: "A direktórium hallgat róla. Ez csak hagyján, de Hamvas és Kovács Sándoréról is hallgat – propter me. Eljutottunk odáig, hogy amíg másfél évtizedig a kommunisták és baloldaliak támadtak, ma a modern katolicizmus végzi ezt – amazok segítségével és örömére. Ahogy elviseltük azt, Isten kegyelmével ezt is."¹¹

Ilyen, a "modern katolicizmus" felől jövő támadás Cserháti József pécsi megyéspüspök 1973-ban kelt, VI. Pál pápához intézett levele is,¹² amely Mindszenty bíboros dezavuálására tett kísérletet. Ez a levél a magyar katolikus egyház részéről egyben az akkori elnyomó hatalom és a vatikáni keleti politika melletti teljes kiállás is volt. Erre a megnyilatkozásra a magyarországi kommunista rezsim, a maga szempontjából, mint pozitívumra, a későbbiekben hivatkozott is.¹³ A levél teljes szövege a következő:

 

"Nagyon Szent Atya!

 

Mint pécsi püspök, azért jöttem Rómába, hogy részt vegyek a Collegium Germanicum Hungaricum újjászervezésének 400 éves évfordulója ünnepségein. Ebből az alkalomból kötelességemnek érzem, hogy jelentkezzem Őszentsége előtt, hogy minden információt megadjak a magyarországi egyház jelenlegi helyzetéről, és hogy kifejezzem püspökségem híveinek és papjainak fiúi hűségét.

Jelenlegi helyzetünk legfőbb vonása az, hogy csak 3 püspöki székhelynek van megyéspüspöke, 8-at apostoli kormányzók vagy káptalani helynökök kormányoznak. Ami súlyosbítja a helyzetünket, az Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek kérdése. Püspökségét 20 év óta különböző beteg vagy kormányzásra alkalmatlan személyek kormányozzák.

A magyar kormány egyre makacsabbul kitart azon tény mellett, hogy számára mindaddig lehetetlen a Vatikánnal való megegyezés, amíg az esztergomi széket egy új érsek nem foglalja el. Mi, a többi magyar püspökök meg vagyunk győződve a magyar hierarchia kiegészítésének szükségességéről, de ugyanakkor jól tudjuk, hogy ez mindaddig nem lehetséges, amíg Mindszenty bíboros nem mond le, vagy nem mentik fel tisztségéből.

Tudatában vagyunk annak, hogy ez a megoldás nem oldja meg a magyarországi egyház összes nehézségeit, de tény, hogy Mindszenty bíboros különböző útjai során tett politikai nyilatkozatai egyáltalán nem segítik a magyarországi egyházat, ellenkezőleg, egyre nehezebbé teszik a Szentszék és a Magyar Kormány közötti megállapodást. Nekünk úgy tűnik, hogy a »Mindszenty kérdés« megoldása egy lépést jelentene előre.

Kérem Őszentségét, hogy fogadja őszinte jelentésemet atyai megértéssel és segítse egyházunkat, amelynek annyira szüksége van gondoskodásra. Atyai áldását kérve biztosítom Őszentségét fiúi hűségemről.

Budapest, 1973. október 14.

Cserháti József                                           

pécsi püspök                                               

a Magyar Püspöki Konferencia titkára"

Érdekes párhuzam ehhez Mészáros Tibor titkár 1974. május 6-i naplóbejegyzése Mindszenty bíboros amerikai útja előtt – itt szintén szó van a pécsi püspökről, összhangban az általa 1973-ban megírt levél tartalmával.

"Visszamenőleg azt akarom mondani, hogy május 1-jén, amikor a König bíboroshoz írt levelet a prímás felolvasta, amelyben kérte a támogatását a Pázmáneumban létesítendő szeminárium megnyitásához, a két püspök kinevezése érdekében, és a bécsi magyar iskola és magyar plébánia felállítása végett, hát mit hallok?

Tudniillik senki sem hitte el nekem, amikor 1973 őszén azt mondtam, hogy bíborosunk menesztését Rómában biztosan végrehajtják, ha egyszer beszélnek róla, mert machiavellisták (a cél eléréséhez minden eszközt felhasználók – KG). Vecsey annak idején a saját fülem hallatára azt mondta:

Óh, az lehetetlen, a Szentatya nem ilyen, Mindszentyhez nem mernek hozzányúlni, az lehetetlen!

Akkor a prímás is hitetlenül nyilatkozott ilyen tekintetben, csak én vallottam, hogy bizony meg fogják azt tenni. Ez történt 1973 őszén. Most a Könighez írt levél felolvasásakor különösen a püspökök ügyével kapcsolatban Vecsey ott ülve egyszer csak azt mondja, hogy úgysem fogják teljesíteni. Ő már 1971-ben, amikor a prímás eljött Rómából a Pázmáneumba, már akkor mondta, hogy ott lent Rómában machiavellisták, és mindent végbevisznek, amit akarnak. Sohasem törődnek a törvényeikkel.

Majd leestem a székről! Micsoda eszmelopás! De azután úgy tesz, minthogyha ez egész természetes volna, mintha soha mást nem mondott volna, és soha mástól nem hallotta volna.

Vecsey Jóska hozott ki bennünket a schwechati repülőtérre. Irtó forgalomba kerültünk. Amint odaértünk a repülőtér épülete elé, kit látunk a járdán forgolódni az idegességtől, mint a bécsi Török Jenő piarista atyát. Ott a nyomdász meg Cserháti József pécsi püspök a bejárat előtt. Zavarban voltak, nem tudtak mit csinálni, bemenjenek-e, kimenjeneke. Aztán mégis hamar eltűntek, amikor meglátták, hogy hárman vagyunk a kocsiban: a prímás, Vecsey, meg én. Utánuk mentem. Igaz, hogy még egy pap volt velük, de én azt nem láttam, csak Vecsey mondta nekem. Török szőrén-szálán eltűnt. Cserháti, aki Pécsett csak akkor lett püspök, miután a rendszer nem fogadta el a coadjutor Belon Gellértet, pedig neki (Belonnak) kellett volna lenni a püspöknek. Ő átment az ellenőrzésen, az útlevél ellenőrzésen, de úgy látszik eltűnt valahová, és figyelhetett bennünket, mert mi már lementünk a mozgólépcsőn, és bementünk a 4-es várókapuhoz, amikor nagy sokára elhúzott a folyosón, és bement a 6-os kapuhoz. Ott álltunk. A bíboros szokása szerint nyugodtan, méltóságteljesen, nem kapkodva. Tizenöt percig várakoztunk. Ő ült, mi ketten álltunk, mert Vecsey is elkísért bennünket. Ez alatt Cserháti, a magyar püspöki karnak ez a rossz szelleme, a rendszernek mindenben a kiszolgálója, még barátai sem szeretik, sőt megvetik, folyton föl-alá járt a 4-es és a 6-os kapu közötti folyosón, és időnként odaállt idegesen egy oszlop mögé. Az oszlop mellett vagy a kettő oszlop között mindig felénk pislogott, különösen Mindszentyt nézte. Akkor is, amikor külön kocsival kivittek bennünket, mint a többi utast a géphez, ott állt, és nem tudta rólunk a szemét levenni. Olyan volt, mint aki nem tudja levenni szemét az áldozatáról, mert kell, hogy az áldozat elpusztuljon, de tudja azt is, hogy a sorsa vele is össze van kötve. Hogy ezért egyszer számot kell neki adni. Micsoda gondolatok lehettek benne, amikor ott állt és nézett! Nézte, hogyan visznek ki bennünket azon a külön kocsin. Két világ: egy Mindszentynek a világa, nem a mai Magyarországé, de egy nemesebb emberségé, aki csöndben oda se néz, méltóságteljes. Tudomásul veszi, hogy itt van valaki. A másik, Cserháti világa, aki ott nyugtalankodik, föl-alá jár, lesi őt az oszlopok mögül, és nézi áldozatát: »Nicsak, még él, ni, még itt van!« Hihetetlen jelenet volt!"¹⁴

 

A KIRAKATPER NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN

"Amikor édesanyámat egyik látogatása alkalmával megkérdeztem, hogy imádkoznak-e érettem odakint, azt felelte: »fiam, nagyon sokan imádkoznak teéretted«, megerősített, hálára kötelezett. Mindjárt édesanyám szavai után kezdtem a visszafizetést, és imádkozom azokért, akik értem imádkoznak. Ezt a szokásomat folytatni akarom halálomig, és remélem, folytathatom majd az örökkévalóságban is."¹⁵
(Mindszenty József)

Ebben a részben Mindszenty bíboros azokról nyilatkozik a szabad világban, akik annak idején a jogsértő, koncepciós perben őt elítélték, illetve ehhez bármiképpen segédkezet nyújtottak. A megbocsátást hősies fokban gyakorolta, de az elkövetett bűntényt bűnnek deklarálta, felhívva a figyelmet az ateizmussal szembeni fokozott lelki éberségre is.

Mindszenty bíboros kirakatperének negyedszázados évfordulóján, 1974. február 3-án a következőket nyilatkozta a müncheni Szabad Európa Rádiónak:

"Nem én, hanem mások hozták szőnyegre a 25 évet. A 25 év elmúlt, nem ünnepelni, de megemlékezni való. Istennek hála, életben maradtam, és szellemi meg testi erőimnek is birtokában vagyok. Megbocsátok a halott és még élő tetteseknek, amint ezt én már 1948- ban és 1956-ban is kifejeztem. Amit tettek, Nagy Imre kormányának 1956. október végi nyilatkozata szerint alaptalan és jogtalan. Következőleg az elkövetők tette bűntény marad mindenkorra. Hálát adok Istennek, hogy a bűntény előtt a párttól felajánlott Nyugatra távozással nem éltem. Elviseltem azt, amit a kitalált és költött vádak alapján egyházamért, a hazámért el kellett viselnem. Az otthoni legjobb papok, hívek és az egész nemzet, valamint az öt világrészben szétszórt magyarság megértette, hogy a magyar egyház feje XII. Pius és VI. Pál szavai szerint nem önmagát kereste, hanem kötelességét teljesítette.

A pártérdeket tűzön-vízen, az Andrássy út 60-on és az igazságszolgáltatás színpadi műveleteiben a pártsajtó masszív támogatásával keresztülhajszolták abban az országban, amely a háborút követő békekötés értelmében szerintük független és szabad volt. Köszönöm népem hűségét, együttérzését és imádságát. Az lesz az én elégtételem, hogy népem az egész világon kitart keresztény hite és magyar hazája mellett."¹⁶

Mindszenty bíboros még korábban, a bécsi Pázmáneumban adott interjújában többek között az alábbiakat nyilatkozta: "– Ami a világról alkotott véleményemet illeti 1971-ben: sohasem tévesztett meg a fejlődés és jól észlelem a kommunizmus növekvő befolyását a mai világban, mivel a világ lakosságának 62,5%-a kommunista uralom alatt él és ez a tendencia inkább növekszik, mint csökken. Csak rendkívüli éberség a mi oldalunkon, általában a normalitáshoz való visszatérés nézhet szembe az ateizmus veszélyeivel."¹⁷

 

CÁFOLAT ÉS HELYZETÉRTÉKELÉS 1963-BAN

A budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty bíboros a magyarországi kommunista pártfőtitkárnak, Kádár Jánosnak az AP (Associated Press, New York) hírügynökség részére adott rágalmaira és félrevezetéseire válaszként hiteles tájékoztatót juttatott el 1963. július 13-i keltezéssel Amleto Cicognani vatikáni bíboros államtitkárnak.¹⁸

A pártfőtitkár vádjai többek között az alábbiak voltak: "A Mindszenty-kérdésnek nem a valláshoz, hanem a politikához van köze, mivel tiltakozott az egyház és állam szétválasztása és a nagybirtokok felosztása ellen és követelte prímási jogait a közéletben." Ehhez Mindszenty bíboros válaszában még hozzáveszi három, tengeren túli katolikus napilap valótlanságokat közlő állításait is: "Legalább három amerikai és kanadai katolikus napilap elmegy odáig, hogy elfogadja, én vagyok az egyház üldözésének és kedvezőtlen helyzetének az oka Magyarországon. Kádár szerintük az egyház jótevője, és bárcsak én ne akadályoznám magasröptű szándékaikat azzal, hogy rugalmatlan vagyok."

Mindszenty József nyilatkozatának fontosabb részei a következők: "Kádár maga főleg, mint rendőrfőnök, később, mint belügyminiszter Rákosi idején megakadályozta az egyházi körmeneteket, (...) kitiltotta az apácákat a kórházakból és más intézményekből, (...) még a saját iskoláikból és otthonaikból is, melyeket saját áldozataik árán építettek. Elvette a katolikus ifjúság főiskoláit. Ráadásul rendőri erővel beleszólt az egyházi oktatásba 1957-ben, bebörtönzött papokat, hívőket és több püspököt is. A szülők, akik részt vettek a szentmiséken, állandó terrornak voltak kitéve. Népirtást hajtott végre az által, hogy tucatjával, százával, ezrével ölt meg embriókat. Fiatal embereket Szibériába küldött vagy többek között gonosz propagandájával otthon rontotta meg őket. (...) Hozzá képest én nem értem el sokat. Ő volt az és nem én, aki a győzedelmes Vörös Hadsereget az országa ellen vezette (...) én nem kaptam csókokat Hruscsovtól semmilyen tettemért. Én nem állítottam be hamis színben a szabadságharcot. Én nem vagyok felelős 2 millió magzat haláláért; én nem adtam parancsot egyetlen ellenség vagy barát megölésére. Én nem vettem hasznát olyan szélsőséges figuráknak, mint Sztálin és Rákosi. És nem is én voltam később kapcsolatban velük, mint Kádár, aztán meg hirtelen úgy otthagyta őket, hogy csak na. (...) hírek terjengenek rólam az utóbbi időben Budapesten. Kádár nem passzív. Két püspök jelent meg az ő küldötteként a Vatikánban, sürgetve, hogy alulírottat szállítsák át »a nép gyűlölete miatt«, lévén teher a lelkiismeretükön és másokén. Szeretném látni azt a magyar népet, aki gyűlöl engem. Nem úgy szolgáltam és nem úgy védelmeztem őket. (Kétségtelenül lehetséges, hogy a hatóságok rá tudnának kényszeríteni 10–100 000 embert az aláírásra.)

A szabadságharc idején is át akart engem szállíttatni egyik börtönből a másikba, hogy közben, mivel akkoriban miniszter volt, át tudjon adni engem a távozó orosz hadseregnek azzal az ürüggyel, hogy »a börtön falainál álló csőcselék megtámadott«. Elküldte hozzám az Egyházügyi Hivatal fejét (Horváth Jánost – KG). A szabadságharc idején nem volt csőcselék, nem volt gyülevészhad. Ha bárki támadott volna, az nem ellenem, hanem értem történt volna. Mikor a szabadítók megjelentek, megjelentek a védelmemre is emberek botokkal és mezőgazdasági szerszámokkal. És a szabadítók orosz katonákat is találtak rejtőzködve a cellámban magyar katonai egyenruhában. (...) Kádár hallgat három hiányzó dologról: – vallásoktatás. Budapesten az 1964–65-ös tanév elején megadott nevek száma 1,9 százalék volt az általános és középiskolák 3000 tanulója között. Azt, hogy ez a szám a megfélemlítés folytán mekkorára csökkent a tanév végére, egyik egyházi hivatal sem tudja vagy akarja tudni. (...) Napról napra azokat a körzeteket dicsérik, ahol már egyáltalán nincs oktatás. Ahol kevesebb, mint 10 diák volt, eltörölték az oktatást Budapesten és vidéken is. Az oktatás immár kihal. 1,9 százalékból tíz diák rengeteg. Egy »külön pedagógus« egy-kettőt megfélemlít, és kilenc másiknak megszűnik az oktatás. (...) Prantner, az Egyházügyi Hivatal vezetője összehívta az összes tanárt Tolna megyében, hogy »ideológiai kérdéseket« vitassanak meg, mielőtt a jelentkezésre Sióagárdon sor került volna.

Az egyházmegyék igazgatása – a betolakodó plébánosok közül csak Rozsály mondott le. Győrben ellentétes volt a helyzet. Ott teljes lett volna a győzelem, ha visszatért volna saját egyházmegyéjébe (Eger). De ő csak a második egyházmegyét (Győr) hagyta el, hogy utána egy harmadikat is beszennyezzen (Esztergom).

A papképzés nehezebbé vált a megállapodás után. Minden kis szemináriumot bezártak. Olyan nagy egyházmegyékben hiányoznak a szemináriumok, mint Veszprém. (...) Nem szűnhetünk meg követelni a visszaállítást még akkor sem, ha nem gyakorolhatjuk jogainkat."

A magyarországi kommunista pártfőtitkár nyilatkozata azt a tipikus, hazug kommunista ideológiát tükrözi, miszerint állam és egyház közötti megegyezés egyedüli akadálya Mindszenty József esztergomi érsek. Holott éppen a bíboros volt az, akinek mindvégig való kitartása, ellenállása miatt vált lehetővé néhány nagyon apró, kizárólag propagandacél érdekében az egyház részére adott látszatengedmény.

A megfogalmazott vádak között (mint sok egyéb esetben is, például a bíboros 1956- ban mondott rádióbeszédének meghamisításánál is) újra szerepel a nagybirtokokkal kapcsolatos rágalom. Ezzel szemben az igazság az, hogy Mindszenty-Pehm József volt az, aki ezt a kérdést már az 1920-as években – merítve Prohászka Ottokár nagy ívű szociális reformterveiből – igyekezett megoldani (az elképzelést sajnos nem sikerült keresztülvinni).¹⁹

Prímási jogai érvényre juttatásának igénye pedig mind természetjog, mind valláserkölcs alapján teljesen helyénvaló volt.

Mindszenty bíboros nyilatkozatainak igazsága kiváltképpen megmutatkozik a következőkben idézett dokumentumok tükrében is; az alábbi egyházi megnyilatkozások ugyancsak a nemzetellenes kommunizmus – egy morálisan eleve halálraítélt rendszer – fegyveres hatalmát erősítették.

 

AZ EGYHÁZ SOHASEM POLITIZÁL?

"Püspökök, papok, de rendtagok szeminaristák és a 8 katolikus gimnázium tanulói kénytelenek voltak bizonyságot tenni a kommunisták békeakarata mellett. Aki a kommunista békét nem kész elfogadni, azt a béke ellenségének bélyegzik. E nyilatkozatok ismétlődtek a következő időkben gyakran, és igazolták, hogy a papi békemozgalom célja az egyház messzemenő politizálása. A kommunista törvények előírása szerint mindenkit a legszigorúbban meg kell büntetni, akik az egyházzal vagy a vallással politikai célokra visszaél. Ha ezeket a törvényeket betartanák, akkor valamennyi békepapot Magyarországon be kellene zárni."²⁰

Hogy mennyire igazak, és egyáltalán nem alaptalanok Mindszenty bíboros fent ismertetett nyilatkozatai, arra eklatáns példák az alábbiakban bemutatott, az akkori magyarországi rezsim mellett tett hivatalos egyházi nyilatkozatok. Amikor Magyarország kommunista megszállásának időtartama alatt a rendszerrel lojális, azt sokszor az egekig dicsérő hivatalos egyházi nyilatkozatok láttak napvilágot, akkor az sem a kommunista rezsim részéről, sem hivatalos egyházi részről nem minősült politizálásnak, hanem hazafias tettnek. Ha viszont a még szabadon tevékenykedő Mindszenty bíboros, vagy őt követően még néhány püspök (akik azután szintén börtönben, internálva, vagy jobb esetben "csak" perifériára szorítva létezhettek) a kommunizmus által tönkretett életekért, százmilliós számban meggyilkolt áldozataiért, a kommunizmus rombolása, terrorja ellen emeltek szót, akkor az ilyen jellegű nyilatkozatok a negatívan érintett fél – a tettesek, azok utódai, vagy azokkal kapcsolatban levők – részéről rögtön "politikai nyilatkozatnak" minősültek, és elmarasztalást, megtorlást vontak maguk után. Ezt a jelen tanulmányban közölt dokumentumok is egyértelműen alátámasztják.

Ezzel párhuzamosan, 1961-től kezdődően (Domenico Tardini bíboros, államtitkár halála után) a Vatikán keleti politikájának esetében is ugyanez volt a helyzet; ha akkor bármilyen "baloldali" rendszer mellett egyházi, vatikáni fórumok pozitívan nyilatkoztak (ami nagyon sok esetben megtörtént), az ebben az esetben is "haladó, hazafias" tettnek számított azok szemében, akikre ezek a pozitív nyilatkozatok vonatkoztak.²¹ Az ezzel ellenkező megnyilatkozások (például tiltakozások) pedig az együttműködést sértő politizálásnak. Mindszenty bíboros hivatalfosztásának is ez az elv volt az egyik fő mozgatórugója.

Mivel mind a Vatikán részéről, mind a magyar (és a többi közép-kelet európai) katolikus egyház részéről sok olyan dokumentum keletkezett, amellyel a fenti alcímben feltett kérdést a megadott szempontok szerint meg lehetne válaszolni, szükséges volt néhány olyan dokumentum kiválasztása, amely a közelmúltban vezető szerepet betöltött egyházi személyektől származik, valamint fontosabb eseményekhez, szituációkhoz köthető. Az alábbiakban néhány ilyen írást mutatunk be.

 

A PAPI BÉKEMOZGALOM MEGALAKULÁSÁNAK 10 ÉVES ÉVFORDULÓJÁN

A bolseviki diktatúráknak mindig is elsőrendű presztízskérdést jelentett és jelent az, hogy egyházi vonalon (a rendszerrel lojális személyektől, egyházi vezetőktől) lehetőség szerint feltétel nélküli elismerésben részesüljenek. Ennek egyik kiemelt eszköze volt Magyarországon a papi békemozgalom, amelynek 10 éves fennállásakor nagyszabású állami ünnepség megrendezésére került sor. Ezen természetesen felszólaltak az ebben legtevékenyebben részt vevő egyházi személyek is. Így elsőként az említett évfordulón, 1960-ban elhangzott, a párthoz teljes lojalitással megfogalmazott és elmondott egyik beszédből olvashatunk részleteket. Ebben az évben, de a későbbiekben is számtalan, a kommunista rendszer szemében ellenségnek tekintett, ám Krisztushoz hűséges lelkipásztor letartóztatására, igazságtalan és jogtalan bebörtönzésére került sor, a koncepciós perekben nem mellőzve a leghazugabb vádakat sem. Ebben a felszólalásban – célját érve a bolseviki módszer – lelkipásztor beszélt ellenségesen, valótlan, félrevezető állításokat megfogalmazva azok ellen, akik (beleértve az akkori főpásztort, Mindszenty Józsefet is) hitükért börtönben szenvedtek és tettek tanúságot Krisztus mellett.

"Tisztelt Békegyűlés! Mindannyian tudjuk, hogy az a tizenöt év, amely Hazánk felszabadulása óta eltelt, a mélyreható szociális változások időszaka volt. Ezek a változások lényegében három ütemben játszódtak le. Első lépés volt a földreform, amely kisajátította a nagybirtokot, és a földet azoknak adta, akik megművelik. A második lépésben, az államosításban, a dolgozó nép az ipart vette ki a tőkések kezéből s a termelőeszközök a közösség tulajdonába mentek át. A harmadik lépés, amely jelenleg folyamatban van, a mezőgazdaság szocializálása, a nagyüzemi mezőgazdálkodás kialakítása. (...) Elsősorban meg kell állapítanunk, hogy híveink lelki gondozását senki sem akadályozza. Népköztársaságunk alkotmánya biztosítja a vallásszabadságot, s még egyetlen papnak sem esett azért bántódása, mert hitünk igazságait hirdette, híveit az örök boldogság felé vezette, vagy gyermekeket a vallás igazságaira oktatta. A közben-közben előforduló nehézségek mindig abból származtak, ha egyesek a papi munkát összetévesztették a rosszul értelmezett politizálással, s a papi reverenda mögött olyasmit cselekedtek, ami nem egyeztethető össze hazánk és híveink érdekével, azok földi boldogulását akadályozza. (...) Ne féljünk attól az egyre kisebb számú töredéktől, amely összetéveszti a vallásosságot a reakcióssággal, s józan esze helyett (...) visszafelé akarja forgatni a történelem kerekét. A mi helyünk a jövő szocialista Magyarországának életében lesz (...) Lelkipásztori munkánk megkönnyítéséhez szeretnék rámutatni arra, mennyire fontos, hogy a pap jó viszonyban legyen az államigazgatás helyi szerveivel, és a társadalmi szervezetek vezetőivel. Hiszen ők irányítják híveink földi életét, s mindkét félnek hasznos, ha a másik nem gördít akadályokat az útjába. (...) Néhány szót szeretnék még szólni a hitoktatással kapcsolatban. Három éves működésemből két és fél évig, mint hitoktató dolgoztam. Hat iskolában tanítottam, de nyugodtan állíthatom, hogy sehol sem volt összeütközésem az iskola vezetőivel. A tanmenetek és óravázlatok pontos elkészítése, a hitoktatásra vonatkozó rendeletek pontos megtartása, az egyes osztályokban esetleg felmerülő nehézségek az igazgatókkal való megbeszélése, amelyet ők is a bizalom jeleként könyveltek el, mindig megoldották a problémákat és mi a magunk kis világában megvalósítottuk a békés egymás mellett élést. Ez a mi feladatunk nagyban. Nem a világnézeti ellentéteknek – amelyeknek létezésével mindannyian tisztában vagyunk – kiélezése, hanem közös érdekeinknek, a világbéke megvalósításának, hazánk és dolgozó népünk jóléte fokozásának a szolgálata. Ehhez a munkához kérjük továbbra is az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának segítő vezetését, s erre a munkára kérjük a Mindenható áldását."²²

Később, 1964. szeptember 15-én a magyar kommunisták és a Vatikán között létrejött, kizárólag a párt érdekeit szolgáló egyezség aláírását követően a békepapi mozgalmat a párt a kezdetekhez hasonló mértékben már nem támogatta. Ennek okait Adriányi Gábor így elemzi: "Az agrément bebetonozta ezeket az állapotokat. A békepapi mozgalmat, amely az egyházat megosztotta és belülről emésztette, az egyezség nem számolta föl. Igaz, a pártállam nem támogatta a békepapi mozgalmat olyan mértékben, mint azelőtt, de erre már nem is volt szüksége, mivel az Egyházügyi Hivatal és az államvédelem minden egyházi helyen elegendő kollaboránssal rendelkezett, akik szabadon vagy kényszerítve a hatóságok kívánságának készségesen engedelmeskedtek. A békepapi mozgalomról Casaroli a magyar egyházzal kapcsolatban, emlékirataiban még csak említést sem tesz."²³

 

PÜSPÖKKARI KÖRLEVELEK
A MAGYARORSZÁGI KOMMUNIZMUS KEREK ÉVFORDULÓIRA

Az alábbi dokumentumrészletek a magyarországi kommunista rezsim utolsó 15 évében született egyházi megnyilatkozások termékei. Ezekben ugyancsak a párt irányvonala és utasítása szerinti tartalmak olvashatók: néhány mondat kivételével akár egy MSZMP KB ülésen elhangzott jegyzőkönyv részei is lehetnének. Ahogyan az egyik körlevélről szóló, alább idézett jogos kritikában Mihályi Gilbert írta, a körlevélben "a párt se dicsérhette volna magát jobban."

1975. március 11-én a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevelet adott ki a "felszabadulás" 30. évfordulójára. Ebben így fogalmaztak: "Visszatekintve a felszabadulással bekövetkezett nagy társadalmi változásokra, megelégedéssel tölt el bennünket, hogy az egyház vezetőinek és híveinek nagy többsége egyre inkább átlátta a régi államrend súlyos hibáit, társadalmi igazságtalanságait és bizalommal tekint a jövő felé. Hazánkban a három évtized alatt döntően és nagyrészt megvalósultak a »mai ember vágyai«... Az egyház a néppel együtt megtalálta új helyét a szocialista társadalomban, és a néppel együtt vállal teljes sorsközösséget a jövőben."²⁴

1985. április 12-i keltezéssel pedig a következő megnyilatkozás született:

"Kedves Testvérek! Magyar népünk hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulóját ünnepli. (...) negyven esztendővel ezelőtt indult el hazánkban az új szocialista, politikai, gazdasági rend, amelynek alapvető célkitűzése volt az igazságosabb és emberibb élet megteremtése. 1945. április 4-e visszafordíthatatlan történelmi valósággá lett, amellyel hazánk a társadalmi haladás útjára lépett. (...) Az elért eredmények bőséges, jó gyümölcseit mindnyájan tapasztaljuk: a közéletben, a gazdasági életben, az iparosításban, az egészségügyi területen, a közművelődésben, a szociális ellátottság területén, a béke védelmében. (...) magyar népünknek és vezetőinek bölcsességét mutatja, hogy az akadályokat eredményesen legyőzve, társadalmi életünk harmonikusan fejlődött és nemzetközi szinten is megbecsülésnek örvend. (...) Örömmel látjuk azt is, hogy az állam és az egyház között kialakult kapcsolatot nemzetközi vonatkozásban is nagyra értékelik. Visszatekintésünkben ki kell emelnünk, hogy 1964-ben a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közt létrejött az első részleges megállapodás, amely a további kibontakozás stabil alapját képezte. (...) feladatunk a meglevő hibák leküzdése is, amelyeket olyan szomorúan látunk környezetünkben, főleg a családi élet válságának, az abortusznak, az alkoholizmus területén. (...) Nem vonhatjuk ki magunkat a társadalmi felelősségünk alól, főleg napjainkban, amikor egyházunk az egész világon más emberekkel együtt vállalja a társadalmi haladás melletti elkötelezettséget."²⁵

Nagyon tanulságos az, amit a már fent idézett Mihályi Gilbert premontrei szerzetes²⁶ írt erről az 1985-ös körlevélről; ez a püspökkari körlevél idehaza is sokakat nagyon megdöbbentett és megbotránkoztatott. Az idézet így hangzik: "Főleg azt kifogásoltam, hogy az ország megszállását ismételten felszabadulásnak és a megszállókat ismételten felszabadítóknak hívja. Mindenki tudja, hogy mi a tény, de a magyar püspökök úgy nevezik, ahogy Moszkva diktálja. (...) A törökdúlás 150 esztendeje nemzedékekre terjedt, de mégis vége lett. Ezért a »visszafordíthatatlan« szót nem lett volna szabad használniuk (4 esztendővel a politikai fordulat előtt – KG). Hiszen kegyetlen szerepre vállalkoztak, hogy mint főpásztorok, így kioltsák híveik szívéből az utolsó reménysugarat is. (...) A párt se dicsérhette volna magát jobban. De ezt a magyar püspökök tették vazallus módra. Elsietett, túlbuzgó, felelőtlen állításaikkal jól felsültek. Láthatják, hogy a magyar nép másképp látott: nem kellenek nekik a szocialista haladás bő gyümölcsei. Meg akarnak szabadulni ettől az embertelen rendszertől. A püspökök ilyen pártvonalas megnyilatkozása visszatetszést és bizalmatlanságot szült, elhidegülésre vezetett."²⁷

A körlevél pedig már akkor született, amikor az annyira dicsért "haladás" teljes csődjéről hazai legális fórumok híradásaiból is értesülni lehetett.

 

CSERHÁTI JÓZSEF ÉS PASKAI LÁSZLÓ MIKLÓS IMRÉNEK 1989-BEN ÍRT LEVELEI²⁸

Az alábbi két, már 1989-ben írt levél – szemben például Szendi József akkori veszprémi püspök 1988. március 14-én Grósz Károlynak írt bátor levelével29 – sajnos arról a változatlan párthűségről és lojalitásról tanúskodik, amely a korábban idézett megnyilatkozások hangneméből is egyértelműen megmutatkozott. Ebben az időszakban ugyan még nem lehetett teljesen szabadon a rendszerrel szemben megnyilatkozni, de a hatalomnak már nem volt akkora ereje ahhoz (az utolsó időkig tartó, fenyegetettséget és hatalmat sugalló taktikája mellett sem), hogy ilyen nyilatkozatokat püspököktől kikényszerítsen. Éppen ezért, ezek a levelek az íróik személyes elkötelezettségét is egyértelműen igazolják.

CSERHÁTI JÓZSEF PÉCSI PÜSPÖK MIKLÓS IMRÉHEZ, 1989. ÁPRILIS 22.

A pécsi püspöktől

187/1989.

7601 Pécs, Pf. 113., Szent István tér 23.

 

Miklós Imre államtitkár, az ÁEH elnöke

Budapest VI. Lendvai u. 28.

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

Még mindig körülvesz és bennem zsong a 75. születésnapom alkalmával átélt találkozó és családi ünneplés melege. Engedje meg, hogy írásban is kifejezhessem köszönetemet és hálámat azért, hogy a két Elnökhelyettes és a Főosztályvezető Urakkal (Az ÁEH elnökhelyettesei Sarkadi Nagy Barna és Bugár Péter, főosztályvezetői Bai László, Bakó István, Pozsonyi László és Völgyesi Mátyás voltak, utóbbiak közül nem tudjuk, kik vettek részt az ünnepségen) olyan családias feloldottsággal, kincset érő ajándékokkal tették emlékezetessé e napot.

Az új paksi templom befejezéséhez kilátásba helyezett új másfélmillió forintért nemcsak a magam, hanem elsősorban az ország minden részéről ott összesereglett hívők és az egyházmegye egész papsága nevében meghatottan mondok ismét köszönetet, amit egyházam és hazám szolgálatának eredményes vállalásához kaptam.

Elnök Úr olyan őszintén és mélységesen érintette az elmúlt harminc évben történteket: emberi és baráti mellémállását ma különösképpen is nagyra becsülöm. Vallom, hogy Államtitkár Úr magas posztján felelősségteljesen tudta kezében tartani a közös ügyeket és e tekintetben egyik döntő meghatározója lett az utolsó két évtized történelmi szakaszának, a magyar egyházpolitikának.

Köszönöm, hogy jelenlétével és felszólalásával emlékezetessé tette számomra és sokak számára e jeles napot.

Kívánok jó egészséget és sok erőt, különösképpen a legközelebbi jövő bölcs alakításának nagy feladataihoz.

Pécs, 1989. április 22.

Fogadja őszinte nagyrabecsülésem kifejezését:

Cserháti József

pécsi püspök

 

PASKAI LÁSZLÓ ESZTERGOMI ÉRSEK LEVELE MIKLÓS IMRÉHEZ, 1989. ÁPRILIS 30.

1989. ápr. 30.

1045/1989.

Dr. Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek

2501 Esztergom, Pf. 25. – Telefon: 1.

 

Miklós Imre úrnak

államtitkár, elnök

1394 – Budapest, Pf. 374.

 

Igen Tisztelt Államtitkár, Elnök Úr!

 

Váratlanul ért a hír, hogy saját kérésére megválik eddigi munkakörétől. A magam részéről abban bíztam, hogy együttműködésünk még éveken keresztül tartós marad.

A mostani, sok új problémával megterhelt, de a megújulás és a kibontakozás felé haladó időszakban megfontolt, sok tapasztalattal rendelkező, nyugodt és a következményekkel reálisan számoló vezető egyéniségekre van szükség. Államtitkár Úrban ilyen személyt ismertem meg. Ezért őszintén sajnálom, hogy az eddigi harmonikus, eredményes munkakapcsolatunk megszakad.

Kötelességemnek tartom, hogy kifejezzem köszönetemet mindazért, amit működése idején a katolikus egyházért tett. Sokszor megtapasztaltam jóindulatát, segítőkészségét, amellyel előmozdította egyházunk életének a kibontakozását. De azt is tudom, hogy sokszor kiállt a katolikus egyház érdekében, nem egyszer kockázatokat is vállalva. A vezető munkát végző sokszor tapasztal indokolatlan kritikát, félreértést. Én mindig a reális szemléletre törekedtem. Ehhez a reális szemlélethez tartozik annak az észrevétele is, amely nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem a csendes, sokszor nagyon is fáradságos és másoktól nem érzékelt munka keretében történt.

Amikor most a hivatalos munkakapcsolat megszűnik, nem mulaszthatom el ennek a csendes munkának a kiemelését, értékelését és megköszönését. Egyben kifejezem köszönetemet személyem iránt tanúsított jóindulatáért, munkám eredményességének a segítéséért.

A magam részéről megbecsüléssel gondolok végzett munkájára, személyére. Kérem, őrizzen meg jó emlékei közt. Ugyanakkor biztosítom, hogy én is jó emlékezettel gondolok Államtitkár Úrra. Örülnék, ha személyes kapcsolatunk továbbra is megmaradna.

Ígérem, hogy a magam módján és meggyőződésem szerint, továbbra is megemlékezem Államtitkár Úrról: Isten áldását kérem életére, kívánok jó egészséget és sok örömet kedves Családja körében.

Kedves Feleségével együtt sok szeretettel köszöntöm.

Fogadja Államtitkár, Elnök Úr őszinte nagyrabecsülésem és megkülönböztetett tiszteletem kifejezését.

Paskai László

bíboros, prímás,

esztergomi érsek

 

A fenti két levélben Miklós Imre³⁰ sokszorosan több megbecsülést és méltatást kapott a két püspöktől, mint Mindszenty József bíboros; az ő hitvalló személye dezavuálás, ³¹ az Egyházügyi Hivatal elnökének személye pedig felmagasztalás tárgya volt a két levélíró szemében!

Paskai László fenti leveléhez még két megjegyzés kívánkozik; az első a következő alfejezetben idézett, 1987-ben keletkezett interjú tartalma. Akkor, mint esztergomi érsek, teljes mértékben Mindszenty bíboros ellen nyilatkozott. Ezzel párhuzamosan szükséges idézni Pákh Tibor jogászt, aki páratlan bátorsággal állt ki nyilvánosan még 1985-ben egy Esztergomban rendezett egyháztörténeti kongresszuson Mindszenty József teljes rehabilitációja mellett. Többek között ezeket mondta: "Ez a kongresszus nem fejezheti be munkáját eredményesen, ha nem készíti elő, hogy a magyar nemzet végre teljesíthesse régi kötelességét ezzel a kiváló személyiséggel (Mindszenty József – KG) szemben és kezdeményezze teljes rehabilitálását!"³²

A másik pedig ugyancsak Mindszenty bíboros rehabilitációjának kérdésével kapcsolatos, de már a politikai fordulatot követően. Ekkor Paskai László semmiféle jogi rehabilitációt nem kért se Mindszenty bíboros, se a többi, igazságtalanul meghurcolt pap részére. Erre a nyilatkozatára reagált Szendi József püspök, amikor a püspökkari konferencia részére (Paskai László felkérésére) napirendi pontokat készített. Ennek vonatkozó része a következő: "Eminenciád legutóbbi televíziós riportjában úgy nyilatkozott, hogy a katolikus ember nem áll ki becsületének megvédésére és ezért nekünk, katolikusoknak semmit sem kell tennünk Mindszenty József bíboros úr ügyében. Szabadjon ezzel kapcsolatban az Úr Jézus példájára hivatkoznom, hogy mikor kihallgatása alkalmával az egyik poroszló arcul ütötte, azt kikérte magának és nem fogadta bambán, bárgyú alázattal. (Jn 18,21–24) Szerintem a püspöki karnak igenis kérnie kellene a magyar kormánytól Mindszenty bíboros úr ártatlanságának hivatalos elismerését."³³

Ezeknek a püspöki hálálkodó leveleknek az olvasásakor – figyelembe véve az 1989-es dátumot is – ismételten felmerül az olvasóban az (ahogyan ezt fentebb már megállapíthattuk), hogy nevezettek nem csupán a rendszertől való esetleges félelmükben, hanem saját személyes meggyőződésük szerint nyilatkoztak úgy, ahogyan nyilatkoztak.

 

KINEK A HIBÁJÁÉRT BŰNHŐDÜNK?

1987-ben, az akkor újonnan kinevezett Paskai László esztergomi érsekkel a Wochenpresse osztrák lap készített riportot, "Mindszenty hibájáért bűnhődünk" címmel (a szófordulatot a lap a riportalany megnyilatkozása alapján adta címként). Ebben az alábbi, súlyos elmarasztalások hangzottak el Mindszenty bíborosról. A történeti hitelesség megkívánja ennek a teljes joggal kifogásolt és nagy felháborodást kiváltó nyilatkozatnak az ismertetését.³⁴

"Hogyan lehet itt (Magyarországon) a katolikus egyházat több élettel, több reformszellemmel feltölteni?" – hangzott a Wochenpresse kérdése.

"Ehhez sajnos azt kell mondanom – kezdte a válaszát az új esztergomi érsek (Paskai László – KG), Mindszenty bíboros második hivatali utóda –, hogy máig sokkal tovább jutottunk volna, ha a múltban nem követtek volna el végzetes hibákat. Az ugyanis nem igaz, hogy a kommunisták 1945 után el akarták törölni a katolikus egyházat. Ahogy én tudom, Rákosi Mátyás, az akkori pártvezető a Vatikánnal párbeszédet akart kezdeményezni. Az ötvenes években azonban a katolikus egyház a megkövesedettség állapotában volt. Ha Mindszenty József bíboros, Magyarország akkori bíboros prímása nem számította volna el magát, minden egészen másképp történt volna. (...) E súlyos következményekkel járó tévedésre a magyar katolikus egyház szinte mindenét ráfizette (...) A valós helyzet e végzetes félreismerését még ma is szenvedjük mi és a magyar népesség is."³⁵

Így nyilatkozott Mindszenty Józsefről az akkori esztergomi érsek, két évvel a magyarországi kommunista rezsim nyilvános bukása előtt.

Különös és elgondolkodtató tény, hogy fenti riportalany Mindszenty bíboros születésének 100. évfordulóján, 1992-ben – anélkül, hogy nagy nyilvánosság előtt, a súlyos elmarasztalásokat tartalmazó Wochenpresse-interjúban mondott szavaira akárcsak egyetlen utalást is tett volna – Mindszentyről már az alábbiakat nyilatkozta: "Ebben a harcban vált igazán nagy alakjává az újabb kor történetének (...) Ma látjuk csak igazán, mennyire igaza volt (...) Aligha következett volna be az a nemzedékek szemléletét megfertőző erkölcsi romlás – melynek keserű következményeit ma is tapasztalhatjuk –, ha a megfélemlített katolikus társadalom az övéhez hasonló bátorsággal állt volna az iskolaügy mellé. (...) az ő hősi helytállása is például szolgált mindazok számára, akik (...) szembeszálltak a diktatúrával (...) Meggyőződésünk szerint az újraéledő Magyarország is sokat meríthet példájából, sokat tanulhat magatartásából, szilárdságából és hűségéből (...) Valóban kereszthordozó személyiség volt, vértanú egyházi kortársaival együtt igazi mártír, akinek áldozata bizakodást és reményt adhat nekünk, utódainak."³⁶

Most akkor – kinek a hibájáért bűnhődünk?!

 

NÉHÁNY EPIZÓD A PÁZMÁNEUMBÓL

Mindszenty bíboros 1971 és 1975 közötti emigrációs tevékenységét is szigorú kommunista állambiztonsági megfigyelés alatt tartották. Ennek egyik dokumentuma egy eddig még nem azonosított, "Peck John" fedőnevű személy alábbi információi Mindszenty József bécsi lakhelyének életéről.

 

BELÜGYMINISZTÉRIUM

II/I-4-C-Alosztály

 

Tárgy: PÁZMÁNEUM

 

JELENTÉS³⁷

Budapest, 1973. október 10.

 

"PECK JOHN" jelenti:

Ez év júniusában a Pázmáneumban jártam ahol részben Gianonéval főként beszélgetés részben személyes benyomások alapján az alábbi információkat és tapasztalatokat szereztem:

Külső ellenőrzést nem tapasztaltam eddig. Belül balra egy portásfülke van, ahonnan tükörrel lehet figyelni a kaput, ki jár be. Az épület napközben nincsen zárva, este 9 után azonban bezárják.

A régi rektori lakásban Mindszenty bíboros lakik, ha éppen Bécsben tartózkodik. Ott van azonban a közös ebédlő is, ahol Gianone és Mindszenty titkára, esetleges vendégek is érkeznek. Gianone panaszkodott a furcsa helyzetre, hogy ő hivatalosan az épület vezetője, mégis a prímás van otthon, s most úgy néz ki a helyzet, hogy ő, Gianone, nem hívhat meg, és nem vehet fel senkit vendégnek, ha csak nem személyi jó barátot, mert a prímás mindenbe beleszól.

Gianone egy emelettel feljebb lakik, mint a bíboros. A prímás az ottani kápolnában misézik, ott is keresztel, ha valaki a magyar kolóniából erre megkéri. Legutóbb valami esküvő is volt, amelyet a prímás tartott. A prímás leveleit úgy keltezi: Bécsben a Pázmáneumban.

Posta a portára érkezik, a prímás privátlevelezése is. Az elosztást a portásnő végzi. Ez valami világi vagy fél-egyházi személy.

Az épületben sok idegen lakik, valami diáktársulat, amelynek Gianone a ház egy részét kiadta. A Bahnhofsmissio már nincsen ott. Az ott lakókat, ezeket a diákokat megismernem nincsen módomban, mert Gianone nem ismeri őket. Fiúk, lányok vegyesen vannak jelen.

Szállást kapni nem lehetséges, mint már említettem, be kell jelenteni a prímásnak, ha valaki oda akar menni egy-két éjszakára. Egy ilyen beszélgetésnek egyszer tanúja voltam, amikor Gianonét valami ismerőse vagy távoli rokona Schweizből felhívta telefonon (Gianone családja az olasz Schweizből való) és szállást kért. A rektor erre letelefonált a bíborosnak és kért tőle engedélyt a vendéget felvetetni.

Tudomásom szerint a prímás Dél-Amerikába és Ausztráliába megy rövidesen. Útjai célja előttem ismeretlen. Esetleges könyveiről sem tudok semmit. Audienciát csak levélben lehet kérni, amelyet nagyon körültekintően és nem mindenkinek adnak meg.

Magyarországi papok Mindszenty ott lakása óta elkerülik a Pázmáneumot. Dr. Bartl és Vajay is a lazaristák házában szálltak meg legutóbb.

A prímás a második emeleten, Gianone a harmadikon lakik. A hátsó liftet (Sowitsch lift – KG) használják. Elöl lift nincsen. A földszinten és az első emeleten az átjáró ajtó zárva van. Gianonenál van kulcs az egész házhoz. A kert hátul az intézethez tartozik. Gianone itt szokta olvasni breviáriumát szép időben.

Az épületbe belépéskor jelentkezni kell a portán. Innen feltelefonálnak az illető látogatandó személyhez. Engem már ismernek, de ettől eltekintve mindig feltelefonálnak Gianonéhoz. Más ott nem látogató, más lakója a háznak tudomásom szerint nincsen.

 

John Peck sk.              

 

Posztós Vince r. alezr.

alosztályvezető           

 

SZŐKE JÁNOS ATYA VISSZAEMLÉKEZÉSE A MÁRIACELLI TEMETÉSRE

"Minden jó az Úrtól jön, neki akarok köszönetet mondani: a próbatételekért, a vigasztalásért és a derűért. Istennek hála, hogy szerény eszköz lehettem."
(Mindszenty József)

Mindszenty bíboros Dél-Amerikából visszatérve, egy sikertelen operációt követően 1975. május 6-án hunyt el a Bécsben levő Irgalmasok Kórházában. Temetése május 15-én volt Máriacellben, végakaratának megfelelően. A temetés után Szőke János atya³⁸ fültanúja volt egy különös beszélgetésnek – erről, valamint a bíboros temetése után következő egyházi helyzetről az alábbiakat állapította meg:

"A halotti toron magyar papok társaságában voltam. Az asztalunknál ült egy osztrák kolléga is. Bekapcsolódott ő is a társalgásunkba. Véleménye meglepett. Azt mondta, hogy Mindszenty bíboros halálával lezárult a magyar egyháztörténelem egyik dicsőséges szakasza. Akármilyen lesz a következő fejezet, olyan kiemelkedő egyénisége, mint az elhunyt Bíboros, biztosan nem lesz. Azóta sokszor elgondolkoztam ezen a megállapításon, és igazat adtam az ismeretlen osztrák papnak. Az okoskodó, helyesebben a helyezkedő kollégák közül az egyik nagyon erősítette, hogy P. Werenfried az osztrák és német püspökök előtt az erős és félre nem magyarázható beszéde miatt – legalább is átmenetileg – kegyvesztett lett. Fültanúja voltam Julius Döpfner bíboros kritikájának, amelyet P. Werenfriednek, a mariazelli bencés priorátus folyosóján mondott: »Az atya alaposan kirohant a magyar püspökök ellen, és a vékonyfonalú Fatima-elmélet sem illett bele a mondanivalójába. Ön az Isten szócsöve, beszéljen és cselekedjen úgy, mint azt eddig tette.«

Mindszenty temetése után tényleg új korszak következett a magyarországi római katolikus egyház életében. Az egyház és a politikai élet utolsó nagy egyénisége a Bíboros személyével eltűnt. A Vatikán keleti politikája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi kommunista rendszer által létrehozott Egyházügyi Hivatal hazánkban az egyházi életet teljesen ellenőrzése alatt tarthatta. (...) Többen azzal vádolták a hős Bíborost, hogy elszámította magát, nem gondolt a kommunizmus térhódítására, és arra sem, hogy be kell rendezkedni a vele való együttműködésre. Lehet azonban, hogy éppen az ő imája volt az a természetfölötti erő, amely kikönyörögte a magyar nép és a magyar egyház számára is a szabadságot és bizonyságot tett arról, hogy nem Mindszenty, hanem a társutasok számították el magukat."³⁹

Döpfner bíboros el nem fogadható kritikája is igazolja a Vatikán keleti politikájának térnyerését.

 

ÖSSZEGZÉS

Jelen tanulmány – a címben megfogalmazott tárgykörben megjelent dokumentumok igen nagy száma miatt – messzemenően a teljesség igénye nélkül igyekszik bemutatni néhány, Mindszenty bíboros és szellemisége ellen megfogalmazott egyházi dokumentumot, illetve ezek hátterét. Az egyháztörténelemben negatív unikumnak számít az, hogy a magyar egyházat az ellenségei belülről, annak saját püspökeivel próbálták tönkretenni – sok esetben maguk a püspökök végezték el az egyházüldözőkre szabott munkákat. Ismét csak Adriányi Gábor történész szavait idézve: "A Kádár-korszak utolsó évei mindazonáltal már az erőviszonyok megváltozására és az Egyház nagyobb mozgásszabadságára utalnak. De mindezek a pozitív jelek (...) a magyar katolicizmuson belül nem tudták elfeledtetni, hogy a katolikus Egyház talajt vesztett a társadalomban, és egyre gyorsabban, erőteljesebben zsugorodott. Úton volt afelé, hogy az egykor imponáló nagyságából kisegyházzá váljék. A Kádár-korszak végén el is érkezett ide."⁴⁰

Záró gondolatként Mindszenty József bíboros Bécsből a kanadai és az amerikai magyarokhoz írt körleveléből olvashatunk részleteket.

"Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra és újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Nem szabad eleresztenie az alkalmat, a lehetőségeket, még halálos fáradtság miatt se, mindaddig, míg Isten meg nem áld bennünket.

Ez az Isten akarata. Isten fiatal. Övé a jövő. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk.

Csak az a lelkesedés helyénvaló, amelyet a munka nehézsége, a szenvedés hoszszantartósága mindig újraéleszt: amelyet kiolt, az ártalmas és megront bennünket. Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban." ⁴¹

   

JEGYZETEK

1	"Fájdalommal emlékezünk arra, hogy voltak olyan keresztények, sőt egyes egyházi vezetők is, akik a körülmények nyomása alatt nyilvánosan elhatárolódtak üldözött testvéreinktől, és elfogadták az ellenük gyakran felhozott koncepciós vádakat. A múlt sebeinek begyógyítását és Isten irgalmát kérjük egész magyar katolikus közösségünk számára." Erdő Péter bíboros nyilatkozata Mindszenty József halálának 30. évfordulóján. http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=322
2	Mackiewicz, Józef: A Vatikán a vörös csillag árnyékában. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2012. 43–44. old. http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/JM_Mindszenty_125.html
3	Mindszenty József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 492. old.; Helikon Kiadó, Budapest, 2015. (Sajtó alá rendezte: Kovács Attila Zoltán és Soós Viktor Attila) 512. old. MNL OL XIX-A-21-c 61. d. 17.1 Mindszenty József hercegprímás 132. Mindszenty visszavonulása. Szabad Európa, 1974. február 5. Állami Egyházügyi Hivatal Adattár.
4	1967. október 14. In: ÓLMOSI Zoltán: Mindszenty és a hatalom. LEX Kft. 1991. 126–127. old.
5	1971. április 16. In: i. m. 147, 154, 170*, 181, 187. old. * "A Szentszék biztosítja a Magyar Népköztársaság Kormányát, hogy Mindszenty József bíboros, miután elhagyta Magyarországot, tartózkodni fog attól, hogy akár közvetlenül, akár közvetve beavatkozzék a magyarországi katolikus egyház életébe és ügyeibe, ellenségesen nyilatkozzék vagy tevékenykedjék a Magyar Népköztársaság és Kormánya iránt." – részlet a Giovanni Cheli és Miklós Imre által Budapesten 1971. szeptember 9-én aláírt megállapodásból. MINDSZENTY József: Emlékirataim. Helikon Kiadó, Budapest 2015. (Sajtó alá rendezte: Kovács Attila Zoltán és Soós Viktor Attila) 514. old. ADRIÁNYI Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939–1978. A Mindszenty-ügy. Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. 101. old.
6	MINDSZENTY József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 492. old., 2015. 512–513. old.; CSONKA Emil: A száműzött bíboros. Babits Kiadó, Szekszárd, 1993. 119–120. old.
7	Mészáros Tibor nem említi a nevét.
8	MÉSZÁROS Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában. Mindszenty József titkárának napi jegyzetei (1972–1975). Abaliget, Lámpás Kiadó, 2000. 165–166. old. Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár http://www.ppek.hu/k248.htm
9	Dr. Zágon József prelátus emlékeztetőjének dokumentuma Msgr. Mészáros Tibor irataiban. In: MÉSZÁROS Tibor: i. m. 675. old.
10	ADRIÁNYI Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939–1978. A Mindszenty-ügy. Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. 121–122. old.
11	MINDSZENTY József: Napi jegyzetek. Budapest, Amerikai Követség 1956–1971. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1979. 379. old.
12	MNL OL ÁEH XIX-A-21-c 61. d. 17.1 Mindszenty József hercegprímás 106. Mindszenty Londonban. MTI. 1973. július 13–17. (távirat gyűjtemény) Állami Egyházügyi Hivatal Adattár.
13	Itt minden bizonnyal az ismertetett, Cserháti József (akkor a Magyar Püspöki Konferencia titkára) aláírásával ellátott, 1973. október 14-i keltezésű levélről van szó, amelyre Pullai Árpád (a Központi Bizottság akkori külügyi titkára) az MSZMP KB 1974. március 19-i ülésén a következőképpen hivatkozik: "Nagyra értékeljük, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1973 őszén a pápához küldött levelében – amelyet valamennyi püspök aláírt – kérte, hogy Mindszenty Józsefet mentsék fel az esztergomi érseki székből. (...) Majd ez év januárjában, a Budapesten folytatott tárgyalásokon a Vatikán képviselői hivatalosan közölték, hogy VI. Pál pápa egyházjogilag is üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket." In: ÓLMOSI Zoltán: Mindszenty és a hatalom. LEX Kft. 1991. 194. old.
14	MÉSZÁROS Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában. Mindszenty József titkárának napi jegyzetei (1972–1975). Abaliget, Lámpás Kiadó, 2000. 283–285. old.
15	1974. május 21. Washingtonban mondott szentbeszéd. In: MINDSZENTY József: Magyar világ Washingtonban. 4. MNL OL ÁEH XIX-A-21-c 61. d. 17.1. Mindszenty József hercegprímás 145. "Sajtószemelvények az Egyesült Államokból, Mindszenty látogatásával kapcsolatban. Külügyminisztériumi fotokópiák 1974."
16	MNL OL ÁEH XIX-A-21-c 61. d. 17.1 Mindszenty József hercegprímás 128. Mindszenty nyilatkozata perének 25. évfordulójára. Szabad Európa, 1974. február 3.
17	Karman Andrásnak, az NC News Service számára adott interjú. In: The Tablet (London) 1972. január 22. 68. old. MNL OL XIX-A-21-c 60. d. ÁÉH Adattár 17.1 Mindszenty József hercegprímás. 74. Interjú Mindszentyvel. The Tablet, 1972. január 22. (rövidített változat, gépelt fordítás)
18	SOMORJAI Ádám – ZINNER Tibor: (szerk.): Majd' halálra ítélve: Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez. (CD-melléklettel). Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 988–997. old.
19	Együtt a néppel! Mindszenty földreformterve. In: MARÓTHY–MEIZLER Károly: Az ismeretlen Mindszenty. Életrajz és korrajz. Editorial Pannonia, Buenos Aires 1958. 99–107. old. http://www.ppek.hu/k355.htm
20	CARLO Navalis (alias Fábián Károly): Béke békepapok révén? In: VECSEY, Josef, NAVALIS, Carlo, FRANZEL, Emil: Kardinal Mindszenty – Das Gewissen der Welt. Verlag Johann Wilhelm Naumann, 1972. Würzburg. 16. old. MNL OL XIX-A-21-c 60. d. ÁÉH Adattár 17.1 Mindszenty József hercegprímás.
21	MACKIEWICZ, Józef: A Vatikán a vörös csillag árnyékában. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2012.
22	Bécsi László felszentelt katolikus "békepap" a párthoz maximálisan lojális felszólalása, amely a papi békemozgalom megalakulásának 10. évfordulójára rendezett állami megemlékezésen, 1960. szeptember 14-én, az Országgyűlés Házának kongresszusi termében hangzott el. In: "A katolikus papok országos ünnepi békenagygyűlése." Katolikus Szó, 1960. szeptember 18. 10. old. Bécsi Lászlót Soós Viktor Attila tanulmányában röviden említi: "Bécsi László rábagyarmati káplán lesz, aki egy elkötelezett fiatal békepap. (Kevés van ilyen az országban!)" In: SOÓS Viktor Attila: "Mátrai" fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorításában. Egyháztörténeti Szemle 8. évfolyam 1. szám 2007. http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/soosviktorattila.htm
23	ADRIÁNYI Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939–1978. A Mindszenty-ügy. Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. 62–64. old.
24	BALOGH Margit – GERGELY Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790–1992. Kronológia. História, MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1993. História Könyvtár Kronológiák, adattárak 1. (sz.n./75. Körl.) http://archivum.asztrik.hu/?q=oldal/1975-%E2%80%93-mindszenty-halala-becsben-9-uj-puespoeki-kinevezes- magyarorszagon
25	A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára. Budapest, 1985. március 12. In: A vallásszabadság helyzete a szocialista országokban – Dokumentáció. A Magyar Egyházi Tájékoztató különkiadása, Königstein 1985. április–július 155–158. old. "Helyes módon épüljön a világ." A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele, 1985. március 12. Katolikus Szó, 1985. március 31. – április 7. 1. old.
26	Mihályi Gilbert a szerzetesrendek feloszlatásakor (1949) elöljárói engedéllyel külföldre távozott. Először a hollandiai Berne-i Premontrei Apátságban volt, és a hollandiai magyarok lelkipásztori gondozását látta el. Az ötvenes évek közepén követte csornai rendtársait az Egyesült Államokba. 1956-tól a De Pere-i (WI) Szt. Norbert Apátság Főiskoláján és középiskoláiban tanított, és az apátság több plébániáján lelkipásztori munkát végzett. 1958-tól a Madison Egyetemen, majd a Georgetown Egyetemen (Washington D.C.) tanult, és a Nemzetközi Politikai Tudományokban mesterfokozatot szerzett. – 1966-tól 1971-ig a Daylesford-i Perjelséghez tartozott. 1973-ban hivatalosan átlépett a Csornai Prépostságból a De Pere-i Szt. Norbert Apátságba. – 1974-től St. Louis-ban plébános volt, és mesterfokozatot szerzett a St. Louis Egyetemen Latin-Amerika Történelméből. 1974 és 1986 között Chicago-ban a Szt. István király Plébánia magyar híveinek lelkipásztora volt. In: http://hu.radiovaticana.va/storico/2011/12/15/mih%C3%A1lyi_gilbert_imre_o.praem. _hal%C3%A1la_%E2%80%93_a_premontrei_rendt%C5%91l_kaptuk_a/ung-546625
27	MIHÁLYI Gilbert: A magyar püspökök szégyene: 1985-ös körlevelük. Szent Korona, 1990. február 28.
28	FAZEKAS Csaba: Dokumentumok Miklós Imre lemondásának történetéhez (1989–1990). In: Egyháztörténeti Szemle, 5. évfolyam, 2. szám, 2004. http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/miklosimre.htm#_ftn34
29	Részlet Szendi József leveléből: "Ahhoz azonban, hogy soha vissza ne térhessenek a most már mindenki által sajnálatosnak tartott múltbeli események, tisztelettel kérném egy olyan új megegyezésnek az Alkotmányba vételét és törvényerőre emelését az egyház és az állam viszonyáról, amit a katolikus egyház részéről nem egy megfélemlített kalocsai érsek ír alá, hanem ami méltó egy huszadik századi demokratikus államhoz, amely az Egyesült Nemzetek tagja. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezzel az egyház nem kiváltságokat kér, hanem olyan emberi jogok törvényerőre emelését, amelyek biztosítják biztonságát és békéjét ahhoz, hogy minden akadálytól mentesen hatékony partnere lehessen az állami szerveknek hazánk és magyar népünk felemelkedésének és gyarapodásának szolgálatában." In: Beszélő (szamizdat) 1988/2. http://beszelo.c3.hu/cikkek/dr-szendi-jozsef-puspok-levele-grosz-karoly-miniszterelnokhoz SZENDI József: Számvetés. Veszprém, 2003. 94–96. old.
30	Miklós Imre (Budapest, 1927. márc. 7. – Budapest, 2003. márc. 17.): villamoskalauz, 1946-ban lépett be a Magyar Kommunista Pártba. 1948–1951 között a DISZ mozgalomban tevékenykedett. 1951-től 1989-ig dolgozott az Állami Egyházügyi Hivatalban; 1953. novembertől az ÁEH egyházpolitikai osztályvezetője. 1956. május 31-től az ÁEH elnökhelyettese, 1971. május 16-tól 1989. április 30-ig elnök, államtitkár beosztásban. Hivatalból saját kérésére mentették fel. 1972-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, 1973-tól az Országos Béketanács tagja volt. In: Történelmi Tár: http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option= com_content&view=article&id=5128&catid=76%3Am&Itemid=67&lang=hu SZABÓ Csaba – SOÓS Viktor: "Világosság" – Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen (Új Ember – Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány, 2006.) című kiadványa szakszerű ismertetés a rendszer működtetőiről, az ügynökök beszervezéséről, az egyházellenes operatív állambiztonsági tervek készítőiről, összefüggésben a Vatikán keleti politikájával.
31	Lásd ehhez a következő alfejezetet is.
32	PÁKH Tibor: Nyílt követelés Mindszenty rehabilitálása érdekében Magyarországon. Esztergom, 1985. február 13. In: A vallásszabadság helyzete a szocialista országokban – Dokumentáció. A Magyar Egyházi Tájékoztató különkiadása. Königstein 1985. április–július. 119–121. old.
33	SZENDI József: Számvetés. Veszprém, 2003. 103. old.
34	KRAJSOVSZKY Gábor: A jó harcot megharcoltam. Mindszenty József halálának 30 éves évfordulójára. In: Magyarok Vasárnapja, 2005. július–augusztus–szeptember. http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/pdf/KG_Mindszenty_9.pdf
35	BOECK, Herbert (Wochenpresse) interjúja Paskai László újonnan kinevezett esztergomi érsekkel "Wir büßen für Mindszentys Fehler" címmel. Wochenpresse 1987. március 13. 44. old. Az interjú magyar fordításban is megjelent "Mindszenty hibájáért bűnhődünk" címmel. Kurir, 1994. április 29. 4. old. Ugyancsak a Wochenpresse lapban jelent meg Bulányi György piarista atya reflexiója "Glaube duldet keinen Kompromiss" (A hit nem tűr kompromisszumot) címmel. Wochenpresse 1987. május 8. 39. old.
36	Paskai László: "Tiszteletadás Mindszenty Józsefnek". Új Ember, 1992. március 29. 5. old.
37	ÁBTL O-8-239/I Pázmáneum Intézet – "Ostrom-vár" 138–139. Az értékes szakmai konzultációkért, valamint a dokumentumok előkészítéséért és rendelkezésre bocsátásáért köszönetet mondok Vörös Gézának, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára levéltárosának.
38	Szőke János szalézi atya Mindszenty bíboros boldoggá avatási eljárásának volt a vezetője: http://www.magyarkurir.hu/hirek/elhunyt-szoke-janos-szalezi-atya
39	SZŐKE János: Göröngyös úton. Gloria – Keresztény Szó – Kolozsvár, Don Bosco Kiadó, Budapest, 1993. 137–139. old. PAJOR András: Magyar szentek földi pártfogója – Szőke János atya vallomásai. Korda Kiadó, Kecskemét 2006. 85–87. old.
40	ADRIÁNYI Gábor: A Katolikus Egyház története a 20. században Kelet-, Közép-kelet és Dél-Európában. Kairosz Kiadó, 2005. 197–198. old.
41	Mindszenty József bíboros körlevele a kanadai és az amerikai magyarokhoz – Bécs, 1973. november 5. In: MINDSZENTY József: Hirdettem az Igét. Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1982. 229–231. old. http://www.mindszentyalapitvany.hu/products/korlevel-kanada-es-az-usa-magyarjaihoz-1-/