"NEM KÍVÁNJA ELHAGYNI AZ ORSZÁGOT..."

A második világháborút követően kialakuló új politikai, társadalmi, gazdasági viszonyok között az egyházak helyzete alapvetően megváltozott. A kormányok egyházpolitikai célja az államtól való elválasztásuk, a szeparáció, a felekezeti egyenjogúság biztosítása, az egyházak szabad működésének lehetővé tétele volt.¹ A szovjet megszállás alatt működő országban azonban ez a folyamat nem demokratikus politikai környezetben ment végbe, melyben a vallás magánüggyé válik, hanem a politikai élet egyre meghatározóbb tényezőjévé váló Magyar Kommunista Párt vezetésével az egyházakkal, elsősorban a katolikus egyházzal szembeni, a "klerikális reakció" elleni harcként fogalmazódott meg.²

Rákosi Mátyás, a párt főtitkára az 1948. január 10-i beszédében felvázolta a Magyar Kommunista Párt által elképzelt jövőbeni egyházpolitikai koncepciót, amely sajátosan kívánta rendezni – elsősorban a párt ökle, az ÁVH segítségével – az állam és az egyház kapcsolatának kérdését. Eszerint "a demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése [...] Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik [...] A magyar demokrácia eddig minden problémát megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, mely az egyház köntöse mögé búvik."³ E beszéd egyértelműen jelezte, hogy a fő célpont a Magyar Katolikus Egyház, illetve annak feje, az 1945. október 2-án esztergomi érsekké kinevezett, majd 1946. február 21-én bíborossá kreált Mindszenty József lesz. A politikai rendőrség minden igyekezetét latba vetve próbált terhelő bizonyítékokat gyűjteni a Rákosi által 1948 végére már hőn áhított per elindításához.⁴ A politikai rendőrség 1947. június 10-én nyitotta meg a Mindszentyvel szemben folytatott bizalmas nyomozás során szerzett dokumentumok összegyűjtésére a prímás személyi dossziéját, amelyben főként az érseki kinevezésétől a letartóztatásáig tartó időszakra vonatkozó iratok találhatók.⁵ Azonban a politikai rendőrség tisztjei igyekeztek még az érseki kinevezése előtti időszakból is összegyűjteni olyan dokumentumokat, amelyek terhelőek lehettek Mindszentyre nézve. A konfliktusok a prímás és a hatalom között egyre inkább sokasodtak, előre jelezve a szükségszerű végkifejletet. Mindszentyt 1948. december 26-án tartóztatták le, majd 1949. február 8-án koholt vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.⁶

A politikai rendőrség irataiból Mindszenty életére vonatkozó információk fonala a börtönévei alatt, valamint az 1955. július 17-én kezdődött, a Mecsek keleti oldalán fekvő püspökszentlászlói házi őrizetben történő fogva tartásának idején megszakad. Bárminemű adat csak a következő tartózkodási helyével kapcsolatban található a dokumentumokban. A pécsi püspök rossz állapotú püspökszentlászlói nyári nyaralója nem használt Mindszenty börtönben megromlott egészségének, és az épület lakhatatlansága miatt még a tél beállta előtt, 1955. november 2-án át is szállították a Nógrád megyei Felsőpetényben található Almássy-kastélyba. Itt Németh Hugó őrnagy vezetésével, egy tizenhét főből álló államvédelmi egység őrizte a bíborost.⁷ A főpap az 1956-os forradalom alatt, október 30-án nyerte vissza szabadságát, amikor is a budapesti események hatására addigi fogva tartói önként beszüntették őrzését, és engedték, hogy a közeli Rétságon állomásozó páncélosezred néhány tisztje átkísérje őt a honvédségi laktanyájukba, ahonnan Pálinkás Antal őrnagy vezetésével Budapestre vitték.⁸ A bíborosnak azonban csak öt nap szabadság jutott.

 

A SZABADSÁG FOGSÁGÁBAN

1956. november 4-én hajnalban a szovjet csapatok megindították támadásukat a magyar szabadságharc leverésére. Mindszenty Tildy Zoltán miniszterelnök-helyettes hívására a Parlamentbe sietett, ahonnan a katonai ellenállás összeomlását érzékelve titkárával, Turchányi Egonnal együtt a legközelebbi külföldi diplomáciai képviseletre, az Amerikai Egyesült Államok (USA) követségére ment, hogy menedékjogot kérjen.⁹ Ahogyan Emlékirataiban megfogalmazta: "Az elkerülhetetlen lefogás és a Szovjetba (sic!) hurcolás helyett így reméltem még tartalékolni magamat hazám és Egyházam további szolgálatára".¹⁰ Az amerikai vezetés a helyzet rendkívüli voltára való tekintettel megadta a menedékjogot, így a prímás megmenekült az újbóli lefogatás és börtönbe kerülés rémétől.¹¹ Ezzel életében egy új szakasz kezdődött, amelyet ekkor mind ő, mind vendéglátói is ideiglenesnek gondoltak.

Mindszenty a követség nyújtotta diplomáciai védettséget arra próbálta meg felhasználni, hogy egyházkormányzati és közéleti tevékenységét tovább folytassa. A Magyar Katolikus Egyház vezetőjeként több békepapot felmentett tisztségéből, valamint – nagy politikai vihart kavarva – külföldi újságírók kérdéseire kijelentette, hogy továbbra is Nagy Imre kormányát tartja Magyarország törvényes végrehajtó hatalmának.¹² A kényes helyzetben a saját sajtó iránt az amerikai diplomácia a budapesti külképviseletükön tartózkodó bíboros kapcsolattartásának és kommunikációs lehetőségeinek erős korlátozását és ellenőrzését vezette be. Leveleit nyitott borítékban a követségi kapcsolattartójának kellett átadnia, aki a hivatalos külügyi vonalon továbbította azt Washingtonba, és választ is ezen az úton kaphatott. Nem találkozhatott a követségen dolgozó magyar személyezettel, csak az amerikai diplomatákkal érintkezhetett.¹³ Nem engedték, hogy politikai és egyházvezetői tevékenységet folytasson. Csak a követség engedélyével fogadhatott látogatókat, akik vagy valamilyen hivatalos felhatalmazással, vagy családtagjaként, gyóntatójaként keresték fel.¹⁴ A bíboros számára az épület harmadik emeletén biztosítottak szobát ideiglenes otthonául, testmozgását a követség udvarán folytatott séták jelentették, amelyre a diplomaták közül valaki mindig elkísérte. Bár megmenekült a börtöntől, de ahogy Hillenbrand¹⁵ nagykövet írta Mindszentyről szóló visszaemlékezésében: "a körülményeket tekintve, a feltételeket, amelyek életét megszabták, azt kell mondanunk, annyiban mégis fogságban volt, hogy nem tehette kedvére, amit akart. Mármint abban az értelemben, hogy nem sétálhatott ki szabadon és következmények nélkül a követség épületéből".¹⁶

Ahogy teltek az évek, a Magyar Katolikus Egyház főpásztorának egyre inkább éreznie kellett, hogy személyének jelentősége leértékelődik, elveszti súlyát az Amerikai Egyesült Államok–Vatikán–Magyarország politikai–egyházpolitikai konstellációban. Az amerikai–magyar kapcsolatok az 1956-os forradalom leverését követően rendkívül fagyossá váltak. Washington megkérdőjelezte a szovjet segítséggel hatalomra került Kádár-rendszer legitimitását, a két ország kapcsolatát több probléma terhelte, köztük Mindszenty követségi tartózkodása is, így mindkét kormányzat csak ügyvivői szintű képviseletet tartott fenn a másik országban.¹⁷ A Mindszenty-kérdés mind a két politikai vezetést nehéz helyzetbe hozta. Az amerikaiakat azért, mert a követségükön, a nemzetközi jog által sem alátámasztva, menedéket nyújtottak a főpap számára, a magyaroknak pedig az okozott jelentős dilemmát, hogy egy, a börtönből kiszabadult politikai bűnözőt el lehet-e ítélni távollétében, kockáztatva az esetleges közfelháborodást. Mivel mindkét fél igyekezett kerülni a konfliktust, így XII. Piusz pápa 1958-as haláláig tartó hallgatásba burkolóztak. A bíborosnak a pápaválasztói konklávéra történő kiutaztatása a helyzet megoldásával kecsegtetett az amerikaiak számára, de Kádárék jó érzékkel észrevették, hogy a helyzet inkább a másik félnek kínosabb, mint nekik. Ezért elutasították a felvetést, mivel úgy gondolták, hogy a Mindszenty-ügy is egy ütőkártya lehet a kezükben Washingtonnal szemben.¹⁸

A pártállam vezetői felismerték, hogy azon a nemzetközi elszigetelődésen, amibe az 1956-os forradalom leverése és a szovjet hatalom kiszolgálása miatt kerültek, csak úgy lehet változtatni, ha a belpolitikai helyzetüket megszilárdítják. Ezért 1958-tól véget értek a megtorlások, és konszolidációs politikájukkal megpróbálták a társadalom széles rétegeit maguk mellé állítani. E népfrontpolitika, amibe már az egyházakat is igyekeztek bevonni, egyre erősödő társadalmi támogatottságot jelentett Kádáréknak.¹⁹ A bipoláris világrendszert jellemző hidegháborús nemzetközi helyzetben, a Sztálin halála után meginduló lassú enyhülésnek nagy lökést adott a hruscsovi desztalinizáció, illetve a harmadik világháborúval fenyegető kubai válság kompromisszumos megoldása, és bár a folyamatot megzavarta több kisebb-nagyobb válság (berlini felkelés, magyar forradalom, szuezi válság, berlini fal felépítése), a két szuperhatalom kénytelen volt elfogadni a kényszerű békés egymás mellett élés alternatíva nélküli valóságát.²⁰ Mindez éreztette hatását a magyar–amerikai kapcsolatokban is. Egy 1961-es, a kormányzó Demokrata Párt egyik befolyásos külügyi szakemberétől származó információ szerint, amelyet a csehszlovák állambiztonsági szervek küldtek meg a magyaroknak, az USA külpolitikája Kennedy²¹ elnök új irányvonalának megfelelően változni fog a szocialista országok irányába. Ennek részeként az amerikai külügyi vezetés hajlandó fontolóra venni a "Magyarországgal való viszonyok normalizálását és a diplomáciai képviseletek követi szintre emelését. Ezzel kapcsolatban az amerikaiak feltételként szabják meg a Mindszenthy [sic!] ügy megoldását. Szándékukban áll követelni, hogy engedélyezzék Mindszenthynek a Magyarországról való elutazást és ezt arra alapoznák, hogy Magyarországról való elutazásával csökkenne befolyása és jelentősége."²² A nemzetközi politikában érezhető enyhülés jelei és a forradalom leverését követő megtorlások megszüntetése 1963-ra Magyarország nemzetközi elszigetelődésének feloldását, valamint az amerikai–magyar viszonyok rendeződését hozta, a meglévő problémák között legfontosabbként azonban a Mindszenty-ügy továbbra is megoldásra várt.²³ A budapesti követség tanácsosa, Turner Shelton²⁴ szerint "a magyar–amerikai kapcsolatok a magyarok és a Vatikán ügyét képező Mindszenty probléma megoldása után normalizálhatóak."²⁵

E kérdés feloldására az 1958-ban újonnan megválasztott XXIII. János,²⁶ majd utóda, VI. Pál²⁷ pápa igyekezett lépéseket tenni. Egyházvezetésük alatt, a II. Vatikáni Zsinaton megindult a Római Katolikus Egyház megújulási folyamata (aggiornamento), és fokozottabb szerepvállalása a hidegháborús feszültségek csökkentésében és a világbéke megteremtésében.²⁸ Ezeknek köszönhetően megváltozott a Vatikánnak a szocialista országokkal, köztük Magyarországgal szemben folytatott politikája is.²⁹ Az addigi szembenállást az együttműködésre való törekvés, az úgynevezett Ostpolitik váltotta fel. Ennek egyik fő irányítója a szentszéki adminisztrációban Agostino Casaroli³⁰ volt, aki igyekezett a Magyar Katolikus Egyház legfőbb sérelmeinek, fennálló problémáinak és a Mindszenty-kérdésnek mind a két fél által elfogadható megoldást találni.³¹ E változások jegyében a pápa biztatására összesen tizenegyszer járt 1963 és 1971 között minden évben Budapesten a bécsi érsek, Franz König,³² aki mint a Vatikán legfőbb közvetítője jelentős szerepet játszott a Mindszentyvel való kapcsolattartásban, és az évek múlásával mindhárom szereplő, a Szentszék, az USA és a Magyar Népköztársaság számára egyre kényelmetlenebbé váló kérdés megoldásában.³³ A bécsi bíboros látogatásai – amelyek a geopolitikai helyzetből fakadóan egyfajta kapocs szerepet töltöttek be –, bár a pápa jóváhagyásával, de nem hivatalos megbízólevéllel történtek, így tárgyalásokat sem folytathatott a magyar politikai vezetéssel.³⁴ Ez a teher Casarolira, a Vatikán Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárhelyettesére várt. Bár a tárgyalások a magyar kormányzattal rendkívül nehézkesen zajlottak, ennek ellenére 1964. szeptember 15-én sikerült aláírni egy sok kompromisszumot tartalmazó részleges megállapodást, amely a Szentszék részéről a kommunista elnyomás alatt szenvedő egyházak "továbbélését" biztosította (pl. a megüresedett püspöki székek betöltésének lehetősége).³⁵ De a megegyezés több vitás kérdés mellett (szerzetesrendek visszaállítása, hitoktatás szabadsága stb.) nem oldotta meg Mindszenty ügyét sem.³⁶

A magyar–vatikáni tárgyalások során Casaroli felismerte, hogy mivel a pártállam vezetői a Mindszenty-kérdést nem voltak hajlandóak együtt tárgyalni a többi egyházi kérdéssel, így neki is önálló problémaként kellett erre a helyzetre megoldást keresnie.³⁷ Jóllehet a hatvanas években Casaroli többször tárgyalt Mindszentyvel, de nem sikerült a bíborost rávennie arra, hogy hagyja el az amerikai követséget, és utazzon Rómába. A magyar egyházfő maradását – még a részleges megállapodás megkötése előtt zajló tárgyalások alatt –, így indokolta az amerikai diplomatáknak: "amíg a legkisebb esély is van a változásra Magyarországon, úgy érzi, készen kell állnia, hogy betöltse alkotmányos szerepét, ha eljön az ideje [...] a Vatikán terve, hogy rábírja őt a Rómába menetelre, 'gondatlan' magatartás lenne a részéről az itteni feladataival és a hozzá hű papokkal szemben, akiket ő nevezett ki".³⁸ Bár Mindszentynek a követségről való távozása többször fölmerült (1965-ben betegsége miatt, 1967-ben az amerikai diplomáciai képviselet nagyköveti szintre emelésénél) a magyar kormányzat továbbra is olyan feltételeket támasztott a bíboros kiengedésével kapcsolatban (ne avatkozzon magyarországi ügyekbe, lemondatás), amelyeket a Vatikán nem tudott teljesíteni.³⁹ A hivatalos tárgyalások mellett a színfalak mögött tovább folytatódott azon kompromisszumok keresése, amelyek lehetővé tehették volna a Mindszenty-kérdés megoldását. Ebben a játszmában a résztvevők közül a magyar fél volt a legkedvezőbb helyzetben, hiszen egyrészt nem ő idézte elő ezt a problémát, tehát nem volt lépéskényszerben, másrészt mivel saját terepen játszott, így jelentős előnyben volt a másik két féllel szemben. Sokkal könnyebben juthatott bizalmas információkhoz, akár a hazai lojális egyházi személyektől, akár a magyar diplomatáktól, akár a politikai rendőrség titkos eszköztárának (lehallgatás, megfigyelés, titkos levélellenőrzés, ügynökség) felhasználásával.

 

KUTATÓ SZEMETEK MINDSZENTYRE VESSÉTEK!

Nagyjából hasonló tartalmú parancsokat adhattak ki a kommunista párt vezetői a politikai rendőrség számára, hogy minél több bizalmas információhoz jussanak Mindszenty személyével, tervezett lépéseivel, az amerikaiaknak a bíborossal kapcsolatos elképzeléseivel kapcsolatban, ami kedvezőbb pozíciókat biztosíthatott számukra az 1957-től meginduló magyar–amerikai, majd 1963-tól kezdődő magyar–vatikáni tárgyalásokon.⁴⁰ Az Amerikai Egyesült Államok budapesti diplomáciai képviseletén menedéket lelő Mindszenty megfigyelése és a vele kapcsolatos információgyűjtés a kémelhárítás feladatkörébe tartozott.

A második világháború befejeződését követően 1945-ben újjáalakuló Magyar Államrendőrség keretei között szervezték meg a mindvégig kommunista vezetéssel működő politikai rendőrséget. E rendvédelmi szerv szervezete a politikai mozgásokat követve többször változott. Bár a politikai rendőrség keretein belül a kémelhárítás és a belső elhárítás önálló szervezeti egységként működött, az 1945 és 1956 közötti időszakban azonban – elsősorban az egyre nagyobb számban jelentkező koncepciós ügyekben megjelenő kémkedési vádaknak köszönhetően –, feladatkörük összemosódott egymással.⁴¹ Az 1956-os forradalom után újjászervezett kommunista titkosrendőrségen belül a kémelhárítás szerepe jelentősen megnőtt. A kémelhárító tisztek figyelme a hadiipar, a népgazdaság, a turizmus, a külföldi kapcsolatokkal rendelkező állampolgárok ellenőrzése, az ellenséges hírszerző szervek tevékenységének felderítése mellett az úgynevezett "ideológiai diverzióra" is kiterjedt, amely a társadalom véleményét a fennálló rendszerrel szemben befolyásoló propaganda volt. Ezt a tevékenységet elsősorban a budapesti nagykövetségek diplomatái végezték, akik a képviseletükön szervezett különféle programokon (könyvtáraik használatának engedélyezése, filmvetítések) keresztül igyekeztek megismertetni az érdeklődőkkel a nyugati világot. A hatalom – az esetleges diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében – csak módjával korlátozhatta a részvételi lehetőségeket ezeken a követségi rendezvényeken. A munkában nagy szerep hárult a kémelhárításra, amely lényegében minden Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárral kapcsolatos, az állam biztonságával összefüggő feladatot ellátott.

Az állambiztonsági szolgálat 1962-es nagy átszervezését követően kialakított csoportfőnökségi rendszerben, a BM III/II. Csoportfőnökség feladatköre lett a kémelhárítás, amelyen belül az 1. osztály végezte az Amerikai Egyesült Államokkal szembeni hírszerzést, így a követségen dolgozó amerikai alkalmazottak diplomáciai munkakörükön túlmutató tevékenységük elleni elhárító munkát.⁴² A kémelhárítás minden Budapesten működő nyugati ország diplomáciai képviseletét fokozottan ellenőrizte, közöttük az egyik legfontosabb az USA követsége volt. A politikai rendőrség tisztjei fotokópiákon dokumentálták a követséget látogatók személyét, és igyekeztek kiszűrni a postaforgalomból azokat a leveleket, amelyek esetleges ellenséges tevékenységre utaltak.

Az állambiztonság a politikai vezetés által megszabott irányvonalon belül sokféle titkos, más néven operatív eszközt használt céljai eléréséhez.⁴³ Ide tartozott a hálózati és az operatív nyilvántartás, a környezettanulmányozás, az operatív figyelés, a postai küldemények ellenőrzése (levelek felbontása, elkobzása),⁴⁴ az operatív technikai eszközök alkalmazása (pl. szoba- és telefonlehallgatás), a krimináltechnikai eszközök használata (pl. speciális fényképezőgépek, mikroszkópok), az operációk végrehajtása (pl. titkos őrizetbe vétel, házkutatás, ruházat titkos átvizsgálása), valamint a hálózat, tehát az ügynökség.⁴⁵ Az állambiztonság a bizalmas vagy titkos nyomozás során az operatív módszerek közül a hálózati felderítés révén szerezte az érdeklődési körébe került személy vagy célcsoport tagjainak titkolt tevékenységéről a legtöbb, leleplezni kívánt információt. Ennek eszköze a hálózati személy volt, akit vagy a megfigyelt csoport tagjai közül szerveztek be, vagy már ügynökként kapott utasítás alapján ismerkedett meg a célszemélyek közül valakivel, így jutva a politikai rendőrséget érdeklő információkhoz. Ezen eszközök közül a diplomáciai képviseletek tevékenységének figyelemmel kísérésére elsősorban az operatív figyelést, az ügynökséget használta, és csak fokozott elővigyázatosság mellett igyekezett élni a levélellenőrzés és a lehallgatás lehetőségeivel.

 

AZ AMERIKAI KÖVETSÉG AZ ÁLLAMBIZTONSÁG CÉLKERESZTJÉBEN

Az USA követségének szemmel tartása nem csak az amerikai–magyar kapcsolatok alakulása, az amerikai hírszerző tevékenység felderítése és megakadályozása miatt volt fontos, hanem mert Mindszenty ottléte, és esetleges ellenséges megnyilvánulásainak dokumentálása a magyar fél számára ütőkártyát jelenthetett a két ország kapcsolatát rendező tárgyalásokon. Ezért az Amerikai Egyesült Államok követségére menekült bíboros tevékenységének felderítésére és ellenőrzésére a kádári politikai rendőrség 11-Sz-7515 számon "Prímás" fedőnéven nyitott személyi dossziét. A főpap 1971-es távozását követően a rá vonatkozóan gyűjtött, az összesen több mint ezer oldalt kitevő négy dossziét O-14563- as számon helyezték irattárba, azonban az objektum dossziék naplójában olvasható bejegyzés alapján a dossziékat 1973-ban valószínűleg megsemmisítették.⁴⁶ Így a követségi tartózkodásáról szóló állambiztonsági információkat csak az amerikai követségi alkalmazottak személyére nyitott dossziékban található iratok alapján lehet rekonstruálni. Az amerikai diplomaták tevékenységének szemmel tartása és hírszerző tevékenységük feltérképezése fokozott elővigyázatosságot igényelt, ezért a meglévő titkos eszközeik közül csak keveset tudtak használni.

 

KÜLSŐ FIGYELÉS

Az elsődleges információszerző eszköz, amelyet a BM Környezettanulmányozó és Figyelő Osztálya végzett, a megfigyelés volt.⁴⁷ Ez a kiválasztott célszemély életvitelének felderítésében nyújtott segítséget hétköznapjai megfigyeléséhez (merre járt, kivel találkozott, hogyan közlekedett, mikor érkezett haza stb.). Az operatív megfigyelésről jelentést írtak az ezt igénylő osztálynak, amely tartalmazta a megfigyelt személy és kapcsolatainak találkozásait, ha fontosnak tűnt, akkor az arról készített fénykép- és filmfelvételeket is.⁴⁸ Mindszenty megfigyelése jelentős nehézségekbe ütközött, hiszen a Szabadság tér és a Perczel Mór utca sarkán található épületből nem engedték őt kilépni az amerikaiak. A követség keleti oldala a Magyar Nemzeti Bankkal, a déli irányba eső része a Szabadság tér 11. számú ház falával érintkezett. Így a megfigyelés kétirányú volt. Egyrészt az épület előtt posztoló, a követség védelmét biztosító őrök, valamint az utcán sétáló vagy gépkocsiból figyelő állambiztonsági tisztek feladata volt szemmel tartani azon személyek mozgását, akik kapcsolatban állhatnak a bíborossal. Másrészt a követség belső udvarát a szomszédos, Szabadság tér 11. számú házból tartották megfigyelés alatt. Az utcai megfigyelők elsősorban az amerikai diplomaták mozgását dokumentálták. Emellett azoknak a személyeknek az érkezésére és távozására fordítottak különös figyelmet, akiket a politikai nyomozók Mindszentyvel kapcsolatot tartó személyeknek írtak le. Így került a látószögükbe egy Janicsku Ilona nevű apáca, aki az amerikai követség ügyvivőjének, Garret G. Ackersonnak az alkalmazottjaként állt kapcsolatban Mindszentyvel. Havonta egy-két alkalommal vitt neki tiszta fehérneműt, rendbe rakta ruháit, gondoskodott virágairól, részt vett a miséin.⁴⁹ 1957 őszén a kapitalista követségek előtti őrszolgálatot ellátó alosztály⁵⁰ beosztottjai jelezték, hogy Ackerson és lánya mellett többször megjelenik vasárnaponként Mindszenty délelőtti miséin az "ügyvivő lakásán dolgozó apáca is".⁵¹ De nem minden esetben voltak a megfigyelők elég éberek ahhoz, hogy észrevegyék Janicsku jelenlétét. Volt, hogy csak ügynöki jelentésből értesültek a politikai nyomozók a látogatásáról, amit fel is róttak a figyelést végző alosztály embereinek. Egy 1957. október 31-ére datált szolgálati jegyen olvasható kritikai megjegyzés a megfigyelést végzők munkájával kapcsolatban. Eszerint, "kérjük az elvtársakat, hogy a jövőben vasárnap reggelenként is, fokozottabban figyeljék a 'Fehérház' [az USA követség épülete – V. G.] előtti mozgást, mivel adataink szerint vasár és ünnepnapokon 'Jóská'-hoz [Mindszenty Józsefhez – V. G.] misére több személy érkezik. Így az utóbbi hetek folyamán az ügyvivő több esetben nem egyedül volt benn, hanem egy szemüveges 40 év körüli volt apácát [Janicsku Ilona – V. G.] is magával vitt. Míg az ügyvivő lánya Budapesten tartózkodott, addig a fenti apáca, az ügyvivő kíséretében velük együtt járt be. Az elvtársak többször jelentették, hogy az ügyvivő vasárnaponként bent jár, de azt sohasem, hogy rajta kívül még kit vitt magával. A fentieket munkánk megjavítása és eredményesebbé tétele céljából kérjük."⁵² A figyelőszolgálat tisztjei nemcsak a diplomáciai képviselet és környékén, hanem a követségi rezidenciánál is szemmel tartották Janicskut.⁵³ Az állambiztonság igyekezett a látókörébe kerülő minden ellenségesnek tartott személyt eltávolítani a bíboros mellől, így Janicskura is ez a sors várt. Magánszemély közvetlenül nem léphetett munkaviszonyba külképviseletek diplomatáival, a két fél közötti közvetítő szerepet a Külügyminisztérium egyik szerve, a magyarországi külföldi missziók személyzeti, szolgáltatási, személyi ügyeit intéző Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóság (DTEI) látta el.⁵⁴ Az apáca további alkalmazását a DTEI 1960 szeptemberében elutasította, az állambiztonság pedig gondoskodni próbált arról, hogy Ackersonhoz "megbízható alkalmazottak kerüljenek be".⁵⁵ Janicsku ezt követően Lajtai Lajos zeneszerzőnél talált házvezetőnői munkát.⁵⁶

A külső megfigyelők szemmel tartották a képviselet udvarát is, ahol Mindszenty végezte napi egészségügyi sétáit. Mindezt a követségi diplomaták is tudták, ezért ahogy egy visszaemlékezésében Hillenbrand nagykövet fogalmazott: "Az emeleten, ahol a lakosztálya volt, hosszú folyosó húzódott, többnyire ott járkált, ha pedig az idő megengedte, lement a követség kis központi udvarára. Ezt az udvart négy oldalról épületek fogták körbe, három oldal a követséghez tartozott. Itt sétálgatott, s mindenkor igyekeztünk egy követségi tisztviselőt is melléje adni, mert a negyedik oldal nem a miénk volt, tudtuk, hogy onnan a tetőzetről mindig figyelték. Nem akartuk tehát, hogy ha arról az oldalról bármi történik, a bíboros kíséret nélkül maradjon."⁵⁷ A bíboros figyelését végző alosztály tisztjei szorgalmasan jegyzetelték, hogy mikor kivel sétál a követség udvarán. Ezekből a jelentésekből kitűnik, hogy Mindszenty általában este hat és hét óra között folytatta ezen tevékenységét, és ahogy Hillenbrand nagykövet is említette visszaemlékezésében, valóban mindig volt mellette valaki az amerikai követségi alkalmazottak közül.⁵⁸ A szorgalmas állambiztonsági tisztek figyelme még arra a tényre is kiterjedt 1958-ban, hogy a bíboros magyarul folytatja beszélgetéseit az őt kísérő diplomatákkal.⁵⁹

A megfigyelők munkájukat bármennyire is szerették volna titokban tartani, azt mégis élénk figyelemmel kísérték az amerikaiak. Az állambiztonság megfigyelő tevékenysége ellen az amerikai diplomácia többször is tiltakozott. 1961-ben Szarka Károly⁶⁰ miniszter-helyettes a Külügyminisztériumba kérette Torbert ügyvivőt, hogy a mozgáskorlátozást feloldó jegyzéket adjon át neki. Ezt követően Torbert megjegyezte, hogy "jó lenne ezután megszüntetni azt a rendőrségi ellenőrzést, amelyben a követség tagjai és személy szerint ő részesül, s ezzel azt a különbséget, amely a jegyzékben foglalt külügyminisztériumi közlés s a belügyi szervek tevékenysége között mutatkozik."⁶¹ Szarka a felvetést visszautasította, és jelezte, hogy ő is, és más magyar diplomaták is hasonló érdeklődésről számolnak be az amerikai biztonsági szolgálatok részéről. Mivel az amerikaiak nem találtak partnerre ebben a kérdésben, így elkezdték feltérképezni az őket figyelő állambiztonsági tiszteket. 1964-ben a Washington Star újságírója, Bernard Gwertzman Magyarországon járt, hogy az itteni politikai helyzetről írjon. A követség tanácsosa, Turner Shelton mutatott neki egy könyvet, amelybe "huzamosabb idő óta fényképeket ragasztanak. A fényképen a magyar titkosrendőrség autói, emberei láthatók, akik a követség körül tartózkodnak, s akiket a követség tagjai rendszeresen fényképeznek. A fényképeket megküldik Washingtonba is, ahol az SD⁶² biztonsági részlegén őrzik. A bukaresti amerikai követségen is van ilyen album."⁶³

 

LEVÉLELLENŐRZÉS

A magyar állambiztonság tisztjei a külső megfigyelés mellett a követség levelezését is ellenőrizni akarták. Erről bővebb forrás nem áll rendelkezésünkre, de több dokumentumban is található utalás a tevékenységre vonatkozóan. 1959-ben az amerikai követség a Függetlenség Napjának július 4-ei megünneplésére közel ötszáz személyt, köztük sok vízumra várót hívott meg. Ezt az információt a politikai rendőrség részben a követségi küldemények ellenőrzése által, részben hálózati személyektől nyert információkból tudta meg.⁶⁴ Két évvel később ismét található adat a forrásokban arra, hogy az állambiztonság az operatív eszközei között használta a postai küldemények ellenőrzését. A dokumentumból kiderül, hogy az amerikai követség diplomatái "'K' adataink szerint a július 4-i ünnepélyükre kb. 800 főt hívtak meg, melyből 500 fős megjelenésre számítanak. A meghívottak zöme magán jellegű kapcsolataikból /írók, művészek, orvosok/ tevődik ki."⁶⁵

A "K", vagyis a postai küldemények titkos ellenőrzési gyakorlatának nagyon szerény előfordulása azzal is magyarázható, hogy – bár a politikai rendőrség számára előírt hazai szabályozások szerint csak az MSZMP Központi Bizottsága és a Minisztertanács hatáskörébe tartozó vezetők, valamint a párt- és kormányszervek objektumainak postai levelezését volt tilos ellenőrizni,⁶⁶ – a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi nemzetközi szerződés értelmében a diplomáciai képviseletek hivatalos levelezése sérthetetlennek minősült.⁶⁷ A Magyarország által is ratifikált nemzetközi egyezmény nyílt megsértése sokat ártott volna az éppen újjáéledő magyar–amerikai kapcsolatoknak.

 

A LEHALLGATÁS

Ha a figyelés és a levélellenőrzés nem biztosított elég információt az állambiztonsági tisztek számára, akkor egy másik, titkos nyomozati eszköz felhasználásáról döntöttek, párhuzamosan alkalmazva azt az előzőekkel: ez pedig a különböző lehallgató eszközök használata volt.

A titkos nyomozás alatt álló személyek telefonjának lehallgatása csak egy volt azon lehetőségek közül, amelyet az állambiztonság gyűjtőfogalommal operatív technikai eszközöknek nevezett. Az operatív technika magába foglalja mindazokat a műszaki eszközöket és az azok használatához szükséges módszereket, amelyek alkalmasak hang, kép, jel felvételére, továbbítására, ellenőrzésére, kódok megfejtésére, amivel elősegíthették a titkos nyomozás sikerét. Így ezek a technikák általában nem önmagukban, hanem valamely más operatív eszközzel, elsősorban a hálózattal együtt kerültek felhasználásra. Az operatív technikai eszközök segítségével a célszemély tudta nélkül lehallgathatták telefonját, szobáját, rejtett fotó- vagy videofelvételt készíthettek róla, az ún. zártechnikával behatolhattak lakásába, és okmányait lefotózhatták.⁶⁸ Hogy mikor, melyik technikát alkalmazták, azt a titkos nyomozást vezető operatív tiszt döntötte el a körülmények ismeretében. Ezeket a különböző technikai eszközöket az állambiztonsági nyelvezetben rendszabályoknak nevezték.

Az amerikai követségen az állambiztonsági tisztek a szoba-, illetve telefonlehallgatást, azaz állambiztonsági nyelvezetben a 3/e, és a 3/a rendszabályt használták. Mivel e technikák többségének alkalmazásánál a célszemély lakásában egy idegen tárgy elhelyezését kellett úgy megoldaniuk, hogy az a lehetőség szerint mindvégig rejtve maradjon, így ennek előkészítését alapos felderítő munka előzte meg (operatív figyelés, hálózati jelentések). Az így nyert adatok segítségével dolgozták ki azt a stratégiát, amellyel a fenti rendszabályok beépítése vagy kiszerelése dekonspiráció, azaz lebukás nélkül válhatott lehetővé.

A lehallgató készülékeket könnyebb volt elhelyezni az amerikaiak által használt, de követségen kívüli épületekben, mivel ott a bejutás lehetősége lényegesen egyszerűbb volt, mint a diplomáciai képviselet esetében. 1959-ben az amerikai képviselet vezetőjének, Garret Ackersonnak a XII. kerületben található zugligeti rezidenciájába helyeztek el lehallgató berendezést. Ezzel az ügyvivő és a lakásában megfordulók közötti beszélgetéseket rögzítették.⁶⁹ Bár az állambiztonsági tisztek ettől az akciótól is fontos információkat vártak, de sokkal jelentősebb értékkel bírt a lehallgató berendezések követségen belüli elhelyezése. A lehallgató készülékek beépítését közvetlenül megelőző munkafázis azon helyek feltérképezése volt, ahová a technikai eszközöket el akarták helyezni. A "Harmatiné" fedőnevű ügynök már 1957 novemberében elkészítette az amerikai diplomáciai képviselet harmadik emeletének alaprajzát, amelyet az állambiztonsági tisztek a tervezett lehallgatások előkészítésénél szándékoztak felhasználni.⁷⁰ A technikai eszközök beépítésének idejéről és körülményeiről nem tájékoztatnak a források, de az biztos, hogy sikerrel jártak. 1960-ban az ügyvivő távollétében az amerikaiak rezidenciája és a követség egy részének, ezen belül a harmadik emeletnek a kifestéséről döntöttek, ahol Mindszenty is lakott. Az állambiztonság ügynöki segítséggel a munkások közé csempészte saját emberét azért, hogy figyeljen oda arra, hogy a festők "a már bent lévő III/e rendszabály nyílását ne mázolják le, továbbá az, hogy személyes felderítést végezzen az elkövetkezendő időkre tervezett akciók kivitelezésére".⁷¹ Bár az nem derül ki a forrásokból, hogy a politikai rendőrség tisztjei hol és hogyan helyezték el a lehallgató berendezéseket, de az igen, hogy jó munkát végeztek. Ezt igazolja egy 1962-es jelentés szövege, amely szerint a "III/e rendszabályaink jól üzemelnek".⁷² Ezzel a technikával rögzítették Mindszenty és Owen T. Jones ügyvivő 1963. januári beszélgetését, ahol a bíboros kifejtette az amerikai diplomatának azon elhatározását, miszerint "nem kívánja elhagyni az országot, mert szerinte 'jelenléte itt talán segítséget nyújthat a magyaroknak'."⁷³

Az állambiztonsági tisztek a szobalehallgatás mellett felhasználták a telefonlehallgatás útján szerzett információkat is. 1968-ban Francis Meehan⁷⁴ követségi tanácsosnak a jugoszláv hírügynökség, a Tanjug egyik budapesti tudósítójával folytatott telefonbeszélgetését hallgatták le. Ebben Meehan az újságíró kérdésére azt közölte, hogy nemcsak a kereskedelmi kapcsolatok állnak "gyenge szinten", hanem "a nagyon kényes Mindszenty kérdésben sincs újabb fejlemény".⁷⁵ Egy másik, szintén 1968-as lehallgatási és ügynöki anyagból arról értesülünk, hogy Mindszenty betegsége miatt oxigénpalackot helyeztek el "légzési célokra" a követség III. emeletén, és egy amerikai orvost is várnak, hogy a képviselet diplomatáit általános orvosi szűrés keretében megvizsgálja.⁷⁶

A magyar állambiztonsági szervek által végzett követségi lehallgatásokkal kapcsolatban többször felröppentek olyan hírek, hogy megtalálták a lehallgató berendezéseket, de ezeknek sohasem lett semmilyen következménye sem. Ilyen tartalmú hír megjelenéséről tájékoztatta az állambiztonságot egyik ügynöke, akinek jelentése szerint 1957 decemberében a Neue Zürcher Zeitung svájci lap egyik cikkében a következő volt olvasható: "a budapesti Amerikai követségnek abban a szobájában, ahol Futó József [Mindszenty József – V. G.] tartózkodik, a kandallóban javítási és tisztítási munkálatokkor drótot találtak lelógni, amelyet követve egészen a tetőig haladtak, a drót végére egy mikrofont találtak erősítve. A magyar rendőrség tehát mindent hallhatott, ami a szobában elhangzott".⁷⁷ A hírt az amerikai külügyminisztérium tisztviselői újságírói kérdésre sem akarták megerősíteni vagy cáfolni. De az ügynöki jelentéshez fűzött tartótiszti megjegyzésből kiderül, hogy az írás tartalma valós, csak az időpont nem stimmel, mert a "Züricher (sic!) Zeitung cikke még az ez év eleji technikai lebukásra vonatkozik".⁷⁸ Hasonló tartalmú cikket publikált 1958-ban a francia L'Aurore című francia lapban bécsi tudósítója. A zsurnaliszta szerint a szocialista országokban található amerikai diplomáciai képviseleteken falba épített mikrofonokat, a külföldiek szállodai szobájában lehallgató berendezéseket találtak. A cikkíró Mindszentyvel kapcsolatban megjegyezte, hogy a bíboros által használt szobában "mikrofon volt leengedve a kandallóban".⁷⁹

Természetesen az amerikai elhárító tisztek szorgalmasan keresték a magyar állambiztonság technikai jelenlétét a követségen. 1961-ben érkezett Budapestre Peter Peterson diplomata, technikai elhárító feladatok elvégzésére. Ügynöki jelentések és a lengyel állambiztonsági szervek adatai alapján kiderült, hogy Peterson biztonsági tisztként már több ország amerikai követségén kutatott lehallgató készülékek után.⁸⁰ Bár Peterson nem jelezte, hogy a budapesti amerikai külképviseleten megtalálta volna bármilyen lehallgató berendezés beépítésének nyomát, de elővigyázatosságból eltávolított számos használaton kívüli elektromos- illetve telefonkábelt az épület folyosóinak falairól, tartva attól, hogy esetleg a magyar állambiztonság használja fel őket. A Peterson tevékenységét ellenőrző állambiztonsági tiszt kissé lebecsülte az amerikai biztonsági szakértő ténykedését, amiért jelentéséhez parancsnoka éles hangú kritikát írt. Eszerint "Peterson tudja milyen vezetéket távolít el. Mindazokat, melyek nem élők. Ezeket készülékekkel letapogatja és csak azután távolítja el. Fél, hogy használaton kívüli vezetékre ráépülünk. Igaza van! [...] A telefon központ szerelése esetleg belső lehallgatást, vagy rögzítést is jelenthet. Érdemes saját hálózatunkat a telefonoktól óvni!. Egyébként megint óvnom kell Buzás e-at [elvtársat – V. G.], hogy az amikat hülyének tartsa. Nem azok! Sőt az sem ártana, ha ügynökeinket is erre tanítanánk".⁸¹

 

ÜGYNÖKÖK

Az állambiztonság a titkos nyomozások során az operatív módszerek közül a hálózati felderítés révén szerezte a követség tagjairól és az épületben tartózkodó Mindszentyről a legtöbb információt.

"A hálózat az állambiztonsági szervek titkos segítőtársainak összessége", akik közvetlen és személyes kapcsolatban állnak a célszemélyekkel vagy -csoportokkal. Éppen ezért a felderítés olyan fő eszközének tekinthető, amely "más operatív eszközzel nem valósítható meg" – olvasható a Magyar Népköztársaság belügyminiszterének 005/1972. számú parancsában, amely a pártállami titkos rendőrség hálózati munkájának alapelveit szabályozta.⁸² A parancs szerint a hálózati személyek "szervezetszerű titkos együttműködésben állnak" az állambiztonsági szervekkel.⁸³ Az ellenségesnek nyilvánított személyekre, csoportokra vonatkozó titkos információgyűjtés, felderítés mellett operatív kombinációk végrehajtását (kutatás, figyelés, dezinformációk terjesztése, bomlasztás, büntetőeljárás kezdeményezéséhez szükséges bizonyítékok szerzése) is végezte.

Az 1956 és 1971 közötti időszakban az amerikai követségi tisztviselőkről és az ott tartózkodó Mindszentyről több mint harminc ügynök jelentett az állambiztonságnak. Néhány jelentésben maguk az állambiztonsági tisztek sorolták fel az általuk foglalkoztatott hálózati személyek fedőneveit.⁸⁴ Az ügynökök és informátorok között megtalálható volt borbély, felszolgáló, festő, fordító, nyelvtanár, portás, sofőr, szakácsnő, villanyszerelő, akik az állambiztonsági tisztek számára nélkülözhetetlen és más módon meg nem szerezhető információk forrásai voltak. Számos követségi ügynöki jelentés szól Mindszenty Józsefről, a vele kapcsolatos eseményekről. A külvilágtól elzártan élő bíboros életében mindig nagy jelentősséggel bírt, ha az amerikai diplomatákon kívül valaki mással is találkozhatott. A követségre kerülésekor még maga mellett tudhatott olyan magyar alkalmazottakat, akik szobájának, ruházatának rendben tartásában, miséinek előkészítésében segédkeztek neki. A már említett Janicsku Ilona mellett, 1956 és 1959 között a követségen útlevél- és vízumügyekkel foglalkozó Sármány Alexandra állt Mindszenty rendelkezésére. Saját elmondása szerint "kizárólag vallási és személyi jellegű szolgálatokat teljesítettem. Első és állandó jellegű feladatom a vasárnapi miséknél való ministrálásom volt (a nőknek megengedett szűkebb keretek között). Második állandónak mondható szolgálatom, melyet a szakácsnő kívánságára elvállaltam, a bíboros úr reggelijének és ebédjének a konyhából az emeletre való felvitele volt, használt edények esetenkénti visszaszállítása a konyhába. Ezenkívül a misekendők mosása, vasalása, a miséhez szükséges ostyák beszerzése, gyertyákról való gondoskodás, továbbá az esetenként adódó szükségletek beszerzése (könyv, bérmálási krizma, reverenda-gomb stb.)."⁸⁵ 1959-ben különös körülmények között, saját elmondása szerint az állambiztonság pressziójára, elhagyta Magyarországot, és a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. A kémelhárítás jelentésében pedig úgy szerepel, mint akit az amerikai diplomatákkal és Mindszentyvel való kapcsolata miatt megpróbáltak beszervezni, de a kísérlet nem járt sikerrel.⁸⁶ A dokumentumból az már nem derül ki, hogy valószínűleg ez lehetett az az ok, amely miatt Sármányt el akarták távolítani a követségről. Ezt követően – részben az állambiztonság ténykedése alapján, részben a miatt, mert az amerikai követségi alkalmazottak tartottak a bíborosnak a magyar kormányzatra nézve sérelmezhető kijelentéseitől – a magyar alkalmazottak helyét a követség sajtóattaséi tisztségét betöltő diplomaták vették át.

Az 1950-es évek végén Louis Joseph Toplosky⁸⁷ volt Mindszenty őrzője, aki még a főpap ruháinak mosatását is saját maga intézte.⁸⁸ Toploskynak köszönhetően a bíboros megkapta a vidéki lapokat is, hogy körültekintőbben tájékozódhasson a magyar belpolitikai viszonyokról.⁸⁹ 1963-tól David Betts⁹⁰ követségi konzul kapott megbízást a Mindszentyvel kapcsolatos teendők (levelek átvétele, átadása stb.) ellátására.⁹¹ A bíboros postai küldeményeit egy harmadik emeleten elhelyezett gyűjtőládába dobták, ahová csak az amerikai diplomaták járhattak fel.⁹² A 60-as évek végén Paul Rosst,⁹³ a diplomáciai képviselet II. titkárát rendelték Mindszenty segítségére.⁹⁴ Az ő feladata volt többek között, hogy a bíboros által kért könyveket beszerezze.⁹⁵

Mindszenty várva várt látogatói König bíboros és Casaroli vatikáni diplomata voltak. König igyekezett minden évben tiszteletét tenni az esztergomi érseknél, amely találkozók lenyomatai több ügynöki jelentésben megtalálhatók.⁹⁶ Jóllehet több forrás tájékoztat Casaroli és König Mindszentynél tett látogatásairól, az ott elhangzottakról azonban csak kevés információt sikerült megszereznie az állambiztonságnak. Mind az amerikaiak, mind a vatikáni küldöttek igyekeztek, hogy semmi ne szivárogjon ki a megbeszélésekről. Ezt igazolja a "Dezső" fedőnevű ügynök Casarolinak Mindszentynél 1963. május 8-án tett látogatásáról szóló jelentése is, amelyben csak a találkozó tényéről tudott hírt adni, de az ott elhangzottakról semmit sem sikerült megtudnia: "az elmúlt napokban bent járt a követségen a pápa közvetlen megbízottja, hogy újabb megbeszéléseket folytasson Mindszenty ügyében. A megbeszélésről semmilyen hír nem szivárgott ki."⁹⁷ Az 1963-as König-látogatás pikantériája volt – ugyancsak egy ügynöki jelentés szerint –, hogy a bécsi bíborost megérkezésekor az amerikai diplomaták, köztük Jones ügyvivő sem ismerte meg, és csak rövid várakoztatás után vezették fel őt Mindszentyhez.⁹⁸ A jelentésekből kiderül, hogy az első, 1963-as König-látogatás idején több ország (Argentína, Egyiptom, Nagy-Britannia, Törökország) követségének tisztviselői is érdeklődtek Mindszenty sorsa felől az amerikaiaknál, akik azonban általában kitérő válaszokat adtak.⁹⁹

A magyar politikai vezetés kíváncsi figyelemmel követte König és Casaroli útjait, hogy mit sikerül elérniük a bíborossal folytatott megbeszéléseken további sorsát illetően. Tudták ugyanis, hogy mindez jelentős befolyással bír a vatikáni–magyar tárgyalásokra. A két főpap útjai nem sok sikerrel kecsegtettek, mert Mindszenty és a magyar kormány álláspontja nem látszott közeledni egymáshoz. Az 1965-ös látogatását követően Casaroli – diplomatikusan palástolva eredménytelenségét – azt tolmácsolta Prantner Józsefnek, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének, hogy a "Mindszenty kérdés megoldását nem tartja sürgősnek, hogy nincs megoldásra vonatkozó javaslata".¹⁰⁰

A bíboros életének fájdalmas vesztesége volt édesanyja halála.¹⁰¹ Pehm Jánosné, Kovács Borbála 1960. február 5-én hunyt el a Vas megyei Mindszenten. A magyar politikai vezetés nem engedte, hogy a főpap részt vegyen a temetésen, de a Budapesten állomásozó kapitalista diplomáciai testületek tagjai közül többen, köztük az olasz követ, Fabrizio Franco¹⁰² is lerótták kegyeletüket. Az olasz diplomata filmre vette a temetést, és az előhívott kópiát lejátszotta Mindszentynek.¹⁰³

Az ügynöki jelentések a bíboros életének mindennapjaiba is bepillantást engednek. "Pető" fedőnevű ügynök 1959. április 6-ai jelentéséből kiderül, hogy Mindszenty, Janicsku Ilona elmondása szerint, már angol nyelven tartotta a misét a követségen.¹⁰⁴ Ezt az információt erősítette meg Toplosky "Színes" fedőnevű ügynökkel folytatott beszélgetésében tett kijelentése, amely szerint "Mindszenty már egészen jól beszéli a nyelvet, nem úgy mint tavaly."¹⁰⁵ Az érsek szorgalmasan tanult angolul, ezért számolhatott be "Istvánfi" fedőnevű ügynök a tartótisztjének arról, hogy már 1965-től különböző, főként gazdasági szövegeket (pl. a szövetkezetesítéssel kapcsolatos anyagokat) fordított a követség mindenkori gazdasági attaséja számára.¹⁰⁶ De Mindszenty nemcsak hivatalos ügyek kapcsán került kapcsolatba a diplomatákkal, hanem a kényszerű összezártságban a magánéletüknek is részévé vált. A bíboros 1957. december 15-én tartott miséjét követően Ackerson ügyvivő felesége két, általa hímzett kendőt adott karácsonyi ajándékként a bíborosnak, azzal a kéréssel, hogy az egyiket továbbítsa a pápának.¹⁰⁷ 1960-ban "Fürediné" fedőnevű ügynök azt jelentette, hogy Mindszenty megkeresztelte az egyik amerikai követségi tisztviselő újszülött gyermekét.¹⁰⁸

A bíboros sorsáról nemcsak az amerikai követség alkalmazottaira ráállított ügynökök jelentéséből tudunk. Az állambiztonság igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy a Mindszenty-kérdésről minél több információt tudjon szolgáltatni a politikai vezetés számára. Így például a belső elhárítás egyházi alosztálya által foglalkoztatott "Mátyási Miklós" fedőnevű ügynök König 1966-os látogatásáról adott hírt,¹⁰⁹ míg a hírszerzés "Engel" fedőnevű hálózati kapcsolata arról tudósított, hogy a bíboros újból visszautasította a pápa Rómába hívó kérését.¹¹⁰

 

ZÁRSZÓ

A fentiek alapján látható, hogy a magyar politikai rendőrség megpróbált minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy Mindszenty sorsa olyan irányba forduljon, amely a pártállami vezetés számára kedvező lett volna. Ezek a próbálkozások azonban rendre elbuktak a bíboros ellenállásán. A főpásztor valószínűleg haláláig a nagykövetségen maradt volna, ha ő maga el nem indítja azt a lavinát, ami az amerikai külképviselet elhagyásához vezetett. Mindszenty az emlékiratai kiadásra való előkészítéséről akart érdeklődni bizalmasánál, Szabó János plébánosnál, de – érthető türelmetlensége miatt – a hivatalos levelezési utat megkerülve, König bíboroson keresztül próbálta levelét kijuttatni a követségről, megszegve ezzel a vendéglátói által felállított diplomáciai szabályokat.¹¹¹ Mivel 1970-ben az amerikaiak előtt fény derült ezen akciójára, így most már ők is szorgalmazták a Szentszéknél a kérdés megoldását. A vatikáni diplomatáknak 1971 nyarán – Mindszentyvel valamint a magyar politikai vezetéssel folytatott hosszas tárgyalássorozatukat követően – sikerült elérniük, hogy a bíboros 1971. szeptember 28-án elhagyja az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének épületét.¹¹²

Mindez a magyar állambiztonság kémelhárítása számára egy hosszú információszerző munka lezárását jelentette. A külföldre távozó Mindszenty József tevékenységének megfigyeléséről, az ott elhangzó ellenséges megnyilvánulásainak dokumentálásáról azonban a magyar vezetés nem mondhatott le, hiszen azt saját pozícióik erősítésére kívánták felhasználni a tovább folytatódó magyar–vatikáni tárgyalásokon. A feladatot a kémelhárítástól a hírszerzés vette át.¹¹³

   

JEGYZETEK

1	A kérdés alapos tárgyalását lásd: KÖBEL Szilvia: "Oszd meg és uralkodj!" Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–89 között. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005. (továbbiakban: KÖBEL, 2005.) 17–23. old.
2	BALOGH Margit: Egyházak a szovjet rendszerben (1945–1989). In: Magyarország a XX. században. II. kötet. Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits Kiadó, 1997. (továbbiakban: BALOGH, 1997.) 387. old.
3	GERGELY Jenő: A katolikus egyház Magyarországon. 1944–1971. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1985. 59–60. old.
4	A téma feldolgozását lásd GYARMATI György: A Mindszenty-ügy diplomáciai rendezésének kudarca. Történelmi Szemle, XLII. évf. (2000) 1–2. szám, 69–90. old.; VÖRÖS Géza: "Bárkit el lehet ítélni..." Mindszenty bíboros Rákosi politikai rendőrségének célkeresztjében, 1945–1949. [I.] Kommentár, 2013/6. szám. 77–91. old.; uő: "Bárkit el lehet ítélni..." Mindszenty bíboros Rákosi politikai rendőrségének célkeresztjében, 1945–1949. [II.] Kommentár, 2014/1. szám. 53–61. old.
5	Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban: ÁBTL) 3.1.8. Sz-222/alap, 2–18. Mindszenthy József. [A dosszié fedőlapjára helytelenül írták le a főpap nevét. – V. G.]
6	BALOGH, 2002. 206–255. old., GERGELY Jenő: A Mindszenty-per. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 2001. 31–50. old. Mindszenty ellen hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés volt a vád.
7	CZENE-POLGÁR Viktória: Mindszenty és őrzői – két tiszt az állambiztonság szolgálatában. In: Egyházüldözés, egyházüldözők a Kádár-korszakban. Szerk.: Soós Viktor Attila, Szabó Csaba, Szigeti László. Budapest, Luther Kiadó–Szent István Társulat, 2010. 161. old.
8	BALOGH, 2002. 273–274. old. A kérdéshez lásd bővebben: TYEKVICSKA Árpád: A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban. Budapest, Századvég Kiadó–1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, 1994.
9	BALOGH Margit: "A bíboros az ajtó előtt áll..." Mindszenty József bíboros érsek befogadása a budapesti amerikai követségre (1956. november 4.) In: Megértő történelem. Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tiszteletére. Szerkesztők: Baráth Magdolna, Bánkuti Gábor és Rainer M. János. Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2011. (továbbiakban lásd BALOGH, 2011.) 159–172. old.
10	MINDSZENTY József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. (továbbiakban lásd: MINDSZENTY, 1989.) 443. old.
11	A diplomáciai politikai menedékjogot sem az USA, sem a nemzetközi jogrendszere nem is ismerte, nem volt általánosan elfogadott intézmény. Ha azonban valakit politikai okok miatt üldöztek, úgy számára az adott diplomáciai képviselet vezetője időlegesen, elsősorban humanitárius megfontolások alapján menedéket adhatott, ha az üldözött életét közvetlen veszély fenyegette. Mindszenty számára is ezen okok miatt nyújtottak menedéket. BALOGH, 2011. 171–172. old.; BORHI László: A vasfüggöny mögött. Magyarország nagyhatalmi erőtérben, 1945–1968. Budapest, Ister Kiadó, 2000. (továbbiakban lásd: BORHI, 2000.) 205. old.; SOMORJAI Ádám–ZINNER Tibor: Majd’ halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. (továbbiakban lásd: SOMORJAI–ZINNER, 2008.) 155. old.; BEDNAY Rezső: A modern állam és jogtörténet alapjai (Bevezetés a jogtörténetbe). Budapest, 2009. 21. old. http://www.nemokap.hu/jogi/cd/01_a_modern_allam_es_jogtortenet_alapjai.pdf (Utolsó letöltés dátuma: 2015. augusztus 07.)
12	BALOGH, 2002. 289. old.
13	MINDSZENTY, 1989. 445. old.
14	SOMORJAI–ZINNER, 2008. 956–957. old.
15	Hillenbrand, Martin Joseph Anthony (1915–2005) amerikai diplomata. 1939-től került külügyi szolgálatba, és a világ számos pontján (Bréma, Kalkutta, Rangun) dolgozott külügyi tisztviselőként, 1963-tól a bonni követség diplomatája. 1967 és 1969 között Budapesten amerikai diplomáciai képviselet vezetője nagyköveti rangban. 1969-től 1972-ig az amerikai Külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. 1972 után nagyköveti kinevezést kapott a Német Szövetségi Köztársaságba, majd 1982-től a Georgia Egyetemen tanított politológiát.
16	HILLENBRAND, Martin J.: Egy nagykövet emlékezik. Mindszenty a követségen. In: Mindszenty József: Napi jegyzetek. Budapest, Amerikai Követség, 1956–1971. Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1979. (továbbiakban lásd: HILLENBRAND, 1979.) 12. old.
17	BORHI, 2000. 200. old.
18	Mindszenty és a hatalom. Tizenöt év az USA-követségen. A dokumentumokat válogatta, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: ÓLMOSI Zoltán. LEX Kft., Budapest, 1991. (továbbiakban lásd: ÓLMOSI, 1991.) 11–12. old.; BALOGH, 2002. 292–293. old.
19	BALOGH, 1997. 393. old.
20	BÉKÉS Csaba: Hidegháború, enyhülés és az 1956-os magyar forradalom. http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/szakirod/coldwars.htm (utolsó letöltés ideje: 2015. augusztus 13.)
21	Kennedy, John Fitzgerald (1917–1963): az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke. A Demokrata Párt által támogatott Kennedy 1960 és 1963 között töltötte be az elnöki pozíciót.
22	ÁBTL 3.1.5. O–12440/1. J. Torbert Gate. 330. old. Az amerikai követeknek a népi demokratikus országokba való kinevezésével kapcsolatos változások és a Magyarországgal meglévő diplomáciai viszony rendezése, 1961. június 9.
23	BORHI, 2000. 219–222. old.
24	Shelton, Turner Blair (1915–1982): filmproducer, amerikai diplomata. 1961-ben az amerikai külügyminisztérium Európai Ügyek Irodájának Szovjet és Kelet-Európa Csereprogram különleges tanácsadója, 1962 és 1964 között a budapesti amerikai külképviselet tanácsosa.
25	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 192. old. Koordináló jelentés, 1963. szeptember 9.
26	XXIII. János (Roncalli, Angelo Giuseppe) (1881–1963): pápa. 1904-ben szentelték pappá. 1925-től érsek, majd 1953-tól bíboros. 1958-ban választották meg pápává. 1959-ben bejelentette a II. Vatikáni Zsinat összehívását.
27	VI. Pál (Montini, Giovanni Battista) (1897–1978): pápa. 1920-ban szentelték pappá. 1954-től érsek, majd 1958-tól bíboros. 1963-ban választották meg pápává. Folytatta, majd 1965-ben bezárta az elődje által összehívott II. Vatikáni Zsinatot. Nevéhez köthető a szocialista országokkal szemben folytatott új vatikáni politikai irányvonal, az Ostpolitik.
28	BALOGH Margit: Lehetőségek és zsákutcák. Szentszéki képviseletek Kelet-Közép-Európában 1945 után. In: Állam és egyház kapcsolata Kelet-Közép-Európában 1945 és 1989 között. Szerkesztette: Nagy Mihály, Zombori István. Budapest, Magyar Egyháztörténet Enciklopédia Munkaközösség–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2014. 31. old.
29	A témához lásd bővebben FEJÉRDY András: Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959–1965. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, 2011.
30	Casaroli, Agostino (1917–1998): a Szentszék diplomatája, bíboros államtitkár. A Vatikán diplomáciájának, az 1960-as években kezdődő Ostpolitiknak a meghatározó személyisége. 1961-től a Vatikán Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárhelyettese, majd 1967-től titkára. 1979-től 1990-ig államtitkár, az egyházi Közügyek Tanácsának prefektusa.
31	A kérdéshez lásd ADRIÁNYI Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország (1939–1978). A Mindszentyügy. Budapest, Kairosz Kiadó, 2004. (továbbiakban lásd: ADRIÁNYI, 2004.); CASAROLI, Agostino: A türelem vértanúsága. A Szentszék és a kommunista államok 1963–1989. Budapest, Szent István Társulat, 2001. (továbbiakban lásd: CASAROLI, 2001.); MÉSZÁROS István: Mindszenty és az "Ostpolitik". Adalékok az Ostpolitik történetéhez, 1957–1971. Budapest, Kairosz Kiadó, 2001.; SZABÓ Ferenc: A Vatikán keleti politikája közelről – Az ostpolitik színe és visszája. Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2014.; WILDMANN János: A Vatikán keleti politikája Magyarországon. Beszélő, 3. évfolyam. 33. szám. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-vatikan-keleti-politikaja-magyarorszagon (utolsó letöltés ideje: 2015. augusztus 13.)
32	König, Franz (1905–2004) bíboros, bécsi érsek. 1956 és 1985 között Bécs érseke, 1965-től 1980-ig a vatikáni Nemhívők Titkársága első elnöke volt.
33	A kérdés alapos feldolgozását lásd: PALLAGI Mária: "Az osztrák kapcsolat". Franz König, bécsi bíboros látogatásai Mindszenty József hercegprímásnál. Aetas, 25. évfolyam. 2010. 1. szám. (továbbiakban lásd: PALLAGI, 2010.) 93–112. old.
34	ÓLMOSI, 1991. 107–108. old.
35	CASAROLI, 2001. 136–151. old.; FEJÉRDY András: A Szentszék és Magyarország közötti 1964. évi részleges megállapodás. In: Megértő történelem. Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tiszteletére. Szerk.: Baráth Magdolna, Bánkuti Gábor és Rainer M. János. Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2011. 195–209. old.; ÓLMOSI, 1991. 16–17. old.; SZABÓ Csaba: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években. Budapest, Szent István Társulat–Magyar Országos Levéltár, 2005. (továbbiakban lásd: SZABÓ, 2005.) 28–43. old.
36	GERGELY Jenő: Magyar–szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). In: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata 1920–2000. Szerkesztette: Zombori István. Budapest, Szent István Társulat–Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2001. 97.; PALLAGI, 2010. 100–101. old.
37	BALOGH, 2002. 307. old.; Ugyanezt tapasztalták az amerikai diplomaták is az amerikai képviselet nagyköveti szintre emelése körüli egyeztetések kapcsán. BORHI, 2000. 225–226. old.
38	SOMORJAI–ZINNER, 2008. 977. old.
39	BALOGH, 2002. 309–313. old., SZABÓ, 2005. 46–47. old.
40	BORHI, 2000. 193–233. old.; CASAROLI, 2001. 123–151. old.; ÓLMOSI, 1991. 16–26. old.; SZABÓ, 2005. 28–47. old.
41	CSEH Gergő Bendegúz: A magyar állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945–1990. In: Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve, 1999. Szerkesztő: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 1999. (továbbiakban: CSEH, 1999.) 74–79. old.; CSERÉNYI-ZSITNYÁNYI Ildikó: A Belügyminisztérium szervezeti változásai 1953–1956. In: Trójai faló a Belügyminisztériumban. Az ÁVH szervezete és vezérkara 1953–1956. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L'Harmattan Kiadó, 2013. 66–67. old.; MÜLLER Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban. Jaffa Kiadó, Budapest, 2012. (továbbiakban: MÜLLER, 2012.) 9–70. old.; UNGVÁRY Krisztián: A Kádár-rendszer kémelhárítása. In: Kádárizmusmélyfúrások. Az 1956-os Intézet évkönyve. XVI. Szerkesztette: Tischler János. Budapest, 1956-os Intézet, 2009. (továbbiakban lásd: UNGVÁRY, 2009.) 354. old.
42	UNGVÁRY, 2009. 361. old.
43	BIKKI István: A titkos operatív technikai rendszabályok és módszerek, valamint a K-ellenőrzés alkalmazására vonatkozó szabályok 1945–1990 között (rövid áttekintés). Betekintő, 2010/1. szám. http://www.betekinto.hu/sites/default/files/2010_1_bikki.pdf (utolsó letöltés dátuma: 2015. augusztus 17.); TABAJDI Gábor – UNGVÁRY Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956–90. Budapest, Corvina Kiadó–1956-os Intézet, 2008. 144–177. old.; VÖRÖS Géza: Az állambiztonság hálózaton kívüli információszerző technikái. In: Szabadegyházak, vallási kisebbségek és diktatúrák Európában a 20. században. Szerk.: Daniel Heinz–Rajki Zoltán–Simon Ervin. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 2013. 183–196. old.
44	"K" ellenőrzés: "A postai küldemények operatív ("K") ellenőrzése az állambiztonsági és bűnügyi operatív munka egyik titkos nyomozati (operatív) eszköze, amely alkalmas a bizalmas nyomozás alatt álló személyek, szervezetek ellenséges tevékenységének, kapcsolatainak felderítésére, valamint operatív és jogi erejűvé tehető bizonyítékok beszerzésére.” ÁBTL 4.1. A–3046/3. Varga Antalné: A postai küldemények operatív ("K") ellenőrzése. In: Állambiztonsági ismeretek. Az állambiztonsági operatív munka alapjai és titkos nyomozati (operatív) eszközei. 1. kötet. Szerkesztette: Gergely Attila. Budapest, BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség, 1976. 5. old. A "K" ellenőrzés szabályozásához lásd ÁBTL 4.2. 10–21/19/1970. A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének 0019. számú parancsa a postai küldemények operatív ellenőrzésének szabályozásáról.
45	ÁBTL 4.1. A–3706. MUZSLAI József: Az operatív munka feladatai, szervezési elvei és operatív eszközei. Ideiglenes tananyag. Budapest, BM Dzerzsinszkij Tisztképző Iskola, 1957. 14–25. old.; ÁBTL 4.1. A–3103. LAKATOS Sándor–MULIK László: Az állambiztonsági munkában felhasználható operatív erők, eszközök és alkalmazott módszerek, a hálózat szervezése. Jegyzet a BM Tartalékos-tisztképző Iskola hallgatói részére. Budapest, BM Könyvkiadó, 1988. 19–41. old.
46	ÁBTL 3.1.5. Objektum dossziék naplója. 3. kötet. 300. old.
47	PAPP István: A BM II/9. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztály. In: A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése 1956–1962. (Intézménytörténeti vázlatok) Szerkesztették: Cseh Gergő Bendegúz és Okváth Imre. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – L'Harmattan Kiadó, 2013. (továbbiakban lásd: Papp, 2013.) 237–259. old.
48	ÁBTL 4.1. A–3103. LAKATOS Sándor–MULIK László: Az állambiztonsági munkában felhasználható operatív erők, eszközök és alkalmazott módszerek, a hálózat szervezése. BM Könyvkiadó, Budapest, 1988. 30. old.
49	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 190. old. Jelentés, 1958. február 6., ÁBTL 3.1.5. O–11416/2. Gratt G. Ackerson. 80. old. Jelentés, 1959. április 16., ÁBTL 3.1.5. O–11416/2. Gratt G. Ackerson. 159. old. Jelentés, 1959. augusztus 11, ÁBTL 3.1.5. O–11416/2. Gratt G. Ackerson. 160. old. Jelentés, 1959. augusztus 11.
50	A forrásokban a BM II/9-e alosztály számmal jelölt szervezeti egységről van szó. PAPP, 2013. 253. old.
51	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 124. old. Jelentés, 1957. október 28.
52	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 138. old. Jelentés, 1957. október 31.
53	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 166. old. 1-es számú jelentés külső figyelésről, 1957. december 19.
54	ÁBTL 4.1. A–3036. Állambiztonsági értelmező kéziszótár. Összeállította: GERGELY Attila. Budapest, BM Könyvkiadó, 1980. 20. old.
55	ÁBTL 3.1.5. O–11416/3. Garett G. Ackerson. 165. old. Jelentés, 1960. szeptember 19. Ugyanekkor utasították el Gyarmati Mária további munkavállalási lehetőségét, mivel ő is bejáratos volt Mindszentyhez.
56	SOLYMOSI TARI Emőke: "Végakarat teljesítve". A Lajtha-emléknap kapcsán. Muzsika, 2013. április. http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=3640 (utolsó letöltés dátuma: 2015. augusztus 22.), ÁBTL 3.1.5. O–11416/3. Garett G. Ackerson. 165. old. Jelentés, 1960. szeptember 19.
57	HILLENBRAND, 1979. 11–12. old.
58	ÁBTL 3.1.5. O–11485/1. Toplosky Louis Joseph. 241. old. Jelentés, 1958. november 6., ÁBTL 3.1.5. O–11943/1. Peter Peterson. 147. old. 1734. számú jelentés "Jóska" figyeléséről, 1961. november 28., ÁBTL 3.1.5. O–13298/1. O, Shaughnessy Elim. 143. old. 3496. számú jelentés "Jóska" figyeléséről, 1966. szeptember 26., ÁBTL 3.1.5. O–15400. Scutt Richard Edwin. 103. old. 3736. számú jelentés "Jóska" figyeléséről, 1967. május 20.
59	ÁBTL 3.1.5. O–11485/1. Toplosky Louis Joseph. 241. old. Jelentés, 1958. november 6.
60	Szarka Károly (1923–2005): vasesztergályos, politikus. 1948-ban került a Külügyminisztériumba, és több külföldi állomáshely után 1953 és 1956 között az amerikai magyar követség vezetője volt. 1956-tól 1968-ig külügyminiszter-helyettes, majd 1968-tól kairói nagykövet volt. New Yorkban Magyarország ENSZ képviseletének lett a vezetője 1970-től, majd 1974-ben ismét a külügyminiszter helyettesévé nevezték ki, és a nemzetközi szervezetek területének felügyeletével bízták meg.
61	ÁBTL 3.1.5. O–12440/1. J. Torbert Gate. 339. old. Feljegyzés az amerikai ideiglenes ügyvivő látogatásáról, 1961. június 22.
62	Az SD rövidítés valószínűleg a State Department-et, vagyis az amerikai Külügyminisztériumot jelenti.
63	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 335. old. Tájékoztató jelentés, 1964. június 19.
64	ÁBTL 3.1.5. O–11416/3. Garett G. Ackerson. 144. old. Jelentés, 1959. július 14.
65	ÁBTL 3.1.5. O–12440/1. J. Torbert Gate. 348. old. Jelentés, 1961. június 29.
66	ÁBTL 4.1. A–3046/3. 7. old. VARGA Antalné: A postai küldemények operatív ("K") ellenőrzése. In: Állambiztonsági ismeretek. Az állambiztonsági operatív munka alapjai és titkos nyomozati (operatív) eszközei. 1./3. kötet. Szerkesztette: Gergely Attila. Budapest, BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség, 1976.
67	A diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló, 1965. évi 22. törvényerejű rendelet. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=96500022.TVR&celpara =#xcelparam (utolsó letöltés ideje: 2015. augusztus 24.)
68	ÁBTL 4.1. A–3861. 6–7. old. TURTEGIN, Szergej: A titkos operatív technikai rendszabályok alkalmazása. Budapest, Rendőrtiszti Főiskola Állambiztonsági Tanszék, 1974.
69	ÁBTL 3.1.5. O–11416/3. Garett G. Ackerson. 142. old. Jelentés, 1959. január 12.
70	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 126–127. old. Jelentés, 1957. november 4.
71	ÁBTL 3.1.5. O–11416/3. Garett G. Ackerson. 183. old. Jelentés, 1960. október 25.
72	ÁBTL 3.1.5. O–11943/2. Peter Peterson. 186. old. Jelentés, 1962. november 19.
73	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 12. old. Amerikai követségi értesülések, 1963. január 8., ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 13. old. Jelentés, 1963. január 12.
74	Meehan, Francis Joseph (1924–): diplomata. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségének tanácsosa, a politikai osztály vezetője és egyben a nagykövet helyettese volt 1968 és 1972 között. 1979–80- ban Csehszlovákiában, 1980 és 1983 között Lengyelországban, 1985-től 1988-ig a Német Demokratikus Köztársaságban volt az amerikai diplomáciai képviselet vezetője.
75	ÁBTL 3.1.5. O–15127. Meehan Francis Joseph. 24. old. Jelentés, 1968. szeptember 19.
76	ÁBTL 3.1.5. O–13776. Glass Jack. 83. old. Jelentés, 1968. május 10.
77	ÁBTL 3.1.2. M–14609. "Színes Sándor". 399. old. Jelentés, 1957. december 6.
78	ÁBTL 3.1.2. M–14609. "Színes Sándor". 399. old. Jelentés, 1957. december 6.
79	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 295. old. Az Aurora a népi demokratikus államok amerikai követségi épületeiben elhelyezett mikrofonokról, 1958. október 6.
80	ÁBTL 3.1.5. O–11943/1. Peter Peterson. 136. old. Helyben Peter Peterson ügye, 1961. november 20., ÁBTL 3.1.5. O–11943/2. Peter Peterson. 278. old. Javaslat személyi dosszié lezárására, 1963. március 12.
81	ÁBTL 3.1.5. O–11943/1. Peter Peterson. 118. old. Jelentés, 1961. november 2.
82	ÁBTL 4.2. 10–21/5/1972. 9. old. Az állambiztonsági szervek hálózati munkájának alapelveiről szóló 005/1972. (IV.05.) számú belügyminiszteri parancs.
83	ÁBTL 4.2. 10–21/5/1972. 9. old.
84	ÁBTL 3.1.5. O–12440/1. J. Torbert Gate. 55. old. Jelentés, 1961. február 28., ÁBTL 3.1.5. O–12440/1. J. To rb ert Gate. 322. old. Jelentés, 1962. május 21.
85	ÁBTL 3.2.4. K-667. "Hall Andrea". 79–80. old. Hazatérési engedély kérelem, 1962. július 1.
86	ÁBTL 3.2.4. K-667. "Hall Andrea". 17–18. old. Jelentés, 1963. május 30.
87	Toplosky, Louis Joseph (1918–): amerikai diplomata. 1957-től 1960-ig a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja volt.
88	ÁBTL 3.1.5. O–11485/2. L. Toplosky. 210. old. Jelentés, 1959. október 19.; ÓLMOSI, 1991. 103–105. old.
89	ÁBTL 3.1.2. M–14609. "Színes Sándor". 442. old. Rádiójelentés, 1958. március 7.
90	Betts, David Anderson (1928–): amerikai diplomata. 1962-től az USA követség II. titkára és a konzuli osztály vezetője volt.
91	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 187. old. Tájékoztató jelentés, 1963. szeptember 6.
92	ÁBTL 3.1.5. O–12057/4. Carl Róbert (sic!) Sharek. 20. old. Jelentés, 1962. augusztus 27.
93	Ross, Paul Titus (1924–?): amerikai diplomata. 1954-ben lépett külügyi szolgálatba. Jugoszláviában, Lengyelországban dolgozott II. titkári rangban az amerikai követségeken. 1968-tól 1971-ig volt a budapesti amerikai diplomáciai képviselet II. titkára. ÁBTL 2.2.1. III/4. 8. Ross Paul Titus. 399. old.
94	ÁBTL 3.1.5. O–15312/2. Paul Ross Titus. 47. old. Jelentés, 1970. december 9.
95	ÁBTL 3.1.5. O–15312/1. Ross Paul Titus. 329. old. Tájékoztatás, 1970. május 28.
96	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 116. old. Jelentés, 1963. április 18., ÁBTL 3.1.2. M–38055. "Lévai Mária". 331. old. Jelentés, 1967. október 12., ÁBTL 3.1.5. O–13308. HILLENBRAND Martin Joseph. 212. old. Jelentés, 1969. február 10.
97	ÁBTL 3.1.5. O–12324/2. Betts Dávid Anderson. 69. old. Jelentés, 1963. május 10. Magáról a látogatásról Casaroli beszámol az emlékirataiban. CASAROLI, 2001. 91–94. old.
98	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 129. old. Jelentés, 1963. április 27.
99	ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 123. old. Jelentés, 1963. április 23., ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 126. old. Jelentés, 1963. április 27., ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 137. old. Jelentés, 1963. május 13., ÁBTL 3.1.5. O–13283. Jones Owen Thomas. 138. old. Jelentés, 1963. május 13.
100	ÁBTL 3.1.5. O–13298/1. O, Shaughnessy Elim. 67. old. Jelentés, 1965. szeptember 23.
101	MINDSZENTY, 1989. 466–467. old.; VECSEY József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára. Szombathely, Martinus Kiadó, 2012. http://www.martinuskiado.hu/misc/products/1398-emlekezes_mindszenty_biboros_edesanyjara.pdf (utolsó letöltés dátuma: 2015. augusztus 22.)
102	Franco, Fabrizio (1903–?): olasz diplomata. 1956 és 1960 között a budapesti olasz követség vezetője volt.
103	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 74. old. Jelentés, 1960. március 8.
104	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 80. old. Jelentés, 1959. április 16.
105	ÁBTL 3.1.5. O–11485/3. Louis Toplosky. 272. old. Jelentés, 1960. június 27.
106	ÁBTL 3.1.5. O–13298/1. O, Shaughnessy Elim. 139. old. Jelentés, 1966. szeptember 8.
107	ÁBTL 3.1.5. O–11416/1. Garett G. Ackerson. 169. old. Jelentés, 1957. december 30.
108	ÁBTL 3.1.2. M–39055. "Lévai Mária". 75. old. jelentés, 1960. szeptember 226. Az ügynök korábbi fedőneve volt "Fürediné".
109	ÁBTL 3.1.2. M–32402. "Mátyási Miklós" 369. old. Jelentés külföldi utakról és vendégekről, 1966. március 10.
110	ÁBTL 3.2.3. Mt–889/4. "Engel". 163. Információs jelentés Mindszentyről, 1969. október 12.
111	SOMORJAI–ZINNER, 2008. 158. old.
112	ADRIÁNYI, 2004. 79–119. old., MINDSZENTY, 1989. 473–481. old., ÓLMOSI, 1991. 137–176. old.
113	Mindszenty külföldi megfigyeléséhez lásd VÖRÖS Géza: Mindszenty megfigyelése és az állambiztonság információszerző módszerei. In: Az ügynök arcai. Mindennapi kollaboráció és ügynökkérdés. Szerkesztette: Horváth Sándor. Budapest, Libri Kiadó, 2014. 397–408. old.