Balló László: Melchior Hefele bútorművészete Szombathelyen. Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2015. 160 old.
A szerző 2015-ben a Vasi Szemle három számában már publikálta Hefele Melchior szombathelyi bútorművészetéről készített dolgozatának kivonatát. A folyóirat keretei azonban nem adtak lehetőséget arra, hogy a több éves kutatómunka során elkészített tanulmány, a fényképek és ábrázolások a kívánt minőségben és terjedelemben kerülhessenek az olvasó elé. A téma teljesebb tárgyalására Melchior Hefele születésének 300. évfordulója alkalmából a szombathelyi Szülőföld Könyvkiadó gondozásában 2015 novemberében megjelent kötetben nyílott lehetősége a szerzőnek. A keménytáblás, 160 oldalas, műnyomópapírra nyomtatott kötet megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A könyvet Dr. Hende Csaba ajánlója és Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntője nyitja meg.
Balló László bevezetőjében egy korszak az antikvitás kultúrájába ágyazott klasszicizmus, neoklasszicizmus bútorművészetének csodálatos világába vezeti be az olvasót. A szerző a XVIII. századi francia művészeti stílusok rendjének mintáját követi, amelynek segítségével feltárja a neoklasszicizmus első szakaszában kialakult szombathelyi bútorművészet jellemzőit 1777-től kezdődően 1794-ig, illetve a Hefele halálát követő 15 évig, hiszen az ő tervei alapján folynak tovább az Eölbey-ház és a székesegyház külső és belső munkálatai.
A szerző megállapítása szerint Hefele munkáiban nyoma sincs a rokokó formavilágának, hanem az új stílus, a neoklasszicizmus tiszta és erőteljes fellépésével jellemezhető a szombathelyi munkássága. Az album nem tér ki Hefele építőművészetének értékelésére, avval csak érintőlegesen foglalkozik, mivel ezt a témát az 1994-es szombathelyi kiállítás már alaposan körbejárta. Balló László szerint Szily János püspöknek és Hefelének köszönhetően a település nem befogadja, hanem elsőként teremti meg a „copf” stílust magyar földön. Szombathely hatalmas lendületet adott a magyar stílus fejlődésének, és 1788 körül szinte a párizsi udvari szállítók színvonalán álltak már az itteni bútorkészítők. A szerző fontosnak tartotta, hogy néhány szép bútoremléken bemutassa a szombathelyi korai neoklasszicista törekvést, hogy ezen keresztül állítson emléket a magyar „copf” halhatatlan mesterének, Melchior Hefelének. Az építőmester bútorművészetének feltárásához a szombathelyi püspöki palotában és múzeumokban, magángyűjteményekben ma is fellelhető, illetve fényképekről ismert bútorokon kívül számos olyan darabot megvizsgált, amely eddig a szakma előtt ismeretlen volt. A bemutatott magángyűjteményi példányok gyűjtőhelye kivétel nélkül Szombathely volt, általában öröklés révén jutottak hozzájuk a tulajdonosaik. A Herzán bíboros halála után készült 1804-es leltár az utolsó olyan dokumentum, amely a püspöki palota teljes állományáról számot ad. Utána végigvonul a magyar történelem a „copf” palotán, és a korabeli magyar sorson osztozik az épület berendezése.
A kötet érdekessége, hogy Melchior Hefele eddig nem azonosított festményi ábrázolását, portréját is bemutatja, elemzi a szerző. A püspöki palota dísztermének mennyezetképén Maulbertsch 1783-ban megörökítette az akkor 67 éves mestert, amelyet a kép környezete egyértelművé tesz. A függelék részben a szombathelyi püspöki palota reprezentációs termeit járhatja be az olvasó, melynek során a díszlépcső, a díszterem és fogadószoba, a Szent Pál-terem, Szily püspök egykori dolgozó- és hálószobája, az ott található Hefele-bútorok, a püspöki kézikönyvtár, a házi kápolna és metszetterem, valamint az egyik sarokszoba vendéglakosztálya kerül bemutatásra, az ott elhelyezett enteriőrökkel. Az albumban Hefele három korszakának díszítőművészetét is megismerhetjük a szombathelyi bútorain keresztül, illetve azok segítségével. A képek gyönyörűek, a nyomdai kivitelezés után is jó minőségűek, bár néhány esetben a lehetőségek ellenére kicsire sikerültek a bútorfaragványok ékítményeiről készített képek.
A Hefele bútorművészetét részletesen feldolgozó kötet írását széleskörű szakirodalom áttekintése és feldolgozása előzte meg. Sajnos azonban a könyvben használt könyvészeti és levéltári források hivatkozásai nem mindig pontosak. A fejezeteket nehéz egy ültő helyben elolvasni, mivel a szakmai szöveg igen nagyfokú koncentrációt igényel. Célszerűbb és hasznosabb azokat a kötetben található képekhez igazodva olvasni. Az album végén német nyelvű rezümé, név- és tárgymutató és a forrásmunkák felsorolása segíti az olvasó eligazodását. Ez utóbbinál a 15., 16., 19. számú források a szerkesztés során elcsúsztak, a pontos oldalszámra történő hivatkozások néhány esetben hiányoznak.
Balló Lászlót a téma mélyreható feldolgozásáért, a felsorolt szépszámú segítőjét a munka közbeni támogatásért dicséret illeti. E nagyszerű küllemű könyv tökéletes alapossággal mutatja be az eddig kevéssé ismert Hefele-féle szombathelyi bútorművészetet, mely ezek alapján méltó helyet foglalhat el a magyarországi iparművészet történetében. A kötetet jó kézbe venni, mivel a borítója, színvilága, belső megformálása illeszkedik tartalmához. Az albumot elsősorban a történészeknek, művészettörténészeknek ajánlanám, de a Szombathely múltja iránt érdeklődő olvasók is találhatnak benne számos új és értékes információt.
Bajzik Zsolt
Hetyéssy István: Bük község monográfiája. Bük Város Önkormányzata Magyar Nyugat Könyvkiadó, Bük Vasszilvágy, 2015. 114 old.
A 2015. augusztus 20-ai állami ünnep előtt jelent meg a 'Bük 750' jubileumi sorozat 1. kötete: Hetyéssy István: Bük község monográfiája. A családi alapon Bükhöz is kötődő állatorvos és helytörténeti kutató 1972-ben fejezte be a [kis]monográfia kéziratát, mely csak néhány könyvtárban volt megtalálható. A kötetet szerkesztette, az előszót írta, Dr. Hetyéssy István életrajzát és műveinek válogatott bibliográfiáját összeállította Dr. Németh Sándor polgármester. A szöveget jegyzetekkel ellátta ugyanő és Sági Ferenc. A kötet összeállításában közreműködtek a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárának munkatársai. Az életrajz és a bibliográfia összeállításához segítséget nyújtottak Dr. Hetyéssy István fiai: István és Pál. A művet Bük Város Önkormányzata és a Vasszilvágyon működő Magyar Nyugat Könyvkiadó adta ki.
A szerző két fő részre osztotta munkáját. Az első, a Történelem bevezetőjében Bük elhelyezkedését mutatja be, s egykori és mai szomszédjait sorolja fel. Majd vázlatosan ismerteti a térség történetét a honfoglalásig. A régészeti leletek alapján utal arra, hogy a magyarság előtt már a római időkben is éltek itt emberek.
Az első fejezet a környéken letelepült magyar törzseket és nemzetségeket veszi sorra. Majd a Bük nevű Sopron megyei falvak kialakulásával foglalkozik, és főleg az ottani családokról közöl információkat. Véleménye szerint először Székely-Bük (később Vinczlóbük, majd Felső-Bük) jött létre, Egyházas- (később Közép-)Bük és Mankó- (majd Alsó-)Bük ezt követően alakult ki. A következő tíz fejezet a három Bük XVIXVIII. századi történetét vázolja. Itt is voltak hatalmaskodások és gyilkosságok, 1600-ban vallon katonák dúlták fel és fosztották ki mindhárom települést. A büki nemesek egy része is bekapcsolódott a Bocskai István, Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc vezette hatalmi- és szabadság-küzdelmekbe. Erről az időszakról is sok családtörténeti adatot ismerhetünk meg levéltári forrásaiból. Ez volt a szerző fő kutatási időszaka.
A XII. fejezet, a községek XIXXX. századi története a korábbiaknál vázlatosabb, elnagyolt. Főleg a XX. századi rész kidolgozatlan, többek közt még a három község 1902-ben történt egyesüléséről sem írt. Pedig erről az időszakról sokkal több a fennmaradt dokumentum, mint a korábbiakról, de ezek kutatásával már alig foglalkozott a szerző.
A második rész Művelődés címmel a Bükök társadalmigazdasági fejlődését tekinti át, az előzőhöz hasonlóan szintén tizenkét fejezetben. Közli a fontosabb demográfiai adatokat, foglalkozik az 1700-as évek nemesi vizsgálataival, a gazdálkodással, a három Bük vallási viszonyaival, az iskolákkal. A rövid fejezetekben a település néhány középülete és műemléke mellett a régészeti leleteket is bemutatja.
A mű néhány érdekes adatokat közlő melléklettel zárul: a nemességből töröltek összeírása 1701-ben, a forrásokban szereplő dűlőnevek és a szerző egyik őse, Hetyéssy György 1649. évi levele Lórántffy Zsuzsannához.
A mű végén olvashatjuk a felhasznált források jegyzékét, de a szövegben csak kútfői egy részére hivatkozik. Így sok leírt adatáról nem tudjuk, hogy honnan származik, a forrásokban nehezen vagy egyáltalán nem kereshetők vissza. A kéziratban néhány esemény dátuma hibás volt, több fejezetben pedig eltért az időrendtől. E hibákat a szerkesztő korrigálta, a szakkifejezéseket, eltűnt egykori településeket stb. a jegyzetekben magyarázza. Így a széles közönség számára is érthető lett a mű, mely hiányosságai ellenére is gazdag információkkal szolgál a kisváros XVIXIX. századi történetéről.
Sági Ferenc
Böcskör Katalin [ Büki László Csepregi Tibor Horváth Lívia Tóth Tamás]: Bük. Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2015. 128 old. (Magyarország kincsestára... sorozat)
A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt 2012 áprilisában fogadta el az Országgyűlés. Ezt követően, 2012 októberében 16 taggal megalakult a Hungarikum Bizottság. 2013. április 17-től pedig hatályossá vált a törvény végrehajtási rendelete a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról. A jogszabályi háttér megteremtése után megalakultak a megyei értéktár bizottságok is, közülük a Vas megyei 2013 októberében, velük párhuzamosan pedig a települések is alakíthattak hasonló szervezetet. A települési értéktár bizottságok feladata az adott falu vagy város közigazgatási területén fellelhető természeti vagy épített örökségek, írásos, tárgyi vagy szellemi értékek összegyűjtése, továbbá védelmükre, bemutatásukra, esetleg fejlesztésükre vonatkozó javaslatok megfogalmazása.
A települési értéktár bizottságok a megyei közgyűlés elnökéhez címzett dokumentumban tehetik meg arra vonatkozó javaslataikat, hogy mi kerüljön bele a megyei értéktárba. A kérelmekről a Vas Megyei Értéktár Bizottság dönt, és a támogatottakat továbbítja a Hungarikum Bizottságnak, mely ezekből állítja össze a Magyar Értéktárat. A Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító értékeket pedig a Hungarikum Bizottság egyedi döntéssel hungarikummá nyilváníthatja.
Bükön 2014 tavaszán alakult meg a Büki Helyi Értéktár Bizottság, amelynek tagjai Haizler Lászlóné és Tóth Tamás, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár két vezetője, Taródi Lajos önkormányzati képviselő, fafaragó művész és dr. Németh Sándor polgármester, az értéktár bizottság elnöke elhatározták, hogy a lajstromba vett helyi értékeket egy tudományosan pontos, ugyanakkor reprezentációs igényeknek is megfelelő kiadványban jelentetik meg. Ehhez mintaként felhasználták a szombathelyi Szülőföld Könyvkiadó Magyarország kincsestára... sorozatában 2010-ben megjelent kisalakú 'Bük' kötetet, amely kevés szöveggel és sok fényképpel mutatta be a várost, és talán éppen ezért volt annyira népszerű, hogy alig egy év alatt elkapkodták a könyvesboltok polcairól. Ilyen előzmények után az új kiadással a cél kettős volt: egyrészt gondoskodni arról, hogy ismét legyen a piacon igényes, turisztikailag is értékesíthető kiadvány, másrészt az utóbbi években alkotott értékekkel kiegészíteni a fürdőváros kincsestárát.
A szerkesztők Böcskör Katalin büki tanárt kérték fel, hogy írja meg a könyv számára Bük történetének összefoglalóját, továbbá a város természeti és épített örökségének bemutatását. A turisztikai attrakciókat leíró részt Horváth Lívia, a Bük, Bükfürdő Turisztikai Egyesület munkaszervezetvezető helyettese, a kulturális élet sokszínűségét bizonyító írást Tóth Tamás jegyzi. A fényképeket Büki László szombathelyi és Csepregi Tibor soproni fotográfusok készítették, akik éveken keresztül fotózták a büki rendezvényeket csakúgy, mint a város mindennapi életét. Az ő több ezer fényképük közül választották ki a szerkesztők azt a 115 darabot, amely méltóképpen mutatja be a büki értékeket.
A város kincseit a szerzők öt csoportba osztották, amelyek egyúttal a könyv egy-egy fejezetét képezik. A történeti bevezető után az Épített örökség és hangulat című részben a Szapáry-kastély, a Felsőbüki Nagy-kúria, a római katolikus és evangélikus templom, az ökumenikus kápolna, a Koczán-ház és a legfontosabb helyi védettségű épületek kerülnek bemutatásra. A második, A turizmus mint érték című részben immár nemcsak a büki turizmus eddigi két zászlóshajójáról a gyógyfürdőről és a golfpályáról lehet beszámolni, hanem két újról, a 2012-ben átadott Kristálytoronyról és a 2013-ban megnyitott Napsugár Játszóparkról is. Külön fejezetet kaptak az önkormányzati Intézmények: a Városháza, a Felsőbüki Nagy Pál Általános és Szakiskola, a Csodaország Óvoda, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár, valamint a Dr. Horváth Tibor Szociális Központ. Az elmúlt fél évtizedben mennyiségileg és minőségileg is gyarapodtak a város zöldterületei, amelyek Parkok összefoglaló néven alkotnak egy önálló csoportot. A régebbi közösségi terek (horgász-tó) mellett a megújultakra (Eötvös park) és az újakra (Kneipp és Nordic Walking Park, Répcementi Tanösvény, Szabadtéri Kondipark, Sportpark) is gyönyörű fényképek invitálják az olvasót. Ugyanez igaz a könyvet záró Rendezvények fejezetre, amelyben a hagyományos és a közelmúltban útjukra indított kulturális programokból kaphatunk kedvcsinálót.
A Magyarország kincsestára... sorozatban megjelent 'Bük' kötet a 'BÜK 750' jubileumi év utolsó kiadványa, egyúttal méltó zárása. Ugyanazt bizonyítja, mint az egész 2015-ös esztendő: Bük fejlődését a feltörő gyógyvíz és annak fürdőként való hasznosítása indította el, de a sikertörténet folytatása elsősorban annak köszönhető, hogy a város nemcsak vigyáz erre a különleges értékre, hanem továbbiakkal gyarapítja. Így áll össze az a kincsestár, amelynek gazdagságáról meggyőződhet minden kedves érdeklődő, aki ebbe a könyve belelapoz.
Németh Sándor
Őrség és Göcsej hagyományos almafái. Göcsej Természetvédelmi Alapítvány, Göcsej Nyomda Kft., Zalaegerszeg, 2014. 255 old.
A szép kiállítású könyvet útjára bocsátó ajánlásában azt írja Kovács Gyula a Tündérkert mozgalom elindítója, aki az elmúlt évtizedekben sok száz régi gyümölcsfajtát gyűjtött össze : a Göcsej, Őrség, Hetés, Vendvidék gyümölcsészeti öröksége egyre pusztul. Az elmúlt huszonöt évben a térség régi gyümölcsfajtáinak fele elpusztult. A 24. órában vagyunk. Amit lehet, meg kell menteni.
A könyv egymástól a lapok színével is jól elkülöníthető nyolc fejezetre oszlik. Az első fejezetben Ambrus Lajos költői bevezető után megismertet bennünket az alma kultúrtörténetének jelentős mozzanataival, magyar vonatkozású írott forrásaival. Értékes a kiadvány végén található szakirodalmi jegyzék is, mely szintén az ő munkája. A második fejezetben Darázsi Zsolt a pusztuló vidék képét, ennek hátterét, mozgatórugóit rajzolja meg. A leírás pontos, hiteles, érvényes más tájak helyzetére is a mi vidékünkre is (Kőszeg-hegyalja).
A negyedik részben Halász Elemér szakszerűen és gyakorlati módon leírja az oltás, szemzés sikeres megvalósításához szükséges eszközöket, tudnivalókat. Az ő munkája kettővel hátrébb még egy rövid dolgozat, melyben az alma gyógyhatásáról kapunk széleskörű tájékoztatást. Az ötödik fejezetben Dóka László az alma aszalásával, szárításával, a tartósítás kiegészítő eljárásaival kapcsolatos ismeretekbe avatja be az olvasót. Különösen érdekes az almában a tárolás folyamán zajló életfolyamatok leírása. A következő rész elsősorban háziasszonyok számára lehet érdekes, amely almás sütemény receptek gyűjteménye. A hetedik fejezet a látogatható, esetleg génbankként is szolgáló kaszálógyümölcsösöket sorolja fel.
A nyolcadik fejezet volna a tulajdonképpeni fő fejezet, melyre a könyv címe is utal. Szemet gyönyörködtető képekkel 101 almafajta leírását kapjuk. Itt érti meg az olvasó, miért írta Kovács Gyula az elején, hogy ez nem pomológia. Pedig nem ördöngösség a pomológiai leírás sem. Itt utalhatunk Nagy-Tóth Ferenc Régi erdélyi almák című könyvére, melyet Ambrus Lajos is megemlít felsorolásában. Ott a szerző egységes szempontrendszer alapján gyönyörű szép leírását adja sok száz almafajtának. Ha csak ennyit mondanánk a most ismertetett könyvről is, az is érdemessé tenné az elolvasásra. De ne elégedjünk meg ennyivel. Már csak azért se, mert egy fejezet kimaradt az eddigi felsorolásból: a harmadik. Szándékosan hagytam a végére, mert ez „kilóg a sorból”, és átvezet bennünket a könyv mondanivalójának egy magasabb szintjére.
Szakné Bor Tímea szubjektív beszámolója egy érdekes párhuzamra hívja fel a figyelmünket: ahogy az a néni szégyenlősen fogadja a hivatalos embereket, a gyűjtőket, azokra a beszámolókra emlékeztet bennünket, melyek népdalgyűjtők leírásaiban maradtak fenn. Ezen a nyomon elindulva rá kell jönnünk, hogy a hasonlóság valóban szembeötlő. És most engedtessék meg nekem, hogy az elnevezést: hagyományos almafajta, egy merész mozdulattal átváltoztassam! Íme az új szókapcsolat: népi almafajta. Rendeljük egymás mellé a régit és az újat népdalok népi almák : máris tetten érhető a párhuzam. Mindkettőt a nép géniusza hozta létre. A természettel összhangban élő nép zenéjének dallamait eredetileg jórészt a természetből szerezte. Az erdőt-mezőt járó emberek az általuk lelt gyümölcsöket is közkinccsé tették; a nép ízlése döntötte el, hogy melyik dallam, melyik gyümölcs érdemes arra, hogy emlékezetükben illetve a kertjükben megtartsák. Látnunk kell azt is, hogy bár a paraszti társadalom felbomlásával együtt az élő népzene is megszűnik, mégsem tűnik a semmibe, mert támadnak olyan avatott, elhivatott emberek, akik a nép által már nem értékelt kincseket összegyűjtik. Így mentik meg most Kovács Gyuláék is a még fellelhető népi gyümölcsfajtákat. Mindezt azért is emelem ki, hogy rávilágítsak, milyen magasztos tevékenység ez a gyűjtőmunka, mentőmunka. Kincsmentés. Ennek a kincsmentésnek az öröme sugározza be ezt a könyvet. Meggyőződéssel mondhatjuk a dicsérő szót: nem egy átlagos könyvet tarthat kezében az olvasó esztétikai megjelenése alapján és tartalmát tekintve egyaránt mondhatjuk , annál is inkább, mert van a könyvnek még egy szintje, a harmadik mélyebb tanulsággal.
Tudjuk, hogy a kultúrtörténetben a gyümölcsfa képe kezdettől fogva nagy erejű jelkép. Hogy mit jelent éppen itt, ebben a könyvben, ennek megértéséhez nagyban segítenek a szép fényképfelvételek. A címlapon szabályos körben egy gyönyörű virágzó almafa. Íme az almafa archetípusa. A bibliai első zsoltárban olvashatunk a boldog és igaz emberről, „akinek az Úr törvényében van gyönyörűsége... olyan lesz az, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el, és minden munkájában jószerencsés lészen.” A bőtermő, egészséges gyümölcsfa, mint a jó úton járó ember képe. Nem ilyen a negyedik oldalon látható kép! A csonka, beteg fa annak az embernek a jelképe, akinek nem az Úr törvényében van gyönyörűsége. S jelképe nagyon sok embernek. Ha átoltjuk egy új alanyba, még megújulhat. Ha nem oltjuk át, közel a pusztulás. Hova oltsuk? Egyszerű! A folyóvizek mellé!
Durst András