A KŐSZEG-ATLASZ
SZABÁLYTALAN TÖRTÉNETE

1. EGY KUTATÁS TÖRTÉNETÉHEZ

Vannak kutatások, amelyek története úgyszólván érdektelen. Léteznek azonban olyanok is, amelyek sztorija roppant érdekfeszítő. egy korabeli bejegyzésem szerint 1972. december 7-én kezembe került James D. Watson: A kettős spirál c. könyve. Az alcíme fogott meg: Személyes beszámoló a DNS szerkezetének felfedéséről.¹ Hihetetlenül izgalmas írás. A polcaimon álló könyvek között ezt ma is a tíz legjobb közé sorolom. Persze sok mindent nem értettem belőle. Csakhogy lebilincselően beszélt a kudarcokról és az eredményekről. Nem öntötte le az egészet szakzsargonnal, nem nézett reánk felülről. Nem tett úgy, mintha megközelíthetetlen lenne. A kötet két főszereplője, Francis Crick és James D(ewey) Watson, a két brit kutató 1962-ban Nobel-díjat kapott a világraszóló felfedezésért. Az a mód azonban, ahogyan Watson a kutatás folyamatát leírta, maga is díjat érdemelne. Nem véletlenül írták a Gondolat Kiadó szerkesztői a magyar kiadás címlapjára C. P. Snow ugyancsak Nobel-díjas tudós és író frappáns minősítését: „Az a könyv egyetlen eddig megírt könyvhöz sem hasonlít”.

 

2. SOHA TÖBBSZÖR NEM VÁLLALKOZNÉK ILYENRE

Hát ezt jól kezdtem. Ilyen magas lécet átugorni képtelenség. Mégis megpróbálom, hiszen mindez csak jelkép. afféle üzenet. Mindenki képes lehet ugyanis arra, hogy bizonyos akadályokat átugorjon. Ráadásul úgy tegyen aztán, mintha az világraszóló lett volna. Ha hihető, ha nem, az én ugrásom a maga műfajában erre tart számot.

Az igazság az, hogy hamarosan kiderült, hogy magasabb csúcsokat kellett megmászni, mint amilyennek a hegy alulról látszott. Először 2004 körül érkezett üzenet arról, hogy Magyarország része lett a várostörténeti atlaszkutatásnak.² a felkérést Kőszeg is megkapta, de akkor már javában folytak a topográfiai kutatások.³ A meghívás készületlenül ért, hiszen ebben a vállalkozásban – hegymászó nyelven szólva – még az első alaptáborban időztünk. Új expedícióra, új csúcsokra nem is gondolhattam. Időközben eltelt hat év. 2010-ben újra jött hír, hogy csatlakozni lehet a magyar városok második köréhez: Miskolchoz, Pécshez, Szegedhez és Váchoz, amelyben Buda második korszaka is helyet kapott.

Már aláírtam a jelképes, nulla forintos szerződést, amikor Sopronról megjelent az első, magyar várostörténeti atlasz.⁴ Ekkor, s csak ekkor döbbentem rá, hogy mit vállaltam. Kiváltképpen azért, mert ezúttal csapatban sem gondolkodhattam. Magányos voltam, mint a kisujjam. Úgy jártam, mint a szombathelyi származású Tringli István, aki ugyancsak egyedül ment bele Sátoraljaújhely atlaszának feldolgozásába.⁵ „Soha többször nem vállalkoznék ilyenre” – nyilatkozta a Kőszegen tartott 2013. évi atlaszkonferencián.⁶ Mélyen egyetértettem vele. Akkor már közel három éves munka után a csúcsok közelében jártam, de éreztem is az oxigénhiányt. Ha akkor a topográfiában összeszokott kollégáim nem jöttek volna segítségemre, feladtam volna. abban a pillanatban legalábbis úgy éreztem.

 

3. A TÖRTÉNELEMNEK KÉT SZEME VAN

Itt az ideje, hogy az egészet újragondoljam: erényeimmel és gyengeségeimmel együtt. A kézirat túl van a lektoráláson.⁷ Folyik az egyeztetés az 1857. évi kataszteri térkép (az atlaszban: alaptérkép), valamint tematikus térképek digitalizálásáról, az angol nyelvi fordítás előkészítéséről. Sőt, az anyag – a többi város atlaszával együtt – már egy esztendeje fenn van a varostortenetiAtlasz-meghajtón. Teljes értékű digitális nyilvánosságot élvez tehát. Mondhatni, bárki kontrollálhatja, hogy miről beszélek. tényleg, miről is volt szó?

A látszat ellenére ez a kurta kérdőmondat az átlagosnál is összetettebb dolgokat takar. Először szembesültem a térképészettel, a tér speciális szemléletével, elemzőjével és feldolgozójával. Kínos érzés fogott el, hogy miként tudom önképzéssel pótolni a szakszerűség hiányát. Levéltárosi-történészi pályám kezdete ugrott be nyomban. Fél évtizedes magyar–német szakos középiskolai tanárkodás után tettek 1970-ben az ország egyik leggazdagabb forrásgyűjteménye, a kőszegi levéltár élére. Újra iskolapadba kényszerültem, új szakmát tanultam. Társaim mindegyike az ország valamely levéltárából érkezett. Ha a marsallbottal nem is rendelkeztünk, de a saját levéltári tapasztalattal és az ambícióval valóságos tudáscsere részesei lettünk. Az egyetemi képzés azonban akkor valamit végletesen elhanyagolt, nevezetesen a történeti földrajzot, a térképszerű látást, a térképhistóriát. Mintha a történelem csak időben létezne, a tér pedig megszűnt volna. Pedig a francia jezsuita tudósnak, Denis Pétaunak mélységesen igaza van, amikor azt mondja: „a történelemnek két szeme van – az idő és a tér”.⁸ Ez történt a keleti blokk országainak oktatásában is.⁹ Végsőkig átpolitizált katonai akadémiák, felderítők féltett információivá züllött a térszemlélet, domborzati szintvonalak tiltása szegélyezte az utat. Azóta mindez már megváltozott, de mi ebben az egydimenziós rendszerben nőttünk fel, miközben levéltáraink szebbnél szebb kéziratos és kőnyomatos mappákat őriztek. Leegyszerűsített világban éltünk tehát. A megörökölt gyakorlatot csak súlyosbította az önhibámból létrejött szűk látásmód: a térképészeti képzetlenségem. Hogy más nehéz körülményről, példának okáért Trianon agresszív, torzító hatásairól ne is beszéljünk: Kőszeg ugyanis az 1920. évi Párizs melletti béke abszolút vesztesei közé tartozott: környéke, közlekedési hálózata, piackörzete, járási igazgatási hagyományai szétrombolásával, a róla szóló közbeszéd tartós elhallgattatásával. Ami az elkészült munka műfaját, besorolását illeti, nincs akaratom ellenére, hogy a történelmi, azon belül is a regionális földrajzhoz soroljuk, amelyben egy város térbeli keretében számos időmetszet található.¹⁰ Az megnyugtató érzés maradt végig, hogy nekem térképet olvasni kellett megtanulni, és nem szerkeszteni.

 

Az Esterházy-vár 1900 körül

 

A kijózanodás szükségszerű lett. Elkövetkezett a kőszegi atlaszszerkesztés szabálytalan gyakorlata. Ha a magam erejéből, mások segítségével nem sajátítom el a térképolvasás alapjait, szégyenszemre vissza kell adni a megbízatást. Ha nem készítek leltárt Kőszeg és környéke itt-ott elfekvő kataszteri, uradalmi, közlekedési, telekkönyvi, erdészeti, vízrajzi és településtérképeiről, a kritikus feladatok elvégzésekor összeomlik a kőszegi városatlasz (a továbbiakban Atlasz) egységes kezelése. Márpedig a kőszegi Atlasz központilag elfogadott szerkezetében, a második, Térképes részben megjelenő kisebb-nagyobb atlaszok az egész munka tartópilléreit alkotják. Nélkülük a I. rész helyrajzi tanulmánya (a továbbiakban: Helyrajz), valamint a III. részt uraló adattár (a továbbiakban: Adattár) szintén értelmezhetetlenné vált volna.

 

4. AMIKOR A TÉR RENDEZI AZ IDŐT

Hagyományokra nem támaszkodhattam. Készültek ugyan kisebb-nagyobb, értékes munkák Kőszeg helyrajzáról, topográfiájáról, de csak részletkérdésekben, illetve vázlatosan.¹¹ A városról születtek értékes könyvek, de máig nincs monográfiája.¹² Pedig eleinte alapkövetelményként fogalmazták meg, hogy a kijelölt városnak legyen „viszonylag friss, az elmúlt évtizedekben összeállított monográfiája”.¹³ Ha módom lett volna, Szombathely városát ajánlottam volna az atlasz-szerkesztők figyelmébe, hiszen két monografikus igényű opus született a város XIX–XX. századáról, ráadásul a korai századokról monográfia is látott napvilágot.¹⁴ Ahol ez hiányzott, rászakadt a szerzőre a nem kívánt többletmunka. Ez történt Sátoraljaújhely esetében, de ide kell sorolni Kőszeget is. Ezért, ha tudom előre, mi nehezedik rám, nem fogok bele én sem.

Ezt a mondatot kár volt kimondani, hiszen a források közvetlen közelében éltem le az életem nagyobbik részét. Még nagyon messze voltam attól, hogy mézzel hordjam tele a lépsejteket. Még nagyon távol voltam attól, hogy a lép tele legyen nektárral, messze a fedelezéstől, s főleg a mézpergetéstől. Úgy éreztem, elég a kishitűségből, az önbizalom hiányából, ott alapozom meg a munkát, ahol a legbiztosabban fogok talajt.

És akkor történt a baj, az atlaszsorozat 24 főcímére dermedtem, és megláttam az alájuk besorolt 135 alcímet. Újra beleborzongtam. Ha ennyi rekeszbe kell beilleszteni az adatokat, az sejtekre osztódva megsokszorozódik. Az írásbeliség kezdeteitől 1950-ig irdatlan mennyiségű adat összehordását jelenti. Szétszórva, osztályozatlanul, oklevelekben, jegyző- és telekkönyvekben, adójegyzékekben és egyedi történeti iratokban, végrendeletekben és leltárakban elrejtve. Ki győzi ezt? Hogy lehet a régi ellenőrzés alatt tartani a régi katonai, vármegyei és városi térképek, helyszínrajzok és postaútatlaszok adatait?

Megannyi kétség közepette világosodott meg, hogy itt a térbeliség elve megelőzi a kronológiait: a tér rendezi az időt. Az adatbázisban is ezt a sorrendet kell tartani. Ugyanakkor kitüntetett helyet kellett az 1857. évi kataszteri mappának biztosítani.¹⁵ Joggal, ha valamennyi magyar és külföldi várostérkép egybevetése érdekében történt ez. Ráadásul – nemzetközi követelmény szerint – a kőszegi kataszteri térképet is az egységes, 1:2500-as léptékre kellett átszerkesztetni.¹⁶ Kétségtelen előny származott ebből, de abba bele kellett törődni, hogy később minden korábbi helyrajzi állapotot, tematikus tervet csak az 1857. évi telekosztásra tudtunk rávetíteni és rögzíteni.

 

5. EGY ROSSZ ÉS EGY JÓ HÍR

A térszemlélet tehát elsődleges szerephez jutott. Nyomban számot kellett vetni, hogy még milyen térképészeti forrásokkal számolhatunk. Az ide kívánkozó térképlistától most inkább megkímélem az olvasókat. Helyette két kőszegi térképhistóriát mesélek el. Egy roppant szomorút és egy felettébb örvendeteset. 1987 februárjában telefonon hívtak a Magyar Országos Levéltárból. A vonal túlsó végén dr. Varga János főigazgató jelentkezett. Jól ismertük egymást. „Rossz hírem van – kezdte –, levéltárunk Úri utcai restaurátor műhelyéből ugyanis eltűnt az egyik kőszegi térképszelvény.” Elakadt a lélegzetem, bevillant, hogy Albrechtné dr. Kunszeri Gabriella, restaurátor osztályvezető 1986 nyarán Kőszegről 4 térképszelvényt vitt fel. Nem akartam hinni a fülemnek. „A térkép becsült értékének megfelelő 6000 forint kártérítést tudunk fizetni” – folytatta, majd így fejezte be: „Ha nem fogadod el, perelj be minket!”. Nem ezzel lett vége a rövid beszélgetésnek, mert visszakérdeztem: „Ha beperelem a Magyar Országos Levéltárat, meglesz a térkép?” azzal letettem a kagylót. 1987. február 27-én aztán megérkezett a hivatalos levél is: „A sajnálatos – és osztályunkon eddig példa nélkül álló – esetért ismételten elnézését kérjük”– zárta sorait az oszályvezetőnő.¹⁷ Nem pereskedtem. Amikor az Atlaszhoz elkezdtem számba venni a kőszegi térképeket, újra elfogott a semmi mással össze nem téveszthető keserűség, hiszen Kőszeg 1845. évi, belterületi szelvénye ma jobban hiányzik, mint valaha.

A másik történet szívderítőbb. 2004. május 18-án egy kedves, pirospozsgás arcú, de már korosabb úr kopogtatott a kőszegi levéltár ajtaján. „Úgy gondolom, ez a két Gyöngyös-térkép a kőszegi levéltárat illeti” – mondta németül, és az asztalra tette Karl schuberth, kőszegi rajztanár 1826-ban készült Gyöngyös-alaprajzának két színes tábláját.¹⁸ Most is elakadt a lélegzetem, de ezúttal az örömtől. „Van itt azonban más is – folytatta – , de ahhoz már segítség kell.” Valóban, a levéltár előtt várakozó, osztrák rendszámú autóból két nagyobb méretű papírtálcából ugyanis látképek, helyszínrajzok, tervek és színezett tusrajzok kerültek elő: a hajdanvolt, híres kőszegi rajziskola fennmaradt iratai. A végső leltárba 954 tételt vettem fel.¹⁹ Wilhelm Hotwagner, Máriafalva (ma Burgenland, Mariasdorf) jegyzője ugyanis Magyarország európa uniós csatlakozása alkalmából ezekkel a felbecsülhetetlen iratokkal ajándékozta meg Kőszeget. Amikor Szövényi Anna tájépítész, Szövényi István egykori kőszegi múzeumigazgató unokája 2004-ben diplomamunkájára készült, már felhasználhatta a Gyöngyös-helyszínrajzokat.²⁰ Ilyen óriási szerencse csak ritkán éri az embert. Mondanom sem kell, hogy ezek az anyagok ma már a kőszegi levéltár féltett kincsei közé tartoznak.

 

6. KŐSZEGI TÉRKÉPEK ÉS MÉRTÉKEK

A Gyöngyös patak Kőszeg történetének egyik feltáratlan fejezete. Ha Szövényi Anna és építészmérnök édesapja, ifj. Szövényi István a 2000-es évek derekán nem élesztik újjá a patak egész témakörét, az Atlasz is megsínylette volna. A Szövényi család budapesti építészműhelye 2007-ben arra ösztökélt, hogy kutassam fel a Gyöngyös és intézményeinek történeti forrásait. Megtörtént. Kis szégyenérzettel zártam az egészet. Világossá vált ugyanis, hogy valamiről mindig elfelejtkeztünk. Nevezetesen a Gyöngyösről. 2015 novemberében Budapestre hívtak úgynevezett vizes konferenciára. Nekem jutott osztályrészül, hogy sokak előtt beszéljek Kőszeg vízimalmainak 400 évéről.²¹ A 2007. évi alapkutatás összegző stúdiuma, a 2013 júniusában megtartott kőszegi Atlasz-konferencia után a budapesti előadás alatt lett világos, hogy a Gyöngyös kőszegi szakasza a város afféle „balkáni, hátsó udvara” lett. Olyan, ami létezik, de nem illik mutogatni. A feltárás évtizedes mulasztásán érzett szégyenérzetem akkor és ott már az arcomat égette. A Szövényi-féle tájépítész-műhely tehát zárt ajtókat döntögetett. Ezek egy időre kinyíltak, majd újra bezáródtak. a kőszegi malmok mai, megdöbbentően szomorú állapotáról prezentált képek azonban súlyos ellenmondást derítettek fel. Azt, hogy Kőszegről mesélve rendszeresen elhallgatjuk az egykori malmok és üzemek bemutatását.

Azt persze hozzá kell tennem, hogy Karl Schuberth 1826. évi Gyöngyös-térképe a korban nem állt egyedül, hiszen egy jó évtizeddel korábban, 1815-ben Michael Hechinger már felmérte a Gyöngyöst. Sőt, 1820-ban alexander Czvitkovich is készített egy helyszínrajzot a déli Gyöngyös-szakaszról.²² a „kőszegi reformkor” térképészetileg rendkívül termékenynek bizonyult. Karl Schubert ugyanis 1819-ben megrajzolta a Kőszegre vezető posta- és kereskedelmi utak mappáját is.²³ Kovatsits Zsigmond, Vas vármegye „hites mérnöke” 1839-re pedig elkészült a szabad királyi város telekkönyvi térképével.²⁴ Ha 1987-ben rejtélyes módon nem tűnt volna el éppen a várost ábrázoló térképszelvény a restaurálás alatt, akkor azt ebben a reformkori térképcsomagban találnánk ma is.

Gyorsan hozzá kell tennem, hogy a térképek szerzői nem hanyagolták el az aránymértékeket (Maßstab) sem. Köztük schuberth szerkesztette a legszebb segédbeosztást a főbeosztás mellé. ott díszeleg a helyszínrajz szépen megírt gyámrajzával a magyarázó megírások között. A főbeosztás alatt feloldja a térképen alkalmazott 1 coll (bécsi hüvelyk) értelmezését is, azt, hogy ez a valóságban 50 bécsi ölnek, azaz 131,7 méternek felel meg.²⁵ Miként Hechinger és Czvitkovich, úgy Schuberth alaprajza és Kovatsits telekkönyvi térképe is bécsi ölben adta meg a térképek léptékét. Ivicsics Péter, az atlasz és a topográfiai munkálatok mérnök szakértője a bécsi öl átszámításával a Schuberth-alaprajz léptékét 1:4.100-ra, a Kovatsits térképét pedig 1:2.700-ra becsülte.²⁶ a bécsi öl – 1 bécsi öl kerekítve 189,65 cm – még sokáig meghatározta a magyarországi térképek léptékét.²⁷ a Kovatsits-térkép főbeosztása alatt a felmérő a térképi 1 bécsi hüvelykre a valóságban 36 bécsi öl, azaz 94,824 m megfelelést jelölt meg.

Egy ponton igen fontos dologra lettem figyelmes. 1826–1839 között a kőszegi térkép nyelvhasználatában ugyanis, ha rövid időre is, de gyökeres fordulat állt be. Kovatsits telekkönyvi térképe – s természetesen a hozzátartozó telekkönyvek – nyelve magyar lett. A térképek névrajza azonban nem csak nyelvészeti ügy, hanem alapvető térképészeti információ.

Itt meg kell állnom egy pillanatra. Minden térképnek megvan a maga üzenete, generál valamit. A Kovatsits-féle várostérkép például azt, hogy először foglalta össze magyarul Kőszeg utcaneveit. A magyar nyelv hivatalossá tétele előtt fél évtizeddel. Az elveszett, 1845. évi térképszelvény már újra a németet használta. A szerkesztőség az Atlaszban – a Vas megyében fellelhető, kőszegi kataszteri térkép hiányos volta miatt – egy az országos Levéltárban őrzött, teljes értékű, de német nyelvű változat mellett döntött. Ez azzal a következménnyel járt, hogy kénytelen voltam az Atlasz adattárában közölt tér- és utcanévlistát is az 1857. évi térkép német neveihez igazítani. Aki azonban belenéz ebbe a rendkívül gazdag kőszegi névrajzi jegyzékbe, az meg fogja benne találni a forrásokban föllelhető és a térképeken használt utcanevek eddigi legteljesebb gyűjteményét. Majd lesz még mit hozzátenni, de a lista őszinte büszkeséggel tölt el.

Ugyanakkor joggal vetődött fel a kérdés: vajon a kőszegi névrajzi jegyzék csak a tér- és utcaneveket tartalmazza? Erre könnyű válaszolnom. Természetesen nem csak ezeket, hanem a különböző kőszegi térképeken (a korai vízrajzi felméréseken, a posta- és kereskedelmi utak térképén, a telekkönyvi és a kataszteri térképen, erdészeti kataszteri térképen, dűlőtérképeken, 3 katonai felmérésen, a várostérképen, a külterületi és turistatérképeken, erdészeti üzemtervekben, valamint az elérhető írott forrásokban) feltűnő földrajzi neveket is felvettem. Földrajzi nevek és térképtárgyak (utak, hidak, hegyek, völgyek, források, patakok, erdők, szőlők, gyümölcsösök, földek, dűlőnevek, malmok, vendéglők) is szerepelnek, azonban az Atlasz szerkezetében másutt vannak elhelyezve. Minthogy az oklevelek, jegyzőkönyvek, végrendeletek, összeírások latin, német és magyar változatai is felbukkannak a jegyzékekben, alkalmasint háromnyelvű névsor néz vissza ránk. Hogy nem teljesek? – hallom az ellenvetést. Természetesen nem azok. De az, hogy olyan alapvető adatbázisok lettek, amelyek bármikor kiegészíthetők, csak növeli a rendszerszerű értéküket. Ismerem Vas megye földrajzi neveinek páratlan névgyűjtését, Kőszegre és Kőszegfalvára is.²⁸ A jegyzék 568 nevet tartalmaz Kőszeg 1857. évi kataszteri térképe, egy 1935. évi térkép és szájhagyomány alapján. Az Atlasz azonban a Kőszegre vonatkozó történeti névanyagra koncentrált a XIII–XX. század között, lehetőleg teljes időkeretben. Mindez az újdonság erejével hat.

Persze újabb kérdés merült fel: a tizedrendszer, az utcanevek és a házszámozás izgalmas problémaköre. Már Schuberth is érzékelte 1819-ben, hogy Kőszeg elsősorban a déli külváros felé terjeszkedett, de összesen csak 24 utcanevet jelölt meg. Kovatsits húsz évvel később már 49 elnevezést rögzített. A szám tehát megduplázódott. Részben azért, mert az eddig névtelen utcák névadását is rögzítette. Részben pedig azért, mert a város valóban terjeszkedett. Ám történt eközben valami. nevezetesen az, hogy a XVIII–XIX. század fordulójára Kőszegen megszűnt az adóigazgatás tizedrendszere, és a tizedbeosztás helyébe bevezették a házszámozást. ez pedig az utcaelnevezések rendszeres alkalmazását vonta maga után. Amikor Kovatsits Zsigmond vármegyei mérnök 1838-ban elkezdte a felmérést, ezzel az igazgatási (telekkönyvi) reformmal szembesült. Nincs kizárva azonban az sem, hogy a megújulást a kőszegi telekkönyvi felmérés hívta életre. Schuberthet még a helytartótanács kérte fel az utak felmérésére, Kovatsits megbízása mögött is ott állt a szabad királyi városokat ellenőrző kormányzószerv. A Vas vármegye által kiküldött „hit(el)es mérnök” azonban már a magyar nyelvűséget is magával hozta a város adóigazgatási nyelvezetébe. A telekkönyv nyelvhasználata is ezt igazolja.²⁹ Ugyanakkor azonban az 1857. évi kataszteri térkép belterületein csak 35 tér- és utcanevet tüntettek fel. Csalódást okozott, hiszen a szerkesztés mögött birodalmi adminisztráció állt. Ráadásul újra németül.

 

7. VÁROSFEJLŐDÉSI PERIÓDUSOK

Mindent egybevéve lelkesen vettem tudomásul, hogy Kőszeg bel- és külterületeiről 1815–1927 között készült helyszínrajzaival és kataszteri térképeivel többé-kevésbé egységes térbeli keretekhez jutottam. Megkezdődhetett a tereptárgyak térbeli pozicionálása, továbbá a fejlődési és tematikus térképek tervezése.

Ezek a szakmai térképek speciális fajtáját képviselik. A közreműködő régész, építész és művészettörténész kollégák (B. Benkhard Lilla, Ivicsics Péter, Mentényi Klára) Kőszeg területi és funkcionális fejlődésének 9 periódusára, azaz az 1300-as évek és 2000 közötti morfológiai változásaira fejlődési fázistérképeket terveztek. Söptei Imre levéltáros kollégám térképre vitte, hogy az 1725. évi hadiadó kivetése értékarányosan miként érintette a belvárosi háztulajdonosokat. Jómagam arra voltam kíváncsi, hogy a XVI–XIX. század különböző időmetszeteiben miként lehet térképeken szemléltetni a városi elit házainak helyét, a háztulajdonosok és a városvezetés felekezeti megoszlását, a polgári és rendi státuszt váltó, azaz nemessé emelkedő polgárok háztulajdonlását, a fő- és köznemesség kőszegi jelenlétét. Külön nagy tematikus térképeken jelenítettem meg a kőszegi malmok helyét és tulajdonosait 1550–1950 között, a vendéglők és fogadók XVI–XIX. századi pozícióját, továbbá a kőszegi Német- és Magyarhegy legfontosabb szőlődűlőit. Végül két periódusra megszerkesztettem Kőszeg 1850 előtt, valamint 1850–1950 között alapított egyházi és világi intézményeinek helyét a két külvárosra, valamint a belvárosra vonatkozóan: az árvaház, a bálházak, a földesúri vár, az ispotályok, az iskolák, a jóléti intézmények, a katonai objektumok, a táblabíróság, a kincstár, a kormányzati intézmény, az uradalmi birtoktestek, a kórházak, a patikák, a szerzetesi intézmények, a takarékpénztár, a temetők, a templomok, a vámházak, a városigazgatási és jogszolgáltatási objektumok, a vármegyei intézmények helyét egyfelől, továbbá az alapítványi intézmények, a bíróság, a fürdők, a felekezeti intézmények, a gyámoldák, a hitelszövetkezetek, a járási intézmények, a katonai kórház és nevelőintézet, a laktanyák, a pénzintézetek, a polgári és szerzeti iskolák, az országos és regionális intézmények, a postahivatal, a rendészeti szervek, a szerzetesi intézmények, a sportpályák, a szanatóriumok, a tanítóképzők, a telekkönyvi hivatal, a vasúti intézmények helyét másfelől. Utólag már bánhatom, hogy a kőszegi uradalom, továbbá a manufaktúrák és az ipari létesítmények nem kaptak külön térképet, de elfogyott az erőm és az oxigén. Ez a feladat másra vár, noha a Helyrajzban és az Adattárban pontosan megjelöltem a helyüket, részletező elemzésben részesültek.

Amikor a tervezetek készültek, már folytak a megbeszélések a digitalizálást végző Szemerey Anna geográfussal (Budapest), hogy itt vagy ott milyen korrekciókra van szükség. Akkor esett le a tantusz, de hallható módon, hogy tudniillik eddig milyen térbeli vakságban éltem. Nyilvánvalóvá vált, hogy térképen nem lehet még jóhiszeműen sem hazudni. Rögtön kiderül. A szó és az írás sokkal több tévedést bír el. A szövegekben nehezebb leleplezni a turpisságokat. Úgy tűnik, hogy a fent leírt kőszegi térképek közlésével a tér és az idő egysége helyreállt. A mondat ugyan szépen hangzik, de talán nem minden alap nélkül.

 

8. A NÉZŐPONT MEGEMELT SZINTJEI

Az már az Adattár feltöltése közben is világossá vált, hogy Kőszeget nehéz lesz korszerű módon összefoglalni. Azért, mert viszonylag sok még az alapkutatást nélkülöző korszakrész. Magyarán: a Helyrajz nagy kihívásnak bizonyult. Azon nem hezitáltam, hogy ez a fejezet narratív, elbeszélő-elemző módszert kívánt. Azon sem, hogy a szakmai szempontok pedig kronológiai és tematikus következetességet követelnek. Igen ám, a Kőszegről szóló tudásom azonban – különböző okokból – egyenetlen. Mennyiségben és minőségben ugyan egyre több, de egyenetlen. Kínálkozott tehát a lehetőség, hogy intellektuálisan át kéne hidalni a hullámvölgyeket. Például úgy, hogy gondolatból hidakat építek föléjük. Erre jobb megoldást nem tudtam kieszelni, minthogy kérdéseket teszek fel. A tényektől nem elszakadva, hanem azokat összekötve. Arra törekedve tehát, hogy az elemzésben folytonos legyek. Ezeken a hidakon át haladtam előre.

Ez a szabálytalan Atlasz-történet azt is megengedi, hogy olykor felbontsam a hagyományos időrendet, hogy aztán az egészet kérdésekbe csomagoljam. Az első kérdőjel a városfejlődési periódusokra vonatkozott. A fent említett budapesti triász megtervezte a fejlődési fázistérképeket. Magyarázó, elemző és összefoglaló tartalmakat kellett hozzárendelni. Be kellett tehát illeszteni a történeti fejlődés egészébe, a Helyrajz törzsszövegébe. Nélkülözni lehetett volna őket? Semmi esetre sem. A fázistérképek és a magyarázó szövegek között szerves kapcsolatot kellett teremteni. Így azok a települési Helyrajz vázát, térbeliségét és funkcionális rétegeit biztosítják. Erre biztonsággal szerkeszthettem a történeti összefüggéseket.

A történeti elemzés egyik alapelvévé vált, hogy több szinttel meg kellett emelni a városról szóló elemzést, a nézőpontot. Már az adatgyűjtés során is szükség volt erre, noha az Adattár számos helytörténeti részadatot is befogadott. A Helyrajz idő- és térbeli kapcsolatait azonban a környékre, a megyékre, a régiókra, alkalmasint az országos és nemzetközi szintekre is konvertálni kellett. Nélkülözni lehetett volna a szintemelést? Nem. Azzal járt volna, hogy benn ragadunk a helytörténet szűk keretei között. A módszer több kérdést vetett fel. Pontosítok: a transzponálás alapelvét következetesen alkalmazva lehetett eljutni az elemzés összetett voltához. Továbbá ahhoz, hogy más rálátásunk legyen mindenre. Csak így igazolódott a Helyrajz hitelessége és korszerűsége. Amikor a Habsburgok egyesíteni akarták a szomszédos hercegségeket, a nyugat-magyarországi szövetségeik és egyben ellenük vezetett Fehde-típusú hadjárataik nélkül képtelenség helyretenni a Kőszegiek hatalomgyakorlását.³⁰ Az Anjouk alatt megtörtént Sopron és Vas vármegye ispánságának egyesítése.³¹ Az első Jagello-korszak ezt az egységet semmisítette meg, és megosztó, kettős földesuraságot helyezett a nyugat-magyarországi várakba. Vajon véletlen-e, hogy Nyugat-Magyarország ezek után könnyedén hullott Habsburg Frigyes ölébe? Ezek a hadműveletek is a Magyarországon nem ismert magánháborús jog, a Fehde-jog keretében folytak le.³² Lett volna egyáltalán korszerű történeti magyarázat ezekre, ha nem emeljük Kőszeg ügyét a teljes határrégió összefüggéseinek szintjére?

Sok mindent meg kellett oldani. A Térképes rész számára tervezett fejlődési fázistérképek több mint 750 éves folyamatot írnak le kilenc periódusban. Már régen nagy igény mutatkozott erre a szemléltetésre. többek között azért, mert a képszerű megjelenítésnek a kutatásokat igazoló vagy korrigáló ereje van. Persze csak akkor, ha tények a tartóoszlopok. A szemléltetés kedvéért érdemes a periódusokból egyet kiemelni. A Kőszeg topográfiáján munkálkodó régészeti, művészettörténeti, építészettörténeti munkatársaknak szemet szúrt, hogy a várvárost egy kereskedelmi út tengelyére alapították. Feltűnt nekik, hogy a Gyöngyös ártere kelet felől elég agresszív módon szűkítette le a belvárost. Kiderült az is, hogy a belváros keleti harmadát homokos talaj, a nagyobbik kétharmadát kőzetes borítja. Ez a különbség a felelős azért, hogy Kőszeg keleti oldali házai ma is nélkülözik a pincéket. Az 1336. évi királyi rendelet szerint kőfalat kell emelni a város védelmére.³³ Ha az a mai nyomvonalon történt, akkor a Gyöngyös árteréből jelentős darabot kényszerültek kihasítani. Egyben a vizesárkokra fel is használni. Krónikairodalom értesíti az utókort arról, hogy az 1289. évi ostrom idején két lakótorony és város, vár, továbbá városfalak (beidiu hus und stat, burc, muros civitatis), álltak itt.³⁴ A XIII. századra vonatkozó topográfiai tudásunk azonban e krónikainformációval ki is merül. A Kőszegi-hegységben álló fellegváron (az Óházon) kívül létezett tehát patak parti előzmény is: nevezetesen a Kőszegi család által 1260–1274 között alapított várváros (Burgstadt), amelynek modelljét a tartományúri hatalmat gyakorló család Alsó-Ausztriából vette át. A fázistérképeket magyarázó, elemző módszert a többi periódusra is alkalmaztuk.

 

9. SZEMBESÜLÉS AZ URADALOMMAL

A Helyrajz egészén végigvonul a várostörténet néhány szimbolikussá váló eleme: a hegység, az erdő, a folyó, a szőlő, a városfalak és az úthálózat. Mindehhez – először a történeti elemzések során – az uradalom szerepét is figyelembe kellett venni. Hogy miért? Többek között birtoktörténeti, stratégiai és területhasználati szempontból is. Az 1328-ban királyi szabad várossá nyilvánított Kőszeg 1336 után falakat emelt a település magja köré. Létrejött a belváros, északon és délen pedig a két külváros. A település fallal védett város: civitas murata lett.³⁵ A királyi, majd földesúri vár zárványként a várváros közös falain belül maradt. Természetesen a tartozékokat, a jogokat, a belvárosi uradalmi pajtát, uradalmi haszonvéteket, a zsidó telepítést, a közös védelem kényszerét is tárgyalni kellett. Idővel a hozzá tartozó várbirtokokat, épületeket, egyéb jogokat (szőlők, rétek, malom, kertek, halastó, italmérési jog, hegyvám, bormérési jog) is a városi birtokrészek között elszórva lehetett fellelni vagy vegyesen vették hasznukat. Az 1279-ben Kőszeg vára még csak egy szolgáltató faluval rendelkezett, 1392-ben tizenkét faluval és prédiummal, 1451-ben tizennégy úrbéres helységgel.³⁶ Ezek között Kőszeg városa is ott szerepelt.

Álljunk meg itt egy pillanatra! Van egy földesúri adónem, a hegyvám. Latinul kifejezőbb: jus montanum, a hegy joga. 1552–1847 között ebből az összeírásból páratlan szép sorozatot őriz a kőszegi levéltár.³⁷ Ezt az adót még akkor is fizetni kellett, amikor Kőszeget szabad királyi várossá emelték. Belőle tudtam kiszámítani, hogy a XVI. század közepén 460 tulajdonos 357 hektáron termelt Kőszegen. Valamivel kisebb területen, mint a XIX. század második felében.³⁸ Egyre jobban gyökeret ver bennem az a gyanú, hogy a hegyvám fizetésére azért tarthatott igényt az uradalom, mert anno a városnak átengedte a szőlőterületeket. Az intenzív szőlészet és borászat teremtette meg 1740-ben a Szőlő Jövésnek Könyve kultúráját Kőszegen. Ugyanakkor az uradalom kényszerítette ki 1552-ben az első kőszegi hegykönyvet, 1570-ben pedig a teljes város telekkönyvét is. Magyarán, az uradalom adminisztratív nyomására születtek meg a város kül- és belterületi nyilvántartásai.

Tény, hogy az egész munka során szembesültem a kőszegi uradalom egészen speciális esetével. A témához csak nagyon ritkán nyúltak hozzá. Magyar kollégák úgyszólván sohasem. Amikor 1976-ban zöldfülű történészként először írtam róla, döbbenten tapasztaltam, hogy addig az uradalomról – nem a várról – mindenki hallgatott. Jurisics Miklóssal az uradalmat mindenki egyszer és mindenkorra letudta.³⁹ Nem bonyolódnék most bele az egyébként is összetett kérdéskörbe. Egy példával illusztrálnám a helyzet fonákságát. A kőszegi belsővár bejárata felett ma is ott díszeleg az Esterházy-család hercegi – egyébként gyönyörűen restaurált – címere. Annak emlékezetére, hogy az Esterházyak hercegi ága 1695–1931 között a kőszegi vár és uradalom élén állt. A több mint kétszázharminc év okán akár Esterházy-várnak is nevezhetnénk a kőszegit. De nem, Jurisics emlékezete Kőszegen mindent visz. Ez a gyakorlat jótékonyan elfedi és leegyszerűsíti a mindenkori történeti helyzetet. Kár, hiszen az osztrák történetírásban sokkal többet tudnak a kőszegi uradalomról, mint idehaza.⁴⁰

Nekem tehát erősen összpontosítani kellett arra, hogy milyen konfliktusok származtak a város és az uradalom elkülönült, ugyanakkor gyakran egymást keresztező vagy kiegészítő érdekeiből, a szó szoros értelmében vett szomszédságból. Ráadásul 1447–1647 között – éppen a Habsburgok támadása nyomán – az uradalom és a város is Habsburg-zálogra, 1463-tól koronazálogra került.⁴¹ Eközben – a rövid Mátyás-korszakot kivéve – alsó-ausztriai, stájer, sváb, cseh, horvát és magyar nemesek, katonabárók sokasága kapta Kőszeg uradalma és városa jövedelmeit, kapitányságát – vagy szolgálataik fejébe, vagy készpénzes zálogba. Sokszor nem is látták Kőszeget egyáltalán. Miért fontos ez a koronazálog- és alzálog-ügy megint? Mert a XIII. század vége óta először újra felmerült az osztrák (Habsburg-) modell mind a bécsi udvar, mind az alsó-ausztriai rendek részéről. Részletezésre ezúttal semmi esélyem. a koronazálogból azonban fontos dolgok születtek. Három dolgot szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani. Nagy völgyhidakként ívelik át Kőszeg történetét. Tartóoszlopai: vár és város egymásrautaltsága és szembefordulása, a felekezeti és etnikai alapon szerveződött önálló város (reformáció), majd annak felekezeti-rendi újjászervezése (ellenreformáció), végül a városszervező, privilegizált piaci viszonyok és a modern piacvesztés következményei.

 

10. 1. EGYSÉG ÉS SZÉTHÚZÁS

Először is hangsúlyoznom kell, hogy a Habsburg-zálogkorszak egyesítette hadászatilag Kőszeg városát és várát, egyben az uradalom központját. A mindenkori zálogbirtokos egyben vár- és várkapitányként is működött. 1532-ben csak ebben az egységben és együttműködéssel válhatott a nyugat-magyarországi és az alsó-ausztriai rendek regionális, törökellenes védekezése központjává. Persze azzal, hogy egy kivételes tehetségű diplomata-katonabáró, az V. Károly és I. Ferdinánd szolgálatában álló, horvát származású Jurisics Miklós kapitány állt az egész ellenállás élén.⁴² Kőszeg a korabeli keresztény európa és a török Porta követségi jelentéseiben, nyomtatott hírleveleiben kivételes erkölcsi sikert könyvelhetett el. 1575–1611 között azonban önálló városkapitányi hivatal született Kőszegen. A vár és város között megbomlott a hadászati egység. Az egyensúly soha nem állt helyre. A Bocskai István és Bethlen Gábor nevével fémjelzett felkelések idejére a konfliktusok éles szembeállásokhoz, városon belül pedig belső meghasonlottsághoz vezettek.⁴³ Amikor Kőszeg visszakerült az óhazához, már látszott, hogy ez az ellentét, a széthúzás a rendi Magyarország szerkezetébe is kódolva van. Mind a Nádasdy, mind a Széchy család arra készült, hogy a várost úrbéres hellyé tegyék. Nem sikerült, de az Esterházyak 1699–1737 között hosszúra nyúlt, hiábavaló italmérési perbe hajszolták.⁴⁴ A rendi hierarchia legfelsőbb és legalsóbb két tagja egy településen belül szomszédok lettek. Az Esterházyak azonban még előtte, 1690-ben új határjárást kértek az erdővagyonra: a Kőszegi-, a Batthyány- és az Esterházy-erdők határainak rögzítésére.⁴⁵ az egykori stratégiai egység vagyonvitákra esett szét.

 

10. 2. AZ ÖNÁLLÓ VÁROS: FELEKEZETI VÁLASZOK

Másodszor le kell szögezni, hogy ugyanez a Habsburgokhoz köthető koronazálog tette lehetővé, hogy a város 1572-re kiszabaduljon az uradalom gyámkodása alól. Továbbá azt, hogy ennek jegyében létrehozza kétkamarás önkormányzatát, s az uralkodót illető adók és vámok visszaforgatásával korszerű városvédelmi rendszert építsen ki. Ez idő alatt vált a Kőszeget Csepreggel, Rohonccal és Szombathellyel egyesítő nyugat-magyarországi városi jogszövetség főszereplőjévé.⁴⁶ A Kőszegre települő protestáns, jogtudó elit segítségével pedig a XVI. század legkorszerűbb büntetőjogi kódexe, az V. Károly-féle Carolina regionális gyakorlatának átültetőjévé. A kőszegi uradalomban így tett szert a város az uradalomban is arra a jogra, hogy büntetőügyekben Kőszeg legyen a végrehajtás joghatósága és színhelye. Amikor az 1555. évi, augsburgi vallásbéke cuius regio, eius religio elvét elfogadták, már protestáns fölbirtokosok álltak az uradalom élén.⁴⁷

 

A külső piactér 1911 előtt

 

1568–1572 között azonban Kőszeg a maga ura lett, a reformáció biztosította kegyúri jogokat ő gyakorolta, a protestáns lelkészek, tanítók meghívását is ő intézte. a felekezeti élet magyar és német községekre szakadt, a belvárosi tér plébániai magyar és német iskolának, 1618-tól német és magyar templomnak adott helyet. a katolikus egyház pozícióinak és vagyonának feladására kényszerült. elmondható tehát, hogy a reformáció

1568–1572 között azonban Kőszeg a maga ura lett, a reformáció biztosította kegyúri jogokat ő gyakorolta, a protestáns lelkészek, tanítók meghívását is ő intézte. A felekezeti élet magyar és német községekre szakadt, a belvárosi tér plébániai magyar és német iskolának, 1618-tól német és magyar templomnak adott helyet. A katolikus egyház pozícióinak és vagyonának feladására kényszerült. Elmondható tehát, hogy a reformáció felekezeti szempontból homogénné tette, etnikailag pedig többnyire megduplázta az intézményeket, sőt tisztségeket, céheket, szolgálatokat is. Hovatovább a szőlőhegy is Magyar- és Némethegyre szakadt. A déli külváros Magyar-, az északi pedig Németváros lett.⁴⁸ Az 1653-ban alapított latin iskola, a protestáns kisgimnázium már nem követte ezt a gyakorlatot. A Helyrajzban leírt folyamatot a Térképes rész tematikus térképeivel próbáltam szemléltetni. 1671–1783 között viszont a protestáns egyház kényszerült arra, hogy feladja őrhelyeit, átengedje vagyonelemeit és intézményeit a katolikus egyház számára. Amikor a kőszegi evangélikusok az államrezon által artikuláris helynek kijelölt Nemescsó helyett 1783-ban új evangélikus templomot építhettek Kőszegen, helyét a Szigetben, a Németvárosban jelölték ki. A belvárosba nem térhetett vissza, ezért a kőszegi evangélikusság 1783–1930 között lényegében itt, a Németvárosban kényszerült arra, hogy újra felépítse magát.⁴⁹ Kőszeg soha nem kapta volna meg szabad királyi városi rangját, ha 1568–1648 között – Kismartonhoz hasonlóan – nem épít erős önkormányzati pozíciókat. Ennek köszönhette rendi státuszát: a követküldési jogot. Az más kérdés, hogy Kőszeg bizonyíthatóan részt vett a Wesselényi-féle összeesküvés első, francia orientációs szakaszában.⁵⁰ Következménye a templomfoglalások mellett az lett, hogy Kőszegre telepítették a jezsuita rendet, Széchenyi György érsek pedig gimnáziumot és rendházat építtetett. Alapvetően ekkor, az ellenreformáció alatt változott meg a város arculata, szimbólumai és helye. Felértékelődése ezúttal is felekezeti alapokon következett be, csak éppen fordítva. Nem csoda, hogy a XVIII. századra a hazai és megyei nemesség, a század végén pedig a szombathelyi egyházmegye is igényt tartott rá. Tematikus térképek igazolják, hogy miként alakult át Kőszeg belső tere, valamint házak tulajdonosi szerkezete mind felekezeti, mind pedig rendi státuszok szempontjából. Azt is, hogy Kőszegfalvával (Schwabendorf) miként tett szert a város úrbéres helységre.

 

10. 3. A PIACSZERZÉS ÉS PIACVESZTÉS: NYERESÉGEK ÉS VESZTESÉGEK

Kőszeg története során – és ez a harmadik kiemelt szempont – három alkalommal történt meg az, hogy a kereskedelem városszervező, illetve romboló erővé vált: a középkorban és a korai újkorban nyereségeket, a XIX–XX. század fordulóján veszteségeket könyvelve el. A középkor távolába vész az az 1348. évi királyi kiváltságlevél, amely a várost felhatalmazta, hogy a maga borain kívül Rohonc és Csepreg borait is szállíthassa az osztrák, illetve délnémet piacokra.⁵¹ Kőszeg regionális monopolhelyzete, privilegizált borkereskedelme miatt Sopron is, Pozsony is tiltakozott. Sopron ráadásul az új kőszegi, külvárosi piac árulerakati használatát is be akarta tiltani.⁵² Nem sikerült. Ez a kereskedelmi tőke alapozta meg – az Anjou-kori kőszegi várnagyokkal szemben is – a város önállóságát és kézműiparát is. A kőszegi Szent Jakab-templom hatalmas, középkori Szent Kristóf-freskója is erre figyelmeztet.

A legnagyobb prosperitást a XVI. század dereka hozta. Kőszeg 1547–1581 között részese lett a Bécsi-medence felé irányuló tranzitkereskedelemnek. Kiváltságai révén áros emberekkel kötött érdekszövetséget, a külső piacok egy részének megszerzésével kvótát szerzett az élőállat-kivitelnek. Ezek egy része Kőszegen telepedett le, meghatározó szerepet vállaltak az új, városi elitben. Minthogy az alsó-ausztriai rendek követelésére fizette a rendi jellegű fogyasztási adót, a kőszegi bor zöld utat kapott az osztrák piacokon is. Az így keletkezett források jó részét használhatta fel a városi erődítmények korszerűsítésére, noha a királyi haszonvéteket, így a harmincadot már 1531-től erre a célra fordította. Export- és import áruinak szerkezetét a folytonos háborúk élelmiszer- és nyersanyagigénye határozta meg. Kőszeg házainak száma megháromszorozódott.

A meghatározó piaci viszonyokra épülő kereskedelem harmadik hulláma azonban elkerülte Kőszeget. Megkezdődött a tartós pozícióvesztés. A Rákóczi-szabadságharc után a kőszegi céhes ipar mindenekelőtt a belső fogyasztásra és a szomszédos piacok kiszolgálására rendezkedett be. A XIX. század első felében azonban felnőttek a vetélytársak is. 1827-ben, valamint 1838-ban már azzal kellett szembesülni, hogy a kőszegi céhek sátrai a szombathelyi országos vásárokon elvesztették megkülönböztetett pozícióikat a mezővárosi céhekkel szemben.⁵³ Ez vághatta az első sebet a szabad királyi város piaci önérzetén. Idővel sok polgári státuszú család kapott nemességet Kőszegen, jelentősen megnövekedett a fő- és köznemesi tulajdonosok száma is. Önképe, társadalmi szerkezete teljességgel átalakult.

1854-ben a Császári Szabad Déli Vasúttársaság elutasította a Kőszegen át tervezett pálya répcekethelyi (ma Mannersdorf an der Rabnitz, Ausztria) vasúti alagútjának megépítését.⁵⁴ Sokan úgy vélik, hogy a nagy változások a piacközpontok és alközpontok átrendeződésében foghatók meg, de még a vasút megjelenése előtt. A vasútvonalak finanszírozói és tervezői érzékelték tehát a piacok átrendeződését, erre épültek a fő- és mellékvonalak. Ez mozgatta meg a pénzforrásokat. A helyi zárt hitelrendszerek helyett pénzintézeti hálózatok születtek. Egyes városok versenyhelyzetbe kerültek, mások versenykényszerbe. Kőszeg ennek a folyamatnak vesztese, Sopron, Győr és Szombathely pedig nyertese lett.⁵⁵

Állítják továbbá, hogy minden baj itt kezdődött. Kőszeg ezzel a döntéssel 1865-ben közlekedési vákuumba került. Húsz évvel később tudott csak pályakapcsolatot teremteni Szombathellyel. Újabb évtizedekbe került, míg a Felsővidéket (Felsőpulya, Locsmánd) és a Répce-mentét (Bük, Sárvár) magához tudta kapcsolni. 1920-ban még ezt a hálózatot is négy helyen vágta át az új, osztrák–magyar határ. Kőszeg ezzel drámai módon maradt le Szombathely fejlődése mögött. Rögtön hozzá kell tenni, hogy nem csak a vasút piacszervező és generáló erejének kiesése miatt. Számos oka van annak, hogy nem tudjuk összevetni Kőszeg és Szombathely adatait. Egy végzetes döntés ugyanis kilóra dobatta ki az enyészetnek Kőszeg 1867–1918 közötti történeti iratanyagát: a szabad versenyes korszak históriájának 50 évnyi dokumentumait.⁵⁶ Tanulmányok sora szögezte le, hogy Szombathelyt közlekedés-földrajzi pozíciója ideális elosztóhellyé tette. „[...] hét vasútvonal csomópontjaként három pályaudvarral az egész nyugat-dunántúli régió legfontosabb, fiatal központjává nőtte ki magát.”⁵⁷ Pedig Kőszeg területe 1910-ben még mindig 35%-kal nagyobb értéket mutatott. Szokás erre az egy szempontra korlátozni Szombathely páratlan kiugrását.

 

11. PRESZTÍZSVITÁK ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN

A vasúttal minden nem magyarázható. Nem feledkezem meg ugyanis arról, hogy Szombathely már 1578-tól székhelye lett a Vasvári Káptalannak. A megyegyűlés már 1651-ben önálló megyeházát tartott itt. 1777-től a város központja a szombathelyi egyházmegyének. Az új vármegyeháza és egyházmegyei központ ráadásul teljességgel formálta át Szombathely belvárosát, amelybe 1879-ben Szombathely új városházáját is beillesztették. 1850-től a Vas vármegyei Cs. és Kir. Megyefőnökség központja is Szombathelyen működött, miképpen 1861-től a Vas vármegyei főispáni hivatal is. Az új polgári kormányzat alatt, 1876-tól Szombathely a Vas vármegyei törvényhatóság székhelye, tehát világi vármegyei és egyházmegyei, valamint törvényhatósági funkciók gyűjtőhelye lett. 1868-tól pedig a Vármegyei Lapok révén a korbeli médiumvilág alapításának színhelyévé vált. A Déli Vasút (Sopron–Kanizsa), valamint a Nyugati Vasút (Győr–Szombathely) keletkezésekor Szombathely már vitathatatlan igazgatási, törvényhatósági és infrastrukturális centrum. Ebbe Szombathely hozzáadott, önálló értéke, rendkívül dinamikus előrelépése jószerint még nincs is benne.⁵⁸ Kőszeg tehát többszörös nyomás alá került: a vármegyei, az egyházmegyei központ, Szombathely városa és a regionális piaci átrendeződés együttes ereje alá rendelődött.

A Szombathely és Kőszeg közt fel-fellángoló presztízsviták mögött – itt nem részletezhető – összetett, történelmi okok rejlenek. Ha létezett ilyen verseny – sok minden mutat arra, hogy létezett –, úgy a legtöbb mutatóban Kőszeg ebben nem csak a regionális infrastruktúra miatt a vesztese. A 7. pont alatt már leírtuk, hogy az egész város a nemesi státusz felé tolódott el. Ettől a lokális szociológiai-társadalomtörténeti ténytől nem lehet eltekinteni. Ráadásul a Szombathellyel folytatott vitában Kőszeg a szabad királyi város rangját akkor is elsődlegesnek tekintette, amikor az már csak kiüresedett cím maradt. Súlyos veszteségnek könyvelte el példának okáért azt, hogy 1869-ben megszűnt a nemesi táblabíróság. Pedig ez a polgári fejlődéssel járt. Még nagyobb csapásként élte meg, amikor 1889-ben Szombathelyre helyezték a Kőszegen állomásozó lovas helyőrséget.⁵⁹ Ugyanakkor nagy lépéshátrányba került a belső úthálózata, a víz- és csatorna infrastruktúra kiépítésében is. Az urbanizáció követelményeinek megfelelni akaró Kőszeg ekkor szembekerült a két külváros gazdatársadalmával is, amely kifogásolta, hogy 1908 óta sem a sertés-, sem a tehéncsordát nem lehetett az aszfaltozott Király úton a közös legelőkre hajtani. ⁶⁰ Kőszeg a századfordulón hamis önképének megformálásába kezdett. A szombathelyiek csak kinézereknek, a kínai nagyfal mögé bújó, elszigetelt kínaiaknak nevezték őket.⁶¹ Valóban, Kőszeg fölerősödő, a dicső múltra hivatkozó, szimbolizáló önmeghatározása rászolgált erre. Az egyre frusztráltabb őskőszegiek, a Günserek a XVIII. század végétől itt lakó, helyi zsidóságot ekkor kezdték Cziugerasztl-nak, (beköltözötteknek) és Dahergloffene-nek (bevándoroltaknak) titulálni.⁶² A háború előtt még büszkén vallották Kőszegen, hogy Szombathelyt Kőszeg vidékével lehet legyőzni. Pedig a nagy dráma csak ezután következett: az 1920. évi trianoni békeszerződés megfosztotta a felsővidéki és Répce-menti piacaitól. Sőt, egy időre, 1938-ig még a korábban kiharcolt járási székhely státusza és azok intézményei is bizonytalanok lettek.

A polgári korszakból örökölt községi, államsegélyes, egyházi rendi vagy felekezeti, katonai és jóléti intézményeinek, alap-, közép- és felsőfokú iskolai vertikumának társadalmi-, szellemi tőkéjével még sokáig vitathatatlan előnnyel büszkélkedhetett, még Szombathellyel szemben is. A kikényszerített versenyhelyzetben azonban egy rossz hitelfelvétellel Kőszeg odáig jutott, hogy 1933–1936 között városi autonómiáját is felfüggesztették.

A második világégés és azt követően a közép-európai térségre szabadított szovjet hatalmi rendszer azonban a mérhetetlen városi és polgári tulajdonvesztés mellett nagy exodusokat kényszerített ki Kőszegen: a zsidóság, a katonai és egyházi rend, az ipari és kisipari, valamint kiskereskedői tőke kényszerű kivonulását. A határok 1949. évi lezárásával piaca minimálisra szűkült. Pedig Kőszeg korai, század eleji turisztikai ipara még a hegyeket és az erdőket feltárta a nagyközönség előtt. Ide még költségvetési pénzeket is invesztált. A város aztán itt, az erdővagyonban szenvedte el a legnagyobb vagyonvesztést. Csak idő kérdése volt, hogy az 1850 után alkalmazott protekcionalista várospolitika révén felépült nagy intézmények – amelyek részben afféle párhuzamos társadalmakként éltek a városban – mikor vesztik el eredeti funkcióikat.

Hogy ez a különös Atlasz-történet izgalmas tanulságokkal jár-e, azt eldönti az olvasó. A kőszegi Helyrajz mindvégig azokból az adatokból táplálkozott, amit a Térképes rész és az Adattár biztosított számára. A kőszegi Atlasz szerkesztési kudarcainak és eredményeinek eme szabálytalan, rövid foglalata semmiképpen nem mérhető a bevezetőben említett Watson-könyv kutatási históriájához. Távolról sem tudja érzékeltetni, hogy még mennyi és milyen kérdésekkel kellett szembenézni. Nem elhanyagolható tény, hogy a szövegeket 9 korabeli térkép, 9 fejlődési fázisrajz, 12 tematikus térkép, 4 Gyöngyös-helyszínrajz, 2 régi látkép, valamint 27 archív alap- és helyszínrajz, metszet, képes levelezőlap, fénykép, azaz összesen 63 ábrázolás egészíti ki. Közlésüket egyelőre tulajdonosi és szerzői jog védi. Abban bizonyos vagyok, hogy mindez jól tudja szemléltetni azt a több éves munkát, amelyet a szerzőnek, a közreműködőknek, a térképek szerkesztőinek és a tervek digitalizálójának el kellett végezni. Vörösmartyval szólva: „Jó mulatság, férfimunka volt.”

   

JEGYZETEK

1	James D. WATSON: A kettős spirál. Gondolat, Bp. 1972.
2	SZENDE Katalin: Magyar várostörténeti atlasz: Feladatok, eredmények, perspektívák. In: Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv, VIII. 2013. 187–199. old. Az első, 2004–2008 között folyó projektben Buda, Sátoraljaújhely, Sopron és Székesfehérvár jelentkezett.
3	Kőszeg műemléki topográfiai munkálatai 1999-ben kezdődtek Bariska István, B. Benkhard Lilla, Ivicsics Péter, Mentényi Klára és Söptei Imre részvételével az OTKA 109323 sz. programja "Műemléki topográfiai kutatások Kőszegen és Tokaj-Hegyalján" keretén belül. A hatalmas adatbázis kiépítése befejeződött. A két kötetre tervezett opus első kötetét 2016-ban kell nyomdakészen átadni, amely a kőszegi belvárost öleli fel. Az első, mintának szánt publikáció 2013-ban látott napvilágot. BARISKA István – B. BENKHARD Lilla – IVICSICS Péter – MENTÉNYI Klára – SÖPTEI Imre: Kőszeg műemlékei. A készülő topográfiáról: Kő kövön. Stein auf Stein. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. Festschrift für Ferenc Dávid. Szerk.: Szentesi Edit, Mentényi Klára, Simon Anna. Vince Kiadó. Bp. 2013. 327–348. old.
4	Magyar Várostörténeti Atlasz. Hungarian Atlas of Historic. Vol. 1. Sopron. Összeállította JanKó Ferenc, KÜCSÁN József, SZENDE Katalin. Sopron, 2010.
5	Magyar Várostörténeti Atlasz. Hungarian Atlas of Historic. Vol. 2. Sátoraljaújhely. Írta és összeállította TRINGLI István. Budapest, 2011. VÉGH András: Buda I. város történeti atlasza (1686-ig) c. munkájának bemutatójára 2016. március 2-án került sor.
6	BARISKA István: Kőszeg városszerkezetének kialakulása a 13–20. században (a 2013. június 3-án megtartott, kőszegi Atlasz-konferencia beszámolója). Vasi Szemle, 2013. 3. sz. 378–379. old.
7	Söptei Imre, a Kőszegi Fióklevéltár vezetője 2010-ben nagy bánatomra világossá tette, hogy nem kíván részt venni a kőszegi atlasz munkálataiban. Pedig nagy szükség lett volna rá. Szerencsére az én külön kívánságomra, s mindenekelőtt Szende Katalinnak, a Magyar Várostörténeti Atlasz témavezetőjének felkérésére 2015-ben elvégezte a nagyra duzzadt anyag lektorálását.
8	Denis PÉTAU (Petavius): 1583–1652, idézi Bak Borbála, lásd. 9. sz. jegyzet
9	BAK Borbála: Magyarország történeti topográfiája. História Könyvtár. Bp. 1977. 13–14. old. /Monográfiák 9/1./
10	FRISNYÁK Sándor: Magyarország történeti földrajza. Bp. 1995. 3. old.
11	HORVÁTH Detre: Kőszeg fejlődéstörténetének vázlata. Szeged, 1930.; SZÖVÉNYI István: Topográfiai kérdések Kőszeg város történetében. Vasi Szemle, 1963. 3. sz. 90–101. old.; B. BENKHARD Lilla: A kőszegi védműrendszer. In: Kőszeg 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Kőszeg, 2000. 17–34. old.; B. BENKHARD Lilla – MENTÉNYI Klára: Kőszeg városfalai és városi vára. Várak Vas megyében. Bp. 2007. 1. 137–147. old. /Castrum 5./
12	CHERNEL Kálmán: Kőszeg szabad királyi város jelene és múltja. 1–2. rész. Szombathely, 1877–1878. Chernel könyve hiánypótló mű, részben kronológia, részben kora tematikus városleírása, de nem monográfia; KOVÁCS Margit: Kőszeg szabad királyi város és környéke települési geográfiája. Bp. 1918. A maga nemében mindmáig egyedülálló; THIRRING Gusztáv: Kőszeg és környéke részletes kalauza. Bp. 1928. Frappáns, újszerű összefoglaló; LELKES István: Kőszeg. Magyar Műemlékek. Bp. 1960. Páratlan a maga tárgyában; C. HARRACH Erzsébet – KISS Gyula: Kőszeg város. Településtörténet, építéstörténet, művelődéstörténet. Vasi műemlékek. Szombathely, 1983. 182–258. old. Értékálló műemléki látlelet; Vas megye földrajzi nevei: Kőszeg–Kőszegfalva. GULNER László et alia. Szombathely, 1982. Alapvető névtárral; BAKAY Kornél: A középkori Kőszeg. Kőszeg, 2001. /Kőszeg évezredei I./ számos topográfiai, helyrajzi részlettel; NÉMETH Sándor: Kőszeg funkcionális morfológiája. Szombathely, 2003. Sok új szempont felvetésével; SÖPTEI Imre: Kőszeg turizmusának története 1949-ig. Kőszeg, 2003. Az első ilyen jellegű, nagyon fontos összefoglaló; TANGL Balázs: A katonaság szerepe Kőszeg város fejlődésében. Korall, 2014. 123–149. old. Nélkülözhetetlen elemzés.
13	SZENDE Katalin: mint a 2. jgyz. 191. old.
14	TILCSIK György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében. Szombathely, 2009. /Kismonográfiák. Archivum Comitatus Castriferrei, 3./; MELEGA Miklós: A modern város születése. Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában. Szombathely, 2012 /Kismonográfiák. Archivum Comitatus Castriferrei, 5./; KISS Gábor – TÓTH Endre – ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: Savaria–Szombathely története a városalapítástól 1526-ig. Szombathely, 1998.
15	Magyar Nemzeti Levéltár (MNL). Országos Levéltár. Szekció 78. Térképtár 262. 00-032. sz. A MNL Vas Megyei Levéltára (VaML) is őrzi a térkép német és magyar nyelvű változatát.
16	Az átszerkesztést, valamint a digitalizálást SZEMEREY Anna kartográfus (Budapest) készítette.
17	MNL VaML Kőszegi Fióklevéltára (KFL) Irattár. 1987/17/169. sz.
18	MNL VaML KFL. A Kőszegi Rajziskola iratai. Situationsplan des Gunsflusses mit denen daran angränzenden Aeckern und Wiesen bis an die Li(e)binger Strasse A-B. Der Güns-Fluss, welcher sich bei 2. in den Mühl- und Feld-Bach theillt – Durch Carl SCHUBERTH Zeichnungsmeister Günss 1826. Tab. 1–2., 7–8. sz.
19	A Kőszegi Rajziskola átadott iratai valójában az egykori Königliche Hungarische Baudirektion / Királyi Magyar Építési Igazgatóság irataiból kerültek elő. Köztük Kőszegfalva színezett helyszínrajza megtalálható, amelyet Samuel FÜGH, az iskola tanulója rajzolt 1804-ben. Ma forrásértékű.
20	Ennek publikációja és továbbfejlesztése, lásd. SZÖVÉNYI Anna: Víz-terem: a Gyöngyös patak revitalizációja, Kőszeg. www.epiteszforum.hu (2015. szept. 3.), továbbá Uő: Gyöngyössziget revitalizációja és természeti értékei. Budapesti Corvinus Egyetem. Tájépítészeti Kar. Urbanisztika Tanszék. 2009. www.urbanisztika.bme.hu/studentplans/index.php?menuid = KŐSZEG (2015. szept. 3.), továbbá MISZLIVETZ Ferenc és az ISES kutatói: Kreatív városok és fenntarthatóság. Javaslatok a Duna-stratégia megvalósítására Nyugat-Pannónia példáján. Kőszeg–Szombathely, 2012. Ebben a "VIII. energia, víz, víztisztítás" fejezet, 115–122. old.; MNL VaML. Térképtár. T 122. sz. Situationsplan der Gegend bey Königl(icher) Frey Stadt Gins nebst Ginßfluß und Fehlbach. Aufgenom(m)en worden durch Ingenieur Michael HECHINGERANNO 1815. A szerző Fehlbach helyett nyilván Feldbach-ot akart írni. Ez volt a Gyöngyös természetes árka (Vadárok), szemben a mesterséges Malomárokkal (Mühlbach). Ugyanakkor érdekes, hogy 1651-ben a Gyöngyös természetes árkát Halbbach-nak (Félpataknak) nevezték. MNL VaML KFL ülésjegyzőkönyvek. 1651. jún. 12. 64-65. fol. Alexander CZVITKOVICH Gyöngyös-alaprajza. Felmérés a Muesser-malomtól a Lederer-malomig. 1820. Cím nélkül. Magángyűjtemény. Az egykori LATEX Bútorszövetgyártól a mai OMV üzemanyagtöltő állomásig.
21	BARISKA István: Kőszegi malmok és intézmények a Gyöngyös patak mentén 1550–1950. Városok és természeti erőforrások. V. Magyar Várostörténeti Konferencia. Budapest Főváros Levéltára. 2015. nov. 18–19. Az előadás alapját a 2007-es alapkutatás, valamint a 2013. jún. 3–4-ei Atlasz-konferencia képezte, lásd. 5. sz. jegyzet. Kézirat a szerző tulajdonában. 15 lev.
22	Alexander CZVITKOVICH mérnök cím nélküli Gyöngyös helyszínrajza: "aufgenommen 1820 durch Alexander Czvitkovich Ingenieur". Magángyűjtemény.
23	BARISKA ISTVÁN. Die deutschsprachige Straßennamen auf einem Günser Stadtplan, 1819. In: Focus Burgenland. Spektrum Landeskunde. Festschrift für Roland Widder. Burgenländische Forschungen. Sonderband XXVIII. Eisenstadt, 2015. 25–36. old.
24	MNL OL Térképtár Budapest. Sektion 12. Division XIII. Numero 491. Poststrasse nach Rechnitz. Aufgenommen und gezeichnet von Carl SCHUBERTH Zeichnungsmeister Günsz den 19-én May 1809. A térkép ma már kideríthetetlen okokból a "Rohoncra menő postaút" címet kapta; Kőszeg Városi Múzeum: Szabad királyi Kőszeg városa térképe. Felmérte 1838/9-ik esztendőben KOVÁTSITS Sigmond Tekintetes Nemes Vas Vármegye hites Mérnöke. Kőszeg Város Múzeum. 56.264/1984. ltsz.
25	1 bécsi hüvelyk 2,634 cm
26	Ivicsics Péter építészmérnök (Budapest) szóbeli közlése a térképek léptékvizsgálata után a 2016. február 11-én, Kőszegen tartott Atlasz-megbeszélés alkalmával.
27	KLINGHAMMER István – PAPP-VÁRY Árpád: Földünk tükre a térkép. Bp. 1983. 115. old.
28	Vas megye földrajzi nevei. Szombathely, 1982. Kőszeg–Kőszegfalva. 52–60. old.
29	MNL VaML KFL Kőszeg város telekkönyvi Hivatalának iratai Telek Könyv. Belső és külső város, a káposztás földekkel. 1839-dik october 9-én. "Városban lévő utzák, Piatzok és utak" – oldalszám nélkül.
30	Franz THEUER: Burg Lockenhaus in der Geschichte der burgenländischen Grenzraumes im Mittelalter. Eisenstadt, 1985. 57–92. old.
31	ENGEL Pál: Magyarország világi archontológiája. 1301–1457. Bp. 1996. I. köt. 179–181., 225–228., 265–468. old.
32	BARISKA István: III. Frigyes gyámsági kormányzása és Nyugat-Magyarország. Századok. 2007. 5. sz. 1153–1191. old.
33	MNL VaML KFL Tk. Lvt. 2. sz. 1343. ápr. 24. Visegrád. az 1336. évi utasítás megerősítése.
34	OTTOKARS österreichische Reimkronik. In: Die Güssinger. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland. Heft 79. Eisenstadt, 1989. 30910., 30024. sor. 402., 404. old., továbbá: Anno 289. 390. old.
35	HOLL Imre: Kőszeg vára a középkorban. Fontes Archeologici Hungariae. Bp. 1992. 11. old.
36	Elisabeth GMOSER: Geschichte der Herrschaft Güns als kaiserliches Kammergut unter österreichischer Verwaltung, 1491–1647. Eisenstadt, 2002. 60. old., MNL VaML KFL. Titkos Levéltár (Tk. Lvt.). Pótsorozat (Póts.). II./113. sz. Rechnitz vnd Günss die Vrbar.
37	MNL VaML KFL. Kőszeg város adóhivatalának iratai. Kő(szeg) 120–222. 1552–1847.
38	BARISKA István – BECHTOLD István: A kőszegi bor. Escort 98 Bt. [Sopron], 2001. 8. old.
39	BARISKA István: Küzdelem az ausztriai zálogon levő Kőszeg városa és az uradalom között. Vas Megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1. Szombathely, 1976. 61–99. old.; Felix TOBLER: Die hochfürstliche esterházysche Zentralverwaltung vom Ende des 17. bis zur Mitte des 19. Jahrhunderts. In: Die Fürsten Esterházy (Magnaten, Diplomaten und Mäzene). Esterházy '95. Eisenstadt, 1995. 99–119. old.
40	Harald PRICKLER: Dach des Burgenlandes. In: Archivar und Bibliothekar. Festschrift für Johann Seedoch zum 60. Geburtstag. Burgenländische Forschungen. Sonderband XXII. Eisenstadt, 1999. 344–368. old.
41	BARISKA István: A Szent Koronáért elzálogosított Nyugat-Magyarország, 1447–1647. Szombathely, 2007. /Archivum Comitatus Castriferrei. Nr. 2. Kismonográfiák/
42	TAUCHER Gusztáv: Jurisics Miklós élete és működése: a kőszegi Széchenyi István M. Kir. Állami Polgári Fiúiskola 65. értesítője az 1931/1932. évről. Kőszeg, 1932. 3–24. old.
43	BARISKA István: Nádasdy II. Tamás és a Bocskai-felkelés. Századok. 2010. 4. sz. 823–848. old.
44	MNL VaML KFL: Tk. Lvt. 126. sz. 1699. február 2., 132. sz, 1729. július 6., 134. sz. 1730. szeptember 29., 152. sz, 1736. augusztus 4., 154. sz. 1737. november 12.
45	PRICKLER: i. m. 361–363. old., továbbá MNL VaML KFL Tk. Lvt. Póts. II/28. 1690. dec. 22.
46	BARISKA: mint a 40. jegyzet 90–113. old.
47	GMOSER: i. m. 94. old.
48	Hungarisch vorsatt (MNL VaML KFL. Tk. Lvt. 179. sz. 18. fol. 1533.); zu der Obern Teutschen Vorstadt (MNL VaML KFL Acta Miscellanea 1604. augusztus 10.).
49	KEVEHÁZI László: Kőszegi evangélikus egyházközség. In: A reformációtól – napjainkig. Evangélikus gyülekezetek, egyházközségek, kerületek a Dunántúlon. 2. köt. Győr, 2011. 654–661. old.
50	BARISKA István: A Wesselényi-szervezkedés főrendjei egy kőszegi vendéglőben. In: Acta – Tanulmányok II/1–2. 2006–2007. Alba Civitas Történeti Alapítvány. 2006/II/1. Székesfehérvár, [2007]. 121–145. old.
51	MNL VaML KFL Tk. Lvt. 179. sz. 84-86. fol. Buda, 1348. nov. 11.
52	Urkundenbuch des Burgenlandes. V. köt. Eisenstadt, 1999. 93. old. 98. sz.. Piast (Lokietek) Erzsébet királyné oklevele. Visegrád, 1345. július 12.
53	TILCSIK 2009. 108. lap.
54	AUGUSZT János: Miért kerülte el városunkat a délivasút. Kőszeg és Vidéke. 1923. máj. 27. 1854-re Cs(ászári) Kir(ályi) Osztrák Államvasút-Társaság (Kaiserlich-königliche privilegierte österreichische Staatseisenbahn-Gesellschaft) dolgozta ki a magyarországi terveket. Lásd: NEMES József: Magyarország vasúthálózatának kialakítása. Vasi Szemle. 2016. 1. sz. 55. old.
55	TILCSIK 2009. 192. old.
56	A döntés egyik főszereplője az az Auguszt János helyettes polgármester volt, aki egyébként remek történeti tárgyú cikkek sorát írta a Kőszeg és Vidéke lapjain. Tette tehát még érthetetlenebb. Hogy ma utca viseli Kőszegen a nevét, nem ennek köszönheti.
57	DEÁK ernő: A városiasodás folyamatai a Dunántúlon, különös tekintettel Vas vármegyére, 1780–1928. In: Határon innen, határon túl. tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára. Szombathely, 2012. 72. old.
58	MELEGA: i. m. 362–377. old.
59	TANGL Balázs: a katonaság szerepe Kőszeg városa fejlődésében 1867 és 1889 között. Korall. 35. sz. 123–149. old.
60	A csordahajtás fellebbezése. Kőszeg és Vidéke. 1911. december 19.
61	Kinézerek. Kőszeg és Vidéke. 1912. április 14.
62	Kávéházi eszmék. Kőszeg és Vidéke. 1912. november 5.