LUKÁCS ISTVÁN: AZ EMLÉKEZET KÓDOLT HELYEI A MÁTYÁS KIRÁLYRÓL SZÓLÓ SZLOVÉN NARRATÍVÁKBAN

A szlovén népköltészet kétségkívül legszínesebb és legtalányosabb alakja Kralj Matjaž (Mátyás király). A közös szlovén–magyar történelmi múlt bizonyos fejezeteit és korszakait is felidéző, máig enigmatikus népmesékben és népdalokban Kralj Matjaž elsősorban pozitív hősként, a szlovénség megváltójaként jelenik meg. Mátyás alakjával a szlovén néphagyományban még a második világháborút megelőző időben elsőként Pável Ágoston foglalkozott, ám az olyannyira vágyott összefoglaló műve nem született meg.¹ A páveli kutatásoktól szinte függetlenül, de jóval később a szlovén néprajzkutatók – Ivan Grafenauer, Milko Mati četov – is hozzáfogtak a Mátyás királyról szóló népmesék és népdalok elemzéséhez, értelmezéséhez és osztályozásához.² Ezt követően Mátyás király halálának 500. évfordulója alkalmából 1990-ben Mariborban szlovén–magyar konferencia megrendezésére került sor, ahol a témával kapcsolatban számos részletre derült fény. A tudományos tanácskozás újabb lendületet adott a további Mátyás-kutatásoknak.³

A romantika korától a Mátyás királyról szóló népmesék és népdalok ihlető forrást jelentettek a szlovén szépirodalom számára. A szlovén néphagyomány Mátyás királya belépett a szlovén nemzet mitikus alakjai közé, az írók és a költők a gazdag néphagyományra támaszkodva a király alakja köré szőtt történetek újraértelmezésével és aktualizálásával próbáltak meg választ keresni a szlovénség sorskérdéseire, de egyéni kételyeikre is.

A témával kapcsolatos magyar nyelvű monográfiámban⁴ összefoglaltam mindazt, amit a XX. századi szlovén és magyar szakértők a szlovén népmesék és népdalok Mátyás királyáról feltártak, s adtam elsőként átfogó áttekintést a Mátyás-jelenség szlovén szépirodalmi recepciójáról. Sikerült a magyar olvasóközönség figyelmét felhívnom arra, hogy nemzeti történelme egyik legsikeresebb uralkodója milyen fontos szerepet játszott a térség egyik népe, jelesül a szlovénség társadalmi, történelmi és szellemi életében. Jelen dolgozatomban arra vállalkozom, hogy e sokoldalú témával kapcsolatos újabb eredményeimet ismertessem.⁵ Ezek a kutatások elsősorban az alábbi kérdéseket és problémákat érintik: néhány újabb történelmi tény ismertetése, amelyek jobban megvilágíthatják Hunyadi Corvin Mátyás és a szlovén tartományok viszonyát; a Mátyás királyról szóló szlovén néphagyomány szövegeinek mint a kollektív emlékezet, a kollektív narratíva és a nemzeti identitás szövegeinek új értelmezése; s végezetül, amennyiben lehetséges, az újabb történelmi tények, a kollektív narratíva érdekesebb mitológiai elemeinek, motívumainak és a Mátyás királyról szóló szépirodalmi adaptációk konfrontálása.

Közismert történelmi tény, hogy a Mátyás király uralkodásának korát jócskán megelőző időszakban is, mintegy a XII. századtól, a szlovének által lakott területek sorsának alakításában a Cillei családnak volt döntő szerepe. Igen ügyes, gyakorta az európai viszonyokat is érintő politikai lépéseiknek köszönhetően, valamint jelentős európai királyi családokkal kialakított rokoni kapcsolataik révén a Balkántól egészen a Habsburg-birodalom határáig húzódó területeken váltak fontos tényezővé. A hatalmi harcokban a feudális arisztokráciára jellemző legdurvább módszerektől sem riadtak vissza. Befolyásuk kiterjesztésében alapvetően mindig a Habsburgokkal voltak ellenséges viszonyban, ám a család hatalmának bealkonyulásában a Hunyadiaknak jutott a kulcsszerep.

II. Tvrtko boszniai király halála után Hunyadi János örökösödés miatt került ellentétbe a Brankovics György szerb despota lányával házasságot kötött Cillei Ulrichhal. A rigómezei vereség (1448) azonban békekötésre kényszerítette őket. Hunyadi János ígéretet tett arra, hogy fia, Mátyás nőül veszi Cillei Ulrich Erzsébet nevű leányát. Hunyadi Mátyás és Cillei Erzsébet között a házassági szerződést 1451-ben megkötötték, ám a szülők közti ellentét miatt a házasságra csak 1455-ben kerülhetett sor. Erzsébet Hunyadi Jánoshoz került, Mátyást pedig V. László udvarába vitték. Ez a gyermekházasság valójában közönséges túszszedés volt. Cillei Erzsébet azonban hamarosan meghalt, minden bizonnyal Hunyad várában. Hunyadi János 1456. augusztus 11-én bekövetkezett halála után a Habsburg király Hunyadi László helyett Cillei Ulrichot nevezte ki Magyarország főkapitányává. A Hunyadi-párt körében emiatt még inkább fokozódott a Cilleiek iránt érzett gyűlölet. Hunyadi László hívei 1456. november 9-én Nándorfehérvárott megölték Cillei Ulrichot. A Cillei-család utolsó férfitagjának kegyetlen halálával végérvényesen eltűnt a szlovén területek történelmi színpadáról az a família, amely mindig is dinasztikus álmokat dédelgetett.

A Cillei-család déli és keleti orientációjú politikája, rokoni kapcsolatai és jelentős birtokai folytán döntő mértékben befolyásolta a Balkántól Magyarországig húzódó területek sorsát is. A Cillei-vagyon felosztásáért ádáz küzdelem kezdődött, amelyből 1457-ben Frigyes császár került ki győzedelmesen. Véres csaták árán sikerült megkaparintania a vagyon jelentős részét. Az özvegy Katalin grófnő Törökországban talált menedéket, s ott is halt meg. Ám a Cillei-kérdés ezzel nem zárult le – ha lehet, még kegyetlenebb háborúk színterévé váltak a szlovének lakta területek. V. László király halálával új helyzet állt elő. 1458-ban Csehországban Podjebrád György lett a király, Magyarországon pedig Hunyadi Mátyás. A Habsburg-tartományokban örökösödési háború folyt Frigyes és Albrecht között. Közel egy évtizeden keresztül cseh vezérekkel az élükön, hol az egyik, hol pedig a másik fél szolgálatában zsoldos csapatok dúlták ismét a szlovén területeket. Frigyes császárt keményen ostorozó röpiratokat terjesztettek a köznép körében. Amint azonban a zsoldosok eltűntek a színtérről, új, addig alig ismert veszély bukkant fel egyszerre: az oszmán hódítók. A Boszniából és Szerbiából érkező török portyázó hadak 1469 és 1483 között már-már szokásos tavaszi áradásként lepték el Isztria és Zágráb felől a szlovén területeket, hogy gyújtogatva és rabolva minél nagyobb kárt okozzanak, megfélemlítéssel készítve elő a talajt egy esetleges nagyobb hadjárathoz. III. Frigyes védelmi intézkedései nem bizonyultak hatásosnak – a viharként érkezett török seregek visszavonultával a törökellenes lelkesedés is alábbhagyott. A jobbágyságra kivetett újabb és újabb adók nem javítottak a helyzeten, így érthető volt a jobbágyság egyre fokozódó elégedetlensége. A kegyetlen török betörések sorát a harcias II. Mohamedet követő, békésebb II. Bajazid és Mátyás király között 1483-ban kötött békeszerződés szakította meg. Mátyás szlovéniai népszerűségének megítélése szempontjából ezek mindenképpen fontos körülmények.

A Mátyás királyról szóló szlovén népdalokban és mondákban, így a legkülönfélébb szépirodalmi feldolgozásokban is gyakori téma Mátyás és a törökök kapcsolata, Mátyás török fogsága. E szövegek gyakorisága magyarázható volna csupán azzal a történelmi ténnyel, hogy szakadatlanul hadban állt a törökkel, ám van ennél egy sokkal érdekesebb és talányosabb életrajzi körülmény is, amely „személyesebbé” is teheti ezeket a történeteket. Mátyás király egyik II. Mehmed szultánhoz írott levelében vérrokonának nevezi a szultánt, később hasonlóképpen II. Bajazid szultán öccsét, a trónkövetelő Dzsem herceget is, akit a pápától szeretett volna megszerezni saját fogjaként. Vele kapcsolatban közli a pápai követtel, hogy Dzsem herceg Hunyadi János anyjának nővérétől származik, aki török fogságba került és a szultán felesége lett. II. Bajazid az 1483-ban kötött békeszerződésben Mátyást hasonlóképpen „testvérének és rokonának” nevezi.⁶ Bár erre nézvést nincs megbízható történelmi adat, ám maga a tény is roppant fontos, hogy a király gyakran hangoztatta e vérrokonságot, így minden bizonnyal közismert lehetett.

1480-ban III. Frigyes és Mátyás között valóságos háború kezdődött. A magyarok elfoglalták Regedét (Radgona), nem sokkal később Fölöstömöt (Fürstenfeld) is, a következő esztendőben pedig már Maribort ostromolták. 1483-ban egészen Ljubljanáig hatoltak. Mátyás politikai tervei egyre nyilvánvalóbban rajzolódtak ki: a Bécstől a tengerig terjedő területről kiszorítani a Habsburgokat, s a törökkel szemben erős védelmi vonalat kialakítani. III. Frigyes erőfeszítései ellenére Mátyás egyre kiterjedtebb szlovén területeket foglalt el. 1489 végén elkezdődtek a béketárgyalások, ám Mátyás 1490-ben bekövetkezett halálával a szlovén területek felett korábban megszerzett magyar fennhatóság fokozatosan megszűnt. A szlovén területek ezt követően ismét a Habsburgok kezére kerültek. Mátyás király azt az uralkodót testesíthette meg, aki képes lett volna megvédeni a szlovénséget a török veszedelemtől, s aki a megvetett III. Frigyes helyett rendet teremthetett volna a szlovének lakta területeken.⁷

A szlovén néphagyomány Mátyás királya kapcsán nem csupán a laikusok körében, de a szlovén szakirodalomban is gyakran felvetődik, vajon kivel is azonosítható ez a népmesei hős, van-e köze a magyar történelmi Mátyás király személyéhez. Bár a reneszánsz magyar uralkodó szlovéniai hatására vonatkozó történelmi tényeket kevés írott forrás és dokumentum támasztja alá, mégis azt kell mondanunk, hogy Hunyadi Mátyás uralkodásának erőteljes térségi befolyása volt, s ez alól a szlovének sem vonhatták ki magukat. Feltétlenül figyelemre méltó megállapítás, amit Grafenauer a monográfiájában ezzel kapcsolatban tesz: „[...]a kérdés mindaddig megoldatlan marad, amíg részleteiben nem tisztázódik Corvin Mátyás király és a szlovén tartományok történelmi viszonya [...].”⁸

A tudományos és olykor áltudományos viták mögött óhatatlanul is ott lappang a legközelebbi szomszédról alkotott nemzetkép, amely természetesen nem választható el az adott nemzet fejlődésétől sem. Általános igazság a nemzetkép kapcsán – s ezt feltétlenül szem előtt kell tartani –, hogy az irracionális elemek, a sztereotípiák jelentős befolyással bírnak a nemzetképre, s adott történelmi helyzetben gyakran visszaköszönnek már elfeledettnek vélt általánosítások, negatív értékítéletek és leegyszerűsítések.⁹ A szlovén népmesék és népdalok Mátyás királyának értelmezése és genezisének megrajzolása során mindezekkel találkozunk.

Anton Ocvirk a harmincas évek elején írott szellemtörténeti eszmefuttatásában Lepa Vida, Peter Klepec és Kurent mellett Mátyás királyt is a legfontosabb szlovén nemzeti szimbólumok közé sorolja.¹⁰ Ocvirk szerint e mitikus nemzeti szimbólumok azt a központi igazságot rejtik magukban, amelyből kihámozható a nemzet egész egzisztenciális, művészi és kulturális fejlődése. Teljességgel mellékes az a körülmény, hogy e hősök némelyike idegen közegből érkezett – itt Ocvirk nyilvánvalóan Mátyás királyra utal –, tehát esetleg osztozkodni kell rajtuk más nemzetekkel,¹¹ egyedül az a fontos, hogy a nemzet saját szellemi képmására alakította őket. Ocvirk gondolatébresztő szellemtörténeti dolgozata mintegy megelőlegezte és vázlatában előkészítette Jože Pogačnik irodalomtörténész jó öt évtizeddel később a szlovén szépirodalom legfontosabb népköltészeti mítoszáról, a Lepa Vida-mítosz szépirodalmi adaptálásáról írott monográfiáját.¹² A mítosz olyan szilárd és tartós élményt nyújtott írók és költők egész sorának, hogy feltételezhető, valóban valami elementáris szlovén „pszichofizikai” mélység rejlik benne. A téma minden irodalomtörténeti korszakban, minden stílusirányzatban felbukkan, ami azt jelenti, a benne rejlő üzenet interpretációs lehetőségei szinte kimeríthetetlenek. Pogačnik ezt el is kereszteli „elasztikus stabilitásnak”. Pogačnik a mítoszról ezt írja: „[...]egyre inkább olyan tartalmakkal gazdagodott, amelyek a szlovénség pszichológiai, szociális és nemzeti problémáit érintik, s ezzel örökérvényűvé és általánossá vált. Lepa Vida és a hozzá hasonló motívumok ilyen mérvű kiterebélyesedésében egy külön pszichológiai jelenségnek, a kollektív emlékezetnek volt döntő jelentősége. Ebben összefutnak mindazok a dolgok, amelyek egy népnek és különleges érzékenységének tudat alatti életigenlését fejezik ki. A kollektív emlékezet egyébként is a leggyakoribb termékenyítő erő a művészetben. Azok a mozzanatok, amelyek korábban a népi tudatalattiban léteztek, abban a pillanatban életre kelnek, amint a kultúrtörténeti, a szociológiai és a biológiai-pszichológiai szint olyan konstellációban sűrűsödik össze, amely spontán módon kelti életre és aktualizálja a korábban csupán virtuális módon létező képzeteket[...].”¹³ Pogačnik Lepa Vida-mítoszának három, egymást történetileg is követő létformáját különbözteti meg: 1. sensus mythicus: ide azok a szövegek tartoznak, amelyek a népköltészetből ismertek; 2. sensus historicus: azok a realista művek, amelyek a mítoszt genetikus, illetve történeti szempontból magyarázzák és a 3. sensus astrologicus, vagyis azok a művek, amelyekben a sóvárgás (hrepenenje) kozmikus lényege nyilvánul meg.¹⁴ A Pogačnik-féle Lepa Vida-mítosz hármas tipológiájába teljes mértékben beilleszthető a Mátyás-mítosz is.

Az individuum és a közösség (nemzet) megváltásának eszméje a Mátyás királyról szóló történetek szinte mindegyikében, így az alább elemzendőkben is jelen van. Joggal vetődik fel a kérdés: honnan ered a megváltó Mátyás király eszméje? Van-e konkrét történelmi alapja e kulcsfontosságú motívumnak, kompozíciós elemnek, mítosznak a Mátyás királyról szóló szlovén történetekben?

A firenzei humanizmus kiemelkedő alakja, Marsilio Ficino (1433–1499) neoplatonista és teológus De triplica vita című művének harmadik könyvét, amelyben elsősorban asztrológiával foglalkozik, Corvin Mátyásnak ajánlotta, akinek uralkodása alatt következetesen érvényesült a firenzei humanizmus. Az 1480-ban Mátyáshoz írott ajánlólevelében azt olvassuk, hogy a görög kor filozófusai, költői, szónokai és történetírói annyi évszázad után kénytelenek a török iga alatt senyvedni. A továbbiakban ezt írja: „És miként az egykor a limbusban veszteglő ama régi szentek a Messiást, úgy hívják ezek a nyomorult bölcsek örökös hangos kiáltással Mátyást, mint megváltó Mátyást, hogy őket a limbusból vagy inkább a pokolból a fényre és életre visszavezesse.”¹⁵ Fontos megemlíteni, hogy ebben az esetben nem szokványos udvarias humanista formuláról van szó, miként oly gyakran Mátyás korában, hanem az olasz humanizmus legjelesebb gondolkodójának őszinte hódolatáról. Nyilvánvaló, hogy Ficino európai véleményt fogalmaz meg Mátyás királyról, így annak általános közismertségéhez nem férhet kétség. Nem kell tehát azon csodálkozni, hogy a szlovén néphagyomány miért és miként tehette magáévá saját magára vonatkoztatva az általánosan közismert megváltás-eszmét.

A középkor vége felé Közép-Európa általános elmaradottsága ellenére e terület egyre dinamikusabban fejlődött. Itália felől tekintve Mátyás király azt az uralkodót testesítette meg, aki képes volt sikeresen szembeszállni az egész Európát fenyegető törökkel és a huszita eretnekmozgalommal. Éppen e kettős fenyegetettség miatt ismét napirendre került a keresztesháború megszervezése, amelyben a vezető szerepet éppen Mátyásnak szánták. A jajcei győzelem után (1463) világossá vált, hogy a török elleni sikeres harcra egyedül a Magyar Királyság képes. 1470-től komoly változás következett be Mátyás külpolitikájában. Mivel a király kísérletet tett a nemzeti egyház megteremtésére, s egyre kevesebb figyelmet szentelt a török elleni harcoknak, viszonya a Szentszékkel kiéleződött. A keresztesháború gondolata már nem foglalkoztatta. Az új nyugati orientációval és a III. Frigyessel folytatott harcokkal, valamint a Beatrix-szal kötött házassággal a király kísérletet tett a humanista monarchia megteremtésére. Mátyás 1490-ben bekövetkezett váratlan halálával hamarosan kezdetét veszi a Magyar Királyság politikai és gazdasági összeomlása. A Mátyás királyról mint megváltóról szóló szlovén mítoszban valójában az jut kifejezésre, hogy a kivételes képességű hadvezér, a keresztesháborúk potenciális vezető személyisége, a hitetlenek és az eretnekek legyőzője, miként válik olyan európai uralkodóvá, aki képes lesz Európának ezt a felét megszabadítani a barbárságtól és meghonosítani a humanista és a reneszánsz szellemet.

Korunk történettudományában felértékelődtek a csoportnarratívák, amelyek egy adott közösség fennmaradását és időbeli folytonosságát garantálják, de szolgálják az egyén azonosságtudatának újraszerveződését is. Ezeknek a csoportelbeszéléseknek sajátos dinamikájuk van, hiszen az idők folyamán bizonyos történetek a legkülönfélébb változatokban maradnak fenn, mígnem kialakul a „jó történet”.¹⁶ A kollektív emlékezet, a nemzeti identitás és a narratívaképzés egymással összefüggő hármast alkotnak. Mauric Halbwachs, aki elsőként dolgozta ki a kollektív emlékezet teóriáját, úgy véli, hogy az emberi emlékezet nem individuális természetű, hanem a társadalmi kommunikációhoz kapcsolódik. Csakis arra emlékezhetünk, amit a különféle társadalmi csoportok kommunikációja során közvetítünk, amit elhelyezhetünk a különféle szociális sémákba vagy társadalmi kontextusba.¹⁷ Az emlékezet lehet kommunikatív vagy kulturális. Jan Assmann szerint a kommunikatív emlékezet a közvetlen múlt és jelen mindazon emlékeit tartalmazza, amelyekben a kortársak osztoznak. A kulturális emlékezet egészen a közösség eredetéig nyúlik vissza. A kultúra tárgyiasítja mindazokat az élményeket és az emlékeket, amelyek a csoport, a közösség számára fontosak, történetekben kódolva őrzi meg őket. Assmann szerint mintegy negyven évben határozható meg az az időintervallum, mialatt a csoport tagjainak konkrét eseményekre vonatkozó emlékezete átadja a helyét az ugyanezekkel az eseményekkel kapcsolatos szimbolikus alakzatoknak, vagyis a kulturális emlékezetnek.¹⁸ Megjegyezném – s ez megerősíteni látszik Assmann nézetét –, hogy a Mátyás királyról mint szlovén népmesei hősről szóló első híradások meglehetősen korán felbukkannak. Marcantonio Nicoletti (1536–1589) cividalei jegyző a XVI. század második felében ad elsőként hírt a tengermelléki Tolmin környéki szlovének szokásairól, s itt többek között ezt írja: „[...] szívesen énekelnek anyanyelvükön különféle dalokat Krisztus és a szentek, s a magyar Mátyás király és népük más hírességeinek dicsőségére[...].”¹⁹ E korai híradás arról tanúskodik, hogy Mátyás király viszonylag hamar elfoglalta helyét a szlovén népi hagyományban.

Az emlékezetnek, a csoportnarratíváknak roppant jelentőségük van a múlt megőrzése szempontjából. Pierre Nora azt mondja, hogy ha megszakad az emlékezet folytonossága, akkor saját múltunktól is eltávolodunk. Csakis úgy emlékezhetünk, hogyha léteznek az emlékezet helyei (intézmények, topográfiai pontok, kulturális alkotások, társadalmi szokások, rítusok, narratívák). Az emlékezet helyeinek legfontosabb feladata a nemzeti identitás megszilárdítása és közvetítése.²⁰ A narratívákban mint az emlékezet helyeiben kódolt események nem azért valóságosak – állítja H. White –, mert megtörténtek, hanem azért, mert az események kronológiai rendjében helyet találnak maguknak.²¹ Vajon miként működik a kollektív emlékezet, amely a kollektív és az individuális identitás narratíváit megteremti? Az események láncolatában időnként bizonyos epizódok különös jelentőséget kapnak, amelyeket aztán kollektíve stilizálnak. Az ily módon keletkezett kollektív elbeszélés fizikai értelemben is megőrzi a közösséget, biztosítja folytonosságát, s e mentén épül és tartósan újjászerveződik az egyén öntudata. E narratívák folytonosan változnak: megújulnak, újjászerveződnek, jelentésük kiegészül. A jelentések zárt rendszeréről van szó, hiszen bizonyos eszmék csakis a közösség számára érthetőek. A kolletkív narratívák keletkezésének és működésének mechanizmusáról valójában keveset tudunk.²²

A Mátyás királyról szóló számos népmese, népdal és szépirodalmi szöveg közül három „jó történet” mindenképpen kiemelkedik, ezeknek egy része már korábban is több érdekes mítosztörténeti elemzés tárgya volt.²³ Az egyik a Voznik pri kralju Matjažu (A fuvaros Mátyás királynál) című történet, a másik a Godec pred peklom (Hegedűs a pokol kapujában) című népdal, a harmadik pedig Ivan Cankar modernista szlovén író Potepuh Marko in kralj Matjaž (Mihaszna Marko és Mátyás király) című története.

A fuvaros Mátyás királynál

Egy szlovén férfi bort szállított haza Magyarországról. Egyik nap útja során hatalmas erdőn halad keresztül, aztán egy magas hegy felé veszi az irányt, ezen megpillant egy félig a sziklába épített házikót, amelynek a tetejét alig lehetett a földből kilátni. Az ajtó előtt megpillant egy deli vitézt szablyával az oldalán. Amikor a szlovén férfi kocsijával egyre közelebb ér, a vitéz megszólal, és megkérdi tőle: »Barátom! Te a mi felsőbb vidékeinkről való vagy. Mondd csak meg nekem, másznak-e még hangyácskák e három hegyre: a Szent Kristófra, a Szent Magdolnára és a Szent Ulrikra?«

A szlovén ember így válaszolt: »Másznak még, de egyre ritkábban.«

»Mondd meg otthon: amikor a hit olyannyira meggyengül, hogy már senki sem jár erre a három hegyre, akkor majd én felkelek és eljövök fekete seregemmel.«

»Ki vagy te hát?« – kérdi tőle a szlovén.

»Én Mátyás király vagyok! Lépj közelebb, és gyere velem ebbe a kunyhóba, hogy saját szemeddel győződj meg erről.«

A szlovén ember vele megy a házacskába, és Mátyás király megparancsolja neki: »Lépj itt mögém, és jobb vállamon keresztül pillants keresztül ezen az ablakon.«

A férfi úgy tesz, ahogy megparancsolja neki, és sík mezőt lát, hosszút és széleset. A mező telis-tele van csupa fegyveres lovas katonával. Minden nyugodt és csöndes. Egyikük sem moccan, mintha a lovak és a katonák aludnának.

»Látod, ez a fekete sereg!« mondja Mátyás király a csodálkozó szlovénnak. – »Tekints ki ismét az ablakon.« – Az ember ismét kitekint, a király pedig könnyedén megfogja kardját, és kissé kihúzza a tokjából. Hát láss csodát! az egész sereg megéled! A katonák felegyenesednek, a lovak fejüket mozgatják, nyerítenek és patáikkal kaparnak.

»Látod!« mondja Mátyás király, »nem sok idő fog eltelni majd, én felkelek, és kivonom kardomat. Lágy szellő fog majd fújdogálni, minden emberben egy gondolatot ébreszt. Katonáim felpattannak majd lovaikra. Ekkor majd a fekete sereg az ősi szent régi hitért és jogért fog síkraszállni.« (Így szólott Mátyás király.)²⁴

A fenti „jó történetben” számos érdekes és fontos mitológiai, szellemtörténeti és konkrét történeti réteg lappang, amelyek kibogozásával és számbavételével konkrét megerősítést nyerhet mindaz, amit fent vázlatosan a csoportnarratívák alakulásáról elmondtam. E történet kapcsán a kollektív emlékezet diskurzusformáló, egyszerre mitológiai és történeti mélységére mutatott rá Vlado Nartnik egyik dolgozatában.²⁵ A szerző Al-Masúdi X. század közepén írott művét idézi, amelyben az arab tudós a szlávok három szentélyéről számol be, ekképpen:

Al-Masudi híradása

Az első szentély a legkülönfélébb fajtájú és színű kövekből készült, nagyon magas hegy csúcsán található, kupolájának keleti felében nyílások és jelek vannak, amelyek segítségével jövendőt mondanak, a magasságból pedig félelmetes hangok visszhangoznak.

A második szentélyt a Fekete-hegyen egy szláv király emeltette gyógyvizek kellős közepén. Benne óriási Saturnus-bálvány áll öregember képében, kezében pálcával, aki e pálcával halottak csontjait éleszti fel; jobb lába alatt hangyák vannak, bal lába alatt pedig hollók és más madarak, „négerek” és „feketék”.

A harmadik szentély márványból és smaragdból van, tenger övezte hegyen áll. A négyféle drágakőből készült aranyfejes bálvánnyal szemben női bálvány áll. A szentélyt olyan bölcs építette, aki a kupola nyílásán keresztül jövendöl.²⁶

Al-Masúdi beszámolója és A fuvaros Mátyás királynál című „jó történet” között számos feltűnő egybeesés van: az első és a második szentélyben a nyíláson keresztül történő jóslás, vagyis a jövőbe pillantás, továbbá a második szentély Saturnus-bálványának és Mátyás alakjának szembeötlő azonossága. A fuvarost Mátyás behívja a házba, hogy ott a jobb vállán keresztül az ablak nyílásán keresztül kitekintve lásson a jövőbe. Hogy valóban jövőbe látásról van szó, arról az utolsó bekezdés már-már túlzó jövőidejűsége tanúskodik, ugyanis ennek minden egyes mondatában benne van a jövő idejű segédige (fog) megfelelő ragozott alakja (az eredeti szlovén szövegben: bode, bodem, bode, bodo, bode). Saturnus kezében pálcát tart, s ezzel halottak csontjait támasztja fel. Mátyás a félig kivont karddal mozdulatlan katonáit éleszti fel. Saturnus jobb lába alatt hangyák vannak, Mátyás arról faggatja a fuvarost, hogy másznak-e még hangyák a három hegyre. Saturnus bal lába alatt hollók is vannak, „négerek” és „feketék”. Mátyás címerének madara úgyszintén a holló, seregét pedig „fekete seregnek” nevezték. E két „jó történetben” ezek azok a leglényegesebb elemek, amelyek alapján egyfajta mitológiai párhuzam vonható Al-Masúdi leírása és A fuvaros Mátyás királynál között.

A fuvaros Mátyás királynál-ban említett három hegy – Szent Kristóf, Szent Magdolna és Szent Ulrik – azon a területen fekszik, amely központi része volt az egykor (i. e. 16) a Római Birodalomhoz csatolt Noricumi Királyságnak (regnum Noricum). Fontos tudnunk, hogy Róma keleti irányú katonai terjeszkedését megelőzte a birodalmi kereskedők megjelenése, akiknek a Szent Magdolna-hegyen állandó képviseletük is volt. E kereskedők révén a terület politikai integrációja előtt már megjelent a római civilizáció.²⁷ Később ugyanezen a hegyen a poetoviói (ma Ptuj) nyolcadik légió kisebb katonai egysége is állomásozott.²⁸ A Szent Ulrik-hegyen későantik bazilika nyomaira bukkantak a régészek, a Szent Magdolna-hegyen pedig a Noricum központjának számító Noreia maradványait találták meg.²⁹

A Klagenfurttól északkeletre található három hegy tetején három templomocska áll – a Szent Ulrikról elnevezett mára összedőlt –, ezek a szlovénok ún. „repülő zarándoklásának” (leteče procesije) célpontjai voltak. Szokás volt e három szent hegyet egyetlen nap alatt felkeresni, ami meglehetősen fárasztó volt.³⁰ Mátyás király kérdése a szlovén népmesében – „Mondd csak meg nekem, másznak-e még hangyácskák e három hegyre: a Szent Kristófra, a Szent Magdolnára és a Szent Ulrikra?” – nyilvánvalóan e zarándoklatokra vonatkozik.

A történet elején hatalmas erdőről, magas hegyről és „egy félig a sziklába épített házikóról” van szó, amelynek a „tetejét alig lehetett a földből kilátni”. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetnünk Mátyás király kortársára, Erazem Predjamskira, akinek a világon is ritkaságszámba menő Predjama nevű vára a híres Postojnai-cseppkőbarlang közelében található, s valójában egybeépült a barlanggal. A barlang a karsztvidék része, alatta három szinten húzódik a föld alatti világ a maga vízfolyamaival. Az első szinten található az ún. Erazmus-sziklabarlang, ennek bejáratánál építették fel magát a várat, amelynek elődjét korábban még mélyebben, magában a barlangban rendezték be. A vár a XIV. század végén a német Lüger család birtokába került, akiket a szlovének Predjamskikként tartanak számon. A legtöbb legenda éppen Erazmus Predjamski nevéhez fűződik, aki III. Frigyes császár ellenében Mátyás királlyal vette fel a kapcsolatot, majd rablóvitéz lett belőle. 1484-ben ölték meg saját várában.³¹ Rablóvitézként rettegésben tartotta környezetét, gyakran megtámadta a környező feudális urakat és a kereskedőket, akik a karsztvidéken áthaladva szállították árujukat a tenger felé, vagy éppen a tenger felől az ország belseje felé.³² Várának különleges elhelyezkedése tökéletesen egybevág Mátyásnak a mesében említett házikója elhelyezkedésével („félig a sziklába épített”). A mesében a bort szállító férfi „szlovén férfi”, ám Mátyásról a történet elején csak annyit tudunk meg, hogy „deli vitéz”. Valójában itt egy burkolt oppozícióval állunk szemben: szlovén férfi – deli vitéz, aki nem szlovén. Nyilvánvaló, hogy a történet ezen a ponton összefüggésbe hozható Erazmus Predjamskival is.

A fenti mitológiai-történeti összefüggésekre a Mátyás királyról írott könyvemben már felhívtam a figyelmet, ám kutatásaim során két újabb értékes adalékra bukkantam, amelyek a szlovénség kollektív emlékezetének összetettségét és történeti rétegzettségét igazolják. Két olyan eseményről van szó, amelyek a szlovén területekhez közel, Mátyás uralkodása idején, 1485-ben és 1487-ben történtek. Bécs meghódítása előtt Mátyás 1485. március 18-án elfoglalta Kronenburgot. Antonio Bonfini, Mátyás történetírója az eseménnyel kapcsolatban a következőket írja: „Elfoglalta tehát a király Kornenburgot, amelyet Bécs bástyájának tartanak... Azon a napon olyan nagy napfogyatkozás volt, hogy számos csillagot lehetett látni. Sokan jósolták, hogy a napfogyatkozás szerencsétlenséget hoz a császárnak.”³³ A leírt napfogyatkozás valójában 1485. március 16-án volt, és a Linz, Kőszeg és Esztergom földrajzi sávot érintette. Bécsben és Budán majden teljes volt. A Merkúr, Vénusz, Mars és Jupiter fényes csillagként volt látható a Nap mellett. Mellesleg a királyról köztudott volt, hogy fél az égi tüneményektől. A másik fontos esemény, amely Bécsújhely 1487. augusztus 17-i elfoglalását követően történt, egy pompázatos hadiszemle Sollenau mezején, amelyet Bonfini aprólékos részletességel ír le. A roppant terjedelmes szövegből csupán egy rövid részt kívánok idézni: „Bécsújhely előtt a széles mezőn felsorakoztatta az összes légiót, hadrendbe állította... A sereg, amely a táborból kivonult a mezőre, hogy hadrendbe állva meginduljon a noricumi hegyszorosok és völgytorkolatok elfoglalására, nyolcezer gyalogból, húszezer lovasból, valamint (az apródok, csicskások, markotányosok nélkül) körülbelül kilencezer szekérből állt. A király pedig személyesen kívánta felállítani az összes hadoszlopot, és a harci feladatokat maga osztotta ki érdemesség szerint... Akkora engedelmesség uralkodott mindenütt, akkora volt a vezér iránti szeretettel párosult félelem és tisztelet, hogy parancsát mindenki a szónál gyorsabban teljesítette, és hogy utasításának eleget tegyen, az életét is semmibe vette. Akkora csönd honolt mindenütt, hogy a parancsszón kívül nemhogy emberi hang, de egy lónyerítés sem hallatszott sehol. Ezután, ahogy az egyes hadoszlopok kissé előbbre haladtak, adott jelre a fejedelem előtt hadgyakorlatot mutattak be, és a sorok váltakozva fejlődtek hol ék alakba, hol körbe, hol három- vagy négyszögbe, fűrész meg olló formájára.”³⁴

A fuvaros Mátyás királynál című történetben a mitikus Mátyás király ugyanúgy életre kelti „fekete serege” katonáit, mint Bonfini leírásában a történelmi Mátyás király a hadiszemle során Sollenau mezején a fekete sereg katonáit. A szlovén néphagyományban a Mátyás királyról szóló „jó történetben” és Bonfini történeti leírásában két állapot leírását olvashatjuk: egy mozdulatlan, halott állapotét és egy vitális, dinamikus állapotét. Az egyik állapotból a másikba történő átmenet pedig úgy következik be, hogy a mitikus király kivonja kardját, a történelmi király pedig szinte azonos módon jelt ad. A mitikus/misztikus hosszú és széles „sík mezőn” – Bonfininél úgyszintén „széles mező”³⁵ – a szlovén férfi megpillantja a mozdulatlan „fekete sereget”, amelyet korábban nem látott. A „fekete sereg” két állapota – van/nincs – összefüggésbe hozható magával a napfogyatkozással, amikor a valóságos világ rendhagyó módon egy rövid időre eltűnik, majd ismét visszatér. Az említett két esemény – egy természeti (napfogyatkozás) és egy történelmi (hadiszemle), amikor a történelmi Mátyás király a maga többnemzetiségű seregével, amelyben szlovénok is szolgáltak, három évvel halála előtt ténylegesen is a legközelebb került a szlovén területekhez, s reális út nyílott számára a nyugati irányú (Noricum) terjeszkedésre – mindenképpen tartós nyomokat hagyott a szlovének kollektív emlékezetében. A fuvaros Mátyás királynál című polivalens „jó történetben”, amely időről időre különféle változásokon ment keresztül, a kollektív emlékezet legkülönfélébb rétegeit lelhetjük fel – a misztikus, mitológiai rétegektől egészen a történelmi rétegekig.

Orpheusz alakja a görög mitológiában máig is talányos. Emlékét az orphikusok közössége ápolta, akik azt állították magukról, hogy olyan könyveket birtokolnak, amelyekben Orpheusz tanításai találhatók, beszámolója alvilágjárásáról és mindaz a tudás, amelyet ott lent szerzett, majd pedig a földön terjesztett.³⁶ Mítoszának két alapvető jegye domborodik ki: az egyik dalának csodás ereje, amellyel elbűvöli a teljes élővilágot, a másik pedig alvilágjárása. Orpheusz hiába járja meg az alvilágot, kedvesét, Eurüdikét nem tudja felhozni, ám egy másik mitikus hős, akit az ókorban Orpheuszhoz hasonlítottak, Dionüszosz sikerrel száll le a Hádészba anyjáért, Szemeléért.³⁷ Pável Ágoston bemutatta a magyar olvasóközönség számára azt a tökéletes orphikus ihletésű Mátyás királyról szóló szlovén éneket, amely csak egy a hasonlók sorában a szlovén népköltészetben.³⁸

Hegedűs a poklok kapujában

Széles mező van előttem,

Szép sima út a mezőben.

Elmerülve búbánatban

Mátyás király megyen rajta.

Öreg vándor jön most itten:

E vándor az öreg Isten.

„Mátyás király, hol a kedved?

Búnak fejed mért ereszted?”

– Kérdésedért Isten áldjon!

Nagy az én szomorúságom.

Kedvesem rég fekszik holtan,

Kedvesem rég fekszik holtan

S lelke lenn ég a pokolban.

„Sebaj Mátyás! Gond ne hányjon!

Menj, s az első új vásáron

Hegedűt végy, sárgát szépet,

Poklok előtt húzd rá szépen.

Kis vártatva majd a sátán

Megjelenik a portáján:

„Mondsza igric, Mátyás király,

Fizetésbe ezért mi jár?”

S megengedi, hogyha kéred,

Hogy magad vedd ki a béred.”

Mátyás elment szép vásárra,

Hegedőt vett, az szép sárga.

S poklok előtt s a pokolba

Hegedőjén sír a nóta.

Három percig alig húzta,

Már a sátán tudakolta:

„Mondsza igric, Mátyás király,

Fizetésbe ezért mi jár?”

„Halljad sátán, csak azt kérem,

Én vehessem ki a bérem.”

S kezét fogva kedvesének,

A pokolból kijövének.

De alig hogy őt kihozta,

Kedvese kél ilyen szóra:

„Tüzes pokol átkozott légy,

Üres maradj, elhagyott légy!”

Ám alighogy ezt kimondta,

A pokol elnyelte nyomba.

„Átkozott légy nyelvem, ajkam,

Mért voltál szófogadatlan?

Most örökké fogsz ezért te

Égni a pokol tüzébe’!”³⁹

Az antik Orpheusz-mítoszok és a fenti között az alapvető különbség a keresztényi elemek szerepeltetése. Tudjuk, Orpheusznak a keresztény mitológiában kitüntetett helye volt. A katakombákban gyakorta látható az ő képmása a jó pásztor alakjában. Hogy az Orpheusz-monda miképpen került a szlovén népköltészetbe, nem tudjuk, s az is rejtély, hogy Mátyás alakja közvetlenül Orpheuszt váltotta-e fel, vagy pedig egy korábbi másik mitikus lényt.⁴⁰

C. G. Jung egyik legkiválóbb és legmegbízhatóbb amerikai tanítványa, Joseph L. Henderson az Orpheusz és az Ember Fia című dolgozatában azt vizsgálja, hogy miképpen épülnek egymásra, váltják fel egymást a különféle mítosztípusok, és milyen pszichológiai tapasztalat rejlik bennük.⁴¹ A modern nyugati keresztény civilizáció emberének – állítja a szerző – vallásos keresését még mindig az ősi tradíciók határozzák meg, s ennek során a pogány és a keresztény hiedelmek között konfliktus támad, amely a fantáziákban és az álmokban mutatható ki. De nemcsak az álmokban – tesszük hozzá mi –, hanem a népi hagyomány is híven és jól láthatóan őrzi ezeket az átmeneteket. A kereszténység előtti korban két olyan misztériumvallás volt, amely később szervesen kapcsolódott a kereszténységhez: az egyik a perzsa napisten, Mitrász kultusza, a másik pedig a görögség Dionüszosz-kultusza. A III. században Ptuj környékén a római katonák körében is elevenen élt Mitrász kultusza, három dombormű is őrzi ennek emlékét.⁴² Szlovén földön érdekes lelőhelye van egy másik Mitrász-domborműnek a Bela krajina-ban található Rožancban: természetes környezetbe, egy sziklamélyedésbe vésték bele.⁴³ Hasonlóképpen több Mitrász- és Dionüszosz-dombormű került elő a pannon területekről is.⁴⁴ A két, túlságosan is vad, „a spirituális élet utáni vágyakozást” megtestesítő vallás központi alakjait idővel Orpheusz váltja fel, akit a korai keresztény egyház Krisztus előképének tekint, s aki kifinomult módon tartja életben a dionüszoszi vallást. Henderson ezt írja: „Úgyis mint jó pásztor és közvetítő, Orpheusz rátalál a dionüszoszi és a keresztény vallás közötti egyensúlyra, minthogy mind Dionüszosznál, mind Krisztusnál hasonló szerepet fedezünk fel [...] – az egyik az alsó világ ciklikus vallása, a másik a mennyei és eszkatologikus (a végső dolgokra vonatkozó) vagy finális vallás képviselője”.⁴⁵ Ptujban ma is áll egy Orpheuszemlékmű, amelyet a II. század tájékán készíttetett egy ismeretlen jótevő. Egyáltalában nem véletlen, hogy a középkorban szégyenoszlopként funkcionált.⁴⁶ Orpheusz pannon kultuszának hasonlóképpen megvannak a nyomai, hiszen emlékét több dombormű is őrzi.⁴⁷

Az antik Dionüszosz–Orpheusz párhuzam sajátos szlovén vetülete, hogy a fenti versnek létezik egy másik változata is, amelyet a magyar határhoz közeli Ljutomer vidékén jegyzett fel a jeles szlovén és horvát költő, Stanko Vraz. Ebben a szövegben Mátyás király nem a kedveséért száll le a pokolba, hanem Dionüszoszhoz hasonlóan anyjáért.⁴⁸ A történelmi Mátyás király életében tudunk egy olyan politikai-családi eseményről, amely a szlovéniai Ptujhoz kötődik. Mátyás király anyja és leendő menye, Beatrix Ptujban találkoztak először. Mátyás király 1476-ban kötött házasságot I. Ferdinánd nápolyi király leányával, Beatrix-szel. A népes magyar küldöttségben, amely Nápolyba indult a király leendő feleségéért, 20 török fogoly is volt.⁴⁹ A török fenyegetettség miatt a leendő királyné meglehetősen kockázatos szárazföldi útja Krajnán és Stájerországon keresztül vezetett. Útközben török portyázó csapatok veszélyeztették a küldöttséget. December első napjaiban érkeztek Ptujba, ahol a leendő királynét Hunyadi János özvegye várta, és innen folytatták útjukat a koronázás helyszínére, Székesfevérvárra.⁵⁰

A Hegedűs a poklok kapujában című népdalból ugyanúgy felismerhetők és kihámozhatók a kollektív emlékezet mitológiai és történelmi zárványai, mint A fuvaros Mátyás királynál című történetből. Ptuj az az emlékezethely, amely mitológiai és történelmi csomópontnak számít. A szlovén népmesék és népdalok Mátyás királya valójában olyan „archetipikus szimbólum”,⁵¹ amelyben módosult, kissé torzított és aktualizált formában jelen van a szlovénség történelmi és kulturális fejlődését meghatározó, a kollektív „tudattalanban létező múlt és jövő”.⁵² A múlt olyan értelemben, hogy ezekben a szövegekben megőrződött mindazoknak a civilizációknak a spirituális lényege, amelyekkel a szlovének lakta földrajzi tájegység történelme során kapcsolatban volt, a jövő pedig akként, hogy a szlovénség napjainkig híven őrzi a Mátyásról szóló hagyományt, mert a boldog aranykor még mindig beteljesülésre vár.

Szlovéniában elterjedt szokás volt a méhkaptárok fatábláinak festett díszítése. A legrégebbi ilyen fatábla a XVIII. század közepéről származik, döntő többségük pedig XIX. századi. Témavilág és motívumok tekintetében a világi és vallásos ábrázolás mintegy fele-fele arányban oszlik meg.⁵³ Láthatunk ezek között ószövetségi témákat ábrázoló képeket, de megtaláljuk a három evangélista állatalakos ábrázolását is. Számos motívum forrása éppen a népköltészet. A méhkaptár-ábrázolások motívumai, amelyeket évszázadok során az eredeti történet módosulásával egészített ki a népi leleményesség, olyanok, mint maga a néphagyomány, át- meg átszőve pszichológiai, szociológiai és történelmi tartalmakkal.⁵⁴ Témánk szempontjából azonban e táblaképek sokaságából két olyant ragadunk ki, amelyek kompozíciós tekintetben szoros kapcsolatban állnak, s szokatlan módon összefüggésbe hozhatók Ivan Cankar modernista szlovén író Potepuh Marko in kralj Matjaž (Mihaszna Marko és Mátyás király) című történetével.⁵⁵ Az egyiknek központi alakja a glóriás Krisztus, akit két római katona vetkőztet. A kompozíciót kétfelől fák zárják. A másik képen a központi helyet a koronás Mátyás király foglalja el, akinek hosszú szakálla kétfelé ágazva nyúlik át a kőasztalon. Mindenképpen szokatlan és anakronisztikus, hogy Mátyás királyt kétfelől öt lándzsás római katona fogja közre. A téma kitűnő szakértője, Gorazd Makarovič is szokatlannak találja ezt: „A király nem alszik, hanem fák lombkoronája alatt ül. Körülötte állnak katonái, szokatlan, római öltözethez hasonló ruhában.”⁵⁶ A kompozíciót itt is két fa zárja le. A fatábla alkotója fontosnak vélte jelezni, hogy kiről is van szó, hiszen e „műfajban” szokatlan módon felirat is került a képre: Kral Matiaš (Mátyás király). A Mátyást közrefogó római öltözetbe bújt katonák arról tanúskodnak, hogy e két fatábla esetében is aktualizálásról van szó: a kompozícióban a glóriás Krisztus helyére a népmeseivé vált történelmi figura, Mátyás király lép. A glóriát a korona váltja fel, azaz az isteni dicsfényt a világi legfőbb hatalom szimbóluma. Ebben az esetben azonban egy lényeges különbség van: a szlovén méhkaptár Mátyás-ábrázolásában a király mitikus-misztikus mivolta kerül előtérbe, hiszen ama bizonyos kőasztal mögött ül, amelyet szakálla körbenő.

A rituális és mitológiai szimbólumrendszer máig kimeríthetetlen kelléktárnak, „egyfajta archetipikus grammatikának” bizonyult az irodalom számára.⁵⁷ Általánosságban is igaz, s alább a szlovén irodalom példáján konkrétan is igazoljuk, hogy a szépirodalom genetikusan a mitológiával a folklóron át van kapcsolatban.⁵⁸ A mítoszkritika módszere, miként Fried István állítja, „a XX. századi irodalmi alkotásokra oly jellemző bibliai és ókori-antik elemek értelmező-deformáló jellegének föltárásában segíthet..., megvilágíthatja... azokat a rejtett – mitológiai – utalásokat, amelyek egyként nyitnak a Biblia, az antikvitás és a – pszichikai – archetípusok felé.”⁵⁹ A képzőművészet (népi), a szájhagyomány és a szépirodalom „egybejátszása”, a közöttük meglévő archetipikus kapcsolatok kibogozása közelebb vihet bennünket a történelmi szellemi rétegek jobb felismeréséhez, majd pedig az ezekből merítő alkotók szándékainak és műveinek hitelesebb megfejtéséhez és megértéséhez.

A Mátyás-mítosz közel egy évszázados szépirodalmi jelenlétének sajátos foglalata Ivan Cankar 1905-ben írott Mihaszna Marko és Mátyás király⁶⁰ című története. A mű megírását az író különös, túlfűtött lelkiállapota előzte meg. Tőle szokatlan lépésre szánta el magát a Mihaszna Marko... írása közben. A készülő fejezeteket átadta olvasásra Ivan Prijateljnek, aki Cankar szépírói működését Nietzschének az apollóni és dionüszoszi princípiuma szerint magyarázta. Az elkészült szöveget 1905. március 29-én megjelenése előtt az alábbi kísérőszöveggel küldte el Fran Levec (1846–1916) kritikusnak: „Ahogy már a cím is sugallja, ezúttal majdnem teljesen eltértem eddigi utamtól; meg akartam mutatni azoknak, akik szememre vetik, hogy nem írok a »nép« számára, miként kell manapság népi nyelven írni, és azt is, hogy minden elképzelést tiszta egyszerű formába lehet önteni.”⁶¹ Cankar valójában az általa korábban dicsért Trdina-féle népi iskolának esztétikailag is megalapozott eljárását igyekszik az új irodalmi normához, elvárásokhoz igazítani. Módszere így irodalomtörténetileg is megalapozott, s kettős, esztétikai és történeti felelet a nemzetietlenség vádjára.⁶²

A mű egyik kulcsjelenete arról szól, hogy a főhős, Marko elalszik, s álmában „csudálatos útra” kerekedik. Egy erdő kellős közepén egy nyíláson keresztül belép egy sírboltszerű barlangba. A kép, amely a teremmé öblösödő barlangban fogadja, kísértetiesen azonos az imént leírt méhkaptár-ábrázolással: „Bejáratánál két vitéz támaszkodott a falnak. Fejük mélyen a mellükre konyult, kezeik hosszú dárdanyélen nyugodtak. Hajszálnyira olyanok voltak, mint azok a római katonák, akiket Marko az Isten sírja előtt látott valamikor a templomban. Az arcuk is olyan szakállas és marcona volt.”⁶³ Miként a méhkaptárábrázolásokon, a Mátyás-kép és a Krisztus-kép itt is eggyé olvad. Mivel ezek a méhkaptár-ábrázolások egyedi „alkotásoknak” számítottak, egyáltalán nem valószínű, hogy Cankar bárhol is találkozhatott volna az általam fent leírt Mátyás-ábrázolással, amelynek kompozíciója teljes mértékben azonos a Cankar-mű jelenetével. „Filológiai” választ erre az egybeesésre nem tudunk adni.

A Mihaszna Marko... című elbeszélés mottója – „Ha visszatér Mátyás kora / boldog lesz a paraszt sora” – alapján akár azonosíthatjuk is azt a szlovén népmesét, amely forrásul szolgálhatott Cankar számára. A népmese megtalálható Ivan Grafenauer többször említett könyvében, és A részeg ember Mátyás királynál címet viseli.⁶⁴ Cankar a népmesének csupán egyetlen elemét találta irodalmilag és „eszmeileg” izgalmasnak, a részeges főhős személyét, akit teljes mértékben a modernista esztétikai elvek szerint ténylegesen is ambivalens figurává formált. A szlovénség évszázados igazságkeresésének megtestesítője, Marko igazi dionüszoszi alak. Művész, koldus, részeges ember, tragikus és komikus figura egy személyben.⁶⁵ Mihaszna Marko Cankar számos „nomád” hősének azért különösen összetett alakja, mert nagyon is nyilvánvalóan folytat párbeszédet egy konkrét népi tradícióval, tehát megformálásánál eleve számolnia kellett bizonyos megkötöttségekkel. Mivel szimbolikus hősről van szó, életpályája nem a hagyományos fejlődési pálya, hanem természeti ciklikusság szerint alakuló életút, ami szakadatlan visszatérést jelent már meghaladott értékrendekhez.⁶⁶

Cankar számára a Mátyás-mítosz mint a szlovén néphagyomány egyik legarchaikusabb, legstabilabb és igen népszerű eleme alkalmasnak bizonyult számos, a szlovén nemzet sorskérdéseit érintő probléma, de az individuum éppen aktuális dilemmáinak a megválaszolására is.

Vajon a Mátyás-mítosz miért válhatott a cankari életmű oly fontos részévé? Cankar a múlt század kilencvenes éveinek végétől olyan kérdésekkel találja szembe magát, amelyek írói megválaszolása elkerülhetetlen. Egyike e kérdéseknek, felvetéseknek a nemzetietlenség súlyos vádja, vagyis a szlovén nemzeti hagyományhoz való viszony tisztázása. A Mátyás-mítosz, mint e hagyomány eleven és megkerülhetetlen része szükségszerűen kerül gondolkodásának középpontjába, ti. azoknak a nemzeti sorskérdéseknek a felvetésére alkalmas, amelyek permanensen jelen vannak a szlovén történelemben: a szlovénség évszázados kiszolgáltatottsága, a nemzeti történelem sorsszerűsége, szakadatlan idegen uralom, a felemelkedés esélytelensége és a társadalmi igazságtalanságok mint az előbbiek velejárói. A Cankar-életműben folyamatosan fölbukkanó Mátyás-mítosz csak megerősít bennünket abban – kiváltképpen annak nagyon is nyilvánvaló irányultsága –, hogy az író e mítosszal nem leszámolni akart,⁶⁷ hanem a kollektivizmus és individualizmus metszőpontjában aktualizálni és értelmezni.

1	PÁVEL Ágoston: Az Orpheusz-monda rokonai a délszláv népköltészetben. In: P. Á.: Válogatott tanulmányai és cikkei. Szombathely, 1976.
2	GRAFENAUER, Ivan: Slovenske pripovedke o kralju Matjažu. SAZU, Ljubljana, 1951; MATIČETOV, Milko: Kralj Matjaž v luči novega slovenskega gradiva in novih raziskovanj. SAZU, Ljubljana, 1958.
3	A tanácskozás anyaga kötetben is megjelent. Corvin Mátyás-konferencia. Posvetovanje Matjaža Korvina (sic!). Szerkesztette: Varga József – Molnár Zoltán. Maribor, 1991. A kötet Mátyás királlyal foglalkozó dolgozatai később újra megjelentek a Hasonlóságok és különbözőségek – Ujemanja in razhajanja. Szerkesztették: Fried István – Lukács István. Budapest, Kossics Alapítvány, 1998. című szlovén–magyar kétnyelvű kötetben.
4	LUKÁCS István: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban. Lucidus Kiadó, Budapest, 2001, 156 p.
5	A címben jelzett kérdésről korábban napvilágot látott tanulmányaim: LUKÁCS, István: Tri „dobre zgodbe“ o kralju Matjažu. In: LIKAR Vojislav – WEISS Peter – SVOLJŠAK Petra (szerk.): Historični seminar 5: Zbornik izbranih predavanj 2004–2006. Ljubljana: ZRC SAZU, 2006. pp. 61–81; LUKÁCS, István: Slovenian „Good Stories“ about King Matthias Corvinus. In: BARTHA Elek – KEMÉNYFI Róbert – VINCZE Kata Zsófia (szerk.): Ethnographica et Folkloristica Carpathica 17. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. pp. 67–83.
6	KUBINYI András: Mátyás király. Vince Kiadó, Budapest, 2001, 9. Lukács István_Vasi Szemle 2016. 08. 04. 13:47 Page 400
7	Források: KOS, Milko: Zgodovina Slovencev. Od naselitve do petnajstega stoletja. Ljubljana, 1955; GRAFENAUER, Bogo: Zgodovina slovenskega naroda III. Državna založba Slovenije, Ljubljana, 1956; Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990; ŠTIH, Peter –SIMONITI, Vasko: Slovenska zgodovina do razsvetljenstva. Celovec, 1996; KUBINYI András: Mátyás király. Vince Kiadó, Budapest, 2001.
8	GRAFENAUER: i. m. 174.
9	SOKCSEVITS Dénes: Magyar múlt horvát szemmel. Budapest, 2004, 6. (Kapu Könyvek)
10	OCVIRK, Anton: Slovenski kulturni problemi. Ljubljanski zvon 1931, 241–249.
11	A Mátyás alakja kapcsán a XX. század hetvenes éveinek elején újból kibontakozó, nem elsődlegesen szakmai, inkább önjelölt tudósok (írók) között folyó viták éppen e kérdéskört érintették.
12	POGAČNIK, Jože: Slovenska Lepa Vida ali hoja za rožo čudotvorno. Ljubljana, 1988.
13	I. m. 295–296.
14	A szlovén irodalom központi kategóriájáról van szó.
15	Idézi KLANICZAY Tibor: A kereszteshad eszméje és a Mátyás-mítosz. In: KLANICZAY Tibor: Hagyományok ébresztése. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976, 166.
16	PATAKI Ferenc: Együttes élmény – kollektív emlékezet. Magyar Tudomány 2003/1.
17	GYÁNI Gábor: Kollektív emlékezet és nemzeti identitás. Magyar Tudomány 2003/1, 12–16.
18	ASSMANN, Jan: A kulturális emlékezet. Atlantisz Kiadó, Budapest, 1999.
19	GRAFENAUER, Ivan: Slovenske pripovedke o kralju Matjažu. SAZU, Ljubljana, 1951. 9.
20	Idézi GYÁNI Gábor i. m. 12.
21	WHITE, Hayden: A történelem terhe. Osiris, Budapest, 1997. 134.
22	PATAKI Ferenc: i. m.
23	PÁVEL Ágoston: Az Orpheusz-monda rokonai a délszláv népköltészetben. In: P. Á.: Válogatott tanulmányai és cikkei. Szombathely, 1976. 7–29; NARTNIK, Vlado: Od kvarnerskega zmaja Negotina do koroškega kralja Matjaža. Riječ (Rijeka) 1996/2, 150–156.
24	GRAFENAUER, Ivan: i. m. 210–211.
25	NARTNIK, Vlado: K rabi in smislu barvnih izrazov v Cankarjevem Kurentu. Jezik in slovstvo 1984–85/6, 194–199.
26	I. m. 199.
27	GRAFENAUER Bogo: Zgodovina slovenskega naroda I. Državna založba Slovenije, Ljubljana, 1978, 145.
28	I. m. 159.
29	GRAFENAUER, Ivan: i. m. 210.
30	NARTNIK Vlado: K izvoru koroških letečih procesij. Koledar Družbe svetega Mohorja v Celovcu 1989, 64–70.
31	ŠUMI, Nace: Szlovénia. Műemléki kalauz. Ljubljana, 1992, 146.
32	STOPAR, Ivan: Gradovi na Slovenskem. Cankarjeva založba, Ljubljana, 1987, 331.
33	BONFINI, Antonio: Mátyás király. Ford.: Geréb László. Budapest, 1959.
34	http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/magyar-tortenelem/ch39.html. (Letöltve 2016-04-17)
35	A Hegedűs a poklok kapujában hasonlóképpen „széles mező ” van.
36	KERÉNYI Károly: Görög mitológia. Gondolat, Budapest, 1977, 365.
37	I. m. 368.
38	PÁVEL Ágoston: Az Orpheusz-monda rokonai a délszláv népköltészetben. In: P. Á.: Válogatott tanulmányai és cikkei. Szombathely, 1976, 7–29.
39	Fordította Pável Ágoston i. m. 23–24.
40	PÁVEL Ágoston i. m. 7–29; Vlado Nartnik Pável dolgozatának alapvető megállapításait szem előtt tartva távolabbi, részben szépirodalmi (Dante), részben nem európai, új-mexikói (A kislány és a tücsök című népmese) párhuzamokra mutat rá. Ld. NARTNIK, Vlado: Pogledi na Pavlove raziskave tematike Orfeja. In: Slovensko-madžarski jezikovni in književni stiki od Košiča do danes. Szerk.: Nyomárkay István és Lukács István. Kossics Alapítvány, Budapest, 1998, 205–210.
41	HENDERSON, Joseph L.: Orpheusz és az Ember Fia. In: JUNG, C. G.: Az ember és szimbólumai. Göncöl Kiadó, Budapest, 1993, 140–148.
42	GRAFENAUER, Bogo: i. m. 207.
43	Zakladi Slovenije. A szöveget írta: Matjaž Kmecl. Cankarjeva založba, Ljubljana, 1979, 124.
44	LÁSZLÓ Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat, Budapest, 1974. 139 és 146.
45	HENDERSON, Joseph L.: i. m. 143.
46	Zakladi Slovenije i. m. 31.
47	Ld. LÁSZLÓ Gyula: i. m. 135.
48	Slovenske ljudske pesmi – Szlovén népdalok. Ford.: Pavel Ágoston. Szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Vilko Novak. Pomurksa založba, Murska Sobota, 1967, 180.
49	Számos szlovén népdal szól Mátyás király és a török kapcsolatáról.
50	PRÉM József: Mátyás király a krajnai népköltészetben. In: Mátyás király emlékkönyv. Budapest, 1902.
51	FRYE, Northrop: Az irodalom archetípusai. In: A modern irodalomtudomány kialakulása. Szerk.: Bókay Antal – Vilcsek Béla. Osiris Kiadó, Budapest, 1998, 440–448.
52	JUNG, C. G.: Múlt és jövő a tudattalanban. In: Az ember és szimbólumai. Göncöl Kiadó, Budapest, 1993, 30–37.
53	BERK, Edi – BOGATAJ, Janez – PUKŠIČ, Janez: Ljudska umetnost in obrti v Sloveniji. Kranj, 1993.
54	GNILŠAK, Ida: Pripovedi s panjev (Mesélnek a kaptárak). Radovljica, 1992, 11.
55	CANKAR, Ivan: Potepuh Marko in kralj Matjaž – Mihaszna Marko és Mátyás király. Pomurska založba – Európa Könyvkiadó, Murska Sobota – Budapest, 1986. Ford.: Pável Ágoston.
56	MAKAROVIČ, Gorazd: Poslikane panjske končnice. Ljubljana, 1962, 115.
57	MELETYINSZKIJ, Jeleazar: A mítosz poétikája. Gondolat, Budapest, 1985, 152.
58	I. m. 357.
59	FRIED István: Utak a komparatisztikában. Bevezető helyett. In: Utak a komparatisztikában. Az összehasonlító irodalomtudomány új-régi kérdései. Szerk.: Fried István. Szeged, 1997, 3.
60	CANKAR, Ivan: Potepuh Marko in kralj Matjaž. In: Ivan Cankar: Zbrano delo 13. Ljubljana, 1973, 7–96.
61	I. m. 235.
62	Erről ZADRAVEC, Franc: Cankarjevi folklorni junaki, és Stikališča med Trdinovo in Cankarjevo umetnostjo. In: Umetnikov „črni piruh”. Cankarjeva založba, Ljubljana, 1981, 17–32 és 33–55.
63	I. m. 227.
64	GRAFENAUER: i. m. 227–228.
65	A bor, a részegség, a bódulat hangsúlyozottan jelenlévő motívuma az egész elbeszélésnek. A nietzschei gondolkodásmódnak a dionüszoszi elem egyik központi kérdése. Ld. A tragédia születése című művét. Fordította és a jegyzeteket írta Kertész Imre. Budapest, 1986.
66	JUVAN, Marko: Med identifikacijo in negacijo. Pripovedkovni intertekst v Cankarjevi povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž. Slavistična revija 1989/4, 479.
67	Franc Zadravec állítja ezt Cankarnak O človeškom napuhu című írása alapján. Ld. CANKAR, Ivan: Zbrano delo 10. Ljubljana, 1959. 435–439. ZADRAVEC, Franc: Cankarjevi folklorni junaki. Slavistična revija 1980/2, 153–165; továbbá in: Franc Zadravec: Umetnikov „črni piruh”. Cankarjeva založba, Ljubljana, 1981, 17–32.