NÉPESSÉGVESZTŐ KÜLTERÜLETEK
ELTÉRŐ TÁRSADALMI FOLYAMATAI
VAS MEGYÉBEN

Magyarország kedvezőtlen demográfiai folyamatainak gazdaság- és társadalomformáló hatásai nem újkeletű problémák és kutatási területek a tudományok világában, így a geográfiában sem. Sőt, a mindennapi életben is közismert, „hírértékű” információról van szó, amely rendszerint egy-egy népszámlálási ciklushoz vagy éves változásokhoz kapcsolódóan bukkan fel, s válik lassan a mindennapi életünk részévé, hiszen 1981 óta, azaz három és fél évtizede ugyanez a trend. A településföldrajz nyelvére lefordítva ez azt (is) jelenti, hogy fogyniuk „kell” maguknak a települések lélekszámának is, s valóban, azt mondhatjuk, döntően erről van szó. Persze, lényegében minden településkategóriában találunk „renitenseket”, vagyis olyan városokat és falvakat, amelyek – dacolva az országos folyamatokkal – a népességcsökkenéssel ellentétes pályán mozognak. Érdemes azonban a települési szint alá is bekukkantani, s megvizsgálni, hogy egy-egy város vagy község közigazgatási határain belül lévő külterületek milyen adatokat produkálnak. Már csak azért is, mert talán „első ránézésre” az tűnik mindenki számára nyilvánvalónak, hogy ha van olyan településrész, ahol az ott élők száma bizonyára látványosan csökken, akkor annak minden kétséget kizáróan a külterületi lakott helynek kell lennie. Ugyanis a külterületekről a társadalom túlnyomó hányadának elsősorban az jut eszébe, hogy „elmaradott, szegény, központtól távol fekvő, nehezen megközelíthető, lepusztult épületállományú, rendezetlen környezetű stb.”. Ez a tanulmány a külterületi lakónépesség számának csökkenése mögötti társadalmi-gazdasági folyamatokat igyekszik feltárni Vas megyei példák segítségével.

 

A KÜLTERÜLETEK SZÁMÁNAK ÉS LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA ORSZÁGOSAN ÉS VAS MEGYÉBEN

Általánosságban megállapítható, hogy a külterületek száma az 1970-es évektől az ezredforduló időszakáig dinamikusan csökkent. Természetesen ebben az időszakban képződtek is külterületek, vagyis a folyamat nem kizárólagosan egyirányú volt, ám ez közel sem tudta ellensúlyozni a negatív tendenciát (BALOGH A. – BAJMÓCY P. 2014). Amíg 1970-ben 13 189, addig 2001-ben 9148 külterülettel rendelkeztek településeink. A külterületen élők számában az ezredfordulóig hasonló változásokat tapasztalunk: az 1970-es 805 334 főről a 2001-es népszámlálás idejére 288 056 főre apadt a számuk. (Megjegyzendő, hogy míg a külterületek számában bekövetkezett módosulások a Központi Statisztikai Hivatal Helységnévtárainak köszönhetően évről évre nyomon követhetők, addig lakónépességük változásai csak a tízévente esedékes népszámlálások során rekonstruálhatók.) A legutóbbi két népszámlálás közötti időszak (2001–2011) azonban már merően más trendekről árulkodik. A külterületek száma 123-mal, lakónépességük pedig 12 336-tal nőtt tíz esztendő alatt! A jelenség érdekessége, hogy e lélekszámbeli növekedés időszakában a pozitív természetes szaporodással rendelkező külterületi lakott helyek száma látványosan csökkent. Ennek az egymásnak látszólag ellentmondó jelenségnek a magyarázata az, hogy a népességnövekedés nagy része viszonylag csekély számú külterületet érintett, ám ez a külterületi népességszám-gyarapodás mégis olyan mértékű volt, hogy ellensúlyozni tudta a fo gyó külterületekben lezajló csökkenés mértékét (BALOGH A. – BAJMÓCY P. 2014).

A külterületek számában a 2001-es népszámlálás óta tapasztalható növekedés Vas megye esetében is kimutatható (1. táblázat).

 

1. táblázat: A külterületek számának változása 2001 és 2015 között országosan és Vas megyében

Év	Magyarország	Vas megye
2001	914	244
2011	9271	272
2015	9297	273

FORRÁS: Magyarország Helységnévtárai

 

A külterületi lakosság lélekszáma azonban Vasban az 1970-től 2011-ig eltelt időszakban mindvégig – azaz 2001 után is – apadt, sőt, a csökkenés mértéke a bő 40 év alatt a negyedik legnagyobb volt az országban (75,9%-os), mindössze Jász-Nagykun-Szolnok (–79,5%), Békés (–78,8%) és Nógrád (–76,7%) előzték meg. E megyék mindegyike 1970 óta végig veszített külterületi lakosságából, viszont 2001 után lett kilenc olyan mezorégiója az országnak (plusz Budapest), ahol már népességnövekedésről tudunk beszámolni, közülük is elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hajdú-Biharban és Komárom- Esztergomban. Igaz, ez a javuló trend nem tudta ellensúlyozni az 1970 óta addig bekövetkezett népességfogyást, így összességében az 1970 és 2011 közötti időszakban minden megye veszített a külterületen élők számából. A csökkenés elsősorban a tradicionálisnak mondható lakott településrészeket (majorok, tanyák, őrházak) érintette, míg a növekedés főképp a nagyvárosok környéki szuburbanizálódó térségekre, illetve a külterületeken létrehozott különböző intézményekre (iskolák, szociális otthonok) vezethető vissza. Vasban tehát 2001 óta hiába emelkedett a külterületek száma majdnem 30-cal, sőt, lett több lakott külterület is a megyében (2001: 139; 2011: 149), a külterületen élők száma összességében mégis csökkent (2001: 2205 fő; 2011: 1854 fő).

A külterületek mennyiségében, illetve a lakónépességük számában bekövetkezett, különböző irányú számbeli változások ellenére a megyék rangsora az elmúlt évtizedek során nem igazán módosult. A legtöbb külterülete hagyományosan Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyének van, míg a másik végletet Nógrád, Vas, Heves és Komárom-Esztergom jelenti. Érdekesség, hogy a sok külterülettel rendelkező megyék esetében inkább a külterületek fogyása, míg a kevés külterülettel rendelkezők esetében a külterületek számának emelkedése figyelhető meg. A legtöbb külterületi lakos pedig hagyományosan az alföldi területeken él. 1970 és 2001 között az első öt helyezettnél még a sorrend sem módosul: 1. Bács-Kiskun, 2. Csongrád, 3. Pest, 4. Békés, 5. Szabolcs-Szatmár-Bereg. A 2001-es népszámláláskor viszont már Pest megye kerül a második helyre, és Szabolcs is beelőzi Békést. 2011-ben az első ötben már feltűnik egy újabb alföldi megye, nevezetesen Hajdú-Bihar, a negyedik helyen, kiszorítva Békést az első ötből. A legalacsonyabb értékeket a lakónépesség számát illetően mind az öt, 1970- nel induló népszámlálási időpontban Vas, Heves és Nógrád megye produkálta.

 

VAS MEGYE KÜLTERÜLETEINEK TÉRBELI MEGOSZLÁSA ÉS TÍPUSAI

Vas megye 216, közigazgatásilag önálló településéből 119 (55%) rendelkezik egy vagy több külterülettel. Az összesen 273 külterület megyén belüli eloszlása így korántsem egyenletes. Rendszerint a nagyobb népességű, illetve jelentősebb térbeli kiterjedésű települések esetében fordulnak elő nagyobb számban, az aprófalvakra többnyire nem jellemzőek. Kifejezetten sok külterülettel találkozunk a Sárvári járásban, ugyanakkor a megye délnyugati csücskében szinte eggyel sem (1. ábra).

Legtöbb külterülete is Sárvár városának van (13), de a környékén fekvő falvak szintén átlag feletti értékeket hoznak. Szombathely áll a második helyen (12), ám a megyeszékhely körüli települések alig-alig rendelkeznek külterületekkel. A harmadik helyezett Szentgotthárd (9) után következnek az első falvak, úgymint Sitke (7), Csákánydoroszló (6) stb.

Természetesen a külterületeknek számos típusa létezik. Magyarország Helységnévtára 13 kategóriát különböztet meg. A vasi külterületek eszerint az alábbi módon oszlanak meg (2. táblázat).

 

2. táblázat. A Vas megyei külterületek számának és arányának megoszlása típusok szerint

Külterület települési jellege		Vas megyei külterületek
	db	%
bányatelep	1	0,4
forgalmi település (vasútállomás, vasúti őrház stb.)	27	9,9
gyógyintézet (kórház, szanatórium, fekvőbetegeket ellátó egyéb intézmény stb.)	1	0,4
ipartelep	4	1,5
kulturális, oktatási vagy sportlétesítmény	4	1,5
külterület összeírt lakóegység és népesség nélkül	40	14,7
gazdasági tevékenységhez vagy egyéb funkcióhoz nem köthető lakóhely	66	24,2
mezőgazdasági jellegű lakóhely, mezőgazdasági jellegű tanyák	78	28,6
őrházak (erdőőrház, útőrház, gátőrház, csatornaőrház stb.)	24	8,8
szálláshelyek (szálloda, panzió, vendégház, turistaszálló, üdülő stb.)	3	1,1
szociális otthon, egyéb szociális jellegű intézmény	1	0,4
üdülőhely, üdülőterület	14	5,1
ipari üzemi szolgálati vagy készenléti lakás	9	3,3
Nincs besorolva	1	0,4
Összesen	273	100

FORRÁS: Magyarország helységnévtára 2015

 

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a településföldrajz által használt kategóriák a Központi Statisztikai Hivatal által alkalmazottól némiképp eltérnek. Ez utóbbi tipizálás egyik hátránya, hogy a legtöbb külterület mellé csupán egy funkciót társít, így sokszor az elnevezés alapján a területhasznosításra nem lehet következtetni. Például a Csehimindszenthez tartozó Potypuszta a KSH szerint „gazdasági tevékenységhez vagy egyéb funkcióhoz nem köthető lakóhely”, míg a valóságban ma is jelentős a terület mezőgazdasági hasznosítása: számos régi és új gazdasági épület áll az egykor virágzó uradalmi birtok területén.

A KSH beosztását alapul véve Vas megye külterületei közül legnagyobb számban és arányban a mezőgazdasági jellegű lakóhelyek (a vasi külterületek 28,6%-a), lakófunkciójú külterületek (24,2%), illetve napjainkra elnéptelenedett területek (14,7%) képviselik magukat. A másik végletet a mindössze egy megyei előfordulású bányatelep, gyógyintézet, szociális otthon jelenti, illetve az az egy településrész – Szombathely-Zelimajor –, amelyet a 2011-es statisztika még nem, viszont a 2015-ös már feltüntet, s egyelőre nincs típusba sorolva.

A teljes részletezést elkerülendő, néhány kategóriát kiemelve: az ún. forgalmi települések megszűnt vagy ma is forgalomban lévő vasútállomások területén lévő lakott épületek, vasúti őrházak, illetve MÁV-lakások lehetnek, értelemszerűen vasútvonalak által érintett települések határaiban találunk ilyeneket, például Csákánydoroszló, Körmend, Balogunyom, Acsád, Celldömölk, Jánosháza stb. esetében. ¾-ük ma is lakott. Érdekes külterületi típust alkotnak az őrházak (erdészlakok, gátőrházak, vadászlakok, vámházak stb.). Az épületek jellegéből és funkcióikból fakadóan alacsony lélekszámmal, s külterületenként általában csak 1-2 lakással rendelkeznek (BALOGH A. 2012). Több mint 50%-uk mára elnéptelenedett. Legnépesebb közülük a Nick-Műgát (14 fő) és Sárvár-Bajti (13 fő). A mára lakatlan, illetve csak lakófunkciójú, valamint mezőgazdasági jellegű lakóhelyet magában foglaló külterületi típusok között magas arányban találunk egykori majorsági területeket. Így a megyén belül elsősorban e gazdálkodási és települési formának kedvező tájakon fordulnak elő nagy számban, nevezetesen a Kemenesháton, vagyis a Vasvári, Sárvári és Celldömölki járások területén.

 

CSÖKKENŐ LÉLEKSZÁMÚ KÜLTERÜLETEK, TÁRSADALMI OKOK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

Vas megye 273 külterületéből 149 volt lakott a 2011-es népszámlálás adatai alapján, tízzel több, mint 2001-ben. A lélekszám nagyságát tekintve azonban összességében csökkenést tapasztalunk: 2001-ben 2045-en, 2011-ben 1843-an éltek egy-egy város vagy község külterületén. Számában több, együttes lélekszámában viszont kisebb lakónépességű külterülete lett tehát a megyének. Tíz év alatt felére esett vissza a 100 főnél népesebb külterületi lakott helyek száma, ugyanakkor jelentősen emelkedett a 10 főnél kisebbeké (3. táblázat).

 

3. táblázat. A Vas megyei külterületek népességnagyság-kategóriák szerint

Külterületek lakónépessége	2001	2011
100 fő feletti	4	2
3-10 fő közötti	95	108
1-2 fős	35	48

FORRÁS: Magyarország Helységnévtárai

 

2001-ben a legnépesebb külterület Bejcgyertyános-Belsőhegy volt 163 fővel, 2011-re viszont a statisztika szerinti lakónépesség-száma már 0 fő. Ennek magyarázata, hogy a településrészt a központi belterülethez csatolták, viszont megmaradt lakatlan külterületként is. (2001-ben a központi belterületnek 146 lakása és 281 lakosa, Belsőhegynek 90 lakása és 163 lakosa volt. 2011-ben a központi belterület lakásállománya 236-ra nőtt, a lakónépesség száma 375 főre, míg Belsőhegy esetében mind a lakásállomány, mind a népességszám 0 lett.) Így a 2001-ben második legnépesebb Sárvár-Lánkapuszta (161 fő) lett 2011-re a legnagyobb lélekszámú külterület a megyében (igaz, 142 főre csökkenve). Bár KSH-besorolása alapján „mezőgazdasági jellegű lakóhely, mezőgazdasági jellegű tanya”, Lánkapuszta egykor major volt, melynek emlékét épületállományában ma is őrzi. Jelentős létszámú lakossága, illetve a legközelebbi lakott település nagy távolsága miatt több alapszolgáltatás is megtelepedett helyben (vegyesbolt, kocsma, garázsok, fészerek, postaláda stb.), vagyis nem pusztán agrárfunkciójú lakott településrészről van szó. Az autentikus majorsági jelleg megszűnése azonban sajnos folyamatos, az egykori épületek egyre inkább romosak, így megszűnésükre nagy esély van (1. kép). Ugyanakkor a településrész fiatalabb részei tipikusan falusias jellegűek, sátortetős kockaházakkal, sőt, még többszintes lakóépülettel is találkozhatunk. 2001-ben és 2011-ben is még 100 főnél nagyobb volt Celldömölk-Pityervár (igaz, szintén csökkenő lélekszámmal), ám a harmadik legnagyobb Rum – Rum-kastély a 2001-es 104 főről 2011-re 85 főre fogyott.

2001 óta 69 külterületen emelkedett a lakosok száma, míg 89 veszített lélekszámából. Ha a KSH által használt külterületi kategóriák szerint nézzük a változásokat, szembetűnő, hogy a forgalmi települések az egyetlen típus – eltekintve az egyedüli, szintén fogyó, bányatelepként rögzített, Szombathelyhez tartozó Dukai Takács Judit utcától –, amelynél az ide sorolt lakott helyek több mint fele fogy (55,5%). A többi típusnál mindenütt 50% alatt marad a fogyó településrészek aránya! Ez viszont nem jelenti automatikusan azt, hogy a többi akkor növelné a lakónépességét: nagyon sok külterület (115) ugyanis vagy megőrizte népességszámát 2001 és 2011 között (a 115-ből 21) vagy – sokkal inkább – már eleve nem élt ott senki a két népszámlálási év időpontjában sem (a 115-ből 94). A gazdasági és egyéb funkcióhoz nem köthető 66 lakóhelyből 19-ben, a 78 mezőgazdasági jellegű lakóhelyből csupán 22-ben nőtt a lélekszám. Viszont az üdülőterületek, szállók és szállodák mindegyike gyarapodást tudott felmutatni.

Amíg tehát a külterületek száma szép lassan emelkedett az elmúlt évek során, és több lett a lakott külterületi hely is Vas megyében, összességében az ott élők száma folyamatosan csökkent, szemben az országos tendenciával. A változások mögött az adminisztratív, közigazgatási módosulások mellett számos, különböző térbeli-társadalmi jelenség húzódik meg (2. ábra). Egyrészt meghatározóak lehetnek a kedvezőtlen földrajzi adottságok, nevezetesen a rossz közlekedés-földrajzi helyzet, amelynek eredményeként a főútvonalaktól, vasútvonalaktól való nagy távolság miatt nincs a közelben buszmegálló vagy vasútállomás, vagy ha igen, a járatok ritkán járnak. Rendszerint, ha az adott külterület „anyatelepülése” gazdaságilag elmaradottabb térségben fekszik, amely térségre amúgy is az elvándorlás jellemző, a külterület népességcsökkenése hatványozottan jelentkezik. A szub - urbanizációs folyamatokban leginkább érintett nagyvárosoktól és azok környékétől való távoli fekvés szintén előrevetíti annak a lehetőségét, hogy az országos folyamatoknak megfelelő népességcsökkenés zajlik le a külterületen.

Vas megyében a napjainkra teljesen elnéptelenedett külterületek többsége több km-es távolságra fekszik a központi belterülettől, s ez jellemző a még lakott, de erősen fogyó külterületek közül is jó néhányra, elsősorban a forgalmi településekre (pl. Sárvár – Ostfyyasszonyfa-vasútállomás: 9 km, Körmend-Vasúti őrházak: 6 km), őrházakra (pl. Szentgotthárd-Vasúti őrház: 8 km, Vasvár-Erdőslak: 8 km, Szentpéterfa-Erdőháza: 5 km). De 9 km távolságra fekszik a már említett Lánkapuszta is Sárvár központi belterületétől.

A megye legkevésbé fejlett térségét jelentő Vasvári járás külterületei szinte kivétel nélkül fogynak, s a megye többi déli, amúgy is kevés külterülettel rendelkező településénél is hasonló a helyzet. Ami a szuburbanizációt illeti, érdekesség, hogy az napjainkban gyakran már a településhatáron belül jelentkezik, azaz, közvetlenül a nagyvároshoz tartozó külterületekre irányul a népesség (KRISTÓF A. 2015; VASÁRUS G. 2016.). Vas megyében ez egyedül Szombathely közigazgatási határain belül jelentkezhet, a környék települései azonban – a hozzájuk tartozó külterületekkel együtt – ebből már nem részesednek, vagy a beköltözés nem tudja ellensúlyozni a természetes fogyást, s nem csak külterületeik, hanem a település maga is fogy (pl. Ják az 1990-es évek második felétől egészen 2010-ig folyamatosan növelte lakónépességét, azóta viszont csökken, mint ahogy fogynak külterületei – Felsőnyírvármajor, Ráczmajor – is).

Az alacsony társadalmi státuszú lakosság akár fel is halmozódhat bizonyos külterületeken, növelve a lakónépességet, de gyakori az is, hogy hozzájárulnak a külterületek fogyásához. Jellemző e területekre a lakóépületek rossz fizikai állapota, a lakókörnyezet pusztulása, amely egy idő után azt eredményezi, hogy már nincs lehetőség kiköltözni jelentősebb anyagi áldozatok nélkül, főleg, ha a tradicionális gazdasági szerepkörök megszűnésével munkalehetőség sem adódik helyben. Autóval az itt élő szegényebb családok többnyire nem rendelkeznek, így elzártságuk egyre fokozódik, a jelentős időtávolságok miatt a terület tovább értéktelenedik. Számos, főleg az eredeti épületállományából sokat megőrző majort találunk a fogyó külterületek között. Az egykori cselédlakásokat az ott élő szegények nem vagy alig tudják felújítani, modernizálni, azok kis alapterületűek és szegényes felszereltségűek. Példaként említhető Káld-Pusztalánc, ahol egykor virágzó gazdaság működött: tejcsarnokok voltak, sőt, tejbeszedőket is képeztek helyben, s ahol mára sem a közeli buszmegálló, sem az állattartó telep nem képes ellensúlyozni az elköltözést. Nincs közvilágítás, az aszfaltozott út rossz minőségű. Az itt maradt családok szegényes körülmények között élnek, többnyire a cselédsoron (2. kép).

Hasonló a helyzet a Sárvár külterületén fekvő Csénye-Újmajorban is, ahol a Nyugat-Dunántúl egyik legimpozánsabb majorsági épületegyüttese látható. 1803-ban került a terület a Habsburg-család tulajdonába, és egy több ezer holdas uradalom központjának építették. A XX. század elején több mint 200-an éltek itt. A 2. világháború után a Sárvári Állami Gazdaság lakásokat és irodákat is kialakított kastélyában (BALOGH A. – BAJMÓCY P 2011). Ma is láthatók az egykori gyárépületek, marha- és lóistállók. Cselédlakásai lakottak, lakói igen szegények. Bár főút mellett fekszik, s közlekedési helyzete jó (napi 20 buszjárat közlekedik Sárvárra), népessége fogy: 2001-ben még 57-en, 2011-ben 45-en laktak Csénye-Újmajorban, amely egyébként maga teljesen zárt, magas téglakerítés övezi (3. kép).

 

* * *

 

Vas megyében az ezredfordulót követően a külterületek száma folyamatosan nőtt, s egyre több külterületi hely is vált lakottá. Ugyanakkor összességében ez nem járt a lakónépesség számának emelkedésével, azaz egyre kevesebb ember él egyre több külterületen, amelynek eredményeként dominánssá válnak a mindössze egynéhány fős külterületi településrészek. A megyében 2001 és 2011 között 89 külterület veszített lakosságszámából. Mindezek következtében valós veszély, hogy nem csak elnéptelenednek külterületek, hanem épületállományukat elveszítve fizikailag is megsemmisülnek. Mindamellett megemlítendő, hogy Vasban 69 külterület tudta növelni lakóinak számát. Több, 2001-ben még lakatlan vagy nem létező külterület vált lakottá, ami szintén több, egymással összefüggő tényező együttes hatásának az eredménye. Ennek vizsgálata egy következő tanulmány témája lehet.

   

IRODALOM

BALOGH A. (2012): A külterületek településföldrajzi vonatkozásai. In: A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Tudományos Közleményei 13, pp. 127–138.
BALOGH A. – BAJMÓCY P. (2011): Majorok a Nyugat-Dunántúlon. Savaria University Press, Szombathely, 126 p.
BALOGH A. – BAJMÓCY P. (2014): Elnéptelenedő külterületek. In: Településföldrajzi Tanulmányok, 2014/Különszám, pp. 59–69.
KRISTÓF A. (2015): Adalékok Miskolc külterületeinek sajátosságaihoz. In: Településföldrajzi Tanulmányok 2015/2, pp. 55–67.
VASÁRUS G. (2016): Külterületi szuburbanizáció és szegregáció – Példák vidéki agglomerációk konfliktusaira. In: Településföldrajzi Tanulmányok 2016/1, pp. 84–94.