BENDEFY ISTVÁN

 

 

SOLANUS GÖTZ,
NÉMETÚJVÁRI FERENCES GVARDIÁN

 

 

Götz János, nagyapám édesanyjának bátyja 1831. április 2-án született a győri Révfaluban, mint szüleinek elsőszülött gyermeke.1 Szülei az anyakönyvi bejegyzés szerint Joannes Getz Nauta Sodalis, azaz hajóslegény és Teresia Tibold, révfalusi lakosok. Keresztszülei: Schreimer Joannes és Pekenbauer Catharina, kikről nem tudunk közelebbit azon felül, hogy négy ifjabb testvérének, köztük nagyapánk, Sikor Ferenc édesanyjának, Teréziának is ők lettek a keresztszülei. Nagyapánk a Duna menti Gönyű községben volt főjegyző.

Bár nem közvetlen fölmenő rokonunk, Sikor Ferencnek nagybátyja volt, életének érdekes alakulása miatt igyekeztem életútját minél alaposabban földeríteni. Szerencsére nagyapám saját kézírásos családi krónikájában2 komoly teret szentelt kedves rokonának. Mindjárt át is adom a szót őneki:

 

"A francia forradalom után az 1790-es években sok magasrangu és vagyonos polgári család hagyta el Franciaországot, külföldön keresett menedéket az akkori forradalmi események elől. Az így hazátlanná vált családok közől egy Noisser nevű, talán otthon magasabb rangu és gazdag család menekült napkelet felé Németországon Austrián át Magyarországba. A Dunán túli vidéken Győrvárosba került, itt a Karmelita tér egyik házában lakást bérelt és ideiglenes tartózkodásra berendezkedett. A család állott a fiatal Noisser Úrból, fiatal feleségéből és valamelyiknek édesanyjából, gyermekük nem volt. A család várta, várta a kedvező időt a hazatérésre, élni addig is kellett, a magukkal hozott családi értéktárgyaikat eladogatni sajnálták, inkább zálogba tették, így éldegéltek és közben telt mult az idő. A hazamenetel reménye kezdett már elhomályosulni, elhatározták, hogy lakásukat kibővítik és nyitnak egy leányiskolát a Győrvárosi jó módú, leginkább német ajkú kézmives családok leányai részére. Szerencsés gondolat volt ez, mert abban az időben az elemi iskolán kívül leányiskola Győrben nem volt. Örömmel fogadták a gondolatot úgy a szülők, mint a leánykák is. Az iskola megnyílt, tanultak a növendékek az eleminél magasabb műveltséget és francia nyelvet és a Noisser iskola rövid idő alatt annyira divatba jött, hogy vidéki birtokos családok is felkeresték leányaik részére, a Noisser család tagjai köztiszteletbe és közmegbecslésbe kerültek, sőt anyagi viszonyaik is rendbe jöttek, hogy zálogba tett értékeiket is lassanként visszaváltogatták. Foglalkozott a Noisser iskola gyengébb gymnaziumi tanulók korrepetálásával is, így került nagybátyám, ki az időben a győri bencés gymnázium felső osztályos jeles tanulója volt, a Noisser iskolába korrepetitornak, ott őt rendkívül megszerették.

Így telt mult az idő 1848-ig, a magyar forradalom kitöréseig. A Noisser család megrettent a forradalomtól mert egy forradalomban már volt részük, elhatározták, hogy elhagyják ezt az országot is de a nyugodtabb idők elkövetkezésével visszajönnek ide, meglevő értékeiket nem is viszik magukkal, hanem elrejtik a pincében. Megkeresték kedvenczüket Götz János házitanítójukat, legyen segítségükre családi kincseik elrejtésében, esküt is vettek ki tőle, hogy a rejtekhelyet soha senkinek elárulni nem fogja. A pincében volt egy vakablak, ide rejtették az értékes családi ékszereket, egy bőrzacskó francia aranypénzt, a vakablakot aztán befalazták, helyét a pince falához hasonlóan fáklyával befüstölték. A Noisser család soha vissza nem jött, életjelt magáról nem adott, az elrejtett kincsek ottmaradtak a Karmelita téri ház pincéjében."

 

Kissé visszakanyarodva az iskolás esztendőkre el kell mondanom, hogy ebben az időben a gimnáziumi tanítás hat osztályból állt.3 Mivel az ország kormányhivatalaiban még javarészt a latin és a német nyelv uralkodott, ezeket latinul nevezték meg. Az első négy évben nyelvtant tanultak a "Grammaticae Anno I.", majd II., III. és IV. osztályban. A következő két esztendő osztályait "Humanitatis Anno I." és II.-nek hívták. Ahogy a nemzet több jogot tudott kivívni magyar anyanyelve részére, az első négy osztályt "Nyelvészeti osztály"-nak, a következőt "Szónoklati Osztály"-nak, a hatodikat pedig "Költészeti Osztály"-nak nevezték.

Hogy megtudjak valamit Götz János gimnáziumi viselt dolgairól, fölkerestem az Országos Széchényi Könyvtárat. Az ott talált iskolai értesítőkből4 a következőkre derült fény:

 

Jaurinensis

 

A Jaurinumi = Győri Bencés Gimnáziumnak az OSzK-ban őrzött éves értesítőiből sikerült kiderítenem, hogy Jánost szülei 13 éves korában, 1843-ban íratták be a győri Bencés Gimnáziumba, és ott hol Ketz Joannes, hol Kecz Joannes néven vezették be a naplókba. Az értesítők átnézése során az a kellemes meglepetés ért, hogy 1826 és 1848 között négy Noisser fiú nevét is megtaláltam az értesítőkben: Noisser Richardus, Hermann, Ernestus és Alexander. Ez bizonyítékul szolgált arra, hogy a Noisser család valóban létező család volt, és ez igazolta nagyapám elbeszélésének teljes hitelességét. Ő ugyan úgy írta, hogy érkezésükkor gyermekük nem volt, de közben eltelt néhány esztendő! Itt alább bemutatom a Győri Bencés Gimnázium éves értesítőiből gyűjtött adatokat nem csak Ketz Joannesre, hanem két, feltehetően iker és szintén jól tanuló Noisser diáktársára vonatkozóan is, akik egy esztendővel voltak nála idősebbek:

 

1843. Grammaticae Anno I. Noisser Ernestus Eminens
    Noisser Alexander Eminens
1844. Grammaticae Anno I. Ketz Joannes Eminens
  Grammaticae Anno II. Noisser Ernestus Eminens
    Noisser Alexander Eminens
1845. Nyelvészeti II. oszt. Ketz János jeles
  Nyelvészeti III. oszt. Noisser Ernő jeles
    Noisser Sándor jeles
1846. Nyelvészeti III. oszt. Kecz János jeles
  Nyelvészeti IV. oszt. Noisser Ernő jeles
    Noisser Sándor jeles
1847. Nyelvészeti IV. oszt. Kecz János jeles
  Szónoklati osztály Noisser Ernő jeles
    Noisser Sándor jeles
1848. Szónoklati osztály Ketz János jeles
  Költészeti osztály Noisser Sándor jeles

 

1848-ban Noisser Ernőről már nincs feljegyzés, úgy tűnik, ő már elindult a családdal valamerre biztonságosabbnak vélt helyre, János és Sándor még rendben elvégezte az évet. Götz János a forradalmi idők hatására ahelyett, hogy folytatta volna tanulmányait a Költészeti Osztályban, Komáromba ment, és csatlakozott a honvédekhez. Hogy Komáromban mi történt, az megér egy rövid kitérőt.

1848 decemberében megindult az osztrák támadás Magyarország ellen.5 A II. hadtest december 30-án ostromgyűrűvel vette körül a várost. A vár legénysége a tűzkeresztségen január 13-án Nyárasdnál esett át, ahol csatában megfutamították az osztrákokat, az ellenség parancsnokát is megölve. Március 20-án megkezdődött a város bombázása nehéztüzérséggel, ami egy hónapig tartott. Simunich altábornagy célja a lakosság fellázítása volt, de a komáromiakat nem tudta megtörni (korabeli szállóige szerint: Lőhetsz német, de be nem jössz!). Március végén a Vág-Duna felől próbálták meg elfoglalni Komáromot. A várból és a vág-dunai hídfőből azonban kereszttűzbe vonták az ostromlókat, akik másfél óra után kénytelenek voltak visszavonulni. Ugyanekkor kézitusában az Apáli-szigetnél is megfutamították az osztrákokat.

Április 10-én megérkezett a városba Lenkey Ignác, és átvette a vár parancsnokságát, majd őt az április 20-án egy huszárcsapat élén érkezett Guyon Richárd váltotta fel. Végül április 22-én Damjanich János és Klapka György vezetésével megérkezett a városba a felmentő sereg is, amely azonnal hozzálátott az ostromgyűrű szétzúzásához. Elkezdték Szőny ágyúzását, mivel az ottani katolikus templom tornyából tartották az osztrákok a várat megfigyelés alatt, majd támadást intéztek a Csallóközben állomásozó császári katonaság ellen, szétrombolva az ostromlók által épített Duna-hidat. Az április 26-ára virradó éjszakán rajtaütésszerű támadásban a monostori Homokhegyet (Sandberg) is visszafoglalták az osztrákoktól, és kiverték őket Újszőnyből. A honvédség Damjanich János és Görgey Artúr vezetésével 14 órás csatában áttörte az ostromgyűrűt és Mocsáig vetette vissza az ellenséget.

 

Than Mór: Az 1849. július 2-i komáromi csata

Than Mór: Az 1849. július 2-i komáromi csata

 

A kormány május 28-án Klapka Györgyöt nevezte ki várparancsnokká. Az ő parancsára elkezdődött a Monostori-erőd építése. Ezzel elkészült a körvédelem, a megerősített vártüzérség 292 ágyúja nézhetett szembe az osztrákokkal.

Júniusban a cári orosz hadsereggel támogatott osztrák sereg újra támadásba indult Haynau vezetésével. Július 2-án sikertelenül próbálták elfoglalni a várat az egyesített osztrák–orosz hadak. Ezután a magyar erők a kormány utasítására a városba érkezett felvidéki zászlóaljakkal együtt megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből dél felé, hogy a Tisza–Maros térségébe vonuljanak át. A kitörési kísérlet meghiúsult, és ebben, a szabadságharc legvéresebb csatájában 2300-an vesztették életüket.

A sikertelen kitörési kísérlet után, július 12-én Görgey csapatai a Duna bal partján vonulva elhagyták Komáromot, a városban Klapka György parancsnoksága alatt 24 zászlóalj és 12 lovas-század maradt, összesen 18,3 ezer fő. A tábornok megszervezte a vár védelmét, és július 14-én bevezette az ostromállapotot (a vár élelemraktárait a környező falvakban folytatott rekvirálásokkal feltöltötték, az idegeneket kiutasították a városból, szükségpénzt bocsátottak ki). Az ostromló sereg összesen 16 zászlóalj gyalogosból és 6 század lovasságból állt, összesen 12 000 katona.

A komáromi honvédek rajtaütéses akcióban megtámadták a császáriak tatai élelmiszerraktárait, majd július 30-án újabb kitörést hajtottak végre a Mátyusföld irányában, amelynek célja az ellenség figyelmének elterelése volt. A legfontosabb kitörésre augusztus 3-án került sor, Almáson, Mocsán és Igmándon törtek rá az ellenségre a honvédek, és gazdag zsákmányt (többek között 30 ágyút, 35 élelmiszerszállító hajót, 800 sertést és 2600 szarvasmarhát) és mintegy 1000 hadifoglyot is ejtettek. A győzelem lelkesedéssel töltötte el a lakosságot, pár nap alatt mintegy 6 ezer újonc jelentkezett Komáromban.

Az augusztus 3-i vereségük után az osztrákok augusztus 20-ára ismét helyreállították az ostromgyűrűt. Az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően az osztrák hadvezetés Komárom bevételét tűzte ki célul. A komáromi várat tekintélyes számú emberrel továbbra is Klapka tábornok védte az ostromra felsorakozó egyesített császári haderők mintegy 40 000 katonájával szemben. Klapka közben négy megbízható emberét szétküldte az országba, akik visszatérve jelentették, hogy a szabadságharc ügye elbukott. A fegyverletétel híre után a várőrség kettészakadt, a "vörös republikánusok" csoportja az utolsó csepp vérig való küzdelem mellett volt. A másik rész a józan megfontolás híve volt, és a feltétel nélküli megadást elutasítva, a vár védőinek járó amnesztia fejében hajlandó volt a vár átadására.

1849. szeptember 1-jén kezdődtek meg az alkudozások a vár meghódolására. A komáromi őrség 10 pontban állapította meg a megadás feltételeit. Az alkupontok elfogadását osztrák részről megnehezítette, hogy a pontok egy része az egész országra kiterjedő feltételeket szabott. Az osztrákok elutasították a várvédők feltételeit, így kiújultak a harcok. Szeptember 5-én 15 katonaszökevényt végeztek ki a városban, majd 5 nappal később a Klapka meggyilkolására Komáromba küldött osztrák kémet is agyonlőtték. Szeptember 25-én Ószőnynél került sor a szabadságharc utolsó katonai összecsapására. Szeptember 27-én végül aláírták a vár átadásának feltételeit tartalmazó okmányt, az úgynevezett "hódolati szerződést".

 

A megadás feltételei a következők voltak:

 

1.   A várőrség fegyver nélkül szabadon bocsáttatik. A tisztek kardjai tulajdon gyanánt megmaradnak. Oly tisztek, kik ezelőtt a cs. kir. hadseregben szolgáltak, külföldre szóló útleveleket nyernek. Akik ilyeneket nem kívánnak, szabadon hazabocsáttatnak, kivéve azokat, akik magukat önként jelentenék. A honvédtiszteknek, t. i. azoknak, akik ezelőtt nem szolgáltak, szabad tartózkodás engedtetik a hazában, minden fenntartás nélkül jövendő alkalmazásukra nézve. A cs. kir. ezredbeli legénység közbocsánatot nyerve, mindazon egyénekkel együtt, akik időközben tiszti állásra léptek, szabadon elbocsáttatik s a későbbi törvényes üldözés elől valamennyien felmentetnek.
2.   Külföldre szóló útlevelek mindazoknak adatnak, akik olyakat 30 nap alatt követelnek.
3.   A tiszteknek egy havi díj, a legénységnek 10 napi zsold adatik osztrák bankjegyekben, cs. kir. szabályszerü hadi illetmény szerint.
4.   A várőrségnek kincstári utalványok kiadása által előidézett kötelezettségei kiegyenlítésére 500 000 pengő forintok fizettetnek osztrák bankjegyekben.
5.   A Komáromban lévő elnyomorodott, s beteg harcosok jövője biztosíttatik.
6.   Ingó, s ingatlan magánvagyonát egyáltalában mindenki megtartja.
7.   Hogy hol, mikor s mi módon tétetnek le a fegyverek, később fog meghatároztatni.
8.   Az ellenségeskedések ezennel mindkét részről megszüntetnek.
9.   A vár hadi szokás s mindkét részrőli ratifikáció után átadatik.
     
    Kelt a Harkály-pusztán, Szept. 27-én 1849.

Haynau s. k. táborszernagy                         

Klapka György, vár- s hadseregparancsnok

 

A megkötött szerződés értelmében a helyőrség tagjai minden későbbi üldözéstől mentesítő papírt (menlevelet, németül geleitschein-t) kaptak. (Ezek a papírok sok embernek mentették meg az életét a megtorlás idején, köztük Jókai Mórnak is.) Klapka a város valamennyi polgári tisztviselőjének is megszerezte a menlevelet katonai állományba vételükkel, így mintegy 30 ezren jutottak hozzá. Október 1–4. között az egész erődrendszert átadták az osztrákoknak, Klapka utolsó szemléjét október 2-án, a Csillagerőd mellett tartotta. Mint nagyapám elbeszélésében olvashatjuk: "Götz János a forradalmi idők alatt a honvédekkel Komáromba ment, Komárom feladása után Pozsonyba került, ott a ferencrendi kolostorban noviciusnak jelentkezett, a noviciusi évek után ott fel is szentelték, később vikárius címmel mint theologia tanár működött."

Götz János neve katonai jegyzékekben nem található, tehát vagy civilként, vagy egyszerű honvédként vett részt a vár védelmében. Komárom feladása után feltehetően először hazament Révfaluba a családjához, majd átkerült Pozsonyba, jelentkezett a ferencrendi kolostorban novíciusnak, és 1856. szeptember 28-án be is lépett a rendbe.6 Mivel legalább egy esztendő novícius idővel kell számolnunk, feltehetően legkésőbb 1855 nyaránőszén már Pozsonyban kellett lennie. A pozsonyi időszakról írja Sikor Ferenc: "Pozsonyban töltött évei alatt ő vetette fel egy újabb gőzhajózási vállalat alapításának gondolatát a Gróf Széchenyi István által alapított és közben megszünt Magyar hajózási vállalat helyett. Elgondolása szerint meg is alakult az I. Dunagőzhajózási vállalat, átvette az előző vállalat részvényeit, az ujabb kibocsátásu részvények legnagyobb részét a Habsburg uralkodó ház szerezte meg, csak a gondolatot felvető Götz Solán szerzetes nem szerzett egyetlen részvényt sem."

Götz János papi pályájáról a Ferenc-rend könyvtárosától, Fáy Zoltán úrtól kaptam értékes adatokat. A belépést követő évben a Pozsony megyei Malackán (Malacky) volt első éves teológus. Az első évet 1858-ban Nagyszombaton fejezte be, itt május 14-én örök fogadalmat tett, majd a második évet is itt töltötte. 1859. okt. 29-én szentelték pappá, és fölvette a "Solanus Götz" papi nevet. Következő hírünk róla 1867 és ’68, amikor Boldogasszonyban (Mariano-Pratensi, Frauenkirchen) helyettes házfőnök, filozófiai lektor (főiskolai tanár), magiszter*, gyóntató stb.

A révfalusi plébánia házassági anyakönyvéből tudjuk, hogy amikor 1868. augusztus 30-án egyik húga, Götz Katalin férjhez ment Glaz József horgászhoz, Götz Solan eskette őket Révfaluban. Solanus bizonyára ilyen és hasonló alkalmakkor mesélt nagyapámnak papi pályájáról, bár úgy tűnik, nem sokat, mert röviden ennyivel fejezi be az életutat: "Pozsonyból áthelyezték Németujvárra Vasmegyébe, itt működött mint gvardián (házfőnök) nyugalomba vonulásáig, nyugalmi éveit a pápai zárdában töltötte ott is halt meg az 1890-es évek végén."

A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárból Rétfalvi Balázs úr Götz Szolán három értékes levelét volt szíves rendelkezésemre bocsátani.7 Ezek egyikében írja: "Alulírt Németújvárra tétetvén 1873ik évi Szept. 2-án..." – tehát ettől kezdve a Vas megyei Németújváron (Güssing) találjuk, ahol gvardián (házfőnök), filozófiai lektor, plébániai adminisztrátor (plébánoshelyettes), gyóntató, könyvtáros, a Historia Domus vezetője. A fénykép is ekkor készült Pesten.8 Ismét nagyapámat idézem: "Mint németujvári gvardián fedezett fel a kolostor könyvtárában 2 db régi magyar nyelvemlék kéziratot, felhívta ezekre Fejérpataky László oklevél tudós figyelmét. A kézirat magyar papok részére latin nyelven írott szentbeszéd gyűjtemény, a latin szöveg mellé megfelelő magyar szavakat is jegyzett a szöveg írója. Fejérpataky László a kéziratok eredetiségét megállapította, elhelyezte a nemzeti Muzeumban németujvári Glossák elnevezés alatt mint 1470-es évekből való nyelvemléket."

 

Solanus

 

Mint Zolnay Gyula tanúsítja9 a kódexet ismertető könyvében, Fejérpataky László valóban elment Németújvárra, megállapította Solanus fölfedezésének nagy értékét, azonnal ki is adta a művet, csak "elfeledte" megemlíteni, hogy kinek köszönhető a kódex fölfedezése.

A kéziratok úgy kerültek Németújvárra,10 hogy Batthyányi Kristóf 1554-ben elmozdította a Körös megyei remetinci ferences kolostor gvárdiánját, magához vette a kolostor oda menekített értékeit, és azokat németújvári várában helyezte el. Remetinc volt az időben a szlavóniai Ferencrendi kolostorok és harmadrendi apácák menedékhelye. Ekkor került a remetinci ferences könyvtárból Németújvárra a Németújvári glosszák kódexe. Hogy ezzel vagyonát kívánta-e a gróf gyarapítani, vagy a török elleni oltalom volt szándéka, ki tudja?

Szolánusz még alig melegedett meg új beosztásában, amikor 1874 június 13-án írott levele szerint püspöke "alul írottnak legkegyelmesebben megengedni méltóztatik miszerint véleményessen nyilatkozhassék arról, mely pénz összeget igényelnének a Németújvári kath. felekezeti oskola részére megszerzendő torna szerek, s mit lenne hajlandó Németújvár község ezen költségből fedezni sajátjából". A levélből nem derül ki, hogy mik volnának az illető tornaszerek, csak annyi, hogy fából készült szerekről volt szó, amihez, ha a községnek erdeje volna, a faanyagért nem kellene pénzt adni. Sajnos a községnek erdeje nincsen, így az anyag, a mesterember munkája, minden pénzbe kerül. Götz Szolán mindennek gondosan utána járt, és tárgyalt megfelelő szakemberekkel, és következtetését így foglalta össze: "Martin Ferencz Németújvári főtanító, mint e szakban avatott’ véleménye szerint a’ magas kormány követelésének megfelelő torna szerek felállítása kerülne 180 forintba. Ezen összegből Németújvár községe a kisebb összeget a nyolcvan forintot hajlandó volna, ha bár ezt is igen nagy megszorítás mellett sajátjából fedezni, a többiért pedig ismerve a nevezett község Méltóságodnak Atyai gondviselését és bőkezűségét, mellyel az iskolai czélokra több izben jelentékeny öszszeggel legkegyelmesebben segíteni méltóztatott, a jelenlegi ügyefogyottságában is, midőn még a tanítók fizetését sem képes kiszolgáltatni a polgáraink között súlyosan érezhető pénz hiány miatt – Méltóságod kegyes színe elé bátorkodik legalázatosabban folyamodni."

A püspök úr határozatáról nincs tudomásunk, csak bízni lehet benne, hogy a kis nebulók hozzájuthattak valahogy a magas kormányzat által előírt tornaszerekhez, és kedvükre tornázhattak.

A következő levél azért született 1878. április 13-án, hogy a püspök úr számára bogozza ki egy, még az ő Németújvárra kerülése előtt indult birtokeladás szálait. "Folyó hó 8-án érkezett alulírotthoz Méltóságod azon magas meghagyása, miszerint Heiliman Ignátz Pönitzi lakosnak ellenem beadott kérvénye nyomán, a Punitzi templom birtok ügymenetéről véleményesen nyilatkozzam." Megtudjuk, hogy Heiliman még 1871-ben megvásárolt egy, a punitzi plébánia birtokában lévő telket, de nem fizette ki. Bár 1872-ben kifizette a vételár első részletét, a tulajdonjogot a telekkönyvben nem vezették át. "Alulírt Németújvárra tétetvén 1873ik évi Szept. 2. mindaddig, míg az 1873ik évi templom számadás ideje el nem érkezett, mit sem tudtam az egész ügyről, csak annak elérkeztekor hívattam meg és szólítottam fel tartozásának fizetésére". Heiliman a következő években sem fizetett, sem tartozását, sem kamatokat. Szolánusz tudta, hogy fennhatósága, a püspökség szigorúan számon kéri tőle az egyházi javakkal való gazdálkodást, és ismerve a vevő anyagi helyzetét, tudta, hogy tőle több pénzt nem láthat, 1878-ban már éppen el akarta árvereztetni a birtokot, mikor a vevő kérvénye megérkezett a püspökhöz. Ekkor Szolánusz a szívére hallgatva átállt a szerencsétlen adós oldalára, és kérőre fogta a dolgot írván: "Heiliman vagyonilag egészen tönkrement, földjei igavonók hiányában parlagon hevernek, a volt templom birtokra osztott erdőket nagyobbrészt kipusztította, annak jövödelméből élvén pár év óta. – Két út van Heiliman előtt, vagy biróilagos árverezése vagyonának, vagy Méltóságodnak atyai irgalmából, ha nem is egészen, de részbeni megszabadulása jelen helyzetéből, melybe önnön magát, maga és talán mások de legkevésbé én sodortam. Ha ő nem is, de hat neveletlen kis gyermeke, kik mostanság a legnagyobb ínségben és nyomorban, majdnem a legszükségesebb élelem hiányában mint egy árny alakok lézengnek és a közszánalomnak tárgyai hívnak fel, hogy érettök Méltóságodnál esedezzem, miszerint az emberi állapotok legrettentőbbikétől – a Koldus bottól megmentessenek." Itt sem ismerjük a folytatást, csak remélni tudjuk, hogy Szolánusz ékesszólása nem volt hatástalan a püspök úr szívére.

Még Németújváron fordult elő az az érdekes eset, hogy 1881. szeptember 4-én a németújvári Batthyány-uradalom jószágigazgatójának, Benda Károlynak László fiát, aki az én nagyapám, Solanus Götz keresztelte meg, mint keresztlevelének részlete mutatja.11 Solanus nem sejthette, hogy az akkor még meg sem született unokahúgának, Sikor Magdolnának jövendőbeli apósát keresztelte meg. Az alább bemutatott keresztlevélből látszik, hogy az egyik keresztanya Bertalanffy Emma, a jeles szombathelyi Bertalanffy nyomdász család tagja volt.

 

keresztlevél

 

Fáy Zoltán közléséből tudjuk, Götz Szolán 1892-ben Szombathelyen volt filozófiai lektor és kiscelli spirituális*. Ezt erősíti meg 1891. augusztus 29-én a püspök úrhoz írott, Szombathelyen kelt levele: "Hollósy Jusztinián Kisczeli apát urnak alulirthoz intézett, ’s alázattal ide mellékelt levele kapcsán, a Kisczelben letelepülő – megváltóról nevezett apáczák gyóntató attyául meghívattam. Miután ezen állás elfogadhatására az illetékes Egyházmegyei Fő Pásztor általi legkegyelmesebb kinevezés szükségkép megkívántatik. Ennél fogva a legmélyebb alázattal esedezem Méltóságod kegyes színe előtt, miszerint engemet a fenni állásra legkegyelmesebben kinevezni, s a fennevezett apáczák gyóntatására és feloldozására megkívántató lelki hatalommal felruházni méltóztatnék."

 

keresztlevél

 

Számos megbízatása mutatja, hogy értékelték ismereteit és az emberekkel való tapintatos bánni tudását. 1902-ben, 71 éves korában a pápai kolostorba helyezték, itt házfőnökhelyettes, filozófiai lektor, exdefinitor (a tartományfőnököt segítő testület volt tagja), magiszter*, gyóntató, stb.

Itt Pápán, 77 éves korában, 1909. január 30-án érte a halál. Családunk különös hálával gondol Sikor Ferenc nagyapámra, aki megőrizte számunkra Solanus Götz emlékét.

   

JEGYZETEK

* A „spirituális” és „magiszter” lényegében ugyanaz: csak az előbbi fogalom az egyházmegyei papneveldékben és időnként a monasztikus rendeknél a fiatalok (klerikusok, novíciusok) lelki vezetője, az utóbbi pedig a koldulórendi szerzeteseknél.
1 Révfalu anyakönyvei
2 SIKOR Ferenc (1872–1959) gönyűi főjegyző: A Sikor család története (kézirat)
3 PUKÁNSZKY Béla – NÉMETH András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1996.
4 A Győri Benedekrendi Gimnázium éves értesítői (OSzK).
5 Az 1848/49 évi szabadságharc eseményei – Wikipédia
6 A Ferenc-rend esztergomi könyvtárának feljegyzései, Fáy Zoltán könyvtáros szíves közlései
7 A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban őrzött Götz Szolán levelek
8 Solanus Götz fényképe – Martincsevics Tamás bocsátotta rendelkezésre.
9 ZOLNAI Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig
10 TIMÁR Kálmán: Dunántúli magyar kódexek sorsa. Pécs, 1936.
11 Benda László keresztlevele