SZENT MÁRTON ÉPÍTÉSZETI ÉS RÉGÉSZETI KONFERENCIA
Balaton Kongresszusi Központ és Színház, Keszthely, 2016. október 28.
A Keszthelyi Városvédő Egyesület, a Balatoni Múzeum, és a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa felhívására építészek, régészek, történészek, levéltárosok gyűltek össze 2016. október 28-án Keszthelyen, a Szent Márton jubileumi év egyik utolsó konferenciájára, melyre „Szent Márton emléke, építészeti és régészeti lenyomata” címmel került sor. A szakemberek a tematika keretei között a Vas és Zala megyék területén álló, illetve az évszázadok során elpusztult, főként középkori eredetű Szent Márton-templomok történeti, régészeti kutatásait ismertették.
Keszthely egykori Szent Márton-templomának történetét Vándor László régész vette górcső alá. A templom históriáját településtörténeti közegbe helyezve, bemutatta a középkori zalai mezőváros struktúrájának kialakulását. Az egykor a mai Festetics-kastélypark területén álló, egy 1247-es oklevélben már szereplő épület alaprajza és a tornya XVIII. századi metszeteken látható. Az 1816-ban elbontott kis templomnak a kastélypark kialakítása során még az alapfalait is kiásták; mára csak a Balatoni Múzeumban őrzött keresztelőmedencéje maradt.
Zágorhidi Czigány Balázs történész többek között arra a kérdésre kereste a választ, hogy a szombathelyi Szent Márton-kultusznak volt-e az átlagosnál erősebb kisugárzása Vas vármegyére. A kutatások szerint a középkori Magyarországon Vas vármegyében 15, Zala vármegyében 21 ilyen templom állt. A Szent Márton-titulusú egyházak területi eloszlása azt mutatja, hogy Vas vármegye nem emelkedik ki az átlagos képből, és minden – ma így mondjuk – „kistáj”-nak megvolt a maga Szent Márton-temploma. Ezt a Kemenesszentmárton, Őriszentmárton, Hegyhátszentmárton, Rábaszentmárton településnevek máig őrzik. Rámutatott a megvalósult patrocíniumválasztói törekvésre, hogy egy-egy zárt területen minden jelentős szentnek, köztük Mártonnak is legyen temploma. Ennek a középkorban a határnapok és vásárnapok egyenletes eloszlása tekintetében volt jelentősége. A kutatás bebizonyította, hogy Vas vármegyében, a szent szülőhelyének közelében sem szenteltek az átlagosnál sűrűbben templomot Szent Mártonnak.
Boros Zoltán, a Pannonhalmi Főapátság levéltárosa tudós bencések, Erdélyi László és Sólymos Szilveszter kutatási eredményei alapján ismertette a főapátsághoz tartozó Ravazd község Szent Villebald-templomában kialakult kultusz históriáját.
Kiss Gábor, a Savaria Múzeum régésze a szombathelyi Szent Márton-templom története kapcsán a szent születési helyével és kultuszának elterjedésével kapcsolatos kérdéseket is érintette. Az egykori savariai templom helyén a IV. században temető volt. A konkrét születéshely-legenda elterjedése minden valószínűség szerint Nagy Károly VIII. század végi látogatásához köthető. Az uralkodó az avarok ellen vezetett hadjárat után látogatott Savariába, és ő „azonosította a szülőházat”. Az előadó dokumentumokkal mutatta be a Kárpát-medencei első Szentmárton község kialakulását, és részletezte a templomnak a domonkos rend XVII. századi letelepedésétől a Szent Márton-jubileumhoz kapcsolódó megújulásig tartó építéstörténetét.
Feiszt György szombathelyi levéltáros Vas és Zala megyei települések elpusztult Szent Márton-templomait bemutatva, példának Nagytilajt állította. A szántóföldön 1882-ben emelt kőkereszt máig mutatja, hol állt a falu lebontott egykori temploma. Hegyhátszentmárton középkori templomából csupán a 700 éves kapubéllet Agnus Dei-ábrázolásának részlete maradt fenn. Sajnos a középkori Szent Márton-templomokat mindkét megyében át- vagy újraépítették. Ez lett a sorsa a bencések által a XIII. században épített szigligeti vár Szent Márton-kápolnájának is, melyet a régészeti feltárás után 2010-ben szentelt újra Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.
Németh Zsolt fizikus a Somló hegy keleti lejtőjén található Szentmártonfölde templomát mutatta be. Az Árpád-kori hajóval bővített egykori rotundát a barokk korban átépítették. Az előadó érdekes kérdéseket vetett fel a korai kerektemplomok datálásával kapcsolatban, és az eredeti, szerinte nem mindig szakrális funkciók meghatározását célzó ásatási program kidolgozását javasolta.
Kerner Gábor építész, néprajzkutató a keszthelyi városi temetőben álló Szent Mártonkápolnáról tartott előadást. A kápolnát Vaszary Kolos hercegprímás a XX. század elején historizáló stílusban átalakíttatta. Az épületben 2004-ben kezdett felújítás során kívül-belül XIV. századi falképeket találtak. A jó állapotú középkori freskók a kis kápolnát Keszthely fontos műemlékévé és idegenforgalmi látványossággá emelték.
Szendrei Zsolt építész, urbanista a konferencia befejező „Üzenet a mának” című előadásában, európai példákkal illusztrálva, a funkciójukat vesztett történelmi épületek problematikájával foglalkozott. A bemutatott, főként spanyol minták jól illusztrálták a lehetséges utakat: hogyan lehet az eredeti jelleg megtalálásával új szerepet adni épületeknek.
Orbán Róbert, a konferencia egyik szervezője, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa egyesület elnöke zárszavában elmondta, sikeresnek tekinti az egyesület januárban közzé tett felhívását. Ennek legjobb példája Keszthely, ahol október 16-án a kastélyparkban emlékkövet helyeztek el a lebontott Szent Márton-templom helyén. Ez a stáció egyrészt bekapcsolja a Balaton-parti várost a nemzetközi Szent Márton-zarándokút hálózatába, másrészt ösztönzi, segíti a közösségeket, plébániákat abban, hogy emlékhellyé tegyék az elpusztult Szent Márton-templomok helyét. (Feiszt György)
MAGYARORSZÁG EZEKBEN A NAPOKBAN VILÁGTÖRTÉNELMET ÍRT
’56-os konferencia az Őrvidék Házban. Szombathely, 2016. november 3.
A rendezvény megnyitóján két köszöntő hangzott el: Dr. Hende Csaba volt miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője levelét Farkas Csaba olvasta fel, majd Rettegi Attila, Szombathely MJV Oktatási és Szociális Bizottsága elnöke köszöntötte a konferenciát. A három szekció levezető elnöke Bodó Judit, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület (HOHE) alelnöke, Székely Klára politológus, adjunktus (NymE) és Gál Sándor igazgatóhelyettes (NSKI – Őrvidék Ház) volt.
Kovács Jenő, az Apáczai Csere János Alapítvány elnöke Csendőrtiszti sors 1945–1956 címmel tartott előadásában saját édesapja életét, sorsának néhány jellegzetes fordulatát foglalta össze a budai vár ostromától a hadifogságon és hazai táborokon, börtönökön keresztül, a hosszúra nyúlt Kádár-korszakon át egészen a ’94-es rehabilitálásig.
Lechner Ferenc, az ’56-os Szövetség Vas megyei elnöke a szombathelyi októberről beszélt élményei alapján, a munkástanácsok működését állítva középpontba. A vasi székhelyen kiemelt fontosságú volt a Járműjavító szerepe; érdekesség, hogy a munkástanács elnöke az akkori igazgató lett.
Dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete elnöke Az 50-es évek diktatúrája címmel megtartott előadását a megelőző évek jellemzésével kezdte: a „fordulat éve” előtt sem volt demokrácia. A Rákosi-féle népbíróságok tagjai zömmel tanulatlan, de párthű személyek voltak; tökéletesen megfeleltek az elvárásoknak: gyűlölni kell a „népellenes” személyeket, s ennek megfelelően ítélkezni.
Dr. Torjay Valter szakorvos, egészségügyi főtanácsadó minden bizonnyal személyes történetét mondta volna el (Egy szombathelyi orvos az 56-os megmozdulásokon), de nem érkezett meg a rendezvényre.
Lovag vitéz Donát Ármin mondandóját – ahogy a címben is jelezte: Tiszti iskolások a hazáért – In memoriam szombathelyi nemzetőrök – két témának szentelte. Lévén, hogy tiszti iskolásként vett részt Budapesten az októberi (és későbbi) eseményekben, hitelesen tudott beszámolni – utolsó tanúságtevő szemtanúként! – a tűzparancsot kétszer is megtagadók hősiességéről, az átállásról. A szombathelyi nemzetőrök legyilkolása azért is volt égbekiáltó tett, mert ők a törvényes rendre vigyáztak – eredményesen –, s a vérengzés orvul történt, magyar segédlettel.
Katona Attila egyetemi docens (NymE) nem volt könnyű helyzetben, amikor anyagot gyűjtött témájához (A szabadság hete – a szombathelyi járás falvaiban 56. október 28 – november 3.); a kevés megmaradt dokumentum is szigorú forráskritikával használható. Előadásában jórészt általános jellemzését adta a magyar vidéknek (téeszek, állami gazdaságok stb.). Vidéken 4–5 nap alatt szűnt meg a régi hatalom, s formálódott valami új (nemzeti bizottságok). Sorokpolányi és kőszegdoroszlói példákkal mutatta be ezt a folyamatot, és érzékeltette egyúttal a tanácstalanságot, bizonytalanságot a jövőtervezést illetően.
Brenner József nagyprépost, nyugalmazott püspöki helynök Az ifjúsággal foglalkozó papok elleni megtorlás címmel a megélt egyházüldözésről és öccse mártíromságáról beszélt megrázó módon. Végzős győri szeminaristaként élte át a sorsdöntő napokat – zárt, de csak részben védett helyzetben. Ő is megérte a házkutatásokat, megismerte a Gyorskocsi utcát, szenvedője volt kihallgatásoknak. Öccse meggyilkolásakor Lentiben szolgált; akkor országosan – közel egy időben – öt papot öltek meg „ismeretlen tettesek”. Egy megtalált dokumentum és a „bajszos püspök” elejtett szava is árulkodó: Brenner János bűne az volt, hogy rajongtak érte a fiatalok.
Pál Ferenc levéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára) szülőfaluja történetének néhány mozzanatával illusztrálta a Rákosi-kor természetét. (Az ’50-es évek paraszti elnyomása zanati példák nyomán) A vidék, a falusi ember nyomorgatása minden réteget érintett; a „kulákbélyeg” alkalmazásánál sem tartották be a 25 holdas vagy 250 aranykoronás határt. Zanaton is szükség volt leleményességre, működött a túlélési taktika. ’56 nyarától szétestek a téeszek; néhány évig újra reménykedhettek faluhelyen, aztán jöttek az agitátorok, cipőgyári munkások...
Dr. Kósa Csabáné Székely Orsolya nagy ívű előadásában (Tölgyek közt a fűszál; 1956–2006 párhuzamok – Egy pesti lány visszaemlékezései) szintén személyes jelenlét alapján tudott beszélni a budapesti ősz eseményeiről. Újdonság volt élményszerű beszámolója arról, hogy november 23-án, a forradalom elindulására emlékezve sztrájkot szerveztek a fővárosban. Nem közlekedtek a villamosok, kivéve egyet, melynek vezetőjét géppisztollyal kényszerítették. Erre a válasz az volt, hogy délután kettőtől háromig egy teremtett lélek nem mutatkozott az utcán.
Záró gondolatában a 2006-os budapesti rendőri attakról számolt be – szintén mint szemtanú –; mint mondta: ezek akárhányszor válthatnak álarcot, megváltozni soha nem fognak. (Kapiller Ferenc)