A SÁRVÁRI KERTVÁROS KIALAKULÁSA

BEVEZETÉS

A kertvárosokat leggyakrabban kertes családi házas, csendes környékű külvárosokként, alvóvárosokként képzeljük magunk elé. A központtól távol eső, ipari telepekkel nem rendelkező, legfeljebb az alapvető szükségleteket kielégítő üzleteket, intézményeket magában foglaló övezetek ezek. Mind a nagy-, mind a kisvárosok külső negyedeit, sőt egyes falvak tervezőasztalon megalkotott családi házas öveit is ezzel a szóval illetik.

Az urbanisztikai szakirodalom a tervezett, kisebb-nagyobb kertekkel ellátott, társas- vagy ikerházas munkáslakótelepeket a kertvárosok közvetlen elődjének tartja. Hazai példái közül klasszikusnak tekinthető a budapesti Wekerle-telep, a különböző művész- és tisztviselőtelepek (Budapest: Százados út, Virányos, stb.), vagy a MÁVAG-telep, illetve városunkban, Sárváron a cukorgyári munkáslakások a Hatvany Béla (ma Szatmár) utcában.

A XIX. század végére, XX. század elejére az iparosodás nyomán óriási munkásnegyedek alakultak ki a városok magja körül, amelyek egészségtelenek voltak, kevés fény jutott a házakba, az infrastruktúra kezdetlegesen épült ki, túlzsúfoltság uralkodott, a gyárak által kibocsátott szennyező gázok, a higiéniai hiányosságok nyomán fertőző betegségek pusztították a lakosságot. Ugyanakkor a megélhetést már egyre kevésbé nyújtó vidékről a lakosság továbbra is a városokba áramlott, ahol jobb munkalehetőségeket, némileg magasabb fizetéseket kaphattak, valamint egyéb tényezők, mint a szórakozás, az árucikkekhez jutás lehetősége is vonzó hatást gyakorolt. Ebenezer Howard neves várostervező, a kertvárosok elméletének megalkotója, a századfordulón két könyvében (To-Morrow: A Peaceful Path to Real Reform: 1898, illetve Garden Cities of To-morrow: 1902) bemutatta az ún. három mágnes (The three magnets) elméletét. A városok vonzerői között a feljebb felsoroltakat tüntette fel, míg a vidékre a természetközelség, az alacsonyabb költségek, a tisztább környezet, a csend, a tömeg hiánya csábítja az embereket. A két típus pozitív vonásainak összegzése adja a harmadik, a város-vidék (ő Town-Country-nak nevezte) vonzerejét. És tulajdonképpen ez lenne a kertvárosok alapja, ahol tehát az ember, élvezve a városok jobb munka-, ellátási, kereseti és szórakozási lehetőségeit, otthonában nem szakad el a természettől, csendes, infrastrukturálisan jól ellátott, elszeparált házakban élhet. Itt alacsonyabbak a költségek, tiszta a levegő és a víz is, tehát sokkal egészségesebb.¹

Hazánkban a századfordulótól kezdve, Howard és mások útmutatásainak hatására kezdődött el a kertvárosok kiépítése. Különösen a két világháború közötti időszakban az elcsatolt területekről elmenekült, megélhetés nélkül maradt, évekig vagonokban, nyomortelepeken tengődőket, illetve az első világháború áldozatait (rokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek), volt frontharcosokat kárpótlásként kezdték el a lakásépítési akciókkal „letelepíteni”. LÁB-kölcsönök (Lakásépítési Állandó Bizottság), majd a korszak végén az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap: 1940–1944) segítségével a szegényebb sorsúak számára kedvezményes hitellehetőséget biztosított az állam a lakásépítésekre. A Falusi Kislakásépítő Szövetkezet (Faksz) pénzzel és építőanyaggal támogatta a házhelyhez juttatottak építkezéseit.²

A hazai városok lakáshiánya sok helyen nyomortelepekre kényszerítette a lakosság egy részét, amelyek a korabeli vizsgálatok szerint is egészségtelenek, a betegségek és az erkölcstelenség melegágyai voltak. Ugyanakkor a hatóságok féltek is attól, hogy az itt nyomorgók, gyakran munka nélkül maradtak radikális nézetekkel fertőződnek, ezért a telepek felszámolását javasolták, persze hasztalanul. Az Országos Középítési Tanács 1920-as ajánlásában a lakáshiány csökkentésének megoldását a „szuburbanizáció”, azaz a városok környékén kertes, családi házas területek létrehozásában látta.³ A kertvárosok kiépítését bizonyos szociális paternalisztikus ideák is segítették, a szegényebb sorsúak felzárkóztatásának állami támogatással való előidézése. Közös az ilyen telepekben, hogy nem spontán, hanem tervezett módon épültek, az utcák vonalát előre meghatározták, gyakran az épületek típusát, alakját is megszabták. Kijelölték a parkok, játszóterek, intézmények helyét is.

A kertvárosok hamar népszerűeknek bizonyultak, csökkentették a belvárosi zsúfoltságot, kellemes, barátságos környezetük vonzották a lakókat. Ha nem is nevezték kertvárosnak, családi házas körzeteket a településeken belül máshol is kialakítottak. Sárváron a cukorgyári munkáslakásokat, valamint az egykor önálló községek (Tizenháromváros, Péntekfalu és Sár) falusias beépítésű telkeit figyelmen kívül hagyva legalább három családi házas körzet figyelhető meg. A vasútállomás környékén, attól délre a múlt századfordulótól kezdett kialakulni egy ilyen telep; sakktáblás szerkezete és beépítettsége erősen emlékeztet a kertvárosra. Ezt azonban senki nem nevezte így. A Cukorgyárhoz közel, Péntekfalu és az Óvár-dűlőnek nevezett egykori szántók helyét pedig csak a 60-as évektől parcellázták fel családi házas telkek számára. Mivel ez túlesik jelen tanulmány keretein, nem foglalkozunk vele. Csak a Kertvárosnak nevezett, az egykori Sártól délre eső tervezetten kiépült negyed két háború közötti kiépülésének bemutatását tekintettük célunknak.

 

A KERTVÁROS KIÉPÜLÉSE

A sárvári Kertváros (ettől kezdve tulajdonnévként nagybetűvel írva) története viszonylag jól dokumentált, bár hiányoznak a városrész tervezési térképei. A századfordulót követően Sárvár lakossága gyorsan növekedett. 1890-ben 2491 főt regisztráltak, 10 évvel később már 3165-öt. Az igazi robbanás ezt követően történt, 1910-re 7000-re, 1920-ra közel 10.000-re emelkedett a sárváriak száma. A növekedést nagymértékben persze a község - egyesítések okozták (1902-ben Tizenháromvárost és Vármelléket, 1912-ben pedig Péntekfalut és Sárt csatolták a városhoz), de a demográfiai ugrás így is szembetűnő. Részben a természetes szaporodás, de főként a beköltözések idézték elő a növekedést, a városban megtelepedő gyáripar (1895. Cukorgyár, 1904. Műselyemgyár, illetve több kisebb üzem) ösztönözte az immigrációt. Ennek természetes folyománya a lakáshelyzet romlása lett.

A századfordulót követő években új utcákat nyitottak, ide leginkább zárt, földszintes házakat építettek. Kiépült a vasútig az Erzsébet királyné (ma Hunyadi) utca, a rá merőleges, Apponyi Albertről (ma Gárdonyi Gézáról) elnevezett utca, illetve kezdett benépesülni a villanytelep környéke és a Petőfi utca. A további terjeszkedést azonban gátolta a vasút. A településegyesítéssel a város lehetőséget nyert a terjeszkedésre, korábban a szomszédos községek által közrezárva ebben akadályoztatva volt. A Rábáig nyúlt a Rákóczi utca, illetve rá merőlegesen az egykori Péntekfalu (Újsziget, ma Fekete-híd, Temető, valamint Hatvany Béla utcák révén) is kezdett hozzá kapcsolódni. A város északi részén a polgári iskola környéke (Herbst Géza, ma Móricz Zsigmond és Bem József utcák), illetve Péntekfalu felé a Gyöngyösön keresztül a róla elnevezett utca is ekkor körvonalazódott. Ezek azonban a teljes lakóhelyigényt nem tudták kielégíteni.

A világháború befejezésével a lakásigénylők száma jelentősen megnövekedett. Frontról hazatérő katonák, hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak várták el az államtól, hogy szenvedéseikért kárpótolják őket. Az 1918-as őszirózsás forradalom kormányára nehezedő nyomást földhöz és lakhelyhez juttatással igyekeztek csökkenteni. 1918. december 2-án a Sárvári Nemzeti Tanács ülésén Kecskeméthy István jegyző bejelentette, hogy a miniszteri rendelet értelmében össze kell írni a földre jogosultak listáját. Javasolta, hogy a várost hat kerületre osszák fel, a 18 tagú földigénylő bizottságot a Népjóléti Bizottság válassza meg, a jegyzőkönyvezést pedig díjazás ellenében a tanítókra ruházzák.⁴

A következő ülésen már arról számolt be Könczöl Ferenc, hogy a házhelyek ügyében az uradalommal a tárgyalások folyamatban vannak. Egy vázlatot is beterjesztett, amelyen házhelyenként 200 □ölet (1 öl kb. 3,6 négyzetméter) terveztek kijelölni. Masáth Mihály jószágigazgató, aki az uradalom nevében tárgyalt, elfogadta a telekár békeidő szerinti (azaz háború előtti) megállapítását, de a végleges ár megállapítására a Nemzeti Tanácsot kérte fel.⁵ Eszerint a december 2-i ülést követően megkezdték a bajor királyi uradalommal a tárgyalást, amely a Magyar- és a Bajorországban is zajló forradalmi események, III. Lajos király elűzése miatt is engedékenyebbnek mutatkozott az ügyben. Könczöl a december 9-i ülésen nyújtotta be részletes beszámolóját az uradalommal való tárgyalásairól. Négyszögölenként 4-6 koronát számított fel az eladó uradalom a földekért, amelyeket egyértelműen házhelyek céljaira jelöltek ki. Nagyjából 130 telek számára találtak helyet, amely – mint az előadó hangsúlyozta – Sárvár díszére fog válni, és elegendő lesz a szükségletek kielégítésére. A telepet „Nemzeti Tanács Telep”-nek kívánták elnevezni.⁶

December 13-án a főjegyző, Kecskeméthy István bejelentette, hogy a másnapi képviselőtestületi ülésen fogják a földigénylő bizottság tagjait megválasztani. Könczöl Ferenc kérte, hogy a Központi Hitelszövetkezettől kérjenek egy szakértőt, aki felméri a lehetőségét annak, hogy a házhelyakció szövetkezeti formában is megvalósítható lenne-e. A képviselőtestület a házhelyakció ügyét a következő napon tárgyalta, ahol jelezték, a katonai barakkokkal szembeni és azzal határos területet az uradalomtól megszerezte. Entzbruder János a városfejlesztési térkép elkészíttetését javasolta, a testület az indítványt elfogadta.⁷

Sajnos, a jegyzőkönyvben említett vázlatrajzok nem maradtak fenn, ezért nem tudjuk, mekkora területen, és milyen utcahálózattal tervezték az új telepet kialakítani. Két utca vonalát, amelyek ma is a Kertváros tengelyét adják, talán már ekkor meghatározhatta az uradalom által 1896-ban felépített Gőztéglagyár és annak intézői lakása. A szeceszsziós stílusú ház ma is a Nádasdy és Esze Tamás utcák sarkán áll, az azóta lebontott téglagyárral szemben. A Nádasdy utca a Városházától nyugat felé nyílott, és a Tizenháromváros szélén elterülő mocsaras tóig (ma a városi piac áll itt) tartott. Feltehetően a téglagyár létesítésével a Nádasdy utca már elérte az üzemet, és rá merőlegesen a Sár-Sörös felől is használni kezdték a későbbi utcát, a téglagyár felől a vasútállomásra mindenesetre kisvasút vezetett, nyilván ezen a nyomvonalon. A háború alatt pedig a mai Berzsenyi Dániel utcában épült ki a lábadozókórház barakkrendszere. Azaz a város lehetséges terjeszkedési iránya már a Kertváros tervezését megelőzően kialakult.

A Nemzeti Tanács december végén kérvényt nyújtott be az Országos Lakásépítő Hivatalhoz, ebben kisajátítási jogot kért a város számára a fejlesztéshez szükséges területekre.⁸ 1919. február 5-én bemutatták a parcellázási terveket. Kecskeméthy jegyző pedig a földigénylő bizottság ülésének határozatait ismertette. Felsorolta a telkek árát, de ezt, ahogy a parcellázási tervet, a jegyzőkönyv nem örökítette meg. 14 telket a bizottság iparosok számára fenntartott magának, az utcák szélességét 9, a járdákét 2 méterben szabták meg, az előbbit a telekadó, az utóbbit az igénylők terhére kívánták finanszírozni. Zámbó Sándor tanácstag a tisztviselők részére is igényelt háztelkeket; kérését elfogadták. Kérte továbbá, hogy ne csak szövetkezeti, hanem egyéni finanszírozással is lehessen telket vásárolni, és az akcióba a helyi pénzintézeteket is bevonatta volna. A képviselők beleegyeztek az Országos Központi Hitelszövetkezet ellen támasztott konkurencia tervébe (– mely ezek szerint eddig szövetkezeti formában finanszírozta az akciót).⁹

Lényegében tehát 1919 februárjára kijelölték a leendő Kertváros területét, utcahálózatát, és kezdték összeírni a jogosultakat és igénylőket. A kérdés a finanszírozás módja körül bontakozott ki, azaz egyénileg vásároljanak-e telkeket az igénylők, vagy ezt pénzintézeten keresztül szövetkezeti kölcsön segítségével intézzék. Egy hét múlva Kecskeméthy arról számolt be, hogy a kijelölt parcellákat már az igénylők le is foglalták. Ugyanakkor kiderült, hogy a házhely kevésnek bizonyult, ezért az uradalomhoz fordultak, hogy az eddigi telkek átellenében, az attól délre fekvő területet is kiparcellázhassák. Eszerint tehát elsőként csak a Nádasdy utca és Sár városrész közti területet kívánták bevonni a Kertváros kialakításába, de ez a terület nem volt elegendő.¹⁰ Az ügyben további tárgyalások váltak szükségessé. Ezzel egy időben az uradalmi főerdésznél 300 m³ fát igényelt a Nemzeti Tanács a Kertváros építésének céljaira. Szintén a bajor birtokból, részben a Sárvári Közbirtokosságtól kívántak kerítéscölöpöt beszerezni.¹¹ Ezek azt bizonyítják, hogy az építkezések már 1919 elején megindultak.

A forradalmakat követő konszolidáció során, az új képviselőtestület létrejöttével lehetett foglalkozni ismét Kertváros fejlesztésével. 1920 októberében a Sárvár és Vidéke Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja és a házhelyakció intézője nyújtott be kérelmet utcák nyitása iránt. Veláncsics Pál jegyző előterjesztette a szükséges tervrajzokat, és kérte a képviselőtestületet, hogy annak alapján adjon helyt a kérésnek, és az utcákat is nevezze el. A testület ezt elfogadta azzal, hogy a téglagyári intézőlakás melletti nyolc telek felosztása e szerint történjen. Indoklásul felhozták, hogy az Újmajorba vezető út (azaz a Nádasdy utca meghosszabbítása) mellett kihasított telkek bekerítése és a járdák fenntartása a telektulajdonosokra elviselhetetlen terhet róna. Kikötötték továbbá, hogy az újonnan nyitandó utcákban a bemutatott tervek szerinti típusházak építendők. Az utcák szélessége 16 méter, ebből két oldalán 150–150 cm a járdára, valamint újabb 150–150 cm az árokra jutna. A házakat nem lehet utcafrontba építeni, hanem a kerítéstől 4 m-re, legalább 50 cm földfelszíntől mért padlómagassággal, tetejüket csak cseréppel vagy palával lehet fedni. Az árkot a tulajdonosoknak kell kiásni, az utcákat alma- vagy körtefával fásítani, az úttesteket és a járdákat karbantartani és évenként kavicsolni.

A képviselőtestület úgy határozott, hogy „a régi Magyarország elszakított városai iránti kegyeletből s az irredentizmus eszméjének állandó ébrentartása által vezérelve” fogja az utcákat elnevezni. A Nádasdy utca folytatása is ezt a nevet viseli, ettől délre vele párhuzamosan a Komáromi, északra Temesvári, Pozsonyi, Kolozsvári és Nagyváradi utcák húzódnak. Sár felől a Nádasdy utcára merőlegesen az Aradi utca vonul a Gyöngyös hídig, vele párhuzamosan a Kassai, valamint tőle nyugatra a Munkácsi utca szelné át a telepet.¹² A terv szerint tehát a Kertváros egyenes vonalú, szabályos sakktáblás szerkezetet nyert volna. A beépítettség fokáról azonban semmit sem tudunk. Gondolhatjuk, hogy a telepen ekkor még bizonytalanság uralkodott az utcák kialakítását tekintve.

Házhelyek kialakításáról állami szinten is gondoskodtak, mégpedig az 1920. évi XXIX. törvénycikk, valamint az ennek nyomán kiadott 8420/1920. M.E. számú rendelet megalkotásával. Kimondták, hogy házhely és kishaszonbérletek igénylését nem egyéni jogcímen, hanem csakis a közérdek alapján lehet kérelmezni. Elsősorban hadiözvegyek, hadirokkantak és felnőtt korú hadiárvák; mezőgazdasági, vagy máshonnan jövedelmet húzó önjogú férfiak, kisbirtokosok; valamint az adott településen legalább 10 éve lakó, rendes keresettel rendelkező családfők igényelhettek házhelyet. Előírták, hogy egy-egy telekméret maximálisan 600 □öl legyen. Részletesen megszabta a rendelet, milyen területeket lehet igénybe venni a házhelyek céljára, és milyen kötelezettségei vannak a telekjogosultnak. Ez utóbbi alapján előírták a két éven belüli házépítés kötelezettségét, az épület karbantartását, ennek hiányában, vagy bűncselekmények elkövetése esetén az illető házhelyétől megfosztható is volt. A házhelyek elidegeníthetőek, bérbe adhatóak vagy megterhelhetőek sem voltak az illetékes földművelésügyi miniszter engedélye nélkül.¹³

Az 1920. december 2-i sárvári képviselőtestületi ülésen Veláncsics Pál a rendelet értelmében hét fős küldöttség létrehozását javasolta, amelyet a városatyák elfogadtak.¹⁴ A házhelyigénylők névjegyzéke márciusra elkészült.¹⁵

1922 elején még mindig „tűrhetetlen lakáshiány” mutatkozott a városban, amire a járási főszolgabíró kislakás-építési rendelettel reagált. A jegyző javaslatára, az építkezési kedv növelésére kölcsönprogramot dolgozott ki a város, de annak fedezete csak részben volt biztosítva. Az Országos Központi Hitelszövetkezet vásárolta és osztotta fel a területet, amelyet az igénylők már birtokba is vettek. Azonban nem merték elkezdeni az építkezést, mert a Tanácsköztársaság (akkori szóhasználattal kommün) bukása után hatalomra került új kormányzat nem tisztázta le a birtokviszonyokat, és a tulajdonosok attól féltek, a telkeket esetleg elveszíthetik.¹⁶ Az anyagi gondok és az infláció is visszafogta az építkezéseket. A kölcsönnel Sárvár elöljárósága ezen kívánt kissé lendíteni, ami emellett a helyi téglagyáraknak is megrendeléseket hozhatott.

A városi kölcsön ügye azonban nem úgy alakult, ahogy azt a képviselőtestület eltervezte. Sem a kereskedelmi miniszter, sem a megye nem adott támogatást a kölcsönhöz. Ekkorra már körülbelül 120 család szerzett telket a telepen, de tőkehiány miatt nem mertek belefogni az építkezésbe, és a meglóduló infláció is sokakat visszatartott a komolyabb összegű kölcsönök felvételétől. Huszár Mihály apátplébános javaslatára a kölcsönök visszafizetésének első két évében a támogatottak kamatmentességet kaptak.¹⁷ Hitelhez jutni azonban csak szigorú feltételekkel lehetett, ez szintén nem ösztönözte az építkezési kedvet.¹⁸

A város több helyén is folyó lakásépítési akciók idővel kaotikus állapotokat idéztek volna elő, ezért a képviselőtestület vállalta a városfejlesztési térkép elkészíttetését. A feladattal Wiessner Aladár szombathelyi mérnököt bízták meg, aki megbízást kapott az építésügyi szabályrendelet összeállítására is. Egy időben zajlott a földbirtok-rendezési térkép készítése is. Erre az időre már több mint 500 (!) házhelyet osztanak ki a földbirtokrendezés során, tehát fejlesztési, szépészeti szempontból egységes elképzelésre volt szükség. Ezt követően az építkezések és az utcák nyitása csak a szabályrendeletben foglaltak alapján történhetnek, „mert csak így lehet számítani a modern város kiépítésére s az utókor elismerésére” – mondták a városatyák. A házhelyek kiosztását követően egységes városrendezésre már nem lehetett gondolni, mert a meginduló építkezéseknél az egyéni érdekek érvényesültek volna. Így a városfejlesztési térkép és az építési szabályrendelet megalkotása elsőbbséget élvezett.¹⁹

1923 októberében a képviselőtestület új utca nyitásáról döntött a Kertvárosban. Az újmajori úttal (Nádasdy u.) párhuzamosan, a Vadkert felé vezető gőztéglagyár melletti útról jelölték ki ezt az új utcát. Mint megtudhatjuk, a tisztviselői kertekkel is határos volt, amelyek tehát a Nádasdy utca déli oldalán helyezkedtek el. Tekintettel arra, hogy az új utcában szegényebb rétegeket kívántak házhelyekhez juttatni, az úttest szélességét az általánosan elvárt 20-24 m helyett 14 méterben szabták meg, amelyből 10 m maga az úttest, 2-2 m pedig a járda. Azt is kikötötték, hogy ne „kertvárosszerűen”, azaz a kerítésen belül, hanem utcafrontba építsék a házakat. Ez, valamint a keskenyebb utca a gazdaságosabb telekkihasználást és az olcsóbb útfenntartást tette lehetővé, mivel az utóbbi a tulajdonosok feladata volt. A város vezetése tehát a telektulajdonosok vagyoni állapotára tekintettel hajlandó volt a korábbi kikötéseitől, amely egységes utcaképet kívánt létrehozni, eltekinteni. Ennek máig ható nyomai megfigyelhetők a Kertváros utcahálózatában és építészeti megoldásaiban, a telep déli felében szűkebbek az utcák, mint az északi oldalon.

A pénzügyminisztérium a későbbiekben állandó lakás céljára épített házak adómentességét elismerte, cserébe azért, hogy képtelen volt lakásépítési kölcsönnel támogatni a várost.²⁰ Miközben zajlottak a házhelyek parcellázási munkálatai és az igénylők számára való kiosztása, a Kertváros szélén, a Berzsenyi utca végén kialakították a Levente Egyesület sportpályáját.²¹

Az év végére elkészült a városrendezési térkép, amelyet a tanácsteremben kifüggesztettek. Kimondták, a kertvárosi utcák mindkét oldalára egységesen 150–150 cm széles járdákat kell hagyni az úttestek kivételével. A telkek mérete 150 öl volt.²² Ekkorra a földbirtokreform során már 671 házhelyet osztottak ki Szeibert János városmonográfiája szerint, de kilátásban volt további 270 telek kijelölése is. Ezeken zömében egy- és kétszobás házakat építettek fel tulajdonosaik. Hozzá kell tennünk, hogy nemcsak a Kertváros területén osztottak házhelyeket, hanem a város más részein, így az Óvár utcában is. Az adatokat tehát a Kertvárosra nem vonatkoztathatjuk teljes egészében, de a kiosztott telkek száma így is elég impozáns.²³

 

A Kertváros utcahálózata 1931-ben

 

Az építési kedv fellendítésére 1926-ban a népjóléti és munkaügyi minisztérium 1 milliárd koronát utalt ki a közalkalmazottak, 400 milliót pedig a vasutasok részére lakásépítési kölcsön gyanánt. A sárvári születésű Vass József népjóléti miniszter ráadásul a közalkalmazottak számára további 500 milliót különített el. Olyan helybeli közalkalmazottak és vasutasok vehették igénybe ezt, akiknek tehermentes házhelyük van, a kölcsön visszafizetésére van fedezetük, ezen felül képesek állni a költségek 40 (vasúti dolgozók), illetve 50 (közszféra alkalmazottai) százalékát. A város vállalta a kezességet és a kölcsön kiosztását a jogosultak számára. A jogosultak között voltak tanítók, postai hivatalnokok, irodai alkalmazottak, MÁV-tisztviselők, vasúti alkalmazottak. Kecskeméthy István jegyző is így jutott építési kölcsönhöz.²⁴ A Faksz-kölcsön segítségével a Vass József utcában például Németh József épített házat.²⁵ A kedvezmények felgyorsították az építkezéseket. Könczöl Ferenc 1926 októberében már az utcák elnevezését követelte, mondván, az ott épült nagyszámú házat e nélkül megjelölni nem lehet. A jegyző azonban a házhelykiosztások lezárulta utánra halasztotta a kérdés megvitatását.²⁶

A község 1927 tavaszán a Kertváros két fő utcáját, a Söröstől a Gyöngyös-hídig húzódót a város országgyűlési képviselője, Huszár Károly, az erre merőlegesen a Nádasdy utcától Újmajor felé tartót a sárvári születésű népjóléti miniszter, dr. Vass József után nevezte el. Mindkét politikus a lakásépítési kölcsön megszerzésében játszott szerepe miatt kapta ezt az elismerést. 1928 elején azonban Könczöl Ferenc újra sürgette az átfogó elnevezést, mert, mint mondta, „lehetetlen ott a házak számozása nélkül eligazodni”. Eddig egy-egy lakos háza alapján próbáltak tájékozódni, de ez ekkorra már kaotikus állapotokat idézett elő.²⁷

 

Németh József 1924-ben építtetett lakóháza a Huszár Károly
(ma Esze Tamás) utcában az ún. tisztviselőtelepen
(tervezte: Molnár Antal) (A kép Burka Zoltán tulajdona)

 

1928. április 20-án tehát a képviselőtestület szabályrendeletet alkotott az utcák elnevezésével kapcsolatban. Ahogy 1920-ban erről döntöttek, az utcanevek az elcsatolt országrészek városaira és tájegységeire utaltak, illetve kiemelkedő írókra, költőkre, történelmi személyekre emlékeztettek. Az utcahálózat azonban már nem az 1920-as állapotokat tükrözte.

A Kertváros nyugati határán az Ikervári úttól a Gyöngyösig az Ágfalva és a Hársfa utca között egy átkötő utca volt. Nevet az ekkor nem kapott. Ma ezzel párhuzamosan, de jóval nyugatabbra húzódik az Ungvár utca. Két nagyobb teresedést hagytak meg a telepen, a Tinódy–Vass–Kassa–Mikes utcák kereszteződésében, valamint a Nagyvárad– Bocskai–Kinizsi utcák által bezárt háromszögben. A szabályrendeletben arról is döntöttek, hogy az utcákat névtáblával, a házakat számnévtáblával kell ellátni.²⁸

1929-ben már 300 körüli házszámról beszéltek a Kertváros területén, ahol ekkor vendéglő is működött, történetesen a Vass József utca közepén (Schimmer-féle vendéglő).²⁹ Különösen az 1920-as évek végétől indult rohamos fejlődésnek a Kertváros ki-, pontosabban beépülése. Szokatlan, hogy a gazdasági világválság idején történt mindez, de ennek speciális sárvári háttere van. A megszűnt Műselyemgyár munkásai franciaországi és belgiumi üzemekben kaptak munkalehetőséget, amelyet rengetegen használtak ki. A kinn takarékosan élő munkások hazaküldött frankjaiból az itthon maradt családtagok végre építkezésbe kezdhettek a kertvárosi telkeken. „Jánosunknak egyedüli gondja, hogy miként tudja esküvő után is úgy segíteni a szüleit, mint korábban. Eddig a fizetésének a felét küldte haza, hogy idős szülei megépíthessék a régóta megálmodott saját házacskát a Kertvárosban.” – írta Gerencsér Ferenc Takács János tubize-i munkásról.³⁰

1920 és 1930 között Sárváron a házak száma 1051-ről 1576-ra ugrott fel, azaz röpke 10 év alatt 50%-kal növekedett. Az emelkedés nagyrészt a Kertváros újonnan épített, nagy kerttel ellátott épületeinek köszönhető.³¹

Az ún. Szent Imre téri ingatlanon a város játszóteret hozott létre. A hivatalos elnevezésben ilyen nevű térről sosem volt szó, feltehetően informális névadásról beszélhetünk a Schimmer vendéglő szomszédságában fekvő, a Nádasdy–Kassa–Mikes utca határolta területre vonatkozóan.³² Három évvel később már azért kérte a térrel szembeni telek bérlője, Dékán László a haszonbérleti szerződés felbontását a városnál, mert úgymond „a játszó gyermekek a terményt letiporják”, azaz a játszótér ekkorra megépült. A Vass József utca elején a 30-as évek közepén már trafik állt, ahol könyveket is árultak.³³

A város rendőrséget, iskolát és gazdasági ismétlőiskolát is tervezett a telepen, amelyek céljára telkeket le is kötött. A közintézmények Kertvárosba telepítése a korban mégsem valósulhatott meg. 1937-ben az iskolán kívüli népművelési bizottság ülésén Kozák Ferenc iskolaigazgató szóvá tette, hogy „Ki foglalkozik ma népművelés keretében a Kertváros és Péntekfalu népével?”. A két városrész és a belváros közötti lelki kapcsolat megszakadásáról beszélt, a sok nélkülözővel senki nem foglalkozott. Kérte, hogy a város biztosítson olyan helyiséget, „ahol a hosszú téli estéken és vasárnap délutánonként hozzáértő előadók foglalkoznának a néppel. Mert dőreség volna azt hinni, hogy akár a szt. Imre teremben, akár a polgári iskolában meghirdetett úgynevezett népművelési előadásokra, onnét a lakosság bejöjjön. Nekünk kell oda kimenni – mondotta – és így remélni lehet, hogy a megszakadni készülő lelkikapcsolat újra helyreáll. De hazafias, vallási és szociális szempontból is nagy értéket jelentene e munka.” Az elnöklő Kecskeméthy István jegyző ígéretet tett a kérés megvalósítására, és egy megfelelő helyiség, például napközi otthon kialakítására. A tervből azonban semmi sem lett.³⁴

 

Nefelejcs utcai ház tervrajza (MNL VamL V.K. 68/67. SNi. Építési ügyek 1942–43, 1947.)

 

Az 1940-es évek elején özvegy Németh Józsefné Antonovics Jozefa pótkávégyártulajdonos (és a téglagyár egykori intézőjének felesége, aki továbbra is az intézői lakban élt) kápolnát alapított. Ekkor már kb. 2500 lakos élt a telepen, így azok lelki gondozását nem lehetett tovább halogatni. A kápolna történetét Szibler Imréné a Honismereti Híradó hasábjain részletesen feldolgozta már³⁵, ezért itt csak a lényegesebb részek kiemelésére koncentrálunk. A kérdés tisztázására kijelölt bizottság a Vass József és Tinódy utcák kereszteződésében fekvő ingatlant látta alkalmasnak a kápolna helyéül, amelyet iskola vagy óvoda céljára tartottak fenn. A képviselőtestület kikötötte, hogy a kápolnaépítés során ügyelni kell arra, hogy megfelelő hely maradjon a későbbiekben emelendő óvoda számára is. Az alapító a teljes építkezési költséget (5000 P) állta, sőt földbirtok-alapítványt is előirányzott a fenntartás céljaira. A kápolnát Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére kívánta szentelni, és az év elején elhunyt sárvári apátplébános, Huszár Mihály emlékére ajánlani. A kápolna tulajdona – az alapítót terhelő építési és fenntartási kötelezettségek mellett – a város kezébe ment át. Az 5x8 méteres, 5,1 méter magas épületet minden szükséges bútorral felszerelte, kerítéssel is körülvette. A kápolnában minden évben Szent Teréz napját megelőző vasárnap, illetve Szent Mihály napkor (szeptember 29.) misét kell mondani. A törzsvagyont a Sárvári Első Takarékpénztárnál helyezték el, és ebből a város minden 1000 P-n felüli jövedelmet a kertvárosi sokgyermekes szegény családok gyermekei támogatására használt fel.

Az elkészült épületet 1941. szeptember 28-án Pehm József (a későbbi Mindszenthy József) zalaegerszegi plébános áldotta meg és avatta fel. A község két villanyégőt szereltetett fel, az egyik állandóan világított, a másodikat csak misék alkalmával használták.³⁶

 

Papp-Váry Elemérné (ma Március 15.) utcai lakóház tervrajza
(MNL VamL V.K. 68/67. SNi. Építési ügyek 1942–43, 1947.)

 

A Kertváros lakossága – ahogy a kápolna alapítólevelében is szerepelt – ekkor már nagyjából 2500 fő volt. Elsősorban családok költöztek ide, így rengeteg volt a gyermek, számukra a belvárosi iskolák, óvodák nagyon messze estek. Ezért is szorgalmazta a város már korán az iskola létesítését, de erre anyagiak hiányában nem kerülhetett sor. Óvodát viszont mindenképpen terveztek ide. 1941 novemberében ezért a képviselőtestület megbízta az elöljáróságot, hogy megvásárolja a szükséges telket, mivel a szegény sorsú óvodakötelesek különösen télen nem tudnak eljárni a központban lévő intézményekbe. Akkoriban a telek is sokkal keményebbek voltak, mint manapság. Hozzátették, a telekvásárlást mielőbb meg kell ejteni, míg az összes telek be nem épül. Vagyis ekkorra már kevés földterület volt a Kertvárosban beépítetlenül. A következő év májusára a Vass József utcában összesen 555 □öles telket vásároltak.³⁷ A háborús években azonban az óvodaépítés nem indulhatott meg. Csak 1950-ben nyitott meg a kertvárosi óvoda a Vass József (akkor éppen Budai Nagy Antal) és a Bocskai utcák sarkán, ahol ma is működik.

A magyar parlament 1940-ben fogadta el a XXIII. törvénycikket az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról (ONCSA). Ebben állami támogatást biztosítottak szegény sorsú, sokgyerekes és főleg mezőgazdaságból élő családok számára házépítéshez.³⁸ Sárváron ketten, Molnár István és Gombás Ferenc kérték az alap támogatását, mindkettő kilencgyermekes családapa. A város a tulajdonában lévő kertvárosi telkei közül adott át egy 459 öles területet az ONCSÁ-nak, rajta keresztül pedig a két igénylőnek.³⁹

 

Sáros utca a kiépülő Arad és Brassó (ma Pálházi Gönc Miklós) utca sarkán. A háttérben álló
díszes homlokzatú házban Braxmair Ciprian, a pusztalánci, majd csermajori tejgazdasági
szakiskola sajtmester tanára lakott feleségével, Pap Máriával.
(A kép Burka Zoltán tulajdona)

 

1942 végén arról is határoztak, hogy hirdetőoszlopok kerüljenek a város forgalmas részeire. A Kertvárosban két henger alakú oszlopot állítottak fel, az egyiket a Huszár és Vass utcák kereszteződésébe, a másikat pedig a Vass és Tinódi utcák sarkára helyezték el. Az utóbbi ma is áll, egyedüli hírmondójaként egy korábbi időszak reklám- és propagandatechnikájának.⁴⁰

Jogosan merül fel a kérdés: vajon milyen házak is épültek a korban a Kertváros területén? A fennmaradt épületekből, illetve az építkezési iratokból rekonstruálható némileg a kép. Igaz, az utóbbiak csak az 1940-es évek elejére vonatkoznak, de ezek is értékes adatokkal szolgálnak.

Kertváros-szerte ma is szép számmal bukkanhatunk háború előtt épített lakóházakra. Némelyikük feltűnően díszes, inkább polgári villára emlékeztet. Ilyenek szép számmal találhatók az egykori Huszár Károly utcában, ahol – mint említettük – a köztisztviselők számára jelöltek ki telkeket. Az ő anyagi lehetőségeik, polgári ízlésviláguk és széleskörű látásmódjuk lehetővé tette, hogy kvalitásosabb, csinosabb lakóházakat emeljenek. Persze, a telep más részein is épültek szebb kivitelű otthonok, a figyelmes szemlélő ma is találkozhat velük. Ugyanakkor az iratanyagokból feltűnő, hogy a 40-es években történt építkezések során leggyakrabban egyszoba-konyhás, esetleg kamrás házak létesültek. Alápincézetlen, legfeljebb magasföldszintes, szigetelt, de gyakran talajmagasságban emelt, kisméretű (40-50 m² közötti), utcával párhuzamos tengelyű, egykéményes, vakolt téglafalazott, cseréppel fedett épületek voltak ezek. Néhánynak előszobája is volt. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezek csak a 40-es évek elejére vonatkozó adatok, tehát akkori ízlésvilágot tükröző építési megoldásokat láthatunk. Feltűnő viszont, hogy városi telkekre jellegzetesen falusi, paraszti gazdasághoz szükséges melléképületeket (pajta, istálló) is építettek. Ez is támpontot adhat arra, hogy a városba beköltözők egy része vidékről érkezett, és nehezen tudott szakítani az otthon megszokott életmódjával. A biztonságérzetet továbbra is a megtermelt élelmiszer és a ház körüli állattartás jelentette.⁴¹

 

INFRASTRUKTÚRA

A kimért utcarészeket, ahol építkezés még nem indult, bérbe adták. A bérlőket arra is kötelezték, hogy ügyeljenek, nehogy a telektulajdonosok elszántsák az utcát, illetve megrongálják a határkarókat.⁴² Az utcák és járdák fenntartása a házhelytulajdonosok feladata volt, és erre rendszeresen figyelmeztetni is kellett őket. Oláh István és társai 1926 végén beadott panaszát, amely a járdák községi költségen való rendbetételét kérte, visszautasították azzal, hogy a község csak akkor veszi át az utak fenntartását, ha a tulajdonosok az utcát olyan állapotba hozzák, amely jelentős költségráfordítás nélkül is lehetővé teszi azt. Ugyanezen oknál fogva még a főszolgabíró rendeletével is hajlandó volt a község szembeszegülni, amikor az 1927 elején a téglagyárhoz vezető út átvételére utasította a települést. Az elöljáróság a képviselőtestülettel egyetértve arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez precedenst teremtene hasonló kéréseket illetően, valamint a kertváros lakói az idő szerint adómentességet élveztek, tehát az útfenntartás városi költségeihez ily módon nem járultak hozzá. A városatyák el is fogadták azt a javaslatot, hogy a kérdéses út átvételét majd csak a kertvárosiak közteherviselésbe való bekapcsolódását követően fogja véghezvinni.⁴³

 

Pekovits Zoltán háza a Mikes Kelemen utca 29. szám alatt
(A kép Burka Zoltán tulajdona)

 

Az utcák állapota inkább emlékeztetett sáros falusi utakra, mint egy modernizálódni törekvő kisvároséra. A Kertvárosban legalábbis. A város belső útjai legjobb esetben is kavicsozva, némelyek aszfaltozva voltak. A Kertvárosban az utcák karbantartása, kavicsozása a telektulajdonosok feladata volt, akik ezt sokszor tehernek érezték, és nem igyekeztek neki eleget tenni. Jogtalannak érezhették azt is, amikor az általuk rendben tartott utakat nehézgépek, ipari járművek, teherautók törik fel és teszik használhatatlanná. Különösen a két főút, a Huszár Károly és a Vass József utca volt kitéve ennek. Zsolnai Mihály építőmester 1933 elején azért is kérte az utóbbi út rendbe tételét, mert az, úgymond, esős időben járhatatlan. Magyarász Flórián, a helyettes városbíró hozzátette: mivel az uradalom járművei használják az utcát járműveikkel leginkább, hozzá kell járulnia az uradalomnak is a fenntartáshoz.⁴⁴

 

Pekovits Zoltán házának kerti homlokzata
(A kép Burka Zoltán tulajdona)

 

A probléma azonban továbbra is akut maradt, a város és a telektulajdonosok egymásra mutogattak. A helyi újságok, különösen a Mikes utcai Pekovics Zoltán által szerkesztett Sárvár Vidéke című időszakosan megjelenő lap ostorozta az elöljáróságot az utcák állapotáért. 1939 januárjában a Mikes utca világításának elindítását dicsérve emlékezett meg ugyanakkor a „kertvárosi utak minden kritikán aluli állapotá”-ról, amely „előreláthatólag úgy sem fog sokáig javulni”. Tavasszal már egy élesebb hangvételű cikket közölt Sárvár a sár városa címmel, amelyben felszólította a község vezetőit, hogy kétnapos esőzést követően menjenek végig a Vass József utcán és „győződjenek meg személyesen” a kertvárosi utak állapotáról, „amely miatt éppen az iskolás gyermekek szenvednek a legtöbbet. A község rendelkezik elég saját rábai kaviccsal ahhoz, hogy a víz alá kerülő egyes részeket az ínségmunka keretében a legminimálisabb költséggel járhatóvá is tegye.” – figyelmeztetett.⁴⁵

1933 novemberében is érkezett egy kérvény az elöljárósághoz, amelyben a lakosok az utcák rendbehozatalát, a gyalogjárdák betonszegéllyel való kirakását és megkavicsozását, az utcák árkolását, illetve a közvilágítás bevezetését kérték. Főleg közbiztonsági okokra hivatkoztak, nyilván ezzel akartak nyomást gyakorolni a képviselőtestületre. Pleszkáts Imre, a 20-as évek városbírája visszautalt arra, hogy annak idején éppen azt szerették volna elérni, hogy a házhelyeket csak ténylegesen építkezni kívánóknak osszák ki úgy, hogy azon el lehessen kezdeni a zárt sorrendű építési munkálatokat. Az igénylők viszont rögtön a telkek birtokba vétele után az egyéni építkezés mellett döntöttek, ennek fejében lemondtak arról, hogy a város elsőként az utakat tegye rendbe, és a közvilágítást vezettesse be. Ezért nem tartotta méltányosnak a kérést már csak azért sem, mert az adómentességet élvező kertvárosi telkek tulajdonosai helyett az infra struktúra kiépítésének költségei így a Sárvár más részein lakókra hárulnának. A kérelmezők nevében Gergely Béla úgy mérsékelte a kérést, hogy az csak a már teljesen beépített utcákra vonatkozzon. Mások a vasút környéki kertes, családi házas övezet (Vörösmarty és Kisfaludy utcák) példájával érveltek, mely szerint ott is a lakók viselték az úttest és a járda építésének költségeit. Az elöljáróság a Vass József utcára az uradalom kisvasútján hordatott ki kavicsot, és a jövőben is ezt a megoldást választották. A többi út esetében – bár fenntartották elvi álláspontjukat az ott lakók kötelező teherviselését illetően – belátták, hogy a sürgős, őszi, téli csapadék által tönkretett utak rendbehozatala nem halasztható, ezért azokat a szükségmunkák keretében elvégeztetni rendelték. A járdák karbantartását viszont továbbra is a tulajdonosok terhére kellett végezni, akiknek azt esős időben is használható állapotban kellett tartani, rá kavicsot teríteni. Ennek elmulasztása esetén elvégezteti azt az elöljáróság, de a költségeket a tulajdonosokon behajtani rendelte.⁴⁶

 

Lakóház az Arany János és a Papp-Váry Elemérné (ma Március 15.) utca sarkán
(A kép Polgár Zsolt tulajdona)

 

A rendszeresen előkerülő kérések és a tulajdonosok útfenntartási kötelezettségének megismételt előírásai bizonyítják, hogy ez az esetek többségében sikertelen elvárás maradt. Strohoffer Viktor 1936 őszén a kereszteződések járdáinak sürgős kavicsoztatását kérte, „mivel az iskolás gyerekek nagy sárban kénytelenek járni”. Ő is a tulajdonosok eziránti kötelezettségére apellált, valamint a Kazinczy út fedését is javasolta. A városbíró válaszából kiderült, hogy a felhívás már megtörtént, de ha kell, újra megteszik. A Kazinczy utcához pedig a Cukorgyárból hozattak salakot, és ennek érdekében a póthitel megszavazásától sem idegenkedtek.⁴⁷ Ugyancsak Strohoffer sürgette egy év múlva is a kertvárosi utcák rendbetételét. Ha máshogy nem, az uradalmi téglagyár tégla- és cseréptörmelékei is megfelelnének a legsürgősebb munkálatok elvégzésére – mondta. A képviselőtestület egyetértett a javaslattal. Hasonló módon történt 1939 kora őszén is az itteni utak karbantartása szintén Strohoffer javaslatára.⁴⁸ 1940 nyarán Puklér István és társai más egyebekkel egyetemben kérték a Huszár Károly utca Gyöngyös folyóig tartó szakaszán a járda salakozását vagy kavicsozását, de a képviselőtestület a már ismert indokkal elutasította a kérést.⁴⁹

Nagy biztossággal jelenthetjük ki, hogy a Kertváros területén, annak kiparcellázásakor csak a téglagyárhoz vezetett elektromos hálózat, legalábbis ezt jelzi egy múlt századfordulón kibocsátott képeslap. A város az 1910-es években belefogott a Vasvármegyei Elektromos Művek Rt. (VEMR) közreműködésével a közvilágítási rendszer, illetve az épületek árammal való ellátásának kiépítésébe, de ezek jobbára csak a főbb útvonalakat, a városközpontot érintették. Az infrastrukturális ellátottság a centrumtól távolodva arányosan csökkent.

A villamosítás az új telepen igencsak vontatottan haladt, ebben elsősorban a város anyagi problémái és a VEMR-el való állandó pénzügyi ellentét játszott szerepet a 20-as években. Az utcák közvilágítással való ellátása legtöbbször a környékbeliek kérésére történt meg, gyakran a költségeket is ők viselték. Az újonnan nyíló utcákra szinte egyenként vezették be a villanyt. 1921 áprilisában a barakkhoz vezető Berzsenyi utca megvilágítását kérte a katonai parancsnokság, mire az elöljáróság felszereltetett egy 50 Wattos izzót.⁵⁰ 1926-ban a VEMR a Batthyány és Erzsébet utca kereszteződésében egy nagy fémoszlopot kívánt felállítani, amely a környező utcákba szétfutó vezetékeket tartotta volna. Mint írták, „ugyanezen az oszlopon fordul be a Batthyány uccába a Sárszigetnek, az újonnan épült Kertvárosnak, valamint az uradalmi téglagyárnak energiát szolgáltató 16000 voltos vezetéke is...”.⁵¹

A kiépülő Kertváros közművesítési folyamatában eleinte szó sem volt községi részvételről. Amikor 1927 októberében a kertvárosiak azt kérték a várostól, villamosítsa a telepet, az elöljáróság kerek-perec elutasította a kérelmet, mondván, ez nem szerepel a terveiben. Annyi segítséget adott, hogy közvetített a VEMR és az érintett lakosság képviselői között azért, hogy magántőkéből valósuljon meg a beruházás. Ahogy az utcák fenntartását, úgy az infrastruktúra kiépítését sem tekintette a város saját feladatának.⁵² A szükségletek azonban hamar felülírták a korábbi döntéseket. Közbiztonsági okokból a Huszár Károly utca egyik leágazásához Zsolnay Mihály építőmester, a város építési szakértője kérte egy lámpa felállítását. Indoklásában az utca szinte teljes kiépülését hozta elő. Most már a képviselőtestület sem zárkózott el a kérés teljesítése elől. A VEMR-nek persze jobban megérte volna, ha nagyobb területre rögtön bekötheti a vezetéket, ráadásul a lakosság is egyre inkább igényelte az elektromos ellátást, azonban a szolgáltató cég csak városi hozzájárulással látta megvalósíthatónak a költségek viselését. Hajlandóak voltak azonban – igaz, az érintett tulajdonosok segítségével – a Batthyány utcától a Bándy-féle műhelyig (feltehetően a Huszár Károly utcában) kiépíteni a vezetéket.⁵³

A szükség törvényt bont-elv máskor is érvényesült, a város kénytelen volt engedni, és addigi elveit feladva vállalni a közvilágítás kiépíttetését. Így tett 1929-ben is, amikor kertvárosi lakosok kérték a két fő utcába, a Huszár Károly és a Vass József utcákba az égők felszerelését a már meglévő vezetékekre és oszlopokra (!) a Batthyány utcától a téglagyári intéző lakásig, illetve onnan a Vass József utcában a Schimmer-féle vendéglőig, azaz a mai Nádasdy Vendéglőig. Indokaikat részletesen kifejtették, a rossz állapotú utakra, a Nádasdy utca végénél lévő tavak körüli balesetveszélyre, illetve a lakók többségének foglalkozásából (munkások, iparosok, vasutasok) eredő korai kelésre és késői hazaérkezésre hivatkoztak. A VEMR és a Soproni Műszaki Felügyelőség közreműködésével a város elöljárói bejárták a kérdéses szakaszt, és megtették a szükséges műszaki lépéseket, majd kiépítették a megfelelő hálózatot a lámpaoszlopokkal. Ezzel 1930. január 1-jén a Kertvárosban, a Berzsenyi utcában két féléjjeles, a Vass József utcában 4 egészéjjeles, a Huszár Károly utcában pedig 5 egészéjjeles oszlop állt. Az utóbbi utcában a sarkokra állították fel őket, az ötödik a Vass József utca kereszteződésében állt. (A féléjjeles égők csak éjfélig voltak felkapcsolva.) A Tinódy utcába 1931 elején kötötték be a villanyvezetéket egy izzóval. Itt az indok az volt, hogy az utca nagyon sötét, és belőle számos további utca ágazik ki. Újfent hangsúlyozta azonban a képviselőtestület, hogy a Kertváros közvilágítási terheit nem vállalja. Az égő a már álló oszlopra (!), a feltételezhetően az utca közepe táján lévő Gergely Béla-féle üzlet mellé került. A telepen ekkor tehát már bolt is volt.⁵⁴

Az utcákban a lakók kérésére kihúzták a vezetékrendszert, majd – szintén a lakók kérésére – az oszlopokra szerelték a közvilágítási égőket. Ez azonban vontatottan haladt, mert a telektulajdonosok nem voltak érdekeltek abban, hogy önköltségen vállalják a drága hálózat kiépítését és annak fenntartását. Szerencsés esetben a várost be lehetett vonni a tehervállalásba, ha belátta, hogy a rendezett városképhez szükséges a vezetéki rendszerek kiépítése is, de költségvetési fedezet hiányában ezek nem átfogó koncepciót képviseltek, hanem csak az akut problémákat orvosolták több-kevesebb sikerrel. A szükségtelennek ítélt beruházásoktól elzárkóztak. Pedig a sajtóban is gyakran szólaltak fel sürgető hangok. A cikk írói a város erőteljesebb elkötelezettségét kívánták az ügyben. A kertvárosi „fénykérdés” jó alkalmat adott az élcelődésre, az áprilisi tréfálkozásra. 1938. április 3-án ez a „hír” jelent meg a Sárvár Vidéke hasábjain: „Jobb lesz a világítás Kertvárosban. A kertvárosi közönség hosszas kérésére, végre a világítás javulni fog. A legfelsőbb hatóság intézkedik, hogy már a nyár elején ez a terület jobb világításhoz jusson. Megfelelő számú szentjánosbogarat bocsájt a földre.”⁵⁵

Nagy Antal és társai a Vass József utcától délre eső kertvárosrész teljes közvilágítását, járdakarbantartását és az árkok kiásását szerették volna elérni. Az első kettőt a képviselők kerek-perec elutasították, az árokásástól és az átereszek beépítésétől azonban nem zárkóztak el, de csak az esetlegesen elrendelt téli szükségmunka keretében voltak hajlandók ebben részt venni. A közvilágítást a korábbi érvek mellett azért sem vállalta, mivel még gyéren beépítettnek tekintette a területet, és igazságtalannak tartotta, hogy a sokkal beépítettebb északi teleprész rovására történjék meg a vonal kihúzása. A tulajdonosok összefogásával is létesült hálózat, csak ennek alig maradt nyoma az írott forrásokban.⁵⁶

A kérdést végül a VEMR-rel kötött 1932-es kölcsönszerződés oldotta meg. A teljesen eladósodott város kénytelen volt tartózásait egy újabb, egy összegben felvett kölcsönnel törleszteni. A hitelt az Elektromos Művek folyósította, és egyben elvállalta, hogy 3 éven belül kiépíti a Kertváros teljes közvilágítási hálózatát, mégpedig saját költségen. Sárvár ennek fejében a vezetékhálózat minden 100 folyóméterére egy-egy 40 W-os egészéjjeles közvilágítási lámpa bekapcsolási és fenntartási díját vállalta.⁵⁷ A nyár folyamán a társaság szakértői terepbejárással feltérképezték az érintett területet, kijelölték a felállítandó oszlopok helyét. Úgy döntöttek, hogy első körben 19 égőt szerelnek fel a már teljesen kiépült utcákban. A község csak a lámpaoszlopok és lámpák árát, valamint az égők évi átalánydíját fizette, az összes többi költséget a VEMR állta. A munkálatok csak a következő évben indultak meg.⁵⁸

1929 óta érvényben volt a megállapodás az uradalmi téglagyárral, hogy a sporttelep kerítése mellett álló uradalmi tulajdonú égőt közvilágítási célokra használták. A téglagyárból kapcsolták fel és le, amikor a közvilágítási lámpákat is. A község ennek árát a téglagyárnak megtérítette. Három évvel később azonban a város kérte a VEMR-től, hogy a téglagyárral szembeni intézőlak előtti lámpát az üzem árammérőjéről a közvilágításra kapcsolják.⁵⁹

A már említett, Gergely Béla és társai által beadott, a Kertváros teljes út- és járdakarbantartását, árokásását és közvilágítását érintő kérelemmel kapcsoltban az 1933. novemberi képviselőtestületi ülésen a városbíró, Eőry Vilmos bejelentette, hogy a VEMR csak úgy hajlandó a közvilágítást a Kertváros utcáiba bevezetni, ha a lakosság kötelezve lesz a háztartási világítás beszerelésére, mert csak ez esetben látja rentábilisnak a beruházást. A városatyák azzal bízták meg az elöljáróságot, hogy tartsa szem előtt a teljesen beépített utcák elsőbbségét a közvilágítás kiépítésében, és az áramszolgáltatótól kérje ennek megvalósítását.⁶⁰

Egy év múlva három, teljesen beépült utcába kötötték be a közvilágítást, mégpedig a Huszár Károly, a Kolozsvár és a Baross Gábor utcákba. Mindenhova 40 W-os egész éjjeles égőt szereltek fel, összesen 9 db-ot. A Nádasdy utcába, a leventék sportpályája mellé is került egy égő.⁶¹ 1937 végén a Mikes és a Tomory utcákban kértek közvilágítást, a városbíró erre úgy reagált, hogy ha a lakosság vállalja bizonyos számú égő fenntartását, akkor a VEMR is hajlandó lesz tárgyalni ez ügyben.⁶² Tényleges megoldás csak közel két évvel később született, amikor Fórizs Károly neves sárvári kötélverő, Tomori Pál utcai lakos, sürgető levelet írt az elöljárósághoz. A késedelem oka az volt, hogy a VEMR csak akkor volt hajlandó az utcai vezetéket kiépíteni, ha a város végre megszavazza a közvilágítás bekötését is. A levélíró panaszolta, hogy nagy költséggel a házakba az elektromos hálózatot bekötötték, de a külső hálózatra nem tudják rákötni. Hozzátette azt is, hogy a sötét utca esős időben nagyon csúszóssá válik, ami fokozza a balesetveszélyt. A Sárvár Vidéke is cikkben sürgette az ügy elintézését, mint írták, a villanyvilágítást a VEMR már bevezette a Mikes utcába, most a közvilágítás bekötését oldja meg a város. A kérés nyomán végre intézkedés történt, és a két említett utcába összesen 3 db (Mikes Kelemen utcába 1, a Tomoryba 2) égőt szereltek fel.⁶³ Az alispánhoz 1938 elején beküldött átfogó közvilágítási elemzésben olvashatjuk, hogy „az ún. Kertváros községrészben számos oly utca van, hol közvilágítás még nincs kiépítve, habár az főképpen közbiztonsági szempontból már most kívánatos lenne”.⁶⁴

 

Arany János utcai ház tervrajza (MNL VamL. V.K. 68/67. SNi. Építési ügyek 1942–43, 1947.)

 

Amikor a Kazinczy utca lakói kérték a közvilágítás bevezetését és a villamos vezetéknek az utca Nagyvárad és Bercsényi utca közötti szakaszán való kiépítését, a VEMR csak úgy lett volna hajlandó a rendszer bekötésére, ha a lakosok legalább 580 pengő áramfogyasztást garantálnak, azaz a kérelmet beadó 13 tulajdonos 45 pengő értékű áramot használ el. Ezt az érintettek képtelenek voltak vállalni, így a kérdés lekerült a napirendről. Ugyanakkor viszont a Bercsényi utcai lakosok kérésének eleget tettek, a 330 m-es utcába 3 db egészéjjeles lámpát szereltek fel a kereszteződésekben. A lakosok szintén azzal indokolták kérésüket, hogy a téli korai sötétben a mély árkok rendszeres balesetveszélyt okoznak a hazatérőknek.⁶⁵

Eleget tettek az Arany János utcai lakosok kérésének is, amikor 1942 késő tavaszán a VEMR-rel egyeztetve az utca elejére, valamint közepére, a Papp-Váry Elemérné utca kereszteződésébe 1-1 egészéjjeles 40 W-os lámpát szereltettek fel.⁶⁶

A kertvárosi lakosok 1940 őszén nyilvános telefonfülkét kértek. A város az érdemi tárgyalások előtt kikérte a soproni postaigazgatóság szakvéleményét a kérdés műszaki megvalósítása kapcsán. Mivel a kérdés nem merült fel újra, gondoljuk, az elöljáróság nem kapott pozitív választ.⁶⁷ Természetesen telefonok magánházaknál is lehettek bekötve, erről azonban nem rendelkezünk semmiféle információval.

1932 őszén 3 közkút építésére kapott felhatalmazást az elöljáróság, ebből az egyiket a Huszár Károly utcában kívánta megépíteni tűzcsappal egybekötve. Zsolnai Mihály építési vállalkozó kapott megbízást erre a feladatra, de kiderült, hogy a már meglévő kút helyén erre nincs lehetőség, mert az akadályozná a közlekedést. Eszerint tehát a Kertvárosban korábban már építettek tűzcsapot és közkutat, mégpedig a Huszár Károly utcában ismeretlen időben.⁶⁸

A Kertváros víz- és csatornahálózatának korabeli kiépítettségéről meglehetősen ellentmondásos és hiányos adatokkal rendelkezünk. Vannak arra utaló adatok, hogy a főbb utcákban, a Vass, a Huszár és a Kazinczy utcában valamiféle árok vagy csatorna húzódott, de nehéz eldönteni, hogy ezek nyílt esővíz-elvezető árkok, vagy fedett csatornák voltak-e. Pl. Puklér István és társai 1940 nyarán kérték a várostól, hogy a Huszár és a Vass utcák sarkán lévő lefolyó csatornát mélyíttesse ki. Az elöljáróság a kérést nem találta indokoltnak, mivel a kérdéses árokban a nagyobb esők idején sem volt víz. A Kazinczy utcai árokról pedig egy mérnöki elemzésből értesülünk. A házak előtti vízelvezető árkok kiásásának tulajdonosi kötelezettségeiről pedig már fentebb beszámoltunk.⁶⁹ A Kertvárost a Gyöngyös áradásaival szemben viszont nem védte semmi.⁷⁰

A hiányos adatok ellenére összességében elmondható, hogy a második világháború idején a Kertváros közvilágítással többé-kevésbé ellátott, kezdetlegesen csatornázott és legfeljebb kaviccsal burkolt utakkal rendelkező városrész volt. Az utóbbi is legfeljebb csak a főbb utcákra, esetleg a járdákra volt igaz. A mellékutcák, ahogy a rengeteg panaszból és az egy-két fennmaradt fotóból megítélhető, fedetlenek maradtak, így nyáron fullasztóan porosak, ősztől tavaszig, illetve nagyobb esők alkalmával pedig sárosak, latyakosak, balesetveszélyesek voltak. A város nem érezte kötelezettségének a probléma orvoslását, igaz, pénze sem volt rá. El lehet képzelni, hogy az alig világított, vagy éppenséggel sötét utcák rossz állapotú úttestein, járdáin, mellettük a mély árkokkal, mennyire kockázatos volt végigmenni nemcsak télen és éjszaka, hanem lényegében bármikor. A többségében munkások, iparosok által lakott városrész lakóinak nem volt arra pénzük, hogy önerőből oldják meg az egyébként sem olcsó infrastrukturális beruházásokat. Ebben a város sem tudott, gyakran nem is akart nekik segítséget nyújtani.

 

A KERTVÁROS TÁRSADALMA

A Kertvárosba költözők nagy hányadát az alacsonyabb társadalmi csoportok közé tartozókhoz sorolhatjuk. Egyértelműen kiderül ez abból, ahogy kérvényeikben magukat megjelölik, iparosoknak, munkásoknak, vasutasoknak írják le magukat. Név szerint is ismerjük Fórizs Károly kötélverőt, Gergely Béla boltost, vagy a vendéglő tulajdonosát, Schimmert. Gondolhatnánk persze, hogy sokszor csak azért tűntetik fel magukat szegényebbnek, hogy ezzel könnyebben rávegyék a várost egy-egy infrastrukturális beruházás kivitelezésére. Ugyanakkor a házak méretéből, kialakításából láthatjuk, hogy valóban nem a tehetősebb réteghez tartozók költöztek be a telepre. Többségében egyszoba-konyhás, esetleg kamrával, kis előtérrel rendelkező 50 m² alapterületű épületekben laktak. Arra is utalnak a források, hogy vidékről beköltözők szereztek telkeket, majd a lakóház mellé gazdasági melléképületeket (istállót, pajtát) emeltek. A neves városkutató, Szeibert János is egy-, két- illetve háromszobás téglaházakról ír.⁷¹

 

Kazinczy utcai lakóház tervrajza (MNL VamL V.K. 68/67. SNi. Építési ügyek 1942–43, 1947.)

 

A Huszár Károly és Vass József utcák környékén tisztviselőknek is jelöltek ki telkeket, és itt épültek szebben kivitelezett, többszobás, polgári lakások is. A Kertvárosban lakott a város főjegyzője, Kecskeméthy István, itt szerkesztette lapját, a Sárvár Vidékét Pekovics Zoltán. A polgári középréteg, az értelmiség, hivatalnokság szintén építkezett a telepen. Kvalitásosabb, villaszerű épületek ma is láthatók elszórtan a Kertváros utcáiban. Ezek tulajdonosai MÁV-tisztviselők, az ún. munkásarisztokrácia, azaz a szakmunkások, jól menő iparosok voltak. A városi elitet az intézői lakban élő, saját üzemmel (pótkávégyár) rendelkező Németh Józsefné képviselte, aki elegendő tőkével rendelkezett egy kápolna felépítéséhez, berendezéséhez és fenntartását célzó alapítvány létrehozásához.

A házak berendezéséről sem rendelkezünk kellő forrással. A korabeli munkáslakások konyháiban egy, leggyakrabban fafűtésű tűzhely, mosogatólavór, asztal, szék(ek), netán heverő (sezlon), illetve konyhaszekrény állt, benne olcsó porcelán és fémedényekkel. A padló itt-ott csempézett volt már. Az előszobában – már ha volt ilyen – tükrös fogas, esetleg kisszék állt. A szobában általában egy nagy kétszemélyes ágyat, illetve szükség esetén további 1-2 heverőt lehetett találni, eze(ke)n szorongott az egész család. A falat vallásos, illetve családi fotók díszítették, valamint gyári előállítású nehéz ruhásszekrény, kis asztalkák, székek alkották a bútorzatot. A kertben árnyékszék, gazdasági épületek, gyümölcsfák és zöldségágyások voltak kialakítva. A tisztálkodást a konyhában végezték lavórban vagy kádban. Ez a helyiség volt a nappali élet színtere.⁷² A 30-as évek sajtójában rendszeresen bukkanhatunk kertvárosi telkek adás-vevésére, sőt még eladó házhelyekre is. A korban azonban üres telkeket nagyobb számban már csak a telep déli részén lehetett találni. Egy-egy hirdetésből a kertvárosi házak méretére, kialakítására is adatot találunk. A Kolozsvár utcában 1934-ben egy szoba-konyha-kamra-kertes házat kínáltak megvásárlásra. Ugyanakkor, ugyanebben az utcában 200 □öles déli fekvésű házhelyet árultak. Valaki 2 szobás magánházat keresett bérletbe a Kertvárosban 1936 decemberében.⁷³

A középrétegek házai már gazdagabban, a korban divatos bútorokkal voltak berendezve, elkülönült a felnőttek szobája a gyerekekétől (akiknek száma alacsonyabb volt, mint a szegényebb rétegeknél), illetve szalonok, nappali helyiségek is megjelentek, ülőbútorokkal, asztallal, tálalókkal és a családi reprezentációhoz szükséges dísztárgyakkal, utazási emlékekkel. Az ablakok nagyok, így a lakás világosabb volt. Egy-egy cseléd, szakácsnő is dukált már a háztartáshoz, a konyha felszerelése is változatosabb, a polgári igényeket kielégítő minőségű és mennyiségű volt. A porcelánedények mellett nikkelezett evőeszközökkel tálaltak, ünnepnapokon még ezüst és herendi vagy hollóházi porcelán is került az asztalra. Ha nem volt külön étkező, a nappaliban terítettek. A lakásokban volt már vízöblítéses WC és fürdőszoba.⁷⁴

A villanyvilágítás a munkásházakba is be volt vezetve, de a vezetékes víz mindennapos használata nemcsak étkezésre, hanem tisztálkodásra is, a középrétegek lakásaiban volt egyértelmű. Az étkezési szokások is mások voltak. Az alsóbb rétegek tésztaféléket, kenyeret, szalonnát, főzelékeket, burgonyát fogyasztottak nagyobb mennyiségben, hús legfeljebb vasár- és ünnepnapokon került az asztalra. A polgári családoknál a napi háromfogásos ebéd rendszeres volt, gyakran az egész család otthon ebédelt. A fogások változatosabbak voltak, húst is gyakrabban láttak, ahogy a különböző édességeket és süteményeket is.⁷⁵

Keveset, majdnem semmit sem tudunk a Kertvárosban élők mindennapjairól. Nem ismerjük szociális kapcsolatrendszerüket; feltételezzük, hogy a korábban egymás számára idegen beköltözők „összerázódása” nem ment könnyen, de az infrastrukturális fejlesztések ügyében tett közös fellépéseik mutatják, ha kellett, össze tudtak fogni. A kápolna megépülése, illetve a minden szeptember végén vissza-visszatérő búcsúi alkalmak is összehozhatták a telep lakóit, akiket a társadalmi rétegződések egyébként elkülönítettek egymástól. A játszótér létesítése a gyermekek számára adott kikapcsolódási, ugyanakkor kapcsolatlétesítési lehetőséget.

A lakosság vallási összetételét illetően gyanítjuk, hogy a római katolikus hitet vallók lehettek döntő többségben, zsidók lényegében elkerülték a telepet. Ennek oka részben a hagyomány, részben pedig a kereskedelemben, iparban és értelmiségi pályán végzett tevékenységük, amely a belvároshoz kötötte őket. 1944-ben, amikor összeírták a kilakoltatott zsidóságtól lefoglalt házakat, egyetlen olyan névvel találkozunk (özvegy Weiner Józsefné), akinek kertvárosi ingatlana (Vass József u.) volt. Következett a vallási és társadalmi összetétel abból a szociális indíttatású akciótervből is, hogy a lakáshoz nem vagy nehezen jutó családok, valamint hivatalnokok (többségénél a keresztény vallás elvárt volt) számára biztosítsanak otthont.⁷⁶

 

A Kertváros utcahálózata 1947-ben

 

A Kertváros tehát elsődlegesen a sárvári keresztény alsó- és alsóközéposztály lakhelyévé vált. Alvóváros lett, ahogy az iratokban is olvashatjuk, a korán kelő és későn érkező kétkezi munkásemberek költöztek be ide. A korösszetétel vegyes volt, de a sokgyermekes családok voltak többségben. Életmódjuk a társadalmi rangjuknak megfelelően alakult, és ha sokat nem is tudunk róla, korabeli analógiák alapján kísérletet tettünk annak feltérképezésére.

 

EPILÓGUS

Sárvár Kertvárosa kétségtelenül a két világháború közötti időszak terméke. Akkor indultak el a házhelykijelölések, akkor alakultak ki a máig szinte változatlan utcabeosztások, telekhatárok, sőt, sok akkor épült ház ma is áll. Megkezdődött a telep közművesítése is, igaz, félmegoldásokkal kísérten. De új városrész született. A 40-es évekre a 10 000 fős város negyede lakott a telepen, többnyire munkásemberek, illetve az ún. tisztviselőtelepen, azaz a Huszár Károly utcában hivatalnokok. Bár nem a város vezényelte le a folyamatot, és mindig egy kissé távolságtartóan kezelte a Kertváros kérdését, kétségtelen, hogy rajta tartotta a fél szemét az új városrész alakulásán. Gyakran saját elveivel ellenkezve is igyekezett a közművesítést előmozdítani. A letelepülő közösségi helyek, boltok, trafikok, vendéglők, majd a kápolna bizonyítják, hogy a Kertváros pár évtized alatt magára talált és kezdett saját életet élni, lakói sárváriaknak, de egyben kertvárosiaknak is érezték magukat. Talán büszkeséggel is eltöltötte őket, hogy végre saját házban, mégpedig kerttel rendelkező házban élhették mindennapjaikat. A kérvényekben gyakran úgy jelölik meg magukat, mint Kertvárosi lakósok, Kertvárosban lakók, az utcanév megjelölése, amelybe a szükséges infrastruktúrát kérik, csak ez után következik. Már a két háború között is kiemelt figyelmet fordított az új településrészre a kutatás, mint az Szeibert és Motován munkáiban is láthattuk.

Az egykori Sárvár és négy szomszédos, azóta beolvadt községrésze mellé önálló arculattal csatlakozott a Kertváros, amely azóta is őrzi egyedi, jellegzetes vonásait. Családi házas, kertes utcasorát ma sem bontja meg lakótömb, ipari üzem, nagyobb épület, csak egy-egy üzlet, étterem, valamint a sakktáblás utcaszerkezetet megtörő, játszóterekké alakított parkok. Az utcanevek közben részben átalakultak, de az elcsatolt területekre emlékeztető utcanevek többségét még a Rákosi- és Kádár-rendszer évtizedei alatt is érintetlenül hagyták.

A Kertváros nyugati végén nyugat–keleti irányban húzódó 13 utcát meghosszabbították a duplájára, és a Kazinczy utcával párhuzamosan húzódó Ikervári úttól a Gyöngyös-Zuhogóig tartó utcát Ungvárról nevezték el. A téglagyárat az 1990-es évek közepén lebontották, helyét kiparcellázták, az Esze Tamás utca déli felének keleti oldalát is modern építésű családi házak foglalták el. A házépítési szokások az évtizedek alatt átalakultak, a két háború között emelt épületek ma már kevés helyen fellelhetők. Közintézmény csak kettő van, az 1950-ben megnyitott óvoda a Bocskai utcában, valamint az 1970-ben felavatott orvosi rendelőintézet a Bocskai és a Nagyvárad utca sarkán.

A Kertváros ma is a városi élet nyugodtabb, csendesebb, élhetőbb formáját képviseli és mutatja. Szeibert jóslata bevált, amikor 1926-ban azt írta: „a jövendő Sárvárnak egyik legszebb részét fogja alkotni e rendszerint kertes házakból álló városrész”.77 Mind elméleti (Ebenezer Howard) kidolgozói, mind gyakorlati megvalósítói (az 1918-as kormány tagjaitól kezdve az OFB-n és Sárvár városán át az itt házat építőkig) elégedetten szemlélhetik munkájuk gyümölcsét. Már csak azért is, mert a Kertváros további kertes, családi házas városrészek kialakulásához szolgált példaként. A ma embere továbbra is előnyben részesíti a saját tulajdonú családi házat az egyéb lakásalternatívákkal szemben.

   

JEGYZETEK

1	HOWARD, Ebenezer: Garden cities of to-morrow. London, 1902. (https://archive.org/details/gardencitiestom00howagoog) Letöltés ideje: 2015. január 25.; REMECZKI Rita: Wekerle Telep: munkástelep vagy kertváros? (http://www.vki.hu/~tfleisch/~humanokologia/dolgozatok/remeczki-rita-wekerle.pdf) Letöltés ideje: 2015. január 25.; SZABÓ Árpád: Városiasság és fenntarthatóság. Fenntarthatóság és ökológia a városépítészetben. Digitális füzet. BME Urbanisztika Tanszék, 2011. 7–8. old. (http://www.urb.bme.hu/segedlet/fenntarthato/ Varosiassag_fenntarthatosag_OK.pdf) Letöltés ideje: 2015. január 25.; BOGNÁR Gábor: A virányosi tisztviselői telep. Adalékok a fővárosi családi házas telepek kialakulásához. In: Műemlékvédelem. 2013. 4. sz. 265–272. old.; TEPLÁN István: Szent Imre Kertváros. Egy város-antropológiai kutatás vázlata. In: Tér és Társadalom. 1990/1. 15–31. old.; HÁMORI Péter: ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap). Egy szociálpolitikai és építészeti kísérlet Magyarországon 65 év távlatából. In: Országépítő. 2004/2. 5–12. old.
2	Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (továbbiakban MNL VamL.) V.K. 68/17. Sárvár Nagyközség iratai. Képviselőtestületi jegyzőkönyv (továbbiakban SNi. Kt. jkv.) 1927. április 14. 124. napirendi pont (továbbiakban np.); GYÁNI Gábor – KÖVÉR György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Bp., 2006. 371. old.
3	GYÁNI Gábor: Vidéki urbanizáció. In: Uő.: Az urbanizáció társadalomtörténete. Kolozsvár, 2012. 19–64. old.
4	Nádasdy Ferenc Múzeum Helytörténeti Adattára (a továbbiakban NFM-HA.) 75. 1114. 19. A Sárvári Nemzeti Tanács ülésének jegyzőkönyve (a továbbiakban SNT jkv.) 1918. december 2.
5	NFM-HA. 75.1114.20. SNT Jkv. 1918. december 6.
6	NFM-HA. 75.1114.22. SNT jkv. 1918. december 9.
7	NFM-HA. 75.1114.23. SNT jkv. 1918. december 13.; Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL VamL) V. K. 68/9. Sárvár nagyközség képviselőtestületének jegyzőkönyvei (a továbbiakban SN; Kt. jkv.) 1918. december 14. 112. np.
8	NFM-HA. 75.1114.26. SNT jkv. 1918. december 23.
9	NFM-HA. 75.1114.30. SNT jkv. 1919. február 5.
10	NFM-HA. 75. 1114.31. SNT jkv. 1919. február 12.
11	NFM-HA. 75. 1114.32. SNT jkv. 1919. február 19.
12	MNL VamL. V.K. 68/10. SNi. Kt. jkv. 1920. október 14. 137. np.
13	1920. évi XXIX. törvénycikk halasztást nem tűrő sürgős esetekben házhelyek kijelöléséről és kishaszonbérletek kialakításáról. ( https://1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7444) Letöltés ideje 2016. február 1.; A m. kir. kormány 1920. évi 8420. M.E. számú rendelete, halasztást nem tűrő sürgős esetekben házhelyek kijelöléséről és kishaszonbérletek kialakításáról szóló 1920: XXIX. tc. végrehajtásáról. In: Magyarországi rendeletek tára1920. Bp., 1920. 479–498. old.
14	MNL VamL. V.K. 68/10. SNi. Kt. jkv. 1920. december 2. 151. np.
15	MNL VamL. V.K. 68/11. SNi. Kt. jkv. 1921. március 7. 55. np.
16	MNL VamL. V.K. 68/12. SNi. Kt. jkv. 1922. január 12. 4. np.; MNL VamL. V.K. 68/12. SNi. Kt. jkv. 1922. február 7. 20. np.
17	MNL VamL. V.K. 68/12. SNi. Kt. jkv. 1922. május 2. 51. np.; MNL VamL. V.K. 68/12. SNi. Kt. jkv. 1922. október 20. 170. np.
18	MNL VamL. V.K. 68/12. SNi. Kt. jkv. 1922. május 16. 71. np.
19	MNL VamL. V.K. 68/13. SNi. Kt. jkv. 1923. június 28. 259. np.; 20 MNL VamL. V.K. 68/13. SNi. Kt. jkv. 1923. július 31. 301. np.; MNL VamL. V.K. 68/13. SNi. Kt. jkv. 1923. augusztus 11. 309. és 316. np.
20	MNL VamL. V.K. 68/13. SNi. Kt. jkv. 1923. október 31. 387. és 412. np.; MNL VamL. V.K. 68/13. SNi. Kt. jkv. 1923. december 4. 465. np. MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. július 5. 262. np.
21	MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. március 3. 89. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. március 14. 116. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. március 28. 152. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. április 23. 177. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. május 24. 214. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. június 7. 248. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. július 5. 286. np.; MNL VamL. V.K. 68/14. SNi. Kt. jkv. 1924. július 18. 305. np.; MNL VamL. V.K. 68/15. SNi. jkv. 1925. július 16. 157. np.
22	MNL VamL. V.K. 68/15. SNi. Kt. jkv. 1925. február 7. 5. és 9. np.
23	SZEIBERT János: Sárvár monográfiája. Szombathely, 1926. 68. old.
24	MNL VamL. V.K. 68/16. SNi. Kt. jkv. 1926. július 8. 247. np.
25	Az iratok Burka Zoltán tulajdonában vannak.
26	MNL VamL. V.K. 68/16. SNi. Kt. jkv. 1926. október 29. 429. np.
27	MNL VamL. V.K. 68/17. SNi. Kt. jkv. 1927. április 9. 92. np., MNL VamL. V.K. 68/18. SNi. Kt. jkv. 1928. február 22. 59. np.
28	MNL VamL. V.K. 68/18. SNi. Kt. jkv. 1928. április 20. 89. np.; MNL VamL. V.K. 68/18. SNi. Kt. jkv. 1928. június 15. 173. np.
29	MNL. VamL. V.K. 68/19. SNi. Kt. jkv. 1929. június 5. 155. np.
30	Id. GERENCSÉR Ferenc: Sárváriak Belgiumban. Szombathely, 1977. 88. old.
31	MOTOVÁN Mihály: Sárvár települése. Szakvizsgálati házi dolgozat. (Kézirat) Magyar Királyi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar 1933. Nádasdy Ferenc Múzeum Könyvtára 185. 65. old.
32	MNL. VamL. V.K. 68/20. SNi. Kt. jkv. 1930. augusztus 27. 279. np.
33	MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. szeptember 7. 224. np.; Kiolvasott könyvek... In: Sárvár Vidéke (a továbbiakban: SV.). 1936. december 8. 6. old.
34	MNL VamL. V.K. 68/16. SNi. Kt. jkv. 1926. május 10. 151. np.; MNL VamL. V.K. 68/16. SNi. Kt. jkv. 1926. augusztus 21. 330. np.; Gazdag programmal indul az idei iskolánkívüli népművelés. In: Sárvár Vidék. 1937. október 3. 1. old.
35	SZIBLER Imréné: Sárvári harangok III. A kertvárosi kápolna. In: Honismereti Híradó. 1991. 2. sz.
36	MNL VamL. V.K. 68/30. SNi. Kt. jkv. 1940. június 26. 117. np.; MNL VamL. V.K. 68/30. SNi. Kt. jkv. 1940. szeptember 14. 178. np., MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. október 9. 149. np.; MNL VamL. V.K. 68/90. SNi. Kertvárosi kápolna iratai.
37	MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. november 25. 181. np.; MNL VamL. V.K. 68/32. SNi. Kt. jkv. 1942. május 22. 37. np.; MNL VamL. V.K. 68/32. SNi. Kt. jkv. 1942. augusztus 21. 71. np.; MNL VamL. V.K. 68/32. SNi. Kt. jkv. 1942. október 16. 97. np.
38	1940. évi XXIII. tc. az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról. https://1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8137 Letöltés ideje: 2016. február 10.; HÁMORI Péter: i. m. 5–12. old.
39	MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. április 8. 45. np.; MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. július 3. 88. np.; MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. augusztus 7. 120. np.; MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. október 9. 130. np.
40	MNL VamL. V.K. 68/32. SNi. Kt. jkv. 1942. november 13. 120. np.
41	MNL VamL. V.K. 68/67. SNi. Építési ügyek 1942–43, 1947.
42	MNL VamL. V.K. 68/15. SNi. Kt. jkv. 1925. április 29. 123. np.; MNL VamL. V.K. 68/17. SNi. Kt. jkv. 1927. április 9. 109. np.
43	MNL VamL. V.K. 68/16. SNi. Kt. jkv. 1926. december 7. 446. np.; MNL VamL. V.K. 68/17. SNi. Kt. jkv. 1927. február 16. 80. np.
44	MNL VamL. V.K. 68/32. SNi. Kt. jkv. 1932. február 6. 31–32. np.
45	Mi lesz a Kertváros világításának továbbfejlesztésével? In: SV. 1939. január 22. 3. old.; Sárvár a sár városa. In: SV. 1939. április 2. 3. old.
46	MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. november 6. 317. np.
47	MNL VamL. V.K. 68/26. SNi. Kt. jkv. 1936. november 6. 293/a. np.
48	MNL VamL. V.K. 68/27. SNi. Kt. jkv. 1937. december 21. 278. np.; MNL VamL. V.K. 68/29. SNi. Kt. jkv. 1939. augusztus 24. 260. np.
49	MNL VamL. V.K. 68/30. SNi. Kt. jkv. 1940. június 26. 130. np.
50	MNL VamL. V.K. 68/11. SNi. Kt. jkv. 1921. április 5. 96. np.
51	MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. A VEMR elemzése az elöljáróságnak a Batthyány és Erzsébet utcai hálózat kiépítéséről 1926. október 6.
52	MNL VamL. V.K. 68/17. SNi. Kt. jkv. 1927. október 21. 268. np., MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. A VEMR értesítője a városnak a Kertváros fogyasztóinak összeírásáról 1927. október 19.
53	MNL VamL. V.K. 68/18. SNi. Kt. jkv. 1928. február 22. 60. np.; MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. A VEMR levele az elöljáróságnak a Kertváros világításával kapcsolatban 1928. július 25.
54	MNL VamL. V.K. 68/19. SNi. Kt. jkv. 1929. június 5. 155. np.; MNL VamL. V.K. 68/19. SNi. Kt. jkv. 1929. szeptember 15. 270. np.; MNL VamL. V.K. 68/21. SNi. Kt. jkv. 1931. január 24. 29. np.; MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. VEMR értesítője az elöljáróságnak a műszaki bejárásról 1929. március 11.; Távirat a Soproni Műszaki Felügyelőségtől; Móhr Samu és társai kérvénye a Kertváros közvilágításának megoldására 1929. május 4.; A Huszár és Vass utcák közvilágításának költségvetése 1929. június 17.; Kimutatás Sárvár közvilágítási lámpáiról 1930. január 1.; Az elöljáróság kérvénye a VEMR-hez a Tinódy utca villamosítása kapcsán 1931. február 7.; A VEMR levele az elöljáróságnak a Tinódy utca villamosítása kapcsán 1931. február 18.
55	Néhány szó a Fő utcáról és közvilágításról. In: SV. 1936. november 29. 2. old.; Jobb lesz a világítás Kertvárosban. In: SV. 1938. április 3. 4. old.
56	MNL VamL. V.K. 68/21. SNi. Kt. jkv. 1931. szeptember 25. 239. np.
57	MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvilágítási iratok (a továbbiakban Közvil. i.) Pótszerződés a város és a VEMR között 1932. április 16.
58	MNL VamL. V.K. 68/22. SNi. Kt. jkv. 1932. február 6. 31–32. np.; MNL. VamL. V.K. 68/22. SNi. Kt. jkv. 1932. szeptember 1. 225. np.; MNL VamL. IV. 425/b. Sárvári Járás Főszolgabírájának iratai. Közigazgatási iratok (a továbbiakban S. Fősz. i. Közig.). 3623/1932.; MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. Vármegyei kisgyűlés jóváhagyási határozata a Kertváros villamosításáról 1932. november 14.; A VEMR értesítése az elöljáróságnak 1932. szeptember 12.
59	MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. A város kérelme az uradalom jószágigazgatójának 1929. december 14.; Az Uradalmi Téglagyár válasza a városi elöljáróságnak 1929. december 14.; A város kérelme a VEMRnek 1932. szeptember 9.; A város kérése a VEMR-nek 1933. április 20.; A város értesítője az Uradalmi Gőztéglagyárnak 1933. április20.; A VEMR előterjesztése a téglagyári lámpa átszereléséről 1933. április 26.
60	MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. november 6. 317. np.
61	MNL VamL. V.K. 68/24. SNi. Kt. jkv. 1934. október 8. 219. np.; MNL VamL. IV. 425/b. S. Fősz. i. Közig. 4606/1934.; MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közig. i. Az elöljáróság kérvénye a VEMR-nek 1934. október 27.
62	MNL VamL. V.K. 68/27. SNi. Kt. jkv. 1937. december 21. 278. np.
63	MNL VamL. V.K. 68/29. SNi. Kt. jkv. 1939. július 10. 159. np.; MNL VamL V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. Fórizs Károly levele az elöljárósághoz 1939. május 21.; A VEMR értesítője az elöljáróságnak a közvilágítás bővítéséről 1939. június 7.; A város kérvénye a VEMR-hez 1939. július 26.; Az elöljáróság levele Fórizs Károlynak 1939. július 10.; Mi lesz a Kertváros világításának továbbfejlesztésével? In: SV. 1939. január 22. 3. old.
64	MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. A város közvilágítási beszámolója az alispánnak 1938. február 1.
65	MNL VamL. V.K. 68/31. SNi. Kt. jkv. 1941. november 25. 186–187. np.; MNL VamL. V.K. 68/88. SNi. Közvil. i. A Bercsényi utcai lakók kérése az elöljárósághoz 1941. október 20.; A VEMR Bercsényi utcai közvilágításról szóló értesítése az elöljáróságnak 1941. november 11., valamint A város megrendelője 1941. december 11.
66	MNL VamL. V.K. 68/32. SNi. Kt. jkv. 1942. május 22. 43. np.
67	MNL VamL. V.K. 68/30. SNi. Kt. jkv. 1940. október 26. 215. np.
68	MNL VamL. V.K. 68/22. SNi. Kt. jkv. 1932. október 22. 313. np.; MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. július 14. 177. np.; MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. szeptember 7. 201. np.; MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. október 13. 252. np.; MNL VamL. V.K. 68/23. SNi. Kt. jkv. 1933. december 30. 338. np.
69	MNL VamL. V.K. 68/30. SNi. Kt. jkv. 1940. június 26. 130. np.; MNL VamL. V.K. 68/80. SNi. Csatornázási iratok. Horváth Kálmán mérnök elemzése a Strohoffer-féle árok becsatlakoztatási lehetőségéről 1937. augusztus 21.
70	MOTOVÁN Mihály: i. m. 66. old.
71	SZEIBERT: i. m. 81. old.
72	GYÁNI Gábor: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában. Bp., 2006. 52–53. old.
73	Eladó Sárváron... In: Sárvári Mi Újság. 1934. szeptember 8. 7. old.; Eladó Kertvárosban... In: Uo. 8. old.; Keresek bérletbe... In: SV. 1936. december 8. 6. old.; Eladó házhelyek... In: SV. 1937. október 17. 6. old.
74	GYÁNI: i. m. 50–51. old.
75	Uo.: 106–119. old.
76	MNL VamL. V.K. 68/98. SNi. Zsidó üzletek és házak ügyei, 1944.
77	SZEIBERT: i. m. 81. old.