„S MÉGIS, MAGYARNAK, SZÁMKIVETVE...”¹

Neve szinte fogalommá vált a Vas megyei képzőművészetben. Az abszolút látványfestészet egyik legjelentősebb múlt századi képviselője volt, a maga nemében utolérhetetlen jelenség; költői varázsú tájképfestészete a természet önmagáért való szépségéről és fenségességéről tanúskodott. Motívumai, képtémái keresetlenek voltak, ugyanakkor mégis művészien természetesek, és mindemellett virtuóz megjelenítés jellemezte őket. Művészetének sajátos, megkülönböztetett helye van a múlt századi Vas megyei képzőművészetben.

 

1936-os első kiállításán. A fotók az örökösök tulajdonában vannak (ha máshol, azt jelezzük)

 

A fenti megállapításokat idézőjelbe is tehetnénk, hisz mindez így fikció. Gyöngyösi Simon József festészetét a fentiek ugyan megilletnék, de mégsem adattak meg számára. A sors másként rendelkezett. Talán azért, hogy ne essen a hét főbűn egyikébe, a kevélységbe, hisz alkotásainak eleganciája, könnyedsége, a zsenialitást súroló bravúrossága megmérgezhette volna művészetének erkölcsi és szellemi nagyságát. Így viszont tiszta maradhatott, és méltósággal teli.

 

1942 decemberében, Budapesten, Mészáros Dániel lakásán.

 

Hogy az emberen túli erők földi szemmel átláthatatlan működési mechanizmusai milyen földi, evilági arzenált vonultattak fel életében, az egy idő után talán mellékes is lehetne, de most, évtizedekkel halála után még nem az. A 2. világháború után újra feudalizálódó Vas megyei képzőművészeti élet egy ideológia hűbéruralmi rendszerévé alakult át, melyben Gyöngyösi Simon Józsefnek semmilyen szerep nem járt, illetve a megtűrt kategóriában gyakorlatilag élve eltemették.²

 

1943-ban Budapesten, műszaki rajzolóként (baloldalt)

 

Nagy árat fizetett tehát emberi hajlíthatatlanságáért, kemény tartásáért, de Hamvas Bélától tudjuk: „bolond az, aki nem az örök életre rendezkedik be”³, így festőművészünk is a „jobbik részt választotta”, férfiasan, emelt fővel viselte el teljes mellőzöttségét, számkivetettségét. Cserébe, ráadásként, egy végtelenül ritka és értékes életművet hagyott maga után, amely fokozatosan az őt megillető helyre fog kerülni, túlélve alkotóját, megőrizve nevét az emberi emlékezet végéig, az idők végezetéig.

 

1943-ban

 

Simon József 1913. szeptember 6-án született Gyöngyösszőlősön Simon József építőmester és Gáspár Mária háztartásbeli második gyermekeként.⁴ Négyen voltak testvérek, Mária nővérével, István öccsével és Ilona húgával. A Gyöngyösparti kis faluban kisgyermekként átélt élményvilága meghatározóvá vált számára: „Ennek a régi községnek változatos környéke, a vízpart, az ősi park, a patinás régi utcák adhattak impulzust első benyomásainak...”⁵ „A gróf Erdődy-féle park Gyöngyösszőlősben szintén megragadta figyelmét...”⁶

 

Budapesti kiránduláson Reisz Lajossal és
más barátokkal a 60-as években (baloldalt).
A fotó Pajor István tulajdonában

 

Az elemi iskolát Gyöngyösszőlősön, a polgárit Szombathelyen végezte el. Rendkívüli kézügyességére rajztanára, Dragovics József figyelt fel: „E szép hivatásának betöltésére már gyermekkorában törekedett, és az iskolában is kitűnt ezirányú megnyilvánulásaival.”⁷ Dragovics József kiállító művészként, a Kultúregyesület Képzőművészeti Szakosztályának tagjaként meggyőzte a szülőket a tehetségéről, így azok „festőnek szánták”⁸.

 

Baráti társaságban feleségével, 60-as évek vége (baloldalt)

 

„Már kora ifjúságában rajongott a festészetért. Megtakarított pénzén vásznat és festéket szerzett, kivonult a természetbe, és onnan a múló szépséget igyekezett vásznán rögzíteni. Nagy nehézségek árán 1933-ban és 1934-ben városi ösztöndíjjal az Országos Magyar Iparművészeti Iskolába iratkozott be. Ott anyagilag küzdve, szorgalmasan tanult. Az utóbbi években már nem bírta fenntartani magát a fővárosban, visszatért szülővárosába. Műterme a mező lett, melynek a ragyogó égbolt a kupolája.”⁹

 

1971-ben

 

A családi emlékezet a müncheni és nagybányai iskolázottságú Szablya-Fischauf Ferenc festőművész nevét őrizte meg, mint aki hatással volt a fiatal művész szemléletének kialakulására.¹⁰ A képeiben fellelhető nagybányai hatás innét eredeztethető. A Kultúregyesület Képzőművészeti Szakosztályának 1934-es kiállításán, 20 évesen már négy művével szerepelt.¹¹ „Ezt megelőzőleg már más alkalmakkor is állított ki. A Szakosztály vezetősége további hasonló alkalmakon való szereplésre alkalmasnak és pártolandónak találja.”¹² Budapesti tanulmányait szándéka szerint csak félbeszakította, később azonban mégsem tudta folytatni, kényszerűségből visszaköltözött Szombathelyre. Rumi Rajki István is ugyanígy, egy évtizeddel korábban a nehéz megélhetési körülmények miatt hagyta el a fővárost.

 

Egyik utolsó fényképe Velemben, Szabadfi József és felesége,
továbbá Tóth Lajosné és gyermekei társaságában (baloldalt)

 

A festő 1932–34–36-os rajzmappájának tanúsága szerint 1935 augusztusában el tudott utazni a Balatonhoz, ahol nagyon érett kompozíciós vázlatokat és akvarelleket készített. 1936 áprilisában, 23 éves korában, a szombathelyi Kultúrpalotában megnyílt első gyűjteményes kiállítása. „Nagypénteken délelőtt 10 órakor nyílik meg egy fiatal, vasmegyei, – sőt most már szombathelyi – festőművész növendék első gyűjteményes kiállítása a Kultúrpalota üvegtetős termében... Simon József vízfestő képességei elvitathatatlanok, érzi a vízzel való festés lényegét, képei tehát anyagszerűek, s így minden remény meg van arra, hogy ezen az anyagon – technikán – keresztül maradéktalanul ki tudja fejezni érzéseit és mondanivalóit. Erre utalnak elsősorban »Kilátás a Badacsonyra, Szigliget, Lila színek, Készülő nagymosás a vízparton« című képei, melyekben egy harmonikus festőlélek nyilatkozik meg... Simon József komoly ígéret és, ha témakeresése szerencsésebb lesz, és teljes odaadással dolgozik a jövő években, büszkesége lehet a vasi földnek.”¹³

 

Hévíz, üdülőbejárat, 1935.

 

„Simon József, a vasi művészek fiatal festője meglepő aquarell technikájával és egyéniségével oldja meg a természet színpompáját... Minden vágya volt, egy kisebb kollektív képkiállítással lépjen ki Szombathely műértő közönsége elé. Ezt az eredményt nehéz anyagi küzdelmek árán sikerült elérnie, és valóban látszik szorgalmának eredménye. Mint fiatal művész, nagy megfigyeléssel keresi, és meg is találja a természet egyszerűségét, és ezt igyekszik lelki erejével alávarázsolni. Főleg az évszázados ősi parkjait, azután vízpartok elhagyott fűzfáit, majd a magyar tenger változó színpompáit keresi, ezeket a tájakat a természet napsütéses megvilágításában adja elő... Különösen sikerült: »Készülődő nagymosás a vízparton« című képe, mely az összhangzó aquarell-technikának minta darabja. Egy kép sincs, amely finomságával, harmóniájával meg ne ragadna bennünket.”¹⁴

 

Anatómia rajz, 1934.	Kubista rajz,1936.

 

„Képei leginkább Szombathely határában vagy a közeli falvakban készültek. Ellátogatott a Balatonra is. Honnan több szép ragyogó akvarellt hozott haza... A sok kis akvarell szemlélete egy bizonyos örömmel tölt el bennünket, mert ezeket mind ismerjük már ott kint a természetben. Mosolygó nyugati egük naiv egyszerűségük sétáink hangulatát kelti fel újra... A fiatal lelkes művész pedig megérdemli Szombathely műértő közönsége figyelmét és támogatását.”¹⁵ A kiállítás fogadtatása, visszhangja, a pozitív kritika növelte a fiatal művész ambícióit, önbizalmát, habár a tanulmányait mégsem tudta folytatni. „1937-ben, a Műcsarnokban »Lila színekkel« című képével bronzérmet nyert.”¹⁶

 

Szombathely, Ferences templom bejárata 1937.	Szombathely, Bőrgyár 1938.

 

Ekkor már a fővárosban is felfigyeltek rá.¹⁷ Az 1938-as budapesti Szent István Tárlaton a „Búzatenger” akvarelljével ismét sikert aratott. A Művészet folyóiratban a tájképábrázolások kapcsán együtt említették a nevét Edvy Illés Aladárral, Fényes Adolffal, Iványi-Grünwald Bélával és a szintén vasi gyökerekkel rendelkező Horváth Bélával, sőt festménye reprodukcióját is közölték.¹⁸ Budapesti sikerei után Szombathely is kitett magáért. „Gyöngyösi Simon József, a fiatal tehetséges szombathelyi művész, aki legutóbb a Szent Márton Céh tárlatának fiataljai között tűnt fel melegtónusú képeivel, s akinek – mint annak idején megírtuk, – szép sikerrel szerepelt »Búzatenger« című képe a nyári Szent István tárlaton, a közeljövőben hosszabb tanulmányútra indul Bécsbe. A fiatal piktor ösztöndíjat kapott, s annak felhasználásával tanulmányozza a volt császárvárosban a képzőművészet halomra gyűjtött klasszikus kincseit és az új Németország képzőművészetét.”¹⁹

 

Szombathely látképe Szőlős felől nézve, 1938.	Herényi Szangi-ház udvara

 

Az év decemberében a Szent Márton Céh kiállításán Biczó Ilona-díjban részesült.²⁰ Az 1940-es Szent Márton Céh kiállításon bronzérmet kapott.²¹ A sikerek ellenére kénytelen volt polgári foglalkozást vállalni, és a Magyar Királyi Államvasutaknál műszaki rajzolóként helyezkedett el.

 

Absztrakt akvarelljeinek plakátja, 1990. A Vasvári Békeház Képzőművészeti
Gyűjteménye Dokumentumtárának tulajdonában.

 

Az 1941-es Dunántúli Képzőművészeti Kiállításon jelennek meg először erdélyi témák – „Királyhágó”, „Körösfői templom” – a festészetében. Az év decemberében, 51 művel a Besztercei Magyar Kaszinóban megnyílt második önálló kiállítása.²² A monorfalvi vasúti építkezéseken dolgozott, amikor az ottani postahivatalban megismerte jövendőbelijét, a Székelykeresztúron született Mihálka Kovács Máriát. 1943. november 12-én volt az eljegyzésük, nyolc napra rá, 20-án pedig az esküvőjük.²³ A mézeshetek után Mihályfalván megkapta a katonai behívóját, a sorozás után rögtön az orosz frontra vezényelték, ahol 1944. július 28-án, Krasznouralszknál hadifogságba esett. Szverdlovszkban rézbányában dolgozott. Telente kint 30 fokos hidegben rájuk fagyott a ruha, a bányában pedig dőlt róluk a verejték. Reumás lett, az ízületei tönkrementek.²⁴ 1948 júniusában tért vissza Magyarországra.²⁵

 

A Rába holtága Molnaszecsődnél, 1935. (Garas Kálmán fotója. A továbbiakban: G. K. fotója)	Lila színek, 1937. (G. K. fotója)	Csónakok, 1937. A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményében. (Károlyi Anna fotója)

 

Szombathelyen erre az időre Burány Nándor és Radnóti Kovács Árpád festőművészek már teljesen újjászervezték a képzőművészeti életet; a hazatért hadifogoly háború előtti üstökösszerű feltűnését nem felejtették el, és azonnal befogadták.

 

A kámoni vashídról a Kőszegi-hegy, 1940. (G. K. fotója)	Gyilkos-tó, 1942. (G. K. fotója)	Szamosfalvi utca 1942. (G. K. fotója)

 

Polgári foglalkozását folytatta az államosított MÁV-nál. Szorosabb baráti kapcsolatba azonban még a Szent Márton Céh idején kialakult kölcsönös tisztelet révén Soproni Horváth József festőművésszel került. Különösen az akvarell technika rejtelmeiben való jártasság fűzte össze ezt a barátságot, de lelkialkati rokonság is volt köztük.²⁶ Rendszeres levelezésükből sajnos csak néhány darab maradt fenn a hagyatékban.²⁷

 

A Rába-part Zsennyénél, 1947. (G. K. fotója)	Székely Madonna, 1950. (Simon József Csaba fotója)	Birsek 1953. (G. K. fotója)

 

„Kedves Jóska, a szíves megemlékezést igen köszönöm, viszonzásként én is sok jó egészséget, munkakedvet és egy kis szerencsét is kívánok a piktúra anyagi részéhez. Szabadfi Jóskának és Jaksának szintén légy szíves üdvözletemet átadni.”²⁸ „Magamról: Betegeskedem. Reuma és szívbántalmak, küzdelmes élet és 63 év. Mit mondjak még!? Szabadfi Jóskát külön is szeretettel köszöntöm. El se hiszem, hogy ne járt volna Sopronban, és így nem tudom, hogy miért került el engem. A többieknek: K. Árpádnak és B. Nándornak is add át alkalmilag üdvözletemet, Téged is szeretettel köszönt és sok jó egészséget kíván Jóska bátyád.”²⁹ „Kedves Jóska Barátom! A szíves jókívánságokat hasonlókkal viszonzom, és kérlek, add át üdvözletemet szombathelyi festőbarátaimnak is, ha t. i. még helyben vannak. Mert mi itt nagyon megfogyatkoztunk, különösen a fiatalja ment el, akik megpróbálnak még új életet kezdeni. Mi öregebbek meg vagyunk, küszködve éltünk és küszködve dolgoztunk eddig is, és amint mutatkozik, ugyanez lesz a sorsunk a jövőben is, de fokozottabb mértékben. Szabadfi Jóskának külön izenem, hogy el nem hiszem, hogy ne járt volna Sopronban, mert évek óta már felém sem néz. Jó munkát, jó egészséget kívánok, szeretettel köszönt Jóska bátyád.”³⁰

 

Perint-parti füzek, 1954. (G. K. fotója)	Perint-parti részlet (G. K. fotója)	Önarckép. 1956. (G. K. fotója)

 

Ez az üdvözlőlap 1957 elején íródott, vagyis az 56-os forradalom után. A forradalmi napok a vasi képzőművészeti életet is megbolygatták, sokan lelkesedésből részt vettek az eseményekben. Gyöngyösi Simon József is ott volt a szombathelyi MÁV székház homlokzatán lévő vörös csillag leverésénél. Ezért, a következmények elkerülése végett 1957-ben rokkant-nyugdíjaztatta magát, így sikerült kikerülnie a megtorlást.³¹ Következményei persze azért lettek ennek, a megyei kiállításokról tudósítók ez után a nevét nem említik többé.³²

 

A Perint patak Soroknál, 1954. (G. K. fotója)	Homokkomárom, 1962. (G. K. fotója)	Sorokmajornál, 1968. (G. K. fotója)

 

A Vas megyei képzőművészeti életből való fokozatos kiszorulásának azonban más összetevői is voltak. „Ecce Homo” című fametszetét még a háború előtt Grősz József szombathelyi püspök vásárolta meg. Egyházi megrendelésre a szombathelyi Zárdatemplomnak Szt. Rita-képet festett. A „Székely Madonna” című, novecentos ihletésű képe ma is a család tulajdonában van. Az egyházi megrendelések és vallási témájú munkái miatt hamar „kiérdemelte a klerikális” jelzőt, ami tudjuk, mivel járt.

 

Pakodi szőlőhegyek, 1961. (G. K. fotója)	A balatongyöröki Szépkilátónál, 1968. (G. K. fotója)

 

Gyöngyösi Simon József határozott, elveihez mindig ragaszkodó művész volt. A helyi képzőművészeti munkacsoport összejövetelein nem rejtette véka alá nézeteit, kritikáit. „Simon József felmutatott egy akvarellt, és a tagság bírálatát kérte. A tagság közül az akvarellre egyedül Mészáros József nyilatkozott: az akvarellt nem látja rossznak. Simon József kifejtette, hogy a felmutatott kép egy korábban szereplő zsűritag munkája, és szerinte az akvarell mutatja, miszerint alkotója gyakorlatlan kezdő.”³³ „Gy. Simon József: Már ott tartunk, hogy egyik a másikra nem kíván ránézni! – Új vezetőséget kért... – Majthényi szervezőképességeit elismerem, de számtalanszor kértem, hogy jegyzőkönyvet készítsenek a zsűriről... A zsűri jegyzőkönyvét sosem láttuk; nem tudjuk, hogy a kizsűrizett képeket miért nem fogadták el, s miért voltak jók az elfogadott képek.”³⁴

 

A Balaton Vonyarcnál, 1964. (G. K. fotója)	Velemi kertek alja, 1971.

 

Gyöngyösi Simon József életében, mint annyi más Vas megyei képzőművész életében a legszomorúbb és nem várt változást a képzőművészeti élet átszervezése jelentette. „Szövetségünk választmánya, egyetértésben a Művelődési Minisztériummal, határozatot hozott a megyei képzőművészeti csoportok megszüntetésére, és ezzel párhuzamosan a vidéki szövetségi munka átszervezésére. Ennek megfelelően a vidéki szövetségi munka a jövőben a Szövetség területi szervezetének keretében folyik. A területi szervezet tagjai: a szövetségi tagok, valamint azok a Képzőművészeti Alap tagságával rendelkező képzőművészek, akik felvételüket kérik a területi szervezetekbe.”³⁵ Ennek következtében a Vas megyei képzőművészek jelentős része egy csapásra „ki lett zsuppolva az utcára”, vagyis elvesztették korábbi művész státuszukat. Megkezdődtek az egyenkénti, legtöbb esetben reménytelen alaptagság-felvételi kérelmek. Gyöngyösi Simon József 1967-ben próbálkozott meg vele. „Tisztelettel csatolom beterjesztett Alaptagsági kérelmemet... Egyben kérem előjegyzésemet a F. évben megnyíló »Őszi tárlatra« való részvételre.”³⁶

A művész további sorsa helyben pecsételődött meg. „Hivatkozással az 1967. október 7-i szombathelyi Konzultatív Bizottságunk állásfoglalására, értesítem, hogy bemutatott művei alapján S. Unger Károly festőművészt felvettük tagjaink közé. Lődör területi Szervezeti, Reisz Lajos és Simon József Alap tagsági felvételét nem tartjuk aktuálisnak. Kérem, szíveskedjék a kollégákat a döntésről értesíteni... A fentiekre való hivatkozással nem értesítettem külön Simon Józsefet a felvételi tárgyban /okt. 7./ után /okt. 24./ kelt, írásban hozzánk, a Vas megyei Tanács Művelődésügyi Osztályán keresztül eljuttatott felvételi kérelmével kapcsolatban. Egyben engedje megjegyeznem, hogy értelmetlennek tartom Simon József eljárását jogilag és adminisztratív szempontból egyaránt, mivel tudnia kell, hogy egy ilyen kimondottan művész-szakmai kérdésben a tanácsi szerveknek nem áll módjukban intézkedni, kérelmeket továbbítani. Ugyancsak érthetetlen, hogy Elnök elvtárs segítségét kérte ügyében. Simon Józsefnek megyei titkárunkkal kellett volna a kapcsolatot tartania, kérvényére rávezettetnie a megyei titkár véleményezését /szabálytalanul, e nélkül küldte el kérelmét címünkre/, s rajta keresztül elküldenie, nem pedig a művelődésügyi osztályon keresztül. Ha viszont esetleg bizalmatlan megyei titkárunk személye iránt, akkor forduljon hozzánk, vagy felettes szervünkhöz a Magyar Képzőművészek Szövetsége, Bp. I. Úri u. 54–56., ill. Művelődésügyi Minisztérium Képzőművészeti Főosztálya, Bp. Szalay u. 10.”³⁷

A hosszabban idézett dokumentum halványan utal a Vas megyei képzőművészeti életben kialakult bizalmi válságra, melyben Gyöngyösi Simon József a markánsan véleményt alkotók közé számított, tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy emiatt alap-tagsági kérelmét nem a hivatalos úton terjesztette elő. Igazságérzetét mélyen bántotta a döntés. „Az az indoklás, hogy egy 40 éves munkássággal rendelkező festő-aquvarellista – »Alaptagsági kérelme nem aktuális« sem jogi, sem adminisztratív vonatkozásban nem konkrét megnyilatkozás. Elgondolkodtató az a tény, hogy az Alap helyi megbízottja a (Konzultatív Bizottság döntéséről) az érdekelteket sürgetésük ellenére sem értesítette. Miért? Csak mulasztásról lehet szó? Vagy talán szándékosság van mögötte? Akár mulasztás, akár szándékosság, aki ilyent elkövet, nem lehet méltó a közösség képviseletére. A közéleti rend tisztaságának tiszteletben tartása nem csak egyének érdeke, hanem a népi Államnak is. Kihez forduljak segítségért, ha nem a Megyénk első emberéhez, vezetőjéhez. Annál is inkább, mert benne még senki sem csalódott... Az Alap szervezete nem szolgálhat egyéni érdekeket, az Alapnak az a rendeltetése, hogy az egyének alkotókézségét, a közösség, a társadalom, a kultúra szolgálatára összefogja. Mivel az indoklás elmaradt, nem tudhatom milyen feltételei vannak az Alaptagságnak (a 40 éves munkásságom nem jogosíthat fel erre), ezért kérni fogom, hogy Alaptagsági kérelmemet tekintsék tárgytalannak.”³⁸

Mindezek után már nem meglepő, hogy a Művészet folyóirat 1968-as, Vas megyei számában Gyöngyösi Simon József nem szerepelhetett. Művészi pályája tehát ezek után végleg derékba tört, csak magának, illetve a műteremnek dolgozott. Festéstechnikai kísérleteit tovább folytatta, sőt absztrakt képeket is ekkor kezdett készíteni, amiknek szemlélete leginkább a magyarországi szürenon művészeinek alkotásaihoz állt legközelebb.³⁹ Miután idehaza bezárultak előtte a kiállítási lehetőségek 1969-ben, Bécsben nyílt kiállítása, melynek anyagát a kiállításmegnyitó előtt Ausztriában alkotta meg, ezzel a módszerével időben szinkronba került a neoavantgárd fejleményeivel, ahol ez bevett gyakorlatnak számított.⁴⁰ Egzisztenciálisan azonban egyre nehezebben élt meg a művész és családja, ezért rokkantnyugdíjasként éjjeliőri állást vállal a szombathelyi Uránia udvarban.⁴¹ Csak szűk baráti köre tartotta benne a lelket, leginkább Szabadfi József, aki egészségi állapotára is figyelt, ami azonban sajnos egyre romlott, 1978. október 12-én bekövetkezett haláláig.⁴²

Alakja, személyisége, művészete egyre inkább feledésbe merült. 1987-ben Nagy György Univerzum nevű szombathelyi üzletében műtárgykiállítást és aukciót szervezett, ahol 20 művét állította ki. 1990-ben a szombathelyi Forgó Klubban és az Utcagalériában párhuzamosan nyílt munkáiból emlékkiállás, a Forgó Klubban természetelvű műveiből, az Utcagalériában absztrakt alkotásaiból. „A művésznek, a művészetnek számos útja, joga, kötelessége van. Gyöngyösi Simon József olyan utat választott, amelyet makacs következetességgel a szülőföld, a vasi, hazai tájak iránti elkötelezettséggel, az alkotás iránt végig megőrzött alázattal járt be. Az út nyilván nem volt sima, meredélyei, buktatói, fáradságos, visszhangtalan szakaszai épp úgy voltak, mint pihentető állomásai... Bizonyára igaztalan mód – a dolgok rendje mégis az –, hogy a közönség az út leküzdésében az alkotás művészi és emberi megpróbáltatásaiban nem osztozik a művésszel. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy ezzel a kis megemlékező kiállítással a méltánytalanul elfelejtett Gyöngyösi Simon Józsefnek, emlékének és özvegyének szolgáltatunk szerény elégtételt... Íme, a szülőföld poézise!”⁴³ „Az Utcagalériában, a Szent Márton utcában Gyöngyösi Simon József absztrakt akvarelljei szerepelnek ebben a hónapban. Az 1978-ban elhunyt művész neve nem ismerős lakóhelyén, Szombathelyen sem. A mellőzött, visszavonult festő felfedezését az írók Forgó Klubja vállalta.”⁴⁴

Az életműre újabb negyedszázad hallgatás borult, 2015-ben a répcelaki Nyitott Tér Galéria rendezte meg Gyöngyösi Simon József halála utáni legjelentősebb emlékkiállítását, az örökösöknél lévő és a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményében őrzött művekből.⁴⁵

Gyöngyösi Simon József művei sem életében, sem halála után nem kerültek be a közgyűjteményekbe, egyedül a Vasvári Képtár, a „Vasi Panteon” tudhatja magáénak 14 művét.⁴⁶ Az idő nagy úr, és egyben nagy rendező. Az elhallgattatott Gyöngyösi Simon József festőművész kirekesztett életműve lassan megtalálja az őt mindig megillető helyét, hisz az nem más, mint ahogy azt az egykori barát, Csonka Ernő festőművész megfogalmazta: a szülőföld poézise!⁴⁷

   

JEGYZETEK

1	JÓZSEF Attila: Hazám. József Attila a két háború közötti „úri világban”, élete végén, miután következetesen eltávolodott a korszak ellentétes politikai ideológiáitól, „ki jobbra-balra nem lel már utat” (Illyés Gyula: Áldozat), teljesen magára maradt. Frappánsan jellemzi ezt a kort a Magyar Kultúra szerkesztője, Nyisztor Zoltán: „Minden mágnás család örökölhetőnek tartotta a képviselőséget, s iparszerűen űzte a politizálást, ami a legkönnyebb ipar volt... Bár minden gondolkodó fő meg volt győződve arról, hogy a »nemzetfenntartó« réteg a magyar parasztság, mégis a mágnás világ s a sarka mellett feltolakodott dzsentri világ érezte és hirdette magát annak. Az előbbi csak a parlamentben és a felsőházon akart megosztozkodni, az utóbbi a parlamentbe be nem furakodott tagjai számára a vármegyéket sietett megszállni.” In: NYISZTOR Zoltán: Ami a Vallomásból kimaradt. 1971. Róma, 117–118. old. Teleki Pál még élesebben fogalmaz: „A nemzet elitjéhez tartozik az, aki érezvén a nemzeti feladatot, és azt vállalván – mert ez tulajdonképpeni nemzet –, a legerősebben érzi a nemzethez való tartozást.” In: TELEKI Pál: Merjünk magyarok lenni! Bp., 1943. 48–49. old. Teleki Pál itt a nemzeti jelleget is meghatározza: „Ki a magyar? Magyar az, akiben a magyar érzés egyeduralkodóvá válik.” (I. m. 37. old.) Gyöngyösi Simon József így gondolkodott és érzett. A 2. világháború utáni „elvtársi világban” (habár akkor megtörtént a teljes rendszerváltás és elit csere) az előző korszak rákfenéje, a kontraszelekció áthagyományozódott. Az élet hétköznapi mechanizmusai olyan mélyen beágyazódtak a magyar valóságba, hogy minden „a régi kerékvágásba zökkent vissza”, kialakítva egy hibrid történelmi és társadalmi képződményt, egy teljesen nemzetietlen feudál-kommunizmust, ami ellehetetlenítette és megmérgezte a valódi értékeket az életben és a kultúrában. Az értékek képviselői, létrehozói és művelői osztoztak leginkább idézett költőnk háború előtti otthontalanságában, számkivetettségében. Vidéken, különösen itt, a Vasfüggöny tövében, ez még fokozottabban így volt.
2	A képzőművészeti élet irányítása, szervezése néhány, erős politikai kapcsolatokkal rendelkező, befolyásos képzőművész kezében volt. Élet-halál uraivá váltak ők. Akik nem hódoltak be a rákosista ideológiai követelményeknek, gyakorlatilag önmagukat rekesztették ki a „művészeti” életből. Kovács Árpád, édesapja, Radnóti Kovács Árpád festőművész mellőzése kapcsán így fogalmaz: „... évekig vezette a képzőművészek vasi csoportját, aztán kikopott a társaságból. Ez azonban már inkább a félmúlt. Túl közel van ahhoz, hogy ne legyek személyes. Egyszer majd, lehet, ezt az időszakot is érdemes lesz tényszerű helytörténeti tanulmányban megírni.” In: Fábián Gyula emlékezete. Szombathely, 2004. Berzsenyi Dániel Könyvtár, XLVIII. old. Gyöngyösi Simon József egyetlen szocreál képet sem festett, így nem is maradt számára hely a pályán. Egyszer három hétre meghívást kapott az Inotai Hőerőműhöz, kb. 15 látványelvű tájképet festett itt a hűtőtornyokról és meddőhányókról, cserébe teljes ellátást kapott. Később, szintén a tájkép műfaján belül, a szombathelyi Derkovitslakótelep építkezéséről és az épülő Művelődési és Sportházról is készített képeket. (Simon Andrásnak, a művész fiának szóbeli közlése.)
3	HAMVAS Béla: Silentium – Titkos jegyzőkönyv. Budapest, Unicornis – Vigilia, 1987. 221. old.
4	Simon József építőmester dolgozott a söptei úti laktanya, a tűzoltólaktanya, az új szombathelyi víztorony és a szombathelyi kórház építkezésein. (Simon András szóbeli közlése)
5	ZALAI TÓTH János: Simon József gyűjteményes kiállítása. Vasvármegye, 1934. 04. 08. Az Egry József hatása alatt kibontakozó Zalai Tóth János festészeti és grafikai munkásságának feltárásával még mindig adósak vagyunk. Ő és Radnai Rezső állította először egymás mellé Derkovits és Rumi Rajki képzőművészeti munkásságát.
6	GOTTHÁRD István: Simon József akvarell kiállítása a Kultúrházban. Vasvármegye, 1936. 04. 10. Gotthárd István, a kilenc Nagybányát megjárt vasi festő mellett az egyik legelső plein air szemléletű festőnk volt. Értékes festészeti munkássága máig feltérképezetlen.
7	DRAGOVICS József: Képkiállítás (Simon József első gyűjteményes aquarell kiállítása a Kultúrházban). Hír, 1936. 04. 15. 2. old. Dragovics József (1891, Szécseny – 1975, Bp.) 1911-ben szerzett tanítói végzettséget a Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben, majd 1918-ban rajztanári diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Dragovics Józsefnek tulajdonában volt egy Szombathelyt ábrázoló, nagyméretű Gyöngyösi Simon József-festmény. (A művész 1938-as műtárgykatalógusa szerint; az eredeti példány a család tulajdonában.) Dragovics József később Mészáros József tehetségét is elsőként fedezte fel.
8	CSONKA Ernő: Gyöngyösi Simon József emlékkiállításának megnyitóbeszéde; elhangzott 1990-ben a szombathelyi Forgó Klubban. A kézirat másolata az örökösöknél.
9	GOTTHÁRD István: i. m.
10	Simon András szóbeli közlése. Szablya-Frischauf Ferenc (1867, Bp. – 1962, Keszthely) Münchenben Hollósy Simon szabadiskolájában tanult, 1898-ban Nagybányán dolgozott, majd 1902-ben Budapesten maga is szabadiskolát nyitott. 1907-ben megalapította a KÉVE művészegyesületet, 1912-től a Magyar Királyi Iparművészeti Iskola tanára, 1938–43 között igazgatója volt. Az Országos Iparművészeti Társulat alelnöke és a Magyar Iparművészet folyóirat szerkesztője volt. Felesége, a szintén müncheni és nagybányai iskolázottságú Lohwag Ernestin (1878, Bécs – 1940, Bp.) részt vett az 1934-es vasvármegyei művészettörténeti kiállításon. Az alakrajzot Stein János (1874–1949), Lotz Károly növendéke tanította, a díszítő festő szakosztályt a szintén müncheni iskolázottságú Sándor Béla (1872–1949) vezette.
11	A Kultúregyesület 1934. augusztus 24-én igazolást állított ki erről. A dokumentum a család birtokában.
12	a fenti igazolásból
13	ZALAI TÓTH János: i. m.
14	DRAGOVICS József: i. m.
15	GOTTHÁRD István: i. m.
16	CSONKA Ernő: i. m.
17	PIPICS Zoltán: Tárlatvezető. A művészet zsebkönyve. Légrádi Testvérek R.T., Bp. 1940. 120 old.
18	KENDE Béla: Szent István kiállítás a Műcsarnokban. In: Művészet, 1938/18–19. 88–89. old.
19	Ekkortól használja a Gyöngyösi művészi előnevet. Mínuszos hír a Vasvármegyéből. 1939. 01. 08. 5. old.
20	A Kultúregyesület 1939. december 8-án kelt elismervénye. Eredeti példány az örökösöknél.
21	A Kultúregyesület 1940. december 22-én kelt elismervénye. Eredeti példány az örökösöknél.
22	A kiállítás műtárgykatalógusa az örökösöknél.
23	Az eredeti dokumentumok az örökösöknél.
24	Simon András szóbeli közlése
25	Az erről szóló dokumentum az örökösöknél
26	Mindketten az ún. vizes akvarell technikát használták, de másképp. Soproni Horváth József egy nagy kőlapra vizesen terítette fel az akvarellpapírt, így a kőlap hűvöse miatt az akár többórás munka során sem száradt ki. Az utolsó tisztázásokat viszont csak száradás után végezte el. Gyöngyösi Simon József fixatív fúvókával vizet fecskendezett az akvarellpapírra, ezt a műveletet munka közben esetleg többször megismételte, hogy a papír szintén ne száradjon ki. Mindketten „lucskosan” vagyis bő vizű ecsettel festettek, mellé szivacsot, ruhát használtak felitatni a nedvességet, kitörölni részeket – ott, ahol kellett.
27	A festő özvegyének 2003-ban bekövetkezett halála után a családnak fel kellett számolni a Március 15-e téri lakást, így az addig ott őrzött kéziratos hagyaték nagyobb része sajnos megsemmisült. (Simon András és Simon József Csaba szóbeli közlése)
28	Soproni Horváth József levelezőlapja 1953. január 2-áról. Eredeti példány az örökösöknél.
29	Soproni Horváth József levelezőlapja 1955. január 4-éről
30	Eredeti példány az örökösöknél.
31	Soproni Horváth József levelezőlapja 1957. január 11-éről. Eredeti példány az örökösöknél. A vasi képzőművészeti élet is szegényebb lett az emigráló művészekkel. Különösen nagy veszteségnek számít Farkas János (1920, Somogysávoly – 1994, Greenboro) szobrászművész távozása, aki a forradalom leverése után nem tudta elviselni a helyi képzőművészeti életben kialakult és új erőre kapó elvtársi hűbéruralmi rendszert.
32	Simon András szóbeli közlése
33	Horváth Ferenc „Új színek, új foltok” című írásában még méltatta a művészt: „... s különösen Simon József remek hangulatú balatoni képeivel, melyek közül legmegkapóbb életszerűségével a »Tihanyi Bárkák« című.” (Vas Népe, 1958. 12. 25. 5. old.) Gadányi Jenő 1959-ben, Aradi Nóra 1960-ban, Oelmacher Anna 1962-ben, Szamos Rudolf 1963-ban, Bertalan Lajos 1967-ben már meg sem említették a nevét a helyi sajtóban a megyei tárlatokról írt kritikáikban. Egyedül Szentléleky Tihamér volt kivétel ez alól. Lásd: SZENTLÉLEKY Tihamér: A Magyar Képzőművészek Szövetsége Vas megyei munkacsoportjának 1960. évi kiállítása. In: Vasi Szemle 1961. 1. sz. 111. old.
34	A képzőművészeti munkacsoport 1959. 12. 21-i ülésének jegyzőkönyvéből (3. old.) – A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének dokumentumtárából.
35	A képzőművészeti munkacsoport 1963. 05. 03-i ülésének jegyzőkönyve (3–4. old.) – A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének dokumentumtárából.
36	A régi szövetségi tagsági igazolványokat bekérették, újakat pedig csak az Alap-tagok kaptak. A Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végzettek, mivel az csak a Rákosi-korszakban vált főiskolává, így mind kirekesztődtek a helyi művészeti életből. – A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményét dr. Szabadfi József magángyűjteménye alapozta meg, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak 2011-ben. Ez 11 Gyöngyösi Simon József-művet tartalmazott, s az utóbbi évek gyűjteményfejlesztésének köszönhetően került be még a művész három festménye. Jelenleg 77 múlt századi Vas megyei képzőművész munkáját őrzik a gyűjteményben.
37	A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének dokumentumtárából. A megyei népművelési osztályra beadott kérelem eredetije az örökösöknél.
38	Kralovánszky Alán, a Képzőművészeti Alap Észak-Dunántúli Területi Szervezetének titkára 1968. február 8-án kelt, Dr. Gonda György, a Vas Megyei Tanács elnöke számára írt levelének másolata az örökösöknél.
39	Degas vegyes technikájú festményeihez hasonlók Gyöngyösi Simon József munkái, vagyis homlokegyenest ellentétes hatású és alkatú anyagokat (pasztell, akvarell, olajfesték) dolgoz össze, elegyít képpé. „A technikákat kombinálta, kísérletezett; gyakran nehéz megállapítani, hogy egy-egy képe mely technikák vegyítésével készült.” In: KRESÁK, Fedor: Edgar Degas. Corvina Kiadó, Bp. 1986. 13. old.
40	Az 1978-ban készült Perint-part, délelőtti fények című festményén (70x100cm, olaj, karton) a 867-es szám látható, tehát az oeuvre közel 900 műből áll.
41	Simon András szóbeli közlése. A meghívólevél magyar fordítása az örökösöknél.
42	Simon András szóbeli közlése. 1950-ben született András, 1954-ben József fia, akik édesapjuk halálakor még nem rendelkeztek önálló egzisztenciával.
43	Csonka Ernő festőművész megnyitóbeszédéből
44	Mínuszos hír a Vas Népében. 1990. 04. Az Utcagaléria a megyeszékhelyen a rendszerváltás előtti évek legprogresszívabb non-profit kulturális intézménye volt, jelentősége máig kellően nem értékelt.
45	A művész halála utáni mindhárom emlékkiállítást a szerző szervezte és rendezte meg. A 2015-ös alkalmával az előkészítés során szembesült a hagyatékban őrzött művek nagyobb részével, ekkor érlelődött meg benne e tanulmány megírásának szükségessége.
46	A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményét dr. Szabadfi József magángyűjteménye alapozta meg, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak 2011-ben. Ez 11 Gyöngyösi Simon József-művet tartalmazott, az utóbbi évek gyűjteményfejlesztésének köszönhetően került be még három festménye a művésznek. Jelenleg 77 múlt századi Vas megyei képzőművész munkáját őrzik a gyűjteményben.
47	Ezt a poézist szinte kizárólag csak tájképeken hagyta örökül, mivel ösztönösen tudta: „A táj nemcsak kép, hanem teremtő élet is, amely hegyet, növényzetet, embert, testet, lelket, gondolatot, érzést, mintát formál.” In: TELEKI Pál: i. m. 45. old.